Nyílik a hatalmas tölgyfaajtó és ahogy kilépsz első helyszínként a rétet pillantod meg. Hosszan terül el a szemed előtt, míg meg nem állítja szemben az iskola kapuja, oldalt pedig addig tart, amíg a piknikező tisztás meg nem állítja. Aztán pedig már valami más kezdődik, ami megelőzi a hatalmas erdőt, melybe nem érdemes mászkálni legyen nappal vagy éjszaka, hiszen ki tudja pontosan mit is rejt az a szempár, mely az avarszinten megbújva követ téged. A réten viszont a fű tökéletes ameddig csak a szem ellát és ha bőrödet perzseli a nap nincs más dolgod csak beülni az elvétve található fák hatalmas koronájának egyik hűs lombja alá. Viszont ha bátor vagy, esetleg a nap oly kegyes, hogy nem kell menekülni előtte akkor a padokat ajánlom, hiszen ott is kényelmes. Sokan fordultak/fordulnak meg most is itt, és sokszor próbálták nevükkel fémjelezni ittlétük vagy érzéseik, de eddig senkinek se jött össze, így a padokon se a rongálás se az idő vasfoga nem mutatkozik meg, ugyanúgy ahogy a fáknál sincs esélyük. Ez az a hely ahol tipikusan a legtöbb ember megfordul, hiszen szinte mindenki ide merészkedett ki elsőnek és itt szerzett barátokat is magának, akikkel vagy itt találkozik újra vagy itt ismer meg másokat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=424205#post424205][b]Mark Rey Xavier Averay - 2014.11.20. 20:44[/b][/url]

Ayameval nem a legszerencsésebb vitatkozni. Néha olyan, mint Quentin, és lassan azt hiszem, hogy Ő is képes beszélni a kígyókkal, csak nagyon jól titkolja. Ne de mindegy is, a legfontosabb az egészben az az, hogy most eljöttem otthonról, mert óráim van, amire jó lenne be is menni, mielőtt a lakótársam emiatt is leszid. Bár azt bevallom, hogy egyiken se figyeltem igazán, és alig vártam, hogy a megváltó csengő megszólaljon, és el is hagyjam az épületet. Nincs bajom az itteni rendszerrel, csak néha olyanokat hallok, amiket már eddig is tudtam, így némileg unalmas ugyanazt végighallgatni. Persze a tanár új, némileg izgalmas is lehetne számomra ez az egész szituáció, de annyira mégsem.
Éppen a réten száguldottam át, –természetesen lábbusz segítségével– amikor az égbolt úgy döntött, hogy sírni kezd. Szuper, még a végén csurom vizesen fogok hazaállítani, aztán Ayame megjegyzi, hogy ruhástól zuhanyoztam… Kellett nekem ilyenekre tanítani azt a kígyót… Szerencsére találtam egy megfelelő helyet, ahol meghúzhatom magamat, ameddig el nem áll az eső. Egy fa tövébe kuporodtam, és igazából nem is volt olyan rossz döntés. Innen legalább beláthattam az egészet, no meg egy ismerős, ámbár fura hang csapta meg a füleimet. Felkeltem, és megfordultam, hogy megtudjam ki is rejtőzik a fa másik oldalán. Elsőnek csak a szőke hajzuhatagot pillantottam meg, de a hangja bevésődött már a tudatomba, és gyorsan lapozni is kezdtem a képzeletbeli névjegyek között, hogy megtudjam az idegen nevét. Ameddig ezt tettem, minden zokszó nélkül hallgattam a mondókáját, amit egy… gömbhöz intéz? Ez megbuggyant, vagy mi a fene? No mindegy, mikor abbahagyta, automatikusan kitört belőlem a nevetés. Egyáltalán nem azzal volt a gond, hogy elmondta a gömbjének, hogy meg kellene látogatni a szüleit, hanem az utóbbi szövege, hogy szerelmes egy lányba… és mintha az a valami segíthetne neki az összejövésbe. Miután sikerült abbahagynom a nevetést, fülig érő vigyorral léptem oda a srác mellé.
– Álmomban se gondoltam volna, hogy pont egy gömbtől kérsz szerelmi tanácsokat Blake. De folytasd csak, igazán jót derültem rajta. –soha nem bírtam a Mardekáros képét, de most az egyszer szerzett nálam egy igazán jó pontot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=426620#post426620][b]Mark Rey Xavier Averay - 2014.11.25. 17:39[/b][/url]

Idejöttünk Quentinnel egy teljesen ismeretlen helyre, és azt hittem, hogy rajta kívül egy ismerős se lesz, erre az eső úgy döntött, hogy egy régi ismerőssel hoz össze. Ami meg még jobb kedvre derített, az nem más, mint hogy Blake van velem szemben, aki vallomást tett egy gömbnek. Ez még oké, az viszont nem, hogy rögtön beugrott egy régi elrendezetlen ügyünk.
– Gondolod te, de még csak most kezdtünk bele a beszélgetésbe, honnan veszed, hogy nem derülök még rajtad? –vigyorogva néztem rá, közben azon merengtem, hogyan rendezzem át az arcberendezését, amiért piszkálta az Öcsémet. Azt ugyanis csak én tehetem meg, ha más próbálkozik vele, az illető rendszerint a gyengélkedőn kötött ki. Így, hogy Blake a fának dőlt, egyszerű dolgom lenne, de szegény növényt jobban sajnálnám, mint a velem szemben lévő művészeti cserépedényt.
– Nyilván addig nyomoztam utánad, ameddig meg nem tudtam, hogy ide nem jöttél, és utánad jöttem, hogy szétverjem a képed. –ebből max az utóbbi igaz, mert a nyomozgatás nem az én reszortom. Arra ott van az én drágalátos Auror bátyám, majd ő utánajár az ilyeneknek. – Ohh, már szolga is szeretnél lenni!? Micsoda csábító ajánlat. –hangom ázott a gyúnytól. Nincs az a galleon mennyiség, amiért felfogadnám szolgának, mert a végén tönkreteszi a menő házunkat, és Quentin szüleit a nyakunkba kapjuk. Nincs velük semmi bajom, csak ha már elengedtek minket, ne jöjjenek két napon belül egy ilyen miatt.
– Hogy párbajozunk, vagy inkább beverem a képed, azt még nem döntöttem el, de hogy ne érjen meglepetésként: kezdheted magad felkészíteni valamelyikre vagy mindkettőre. Sikerült meglógnod a bosszúm elől, de Merlinnek hála megint összehozott minket a sors. Megtanulhattad volna már, hogy ne szekáld az Öcsémet, mert visszacsap a haragom, de hát magyarázhat neked az ember, nem igaz? –megcsóváltam a fejemet, aztán ellöktem magam a fától. Megropogtattam az ujjaimat, meg a nyakamat is, ebből talán érzékelhette Blake, hogy a beszélgetésnek vége van.
– Mondanám, hogy kedves leszek, de veled biztos nem. Remélem felkészültél a párbajra, mert több időd nincs rá. –közben elő is kaptam a pálcámat, pár lépést hátráltam, majd farkasszemet néztem Blake-kel. Amint az ő kezében is megjelent a pálca, letudtam a formaiságokat, és egy nonverbális Stuport lőttem felé.