Dasha, Keiko

Reggel kómásan ébredek, fejem fogom, dörzsölöm a szemem.
Ásítok - Mennyi az idő? - ránézek az órára. - Te jó ég! Hat óra? - Felpattanok, majd öltözködni kezdek, közben agyam vadul kattog, mit felejtettem el.
A fenébe! Kapok észbe. Hiszen Dashának mondtam, hogy kinézek a rétre, edzésük lesz. Szaporán magamra kapok valamit, nincs időm megnézni mit, csak azt tudom, amit magamra kapok az tuti az én cuccom. Kirohantam a hálóból, átugrottam egy fotelt, mely a klubhelyiségben volt, nem volt időm kikerülni. Hamar a bejáratnál találtam magam, rohantam ki, egészen a rétre. Ott volt Dasha, ballagott felé Keiko! Ezek szerint nem késtem sokat. Ziháltam, hisz a futáshoz nem vagyok szokva. Kifújtam magam, majd odaléptem hozzájuk.
- Sziasztok! - Mosolyogtam. - Kicsit kómásan keltem, de már itt vagyok - Azzal leültem a fűbe, törökülésbe.

Dasha, Keiko

-Köszi, én csak nézlek benneteket.

Esett ki a számon a hang, mikor megláttam Dasha mutatványait. Aztán Keiko hadműveletet. Magamban így könyveltem el. Kuncogtam rajta, persze, csak egy kicsit, reméltem nem lett baja.
Mikor láttam, hogy minden rendben, kezdtek bemelegíteni, én kerestem egy árnyékos helyet egy fa tövében, ahova leheveredtem, kezeim a fejemnél összekulcsolva, majd ezt a kompozíciót a fának támasztva néztem a lányokat.
Kicsit elkapott az álomkór, nem emlékszem mindenre, jött egy filmszakadás, majd mintha horkoltam volna, riadtam fel. Látom, mindketten melegítenek még. Elégedetten hunytam be a szemem.
Álmomban megint a könyvtárban voltam. Dasha is ott volt, meg még valaki, akit nem tudtam kivenni, de a tudatalattim riasztott, hogy az a valaki bizony nekem ártani akar. Menekülnöm kellett volna, de nem bírtam, ólom súlyúak voltak a lábaim. Kártevőm, fél méterre tőlem és minden perccel centikkel közelebb kerül hozzám. Végül éppen éreztem az ujjhegyét a tarkómon, mikor megint felriadtam. Kinyílt a szemem és tisztáztam, a réten vagyok, Dasha és Keiko még mindig melegít.
Hirtelen filmszakadás, majd azt látom Dasha áll felettem. És érdeklődik.

-Nem tudok semmi újat, kicsit elaludtam, de jól vagyok.

Erőltettem mosolyt izgatott bensőm álcázására.

-Nézem, hogy hogy harcoltok. De, hogy ilyen lányok esetében kinek drukkolok.....
Nos, szerintem mindkettőtöknek!

Mosolyodtam el, a végén már nevettem.

Elena és Gwen – Kiképzés
Bocsi, hogy ennyit késtem!


Gwennel az iskola falain belül futok össze, annyi időre, hogy egy cetlit nyom a kezembe, hogy kiképzés és rét, valamint hogy lehetőleg korán. Hát jó. Gondoltam magamban, mert mire felfogom, addigra már sehol nem látom. A vége felé lefekszem, hiszen holnap valami kiképzés lesz. Mikor felkelek, azt se tudom, hogy mennyi az idő, a nap is mintha kezdene feljönni. A fenébe, elkéstem. Magamra kapok valami gúnyát, majd egy iramban rohanok lefelé a kastélyban, lehetőleg halkan, hogy senkit ne ébresszek fel. Alig hogy kiérek a kastély falain kívülre, lélekszakadva rohanok a rétre, ahol már várnak rám, ketten. Közelebb érve köszönök nekik, majd kifújom magam.

- Sziasztok. Bocsi, hogy késtem, kicsit elaludtam.

Gwent hallgatom, majd leülök a fűbe, így jelezve, hogy bizony maradok. Alig hogy a lány elhallgat, a másik lány felé fordulok, majd bemutatkozok neki.

- Zoli vagyok, Levitás.

Mosoly kíséretében nyújtom felé a kezem, majd páromra szegezem tekintetem, várom, hogy ezután mi lesz.

- Most egyébként mit is fogunk csinálni? Teljesen nem vagyok képben, elvégre még nálatok újjoncnak, vagy ki hogy nevezi, zöldfülűnek vagyok tekinthető.

Reményeim szerint ez a kiképzés nem a mugli katonaság kiképzésein fog alapulni. Abban is bízom, hogy kevésbé lesz veszélyes, sokkal inkább lehetne ez most egy elméleti óra, mint gyakorlati. Elsősorban szerintem alapfogalmakkal kéne megismerkednünk, meg alapfogásokkal, stb. Persze nem én vagyok az oktató, hanem Gwen és ezt tiszteletben tartva őt fogom követni és azt fogom tenni, amit mond. Még akkor is, ha látszólag nem fogom tudni megoldani. Így gondolom? Hát nem, mert bármire képes vagyok és ezt az utóbbi időben a Levitás barátaim be is bizonyították és kiálltak mellettem, aminek szívből örülök. Remek társaság és igaz barátok, nem lenne szívem itt hagyni se őket és fájna elveszíteni mindnyájukat.

Kellemes idő van arra, hogy friss levegőt szívjon az ember. Egy kisebb hátizsákot megtöltöttem pár ennivalóval, itallal és olvasni valóval, ez utóbbit kikapcsolódás gyanánt. Végül a hónom alá csapok egy puha pokrócot, hogy legyen mire ülnöm. Egy személynek ugyan ez nagy, de hát így kényelmesen elférek rajta. Bár akár két ember is bővel elfér, de ezzel most úgy fest nem kell bajlódnom. Ballagok, kicsit úgy festek, mint aki túrára indul, és valóban. A réten szépen lehet túrázni. Újult erővel sietek ki a természetbe. A táskát leteszem, pokrócot leterítem, úgy, hogy a kaják és az üdítő olvasás közben kézközelben maradjon. Ezután elterülök mint az Alföld és könyvembe mélyedek. A témája egy elég érdekes "túrabalesetnek" mondható eset. De minél mélyebben koncentrálok rá, arra riadok fel, hogy orron csap a könyv. Leemelem és megdörzsölöm fájó testrészem, majd könyvjelzővel jelzem, hogy is tartok becsukva innivaló után nyúlok. Még jó, hogy van nálam műanyag pohár, nem is egy. De hogy miért? Talán mert lusta voltam indulás előtt egyet elrakni, így alakult. Ivás után egy szendvics felé nyúlok és törökülésbe helyezkedve majszolni kezdek.

Elinor Reményesy

Szendvicsem feléig érek el, mikor egy eddig ismeretlen lányt pillantok meg. Picikét távolabb van tőlem, de az fix, hogy engem figyel. Tekintetét nem tudom pontosan megmondani mit is sugall, de hogy valamit fixíroz arra mérget mernék venni, pláne, ha lenne nálam fizető eszköz. De most nincs és nem is terveztem, hogy szükség lenne rá. Leengedem a kajám maradékát és lenyelem a falatot, közben integetek a lánynak. Ezután jelzem, hogy nyugodtan közelebb jöhet. Érdekes táskát pillantok meg nála. A táskán egy pár felvarró vagy valami ilyesmit pillantok meg. Biztos sok helyen fordult meg a leányzó. Maradék szendvicsem visszacsomagolom, nehogy a hangyák lestoppolják. Feltápászkodok, mire közelebb ér.
- Szia! Eddig nem láttalak még itt, új vagy? Egyébként Kilt Zoltán vagyok, becenevet te válassz, mert mindenki máshogy szólít. Levitás vagyok. Kivel hozott össze a véletlen, megkérdezhetem?
Bár barátságos hangon igyekszek szólni, a szendvicstől kissé kiszáradt torkomban kaparó érzés veszi át magát. Még jó, hogy kibírja mondókám idejéig, utána egy gyors torokköszörüléssel elmulasztom a kellemetlen helyzetet. Újra barátságos mosoly ül ki arcomra, figyelve a leányzó válaszát.

Elinor Reményesy

Kissé meglepődve vagy tán megszeppenve szól hozzám. Ahogy felbátorodik a beszédében igyekszem egyre barátságosabb mosollyal felé figyelni. Elinor érdekes név, nem sűrűn hall az ember ilyet. Ráadásul még Levitás is, házon belüli a diák. Kell ennél jobb? Hm, érdekes elképzelés, hogy minden okkal történik. Akkor ezek szerint mi is okkal találkozunk az iskola szabadtéri részének rétjén? Meglehet, olyan érdekes ezt a gondolatot követni...
- Örülök, hogy megismerhetlek Elinor! Csatlakozol? - tártam karom a pléd felé, majd egy szendvicses zacskó felé léptem, felkaptam és a lány felé tartottam. - Kérsz? Esetleg üdítőt? Foglalj helyet!
Kis territóriumom bőven elég ahhoz hogy ketten is sőt akár hárman is kényelmesen elférjünk. Kaja is bőven akad, gondos előrelátásom meghozta gyümölcsét. Megvárom míg a szendvicset elveszi, mert mást nem tehet, ugyanis nem fogadok el nemleges választ. Míg helyet is foglal töltök üdítőt számára is és azt is átadom. Vele szemben helyezkedek el, így úgy fest az egész mint egy piknik.
- Mivel új diák vagy, hogy megismerjelek, mesélsz magadról? Csak azt amit érdemes tudni rólad, illetve nem tartasz titoknak elmondani.
Bátorítóan barátságos mosolyom újra előkerül és egy jó ideig rajtam is marad. Főleg, miközben mesél, esetleg kérdéseket intéz felém. Ezzel is jelzem, hogy csak nyugi, nem harapok. Sőt inkább figyelmesen hallgatom. Mint a gyerek a mesélő felnőttet.

Elinor

Először úgy tesz mint a menyasszony, kéreti magát. Végül beadja a derekát és elfogadja a szendvicset. Örömmel nyugtázom, hogy remek ötlet volt ennyi szendvicset magammal hozni.
-Igazán nincs mit, ha esetleg kérsz még, szólj!
Mutatok a táskámra, annak tartalmában ugyanis akad még jócskán elemózsia.
Hm, szép nagy családja van az tuti. Sok testvér, ráadásul elképzelni se tudok ennyi testvért. Talán azért sem, mert én egyke vagyok amióta az eszem tudom.
Nem egy iskolában megfordult már. No sose feltételeztem volna róla, hogy kicsapás vagy eltanácsolás miatt váltott ennyiszer iskolát.
-Szép nagy családod van, tényleg. Az iskolai váltásokat sajnálom, főleg a költözéseket!
Rám terelődik a szó, észrevétlenül. Rögtönzötten próbálok pár információt összekaparni. Lássuk csak mire is jutottam.
- Kis faluban lakok, a családi életem nem túl vidám, szüleim elváltak. Valamint leszögezem, hogy mugli származású vagyok. Ez engem egy cseppet sem zavar.
Barátságos mosoly kíséretében mondom mindezt, nem foglalkozok vele, ha esetleg ez valakinek meglepő lenne. Mármint a származásom. Örülök, hogy ilyen is előfordul, bár a szüleim közül anyám az aki valami fura stílust vett fel egy ideje. Ez cseppet sem szolgálja a javát. Valahogy ezért se tartom vele a kapcsolatot. Ez a része nem annyira publikus.