Gwen

Ahogy közeledik az a pillanat, úgy egyre jobban idegeskedik Lilla is. Nagyon jól tudja, hogy nem jelent sok jót, ha eddig nem jött meg a főzete. Vagyis ez lesz a harmadik alkalom , hogy anélkül kell meglennie az elkövetkező éjjelen. Ahogy az eddig elmúlt teliholdas estéken megbizonyosodott arról is, hogy nincs egyedül ezzel a kórral, van valaki más is az iskolában, aki a bőre alatt ugyanúgy egy állat, mint jómaga. Érezte már ugyanazt a szagot, méghozzá a Rellonosok asztalától, de mindig csak kábéra tudta beazonosítani az illetőt. Egyszer már majdcsak kiderül, hogy kivel vannak így megáldva, de az azért valamennyit segített a lányon, hogy nincs teljesen egyedül. No persze.. azért lányoknak nem szokás ilyen fenevaddá válniuk, de biztos lesz belőle egyszer valami előnye. Állandóan ezt mondogatja magának.
Közeledett az éjjel, a Hold pedig majdnem teljes pompájában csillogott a felhőtlen égen. Lilla pedig mindenhol szívesebben lett volna az ilyen estéken, mint a szobájában. Magára öltött egy szürke vastag bélelésű melegítő alsórészt, pizsama felsőjét, rá a melegítő másik részét, lábára egy edzőcipőt zokni nélkül és már ki is surrant az ajtón. Szobatársai észre se vették, nem nagy vizet zavar a szőke lány. Bestiája követte, hatalmas léptekkel pedig gadáját beérve eléállt és addig ott csücsült a lába előtt, amíg Evelin végül ölbe nem vette becipzározva macska bestiája felett a pulóverét. Lassan ki is értek a friss illatoktól csurigtelt rétre, amely mindkettejüknek egy kis felszabadulást jelentett. Fülest elengedte, az pedig, mint valami úri macska, boldogan és kimérten követte a lányt, aki egész az erdő széléig merészkedett. Ott aztán leült a hűvös fűbe, hátát is a zöldre döntve. Kezeit feje alá pakolva, egyik bokáját a másik lábának térdére támasztva élvezte a természet neszeit. Macskája dorombolását mellette, az éjszakai lények zajait. Baglyok huhogását, farkasok csetepatéjának hangját egy döglött állat felett, beazonosítatlan lények elsődleges életfenntartó lépéseit. Vadászás, lakóhely keresése, harcolás az életben maradásért. Vajon ő maga ölt már meg állatokat? Farkast, kentaurt, esetleg más lényt, amikor nem volt tudatánál, még annyira se, mint általában? Ilyesfajta kérdések gyötörték, miközben cicája nyakát vakargatta, aki kényelmesen elterült Lilla hasán a dögönyözés közben.

- imádom a nevem -
Gwen


Fel sem merült benne a gondolat, hogy valaki követi, de ki akarna ilyen időben az éjszaka kellős közepén nem a jó, meleg, puha, biztonságot nyújtó ágyikójában szunyókálni? Kit emészti még a gondolat, hogy képtelen aludni és nem akarja a következő naplementét követő éjjelt átélni? Csak akkor kezdett el felfigyelni a másik ember jelenlétére, mikor lefeküdt a fűbe élvezni a magányt. Még ilyenkor sem képesek az embert békében hagyni? Na de lényegtelen, majdcsak felszívódik a tag. Gondolta legalábbis a lány, ám a másik illető szaga csak nem akart oszladozni. Már épp mondott volna valamit, mikor megérezte azt az egy percet, mielőtt esni kezd az eső. Van egy pillanat, mikor a levegő illata egészen felfrissül, kitágul az élőlények orrlyuka, mindenki mélyebben veszi a lélegzetet. Ezt a percet még boldogan kiélvezte az Eridonos, majd macskája idegesen mászott le a hasáról és kezdett felborzolt szőrrel az áttetsző lányra morogni. Nem nyújthatott valami kellemes látványt, tekintve egyfelől, hogy bestia, szóval potenciálisan veszélyes és nem nagyon kedveli az idegeneket. Nem arról híresek. Ahogy ez a példány sem.
Lilla is végül felült finoman az ölébe húzva kiskedvencét.
- Minek követsz? Mi vagy te, a MI5 ügynöke?! - Dörrent rá rideg stílusban a másikra, akiről azt sem tudta, hogy Eridonos. Az illatából már megítélte, hogy fiatal és lány, aki biztosan nem Rellonos. Nem pillantott rá a világért sem, holott mostanra már elég jól kivette a köpenyes körvonalait a szemeivel. Magáról lehámozta a pulcsis réteget bebugyolálva azzal Fülest. Neki úgysem árthat egy kis eső meg hideg, a kutyák még szeretik is az ilyen időjárást, de a macskák egészen más tészta. Ez meg még annál jobban. Szóval egy szál pizsama felsőben ült hátát a fának vetve, félig-meddig várva a válaszra, de azt sem bánta volna, ha felszívódik a tag.

Merseee *-*

Már maga sem tudta, hogy pontosan milyen cél vezérelte, mikor elhagyta a körletét, de nyilván valami rendkívül égetően sürgős - tekintve, hogy most először nem a konyha felé libegve suhant el árnyként a folyosókon, hanem kifelé kapkodta a lábacskáit a szabadba. Már a hócipellője meg az üvegcipőcskéje is tele volt azzal a szeméttel, ami ott bent szorongatta az ideje 90%-ában. Halálos nyugodtságban császkált a folyosókon egy macis pizsamában meg a mamuszában, nem zavartatta magát - megszokta, hogy folyton megbámulják, holott szeretett volna minél jobban elvegyülni. Egy nagy, átlátszó zacskót szorongatva markolt bele néha, hogy előhalásszon magának egy-egy kígyó alakú gumicukrot, hogy fogai közé véve szétrágcsálja. Néhol meghallott beszédfoszlányokat, leginkább párocskák diskuráltak egymással, az ilyeneket pedig el akarta kerülni, a végeredmény pedig nyilvánvaló volt: a röpke 15 perces útból lett egy bő fél órás, mire leért a rétre. Kitárja az ajtót és mi az első illat, ami orrán keresztül az agyába jut és felismeri? Nem kedveseim, nem a jellegzetes erdő szaga fenyővel és földdel társulva, neem, hanem levendula! Hinni se akart a nózijának, elvégre a legjobb tudása szerint tegnap itt még nem voltak levendula-mezők. Szőke hajába belekap a lassú és lágy alkonyi szellő majd összeszedve magát megindul a fény- és egyben az illatforrás irányába abban a rendkívül helyes kis pizsamában. Jó, hogy a plüss macija nincs vele, de meg amúgy is most egész jól van ahhoz képest, hogy a következő hétvégén holdtölte lesz megint, ha minden igaz. Halad, szedi a patáit a kislány majd ahogy közelebb ér a levendula illatba érez valami mást is. A viasz jellegzetes szaga is ott terjeng és hirtelen beüt nála is a dolog, hogy ki az illető, aki ezen nemes dolgok szerzője. Szokatlan mosoly terül el a pofiján majd most már szaladásra fogja a dolgot és hirtelen baiiing, buummmm, rávetődik Mersére a gyertyákra figyelve és nem elsodorva, ahogy bár nem tudhatta, a teát lehet, hogy felborította. A földön kötnek ki mindketten ugyebár miután Lilla egy Merseeee csatakiáltást hallatva ráugrott óvatosan a másikra (hogy lehet óvatosan ugrani? de megtette). Végezetül világoskék ruhácskáján zöld színben pompázó foltok is megjelennek, habár ezt már majd csak később veheti észre, mivel most annyira el van foglalva Merse ölelésével. Az életben soha nem csinált ilyet, mindig visszafogottan és kimérten viselkedett, portrékkal meg manókkal cseverészett és ha kiszúrnák a szemét, akkor sem tudná megmondani, hogy miért ragaszkodik ilyen idétlenül a raszta tincses sráchoz. Kicsit a bátyjára emlékezteti, talán emiatt.
- Varrunk, varrunk, hm? - Nevetek rá a földön fekve, majd a még ki nem borult zacskó maradék tartalmát felajánlja a másiknak is.

Merseeeeeee

Nyilván nem volt felkészülve egyikük sem erre az ominózus kezdésre, de szemmel láthatóan nem neheztelt Merse a kis kitörésére. Tényleg, bár azt hiszik róla az emberek, hogy nyílt, kedves meg őszinte, valójában nem ez a típus. Jobban kedveli még mindig a konyhai manók társaságát és a portrés kofákkal való pletyizést annál, hogy másik létező vagy épp nemlétező magánéletébe dugja az orrát. Meg akkor ott van még azon pár embert alkotó kör, akikkel szívesen beszédbe elegyedik, mint azzal a másik farkassal, a szemétláda franciával vagy az épp itt megjelenő Mersével. A tarolást követve lovagiasan Merse felsegíti a kislányt majd most már ülő helyzetben folytatják a beszédet - vagy inkább kezdenek bele. Lili sose hitte volna, hogy lesz egyszer egy olyan barátja, akit tényleg érdekli a hogyléte és nem pusztán udvariassági formát követve teszi fel a bájkérdéseket. Valahogy Mersénél mindig volt egy olyan furcsa benyomása, miszerint komolyan kérdez nem pedig csak azért, hogy elindítsák valahol a locsifecsit. Az ölelése is ezt sugallta - vagy csak az Eridonos titulálta így, mindenestre neki sem esett nehezére beszélgetni a fiúval, holott nem nagyon kedveli a hús-vér emberek társaságát.
- Szivatsz? Még jó, hogy kérek! Mindig olyan eszement lötyijeid vannak, amiket árusítani kéne valami Merse_cuccai üzletben. - nevetve fogadta el a kitöltött teát, miután az eredetileg ülőkének kapott pulóvert magára húzza. Kicsit esetlenül állt rajta, fel is kellett egy hangyányit tűrni az ujját, de meg nem szabadult volna tőle, a világ minden kincséért sem. Bezony Merse, ennek a pulóvernek már bottal ütheted a nyomát a továbbiakban! A termosz kupakját elfogadva felkészületlenül kortyolt bele az italba és hirtelenjében azt se tudta, hogy köhögjön vagy nyeljen. Végül ez utóbbi történt meg először és csak aztán a második de úgy, hogy kék szemecskéi be is könnyeztek. Nevetve hagyta, hogy túlélje az első találkozást a Merse-legújabb-itókájaval, majd folytatva a megkezdett mozdulatot, végül megitta az egészet. Sőt! Még ízlett is neki!
- Ááááh, tudod, hogy csak a varrókészletedre hajtok. Na és te? - vigyorog még mindig és igényt tart még egy körre abból a füstös teából. Nem tudja beazonosítani, hogy mitől érzi magát hirtelenjében olyan elevennek és problémamentesnek, de biztos ami biztos: kér még abból a teából miközben ő is leharapja a fejét a kígyónak. Ám még mindezen dolog sem tudta elkergetni azt a negatív kisugárzását, amit a srác is megérzett. Hiába, nem tud vele mit tenni. Az egyik gyertya mintha csak életre kelt volna - megmozdult és a szöszi feje felé lebegve kissé amolyan baltás-gyilkos beütést is adhatott neki.
- Valami nem stimmel velem deeee... kétlem, hogy tudni akarnád. - még a kezeit is tördelte volna, ha nem lett volna tele gumicukorral és talán a következő adag teával. Ha lehetett, akkor még jobban csak belebújt a pizsamája feletti bő, ám annál kényelmesebb pulóverbe, amely csak úgy ontotta magából a biztonság érzetének illúzióját és Mersére emelte kéken csillogó íriszeit. Bízik a fiúban, nem arról van szó, tényleg nem, csak.. fogalma sincs, hogyan mondjon el egy ilyet olyasvalakinek, akivel még beszélgetni akar a továbbiakban is. Mert bár lehetne rosszabb is, egy ilyen mivoltot nem egyszerű megemészteni.

Merseeeeeee


Hát Lili sem mostanában örült ennyire egy ismerősnek, mint Mersének. Kissé van egy olyan beütése, mint a bátyjának, talán emiatt is ragaszkodik egy pirinyónyit a sráchoz. És még a Marsról származó teái is valahol nagyon kellemesek, habár mint ahogy ő is említette, van pár olyan, amit legszívesebben nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illetett volna.. igen, az a törökmézes valóban az egyike volt az ilyen ízeknek. De ez a füstös valami király - még akkor is, ha eleinte kis híján a torkára forrt a dolog, mostanra nagyon kellemes összhangban volt a begyével és a szájával a tea.
- Nem is értem, hogy tudott anyád olyat küldeni. Még mindig határozottan állítom, hogy azzal meg akart mérgezni, de..te tudod.. - a végére elmosolyodott és a furcsa gátlástalan énje bontakozott ki, maga se tudja,hogy mitől. Talán tényleg pszichológushoz kéne járnia vagy valami agykurkászhoz, de legalább néha leülni egy fával szembe és annak elmesélni a gondokat-bajokat. Sajnos nem olyan a szöszi, mint a legtöbb lány ebben az iskolában; ő furcsa mód nem tud nagyon jól barátkozni, szereti a manók társaságát és utál beszélni a problémáiról.
- Jobban belegondolva igazad van, teljesen logikus az, ha az ember FIA (!!) a rétre jár le hajnalban csak hogy varrogasson. Te hallod, én kérek elnézést. - villantotta meg újfent a fogait a fiúra még jobban összehúzva magán a pulóvert, amely olyan kényelmesen fedte be Lili sovány kis testét és boldogan kortyolt bele a következő adag teába. Aztán pillanatok alatt leverte a víz azzal, hogy olyan témához értek, ami számára eléggé.. nehéz. Soha az életben nem mondta el senkinek, hogy mi is valójában - ezzel szemben az a másik farkas az iskolában, Kornél, ő mindenkinek hangoztatja, hogy ő teliholdkor az erdőt bújja. Lillus hagyta, hogy a Navinés kihámozza ujjacskái közül a termosz kupakját megízlelve egy pár pillanattal később a saját teáját, míg Lilla a feje felett libegő gyertyát fixírozta és számolgatott magában. Ha most elmondja, akkor 99 százalék az esélye annak, hogy egy nagyon jó barátot fog elveszíteni és talán örökké bánni fogja. Ha meg nem mondja el, akkor ez elkezdi majd építeni kettejük közt a falat, mert bár barátok szoktak titkolózni egymás előtt, de ez nem tesz jót a kapcsolatnak. Hát nagy levegőt vett a kislány, belekortyolt a már hozzá visszakerült füstös teába, hangyányit megszédült és egy nagyobb sóhaj után belekezdett.
- Tudom, hogy tudsz titkot tartani szóval nem kérdezem meg.. De lenne egy kérdésem. Ha muszáj lenne választanod, hogy vámpír vagy vérfarkas legyél, te melyik mellett döntenél? És.. miért? - Hangja itt-ott megremegett éz nagyon kíváncsian fürkészte Mersét, míg kicsit közelebb mászott a rasztás sráchoz. Most már gondolhatja, hogy az egyik lény a pulóverében csücsülő Lilla, de ő vajon melyiket preferálná, ha muszáj lenne? Vérszívó lenne aki nem élhet a napon és meg kellene élnie minden szerette halálát mert arra van kárhozatva? Vagy vérfarkas, mint Lillus és attól félnie, hogy melyik nap fog valóban megtámadni egy embert és szétszaggatni?

Merseeeee^^


Szegény lány hiába tépte a száját, hogy Merse édesanyja minden bizonnyal az életére akart törni, a fiú csak mosolygott, mint aki épp most lesett meg egy teniszezős lányt öltözködés közben.
- Oh, hát persze, hogy is felejthettem el! Mert nincs is ennél férfiasabb dolog - itt esetlenül próbál bicepszet erőltetni magának úgy, mint egy majom - , sőt! Nem is értem, hogy tudtam eddig nem észrevenni a tolongó fiúkat itt a réten, akik csak varrni jönnek ide arról nem is beszélve már, hogy olyan teák társaságában, amik.. mint valami eldugott kínai üzlet utolsó polcairól származnak. - elmosolyodott a lány és amolyan haverian beleboxolt Merse karjába, mielőtt az ismét felvette volna félkész munkáját. Hihetetlen, itt egy szőke lány (XD), aki az iskolában még egyetlen alkalommal sem varrt és itt ül vele szembe az egyik fiú barátja, aki meg hobbi szinten űzi ezt a foglalatosságot. A lányban kissé ott kavarogtak a negatív gondolatok is, holott a legfelszabadultabb Merse mellett szokott lenni. Ilyenkor úgy érzi, mintha a nem lenne gondja a világgal, mintha minden rendben lenne. Nyilván már motoszkál egy ideje a Navinésben a kérdés, hogy miért ilyen furcsa Lilla, de hát csak most bukott ki végül burkoltan az érdeklődés eziránt. A szöszke nem is tudta eleinte, hogy mit feleljen, így egy újabb kérdés jegyében kezdte rávezetni a fiút a helyes útra. Már arra is fel volt készülve, hogy most nagyon hirtelen hanyatt-homlok kell elszaladnia az éjszakába, mert bár képtelenségnek hangzik, de semmiképpen sem akarta halálra rémíteni a társát - holott talán eme gondolata már lényegtelenné vált. Hisz kiben ne szaladna végig az adrenalin annak hallatára, hogy az emberünk egy bestia? Lillus a termosz pohárkájába kapaszkodva fürkészte a fiú gondolkodó tekintetét és arcát, ösztönei pedig azt sugallták, hogy ugyan tart tőle a másik, de nem fél. Mármint nem határozottan fél. Pontosan nem tudta megállapítani a gondolatokat, de mivoltából adódóan az érzéseket rendkívüli pontossággal átélte. Nyelt egy hatalmasat az Eridonos és saját magát is csitítani próbálta, holott egyre jobban átjött partnerének félelme. A válasz kezdetekor kissé összerezzent, nem várta, hogy mond majd bármit is a srác, de.. a várthoz képest sokkal jobb lett a felelet. Fülét láthatatlanul mozdította meg, így hallva azt is, hogy a másik keze nagyon nagyon kicsit, szine alig, de akkor is megremeg. Nem lesz ez így jó, nagyon nem. És a Hold.. Lilla ijedtében hirtelen fel akart állni, aminek a következménye: saját lábában botlott meg majd esett hátra a földre. Remélte, hogy a fiú nem akar majd a segítségére sietni, de ha mégis, akkor hárítóan felemelte jobb kezét, amiből az esés közben elejtette a füstös teát. Fenébe! A tőle telhető leggyorsabban két lábra tornázta magát, a zsigereiben pedig már érezte, hogy balhé lesz. Az itala tegnap sem jött meg, ma pedig nem járt fenn a bagolytoronyban, de minden bizonnyal ha megkapta volna, akkor valaki már intézkedett volna ez ügyben.
- É.nn... nnaggy..on..ssss..aj...nál..nálom... - ezen szavakat még mindenképp el akarta motyogni, vagyis inkább dadogni Mersének, mert már érezte, hogy csontjai kezdenek megnyúlni, már kezdődött a borzadáj. Csapot-papot hátrahagyva port keverő gyorsasággal az erdő sűrűje felé kezdett rohanni, út közben utolsó lélekjelenlétével gyorsan lekapkodta magáról a ruhákat - a pulóverre külön vigyázva, hogy hova teszi le, mert később még igényt tartott rá. Patakokban folytak le a könnyei az arcán egészen addig, amíg a fák tömkelege között teljesen el nem veszítette az önuralmát. Hogy miért is indultak meg a könnycseppjei? Most kivételesen nem pusztán a fizikai fájdalom miatt üvöltött fel és törtek elő sós cseppek a szeméből, nem. Most azt a barátságát siratta, amit az imént rontott el teljes mértékben. Hisz egy ilyen eset után mégis ki merne a lány közelébe menni? Pedig már kezdett egészen közel kerülni a fiúhoz és lassan már nem csak mint valami kíváncsi idegenre tekintett rá. A teljes átváltozás előtt azonban arra nem jutott ideje, hogy mérlegelje: mi is fog történni mindezek után.