Geri
Időpont: 2013. 03. 26.

Ismét a szabadba vettem az irányt. Bent már annyira nem tudtam mit csinálni, hogy az ágyban való forgolódás is unalmas volt. Kimentem a fürdőbe, megmostam az arcomat, és a kezemet, óvatosan behelyeztem a kontaktlencséket, és készen is voltam arra, hogy meginduljak kifelé. Bár, hogy mit fogok kint csinálni, azt nem tudom. Hó van, így a labdámat nem vihetem ki, de talán építhetek hóembert, vagy valami hóbunkert.
Kitártam a tölgyfaajtót, és a hólepte rét tárult elém. Itt tökéletes lesz építeni, persze távol a bejárattól. El is indultam megkeresni a tökéletes helyet, amit pár percen belül meg is találtam. Felvettem egy kevés havat, golyót formáltam belőle, majd visszatettem a földre, és elkezdtem gurítani. Még tökéletes nem lesz, addig gurítom. Kb fele akkorára formáltam, mint amekkora én vagyok, és elkezdtem a következőt is megformálni, majd a fejének készülő golyót is. Félkész állapotban van már a hóemberem, már csak a kezei kellenek, meg valami a szemeinek, és a szájának, meg a fejére is kell valami. Elindultam keresgélni, hátha találok olyan ágakat, amiket használhatok, illetve pár követ is.

Geri

Találtam annyi ágat, és követ, amennyi kell, így visszaindultam a hóemberhez. Út közben nézegettem a köveket, hogy minél előbb ki tudjam választani a megfelelő darabokat. Mikor visszaérek, egy ismeretlen srác jön felém, de ahogyan látom rajta, nem rossz szándékkal. Ráadásul előre köszön, meg megkérdezi, hogy segíthet-e az építésben. Ha a rossz szándék vezérelné, akkor biztosan nem ezt kérdezte volna.
– Szia! Ha van kedved, akkor persze. –mosolyogtam vissza, és ledobtam a földre a köveket, meg a kisebb ágakat, levettem a kesztyűmet, és felé nyújtottam a kezemet. – Örvendek a találkozásnak Gergő. Nagy Bátor Dominic vagyok, és Levitás elsős. –ha elfogadta a kézfogást, megráztam, utána visszavettem a kesztyűmet. Ő az első srác a suliban, akivel találkoztam, és ha jól látom az első velem egyidős is. Eddig mindig csak idősebbekkel találkoztam, meg lányokkal. Velük meg nagyon jó kapcsolatot kezdtem el kiépíteni, de egy lány mégsem lehet a legjobb haverom. Az, hogy Geri nem Levitás, egyáltalán nem baj, attól még összefuthatok vele a suliban, főleg ha az évfolyamtársam lesz.
– Nem gondoltam volna, hogy egyszer, Március végén fogok hóembert építeni, meg fagyoskodni. Igazán lehetne már tavasz, nem gondolod? –kérdeztem Gergőtől, miközben lehajoltam és felvettem az egyik ágat, hogy a hóember karját megformálhassam belőle. – Elkészíted az arcát? Valami nevetségesre. –vigyorogva tettem fel neki a következő kérdést, miután az ágat beleszúrtam a hóemberbe. Az egyik keze már készen van, most kell egy másik ág a másik kezének. – Te hanyadéves vagy?

Kisbika –csak, mert csak^^

– Nekem megfelel Geri. –igazából mindegy volt, hogy hogyan is hív, csak ne gúnyoljon, és ne viccelődjön a nevemmel. Az olyasmit nem csípem, de szerintem Geri nem fog ezzel szórakozni. Ha igen, képem-nyomom egy hógolyóval, és kész. – Barátnőd? Hűha, le vagyok maradva. A Levitások jó fejek, és segítőkészek. Bár a tornyunk is elég nagy, sikeresen el is tévedtem benne, de szerencsére még időben rám akadt valaki. Sok mindenkit még nem ismerek még, de ami késik, az nem múlik. Végül miért nem Levitás lettél? –kérdeztem vigyorogva Gergőtől. Ki sem néztem volna, hogy már barátnője van. Igaz, sok mindenről nem tudok még, mint például azt sem, hogy a varázslócsaládoknál, hogy is működik ez a szerelmi szál. De azt sem tudom, hogy Gergő aranyvérű-e, így aztán lehet, hogy valami más játszik a dologban. Nem fogom megkérdezni, nem hiszem, hogy pont egy ismeretlennel akarná megosztani a szerelmi életét. Majd egyszer, ha még találkozunk.
– Attól, hogy 14 vagy, szerintem el fognak engedni. Meg tudod majd magad védeni, hiszen varázslók vagyunk, vagy mi a szösz. Mondjuk, a mugli világban nem célszerű varázsolni. –fejtettem ki a véleményem, és a kérdésére elmosolyodtam. – Ez egyszerű: utálom a telet. Meg azért várom, hogy újra tudjak labdázni, meg edzeni. A nyarat meg az edzőtábor miatt várom, és azért is, mert akkor újra láthatom a csapatomat. –válaszoltam büszkén kihúzva magamat. Na igen, végre újra együtt lesz a csapat.
– Segítek. Vágj valami pofát, amit ráfaragok a hóemberre. Igen elsős, de úgy alapjába véve, még annál is kevesebbet tudok. –mosolyogtam halványan, ezzel elárulva a származásom. Persze, csak ha leszűri ebből, akkor jön rá, de az sem nagyon érdekel. Ha Gergő valami vicces képet vágott, akkor először is elnevettem magam, majd próbáltam kirakni kövekből, ugyanazt az arcot a hóemberre is.

Gergőcske

---

– Miért, a többiek hogy hívnak? Mert nekem teljesen mindegy, hogy hogyan hívlak. –vontam meg a vállamat. Ha neki nem tetszik, ahogyan szólítom, akkor nem fogom úgy hívni. Nekem se tetszene, ha olyan néven hívnának, amit utálok.
– Sok boldogságot! –mondtam kedvesen a barátnős témára. – Nem, őt nem ismerem még. Trixi talált rám, és egész jól elbeszélgettünk. –mint mindenki mással, akivel eddig találkoztam. Akiknek a száma eddig nagyon csekély, de még nagyon messze van a tanév vége, biztosan sok barátom, illetve ellenségem lesz majd. – Lehet, én nem tudom, hogy miért kerültem a Levitába. Talán, mert szeretek olvasni, meg új dolgokat tanulni. Igen, az látom, hogy folyton mozog. –vigyorogtam Gergőre, és ezt egyáltalán nem bántásnak szántam. Még ő vágja a pofát, addig kirakom kövekkel is az arcot a hóembernek, és csak ezek után reagálok a szavaira.
– A mugli börtön se valami derűs hely. Az is tele van bűnözőkkel, de oda csak 14 éves korod után kerülnél. Addig nem vonnak felelősségre kisebb balhék miatt, de ha már nagyobbakat követsz el, akkor visznek a javítóba. –gondolom az Azkaizé is ilyen lehet, csak nem a varázstalan emberek számára, hanem a varázslóknak. De, ha valaki odakerül, akkor miért nem varázsol, hogy kijusson? Lehet, hogy valami különleges bűbájokkal van védve, hogy az ilyesmit ne lehessen megpróbálni.
– Izé, én nem ilyen mágikus valamit sportolok. Kézilabdázok Veszprémben, csak mivel kiderült, hogy varázsló vagyok, így abba kellett hagynom. Nyáron, viszont újra mehetek. –meséltem boldogan Gergőnek, hogy mit fogok csinálni nyáron, de a mosolygós arcom, érdeklődővé változott. Soha nem hallottam még azt a szót, amit használt most, de nem tudakolom meg. Azért van a könyvtár, hogy utána járjak, feltéve, ha találok róla valami feljegyzést. Legvégső esetben rákérdezek.
– Anyukád, vagy apukád rendelkezik mágikus képességekkel? –kérdezem mosolyogva, és érdeklődve. Remélem, hogy nem veszi tolakodásnak a kérdést.