Fodor Benjámin


Ma reggel korán keltem. Mint minden szombaton, most is egy kis sétát terveztem, de most nem az erdő felé vettem az irányt, hanem a falu felé. Persze, hamar irányt váltottam mint mindig.
Most valamiért a rét felé mentem. Kellemes lágy szellő és a fű illata elég varázslatos volt.
Na persze most is a sportcipőm vettem fel, mint minden kisebb sétámhoz. A túrabakancs ilyenkor otthon pihent a toronyszobámban.
Laza sportruha volt rajtam. A szokásos szürke mackóalsó (még ugye azért hűvös van)meg egy hosszú ujjú poló.
Magamban dudoráztam, amikor puffogást hallottam. Persze nem olyan messziről, na meg nem is túl sűrűn, olyan 15-20 másodpercenként. Ahogy közeledtem azért óvatosan néztem ki a rétre a fák közül, mert nem ismertem fel a hanghatás tulajdonosát.
Aztán nagy meglepetésemre a házam egyik tagját láttam, amint épp nagyot rúg a labdába. Kicsit néztem ügyes mozdulatait, majd épp azon gondolkoztam, hogy miért is szeretik a muglik ezt a sportot.
Na persze én is szerettem, mert nagyszüleim is muglik és ők is rajonganak a sportért. Én a Manchester United mérkőzéseit szoktam otthon, Londonban nézni.
Lassan közelebb mentem a labdával zsonglőrködő ismerős felé. A nevére csak halványan emlékeztem. Nem azért, mert nem lennék barátkozós típus, vagy nem figyelnék a társaimra, de nem sokat találkoztam eddig még vele.
Azt hiszem másodikos, én meg egy évvel felette járok. Szóval korban egymáshoz illünk. Talán a focival még közös témánk is lehet.
Hát megszólítom.
-Szia! Ron vagyok. Elég ügyes vagy a labdával, de vajon cselezni is így tudsz, mint kapura lőni?- tettem fel csipkelődősen a kérdésem, ami persze kihívásnak felet meg.

Benjámin


Örültem, hogy megszólítottam háztársamat. Persze tudtam pár dolgot róla, de azt nem, hogy ilyen jól kezei a labdát.
Egy csibészes mozdulattal felettem átemelte, ami még akkor is profi megoldás volt, hogy meg sem mozdultam.
A lövés is pazar volt, látszott rajta, hogy érzi a kaput.
A kihíváson elnevettem magam. Ennél jobb legyek? Nem, nem hiszem. Én cselezni ugyan szeretek, de védeni jobban tudok.
- Na, most én is megmutatom mit tudok!
Elkezdek dekázni, majd ütemesen fejelgetni, lábammal a labda körül 2-3 kört tenni. Szinte hanyatt fekvő helyzetben tartom meg a labdát.... aztán Benjámin felé törve két bicikli csellel előbb jobbra, majd hirtelen balra terelem a labdát. A labdát magasba emelve, hirtelen a kapunak háttal fordulva- ollózva lövöm meg a labdát. Furcsa, csavart ívet ír le a levegőben, de a labda csak a fáról pattan be a hálóba.... éppen csak. Majd elvigyorodok.
-Ezt nem oda szántam....
-Jobb, ha beállok a kapuba, ha lenne kedved lőni párat.
Meg sem várom a válaszát, úgyis tudom mit felelne, elindulok hát a háló felé, közben bemelegítek pár mozdulattal...

Benjámin


Nagyon örültem új barátom közvetlen és barátságos fogadtatására. Észrevettem, hogy a foci neki fontos, de nem a kihívás, hanem talán egy barátság kezdetét látta a labda mögül. Kevés az ilyen játékos, még a TOP ligákban is.
A mezén láttam, hogy a legjobb és legnépszerűbb Magyar klub szurkolója, talán még játékosa is. Habár ez utóbbi a suli miatt nehéz lehet neki.
-Szia! Ron vagyok.- mutatkoztam be neki.
-Sokat játszottam otthon. Az igazság az, hogy Manchester United drukker vagyok.De csak a West Ham ifi csapatáig jutottam.-feleltem a kérdésére.
-Pár évet játszottam, de nem vagyok túl tehetséges. Így leginkább csak ismerősökkel játszok, náluk kicsit jobb vagyok.- mosolyodom el saját szavaimon.
-Érdekes, még sosem láttam senkit a suli közelében focizni. Mióta jársz ki?
-Amúgy a Fradinak drukkolsz, esetleg ott játszol?- Hadartam én is el mindent.

Fodor Benjámin

-A Liverpoolban? Nem hiszem el, játszottam ellenük is. Igaz, akkor még vérvörös hajjal és szőke csíkokkal festve. Olyan Valderama típussal.- Majd felnéztem az égre. Szép időnk van, de a gyomrom korog már. Nem baj, a foci, az foci.
-Nagyapám MU drukker volt, innen a csapat iránti szeretet. Kicsit furcsa egy Londonitól, de ez van. Nekem leginkább a küzdeni tudásuk tetszik, a Liverpool viszont színesebben játszik. Nem rosszak, csak néha nem jön ki nekik a lépés.
Elgondolkodtam kicsit, tényleg milyen népszerű is lehet a Fradi, ha vidékről valaki felmegy játszani, na meg ahogy nagyapám is mesélt a régi nagy csapatokról...
-Hogy mit keresek itt? Ja igen, ma nem volt kedvem kirándulni menni, de sétálni igen -mondtam vigyorogva.
-Mit gondolsz? Egy Liverpool focista tud gólt lőni egy régi West Ham kapusnak?- közben a hasam egyre nagyobbat kordult.

Fodor Benjámin


Ahogy barátom áradozott arról a mérkőzésről, nekem is eszembe jutott az az erős lövés, amit ugyan lehetett volna fogni, ha legalább 100 kilós lett volna mindkét kezem, talán a labda meg is állt volna. De ilyet azelőtt és azóta sem fogtam ki.
Jó eltalált lövés volt. Még ma is emlékszem rá, pedig aznap a mérkőzés után el akartam felejteni az egész mérkőzést. Na, nem a bekapott gólok miatt. Azzal nincs gond, ha egy másik csapat jobb nálad, de.... hát igen, ha ti vagytok a tudásotok alatt, azt el kell felejteni, és aznap nem ment a játék egyikünknek sem.
Félreértés ne essék, jó volt az ellenfél, ha mi is rendes állapotban lettünk volna, akkor sem biztos, hogy más eredmény lett volna a mérkőzés végén.
- Igen, aznap én védtem, de a lövésed kifogott rajtam.
Mosolyogtam természetesen, hiszen nincs mit szégyelleni.
Meglepődtem a kérdésén.
-Már hogyne lenne meg a Magyar állampolgárságom- mosolyodtam el újra.- Édesanyám szülei magyarok. Egyértelmű, hogy az állampolgárságot is megkaptam. A terved jó, legyünk akkor készen a riói útra. Edzünk együtt, így bejutunk a válogatotba, álmodoztam én is.
Majd hirtelen eszembe jutott,hogy nekem már rég a klubhelyiségben kellene lennem.
-Ne haragudj, de most mennem kell. A klubhelyiségben megtalálsz, ja és talán a szobánkba is beköltözhetnél!

Majd sietős léptekkel elindultam.......

Sheela Lengrond



Ahogy a faluban tébláboltam, valamiért a rét felé vettem az irányt. Sokszor ösztönösen cselekedtem, de sohasem bántam ezt meg.
Épp jól jött, hogy reggel sportcipőt és laza farmert vettem fel. Londonban most ez a nadrágdivat. Majd egy kék pólót melyen egy nagy aranysárga lepke lenyomat volt. Sétálgatásomban semmi nem zavart. A bokrok mentén egy kisebb félreeső részre értem. Közben pálcámmal madarakat idéztem meg. Ez nem nagy dolog, még otthon tanultam.
Ahogy nézegettem a vörös és kék színben pompázó repkedő teremtményeket majdnem elestem egy törékeny testben. Nagy meglepetésemre hatalmasat estem, de a pálcám nem engedtem el. Viszont a madárkák eltűntek.
Madárkák? Te jó ég. Hiszen valakin átgázoltam.
-Szia!- néztem hátra, de csak egy fekvő testet láttam hirtelen. Felemeltem, hát a fejem. Akkor láttam, hogy egy lányban botlottam meg. NA jó, taknyoltam el.
-Nem esett bajod? Ne haragudj.- közben elvörösödhettem, mert úgy gondoltam nagy fájdalmat okozhattam neki, hiszen elmaszatolt könnycseppek voltak az arcán.
-Ron vagyok.- mondtam zavarodottan.
-Nagyon beléd gázoltam?

Sheela Lengrond

Látom, hogy a lányt, nagyon megtaposhattam, hiszen ahogy villámló tekintettem rám néz, olyan mintha kitörni készülő vulkán lenne. Igaz nem hallok panaszt, sem igazán jogos sértéseket azonnal. Azt viszont látom, hogy az arcát egy pillanatra a kezei közé temette. Lehet a szemébe ment valami?
Ahogy jobban megnézem ismerősnek tűnik, de lehet mégsem? Kicsit bosszús arca. Vajon az iménti eset miatt, vagy teljesen másért haragszik. Esetleg rám, vagy a világra?
- Haragszol? Tettem fel az egyetlen értelmes kérdést, ami az eszembe jutott.
- Kicsit szórakozott vagyok mostanában, de nem jellemző ám, hogy csak úgy belebotlok szép lányokba amerre megyek.
- Láthattalak valahol a faluban? Olyan ismerős vagy. Tudod én az iskolából jöttem le. Harmadikos vagyok.
Hadartam mentegetőzésképpen, mintha ez bármit is megmagyarázna. Azt hiszen jobb lenne eltűnni, de valamiért nem akaródzik megtennem a lelépés ezen módját.
 - Segíthetek felállni?

Sheela Lengrond


 Ahogy megfogta a kezem, hirtelen borzongás futott végig a hátamon. Na nem olyan, mintha egy elhagyatott szellemházban időznék. Ez valami furcsa volt számomra. Elég jól esett. Nagyot ugrott a gyomrom is.
 Persze azonnal, igaz gyengéd mozdulattal felsegítettem a földről. Majd mit sem törődve a hirtelen kiakadásával, hiszen ez a reakció várható is volt. Tovább figyeltem a szemét.
 Ahhoz képest, hogy még nem találkoztunk szimpatikusnak tűnt. Nem az a törékeny virágnak nézett ki, aki minden megpróbáltatáson elsírja magát. Úgy érzem vannak véleményei, amiket másokkal elég szenvedélyesen oszthat meg. Ezt onnan gondolom, mert az én gyengédnek induló "felsegítő" programomnál észrevettem az erőt a karjában.
 Hírtelen ötlettől vezérelve kibukott az első két szó a számon ami eszembe jutott.
- Éhes vagyok. Majd kissé zavarba kerülhettem, gyorsan hozzá is tettem a következő gondolatom is.
- Hoztam egy kis ételt a konyháról. Na meg itókát. Lenne kedved elfogyasztani velem?
 Persze észrevettem, hogy kissé meglephettem, így gyorsan folytattam a mondanivalóm.
- Én angon és magyar felmenőkkel rendelkezem. otthon sokat piknikeztünk a szabadban. Így ezt terveztem mára is. Igaz egyedül, de most valahogy örülnék, ha csatlakoznál hozzám.
 Majd választ sem várva levettem hátizsákom, ami elég apró volt. Elkezdtem kicibálni belőle a nagy méretű plédet, majd a pikknikes kosarat. Letérdelve elkezdtem kitenni belőle az ételt. Volt ott mazsolás- szezámmagos kenyér, sült kolbász és krumplipüré, halas szendvics, na meg sütemények és némi amerikai nemzeti étel is. Na persze magyarosítva, Hamburger sültkrumplival. Az igazság, hogy mindent beledobáltam a kosárba, amit elértem.
 Itókaként, sütőtök levet, mánaszörpöt, pár üveg vajsört na és a végén evőeszközöket, és poharakat is előszedtem.
-Na ezzel megvagyok. Hopp egy pillanat... benyúltam a hátizsákomba és előszedtem két párnát.
- Ezen szeretek ülni, adok neked is egyet. Kérlek fogalj helyet.
 majd előhúztam a pálcikámat és elővarázsoltam egy csokor nárciszt, majd a lány párnája mellé helyeztem.
- Ezt azért, mert elgázoltalak. Elmosolyodtam és mélyen a lány szemébe néztem.
- Ne kéresd magad, ülj le. Beszélgethetnénk is.