Tiffany

Langyos tétlenségben ücsörög a faágon, néha fel-felpillantva a csillagokra, félig csukott szemmel bóbiskolva a levelek takarásában. Nem volt kedve ma este a üvegházban aludni, és bár éppenséggel lenne dolga, úgy dönt, amit elhalaszthat holnapra, azt holnapután is megcsinálhatja, így teljes lelki nyugalommal sziesztázik a hűvös tavaszi estén - pontosabban sziesztázna, mert léptek hangja veri fel. Nocsak, nocsak - egy fiatal lányka érkezik és ül le pontosan annak a fának a tövébe, ahol ő próbálna aktívan semmittenni.
Elhúzza a száját; nem szereti, ha megzavarják.
 - Serpensortia - suttogja olyan halkan, hogy csak a fán mászkáló hangyák hallhatják, majd az ágra tekeredő kígyót óvatosan felveszi, hogy ne bántsa az állatot. A hüllő feltekeredik a karjára, de Noel nem bánja, szereti a kígyókat, egyszerre nyugodtak és veszélyesek. Mintha azt mondaná, én ráérek, te meg nem menekülsz úgyse.
Ez a példány egy nem túl nagy, félméter mindössze, bár vastagságra vetekedik a fiú karjával, de ezt annak is be lehet tudni, hogy Noel mindig is szikár testalkatú volt.
Előrébb mozdul az ágon, négykézláb kapaszkodva rajta - igaz, nem zavarná, ha leesne, de így kevesebb esélye van rá, és a levelek is takarják, úgyhogy ha a lány esetleg hallaná is, miben ügyködik, nem láthatja, ha felnéz.
Óvatosan lefejti a kezéről a kígyót, majd elengedi, mire az lepottyan, Noel szemmértékének köszönhetően épp a lány nyakába. Mivel hideg van, a hüllő rögtön megörül a meleg testnek, így bekúszik a másik pólója alá, farkával megcsiklandozva az elsős állát.
Noel ezt az időpontot választja ki arra, hogy lepattanjon az ágról; macskaügyességgel érkezik a talpára, pontosan az elsős orra elé.
 - Név, ház, évfolyam. Megpróbálkozhatsz azzal, hogy hamis adatokat adsz meg, de előre szólok, hogy akkor megkereslek és életed végéig kísérteni foglak - jegyzi meg közönyös hangon, nem játszva rá arra, hogy megpróbálja megijeszteni a lányt, egyszerű tényként közli.  Nem sok gátlással áldották meg, úgyhogy ha ilyen helyzet áll elő, valóban meg fogja keseríteni a másik életét, egyszerűen abból az okból, mert szerinte ez vicces.

Tiffany

Célját eléri: a lány, még ha uralkodik elsődleges ösztönein és nem sikolt fel, akkor is megrémül, ez pedig kifejezetten gyönyörködteti Noelt, aki egy jól irányzott rúgással térítené vissza Tiffanyt eredeti helyére, ha megpróbálna ráesni, de a lány szerencsére visszanyeri az egyensúlyát, így Noel nem kényszerül ilyen drasztikus lépések megtételére.
 - Pont nem érdekel. Nem célom, hogy rettegjék a nevem - vonja meg a vállát. Őt hidegen hagyja, ha esetleg félnek tőle, de az is, ha nem - mindig önmagát adja, az pedig másokon múlik, ezzel mit kezdenek.
Felnéz a nála magasabb vöröskére - ciki volna, ha a srácot egy kicsit is érdekelné a kinézete, mert akkor most nem cseppet érezné  kényelmetlenül magát, de mivel az ilyesmi sosem hatotta meg, nem foglalkozott ezzel a ténnyel. Érdektelenül tűri, ahogy a lány pillantása végigpásztázza sebhelyeit, s kezeit a zsebébe rejtve viseli a mustrát.
 - Nem, nem felel meg - válaszolja összevont szemöldökkel, magában jól szórakozva a dühösen fújtató lányon. - Valószínűleg azért kérdeztem a neved, házad és évfolyamod, mert arra vagyok kíváncsi, hogyan eszed a spagettit - közli gunyoros szemforgatással kísérve. Az ő nevét firtató kérdést egyszerűen elengedi a füle mellett, esze ágában sincs közölni a másikkal, úgyis elég hamar meg fogja tudni - még ha nem is a rellonba jár, mint Noel, a prefektusok neve gyorsan körbejár az iskolában, a fiú arcszerkezete pedig egyébként is elég...különleges ahhoz, hogy megjegyezzék. A zord tekintet viszont azt súgja a prefektusnak, hogy egy eddig nem látott háztárssal futott össze, vagy legalábbis a többi ház tagjai inkább fejvesztve menekülnének még a birtokról is egy kígyó láttán, mintsem dühösen néznék a tettest.
 - És ugyan mi vitt arra, hogy ilyen későn a klubhelyiségeden kívül tartózkodj? - kérdezi, miközben ajkai féloldalas vigyorra húzódnak, sejtetve, hogy van ötlete arra, mi lesz a következő lépése.

 - És mi fárasztott ki ennyire? - kérdez vissza enyhe gúnnyal a hangjában, de alapvetően inkább érdeklődve, mint lenézően. Őt annyira nem jellemzi a rellonos arrogancia, bár hajlamos önmagát jobbnak gondolni másoknál, de csak azért, mert az is.
 - Remek, kedves Tiffany. Egyébként nyolc után nem lehet a klubhelyiségen kívül tartózkodni - jegyzi meg, és igazán hidegen hagyja, hogy ez a lány első napja, és nem lehet tisztában ezzel az aprósággal, ahogy az sem mozgatta meg a fantáziáját, hogy a spagettit Tiffany villával fogyasztja.
 - Fájdalom, de egyszerűen muszáj megbüntetnem téged - csóválja meg a fejét, arcán őszinte sajnálattal - nem mintha lenne benne bármi hasonló érzés, de a színészi vénája sokszor nem hagyta nyugodni. A nagyapja tuti örülne ennek, kár, hogy már rég elpatkolt az öreg, de valószínűleg tőle örökölte az ehhez hasonló hajlamait.
 - Tudod mit? Szerenádozz a Gamajun-ház ablaka alatt. Lanttal a kezedben, egy szál rózsával a szádban.  Bogolyfalván van, majd kérdezd meg egy lakótól, merre - adja ki a feladatot, és valahol nagyon mélyen talán sajnálja is a lányt...ja, nem. Elvigyorodik, majd int a földön ücsörgő rellonosnak, és útját az üvegház felé veszi. Ha Tiffany megcsinálja a büntetőmunkát, arról hallani fog - és ebből azt is tudja, ha esetleg nem végzi el a feladatot, abban az esetben viszont remek tervei vannak arra, hogyan keserítheti meg a másik mindennapjait.
 - Ja, amúgy jobban tennéd, ha visszamennél a kastélyba, ha esetleg még egyszer erre járnék! - kiált vissza, hátra sem fordulva, bár irányt változtat - inkább az erdő felé veszi az útját. Mégis, ki állítaná meg?

- Ciki. A gólyalakban átlag húszan vannak esténként, biztos élvezni fogod - jegyzi meg egy vigyorral, jót derülve a lány antiszociális modorán. Ha szeretné ezt fenntartani, valószínűleg keresnie kell majd egy alternatívát, mert nem lehet minden estét egy fenyő tövében ücsörögve tölteni. Noel ezért költözött az üvegházba Lyra és Ophelia társaságában - őt annyira nem zavarják az emberek, de amikor tíznél több kamaszodó srác hörög, szuszog és horkol esténként, azt nem neki találták ki.
A lány utánafut, úgyhogy Noel megfordul, hogy szemben állhasson vele, amikor Tiffany közli vele, nem hajlandó megcsinálni a büntetőmunkát, és nem hajlandó visszamenni a hálókörletébe.
Miért is menne ez olyan egyszerűen, mint ahogyan azt Noel elképzeli?
A lány közel áll hozzá, így terve szerint gond nélkül kapja el bal kézzel az elsős csuklóját, maga felé húzva, s eközben lábával megsegíti a lány szabadesését, hátracsavarva Tiffany karját, tornacipős lábával pedig a fekvő csaj lapockája közé lép. Feltéve, hogy nem történik valami, ami ebben megakadályozza - lehet, hogy a lány magasabb nála, de egyrészt, a kiscsaj olyan vékony, mintha szándékosan éheztetné magát - talán ezt is teszi -, másrészt Noel idősebb, harmadrészt fiú, negyedrészt pedig hivatalosan is tanították csontot törni - oké, ők ezt harcművészeti edzésnek hívják, de senki ne áltassa magát a lényeg tekintetében.
Ha ez a leírtak szerint történik, közel hajol a lányhoz, hogy a fülébe suttogva megkérdezhesse:
 - Hogy mondtad? - ad neki lehetőséget arra, hogy esetleg megváltoztassa a véleményét, szabad kezével pálcát nyomva a torkához, bár utóbbit csak azért, mert a földön fetrengve a lány nem láthatja az eszközt, amit Noel igencsak nehezményez, mert szeretné neki megmutatni, milyen szép.

Furcsa reakció, Tiffany nem csinál semmit; Noelt viszont ez nem érdekli különösebben, azon a véleményen van, hogy aki hülye, nyugodtan meghalhat, legalább a természetes szelekció ma is érvényesül, és ha az elsős a legkevesebb életösztönnel sincs megáldva, az az ő baja, ettől a srác még ugyanannyira élvezi saját tanítási módszereit.
A megjegyzés hallatán nem tudja nem kiröhögni a lányt, na nem mintha annyira erőlködne a neveletlen gesztus ellen, de felettébb viccesnek találja a kijelentést - milyen naiv kislány.
 - Hidd el, a Gamajun-ház lakóitól rengeteg dolgot tanulhatsz - biztosítja vigyorogva Tiffanyt. - Egyébként meg olyan büntetőmunkát adok, amilyet csak szeretnék, mert megtehetem - közli félvállról, és valóban így gondolja. Nem nagyon szokta visszafogni magát ilyen téren, és úgy őszintén semmilyen téren sem.
A lány gondolatmenete talán egy másik személlyel szemben helyes lenne, azonban Noel nem ez a típus - őt a legkevésbé sem érdekli a lehetőség, hogy esetleg megbüntetik, úgyhogy gátlástalanul folytatja a tervet, amit kieszelt.
 - Reamoveo - mutat a pálcával a lány körüli talajra, mire Tiffany valószínűleg elkezd süllyedni, ugyanis a halmazállapot-változást előidéző varázsige sáros duzsvává változtatta a talajt alatta. Kapálózhat, de mivel mozdulatlanul engedte, hogy Noel a földbe passzírozza, a fiúnak nem volt gondja azzal, hogy jó fogást találjon rajta, úgyhogy valószínűleg Tiffany ilyen irányú próbálkozásait tudja hárítani.
Van annyira kegyes, hogy a lány fejét megemeli egy kicsit, úgyhogy a ragacs csak nyaktól lefelé kezdi elnyelni, de Noel továbbra is cipőjével szegezi a földhöz - trutyihoz - ,ezzel gyorsítva egy kicsit a folyamatot, egészen addig, amíg a feljövő talaj már azzal fenyeget, hogy az ő lábát is elnyeli. Ekkor ugyanezt az igét használva ismét szilárddá változtatja a földet.
Leszáll a lány hátáról, majd leguggol a feje előtt, hogy a másik láthassa az arcát.
 - Ötig számolok. Ennyi időd van elfogadni a büntetőmunkát, amit felajánlottam, utána itt hagylak - mondja, és valóban elkezd hangosan számolni.

- Öt.....nééééégy......háááárom...Á, észhez tértél - állapítja meg a sürgető szavakra. Elégedetten tapasztalja, hogy a lány megadja magát, és hajlandó együttműködni, még ha egy kicsit nehezebben is adta be a derekát, mint ahogyan azt Noel szerette volna első körben, de visszagondolva örömmel vette, hogy az események ilyen fordulatot vettek. Legalább valami szórakozás neki is kijutott mára..
 - Ha az ember ilyen helyzetben van, ha nem követelőzik annyira, mint egy hároméves hisztis királylány, több esélye van a túlélésre - jegyzi meg, csak amolyan tanácsként, elvégre prefektusként nagyon szívén viseli az elsősök tanítását.
Szép szó a kérlek, de amikor a lány tekintete totálisan az ellenkezőjét mondja, kissé kevéssé hiteles. Noelt nem is nagyon hatja meg hát Tiffany könyörgése, csak megpaskolja a fejét, mintha valami különösen ocsmány kutyát dicsérgetne, majd felállt, de még egy utolsó ajándékot hátrahagyott a kislánynak.
 - Capillux - jelenti ki, mire Tiffany haja lángba borul, még ha nem is valójában égve, de jelzésértékűen.
 - Meggondoltam magam. Remélem, elég emlékezetesre sikerült az első napod - mondta, majd megfordult, és tényleg elsétált ezúttal, vissza sem nézve, akkor sem, ha Tiffany esetleg utánaszól. Majd másnap reggel kibányássza valaki.