Kis külön óra Lyra

Hatalmas botorság volt tőlem, hogy annak ellenére is jelentkeztem a párbaj szakkörre, hogy voltaképp egyetlen varázslatot sem ismerek, ezért mihamarabb felvettem a kapcsolatot a tanársegéddel.
Úgy gondolom, neki inkább van erre ideje, mint a tanárnak, és végül is, nekem egy felsőbb éves is megtenné,de így mégis csak jobb, tekintve, hogy barátkozós téren, cseppet sem vagyok a toppon. Amúgy, csodálkozom azon, hogy Lyra belement, mert lerítt róla, hogy neki ez cseppet sincs ínyére. Talán belátta, hogy azért mégis vannak kötelezettségei, vagy csupán jó időtöltésnek szánta, vagy engem szánt meg, bár az utolsóba még csak belegondolni se szeretnék. Nem vagyok olyas valaki, akit szánni lehet, persze, ha nyíltan felvállalnám a múltam, talán tényleg így lenne, de erről senki nem tud, leszámítva az érintetteket, hisz valamit mégis kellett írni arra a jelentkezési lapra.
De nem boncolgatom tovább a dolgokat, hanem elindulok a rét felé, mert elméletileg ott lesz a különórám, feltéve, ha Lyra nem döntött mégis úgy, hogy ezt inkább kihagyja. Egy részről talán meg is érteném, hisz akik ide jönnek, talán valamit már konyítanak a dolgokhoz, de én nem tartozom közéjük,  ebből kifolyólag nehezebb eset is vagyok. Sajnálom, nem tehetek róla, hogy később avattak be, sőt... ha a dühömből fakadóan nem sikerül szinte mindent összetörnöm, amit lehet, ki sem derült volna. Gregory számlájára írható ez is, hisz most elvesztette a kedvenc bábuját, aminek én örülök, hisz itt nem rángatnak dróton, nem kell fejet hajtanom, és csendben csinálni, amit mondanak.
Épp ezért sem talárban megyek ki, hanem egy Nike melegítőben, a célnak megfelel, mert fogalmam sincs, mit tervez a tanársegéd, ahogy arról sincs, mi fog kisülni ebből az egészből.
A rétre érve, nekidőlök az egyik fa törzsének, és úgy várok Lyrára.

Tanárnéni

Lyra kedve se túl rózsás, ezt már akkor látom, mikor megjelenik. A bakancsot észrevéve, próbálok nem rosszallást mutatni, és tényleg minden idegemmel azon vagyok, hogy ez ne mutatkozzon meg az arcomon. Nem hiába, ha valaki évekig úgy élt, hogy szinte beleprogramozták, hogy mit, hogyan és mivel vehet fel, az ilyesmi azért szúrja a szemét, de mivel így is hálás lehetek azért, hogy segít abban, hogy ne összekaparni kelljen a maradványaim, vagy épp retusálni a termet egy átkom után, így tényleg egy árva szót sem szólok. meghúzom a copfom, ami most a fejem tetején van, hisz ilyenkor azért összekötöm a hajam, még csak az hiányzik, hogy valami kár érje.
- Szia, persze és még egyszer köszönöm - biccentek én is. A mosoly úgy tűnik egyikünk repertoárjában se szerepel, de ennek is csak örülök, talán úgy élvezhetőbb lesz, ha saját magam adhatom, és mindenféle kedélyes csevegést száműzve, csakis a feladatra összpontosítunk, mert lefogadom, hogy ő sem azért van itt, hogy spontán teapartit csapjunk, biztos akad jobb dolga is. Memorizálom a dolgokat, ami így egyenlőre még nem tűnik annyira vészesnek, azon viszont meglepődök, hogy itt is megadják a módját az egésznek - utalok itt a meghajlásra-, és persze egyet is értek vele. Tisztelni kell az ellenfelet, még ha utána földbe is döngöljük, vagy ő minket... nem mellesleg, a pukedlizés után ez igazán semmiségnek számít, és a kézfogásnál még mindig ezerszer jobb.
- Ez így kicsit furán néz ki - vonom fel a szemöldököm, persze kötekedni egyáltalán nem szeretnék, csak ha olyan lennék, amilyen nem vagyok, most biztos vigyorognék Lyra beállásán, de annyi baj legyen, ezt könnyebb megjegyezni.
-  Értem, hát igazából, a protegot meg a tarantallegrát próbáltam, az utóbbi nem sikerült, de egész eddig a varázsvilágról nem tudtam, tehát kicsit le vagyok maradva ezen a téren- vonom meg a vállam, nem érzem szégyennek, vagyis nem az enyémnek, hisz akinek fel kellett volna erről világosítania, az nem tette meg.

Tanárnéni

- Miért, te is arra gondoltál, hogy úgy néz ki, mint aki.... nos olyat csinál, amit az illemhelyen szoktak?- teszem fel a kérdést egy halvány mosoly kíséretében. Ritka alkalmak egyike, mikor ez a jelenség fellelhető az én arcomon, nem szokásom ilyesmivel dobálózni, főként, mert egy csomó mindennel ellent vall, amit belém sulykoltak, de tudom, ha Isobell most látna, felettébb büszke lenne rám, neki a rögeszméje, hogy legyek kicsit.... emberibb, de ez tényleg nehéz, és nem is mindig megy.
- Igazából.... kicsit hülyén érzem magam amiatt, hogy ennyire fel kell zárkóznom, a szakkörre is emiatt jelentkeztem, aztán jöttem rá, hogy ahhoz minimális alaptudás sem ártana, és ezért mentem hozzád, hogy ne szerencsétlenül álljak ott. Amúgy, ha ez segít, nagyon fogékony vagyok, többen mondták már, szóval nem kell mindent a számba rágnod, talán így te is könnyebb helyzetben leszel- életemben nem beszéltem még ennyit, főleg nem ilyen normális hangnemben, de ha már mindenki más igen, legalább Lyra ne legyen rólam rossz véleménnyel, és amíg olyan dolgokról beszélünk, amik nem lépik át a határaim, nekem tökéletesen megfelel ez a helyzet.
- Ohh... fejlettebb is... azaz nem tudom... mikor kiderült ez az egész, a végeredmény az lett, hogy összetört körülöttem minden- elégedett mosolyt villantok felé, amit talán ő nem érthet, de ott az az aprócska tény, hogy akkor Gregory húzott fel, az ő szobájában, amit talán még most renoválnak... Legalább ennyivel meg tudtam hálálniazt a sok jót, amit tőle kaptam. És igen, ez kivételesen egy olyan emlék, amire szívesen gondolok vissza bármikor, és ha erre gondolok, még a következmények is elviselhetőbbek.
- Igen, persze nem harcoltam ki magamnak egy párbajt senkivel, lehet azt kellett volna...- vonom össze a szemöldököm, próbálok rájönni, hogy annak vajon milyen kimenetele lett volna, aztán megcsóválom a fejem, nem semmiképp nem jöttem volna ki belőle jól.
- Protego - szinte Lyra átkával együtt hallatszik az én bűbájom is. Még szerencse, hogy figyelek arra, amit mondd. Mit ne mondjak, nem hagy időt... de ez jó, nem?

Tanárnéni

Csak az első pillanatokban volt vicces a dolog, aztán jobban belegondolva, tényleg hasznos. Tehát már nem is tartom annyira viccesnek, mert épp a segítségemre is lehet. Persze arról is illene meggyőződnöm, milyen egy párbaj szakkör, mármint mindenki mindenki ellen, mint a kidobósban? Akkor hamar kispadra kerülök majd.
- Igen, engem is ez a cél vezérelt, mikor bekopogtam hozzád- biccentek, mivel az én szemem előtt is az lebegett, hogy nem kéne összeszedegetni a maradványaim, vagy rosszabb esetben felújítani a termet. Az kicsit kellemetlen lenne.
- Azért kicsit ijesztő volt... te hogy jöttél rá?- ha már van alkalmam rákérdezek, maximum válaszolni nem fog, de hát az előbb mondta, hogy kérdezzek nyugodtan, még ha azt nem is konkrétan erre értette. Amúgy is nagy ritkaság, ha engem érdekel valami, így hát most megragadom az alkalmat, hisz a másik ritkaság, hogy kivételesen olyas valakivel szívom együtt a levegőt, akivel még beszélgetni is lehet, és még mindig úgy, hogy nem lépünk át egy határt se.
- Igen igen... biztos, jobb dolgod is van- terelődök is vissza a valóságba, ahol valaki készül épp megátkozni. Hmmm, mugli szemmel, simán elmenne egy akciófilm jelentetnek.
- Oké, értem, amúgy se  áll szándékomban, bár erről m ások tuti más véleményt mondanának- forgatom meg a szemem, majd már időm sincs tovább ragozni a dolgot. Lyra átkoz, én meg szinte vele egyszerre mondom ki az egyetlen bűbájt, amit tudok, és még sikerül is, de nem eléggé. Táncolni kezdek, de hála égnek ez sem tart sokáig, Lyra   mondd valamit, és megállok. Na ez azért durva volt...
- Rendben- lazítom el a kezem, persze nem annyira, hogy kiessen belőle a pálcám.
- Protego- még szerencse, hogy megtanultam ezt a szót, így aránylag gyorsan sikerül kapcsolnom, bár a sokk miatt, nem tudom, hogy sikerül.

Tanárnéni

- Jó lehet neked- fanyar mosoly kúszik az arcomra, de aztán rezzenek is vissza valóságba. Nem nosztalgiázni, meg lelki sebeket gyógyítani jöttünk ide, így a feladatra koncentrálok, agyalni később is ráérek. Próbálok én minden tőlem telhetőt megtenni, és bízom benne, ez látszik is rajtam, bár ha még nem lépett le, biztos látja a próbálkozásom, meg azt, hogy ezt tényleg akarom.
- Oh... oké, ezt jó tudni, meg is jegyzem- biccentek, mégis jobb tisztában lenni azzal, mivel vethetek véget egy varázslatnak, ha már egyszer normálisan is menni fog. Egyenlőre viszont táncikálok, másodszorra már nem is ér akkora meglepetésként.
Próbáljam átélni... nos, miért is ne. Ahogy Lyra mondja mit csináljak, vele párhuzamosan csinálom is.
- Protego- még a hangom is határozottabb, és hát... számítottam erre, de talán még mindig gyorsabb volt. Remélem, azért már sikerül.

Tanárnéni

Biccentek, ugyanakkor megnyugvással tölt el, legalább egy kicsit, hogy nem csak nekem volt elcseszett gyerekkorom, mert a "ne hidd" erre enged következtetni, persze nem firtatom, nincs hozzá jogom, de a tudat, hogy valaki talán.... na mindegy, ez most kellett nekem. Tényleg szükségem volt arra, hogy nem csak én vagyok az egyetlen selejt múlttal ellátott egyén ebben a kastélyban, így újult erővel állok neki a gyakorlásnak... mit gyakorlásnak, tanulásnak.
Elégedettséggel tölt, hogy végre sikerült, így tényleg úgy érzem, nem feleslegesen rabolom az idejét, persze nem sokáig agyalok...
- Protego, protego- az előzőeken felbuzdulva, még egy fél lépést oldalra is lépek a két átok között, mert mintha az elején azt mondta volna, hogy olykor ez is használ. Így meg már tényleg kezd tetszeni ez a varázslás, legalább is, a pajzsrésze már megy... és csak ezt az egyetlen varázsigét tudom, de ennyi remélhetőleg épp elég ahhoz, hogy ne darabokban végezzem, az meg sem fordult a fejemben, hogy a szakkörön nyertesként végzek, már  ha van olyan, hogy nyertes. Ha sikerül, a térdeimre támaszkodom, és kifújom a levegőt, mert azt nem mondhatom el magamról, hogy bele se fáradtam, igen is nehéz dolog, főleg így elsőre.

Több órányi gyakorlás eredményeképp sikerült még elsajátítanom pár átkot, és nyíltan kijelenthetem, lemondok az izzadtságtól büdös melegítőmről, na de... legalább így nagyobb esélye van annak, hogy egybe elhagyom majd a termet. A szobámba visszaérve azért még belevettem magam az egyik könyvbe, hátha tanulok még valami hasznosat.

Leon

Az érdekel a legkevésbé, hogy hideg van, muszáj kimennem, különben megzakkanok, komolyan. Már bánom, hogy kis híján szemközt röhögtem Endrét, mikor a fejemhez vágta, a süveg nem is tévedhetett volna nagyobbat, mint mikor engem a Navinébe osztott. Mára már én is így látom, egyszerűen... fel nem bírom fogni, hogy fordulhat meg bárki fejében is, hogy én hasonlítanék azokra, akik most is klubhelyiségünkben ontják a lebegőt. Tény, hogy nem vagyok a legszociálisabb alkat, de el bírok viselni magam mellett embereket, viszont ez már az én tűrőképességem, esetleg a mazochista hajlamaim is túlhaladja. Ezért is kapom fel a kabátom, és hagyom el a házam, amilyen gyorsan csak tudom. Nyugodt vagyok, ez tény, a Sibellevel történő beszélgetésem megtette a hatását, most már nem akarok ok nélkül bárki nyakának ugrani. Komolyan, az a nő simán elmehetne pszichológusnak is, persze sajnálnám, mivel már-már ő nevelt, így nem szívesen mondok le róla.
Kilépve a kapun, egyből megcsap a hűvös levegő, és kivételesen jól is esik. Nem törődök a tekintetekkel, már megszoktam, hogy mindig van valaki, aki úgy vizslat, mintha most érkeztem volna. Nem sok mindenkivel találkoztam még, és akivel mégis, vele is elmaradt a viszontlátás. Nem is értem... és ennél álszentebb tényleg nem lehetek, menten leszakad a pofám. Mintha nem is én akartam volna elkergetni mindenkit magam mellől, mintha nem is nekem lett volna feltett szándékomban, mindenkibe un szimpátiát kelteni személyem iránt. Büszkén kijelenthetem, az esetek többségében sikert is arattam ezzel, persze akadtak szívósabbak is, de előbb utóbb ők is megtörték, leszámítva Endrét és Min Wot. Velük valami elemi csoda folytán még ki is jövök, vagyis inkább.... nem akarok a falnak menni, mikor meglátom őket, ami tényleg nagy szó, legalább is nálam.
A rétre érve kicsit megdöbbenek azon, vannak itt még rajtam kívül, hisz általában sikerül mindig kifognom az elhagyatott helyeket, de most egy vállvonás kíséretében haladok tovább.

Leon

Szerintem senki nem fog csodálkozni, ha azt mondom, utálom a havat. Oké, szép, meg fehér, meg minden, de mihelyst olvadni kezd, tiszta sár lesz minden, és ez gondolom, senkinek nem fekszik annyira.
Viszont most jól esik itt sétálni, még ha ezzel fel is vonom magamra a figyelmet, nem bánom, hisz most tényleg már-már melankolikus állapotban vagyok, akár rám van írva, akár nem. Már szinte ösztönösen fojtok magamba minden érzelmet, ami az enyém, és amitől gyengének tűnhetek mások szemében. Nem, én sose leszek az az ember, akit kedvükre szívathatnak mások, és azokat se sajnálom, akik erre a sorsra jutottak, hisz ők is tehetnének ellene.
Egy vakkantást hallok, mire a hang irányába kapom a fejem, és a szemöldököm is felvonom. Elég érdekes látványt nyújt a srác, meg az a valami, akit készül.... megfojtani? Normális esetben tojnék rá, mit csinálnak azok, de ez egyáltalán nem normális eset, így észrevétlenül próbálok közelebb araszolni hozzájuk. Megállok, és egy fa törzsének támaszkodva kísérem végig figyelemmel az eseményeket, vagyis... mind addig, amíg valami nem repül egyenesen a kabátomra. Lenézek, és ahogy meglátom a szendvicset, vagyis annak megmaradt darabkáit, elhúzom a szám, aztán erőt véve magamon egy tisztító bűbájjal megszabadítom magam a folttól.
- Öhm... azt hiszem... ez a tiétek-   szólalok meg elég hangosan ahhoz, hogy észrevegye a valaki, már nincs egyedül... vagyis még egy emberi lény tartózkodik a közelébe. Kezemmel a kérdéses kajamaradványra mutatok, mert hogy én azt fel nem veszem, az is biztos.
- Bár, most hogy már a földön kötött ki nem biztos, hogy ízleni fog- teszem azért hozzá, mert nem is én lennék. Próbálok magamra valami barátságosabb arckifejezést csiszolni, de ez csak nem akar összejönni, na mindegy... senki nem mondhatja, hogy nem próbálkozok.

Tiffany
takarodó után

Egy halom könyvvel, még több rágcsával, és egy termosz kávéval a kezemben tartok az Üvegház felé. Most, hogy Lyra és Noel prefektusok lettek, nem sokat tartózkodnak a kecónkban, így olykor rám tör az unatkozhatnék. Akkor általában csöpögős regényeket olvasok, telezabálom magam csokival, és megvárom, míg lefogyok. Na, jó, ugye ezt senki nem gondolta komolyan? Bár tényleg olvasok, de olyasmit, amit érdemes.
Igaz mostanság gyakrabban járok le Vandához, így nem olyan gyakoriak ezek az esetek, viszont ma nem volt kedvem, meg amúgy semmihez se. Tipikus punnyadós nap ez, kár, hogy csak én látom így, mert Lyráék megint a szabályszegőket amortizálják. Még most is vigyorgok azon, hogy engem is meg kellett büntetnie, bár akkor tényleg nem volt más választása, kilátástalan helyzetünk volt.
Nem, nagyon hatnak meg a lavírozó prefik, akiktől tartanom kéne, azokból kettővel együtt élek, és még nem láttam őket, ahogy megesznek valakit, bár ehhez hozzátartozik, hogy későn kelő vagyok, szóval ki tudja.
Amúgy, mostanság egész elviselhetőnek érzem magam, talán, mert már nincs kedvem rágódni azon,  ami történt, változtatni úgyse tudnék rajta, így marha felesleges.
A házunk előtt egy alakot látok, mire megtorpanok, és felvonom a szemöldököm. Oké, bízom benne, hogy azt, hogy zárva az ajtó a tanároknak tudja be, mert eszem ágában sincs arra kelni, hogy valaki fölöttem áll, és az ordítja, takarodj!, vélhetőleg azzal a lendülettel ütném is le. Nem ajánlatos engem felkelteni.
- Hát te?- kérdem tőle szerintem jogosan, mert takarodóóóó, hahóóó. Hihetetlen, hogy ez ennyi mindenkit hidegen hagy, ezért nem jönnek korábban Lyráék. Azért, bízom benne, hogy most se lesznek a közelben, szerintem, nem örülnének, ha látnák, hogy valaki betörni készül ide.

Szegény pára

Nem kicsit döbbenek meg, mikor a rétre érve látom, hogy valaki komolyan gondolta "az élve elásás" fogalmat. Nem kell sokat agyalnom, hogy rájöjjek, tuti valamelyik háztársam a hunyó, csak azt kéne kideríteni, melyik. Szívesen kifejezném neki az elismerésem.
Igazából, lehet, sajnálnom kéne a csajt, de belőlem veszettül kiveszett az empátia, viszont valami belső hang mégis azt sugallja, ne hagyjam már itt szegényt.
- Ja, segítek, málnás, vagy banános?- nyújtok felé két müzliszeletet, miközben sztoikus nyugalommal ülök le mellé, aztán jobban szemügyre véve, elhúzom a szám.
- Nincs nálam párna, bocsi. Amúgy hozhatnék, de olyan jól elülök itt, mellesleg... mit keresel kint takarodó után, és hogy kerültél ilyen közeli viszonyba a talajjal?- döntöm oldalra a fejem, ahogy kedélyes csevegésbe kezdek. Értékelhetné is akár, mert nem sokszor csinálok ilyet.

A csajt látva, egyből egy szobanövény jut eszembe, amit öntözni kell, meg szép cserépbe rakni... hmmm... na, jó nem. Nekem még gyakorolnom kell a rellonos jellemet elvileg, így csak nem hagyhatom itt, plusz... ezzel talán kicsit ellensúlyozom a saját... nos botlásom.
A leírást hallva felenvetek, őszintén, és hangosan, épp hogy csak nem ütögetem a földet mellettem.
- Nem, még sose hallottam, miszter Humor Heroldról- vigyorodok el, mert, ha Noel nem mutatkozott be, én se fogom elárulni. A végén még rajtam is kamatoztatná a kreativitását.
Aztán felállok, előkotrom a pálcám a zsebemből, majd járkálni kezdek, miközben a megfelelő varázsigén agyalok.
- Oké, előre szólok, hogy eddig csak gáz volt abból, hogy varázsoltam, szóval nem vállalok felelősséget az épségedért- a miheztartás végett, jobb, ha közlöm vele, majd a pálcám ráirányítom.
- Baziteo- ejtem ki a számon, majd ha a lány jelentősen megnöveszti magát, elvigyorodok.
- Oké, most mássz ki... így talán könnyebb- adom neki az instrukciót, majd, ha kikászálódott, egy Reducio-val visszaváltoztatom az eredeti méretére.
- Na.... viszont a hajaddal már nem tudok mit kezdeni- húzom el a szám, mert konkrétan annak örülök, hogy ezt sikerült végrehajtanom.

Hedvig

Egyesek nem képesek elhinni, hogy egy ekkora emberben, mint én, hogy lehet ennyi düh. Jelenleg én is elképedek saját magamon. Általában pillanatnyi hangulatingadozásaim vannak, de ez már délelőtt óta fojtogat. Egyszer, tényleg egy évben egyszer szánom rá magam, hogy bemenjek Felagund órájára, erre valaki egyből kóstolgatni kezd. Alapjáraton teszek arra, hogy ki, mit gondol, vagy mond rólam, ha az nem a varázstudásom, vagy jelenleg annak hiányára vonatkozik. Na, azzal tényleg elérik, hogy elhagyjam a tolerancia, és a teszek rá bogyóim - na, jó ez most úgy hangzott, mintha a drogosok rosszabbik kategóriájába tartoznék.
A szobatársaimat megkímélve, tépem fel a Szanatórium ajtaját, hogy aztán megkeressem a csajt. Megjegyeztem magamnak, ami általában nem jelent jót, legalább is ebben a szituációban nem. Az emberek elkerülnek a folyosón, amit meg is értek, mert jelenleg a legkevésbé foglalkozom azzal, hogy elrejtsem azt, ami rá van írva az arcomra.
Csak akkor erőltetek magamra sztoikus nyugalmat, mikor kilépve a kapun, a rét felé veszem az irányt. A csaj feje már messziről virít, legalább is nekem, de lehet csak a düh miatt hallucinálom azt a nyilat, ami rá mutat, "engem átkozz" felirattal felette. A pálcám előhalászom, mert ellentétben azzal, amit úgy két hónappal ezelőtt produkáltam, most már használni is tudom, Seren különórái megtették a hatásukat.
- Obstructo- köszönök illedelmesen, miután a szőkére szegezem a pálcám, és ha  annak nincsenek szuper reflexei, el is érem vele, hogy a közeli fának csapódjon. Egy apró rándulás- ami mosoly akar lenni-, jelenik meg az arcomon, úgy tűnik, ez a varázsige a védjegyemmé vált. Na, de el is kergetem a keserű gondolatokat.
- Jól hallottam, szeretnél arculatot váltani?- kérdezem csevegő hangnemben, miközben a másik fa törzsének dőlök, de a szemeim elárulják, hogy "neki annyi".

Hedvig

Szenvtelenül, kifejezéstelen tekintettel nézem végig, ahogy a lány a fának csapódik, és kihullanak a kezéből a könyvek. Próbálok nem arra gondolni, mennyire jó érzés ez, az ilyen gondolatok nálam nem vezetnek jóra, hisz... bennem is megvan a hajlam, hogy olyanná váljak, mint nagybátyám, tudom ezt, ezért nem is hiszem el másoknak az ellenkezőjét. Az egész csak az elhatározásomon múlik, meg azon, hogy szándékosan kerülöm el az ilyen helyzeteket, de van egy határ, mikor már nem bírom lenyelni a békát, és hagyom, hogy a büszkeségem előtérbe kerüljön, amit éppen meg kell védenem.
- Nem tudom. Mire volt jó belekötni olyas valakibe, akiről jobb híján a nevét se tudod?- a hangom hidegen cseng, semmi gúny, viszont vérszemet kapok az ő hangvétele miatt.
Gyanítom, ha tudta volna, rellonos vagyok, más lett volna a hozzáállása, már ha nem tartozik a mazochisták közé. A pálcám forgatom, és oldalra döntött fejjel nézem, mit szenved össze magának.
- Oh, had segítsek- önzetlenségem nem ismer határokat, de a másik rájöhet a hangomban megbújó gúnyról, hogy nem épp a legnemesebb szándékok vezérelnek.
- Exagito- vetem be a gáncsoló átkot, ami végtére is még hasznos is. A lánynak nem kell hajolnia a könyveiért.... egy szintbe kerül vele. Hogy beveri-e a fejét? Esetleg rossz pózba érkezik, és megsínyli a karja? Na, az most nem érdekel, van gyengélkedő. A kérdés itt az, hogy jó kislány módjára visszavesz magából, vagy itt fog éjszakázni?

Hedvig

Nem igazán érdekel, a lány mit gondol, az meg, hogy mit mond, végképp nem. Ha mást nem is, magamnak bebizonyítottam, hogy fényévekkel jobb vagyok annál, mint mikor idekerültem, és nem csupán mágia terén. Talán meg is nyugodhatnék, pech, hogy az nem megy olyan könnyen.
- Nem, alapból átkozni való kisugárzásod van, az, hogy még szerencsétlen is vagy, csak egy plusz- vonok vállat. Nem fogok kamuzni, szerintem nem is várja el, viszont jelenleg ez a véleményem róla, és nem rejtem véka alá.  
Ha jó kedvemben lennék, biztos szemközt röhögném, de így csak szemet forgat, és összefonom a karom a mellkasom előtt. Lebámulok az órámra. Elmúlt takarodó, nem kéne itt kint lennem, ha nem akarok megint büntit. Mostanában mániájuk, és esküszöm, van egy beépített Ophelia radaruk.
A kérdést ignorálva sóhajtok fel.
- Petrificus Totalus- küldök felé egy bájos mosolyt, miután sóbálvány átkot szórtam rá.
- Nem tudom, mi lesz rosszabb számodra, ha rád talál egy prefi, vagy, ha nem. Mindenesetre jó éjt- ezzel vágok egy stílusos hátraarcot, és visszamegyek a Rellonba, nem törődve a réten hagyott lánnyal. Az emberek többsége úgyis azt fogja hinni, hogy Noel műve, ami talán jobb is így.

Blackwoood no1.  

- Ha nem jössz le most azonnal, én szedlek aztán megetetlek egy macskával- teszem csípőre a kezem, miközben a fán lévő kanárimra próbálok hatni. Eddig teljesen sikertelenül, és láthatólag a fenyegetés se válik be nála. Chh, elkényeztetett kis dög ez, ráadásul szerintem most kamaszodik, mert eddig még nem fordult elő, hogy ellenkezett volna.
Egy kívülálló valami olyasmit láthat, hogy egy szőke csaj, rövid naciban, bikini felsőben - a meleget így lehet csak elviselni- és napszemüvegben, fenyeget... egy fát. Igen, merthogy a rajta lévő sárga tollkupacot nem igazán lehet messziről látni, mivel a levelek között lapult meg. Tehát két következtetést vonhat le, vagy dilis a lány, vagy hallucinál a hőguta miatt. Hirtelen én magam sem tudom, melyik a jobb eshetőség, így nem is nagyon foglalkozok ezzel.
- Hát, te akartad- indulok el a fa felé, majd mégis megtorpanok. Nem akaródzok én oda felmászni, mert nem jövök le. El is kezdek gondolkodni, hogyan érhetném el, hogy Lilla önszántából tegye meg a lefelé vezető utat, de egyetlen épkézláb ötlet se jut eszembe.
Kapóra jön, hogy egy srác lép ki a suli ajtaján. Gyorsan mérlegelni kezdek, vajon mennyi fog veszni a büszkeségemből, közben tekintetem közte, és Lilla között váltogatom, majd az utóbbira vetek egy gyilkos pillantást, és a srác felé megyek.
- Bocsi, tudnál segíteni? A Kanárim nem akar lejönni a fáról- n a, hogy ez most mennyire hangzott hülyén, csak akkor derül ki, mikor a srác képen röhög, véleményem szerint jó hangosan, mert... mert mégis ki állna elő ilyesmivel? Egyáltalán ki tart még itt rajtam kívül kanárit? Visszagondolva, addig kellett volna nyaggatnom Serent, amíg nem egy sólymot varázsolt volna elő nekem... minimum. Megannyi égő szituációtól megmentett volna.

Blackwoood no1.  

- Mielőtt bármilyen nemű megjegyzést tennél, gondolj bele, hogy egy másodikos mennyi átkot tudhat- fenyegetem meg burkoltam, ami kicsit fura, főleg, hogy én kértem az ő segítségét, de Lillát csak én sértegethetem. A pálcámért nyúlok, vagyis... végig tapogatom zsebeim, de mikor nem találom, póker arccal tekintek a srácra.
- És tényleg sokat tudok- úgy van, maradjunk is ennyiben, bár a pillanat kellemetlenségét nem szünteti meg, de legalább már ki tudom vágni magam. Hűűű, azt hiszem, tényleg fejlődőképes vagyok.
- Nem tudom, eddig mindig szót fogadott, ezért sem vettem meg a kamasz kanári kezelő könyvet- áááá csak egy leheletnyi szarkazmus van a hangomban, igazából, ha nem húzott volna fel az a tollkupac, még örülnék is neki, hogy legalább nem egy háztárssal van dolgom. Tudom, hogy nem rellonos,azt nem tudom, honnan, de tudom.
A macska szó hallatán, a szemeim is elkerekednek.
- Haver, te nem néztél Szilveszter és Csőrikét? Szerinted egy macska nekiállna jobb belátásra bírni?-oké, ez ugye nem hangzott hülyén, csak én képzelem be magamnak a meleg miatt. Jesszusom, nem, egyáltalán nem akarom tudni, mit gondol jelenleg rólam.
Vissza is megyek a fához, már az álhőssel magam mögött, abban a reményben, hogy ő talán tud nekem segíteni.
- A Lillára, asszem'. Megneszólalj!- tudom, hogy a pasikat általában irritálja ez a név, de szerintem cuki, és még mindig jobb, mint A Kanári. Seren is megmondta.
- Mázlid van, pontosan az vagyok- vágok teljesen hiteles képet. Túl sok időt töltök a házamban, ha már egyszer hagynám, hogy egy idegen összetörje magát a kanárimért....
- Na jó, nem, de én se tudok fára mászni, kimaradt- forgatom meg a szemem, mert tény, hogy gyerek koromban sokkal fontosabb dolgaim is voltak. Legalább is, akkor azt hittem.
- Te Navinés vagy, ugye?- döntöm oldalra a fejem, miközben a srácot fürkészem. Ugyan kérem, lerí róla. Jó ez csak tipp, de még mindig jobb, mintha azt kérdezném, melyik házba jár. Ettől én is a falra mászok.