[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=454313#post454313][b]David Bennett - 2015.01.17. 20:10[/b][/url]
- Rangjához képest merész - Nem értettem az okát a támadásának. Először nem is igazából az állkapcsom volt az, amit sajnáltam, hanem az a drága és értékes cigaretta (ráadásul 2 is), aminek a hóban kellett kikötnie. Hosszú napnak vagyok a vége felé, s kellő mennyiségű energia, visszafojtott feszültség és agresszió halmozódott fel bennem, hogy most ezt szépen mindet visszaadjam. Lassítottam a folyamatot, mert nem akartam kiverni a lelket is az egyik terelőmből, de nem vette a lapot, mikor a köpettel szöszöltem. Ott állt és bámult rám, mint borjú az új kapura. Ajkaim gonosz félvigyorra húzódtak, fejemmel a lábamat mustráltam még pár pillanatig, majd onnan a szemöldököm alól lestem fel a fiúra. Bizonyára már látta a vesztét, de késő volt. Nekiestem, gyomorszájon találtam el először, majd a gallérjánál ragadtam meg oly annyira, hogy kezeim töve is belefehéredett. A hóra esett, én meg pontosan rá, a hasára ülve lovagló helyzetben álltam neki felaprózni az agyát. No persze kívülről kellett indulnom, tehát az orrnyergével kezdtem, egy-egy elvétett sújtás azonban persze becsúszott..pont a szemére..
Az anyja mindenségit! Jóféle a tag, úgy penderített át a hátamra, mintha hópihe lettem volna, és azért valljuk be, Mihael teste se épp egy pehelysúlyú világbajnoké. Soha nem találkoztam még olyan ellenféllel, aki ilyen gyorsasággal vette volna át az uralmat a kettőnk játszmájánál, úgyhogy le a kalappal előtte. Az első pár ütésnél még élt bennem a sokkos hatás, védekezni se volt igazán erőm, aztán az utolsó előtti támadásánál éreztem azt a reccsenést. Ennyi, mostantól nincs kegyelem!!! 10-15 perc alatt az állkapcsommal is meg az orrommal is elbánt, innentől nem fogom magam vissza, annyi szent! Oroszul káromkodtam, mint a vízfolyás, az arcomba eső véres köpettől pedig szinte felfordult a gyomrom. Legalább hajoljon már arrébb, és tiszteljen meg ennyivel! Mellesleg mit pattog itt Lucáról? Soha egy ujjal sem értem hozzá, meg amúgy is!
Feladta. Leheveredett mellém és pihegett, mint egy kislány, aki egy húzósabb estén van túl. Tisztán éreztem, ahogy a KEEP CALM AND STAY ALIVE életfelfogású napom átkapcsol a MILITARY üzemmódra. Szemeim behunytam, s fél percig voltam hajlandó várni arra, hogy csökkenjen bennem azon indíttatás, hogy most itt helyben fogom megölni Jeremyt. A véres havat könnyű eltüntetni, az erdő is itt van a közelben a tetem elrejtéséhez. Eggyel kevesebb meggondolatlan ember lenne a világon. A 30 másodpercem alatt a fiútól távolabb eső kezem egy tömörebb hógolyót gyúrt össze, az idő leteltét követően pedig azonnal az arcába csaptam a félig-meddig hófehér és vérvörös színű labdát. A száját és az orrát találtam el, ami néminemű hirtelen hideg érzetet kelt benne. Gyors fájdalom, de éles. Rögtön utána küldtem a másik kezem öklét is a szemöldökcsontja felé, majd mivel eddigre már ismét átlendítettem a lábaimat a testén s nyeregben ülhettem, a felső-homlokommal adtam a kiálló részének az arcából, történetesen pont annak, amelyikkel szaglászik össze-vissza. Ahogy hajoltam felfelé, úgy megemeltem a testem s az ülőgumóimat belefúrtam Jeremy hasába, ezt követte a kedvenc mozdulatom: a fültépésesdi. Marokra fogtam mindkét fülecskéjét (jól összegyűrve) majd elkezdtem ellentétes irányba cibálni őket. Őrült, eszelős kifejezés uralhatta el Mihael vonásait, foga fehérje megvillant a sötét égbolt alatt, beesett tekintete vérben úszott, akárcsak az arca s pólója. És nem. Eszem ágában sem volt lemászni a Rellonos prefektusról, amíg az eszméletét nem veszti. Oh, segítek is neki! Mialatt fülecskéit akartam letépni a helyükről, úgy újra meg újra belevertem a homlokom az orrába, szemébe, szájába, arcába. Ájuljon már el!