36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Tiffany Elswood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 135
Összes hsz: 1504
Írta: 2013. március 30. 18:19 | Link

Noel

A magas, vörös lány halkan, szinte lábujjhegyen rótta a folyosókat. Úgy tűnt mintha félne valamitől, pedig nem... Sose volt ijedős, s most is inkább csak kicsit meg volt szeppenve. Ma érkezett meg a Bagolykőbe, s egyszerre talán túl sok dolog történt gyorsan, hirtelen. Az ódon kastély falai, a csodás nagyterem, a sok elsős, majd a házakba való beosztás. Ezt követően az izgatott rellonosokkal való kézrásás, válaszolás minden gratulációra, s az új klubbhelyiség megismerése. Kétségen kívül esett, hogy nem örült volna, s nem érezte volna jól magát, de még is egy kis friss levegőre vágyott. Kisurrant a klubbhelyiség ajtaján, s fürgén megközelítette a nagy tölgyfaajtót. Kiosont a hűvös levegőre, s mély lélegzetet vett. Máris jobb. Körül ölelte magát, hisz nem gondolt arra, hogy kint nincs olyan jó meleg mint bent, s elég öltözetlenül indult el, még is élvezte a hajába kapó, bőrét simogató esti fuvallatot. Az égen még nem voltak csillagok, csak pár baglyot látott, akik már szürkületkor vadászni indultak. Csendesen lépkedett a füvön, keresve egy helyet ahova letelepedhetne egy kis ideig. Kiszemelt egy nagy, vastag törzsű fát, s lehuppant a tövébe. Felhúzta a térdét s hátra hajtotta fejét.
Hozzászólásai ebben a témában

müty-müty|terelő|kérdezőke
Noel Rainsworth
INAKTÍV


cheap freakshow
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 1258
Írta: 2013. március 30. 22:42 | Link

Tiffany

Langyos tétlenségben ücsörög a faágon, néha fel-felpillantva a csillagokra, félig csukott szemmel bóbiskolva a levelek takarásában. Nem volt kedve ma este a üvegházban aludni, és bár éppenséggel lenne dolga, úgy dönt, amit elhalaszthat holnapra, azt holnapután is megcsinálhatja, így teljes lelki nyugalommal sziesztázik a hűvös tavaszi estén - pontosabban sziesztázna, mert léptek hangja veri fel. Nocsak, nocsak - egy fiatal lányka érkezik és ül le pontosan annak a fának a tövébe, ahol ő próbálna aktívan semmittenni.
Elhúzza a száját; nem szereti, ha megzavarják.
 - Serpensortia - suttogja olyan halkan, hogy csak a fán mászkáló hangyák hallhatják, majd az ágra tekeredő kígyót óvatosan felveszi, hogy ne bántsa az állatot. A hüllő feltekeredik a karjára, de Noel nem bánja, szereti a kígyókat, egyszerre nyugodtak és veszélyesek. Mintha azt mondaná, én ráérek, te meg nem menekülsz úgyse.
Ez a példány egy nem túl nagy, félméter mindössze, bár vastagságra vetekedik a fiú karjával, de ezt annak is be lehet tudni, hogy Noel mindig is szikár testalkatú volt.
Előrébb mozdul az ágon, négykézláb kapaszkodva rajta - igaz, nem zavarná, ha leesne, de így kevesebb esélye van rá, és a levelek is takarják, úgyhogy ha a lány esetleg hallaná is, miben ügyködik, nem láthatja, ha felnéz.
Óvatosan lefejti a kezéről a kígyót, majd elengedi, mire az lepottyan, Noel szemmértékének köszönhetően épp a lány nyakába. Mivel hideg van, a hüllő rögtön megörül a meleg testnek, így bekúszik a másik pólója alá, farkával megcsiklandozva az elsős állát.
Noel ezt az időpontot választja ki arra, hogy lepattanjon az ágról; macskaügyességgel érkezik a talpára, pontosan az elsős orra elé.
 - Név, ház, évfolyam. Megpróbálkozhatsz azzal, hogy hamis adatokat adsz meg, de előre szólok, hogy akkor megkereslek és életed végéig kísérteni foglak - jegyzi meg közönyös hangon, nem játszva rá arra, hogy megpróbálja megijeszteni a lányt, egyszerű tényként közli.  Nem sok gátlással áldották meg, úgyhogy ha ilyen helyzet áll elő, valóban meg fogja keseríteni a másik életét, egyszerűen abból az okból, mert szerinte ez vicces.
Utoljára módosította:Noel Rainsworth, 2013. március 30. 22:42
Hozzászólásai ebben a témában

Tiffany Elswood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 135
Összes hsz: 1504
Írta: 2013. március 30. 22:55 | Link

Noel

Épp azon gondolkodott, hogy holnap, a tanórák kezdetére már ő is 14 lesz. Mennyire is várta ezt, s most még sem érez semmi különöset. Hirtelen erős nyomást érez nyakán, majd valami tekeregve, csúszva-mászva közlekedik végig felsőtestén. Szemei tágra nyílnak, s azonnal felugrik, szinte ráesve a ki tudja honnan megjelenő fiúra. Száját sikításra nyitja, de nem ad ki hangot. Megmarkolja a kígyót a farkától, s kihúzza pólója alól, majd eldobja minnél messzembre. Dühösen fúrja jégkék szemeit a nálla alacsonyabb fiú tekintetébe, s egyre nő bosszúsága, mikor az kérdezgetni kezd.
- Nem félek tőled -sziszegi, s elrendezi fölcsúszott blúzát. - Tiffany, remélem ennyi megfelel. És szabad érdeklődnöm a szemben álló mókamesterről? -kérdi kifújva a levegőt s nekidől a fának. Csodás. Nem is remélhette volna, hogy jobban fog alakulni első napja. Biztos volt benne, hogy sikeresen bele fog futni egy olyan alakba aki vagy őrült vagy csak kimondottan fura. Lassan pásztázza végig az előtte álló fiút. Szemei egy másodperc erejéig megakadnak az arcán lévő sebhelyeken, de már siklanak is fel, a gesztenye barna fürtökre, majd megállapodnak a mély szemekbe.
Hozzászólásai ebben a témában

müty-müty|terelő|kérdezőke
Noel Rainsworth
INAKTÍV


cheap freakshow
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 1258
Írta: 2013. március 30. 23:14 | Link

Tiffany

Célját eléri: a lány, még ha uralkodik elsődleges ösztönein és nem sikolt fel, akkor is megrémül, ez pedig kifejezetten gyönyörködteti Noelt, aki egy jól irányzott rúgással térítené vissza Tiffanyt eredeti helyére, ha megpróbálna ráesni, de a lány szerencsére visszanyeri az egyensúlyát, így Noel nem kényszerül ilyen drasztikus lépések megtételére.
 - Pont nem érdekel. Nem célom, hogy rettegjék a nevem - vonja meg a vállát. Őt hidegen hagyja, ha esetleg félnek tőle, de az is, ha nem - mindig önmagát adja, az pedig másokon múlik, ezzel mit kezdenek.
Felnéz a nála magasabb vöröskére - ciki volna, ha a srácot egy kicsit is érdekelné a kinézete, mert akkor most nem cseppet érezné  kényelmetlenül magát, de mivel az ilyesmi sosem hatotta meg, nem foglalkozott ezzel a ténnyel. Érdektelenül tűri, ahogy a lány pillantása végigpásztázza sebhelyeit, s kezeit a zsebébe rejtve viseli a mustrát.
 - Nem, nem felel meg - válaszolja összevont szemöldökkel, magában jól szórakozva a dühösen fújtató lányon. - Valószínűleg azért kérdeztem a neved, házad és évfolyamod, mert arra vagyok kíváncsi, hogyan eszed a spagettit - közli gunyoros szemforgatással kísérve. Az ő nevét firtató kérdést egyszerűen elengedi a füle mellett, esze ágában sincs közölni a másikkal, úgyis elég hamar meg fogja tudni - még ha nem is a rellonba jár, mint Noel, a prefektusok neve gyorsan körbejár az iskolában, a fiú arcszerkezete pedig egyébként is elég...különleges ahhoz, hogy megjegyezzék. A zord tekintet viszont azt súgja a prefektusnak, hogy egy eddig nem látott háztárssal futott össze, vagy legalábbis a többi ház tagjai inkább fejvesztve menekülnének még a birtokról is egy kígyó láttán, mintsem dühösen néznék a tettest.
 - És ugyan mi vitt arra, hogy ilyen későn a klubhelyiségeden kívül tartózkodj? - kérdezi, miközben ajkai féloldalas vigyorra húzódnak, sejtetve, hogy van ötlete arra, mi lesz a következő lépése.
Utoljára módosította:Noel Rainsworth, 2013. március 30. 23:18
Hozzászólásai ebben a témában

Tiffany Elswood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 135
Összes hsz: 1504
Írta: 2013. március 30. 23:23 | Link

Noel

Elgondolkodva és szó nélkül hallgatja végig a fiút, majd vissza ül a földre. Mindig is kicsit kényelmetlenül érezte magát magassága miatt, de mostanra már megszokta, sokkal inkább reflex szerűen végezte az ilyen mozdulatokat.
- Bent fárasztó volt -vonja meg a vállát- Amúgy meg Tiffany Elswood, Rellon, elsős... ja és villával eszem a spagettit  -válaszol a srác korábbi kérdésére komoly arckifejezéssel. Kényelmesen neki dől a fa törzsének, így már ő néz fel a srácra. Nem zavarja, hogy nem tudta meg a fiú nevét, úgy is inkább csak kedvességből kérdezte meg, habár úgy tűnik egy hozzá hasonló teremtménnyel futott őssze. Csak ne marják ki egymás szemét. Nem igazán volna türelme magyarázkodni, hisz arra már rájött, hogy a fiú egy két évvel idősebb lehet nálla, még sem lenne hajlandó vissza menni a számára annyira nyomasztó légkörű helyiségbe. Itt is egész jól meg van, csak egy kicsit fázik. Nincs még késő, még teljesen sötét sincs, minden rendben van.
Hozzászólásai ebben a témában

müty-müty|terelő|kérdezőke
Noel Rainsworth
INAKTÍV


cheap freakshow
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 1258
Írta: 2013. március 31. 00:41 | Link


 - És mi fárasztott ki ennyire? - kérdez vissza enyhe gúnnyal a hangjában, de alapvetően inkább érdeklődve, mint lenézően. Őt annyira nem jellemzi a rellonos arrogancia, bár hajlamos önmagát jobbnak gondolni másoknál, de csak azért, mert az is.
 - Remek, kedves Tiffany. Egyébként nyolc után nem lehet a klubhelyiségen kívül tartózkodni - jegyzi meg, és igazán hidegen hagyja, hogy ez a lány első napja, és nem lehet tisztában ezzel az aprósággal, ahogy az sem mozgatta meg a fantáziáját, hogy a spagettit Tiffany villával fogyasztja.
 - Fájdalom, de egyszerűen muszáj megbüntetnem téged - csóválja meg a fejét, arcán őszinte sajnálattal - nem mintha lenne benne bármi hasonló érzés, de a színészi vénája sokszor nem hagyta nyugodni. A nagyapja tuti örülne ennek, kár, hogy már rég elpatkolt az öreg, de valószínűleg tőle örökölte az ehhez hasonló hajlamait.
 - Tudod mit? Szerenádozz a Gamajun-ház ablaka alatt. Lanttal a kezedben, egy szál rózsával a szádban.  Bogolyfalván van, majd kérdezd meg egy lakótól, merre - adja ki a feladatot, és valahol nagyon mélyen talán sajnálja is a lányt...ja, nem. Elvigyorodik, majd int a földön ücsörgő rellonosnak, és útját az üvegház felé veszi. Ha Tiffany megcsinálja a büntetőmunkát, arról hallani fog - és ebből azt is tudja, ha esetleg nem végzi el a feladatot, abban az esetben viszont remek tervei vannak arra, hogyan keserítheti meg a másik mindennapjait.
 - Ja, amúgy jobban tennéd, ha visszamennél a kastélyba, ha esetleg még egyszer erre járnék! - kiált vissza, hátra sem fordulva, bár irányt változtat - inkább az erdő felé veszi az útját. Mégis, ki állítaná meg?
Hozzászólásai ebben a témában

Tiffany Elswood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 135
Összes hsz: 1504
Írta: 2013. március 31. 09:30 | Link

Noel

-Utálom, ha sok ember ragad rám -mondja undorodó fintorral, s egyre jobban jön meg a kedve, hogy pár méterrel arréb menjen. Mikor a fiú megjegyzést tesz arra, hogy nyolc után nem lehet kimenni vállatvon, de mikor a büntetést említi felemeli a szemöldökét. Megvárja, amíg a fiú elindul, majd nyelvetnyújt. Végül feláll, és dühösen utánna trappol. Már teljesen nyugodt arckifejezéssel áll meg felé magasodva.
- Nem -suttogja halkan, mézes mázosan mosolyogva. Dühös volt a fiúra, még sem érzett ellene semmmi ellenszenvet, sőt, eddig ő keltette fel a legjobban a figyelmét társai közül. Ravasz, furfangos, nem neveszhető gonosznak, inkább csak kárörvendő. Látszott rajta, a lány látta rajta, hogy hiányzik belőle az az arrogancia, ami a leg több rellonosba megvan. De azért eldöntötte magába, hogy nem fog csak úgy a parancsai szerint ugrálni. Vele ezt senki sem teheti meg. Főleg nem most, hisz nem is tudott rólla. Mondjuk mindegy, mert annak ellenére, hogy mostmár tudja, biztos ki fog  még lógni esténként. A következő kirándulásig legalább kigondolja, hogy állhat bosszún a sebhelyes arcú fiún.
Hozzászólásai ebben a témában

müty-müty|terelő|kérdezőke
Noel Rainsworth
INAKTÍV


cheap freakshow
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 1258
Írta: 2013. március 31. 16:22 | Link

- Ciki. A gólyalakban átlag húszan vannak esténként, biztos élvezni fogod - jegyzi meg egy vigyorral, jót derülve a lány antiszociális modorán. Ha szeretné ezt fenntartani, valószínűleg keresnie kell majd egy alternatívát, mert nem lehet minden estét egy fenyő tövében ücsörögve tölteni. Noel ezért költözött az üvegházba Lyra és Ophelia társaságában - őt annyira nem zavarják az emberek, de amikor tíznél több kamaszodó srác hörög, szuszog és horkol esténként, azt nem neki találták ki.
A lány utánafut, úgyhogy Noel megfordul, hogy szemben állhasson vele, amikor Tiffany közli vele, nem hajlandó megcsinálni a büntetőmunkát, és nem hajlandó visszamenni a hálókörletébe.
Miért is menne ez olyan egyszerűen, mint ahogyan azt Noel elképzeli?
A lány közel áll hozzá, így terve szerint gond nélkül kapja el bal kézzel az elsős csuklóját, maga felé húzva, s eközben lábával megsegíti a lány szabadesését, hátracsavarva Tiffany karját, tornacipős lábával pedig a fekvő csaj lapockája közé lép. Feltéve, hogy nem történik valami, ami ebben megakadályozza - lehet, hogy a lány magasabb nála, de egyrészt, a kiscsaj olyan vékony, mintha szándékosan éheztetné magát - talán ezt is teszi -, másrészt Noel idősebb, harmadrészt fiú, negyedrészt pedig hivatalosan is tanították csontot törni - oké, ők ezt harcművészeti edzésnek hívják, de senki ne áltassa magát a lényeg tekintetében.
Ha ez a leírtak szerint történik, közel hajol a lányhoz, hogy a fülébe suttogva megkérdezhesse:
 - Hogy mondtad? - ad neki lehetőséget arra, hogy esetleg megváltoztassa a véleményét, szabad kezével pálcát nyomva a torkához, bár utóbbit csak azért, mert a földön fetrengve a lány nem láthatja az eszközt, amit Noel igencsak nehezményez, mert szeretné neki megmutatni, milyen szép.
Hozzászólásai ebben a témában

Tiffany Elswood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 135
Összes hsz: 1504
Írta: 2013. március 31. 16:31 | Link

Egyáltalán nem reagállja le, mikor a fiú a földhöz csapja. Már megszokta, így meg sem ijed, csak hagyja, hogy a nagyobb srác véghez vigye az egész kis jelenetét. Hangtalanul, ellenszegülés nélkül hagyva, hogy ellenfele a földre küldje, hisz tudja, úgy sem ér semmit vele,ha harcolni próbálna, úgy is ő lány, a másik fiú, s kitudja, ha kirántja a kezét talán sikeresen ki megy a csuklója, erre pedig egyáltalán nincs szüksége.
-Úgy mondtam, hogy a büntető munka olyan dolog kéne legyen, ami tanítja valamire a diákot, nem amivel megalázod. Éppen ezért az általad feladott kis feladat nem megfelelő -sziszegi hallkan, a földhöz lapulva. Mennyiszer volt már ilyen helyzetbe! Azok a nagyobb lányok, akik felkenték minden szilárd tárgyra, beletapostak, belerúgtak ahányszor csak nem nézett oda tanár... Tiffanyt tehát már nem igazán hatotta meg az erőszakos megoldás. Tudta, hogy az emberek csak azért csinálják, hogy ráijesszenek a másikra, túl drasztikus módszerekhez nem folyamodnak, mert félnek, hogy őket is megbüntetik. Ahány heget s ütést kapott egyik sem volt maradandó, senki sem merte annyira bántani, hogy bajba kerüljenek mind ketten. Inkább csak tűrt, míg a másik kitombolta magát.
Hozzászólásai ebben a témában

müty-müty|terelő|kérdezőke
Noel Rainsworth
INAKTÍV


cheap freakshow
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 1258
Írta: 2013. március 31. 17:05 | Link

Furcsa reakció, Tiffany nem csinál semmit; Noelt viszont ez nem érdekli különösebben, azon a véleményen van, hogy aki hülye, nyugodtan meghalhat, legalább a természetes szelekció ma is érvényesül, és ha az elsős a legkevesebb életösztönnel sincs megáldva, az az ő baja, ettől a srác még ugyanannyira élvezi saját tanítási módszereit.
A megjegyzés hallatán nem tudja nem kiröhögni a lányt, na nem mintha annyira erőlködne a neveletlen gesztus ellen, de felettébb viccesnek találja a kijelentést - milyen naiv kislány.
 - Hidd el, a Gamajun-ház lakóitól rengeteg dolgot tanulhatsz - biztosítja vigyorogva Tiffanyt. - Egyébként meg olyan büntetőmunkát adok, amilyet csak szeretnék, mert megtehetem - közli félvállról, és valóban így gondolja. Nem nagyon szokta visszafogni magát ilyen téren, és úgy őszintén semmilyen téren sem.
A lány gondolatmenete talán egy másik személlyel szemben helyes lenne, azonban Noel nem ez a típus - őt a legkevésbé sem érdekli a lehetőség, hogy esetleg megbüntetik, úgyhogy gátlástalanul folytatja a tervet, amit kieszelt.
 - Reamoveo - mutat a pálcával a lány körüli talajra, mire Tiffany valószínűleg elkezd süllyedni, ugyanis a halmazállapot-változást előidéző varázsige sáros duzsvává változtatta a talajt alatta. Kapálózhat, de mivel mozdulatlanul engedte, hogy Noel a földbe passzírozza, a fiúnak nem volt gondja azzal, hogy jó fogást találjon rajta, úgyhogy valószínűleg Tiffany ilyen irányú próbálkozásait tudja hárítani.
Van annyira kegyes, hogy a lány fejét megemeli egy kicsit, úgyhogy a ragacs csak nyaktól lefelé kezdi elnyelni, de Noel továbbra is cipőjével szegezi a földhöz - trutyihoz - ,ezzel gyorsítva egy kicsit a folyamatot, egészen addig, amíg a feljövő talaj már azzal fenyeget, hogy az ő lábát is elnyeli. Ekkor ugyanezt az igét használva ismét szilárddá változtatja a földet.
Leszáll a lány hátáról, majd leguggol a feje előtt, hogy a másik láthassa az arcát.
 - Ötig számolok. Ennyi időd van elfogadni a büntetőmunkát, amit felajánlottam, utána itt hagylak - mondja, és valóban elkezd hangosan számolni.
Hozzászólásai ebben a témában

Tiffany Elswood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 135
Összes hsz: 1504
Írta: 2013. március 31. 17:18 | Link

Düh, gyűlölet, bosszúállás. Csak ez jár a lány fejében. Mikor a fiú már varázsláshoz folyamodik úgy dönt, ez alkalommal megadja magát. Nagyon jól tudja, hogy néha jobb vissza lépni mint erőltetni a dolgot.
-Jól van, jól van!-mondja hallkan a srácnak mikor az számolni kezd. Csodás. Most a kedvenc farmere is tönkre ment egy hülye gyerek miatt. -Azonnal eressz el, és akkor meg csinálom a hülye büntetésedet -mondja suttogva. Utálja, hogy már itt is így kezdődik az első napja. Pedig bízott benne, hogy itt már nem ő lesz a szánalom csúcspontja, nem őt fogja piszkálni mindenki egyszerűen azért az okért mert ő más. Türelmesen vár, hogy a fiú hatástalanítsa a varázslatot. Még nem tudja hogy, de csak bosszút áll a sebhelyes arcún. Mostmár nem húzódhat be egy sarokba sírni, hogy ellene van a világ. Ezt is már megszokta, s mostmár nem fog összeroppanni attól, hogy egy kis szerencsétlen meg próbálja ijeszteni. Vesz egy mély levegőt, majd a srác szemébe néz.
-Kérlek eressz el. -nyőgi ki úgy, hogy hangja ne szóljon arrogánsnak.
Utoljára módosította:Tiffany Elswood, 2013. március 31. 17:24
Hozzászólásai ebben a témában

müty-müty|terelő|kérdezőke
Noel Rainsworth
INAKTÍV


cheap freakshow
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 1258
Írta: 2013. március 31. 18:50 | Link

- Öt.....nééééégy......háááárom...Á, észhez tértél - állapítja meg a sürgető szavakra. Elégedetten tapasztalja, hogy a lány megadja magát, és hajlandó együttműködni, még ha egy kicsit nehezebben is adta be a derekát, mint ahogyan azt Noel szerette volna első körben, de visszagondolva örömmel vette, hogy az események ilyen fordulatot vettek. Legalább valami szórakozás neki is kijutott mára..
 - Ha az ember ilyen helyzetben van, ha nem követelőzik annyira, mint egy hároméves hisztis királylány, több esélye van a túlélésre - jegyzi meg, csak amolyan tanácsként, elvégre prefektusként nagyon szívén viseli az elsősök tanítását.
Szép szó a kérlek, de amikor a lány tekintete totálisan az ellenkezőjét mondja, kissé kevéssé hiteles. Noelt nem is nagyon hatja meg hát Tiffany könyörgése, csak megpaskolja a fejét, mintha valami különösen ocsmány kutyát dicsérgetne, majd felállt, de még egy utolsó ajándékot hátrahagyott a kislánynak.
 - Capillux - jelenti ki, mire Tiffany haja lángba borul, még ha nem is valójában égve, de jelzésértékűen.
 - Meggondoltam magam. Remélem, elég emlékezetesre sikerült az első napod - mondta, majd megfordult, és tényleg elsétált ezúttal, vissza sem nézve, akkor sem, ha Tiffany esetleg utánaszól. Majd másnap reggel kibányássza valaki.
Hozzászólásai ebben a témában

Tiffany Elswood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 135
Összes hsz: 1504
Írta: 2013. március 31. 18:59 | Link

Összeszorított fogakkal hallgatja végig a fiút, s mikor az megpaskolja azonnal elrántja a fejét. Még is csak mit képzel magáról? Érdekes, hogy Tiffany eddig még sosem ijedt meg annyira, mint most, mikor felgyúlt a haja. Akármit, csak a haját ne. Első ösztöne az volt, hogy a srác után üvöltsön, de még sem tette meg. Nem fogja elveszteni a méltóságát. Oldalra hajtja a fejét, ezzel beborítva sárral a vörös tincseket, de legalább már nem lángolnak. Gyűlölködve néz az elsétáló fiú után, s azon kezd járni az esze, hogy most mihez kezdjen, mivel vicces lesz, ha itt marad napokig, majd kibányásszák a csontvázát. Próbálkozik egy kis rugkapálózással, eredménytelenül. Valahogy eljut hozzá, hogy már igen késő van. Ezzel aztán biztos nem szerez pluszpontot, hogy az első napján sokkal sötétedés után ki van ásva a rétre. Vicces... Nem így képzelte el. A márvány fehér, szeplős arcon végig folyik egy könnycsepp, szinte a lány tudatán kívül. Gyorsan megrázza a fejét, és összeszorítja a szemeit. Utál sírni. És nem fogja engedni, hogy egy undok senkiházi tönkretegye. Ezzel az elhatározással váltott át fapofára, és az éppen olvasott könyvön kezd el gondolkodni, idő töltés gyanánt, mikor hangokat hall. Vagyis egy, bizonytalan lány hangot.
-Öhm...segítenél? -nyőgi kínosan. Csodás. Biztos azt hiszi majd, higy egy félőrültel van dolga, pedig ő nem is csinált semmi (nagyon) rosszat.
Utoljára módosította:Tiffany Elswood, 2013. március 31. 19:02
Hozzászólásai ebben a témában

müty-müty|terelő|kérdezőke
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. március 31. 19:10 | Link

Szegény pára

Nem kicsit döbbenek meg, mikor a rétre érve látom, hogy valaki komolyan gondolta "az élve elásás" fogalmat. Nem kell sokat agyalnom, hogy rájöjjek, tuti valamelyik háztársam a hunyó, csak azt kéne kideríteni, melyik. Szívesen kifejezném neki az elismerésem.
Igazából, lehet, sajnálnom kéne a csajt, de belőlem veszettül kiveszett az empátia, viszont valami belső hang mégis azt sugallja, ne hagyjam már itt szegényt.
- Ja, segítek, málnás, vagy banános?- nyújtok felé két müzliszeletet, miközben sztoikus nyugalommal ülök le mellé, aztán jobban szemügyre véve, elhúzom a szám.
- Nincs nálam párna, bocsi. Amúgy hozhatnék, de olyan jól elülök itt, mellesleg... mit keresel kint takarodó után, és hogy kerültél ilyen közeli viszonyba a talajjal?- döntöm oldalra a fejem, ahogy kedélyes csevegésbe kezdek. Értékelhetné is akár, mert nem sokszor csinálok ilyet.
Hozzászólásai ebben a témában
Tiffany Elswood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 135
Összes hsz: 1504
Írta: 2013. március 31. 19:23 | Link

Mentőosztagos néni

Reménykedve néz a közeledő lányra, de ahogy kinyitja a száját rájön, hogy háztársával all szemben, szóval még sincs oly sok esélye a menekülésre. Vesz egy mély levegőt, hogy lehiggadjon, hisz a csaj jelenti az egyetlen esélyt, és midnenképpen kedves kell legyen vele.
-Egy, viselkedéséből ítélve Rellonos fiú nagyon unatkozott... A sebhelyes arcú. Tán ismered? -kérdi ugyan olyan higgadtan, majd hozzáfűzi: - Nagyon szívesen csevegnék, de lennél oly kedves, hogy először segítesz újra normális talajszintbe kerülni? -néz rá kérlelően. Akármilyen lobbanékony is, igen is rejtőzik benne egy kis színi tehetség, s a nagyszájú lányból azonnal síró kislányt tud varázsolni. Egyre kényelmetlenebbül érzi magát, s egyre jobban az az érzése, hogy ebből előbb utóbb gyengélkedő lesz-az a kevés egészséges csontja is mindjárt összeroppan. Egy fejrántással hátra lök egy vörös hajtincset, így a nagyobb lány már teljes nagyságába látja a szeplős pofit.
Hozzászólásai ebben a témában

müty-müty|terelő|kérdezőke
Ophelia LaFonde
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. március 31. 19:36 | Link


A csajt látva, egyből egy szobanövény jut eszembe, amit öntözni kell, meg szép cserépbe rakni... hmmm... na, jó nem. Nekem még gyakorolnom kell a rellonos jellemet elvileg, így csak nem hagyhatom itt, plusz... ezzel talán kicsit ellensúlyozom a saját... nos botlásom.
A leírást hallva felenvetek, őszintén, és hangosan, épp hogy csak nem ütögetem a földet mellettem.
- Nem, még sose hallottam, miszter Humor Heroldról- vigyorodok el, mert, ha Noel nem mutatkozott be, én se fogom elárulni. A végén még rajtam is kamatoztatná a kreativitását.
Aztán felállok, előkotrom a pálcám a zsebemből, majd járkálni kezdek, miközben a megfelelő varázsigén agyalok.
- Oké, előre szólok, hogy eddig csak gáz volt abból, hogy varázsoltam, szóval nem vállalok felelősséget az épségedért- a miheztartás végett, jobb, ha közlöm vele, majd a pálcám ráirányítom.
- Baziteo- ejtem ki a számon, majd ha a lány jelentősen megnöveszti magát, elvigyorodok.
- Oké, most mássz ki... így talán könnyebb- adom neki az instrukciót, majd, ha kikászálódott, egy Reducio-val visszaváltoztatom az eredeti méretére.
- Na.... viszont a hajaddal már nem tudok mit kezdeni- húzom el a szám, mert konkrétan annak örülök, hogy ezt sikerült végrehajtanom.
Utoljára módosította:Ophelia LaFonde, 2013. március 31. 19:37
Hozzászólásai ebben a témában
Tiffany Elswood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 135
Összes hsz: 1504
Írta: 2013. március 31. 19:49 | Link

Ó...szóval a kísértője egy igazán ismert alak. Nagyon jó. Előbb utóbb csak kisüti, hogy hogy hívják. Mikor a lány a varázslati tudásáról kezd magyarázkodni ösztönösen nemet akar mondani, de inkább csak bólogat, s várja a hatást. Mikor elkezd még jobban nőni megpróbál kikászálódni a lyukból, ez úttal sikeresen.
-Köszönöm- mondja miközben a haját rendezgeti.
-Ezt majd elintézem én -mutat sáros-kócos vörös tincseire.
-Most ha megkérhetnélek rá, vissza kaphatom eredeti méretem? Eddig is elég magas voltam...-szólal meg a lány fölé magasodva. Legalább élve megúszta. Vágül is lehetett volna rosszabb is, nem? Megtapogatta a bordáit és a lapockáit, amelyek különösen fájtak, de úgy döntött maximum felugrik a gyengélkedőre. Elkezdte kiszedegetni hajából az oda tapadt sár darabkákat, s közben méregette fel a kisseb-nagyobb szerzett sérüléseket. Mindenképpen jól kezdte ahhoz képest, hogy 12 órája sincs itt. Azt azonnal eldöntötte, hogy apjának nem említi meg ezt a kis esetet, kitudja, hogy hogy reagálja le az öreg.
Hozzászólásai ebben a témában

müty-müty|terelő|kérdezőke

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék