Nyílik a hatalmas tölgyfaajtó és ahogy kilépsz első helyszínként a rétet pillantod meg. Hosszan terül el a szemed előtt, míg meg nem állítja szemben az iskola kapuja, oldalt pedig addig tart, amíg a piknikező tisztás meg nem állítja. Aztán pedig már valami más kezdődik, ami megelőzi a hatalmas erdőt, melybe nem érdemes mászkálni legyen nappal vagy éjszaka, hiszen ki tudja pontosan mit is rejt az a szempár, mely az avarszinten megbújva követ téged. A réten viszont a fű tökéletes ameddig csak a szem ellát és ha bőrödet perzseli a nap nincs más dolgod csak beülni az elvétve található fák hatalmas koronájának egyik hűs lombja alá. Viszont ha bátor vagy, esetleg a nap oly kegyes, hogy nem kell menekülni előtte akkor a padokat ajánlom, hiszen ott is kényelmes. Sokan fordultak/fordulnak meg most is itt, és sokszor próbálták nevükkel fémjelezni ittlétük vagy érzéseik, de eddig senkinek se jött össze, így a padokon se a rongálás se az idő vasfoga nem mutatkozik meg, ugyanúgy ahogy a fáknál sincs esélyük. Ez az a hely ahol tipikusan a legtöbb ember megfordul, hiszen szinte mindenki ide merészkedett ki elsőnek és itt szerzett barátokat is magának, akikkel vagy itt találkozik újra vagy itt ismer meg másokat.

*Az egyik fa lombjai takarják a kastély ablakain esetlegesen kitekintők és félig-meddig az ajtajától a kapuig vezető úton sétálók elől is, miközben seprűjén állva éppen a mérlegállást gyakorolja. Kénytelen bujkálni, mivel az elsősök elméletileg csak a repüléstan órák keretei között használhatják seprűiket, és bár ő a versenyzés miatt kérhetett volna engedélyt, ez erre a tanévre elmaradt. A magyar bajnokság nagyon korán lezajlott, és azon nem sikerült továbbjutnia, ezért anyja úgy gondolta, felesleges kérvényezni, hiszen jövőre ez a tilalom már úgysem lesz érvényes. Persze csak ha Csenge nem bukik meg.
Arra viszont nem gondolt, hogy lánya a kieséstől függetlenül szeretne gyakorolni, és nem lazsálhat egy teljes tanéven át. De hát a "tanulás az első", és "még csak most kezdi az iskolát, inkább figyeljen a tanárokra a repkedés helyett". Ha csak eszébe jut fintorogni támad tőle kedve.
Most azonban arra koncentrál, amit éppen csinál, hiszen nem egyszerű még a szélesebb és laposabb nyelű akrobatikai seprűn sem egy lábon egyensúlyozni. Kezeit kinyújtja oldalra, miközben felsőtestével előredől, s ezzel egy időben elemeli a nyéltől a bal lábát. Lassan, óvatosan mozdul, teste feszes, felveszi az elemhez kellő pozíciót. Mikor végül sikerül, boldogan elmosolyodik.
A következő pillanatban kiáltást hall a kastély felől. Talán csak egy diák szólt a másik után, de Csenge rögtön attól tart, hogy észrevették. Fejét reflexszerűen kapja arra, amitől a korábban annyira őrzött egyensúly semmivé lesz. Ahogy próbálja visszaszerezni, tartó lába megbicsaklik, és a lány aprót sikkant az éles fájdalomtól, ami a bokájába mar. Reccsenést is hall, de tapasztalt már annyira, hogy tudja, ez nem jelent rögtön komoly sérülést. Rándulás, ficam, zúzódás, törés... Volt már része mindenfélében, mióta hatévesen először kapaszkodott fel a seprűre.
Mivel lába már nem tartja meg, többi végtagja pedig a levegőben, zuhanni kezd. Próbálja még egyik kezével elkapni a nyelet, de ujjai lecsúsznak róla, és esését már csak a talaj képes megfékezni.*

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=789123#post789123][b]Pataki-Molnár Csenge - 2020.01.14. 13:57[/b][/url]

*Az egyik fa lombjai takarják a kastély ablakain esetlegesen kitekintők és félig-meddig az ajtajától a kapuig vezető úton sétálók elől is, miközben seprűjén állva éppen a mérlegállást gyakorolja. Kénytelen bujkálni, mivel az elsősök elméletileg csak a repüléstan órák keretei között használhatják seprűiket, és bár ő a versenyzés miatt kérhetett volna engedélyt, ez erre a tanévre elmaradt. A magyar bajnokság nagyon korán lezajlott, és azon nem sikerült továbbjutnia, ezért anyja úgy gondolta, felesleges kérvényezni, hiszen jövőre ez a tilalom már úgysem lesz érvényes. Persze csak ha Csenge nem bukik meg.
Arra viszont nem gondolt, hogy lánya a kieséstől függetlenül szeretne gyakorolni, és nem lazsálhat egy teljes tanéven át. De hát a "tanulás az első", és "még csak most kezdi az iskolát, inkább figyeljen a tanárokra a repkedés helyett". Ha csak eszébe jut fintorogni támad tőle kedve.
Most azonban arra koncentrál, amit éppen csinál, hiszen nem egyszerű még a szélesebb és laposabb nyelű akrobatikai seprűn sem egy lábon egyensúlyozni. Kezeit kinyújtja oldalra, miközben felsőtestével előredől, s ezzel egy időben elemeli a nyéltől a bal lábát. Lassan, óvatosan mozdul, teste feszes, felveszi az elemhez kellő pozíciót. Mikor végül sikerül, boldogan elmosolyodik.
A következő pillanatban kiáltást hall a kastély felől. Talán csak egy diák szólt a másik után, de Csenge rögtön attól tart, hogy észrevették. Fejét reflexszerűen kapja arra, amitől a korábban annyira őrzött egyensúly semmivé lesz. Ahogy próbálja visszaszerezni, tartó lába megbicsaklik, és a lány aprót sikkant az éles fájdalomtól, ami a bokájába mar. Reccsenést is hall, de tapasztalt már annyira, hogy tudja, ez nem jelent rögtön komoly sérülést. Rándulás, ficam, zúzódás, törés... Volt már része mindenfélében, mióta hatévesen először kapaszkodott fel a seprűre.
Mivel lába már nem tartja meg, többi végtagja pedig a levegőben, zuhanni kezd. Próbálja még egyik kezével elkapni a nyelet, de ujjai lecsúsznak róla, és esését már csak a talaj képes megfékezni.*

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=789159#post789159][b]Anik Khan - 2020.01.14. 16:26[/b][/url]

Fázósan húzom össze magamon  kabátot, mert hiába az extra melegítő bűbáj, valahogy ezt a hideg időt képtelen vagyok megszokni. A második telem itt. Az első se volt unalmas, gyakorlatilag mindenre rácsodálkoztam, emlékszem, Sol ismertetett meg a hóval is, hiszen korábban még nem tapasztaltam, csupán csak útikalauzokban olvashattam róla. De más dolog olvasni és más dolog tapasztalni. Viszont már jobban viselem, mint tavaly, amikor szinte kijönni se szerettem volna.
Néha azonban kell a friss levegő, a pince mélye még a végén teljesen megőrjít. Ebben a hidegben pedig szinte minden zug foglalt, a szerelmesek mindenhol ott vannak, amit nem csodálok, hiszen egymást melegítik. Sol és én azonban másmilyenek vagyunk, mi annyira nem tudunk nyíltan egymásba olvadni, mint mások, ráadásul minél inkább közeleg a dátum, annál nehezebb türelmesnek lenni. Most is, mikor egyedül bandukolok, ezt próbálom teljesen kiűzni a fejemből. Tényleg, lassan minden vele töltött perc kínszenvedés lesz, de már csak egy kicsit kell erősnek lennünk, már csak pár hét.
Éppen azon tevékenységek listáját gyűjtöm össze, melyeknek köszönhetően gyorsabban telik majd az idő, mik mondjuk teljesen kimerítenek, és amelyek miatt nem akarok majd másra gondolni este, csak arra, hogy aludjak. Nos, nem sok minden jut az eszembe, de gyorsan el is terelődik a gondolatom, mikor a szemem sarkából látom, hogy egy nagyobb madár leesik a fáról, és csodálkozva összevonom a szemöldököm. Ki látott már olyan, hogy egy augurey fogja magát és lefordul a fáról? Lehet megfagyott. De nem, nem augurey, még csak nem is madár, és ahogy ráeszmélek, hogy egy ember, sietősen elindulok felé.
- Héhéhé!
Nyugodtságot erőltetve a hangomba, mellé térdelek, és sok minden vagyok, csak képzett ápoló nem, így nem kezdem el rögtön meggyógyítani. Sok itt a hős, de én csak a hercegi rangig jutottam.
- Mid fáj?
Mert azt látom, hogy eszméleténél van, azt meg inkább el se mondom neki, hogy egy nagy, szomorú madárnak néztem, és remélem csak, hogy beszélni tud, és nem harapott rá a nyelvére, vagy bármi ilyesmi.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=789186#post789186][b]Pataki-Molnár Csenge - 2020.01.14. 18:28[/b][/url]

*Azt se tudja, melyik testrészét fájlalja jobban, elsőként mégis a mellé lezuhanó seprűért kap. Óvatosan simít végig a rózsafa nyélen, melyen szerencsére nem lát karcolást, majd a farokvesszőket helyettesítő hosszú kék-fehér tollakat venné szemügyre, amikor váratlan segítség érkezik. Esélye sincs elrejteni a bűnjelet, de az ismeretlent láthatóan jobban érdeklik az ő sérülései, mint az, hogy esetlegesen tilosban járt.* ~ Remélem másodikosnak néz, és nem prefi ~ *fohászkodik magában.*
 - A jobb bokám *választ végül egyet vöröslő arccal a sok fájdalmas terület közül, miközben lassan vacogni kezd. Mivel csak egy pár perces gyakorlást tervezett, nem öltözött be különösebben, és a vékony talár, pláne a hóban ülve nem véd a hideg ellen. Viszont kevésbé feltűnő, mint a fellépőruhái, amik a melegítőbűbájnak köszönhetően, mellyel el vannak látva, a téli előadások alkalmával is melegen tartják.
Kissé félősen les fel a fiatal férfire, aki a segítségére sietett. Esze ágában sincs feltartani őt, de úgy gondolja, hogy ha segítene neki felállni, talán el tudna bicegni a gyengélkedőig, bár valódi szentségtörés lenne eközben a seprűjére támaszkodni. Főleg, hogy azzal aztán igazán felhívná rá a figyelmet, hogy neki van, sőt használja is a tiltás ellenére. Ami meg a távolságot illeti...* ~ Végül is csak a második emeleten van. Mit nekem pár száz lépcső? ~
 - Tudnál esetleg... ha felállok, onnan szerintem már megoldom *mondja habozva, a fájdalomtól egyszer közben felszisszenve.*

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=789254#post789254][b]Anik Khan - 2020.01.14. 21:00[/b][/url]

Igen, a seprű valahogy tényleg másodlagossá válik, pedig még csak azt sem mondhatom, hogy nem egy feltűnő darab, hiszen nem olyan, mint a többi, nem olyan, mint amit az ember kviddics meccsekre járva lát, noha igen kevés meccsen voltam életemben. Az iskolaiakra ki-kilestem, most nagyon mondják, hogy ez a Volkov nevű fickó jó meccsvezető, szóval érdemes kilátogazni, de ha Sol nem akar, akkor nem erőltetem. Nem vagyok az erőszak híve, és ez a sportág nem mentesül tőle.
- Ha most nincs is eltörve, de megterheled, akkor elég súlyos következményei lehetnek, és akkor oda a...
És igen, ez az a pont, amikor a tekintetem a seprűre téved, és a fejem egy kicsit oldalra döntve próbálom összerakni, hogy láttam-e már valaha ilyet, de nem nagyon hiszem. Nem is tudom elképzelni, hogy mit lehet vele csinálni, de az biztos, hogy ez nem kviddicses, biztos vannak ám még seprűs sportok, csak nekem kínai ez az egész repkedős világ. Nem dicsekszem vele, de konkrétan nulla érzékem van hozzá, és ha csak lehetőség van rá, kerülöm, mintha a pokol tüze lenne.
- ... amit csinálsz.
Végül is, maradjunk annyiban, hogy ez egy szép seprű, szóval biztos valami szép és művészi dolgot csinál vele, de nem igazán megyek bele a találgatásba, mert csak baj lesz belőle, hogy akkor ez most mi is pontosan. Viszont koncentráljunk a bokára, elvégre ha sokáig nézegetem az eszközt, még a végén idefagy a kislány.
- Figyelj, jobban járnánk, ha inkább felvinnélek a karomban. Nyugi, nem kell félned tőlem, ez nem ilyen kikezdéses dolog lenne, mert menyasszonyom van, csak nem szeretném, ha tényleg tönkremenne valami. Sportolsz, gondolom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=789398#post789398][b]Pataki-Molnár Csenge - 2020.01.16. 16:50[/b][/url]

*Bármennyire is reméli, hogy saját erejéből is el fog tudni jutni a gyengélkedőre, tudja, hogy abban, amit a srác mond, sokkal több a logika. Tény, hogy ha erőlteti, azzal sokkal rosszabbul is járhat. Ha meg már most nagy a baj, esetleg még súlyosabbat kreál belőle az út során.
Jobb ötlete azonban nincs, úgyhogy reméli, hogy a fiú, jobb meggyőződése ellenére, azért segít neki feltápászkodni. Ő azonban ehelyett egy másik lehetőséggel áll elő, amit Csenge meghallva előbb elvörösödik, majd elsápad, sőt talán még zöld is lesz, mire az ismeretlen az eszmefuttatás végére ér.*
 - De-ee én... ne-nee-hhéz vagyok *nyögi ki enyhén dadogva az első kifogást, ami eszébe jut, bár rögtön érzi is, hogy ez több szempontból sem az igazi. Bármennyivel is erősebb alkatú a vele egykorú lányoknál a versenysport, a rendszeres edzések következményeként, még akkor is a kicsi, vékony testűek közé tartozik. Ráadásul segítője sem az a giliszta típus, aki már attól kifekszik, ha arrébb kell raknia egy kavicsot. Nem olyannak tűnik, akit különösebben megterhelne egy Csenge-súlyú lány cipelése.*
 - És nem akarok a terhedre lenni, meg zavarni, meg izé... feltartani sem *folytatja tovább rázva a fejét. Aztán szépen lassan tudatosul benne a menyasszony szó is.* - Azt sem szeretném, ha félreértené... valaki.
*Eléggé látszik, hogy nem éppen egy korosztály, így talán még ha a karjaiban cipelné se gondolna bele senki semmi különöset, de az iskolaújság cikkírói sem arról híresek, hogy a pletykarovatban az igazságot szeretik megörökíteni, Csenge pedig senkinek sem szeretne egyáltalán gondot okozni.
Viszont hiába gondolkozik, nem jut eszébe jobb ötlet, ellenben vacogása lassan hallhatóvá válik: fogai összekoccannak a remegéstől. Talárja fokozatosan beszívja a testhőjétől vízzé olvadt havat, és amikor a hideg nedvesség eléri a hátát, a lány megborzong. Ha csonttörés nem is, egy jó kis megfázás azért kinéz neki.*

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=789502#post789502][b]Anik Khan - 2020.01.17. 08:37[/b][/url]

Érzem, hogy szemöldökeim finom emelkedésnek indulnak, és ajkaim is megengednek maguknak, ahogy közli velem, hogy nehéz. Tudom, hogy nem belőlem nem nézi ki, hogy nem bírnám el, hiszen valljuk be, a vállaim és a karjaim mérete is igen látványos a kardforgatástól, szóval még ha nem is tudja, hogy minden egyes nap karddal edzek, akkor is láthatja, hogy elbírom őt.
- Nem hiszem. Én egy Ambrózy tanár úr súlyú embert is könnyű szerrel megemelek.
Amikor Henrik nevét kimondom, azon érződik, hogy a férfi komoly helyet foglal el életem szereplői között, akaratlan is kihallatszik az a szeretet, ahogy iránta viseltetek. A múltam egy olyan alakítója, aki igazán megérdemelt helyen van. Ha ő nem lenne, nagy valószínűség szerint ma én sem lehetnék itt, hiszen az, amit ő mutatott sarkallt arra, hogy elinduljak, és bár nem vallotta be, de motiválta atyámat is, hogy elengedjen erre az útra. Ha ez nincs, akkor Sol sincs, és mostanra valószínűleg Jasmine lenne a boldogtalan, de kötelességtudó feleségem, akinek így fel kellett volna adna a karrierjét, és aki ma nem Penelope édesanyja lenne. Mert velem nem születhet meg ugyanaz a gyermek, aki Ward-dal fogant.
- Éppen semmivel sem foglalkoztam.
Értem én az ellenkezését, meg talán még azt is feltételezi rólam, hogy nem vagyok kedves, de ugyan már, csak mert zöldet viselek, már amikor talárban vagyok, még lehetek a legjámborabb ember a világon. Hiszen, hogy engem a bennem létező hűség és a kitartás vezetett a Rellon házba. Nem bánom, semmiképpen sem, mert egy uralkodónak mindazzal rendelkeznie kell, mit a ház képvisel.
- Na gyere, kapaszkodj a nyakamba, meg szerintem tegyük a seprűt az öledbe, és akkor menjünk.
Remélem már nem ellenkezik, mert tényleg nem szeretném, ha megfázna, így ha végül megtörténik, és megcselekszi, amit kérek, akkor felemelem, hogy a gyengélkedő felé indulhassunk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=789862#post789862][b]Pataki-Molnár Csenge - 2020.01.19. 08:38[/b][/url]

*Először kissé kétségbeesve figyeli, ahogy kifogásai egymás után pattannak le a srác érveinek faláról, aztán kénytelen beletörődni, hogy márpedig ő itt cipelve lesz. A fiatal férfi rendíthetetlennek tűnik, és nagyrészt igaza is van. A felajánlása pedig igazán kedves és egyáltalán nem magától értetődő, talán nem is egészen szükségszerű, éppen ezért felettébb nemes is. Egy ilyet pedig igazán nem illik visszautasítani, ezt Csenge is tudja.
Így hát, amikor elhangzik a kérés, csak vöröslő arccal rábólint, ölébe veszi a seprűt, majd mintegy megadóan felemeli karjait, hogy a hozzá lehajoló vállaiba, nyakába kapaszkodhasson. Szívesen helyezkedne úgy, hogy vizes talárja a lehető legkevésbé érjen hozzá megmentőjéhez, de a felesleges mocorgással nem akarja zavarni sem őt, így hát inkább rá hagyja miként is szeretné végrehajtani az emelést és cipelést.
Nem szokott ilyen közel kerülni emberekhez, ezért mélyülő zavarával sem tud mit kezdeni. Megpróbálja bokája felé terelni a gondolatait, ami azonban sokkal jobban kezd fájni, ha direkt rá irányítja a figyelmét. Kezd félni tőle, hogy súlyosabban megsérült, mint azt először sejtette. Ez azonban kellően ijesztő ahhoz, hogy rögvest másik témát kapjon elő csapongó elméjéből, s így jut vissza újra segítőjéhez. Eszébe is jut valami, amiről eddig elfeledkezett.*
 - Köszönöm szépen *mondja halkan, de azért jól hallhatóan. Biztos megoldotta volna valahogy egyedül is, de ilyen könnyen és egyszerűen semmiképp sem. És bár eddig nem úgy tűnt, igazán hálás a segítségért.*