29. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma! 🌴
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Zippzhar Mária Stella
Diák Levita (H), Levitás blogger, Rivalló Rúnakígyók csapattag, Animágus, Világalkotó, Levita úrhölgy, Ötödikes diák


Minden lében villa
offline
RPG hsz: 546
Összes hsz: 5811
Írta: 2019. szeptember 25. 19:01 | Link



Már órák óta egy polc tetején hasalva figyellek fekete gombszemeimmel. Lassan az egész körlet kiürül, mindenki felmegy aludni, téged kivéve. Nesztelenül érkezem négy mancsra, a puffok között sebesen átszaladva nyújtóztatom ki elgémberedett tagjaimat, majd ahogy eléd érek, egy bátor próbálkozással vetődök a párnák közé, a bukfencből már emberként kelve fel.

- Szia Cam, gyere Cam - egyenesedek ki széles vigyorral az arcomon, úgy várom a reakciót, amit kiváltok ezzel a fiúból. Gyorsan végigpillantok magamon, de szerencsére nem felejtettem el elvégezni a bűbájt, így egyenruhám teljes egészében rajtam gyűrődik. Cameron döbbenetét kihasználva karjánál fogva kezdem el húzni a klubhelyiség bejárata felé. - Csss - pisszegem le mielőtt bármit is mondhatna, majd magam elé cibálva átlökdösöm a portrélyukon.
- Nem kérdez semmit, csak csendben fut - suttogom felé az ukászt, majd a bejárat mellől felkapom a kívül hagyott kis hátizsákomat, és megiramodok. Ha nem követ, hát rángatom magammal, én bízom az erőmben, és a fiú naivitásában.

Már elmúlt a takarodó, így tényleg igyekszem nagyon csendben csattogni végig a szárnyon, elvégre nem lenne túl jó ha egy prefektus rajtakapna most minket. Te Masa, nem zavar, hogy te is... NEM! Jó, oké, csak kérdeztem, csak kérdeztem. A bejárati csarnokon átrohanva hamar a szabadban találjuk magunkat, majd egy pillanatnyi megtorpanás után a fák felé veszem az irányt, egész amíg egy szimpatikus földterülethez nem érünk. Nem vagyunk annyira mélyen, hogy ne látszana a rét, picit azonban beljebb vonultunk a fák közé.
- Jó, most már beszélhetsz - adok engedélyt nagy kegyesen ha eddig jó fiú volt, majd míg hallgatom nyakamba zúduló kérdéseit (ha vannak persze), gyorsan előrámolok kistáskámból. Egy titokzatos batyut és két, tenyérnyire zsugorított ásót veszek elő mielőtt szavába vágok. - Nnna, mondd csak, tudsz-e sírt ásni?
Hozzászólásai ebben a témában

*-*-*-*-*-*-*-*                             RAWRR :3
 I  I III I  I
  I  IIIII  I
    IIIIIII  
    IIIIIII~~~~~~
     II II
Cameron Blanc
Diák Eridon (H), Ötödikes diák


Your local deceptionist:3
offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 146
Írta: 2019. szeptember 28. 18:28 | Link



A szünidő eseménytelenül, mondhatni gyorsan elszállt. Elég passzívan pihentem otthon, Franciaországban, nagyjából minden nap felét teljesen átaludva. Fárasztó volt ám a vizsgaidőszak, életemben nem tanultam még ilyen intenzíven, rám fért egy kis pihenés, na. Mindenesetre nem bánom, hogy már vége is. Megszerettem Magyarországot, sok mindenkivel megismerkedtem itt, már-már vártam, hogy visszajöhessek és megkezdhessem a következő, immáron teljes tanévemet. Azt kifejezetten vártam, hogy ismét elkápráztathassak mindenkit is, vadonatúj trükkjeimmel. Merthogy ha valamit csináltam a nyári szünet alatt, akkor új trükköket biztosan tanultam!
Nem is kellett sokáig várnom, a klubhelyiségben maguktól keresett meg pár másodikos lányka, akik múlt tanév óta azon rágódnak, hogy vajon hogy került a karórám az egyikük farmerjének zsebébe mikor pár pillanattal korábban még a csuklómon pihent. Innentől viszont nem volt nyugtom, beindult a biznisz a hógolyó effektusnak köszönhetően. Nem bántam, sosem unatkoztam esténként, ha a klubhelyiségben tartózkodtam.
A mai nap sem történt másképp, el is fáradtam mire kiüresedett a helyiség. Egyedül maradtam , legalábbis azt hittem. Még maradtam gyakorolgatni pár nehezebb keverést, néha-néha nagyokat ásítva, szaporán pislogva. Látásom homályosodni kezdett, ideje volt nekem is felcuccolni a hálókörletembe, még mielőtt bealszok a kanapén. Épp az utolsó keverésnél tartok, utána már tényleg abbahagyom és felmegyek aludni, mikor... Masa.
- Quoi! - Kiáltok fel a férfiasnál egy magasabb oktávon. Ijedtemben a kezeimben tartott kártyalapokat is eldobom, s azok úgy hullanak szerteszét, akár csak a konfetti. Ha bármi álmosság volt bennem, az erre a hirtelen pulzusemelkedésre fixen távozott. Mindkét kezemmel megdörzsölöm a korábbi ásítások véget még mindig könnyes szemeimet, úgy nézek végül vissza a lányra, remélve, hogy már nincs is ott, csupán álmodtam a dolgot. Ott van, és bizonyára fültanúja volt férfiasnak nem igazán mondható megnyilvánulásomnak.
- Az... - ...okat csak úgy otthagyjuk? Mondanám a földön szanaszét heverő kártyák felé bökve, ám a lány lepisszeg. Nem is tudom, hogy min lepődtem meg jobban. Masa hirtelen felbukkanásán, vagy azon, hogy szó nélkül követem.
Csendben haladunk végig a folyosókon, egy árva hang nem hagyja el a számat. Nincs rajta az egyenruháján a prefektusi jelvénye, ebből feltételezem, hogy amit most teszünk, arról nem fog szólni semmilyen prefektusi jelentés. Az övé legalábbis biztosan nem. Nem kell rángatnia, haladok szépen mellette, közben alaposan elgondolkozom azon, hogy mégis mi a retkes fenét keresünk itt és miért. Az előre odakészített táskából adódóan merem állítani, hogy nem spontán ötlet vezéreli. Mindig is tudtam, hogy kattant valamennyire a csaj, de hát így szeretjük.
Kiérünk az épületből, eddig teljesen észrevétlen. A hőmérsékleten megérződik, hogy a nyár már rég elaludt, hideg szél borzong át rajtam és nem segít az sem, hogy egy szál pólóban vagyok. Well, kis idő és hozzászokik a testem a hőmérséklethez, vagy megfázok. Ez a kettő.
Mire az erdős rész elé érünk teljes mértékben kifogyok minden ötletből, továbbra sem tudom elképzelni ittlétünk okát. Megállunk, én pedig kérdően nézek Masára, ám végül csak egy "Mi van?" fér ki a számon, mikor jelzi, ismét beszélhetek. Meglepettségemet fokozza a két miniatűr ásócska amit a táskájából húz elő.
- Az attól függ. Téged nagyon szívesen eláslak, ha nem adsz egy jó indokot arra, hogy miért rángattál ide - felelem cinikusan a szememet forgatva. Igazán megérdemelné. Esküszöm.
Hozzászólásai ebben a témában


avi: Felix Mallard
Zippzhar Mária Stella
Diák Levita (H), Levitás blogger, Rivalló Rúnakígyók csapattag, Animágus, Világalkotó, Levita úrhölgy, Ötödikes diák


Minden lében villa
offline
RPG hsz: 546
Összes hsz: 5811
Írta: 2019. szeptember 29. 19:11 | Link



Nem igazán értem milyen nyelven mit kiabál felém, de az ilyen nyelvi akadályokat könnyedén át tudom hidalni - egy jól időzített csitító szólammal. Az elég nemzetközinek számít ahhoz, hogy a tanoda minden diákja megértse, előkelő helyen áll hát a repertoáromban. Igen, a kártyákkal nem igazán törődök, bár mivel tudom, hogy mennyire fontosak a fiúnak nem, ismétlem NEM, azaz en em e, nem lépek rá egyikre sem. Rosszul láttad, a pikk hármas mellett volt a cipőm sarka, nem rajta, és az apró foltocska sem miattam került rá. Üh-üm, bizony.
Boldogan, nagyon boldogan vezénylem ki magunkat a tervezetteknek megfelelően. Hadvezéri elégedettség csillogtatja szélesre húzott mosolyomat a mögülem érkező csendes engedelmesség hallatán, miközben úgy lépem át a bejárati ajtó küszöbét mint Caesar a Rubicon folyót. Fűt az izgatottság, a kíváncsiság és a tettvágy, így nekem fel sem tűnik a hőmérsékletkülönbség, annyira meg nem vagyok tapintatos (bármilyen rosszul is hangzik ez így), hogy a fiú megremegése feltűnjön. Hideeg, hol? Hát Camcam, fűtsön téged is a kalandvágy!

- C-c-c - ingatom meg a fejemet elégedetlenül ciccegve, mikor nekiáll megfenyegetni. - Nem úgy van az, nem úgy van az, őt kell itt - bökök tekintetemmel a batyu felé, "véletlenül" megszemélyisítve, nem pedig tárgyként hivatkozva rá. Bűbájos mosoly csücsükél az arcomon miközben a csomag a földre ejtódik, és két jól kivitelezett bűbáj után az ásók eredeti méretükben hevernek a tenyeremen. Azaz csak hevertek, mert természetesen nem vagyok egy zsonglőr, így ketten kétfelé gurlnak-billennek le karomból, így hiába kapálódzom utánuk, csak rásegítek a potyogásukra. Az egyik homlokon is csap, úgyhogy egy fintorral dörzsölöm meg fejem, mikor már minden biztonságosan a földön hever. Semmi sem esik már innen tovább, biztonságban vagyunk. Remélem.
- Szóóóval kedves Cam-cam - vetem be összes meggyőzőerőm egy bűbájos mosolyba amit minden véla megirigyelhetne (nem), majd először rá, magamra, az ásókra és a batyura mutatok. - Te is legilimencia tanonc vagy, én is, igazam van? - kérdezek rá egy olyan dologra ami a helyzetből amúgy TÖKRE NEM lenne következő, majd egy pillanatnyi hatásszünet után (hiszen nem megerősítésre várok, mert tudom, hogy így van) folytatom. - Így tehát nem lesz ebből gond, fogd fel gyakorlásként - vigyorodok el, és mielőtt bármit tehetne, kinyúlok felé, ujjaim csupasz alkarjára fonódnak (nana, azért csak finoman, semmi erőszak, nem kell félni), és mereven szemeibe bámulva ejtem ki a varázsszót.
- Legilimens!
Elképzelem, hogy én vagyok Anna, aki megáll Elsa ajtaja előtt és finoman besutyorog a kulcslyukon Elsához. Öhm igen, bocsi Cameron, de most szőke kislány leszel, jó? Elképzelem, hogy közelebb hajolok, hogy egyik szememet a képzeletbeli kulcslyukhoz tapasztva kukucskálok be a fiú gondolatai közé, azonban amikor úgy érzem létrejön a kapcsolat, nem nézek körül, csak várakozok, hogy kidobhasson, ha mondjuk olyan 100-150 százaléknyira is kiakasztottam. Één türelmes vagyok, max megpróbáljuk úhjra, akkor már negyed-beleegyezéses helyett háromnegyed-beleegyezéses is lehet amit csinálok. Igazából most csak megmutatni szeretném neki gyorsan miért vagyunk itt, mit is akarunk elásni - de bolond volnék lelőni a poént, így már egy tök jó kis forgatókönyvet találtam ki eltűnt diákokról, akik bizonyos batyukba csomagolva végzik, hogy aztán az éjszaka közepén elássák őket. Persze a sztori sok helyen sántít, tisztán látszik hogy nem igazi, de... Vicces. Izé, nekem legalábbis az.
Hozzászólásai ebben a témában

*-*-*-*-*-*-*-*                             RAWRR :3
 I  I III I  I
  I  IIIII  I
    IIIIIII  
    IIIIIII~~~~~~
     II II
Cameron Blanc
Diák Eridon (H), Ötödikes diák


Your local deceptionist:3
offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 146
Írta: 2019. szeptember 30. 23:07 | Link



Nem vagyok korán fekvő típus, de most már viszonylag késő van még nekem is. Aludni szeretnék, nem itt kint vacogni egy szál pólóban. Örülnék ha hamar elintéznék azt, amiért ide jöttünk, nincs ínyemre a dolog egyáltalán. Arcomon a meglepetés - már amennyi látszik belőle a sötétben - megduplázódik, mikor mindkettőnk tekintete a batyuba csomagolt valamire (vagy valakire) és vissza. Hirtelen nem is tudom hova tenni az egészet, lábammal piszkálni kezdem, mikor Masa ledobja azt a földre, hogy megnézzem mozog-e. Ha mozog, akkor nagyon para.
- Mi van ben... - ...ne. Kérdezném, de szavaim hirtelen belém szorulnak, indokolatlan nevetési kényszerem támad ahogy Masát szépen fejen is találja a hirtelen többszörösére nőtt szerszám, bár végül beérem egy széles mosollyal is. Csóri lányt eleget bántja a sors, kegyelem lenne számára ha valaki elásná.
- Kedves Mase-Masa - nézek rá én is csábító szemeimmel, na meg mosolyommal egy mély sóhaj kíséretében. Van annyira hideg, hogy látszódjon már halványan a kifújt levegő. Fázom.
Rendkívül kényelmetlenül érezném magamat ebben a meghitt szemezgetős szituációban ha nem tudnám, hogy milyen bolondos a lány ki velem szemben áll. Meg aztán szépen néznénk ki, jelenleg egy bármilyen ágy plusz egy párna vonzóbbnak ígérkezik, mint egy háztársam barátnője akivel kb lehetetlen a lépést tartani. Fejben. Szegény Bencét is sajnálom ám, minimum kétszeresen gyorsabban kell, hogy pusztuljanak az agysejtjei mellette. Szép dolog is a szerelem.
- Mi van? - Kérdezem az elmúlt két percben immáron másodszor nemes őszinteséggel. Pont erről beszéltem. Lehetetlen követni a csajt. L e h e t e t l e n. Hirtelen teljesen leblokkolok, nem tudom hová tenni a dolgot. A két ásó a rejtélyes csomaggal illetve a legilimencia valahogy nagyon de nagyon nem fér össze. Külön külön is ritka furának találom, főleg így az éjszaka közepén (aludni akarok).
Egy szó nem hagyja el a számat döbbenetemben, ami nem mellesleg tovább gyarapszik mikor Masa hozzáér, mi több, megragadja az alkaromat. Melegséget érzek, a lánynak jóval magasabb a test-hőmérséklete, talán tényleg a kalandvágy az okozója.
Nem telik bele egy pillanatba se, mire megérzem a már korábban tapasztalt, enyhén kényelmetlen érzést. Benne van a fejemben, csak tudnám mit akar. Az arcom mindent elárul. Ha eddig döbbenetet láttál rajta, akkor képzeld el most! Összevont szemöldökkel meredek a lány szemébe, némán kérdezve tőle, mégis mit csinál. Mindenesetre nem lököm el magamtól, hagyom, hogy a kapcsolat fenn maradjon. Ne húzzuk az időt, hadd mutassa meg mit akar, és hagyjon aludni.
Utoljára módosította:Cameron Blanc, 2019. október 9. 19:21
Hozzászólásai ebben a témában


avi: Felix Mallard
Zippzhar Mária Stella
Diák Levita (H), Levitás blogger, Rivalló Rúnakígyók csapattag, Animágus, Világalkotó, Levita úrhölgy, Ötödikes diák


Minden lében villa
offline
RPG hsz: 546
Összes hsz: 5811
Írta: 2019. október 9. 19:05 | Link



Meghallom ugyan kérdését, ám erre akkor sem adnék választ, ha épp ráérnék enyhíteni oldalát fúró kíváncsiságán. Nem-nem, még egy kicsit meg fogom lepni párszor mielőtt a batyuig eljuthatnánk.
Mosolyát úgy veszem, hogy jól elszórakoztattam a kicsit átgondolatlan bűbájommal, de nem zavar, nevetek vele én is. Nevemre hunyorítok egy pillanatra, de nem fűzök hozzá semmit, helyette csodálatos tervem megvalósításába kezdek. Valamiért úgy gondolom, hogy összezavart, koncentrálni képtelen ember elméjébe könnyebb lehet bejutni, így igazából ezért ez az amivel próbálkozom. Fene tudja, hogy ezt csak én beszélem be magamnak, vagy valahol tanultam egyébként, de nem is vagyok olyan gyakorlott, hogy megérezzem a különbséget a két állapot között - no meg eddig még nem próbálkoztam Cameron gondolatainak kifürkészésével. Lesz ahogy lesz.

Tenyerem alkarjára simul, a hűvös bőrt szinte észre sem veszem. Pedig ha kicsit többet foglalkoznék - mondjuk ki - magamon kívül másokkal, simán összerakhatnám a jelekből, hogy fázik szerencsétlen, de így miután felmerül bennem a gondolatban már lépek is tovább. Majd kimelegszik, majd kimelegszik. Ezeket a csapongó foszlányokat már a fiú is hallhatja, elvégre azzal, hogy bemasíroztam hozzá mint valami adj király katonát gyalogja, saját szavaim is köztünk keztek el pattogni. Elsőre meglepheti, hiszen téyleg, ha eddig azt hitte csapongó vagyok, na mit hihet most? Szavak keringőznek furcsa összevisszaságban, valahol például épp a torta szó etimológiáját boncolgatom (vajon van köze a halotti torhoz?)... Hát igen, megesik az ilyesmi.
Hamar kontroll alá vonom magam, és mikor nem lök ki, a szemkontaktust továbbra is fenntartva emelem fel elé a gyöngysorként felfűzött képekből álló mesémet. A gyöngysor kicsit átalakul, diafilmként kezd el peregni közöttünk, így mindketten látjuk amit vetítek neki. Először a batyu látszik, majd egy kéz nyúl felé és kezdi lassan bontogatni a csomót. Simán látszik, hogy nem igazi emlék, hiszen konkrétan semmi más nincs kidolgozva csak amire éppen koncentrálok, azonban nem is az a célom, hogy tökéletes előadást tartsak neki itt. Talán ha már kirángattam a sötét erdőbe, ásókkal meg mindennel, így is elérem a pillanatnyi hátborzongást nála.
Miután a képzeletbeli kéz fityiszt mutat a kibontatlan batyu előtt, lassan kezdem bontogatni a kapcslatot jelentő cérnaszálakat, a filmet bekupakolom, és mintha egy örvény szippantana be, hátrasomfordálok, elhagyva elméjét.

Pislognom kell párat, hogy teljesen visszatérjek a jelenbe.
- Szóóval, tudsz sírt ásni? - teszem fel ismét a kérdést, miközben karjáról leveszem kezem. - Csak mert ha nem, akkor még meg kell tanítsalak, és az hosszú idő, hm.
Töprengő arcot vágok, miközben megdörzsölöm nózimat, ami kezd nekem is kicsit kipirosodni a hűvöstől. Egyelőre nem veszem észre magam, de azért jó lesz sietni. Vagy legalább tényleg belekezdeni, az ásástól majd kimelegszünk.
Hozzászólásai ebben a témában

*-*-*-*-*-*-*-*                             RAWRR :3
 I  I III I  I
  I  IIIII  I
    IIIIIII  
    IIIIIII~~~~~~
     II II

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék