Nyílik a hatalmas tölgyfaajtó és ahogy kilépsz első helyszínként a rétet pillantod meg. Hosszan terül el a szemed előtt, míg meg nem állítja szemben az iskola kapuja, oldalt pedig addig tart, amíg a piknikező tisztás meg nem állítja. Aztán pedig már valami más kezdődik, ami megelőzi a hatalmas erdőt, melybe nem érdemes mászkálni legyen nappal vagy éjszaka, hiszen ki tudja pontosan mit is rejt az a szempár, mely az avarszinten megbújva követ téged. A réten viszont a fű tökéletes ameddig csak a szem ellát és ha bőrödet perzseli a nap nincs más dolgod csak beülni az elvétve található fák hatalmas koronájának egyik hűs lombja alá. Viszont ha bátor vagy, esetleg a nap oly kegyes, hogy nem kell menekülni előtte akkor a padokat ajánlom, hiszen ott is kényelmes. Sokan fordultak/fordulnak meg most is itt, és sokszor próbálták nevükkel fémjelezni ittlétük vagy érzéseik, de eddig senkinek se jött össze, így a padokon se a rongálás se az idő vasfoga nem mutatkozik meg, ugyanúgy ahogy a fáknál sincs esélyük. Ez az a hely ahol tipikusan a legtöbb ember megfordul, hiszen szinte mindenki ide merészkedett ki elsőnek és itt szerzett barátokat is magának, akikkel vagy itt találkozik újra vagy itt ismer meg másokat.

Még mindig remeg. Már nem annyira, mint korábban, de még mindig nehézkesen megy. Eddig egyetlen számot hagytam csak ki az Edictumból, a legutóbbit, amit nagyon bánok, és tudom, hogy közeledik a következő leadási határideje is, legalábbis témákat már kellett volna foglalnom, de hogyan? Még én sem tudom elolvasni a saját iskolai jegyzeteimet, nemhogy akkor más. Nem akarok hitegetni, nem akarom, hogy az legyen, hogy lefoglalom, ami nekem szimpatikus, és ezzel megfosztom a társaimat a lehetőségtől, majd végül visszamondom. Egyetlen szám nem a világ, mégis úgy érzem magam emiatt, mint partra vetett hal.
A kinézetem is változott. Korábban nem nagyon zavart, ha hosszú a hajam, ostoba, göndör fürtök, mindig ápolt, borotvált arc. Most ez megváltozott. Az elmúlt napok egyikén felkerestem a fodrászatot, és bár a hajamtól megszabadultam, az egyre erősödő arcszőrzetemtől nem. Más embert látok a tükörben. Azt nem mondom, hogy jobbat, csak azt, hogy mást. Másabbat, mint amilyen eddig voltam. Nem könnyű, de majd csak alakul valahogy. Kell jönnie valaminek, egy löketnek, ami kimozdít ebből az állapotból.
Vicces amúgy a blokkolásom. Író akartam lenni, azt akartam, hogy könyveim jelenjenek meg, hogy egy nap majd elmondhassam, hogy örülök, amiért az emberek mindennapjaiban az én történeteim is helyet kapnak. Íróként ismernek most már, hiszem van két kiadott könyvem. Kettő. Szinte hihetetlen. Persze itt nem akarok megállni ezen a téren, éppen ezért is aggódom emiatt. A másik pedig az, hogy Kamilla végül rájöjjön, érdemes nekem adnia egy esélyt. Szeretem őt, mindennél jobban, és most, hogy végre itt az esély, valahogy érzek még mindig egy gátat. Nem nagyon merek tovább lépni, a következő szintre, pedig akarok, de nem tehetek semmi olyat, amivel megbántanám. Nem tudnék a tükörbe nézni többet, ha tudnám, hogy fájdalmat okoztam neki.
A fák alatti padon ülve, erre gondolok. Arra, hogy miként kéne továbblendülnöm ezen a fagyott állapoton, hogyan lehetnék több vagy jobb ennél a mostani állapotnál.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=721649#post721649][b]Apáthy Marcell - 2018.04.28. 20:44[/b][/url]

Még mindig remeg. Már nem annyira, mint korábban, de még mindig nehézkesen megy. Eddig egyetlen számot hagytam csak ki az Edictumból, a legutóbbit, amit nagyon bánok, és tudom, hogy közeledik a következő leadási határideje is, legalábbis témákat már kellett volna foglalnom, de hogyan? Még én sem tudom elolvasni a saját iskolai jegyzeteimet, nemhogy akkor más. Nem akarok hitegetni, nem akarom, hogy az legyen, hogy lefoglalom, ami nekem szimpatikus, és ezzel megfosztom a társaimat a lehetőségtől, majd végül visszamondom. Egyetlen szám nem a világ, mégis úgy érzem magam emiatt, mint partra vetett hal.
A kinézetem is változott. Korábban nem nagyon zavart, ha hosszú a hajam, ostoba, göndör fürtök, mindig ápolt, borotvált arc. Most ez megváltozott. Az elmúlt napok egyikén felkerestem a fodrászatot, és bár a hajamtól megszabadultam, az egyre erősödő arcszőrzetemtől nem. Más embert látok a tükörben. Azt nem mondom, hogy jobbat, csak azt, hogy mást. Másabbat, mint amilyen eddig voltam. Nem könnyű, de majd csak alakul valahogy. Kell jönnie valaminek, egy löketnek, ami kimozdít ebből az állapotból.
Vicces amúgy a blokkolásom. Író akartam lenni, azt akartam, hogy könyveim jelenjenek meg, hogy egy nap majd elmondhassam, hogy örülök, amiért az emberek mindennapjaiban az én történeteim is helyet kapnak. Íróként ismernek most már, hiszem van két kiadott könyvem. Kettő. Szinte hihetetlen. Persze itt nem akarok megállni ezen a téren, éppen ezért is aggódom emiatt. A másik pedig az, hogy Kamilla végül rájöjjön, érdemes nekem adnia egy esélyt. Szeretem őt, mindennél jobban, és most, hogy végre itt az esély, valahogy érzek még mindig egy gátat. Nem nagyon merek tovább lépni, a következő szintre, pedig akarok, de nem tehetek semmi olyat, amivel megbántanám. Nem tudnék a tükörbe nézni többet, ha tudnám, hogy fájdalmat okoztam neki.
A fák alatti padon ülve, erre gondolok. Arra, hogy miként kéne továbblendülnöm ezen a fagyott állapoton, hogyan lehetnék több vagy jobb ennél a mostani állapotnál.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=722221#post722221][b]Farkas Kamilla - 2018.05.04. 08:45[/b][/url]

Mindig szeretem az edzések után az izmaimra települő fáradtság érzését, mert akkor az azt jelenti, hogy eredményes volt, és én nagyon szeretnék bizonyítani, most, hogy már nem csak helyettes vagyok, hanem kapitány is. A jó idő tiszteletére a visszafele utat inkább a szabadban teszem meg, nem pedig a kastélyon keresztül, még ha ott rövidebb is lenne. Az öltözőben úgyis letusoltam, szóval annyira elcsigázott sem vagyok, mintha nem tettem volna meg, úgyhogy semmi nem foghat vissza. Amúgy is jobban szeretem nagy, tágas, nyílt tereket, mint négy fal között bezáródni. Ebből az egészen kellemes lelkiállapotból éppen Marci jelenléte rángat ki, pedig tudom, hogy nem szép dolog ilyet mondani, főleg, ha kedves emberről van szó, aki igazán nem tehet semmiről. Amióta elméletileg együtt vagyunk, nagyon sokat változott, nem csak külsőleg, de belsőleg is, és most épp nem az írói kríziséről és múzsátlanságáról beszélek, hanem az egész lényéről. Én legalábbis így látom, és nagyon rossz már csak a tudat is, hogy ha nem is közvetlenül miattam, de mindenképp a hatásomra történt ez a változás. Nagyot sóhajtva indulok el felé. Tati azt mondta, hogy mindenképp kell gondolnom magamra is, és azt kell előtérbe helyeznem, ami nekem jó, szemben azzal, ami neki lenne jó, és ha valaki, hát Tati nagyon ért az ilyen dolgokhoz. Úgyhogy úgy döntöttem, hiszek neki, és így is fogok tenni.
- Szia - hátulról ölelem át a vállát, ahogy ül a padon, és nyomom arcom az övének. A legtöbb emberrel ellentétben engem amúgy nem zavar ez a hirtelen jövő szőrösödés a fején, hogy karcolná az arcom, vagy valami. Tetszik, mert sokkal férfiasabbnak tűnik tőle, és ha nem tudnám, hogy milyen lelki állapot eredményezte ezt, akkor el is dobnám az agyam, de ez most sajnos elmarad.
- Kezdem azt hinni, hogy valaki átírta az emlékeim, és az igazi Marcit eltüntette, és a helyébe léptél te - csak félig viccelek amúgy. A mondat elején még csak a külsejére céloztam ezzel, de aztán a közepe felé rájöttem, hogy ez nem is akkora nagy hülyeség.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=722232#post722232][b]Apáthy Marcell - 2018.05.04. 11:39[/b][/url]

Az ölelése mindig olyan jól esik. Olyankor, mikor megölelt, nem számítottak sem az előzmények, sem a körülmények, sem semmi. Mindig, mikor ott volt mellettem, és éreztem a bőrét a sajátomon, biztonságban éreztem magam, és olyan volt, mintha minden rossz eltűnne. Most is, mikor hátulról átkarol, önkéntelen mosoly húzódik az arcomra, és jobb kezem ujjait a karjára fonom, és simogatom egy kicsit. Most is, mint mindig, rendben érzem magam. A teaházban is, és azóta többször is ez az érzés járt át. Itt van, biztonságban vagyok.
- Bánod?
Egy hosszú perc után kérdezem ezt tőle. Gondolkoztam már rajta egy ideje, hogy feltegyem a kérdést, de sosem jutottam el odáig, hogy megtegyem. Az írásképtelenségem óta nem szívesen megyek bele a mélylélektanomba, mert esküszöm, hogy még magam is meglepődnék azon, ami ott megbújik.
Nem kérdeztem meg őt, pedig megakartam, hogy mit szólna. De valahogy úgy voltam vele, hogy ha elbukok, ha nem vagyok elég kitartó, ha elhitetem vele, hogy képes vagyok más lenni, mint ami eddig voltam, majd mégsem, akkor elveszítem őt. Nem tudom, hogy akarna-e másnak, azt nyilván sejtem, hogy a jelenlegi búskomorság nem tesz jót egyikünknek sem, de hát jóban rosszban nem igaz?
Próbálok másabb lenni, vidámabb, közvetlenebb, de mindig volt bennem egy gát, ami miatt nem ment. Vele szemben sosem hazudtam, mindig őszinte voltam, és bár tény, hogy öt évig nem mondtam el, hogy szerelmes vagyok belé, de, hogy szeretem, nem rejtettem el soha. Ezt nem tekintem hazugságnak, pusztán információtorzulásnak. Szépen meg tudom magyarázni, hogy nem vagyok hibás benne. Végül is, megmagyarázni mindent meglehet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=723371#post723371][b]Farkas Kamilla - 2018.05.17. 16:40[/b][/url]

Már azt hinném, nem is fog válaszolni, csak csendben nézzük egymást ebben a pozicióban amíg nekem ki nem áll a lábam, neki a meg a nyaka, de aztán mégis megszólal. A közénk lógó hajam átmelem a másik oldalra, majd az arcom a vállára engedem, így pillantok rá. Nim mintha most sokat látnék az összképből ennyire közelről, de annyi baj legyen, nem is terveztem annyira elhúzni a vizsgálgatást mint ő a kérdést.
- Nem - vonom meg vállaim, ahogy el is mosolyodom. Ami azt illeti, maga a változás tényleg nem zavar, miért is zavarna, én is változok, ahogy mindenki más is, a világgal együtt. Inkább a mögötte meglapuló indok, hogy ő most nem boldog, és nem azért lett ilyen, mert elgondolta, hogy "most szeretnék borostát növeszteni", hanem egyszer csak megtörtént, miközben a szomorkodásával és magába fordulással volt elfoglalva. Nekem pedig, a barátnőnek, az a dolgom, hogy kihúzzam onnan, és nem, hogy még jobban beletaszítsam.
- Nem tűnsz túl boldognak. Remélem nem próbáltál meg írni az újságba, mert ha igen, én nem tudom mit csinálok veled - micsoda fenyegetés. Holott nagyon komolyan is gondolom, mert szerintem akkor is pihentetnie kell ezt, amíg nem jön az új ihlet, amíg nem jön az írni akarás, és nem erőltetni, amikor szemmel láthatóan csak egyre jobban nyomja. De hát Marcinak sosem volt affinitása ahhoz, hogy elkerülje az őt bántó dolgokat. Másképp nem én lennék itt, hanem egy rendes lány.
- Hmmm - elgondolkodva nézek el oldalra. Valójában fogalmam sincs, mit kellene most tennem. Átmászva a pad támláján landolok mellette törökülésben, majd gondosan kiropogtatom a vékony ujjaim, csak így, se szó, se beszéd. Nem mintha olyan hihetetlen félelmetes látványt nyújtanék, hogy meg kéne ijednie tőlem. A nyakam is kiropogtatva mozgatom meg körülötte kicsit a levegőt. Fogalmam sincs, mit akarok ezzel elérni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=723428#post723428][b]Apáthy Marcell - 2018.05.18. 20:02[/b][/url]

Nem. Ennek mondjuk örülök. Én személy szerint eléggé utálom magam még mindig, de ha őt nem zavarja ez a mostani borostás állapot, meg minden, amit magával hoz az, hogy elkezdtem edzeni, akkor jó. Folyton viccelődtünk a kviddiccsel, hogy amilyen macis vagyok, még a végén mindenkit kilapítok. Most viszont figyelek arra, hogy mértékkel egyek, ne fogyasszak feleslegesen édességet, és még mozgok is, és egyszerűen a tükör előtt állva úgy érzem, hogy elkezdtek kicserélni, és be kell vallanom, élvezem. Már egészen vállalható vagyok a képeken is, nem én vagyok az, akinek indokolatlanul hörcsög feje lesz, ha nem áll meg mindenféle kitekert pózban. Ez azért jó, önbizalom növelő.
- Mi? Dehogy. Beszéltem Jonathannal. Fokozatosan szeretnék visszatérni, de most inkább háttér munkát csinálnék.
Amíg átmászik a padon - amivel csak úgy mondom, egyes részeim szinte fizikai fájdalmat éreznek -, előszedem a folytatáshoz elengedhetetlen jelvényt, ami valamiért a zsebemben pihen most még. Leginkább azért, mert még nem mondtam el Kamillának, és addig, amíg ő nem tudja, nem akartam mutogatni, először azt akarom, hogy ő ismerje meg a változást az életemben.
- Főszerkesztő lettem. A tanév végéig, először. Meglátjuk, hogy hova jutunk ezzel. Főleg háttér munka, de mégiscsak az újságnál maradhatok, és ez azért sokat jelent. Féltem, hogy nem fogja tudni, hogy mihez kezdjen velem. De most minden remek ezen a fronton azt hiszem.
Régen nem beszéltem már összefüggően ennyit, és egészen lelkes is vagyok, ami szintén meglepő tőlem, míg tőle a szellő, amit érzek. Ismerem őt, mint a rossz pénzt. Felé fordulva én is törökülésbe húzom magam, ami egészen könnyen megy már, és így nézem őt egy hosszú percig, mielőtt eldöntöm, hogy hogyan is közelítem meg a helyzetet.
- Rendben vagyunk?
Nem tudom, hogy ez mennyire érthető, de szerintem ő érti. Hosszú ideje vagyunk elméletileg kapcsolatban, és esküszöm, elmondani se merem, hogy mennyi mindent nem csinálunk, amit mindenki más teljesen természetesnek vett tőlünk már az elmúlt években is, amikor még ennyik se voltunk kimondva.