Nyílik a hatalmas tölgyfaajtó és ahogy kilépsz első helyszínként a rétet pillantod meg. Hosszan terül el a szemed előtt, míg meg nem állítja szemben az iskola kapuja, oldalt pedig addig tart, amíg a piknikező tisztás meg nem állítja. Aztán pedig már valami más kezdődik, ami megelőzi a hatalmas erdőt, melybe nem érdemes mászkálni legyen nappal vagy éjszaka, hiszen ki tudja pontosan mit is rejt az a szempár, mely az avarszinten megbújva követ téged. A réten viszont a fű tökéletes ameddig csak a szem ellát és ha bőrödet perzseli a nap nincs más dolgod csak beülni az elvétve található fák hatalmas koronájának egyik hűs lombja alá. Viszont ha bátor vagy, esetleg a nap oly kegyes, hogy nem kell menekülni előtte akkor a padokat ajánlom, hiszen ott is kényelmes. Sokan fordultak/fordulnak meg most is itt, és sokszor próbálták nevükkel fémjelezni ittlétük vagy érzéseik, de eddig senkinek se jött össze, így a padokon se a rongálás se az idő vasfoga nem mutatkozik meg, ugyanúgy ahogy a fáknál sincs esélyük. Ez az a hely ahol tipikusan a legtöbb ember megfordul, hiszen szinte mindenki ide merészkedett ki elsőnek és itt szerzett barátokat is magának, akikkel vagy itt találkozik újra vagy itt ismer meg másokat.

Nagyon jó lett volna, ha az egész szünetet otthon tudtam volna tölteni, de sajnos erre nem volt lehetőségem. Örültem, hogy találkoztam Timivel, de rosszul esett, hogy szenteste után máris fellépése volt, úgyhogy térhettem vissza a helyemre a kastélyba. Legszívesebben vele maradtam volna, de neki mindig közbe jött az a fránya tánc.
Sajnáltam, hogy nem mehettem el messzire a kastélyból, de úgy döntöttem, hogy kimegyek levegőzni kicsit, hiszen alig lézengtek a helyiségben és úgy gondoltam, hogy semmi esélyem se lesz lebukni, hogy kicsit távolabb császkálok a kastélytól.
Kicsit hűvös volt, de egész kellemes volt az idő, úgyhogy nyugodtan sétálgathattam a réten. Nagyon örültem, hogy végre semmire sem kell koncentrálnom, nyugodtan kikapcsolódhatok, szóval problémamentes időszakot tudhattam végre magam mögött. Teljes nyugodtsággal szívtam be a friss levegőt, élveztem, hogy kicsit magam mögött hagyhatom a kastélyt. Egyedül az bántott továbbra is, hogy Timinek megint fontosabb volt a táncfellépése, mint az én látogatásom. Na, nem baj, úgy voltam vele, hogy úgyis ebben a világban maradok, mert itt éreztem jól magam. Nem tudtam, hogy mi lesz erre Timi reakciója, hiszen még rá se kérdeztem nála, na nem azért, mert nem akartam, hanem egyszerűen csak nem volt rá lehetőségem. Még váratott magára a megfelelő pillanat. Úgy voltam vele, hogy mindenképp itt maradok, ha törik, ha szakad, mert itt éreztem magam igazán otthon. Valahogy már az se kezdett érdekelni igazán, hogy mit fog mindehhez szólni a nevelőanyám. Tudtam, hogy ő jól elvolt a saját kis világában, ráadásul mindennél fontosabb volt neki a tánc, úgyhogy biztos voltam benne, hogy nem fog nagy ügyet csinálni abból, hogy itt maradok a varázsvilágban. Persze teljesen nem lehettem biztos efelől, de azért reméltem, hogy normálisan fogja lereagálni majd ezt az egészet, ha sor kerül rá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=710650#post710650][b]Széplaki Alíz - 2017.12.30. 21:50[/b][/url]

Nagyon jó lett volna, ha az egész szünetet otthon tudtam volna tölteni, de sajnos erre nem volt lehetőségem. Örültem, hogy találkoztam Timivel, de rosszul esett, hogy szenteste után máris fellépése volt, úgyhogy térhettem vissza a helyemre a kastélyba. Legszívesebben vele maradtam volna, de neki mindig közbe jött az a fránya tánc.
Sajnáltam, hogy nem mehettem el messzire a kastélyból, de úgy döntöttem, hogy kimegyek levegőzni kicsit, hiszen alig lézengtek a helyiségben és úgy gondoltam, hogy semmi esélyem se lesz lebukni, hogy kicsit távolabb császkálok a kastélytól.
Kicsit hűvös volt, de egész kellemes volt az idő, úgyhogy nyugodtan sétálgathattam a réten. Nagyon örültem, hogy végre semmire sem kell koncentrálnom, nyugodtan kikapcsolódhatok, szóval problémamentes időszakot tudhattam végre magam mögött. Teljes nyugodtsággal szívtam be a friss levegőt, élveztem, hogy kicsit magam mögött hagyhatom a kastélyt. Egyedül az bántott továbbra is, hogy Timinek megint fontosabb volt a táncfellépése, mint az én látogatásom. Na, nem baj, úgy voltam vele, hogy úgyis ebben a világban maradok, mert itt éreztem jól magam. Nem tudtam, hogy mi lesz erre Timi reakciója, hiszen még rá se kérdeztem nála, na nem azért, mert nem akartam, hanem egyszerűen csak nem volt rá lehetőségem. Még váratott magára a megfelelő pillanat. Úgy voltam vele, hogy mindenképp itt maradok, ha törik, ha szakad, mert itt éreztem magam igazán otthon. Valahogy már az se kezdett érdekelni igazán, hogy mit fog mindehhez szólni a nevelőanyám. Tudtam, hogy ő jól elvolt a saját kis világában, ráadásul mindennél fontosabb volt neki a tánc, úgyhogy biztos voltam benne, hogy nem fog nagy ügyet csinálni abból, hogy itt maradok a varázsvilágban. Persze teljesen nem lehettem biztos efelől, de azért reméltem, hogy normálisan fogja lereagálni majd ezt az egészet, ha sor kerül rá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=710659#post710659][b]Maróti Fanni - 2017.12.31. 13:19[/b][/url]

Egy szál pólóban vacogva a hidegtől, de elégedetten lépek hátra a késznek nyilvánított képtől. Az emberek általában azt gondolják, hogy azért megy ki a szabadba valaki festeni, mert olyasmit akar festménnyé konvertálni, amit odakint lát. Én azért szoktam, mert egészen más hangulata van, ráadásul friss levegőt szívok és sokkal több esélyem van az ihletődésre, mintha csak a szobám falait látnám egész nap.
Így hát nem csoda, hogy a festményemnek semmi köze a tájhoz, ami körülvesz, lényegében szinte csak most tudatosul bennem, hol is vagyok. Néhány órája állványomat, vásznamat és egyéb eszközeimet magammal ráncigálva, az útra oda se figyelve, csak megálltam egy alkalmasnak nyilvánított helyen, majd szinte fel se nézve, transzban megalkottam magát a művet. Annyira lekötött, annyira koncentráltam, hogy azt se vettem észre, ha valaki netán köszönt nekem. Biztos sokan bunkónak is gondolnak.
De a kép kész, mehet a portfólióba és egyszer talán egy kiállításra is. Persze addig még hosszú az út, főleg, hogy a valódi művészeti képzést még csak most kezdtem, és még fogalmam sincs, hogy mozgó festményt például hogy és miként kell alkotni. Igazság szerint még varázsművészek kiállításán sem jártam, erre eddig valahogy sosem volt lehetőségem.
Teszek még néhány lépést hátra és megállapítom, hogy egész jó lett a kép. Bizonyára akadnak rajta hibák, némelyiket észrevettem és sikerült elfednem, másikakat talán csak gyakorlott szem fedezheti fel, de végeredményben elégedett vagyok. Akkor is, ha mindjárt megfagyok és a kezem végig foltokban festékes.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=710712#post710712][b]Széplaki Alíz - 2018.01.01. 15:40[/b][/url]

Jól esett a friss levegő és élveztem, hogy végre a természetben lehetek, bár eléggé bosszantott, hogy Timi ilyen érzéketlenül viselkedett velem, és hogy ennyire hátul kullogtam a fontossági ranglistáján. Miközben sétálgattam, arra lettem figyelmes, hogy az egyik Navinés háztársam egy szál pólóban áll egy vászon előtt. Hirtelen köpni-nyelni se tudtam a meglepettségtől, hiszen kinek jutna eszébe ilyen hideg időben egy szál semmiben kinn flangálni?
- Szia Fanni! Te jó ég, meg ne fázz! Kell a kabátom? Rajtam van még egy kardigán is - mondtam neki, miközben egyre gyorsabban közelítettem feléje. Mivel én elég fázós voltam, ezért mindig beöltöztem a hűvös időkben. Azért is ajánlottam fel neki a kabátomat, mert rajtam volt még jó pár réteg, valamint nem szerettem volna, hogy megfázzon, hiszen azért elég cudar idő volt. Miközben elhadartam neki a mondandómat, rápillantottam a festményre.
- Úristen! Ezt te festetted? Igazi mestermű! - álltam meg a mű előtt ledöbbenve.
- Én ilyet tuti nem tudnék csinálni. Inkább a fotózáshoz értek - állapítottam meg hangosan. Nagyon tetszett a látvány, minden a legapróbb részletességig ki volt dolgozva.
- Bocs, hogy lerohantalak - néztem újra a lányra, majd folytattam:
- Csak nem szeretném, hogy megfázz, állati hideg van.
Hirtelen el is felejtettem, hogy milyen bosszúságot okozott nekem Timi legutóbb, talán jót tett kicsit, hogy társaságra leltem. Mostanában sokat voltam egyedül, mióta Maja nem tartózkodott a kastélyban, és ez azt eredményezte, hogy egyre többet kezdtem el agyalni felesleges hülyeségeken. Ez számomra sem volt jó, de erősnek kellett lennem, hiszen tudtam, hogy csakis magamra számíthatok mindenben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=711117#post711117][b]Maróti Fanni - 2018.01.06. 21:18[/b][/url]

Hirtelen valaki a nevemet kiáltja, én pedig odakapom a fejem. Alíz közeledik hozzám szörnyülködve alulöltözöttségemen.
- Szia Alíz. Köszi, de nem szeretném összekenni a ruhád - emelem fel mutatóba a két karom, amit néha jobb híján színek összekeverésére, illetve kipróbálására használtam, emiatt kisebb-nagyobb csíkokkal, pacákkal lett tele. Pedig tényleg jól esne egy melegebb ruha, vagy egy forró folyadék, vagy lényegében bármi, ami meleget ad. Na, jó, a képemet ezért nem gyújtanám fel. Lehet a következő ilyen alkalomra megfizetek egy elemi mágust, hogy álljon mellettem és melegítsen. Úgyis jár jó néhány a suliba, legalább én is veszem némi hasznukat.
- Nem kell ilyen hivatalosan megszólítanod, elég a Fanni is - poénkodok egy kissé talán vérszegény humorral gazdálkodva, miközben dicséretének fényében sütkérezem. Kár, hogy ez a fény meleget nem ad. - Gyakorlás kérdése a dolog - mondom végül szerénykedve, vállat vonva. Ha nem festenék gyerekkoromtól fogva, valószínűleg nekem sem menne így. Ha valamit, hát azt megtanultam a nagyapámtól, hogy a rajzkészség sok gyakorlással könnyen fejleszthető.
 - Na, én meg ahhoz nem értek elég jól - vágom rá a fotózásra értve a mondatot. Bár szeretek és tudok is jó képeket csinálni akár a masinámmal is az ecseteim helyett, de még nem éreztem rá annyira, amennyire szerintem már kellett volna. Persze az én elvárásaim magammal szemben lehet túl magasak.
 - Semmi gond. Igazad van. Ideje lenne ráülni egy kályhára - bólogatok, miközben kezeimmel megdörzsölöm a felkarjaimat, s ezzel át is ölelem a testem. Most, hogy már nem festek és a flow-élmény nem kábítja az elmém, én is érzem, hogy piszkosul hideg van. Ennek tuti megfázás lesz a vége.
- Ha tudsz egy jó pucerájos varázslatot a mancsaimra, akkor akár el is fogadnám a kabátod, ha még él a felajánlás.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=712631#post712631][b]Széplaki Alíz - 2018.01.24. 14:21[/b][/url]

- Ó, értem - szaladt ki a számon, amikor megláttam, hogy milyen színesek a karjai. Legszívesebben azt mondtam volna neki, hogy máskor ne legyen ennyire felelőtlen, és hogy nem is értem, hogy ebben a hidegben hogy tudott ennyire lengén felöltözni, és hogy hogy nem fázott, amikor elindult... - de jobbnak láttam, ha csendben maradok, mert eléggé kioktatós szövegnek tűnt volna az egész, azt pedig nem sokan szeretik. Meg különben is az ő dolga volt, hogy hogyan öltözik fel, mit csinál stb.
- Oké, Fanni. Na, de tényleg nagyon szuper lett, amit kreáltál - feleltem neki, miközben széles mosolyt varázsoltam az arcomra, lereagálva a válaszát.
- Szerintem adottság is kell hozzá. Én mindig kétbalkezes voltam rajzolás, festés terén - tettem hozzá erős meggyőződéssel, ami ki is ült az arcomra. Mindig is szerettem volna szép műveket kreálni, de be kellett látnom, hogy megvannak a saját korlátaim, de vigasztalásul a fotózás egész jól ment.
- Suvickus! - irányítottam a pálcámat zsebemből elővéve a lány karjára. Ez a tisztító bűbáj jutott először az eszembe, reméltem, hogy beválik és Fanni felveheti akkor a kabátomat. Bizonyára már nagyon átfázott ebben a cudar időben. Érdekes módon még mindig nehezemre esett varázslói elmével gondolkodni. Előbb jutott volna eszembe az, hogy nedves ronggyal vagy szivaccsal lesuvickoljam a karjáról a festéket mintsem a varázsige bevetése. Látszott, hogy sokáig éltem a mugli világban, de azért szerencsémre már a varázslás is egész jól ment, hiszen nagyon sokat tanultam az iskolában és számos tapasztalatot szereztem. Érdekes, hogy mennyire megváltoztam azóta, mióta ide kerültem. Nem is tudtam volna elképzelni, hogy mi történt volna, ha a mugli világban maradok és sosem ismerem meg a varázsvilágot. Nagyon hálás voltam Timinek, hogy bevezetett ebbe a világba, hiszen ez gyökeresen megváltoztatta az életemet, de ennek fényében úgy döntöttem, hogy mindenképpen itt fogok maradni, még akkor is, ha Timi más véleményen van. Úgy éreztem, hogy itt a helyem és a döntésemet egyáltalán nem állt szándékomban megmásítani.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=714468#post714468][b]Maróti Fanni - 2018.02.16. 19:54[/b][/url]

Nem ez az első alkalom, hogy olyasmit csinálok, amin mások csak szörnyülködni tudnak, és vélhetően nem is az utolsó. Általában ilyenkor az emberek a fejcsóválástól kezdve az enyhe szidáson át az ordibálásig tartó széles spektrumot szokták igénybe venni, hogy eldöntsék hogyan reagáljanak. Alíz inkább nem is mond semmit, de szinte látni, ahogy lenyeli a nekem címzett szavakat.
Inkább a képet kezdi méltatni, ami bár valóban csodás, továbbra sem hiszem, hogy valamiféle művészi véna miatt olyan, amilyen. Amikor az emberek valamiféle keveseknek megadatott különleges képességnek tartják a rajzkészséget, akkor kicsit el is vesznek abból a rengeteg munkából, ami mögötte van. Elvégre még szép, hogy ilyet tudok csinálni, hiszen van hozzá adottságom. Mintha az nem is számítana, hogy napi hány órát töltök a képességeim csiszolásával, mennyi tudás és energia van egy-egy képbe sűrítve. Persze soha nem akar senki megbántani, de az ilyen dicséreteket nem is tudok annyira jó szívvel fogadni.
 - A nagyapám meg tudna győzni róla, hogy csak akarni kell és persze megdolgozni érte - jegyzem meg mosolyogva. Ilyenkor még inkább érzem a hiányát. Vannak dolgok, amikben sosem fogom utolérni őt. Az emberekkel nem tudok olyan jól bánni, mint ő. Egy jó pszichológus megmondaná, hogy ezért "bújok el" folyton festeni. Alkotás közben egyedül vagyok, nem kell senkivel foglalkoznom.
Végül Alíz segít tisztábbá tenni a karjaimat, és ha még mindig felajánlja, elveszem tőle azt a felsőt, amibe belebújva kezdem csak igazán érezni, hogy mennyire kihűltem. Tanácstalanul tekintek a képre, amit most valahogy nincs kedvem elcipelni magammal, na meg persze a többi cuccot se, viszont nem hagyhatom itt sem.
 - Segítenél egy kicsit? - nézek a lányra, miközben kezdődő fogvacogásom kissé torzítja szavaimat. - Valahová el kellene raknom ezeket, nem szeretném most visszarángatni őket a faluba. Vagy... elég, ha hozol valami forró italt, akkor talán nem török darabokra, ha megmozdulok - nevetek fel, és nagyon remélem, hogy nem hagy faképnél.