36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Ombozi Rebeka Liliána
INAKTÍV


Tetovált benzintyúk
offline
RPG hsz: 107
Összes hsz: 181
Írta: 2016. június 23. 21:10 | Link


kb. egy hónappal ezelőtt...

El van keseredve. Itt a nyár, a hőség, most szabadnak és boldognak kéne lennie, Dávid oldalán kéne belevetnie magát az éjszakákba. Ha ő létezne. És az apjával is úgy tűnik kibékült és mégis... Az, hogy évekig őrizte a fotót és hiányzott neki, de végül az anyja miatt sosem jött... Egyszerűen csak Rebeka megtört. Szomorú, dühös és elveszett. Minden, amiben biztos volt és, amiben hitt, az egyszerűen szertefoszlik, az ideiglenes boldogsága pedig hamuvá omlik szét szájában. Gusztustalan egy időszak ez.
Egy rövid sortban és fekete vállpántosban van, edzőcipőben és, bár hangulata a béka feneke alatt van, a nap gyönyörűen ragyog le az égről. Kifejezetten meleg van és mindenki nevetve járkál körülötte, ő pedig, mintha a világ színét vesztette volna és fekete-fehér lenne, úgy jár-kel föl s alá. Nem tudja, kivel oszthatná meg mindezt, Sárinak nem biztos, hogy ez épp alkalmas pillanat. Meg hát, neki ott van most Viktor és a gyerek, meg a szalon, nem akarja terhelni állapotosan. Az apja... Ő is most egy olyan dolog, amit tisztáznia kéne. Noelt nem igazán ismeri, Dávid pedig, akinek még elmondhatná, egyszerűen nem létezik. Krisztiánt pedig nem hajlandó felkeresni. Még csak pár napja, hogy mindez megtörtént. Nem tudja, hogy léphetne túl a dolgon, ráadásul nem túl nagy segítség számára, hogy a fiú olyan faarccal beszélt vele, mintha csak a napi rutinon esne át. Ennél nagyobb gyomorszájon vágást nem is kaphatott volna az elmúlt időszak után.
De most végre egyedül van, felrúnázott zenelejátszója a zsebében lapul, fülében üvölt a zene, melankolikus természetesen. Így lehet, hogy miközben épp nagyon sajnálja magát, nemcsak nem hallja meg a fűből érkező sírást, de még a szerencsétlen delikvensben orra is bukik. És nem átvitt értelemben, hanem tényleg zakózik egyet. Természetesen le is horzsolja egyik térdét és jobb csuklóját is igen erősen beüti, ami nem igazán kellemes érzés. Fülhallgatója már kiesett a helyéről és így már hallja a bőgicsélést.
- A francba már, nem igaz, hogy az út közepén kell neked is szomorkodnod, nincs elég bajom így is? - könnybe lábad a szeme a fájdalomtól, meg a szíve szilánkjaitól, meg hogy az ismeretlen is sír... De ő nem akar. Mégis úgy érzi, csak egy hajszál választja el tőle.
Hozzászólásai ebben a témában


We're the Ombozis!
Czettner R. Luca
INAKTÍV


Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
offline
RPG hsz: 727
Összes hsz: 6632
Írta: 2016. június 25. 20:42 | Link

Rebus Pirul


Luca akarta ezt az egészet, ő akart hazajönni kicsit, ő akart beköszönni, még két fesztivál között tökre nincs semmi és innen is utazhatnak tovább. De azzal nem számolt, ami itthon várt rá. Tulajdonképpen alig váltott pár szót bárkivel, vagy hallott bármiről, miután megtudta: Pocak elment. Nem akarta elhinni, helyesebbe elsőre teljesen félreértette. Azt hitte elszökött és két napon át csak szólongatta és kereste. Előbb a navinében, aztán a faluban, még végül ma reggel közölte vele Benji a végleges és nagyon szomorú hírt. Úgy ment el az eb.
Azóta csak zokog, szipog, vörösre dörzsölte szemeit és menekül mindenki elől. Mintha egy darabkája szakadt volna ki, olyan üresnek érzi a környezetét, okolja magát, a világot, nem érti az egészet. Nem szabadott volna elmenjen, érezte, hogy nincs rendben valami, de ezzel még ő sem számolt. Mért tette volna? A halál mint gondolat se kúszott még sosem elé olyannál, aki mélyen szeretett. Pocak pedig... egészen pici kora óta volt hű társa. Jóban s rosszban, egészségben s betegségben... ő mégis magára hagyta most. Kavarog benne a lelkiismeretéből áradó bűntudat, a bánat, a szomorúság és a tehetetlenség. Mindenki elől elfutott, Vince azon van, hogy valami olyat tegyen, amivel jobb kedvre deríti, de Luca most még erre se tud koncentrálni. Egyszerűen teljes homály fedi előtte most a valóságot.
Nem tudja mennyi ideje, de lehet hogy órák óta hever a fűben a rét egy kihaltabb felén és csak itatja a földet könnyeivel. Rázkódik és érzi kontrolljának határait. Ezért is jött ki, nem akart semmit, semmi olyat az erejével, amivel bárki előtt magyarázkodnia kéne és elárulnia azt.
- Neked?!
Ripakodna rá, de az a pár pillanat annyira elég csak, hogy vegyen pár mély levegőt és tovább hulljanak könnyei és szipogjon, felhúzódik, hogy megnézze a lányt, de váratlanul sikerül őt megcsapnia mindaz a vihar, ami a lányból árad érzelmileg is. Talán a másik nem is tudja, mennyit nyom most el magában, vagy próbál. Luca azonban a sajátjával keverve teret enged ennek, és kis mértékben ugyan, de összefonja kettejükét felerősítve ezzel mindkettejükben a sírási kényszert csak egyelőre.
Hozzászólásai ebben a témában

Bayern Münchener Drachen cikeszkergetője | Mancs-hely
Ombozi Rebeka Liliána
INAKTÍV


Tetovált benzintyúk
offline
RPG hsz: 107
Összes hsz: 181
Írta: 2016. július 3. 18:52 | Link


kb. egy hónappal ezelőtt...

Nincs elég baja, még valami csaj is itt heverészik a fűben és nem tesz semmit, csak... Bőg. Így, hogy most már megsérülve csücsül ő is a zöld rengetegben, szemügyre veheti kisírt szemű társát. Hiába van komoly baja, hiába erős még így is, hiába próbálja tartani magát, egyszerűen érzi, hogy a gát át fog szakadni.
- Igen, nekem! - felháborodottan válaszol, majd érzi, hogy az első forró könnycsepp legördül arcán. Aztán a következő és a következő, majd már csak azt érzi, hogy keservesen sír. Fáj a szíve, szinte kiszakad a helyéből, a mellkasa is feszít, kapkodja a levegőt, nem tudja tovább benn tartani azt a vihart, amit eddig elzárt legbelül. Mintha valamiféle különös erő szétszakítaná önuralmának utolsó darabkáit is, ezzel pedig meztelenre vetkőztetné Luca előtt, már ami az érzéseit illeti.
Megpróbálja fékezni a feltörni készülő újabb hullámot, de vajmi kevés esélye van. Ismét eszébe jut, ahogy Dávid arcvonásai átalakulnak és nem marad belőle más, csak Krisztián. Hogy a fiú semmilyen érzést nem mutatott, tényszerűen közölte, hogy átverte a vöröst, hogy tudja mekkorát hibázott, hogy Rebeka dolga eldönteni, mit kezd a helyzettel. Ez a hűvös közömbösség megrémítette és végleg el is szomorította. Aztán felrémlett előtte Zsiga képe, ahogyan előveszi a pénztárcáját, abból pedig az aprócska, már fakulóban lévő fotót, ahol ők vannak ketten, Rebeka azonban még csak apró baba formájában. Az az utolsó olyan emlék, ami az apjának maradt belőle, utána tizennyolc évig nem találkoztak. Nem kereste őt, mert nem kereshette, ez pedig végtelenül dühössé tette a rellonost, mert erről talán nem is igazán az Ombozi tehetett, sokkal inkább Anett, az anyja. Az érzései kezdtek megkavarodni, a szomorúság könnyei hirtelen átalakultak fájdalmas könnyekké.
- Engem elhagytak! Ketten is! - és igen, most indul a nyomormérce. Kinek rosszabb? Kérjük tegyék meg tétjeiket. Rebeka megtette és dühös, eléggé úgy tűnik, hogy a játszmát nyeri, de most jön csak a Czettner lány.
Hozzászólásai ebben a témában


We're the Ombozis!
Czettner R. Luca
INAKTÍV


Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
offline
RPG hsz: 727
Összes hsz: 6632
Írta: 2016. július 19. 22:13 | Link

Rebus Pirul


A felháborodott visszaválaszra nem számított Luca. Ritkán akad dolga azzal, hogy veszekedjen vagy szóváltásba kerüljön a kviddicsen kívül. Tud ő csupa-szív és szeretet lenni, általában az is marad, most viszont olyan szétesett a lelke és az abban rejlő szeretet is apró darabokban hever a világban, hogy képtelen rá. Lehetne kedves, érezhetne együtt, a saját baját próbálhatná nem nyilvánosan, más kárára megélni. Mégsem így történik. A józan ész határait egyébként sem ismeri, vagy nem akarja, így nem meglepő, hogy csak felhorkant, majd nagy szipogások közepette intenzív bőgésbe kezd. A könnye záporozik, a levegő vétel triplájára szaporodik és erőteljes hanggal jelzi zaklatottságát, amit nyüszögésként jellemezhetnénk. Ő tényleg világtragédiát él meg most, és nem tudja elfogadni ebben a pillanatban más fájdalmát.
A sajnálatosabb az, hogy befogadni is képtelen...
Érzi, ahogy a gát önmagában lassan repedezik meg a túlcsorduló érzelmi folyamtól, majd a legváratlanabb pillanatban, a licit kezdetekor két helyen menthetetlenül megreped. Ekkor döbbenten mered a lányra, könnyei tovább hullanak, de a szipogás és nyüszögés elmaradozik.
- Engem is hagytak már, örökre is! De nálad legalább nem haltak meg!
Azzal, ahogy kimondta a halál szót végleg összedőlt a kártyavár, feladta a gát és minden elindult a lehető legrosszabb irányba. Luca homlokán és nyakán megfeszültek az erek, éles fájdalmat érzett, ahogy akaratán kívül magába szívta az érzelmeket, majd azt a borzalmas kettős keveréket elkezdte Rebekában éreztetni. Nem volt tudatában annak, ez milyen hatással lehet a lányra, más ájult már el tőle, de volt olyan - emlékezzünk csak Aishára - akiből egészen mást, plusz mágiát csalt elő. Hiába tanították őt, hogy kontrollálja, minden embernek van tűréshatára, amire bármeddig vigyázhat, de ha nincs védvonal, vége. Azonban kezdi érezni a tette súlyát, könnyei között kilát a vörös lányra, tudja, hogy rosszul cselekszik, úgy, hogy nem is ő irányít.
- Jajj.
Hozzászólásai ebben a témában

Bayern Münchener Drachen cikeszkergetője | Mancs-hely
Ombozi Rebeka Liliána
INAKTÍV


Tetovált benzintyúk
offline
RPG hsz: 107
Összes hsz: 181
Írta: 2016. augusztus 15. 00:35 | Link


kb. egy hónappal ezelőtt

Fájdalom. Először csak annyit érez, hogy az, amit mindig el tud fojtani, amikor éppen kell, most megállíthatatlanul tör ki belőle. Próbál a kontrolljába kapaszkodni, de sírásának hevessége és zaklatottsága a lányéval egyenes arányban nő. A mellkasa már kezd megfájdulni, látása újra és újra elhomályosul a könnyek miatt, de mindhiába próbálná törölgetni őket, az utánpótlás folyamatosan érkezik. Légvétele szaggatott, néha sok kicsit, néha csak egy nagyot képes lélegezni, ez a furcsaság azonban nem szándékozik változni.
Egészen addig.
Luca hangja belehasít fülébe és ott visszhangzik, majd valami rázúdul. Csak annyit érez, hogy a fejébe iszonyatos fájdalom nyilall, a mellkasa, a szíve és a tüdeje is mintha pár pillanatra leállna a működést tekintve. Az, amit eddig fájdalomnak hívott semmi volt ehhez képest. Halántékán kidagad egy ér és az eddig csak beléhasító fájdalom állandósul.
Nem tehet mást, minthogy mindkét kezét fülére tapasztja szorítja a koponyáját, majd felüvölt.
Valaki kapcsolja ki, állítsa le!
Hiába próbál a kontroll utolsó vékonyka, szakadt fonalába kapaszkodni, esélye sincs. Az irányítás kicsúszik a kezéből és már azt sem hallja, amint a navinés feljajdul. Az érzés nem múlik, a végtagjai is lüktetni kezdenek, főleg a kezei, érzi, ahogy legyengül, csak a benne tomboló érzelmek gyötrik fáradhatatlanul. Olyan ez, mintha nem is egy, hanem legalább két ember fájdalmát kéne átélnie, mintha minden az ő vállára zuhanna és betemetné. Összekuporodik és csak azt reméli, hogy mihamarabb abbamarad ez a szörnyű lárma, ez a kín és nem marad más, csak a csend és a zsibongás. Egy alig észrevehető bizsergés. Kérlek. Könyörgőm.
Hozzászólásai ebben a témában


We're the Ombozis!
Czettner R. Luca
INAKTÍV


Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
offline
RPG hsz: 727
Összes hsz: 6632
Írta: 2016. október 5. 11:37 | Link

Rebus;;


Könnyekkel áztatott tekintete üresen, ridegen, élettelenül mered a vörös fürtök tulajdonosár. Zaklatottan zihál, miközben kezeit mellkasához és fejéhez kapja. Belül mardossa valami, érzi, ahogy belülről bontja őt meg, mintha kitaszítana valami mindent, ami szép és kedves számára, a helyét pedig a fájdalom, a harag és a sötétség venné át. Lábai remegnek, pedig nem i áll, hanem ül, kezeiből kiszökik az erő pár pillanatra, egyszerűen csak szapora légzésének, szipogásának van érdemi hangja. Nem is tudja felfogni, mi zajlik előtte a másikban már. Mindent magába szippant akarva és akaratlanul is. Mikor érezte, hogy nem szabad elengedje, próbált megálljt parancsolni.
Ő mindent megpróbált.
Felhúzta a lábait, magához szorította, és összepréselt fogsorain keresztül sziszegett csak miközben önmagában, ha képes lett volna rá, biztos megváltásért fohászkodott volna. Lehunyt, összehúzott szemeivel erőlködött. Elvesztette magát, nem érezte már, hol van benne Luca, hol valaki más, hol van az élet. Itt érezte azt, hogy végre elszakadt a másik lánytól. Nem kavarta fel őt többet, de segíteni se tudott rajta. Zokogott Luca, kívülről ennyi látszott, teljesen vörösek lettek szemei és arca, az erőlködésben elfehéredtek kezei és lábai, amire saját szorítása is ráerősített. Éles, görcsös fájdalom járta át egész testét, amik hullámszerűen törtek rá minden újabb érzéssel, ami valahogy elért hozzá. Nem félt, nem volt rémült. Mélységes ürességbe esett, amit mindennél rosszabbnak érzett. Egyedül maradt, tehát azt sem tudja kivel. Mintha elzárták volna egy szűk, sötét szobába és folyamatosan érkeznének hangosan, élesen, idegesítően az impulzusok, amiket nem tud se azonosítani, se kezelni. A gyakorlatokból most semmit nem érzett igazán, nem tudta megkeresni a visszahúzó erőt, a nyugalmat, a valóságot.
De valahog mégis sikerült. Erős lány ő.
Óráknak tűntek számára a másodpercek és percek, amíg az a káosz, ami benne felgyűlt végre teret kezdett engedni odabent neki is. Mintha világosság érkezett volna az egészbe. Először csak a könnyeken át pislogott fel és érzékelte, hoyg egyikük sincs sokkal jobb állapotban. Újra erőt érzett a végtagjaiban, kezeit arcához emelte és beletemette. Pihegve próbált tovább higgadni. Kellett idő, azonban sikerült erőt gyűjtenie. Kezeivel megtámaszkodott. Kicsit sután talpra állt, majd a közeli fa törzséhez simulva nézett a vörösre.
- Sajnálom.
Mondta alig érthetően, majd legszívesebben elszaladt volna, de csak hátrálni kezdett megadóan, majd amint leszegte fejét elfordulva próbált minél gyorsabban eltűnni minden szem elől. Még egy ember, akinek magyarázkodnia kellene, de nem, így is túl sok a családon kívül az az 5-6 ember, akik pontosan tudják. Mi van vele.
Magára hagyta a lányt, de nem azért, mert ezt akarta, hanem ezzel tette neki most a legjobbat.
Hozzászólásai ebben a témában

Bayern Münchener Drachen cikeszkergetője | Mancs-hely
Ombozi Rebeka Liliána
INAKTÍV


Tetovált benzintyúk
offline
RPG hsz: 107
Összes hsz: 181
Írta: 2016. október 15. 11:18 | Link


zárás; köszönöm Muci <3

Már semmi sem ugyanaz. Érzi, ahogy a világ darabokra hullik körülötte az őrjítő kín és a fékezhetetlen érzelmek közepette. Mikor fájt neki ennyire valami? Remeg a bensője, remeg ő maga is, kezeit fülére tapasztja, mintha valahonnan máshonnan és nem belülről jönne ez a hihetetlen löket. Minden egyes apró érzelem hatalmassá duzzad, és érzi, hogy képtelen szétválasztani őket. Mi igazi, melyik az igazi? Keresi a kapaszkodót, de nem találja, legszívesebben sikítana, de egyetlen hang sem jön ki a torkán.
Aztán minden csendesülni kezd, ő pedig alig kap levegőt, olyan, mintha a tüdején ülnének. Be. Ki. Be. Ki. Még mindig összeszorított szemmel ül, kezeivel befogja füleit, és várja, hogy végre kiürüljön minden és csak a csend maradjon. Retteg, ha most csinál valamit, megint jön egy hullám, azt pedig képtelen lesz kibírni. Lassan, nagyon lassan, nagyon sok várakozás után meri kinyitni szemeit, de ez is olyan, mintha ólmokat próbálna emelgetni. Kezei lehullanak a földre és ahogy megemeli fejét, látszik rajta, hogy hulla sápadt. A fehér falba valószínűleg beleolvadna. Mintha pici, vörös szeplői is eltűntek volna, azok is teljesen belefehéredtek. Egész testében remeg, ahogy nézi a másik lányt.
Sajnálom. Ez a mondat ott visszhangzik a fejében, miközben mozdulni is alig bír. Szólni akar, de még csak kinyitni sem képes száját, annyit lát, hogy ott hagyják. Tulajdonképpen magatehetetlenül. Ő tette ezt velem. Azonban hiába a gondolat, hiába az igyekezet, képtelen lábra állni. Hosszú percekig ül a fűben, mire el tud indulni négykézláb, de mindene fáj. Amikor végre megpillant valakit és az is őt, csak az illető sziluettjét látja, nem tudja kivenni, ki lehet az. Aztán, ahogy az a valaki közeledik felé, minden egyre homályosabbá válik, mígnem teljesen elsötétül és a várva várt csend megérkezik. Elveszti az eszméletét.
Hozzászólásai ebben a témában


We're the Ombozis!

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék