37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Licia Henrietta Lily Wolf
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 8
Összes hsz: 12
Írta: 2014. november 7. 22:50 | Link

Scarlett Conroy

Az új környezettől kissé, na jó, nagyon elfáradtam, vágytam egy kis nyugalomra. Ezért mentem a kastély melletti rétre. Már az önmagában meglepő tény volt, hogy idetaláltam, nem is tartott olyan sokáig. De szép - állapítottam meg. Kár, hogy tele van emberekkel. De ezen végül túlléptem, nem mentem el, elvégre ha barátokat szeretnék, akkor nem kerülhetem el az embereket. Igaz, ilyen zsúfoltságban esélyem sem lenne rá.
Egy fának támasztottam a hátamat, és elnéztem az erdő felé, amit állítólag jobb kerülni. Így, karba tett kézzel ácsorogtam egy darabig, aztán az jutott eszembe, hogy milyen bénán mutathatok így, csendben bámulva a tájat. Ezért hátrafordultam, és intettem a szőke lánynak, aki közvetlenül mögöttem állt meg.
 - Helló!
Általában nem szoktam magamtól ismerkedni, kezdeményezni, mindig megvárom, hogy a másik köszönjön. De mi bajom lehet, ha néha nem így teszek? Semmi!
Próbáltam magabiztosnak látszani, kihúztam magam, és elmosolyodtam. A tőlem megszokott mozdulattal beletúrtam a hajamba, de ez már egészen ösztönös mozdulat volt.
 - Szép az a hely - mondom félig magamnak, félig a lánynak, és közben érzem, hogy kissé furcsának tűnhetek a szemében.
Hozzászólásai ebben a témában
Scarlett Conroy
INAKTÍV


Troublemaker, Svájc. 2017 réme
offline
RPG hsz: 454
Összes hsz: 2298
Írta: 2014. november 8. 16:54 | Link

Licia

 
Scar a társalgóban ült, de egyszerűen magányos volt. Mindenfelé emberek voltak, de senki sem foglalkozott egy olyan emberrel, aki általában rossz emberrel kezdeményez, és mindig rosszkor szól bele a társalgásba. Így inkább visszavonult a szobájába. Ott Luna köszöntötte. A fekete gombolyag rögtön belemászott gazdája ölébe, és megnyugtatóan dorombolni kezdett. Addig cirógatta a macska buksiját, míg végül úgy nem kezdte érezni, mintha a falak közelednének hozzá minden egyes percben amit a szobájában tölt.
  Elindult ki az iskolából. Persze az ajtót gyorsan megtalálta nem úgy mint az utóbbi napokban a termeket, vagy akár a saját házának bejáratát. Szerencsére akkor mindig volt valaki, aki megsajnálta, és végül útba igazította annak ellenére, hogy a lány ezt kifejezetten utálta.
  Egyszer csak egy réten volt, ahol sok ember ücsörgött, és beszélgetett, vagy éppen tanult. Megrökönyödve nézett körbe, és kereste a kiutat a sok ember közül, csakhogy már késő volt. Egy ember aki háttal állt neki megszólította. Hangjából tudta, hogy egy lány az.
  ~ Már csak ez hiányzott. ~ gondolta, és megfordult, és a tőle telhető legaranyosabb mosolyt vetett rá.
  - Szia! - mondta, és már éppen megtette volna a lépést a szabadsága felé, amikor egy újabb mondatot mondott az ismeretlen.
  - De, nagyon szép! - állt egyik lábáról a másikra a lány. Mehetnéke volt, de végül megsajnálta a lányt, mivel saját magának szerencsétlenkedéseit látta benne.
  - Scarlett vagyok, de az ismerősöknek csak Scar. - nyújtotta a kezét.
  - Új vagy még? - próbált jópofizni amennyire csak ment. Soha nem próbálkozott még ilyennel, de elég kevés barátja volt még, így jó lett volna ha végre megbarátkozik az itteni élettel.
Utoljára módosította:Scarlett Conroy, 2014. november 8. 16:55
Hozzászólásai ebben a témában

Itt járt Lala Rolleyes
Licia Henrietta Lily Wolf
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 8
Összes hsz: 12
Írta: 2014. november 11. 21:42 | Link

Scarlett

Köszöntem a lánynak, aki megfordult és köszönt. Aztán, miután megállapítottam, hogy milyen szép a táj, kissé idegesnek tűnt, egyik lábáról a másikra állt, de aztán elmosolyodott.
Most már teljesen szembefordultam vele, és viszonoztam a mosolyát. Végre beszéltem valakivel, nem csak álltam ott kukán.
 - Licia Wolf - ragadtam meg a felém nyújtott kezet, és egy kicsit megszorítottam. - Nagyon örülök, Scar... - mondtam, aztán eszembe jutott, hogy talán még nem számítok ismerősnek. - ...lett.
Már az jutott eszembe, hogy ez ennyi volt, bemutatkoztunk, és kész, de aztán Scarlett szerencsére ismét megszólalt.
 - Igen, csak idén kezdtem, és egyelőre elég szokatlan nekem a suli. Tudod, mugli családból származom - feleltem, aztán lesütöttem a szemem, mert eszembe jutott, hogy vannak varázslók, akik szerint ciki, ha valaki mugli családból származik, vagyis “sárvérű”.
 - És te? - kérdeztem gyorsan, hogy eltereljem a figyelmét az előbbi esetleges hibámról.
Hozzászólásai ebben a témában
Scarlett Conroy
INAKTÍV


Troublemaker, Svájc. 2017 réme
offline
RPG hsz: 454
Összes hsz: 2298
Írta: 2014. november 15. 19:43 | Link

Licia

  Miután már nem volt menekülési lehetőség, belenyugodva mutatkoztam neki, mire ő is így tett. Aztán kínos csend támadt köztünk, amit végül én szakítottam meg egy enyhe mindennapos kérdéssel.
  - Én félvér vagyok, de nem tudtam róla idáig. Szintén új vagyok. - válaszoltam udvariasan.
  Körbenéztem, mivel újabb szótlanság telepedett közénk. Kezdtem úgy érezni, hogy talán itt kéne hagynom a lányt, de volt benne valami, amit éreztem. Túl jó kislányos volt. Két dolgot tehettem. Vagy előhozom a rossz énjét, vagy megfélemlítem. Ez csak tőle függ.
  - Nincs kedved valami igazán maradandót csinálni? Valami olyat, amiért el is kaphatnak? - kérdeztem meg, és érdeklődve figyeltem, hogy mi lesz a válasza. Közben egy embercsoport haladt el mellettünk. Minden arcot megnéztem magamnak, aztán visszafordultam a lányhoz, hogy eldöntse, hogy benne van e egy kis buliban.
Hozzászólásai ebben a témában

Itt járt Lala Rolleyes
Licia Henrietta Lily Wolf
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 8
Összes hsz: 12
Írta: 2014. november 15. 21:24 | Link

Scarlett

Miután megtudtam, hogy Scarlett félvér, megint csend állt be. Nem akartam, nem mertem megszólalni, túlságosan féltem az elutasítástól, amit már annyiszor tapasztaltam. Hogy beszélgetni próbálok valakivel, de nem érdekli a mondanivalóm. Végül szerencsére ő szólalt meg. Kérdése meglepett, hirtelen nem tudtam mit válaszolni. Összevontam a szemöldökömet, aztán lassan mosolyra húztam a számat. Mindig is jó kislány voltam, ami időnként nagyon fárasztott, de féltem rossznak lenni. Most itt a lehetőség, miért szalasztanám el?
 - Egészen pontosan mire gondolsz? - kérdeztem, és felvontam az egyik szemöldökömet. Ezt a mozdulatot tökélyre fejlesztettem, mindig ezt teszem a hasonló helyzetekben. Anya szerint ezzel fogom később megőrjíteni a fiúkat. Hát, én ebben már nem bízom...
Elgondolkoztam azon, hogy vajon mit fog most mondani. Ha ismerném, talán már kitaláltam volna, de most találkoztam vele életemben először. Azt viszont elhatároztam, hogy nem hagyom magam megijeszteni, és nem fogom a strébert játszva beköpni sem. Már éreztem, hogy akármit mond, bele kell mennem, most már nem táncolhatok vissza. De miért is tenném?
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék