36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. november 6. 17:43 | Link

Dwayne
A halloweeni mulatság végén


Levegőt! Ezer éve nem bulizott ennyit, mint most egyhuzamban. Ez a Krisóf érti a dolgát, nem kicsit táncoltatta meg, és az este nagy részében minden bújától megszabadulva, önfeledten nevetett. Hiányzott már neki ez, a hangulata szinte remek, csak a feje kezdett el fájni. Így ját az, aki sokat mozog és szinte semmit sem iszik. Bocsánatot kérve a férfitól, egy üveg vizet – vagy legalábbis nagyon reméli, hogy ez csak az – magához véve távozik a női mosdóba, hogy kicsit rendbe hozza magát, de mivel ez nem nagyon segít, így az udvart célozza meg, némi friss levegő reményében.
Nehezen lépked már a cipőjében, így azt még a bejáratnál leveszi, és a lábai szinte hálát mondanak, ahogy teljesen talajt érhetnek a magassarkúban való egész estét táncikálás után. A táskáját tartó kezébe veszi hát őket is, hogy mezítláb sétáljon át a füvön, lassú, botorkáló lépésekkel. Egyelőre nem érzi, hogy hűvös lenne, pedig jócskán éjszakában járunk már, Mina is elksözönt tőle, jelezve, hogy elmegy aludni, mert elfáradt. Úgy néz ki ez a gyerek a legvadabb esetekben se bír sokáig ébren lenni, de ez talán még nem probléma tizennégy évesen. Két év múlva valószínűleg örülni fog, ha eljutnak odáig, hogy egykor ágyba tessékelje a gyereket vagy legkésőbb háromkor, nagy veszekedések árán. De jó is fiatalnak lenni.
Elérve a legközelebbi padot kimerülten ül le rá, táskáját maga mellé téve, cipőit a földre rakva. Nincs túlöltözve, és így, hogy már nem mozog, ennek érzi is a hátrányát, de most jobb kint, mint bent. Odabent már túl fullasztó számára minden, néha kell a friss levegő. a kupakot lecsavarva iszik pár kortyot, majd visszacsavarva a hideg italt a fejének támasztja, és behunyja a szemet, miközben törökülésben ül a padon.

Hozzászólásai ebben a témában

Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. november 6. 18:06 | Link

Dr. Mácsai Zója
a halloweeni buli estéjén



A vállával tör utat magának a hömpölygő tömegen át a Nagyterem szélesre tárt ajtajának irányába. Levegőt akar, friss levegőre van szüksége, csöndre, hidegre, bármire, csak egyszer ebben a rohadvány életben kijusson innen. Egy ajtóban egymás karjaiba borult pár mellett oldalaz ki végül, akik túlságosan elmerültek már ahhoz, hogy egyáltalán felfogják, mindezt ideje lenne valahol egészen máshol folytatniuk.
Egy ideig mérsékelt lelkesedéssel, ám végezte a kötelező gardedám szerepét, szétválasztotta azokat, akiket kellett, csak akkor távolodva el a fal közeléből, amikor feltétlenül szükséges volt. Gyermekkora óta iszonyodik a tömegtől, mindentől, amit egy terembe zsúfolódva repetitív zenére kell csinálni, miközben valaki mindenképp a testéhez ér. Csak ne nyúlkáljanak, csak ne, csak mindenki maradjon szépen...
Levegőt. Most.
Átcsörtet a bejárati csarnokon, érzi, hogy a teste már jócskán túlmelegedett a jelmez alatt. Kapkodva húzza lejjebb annak cipzárját - elvégre alatta hétköznapi ruháit, pólót és farmert visel, egész addig nem áll meg, míg kilöki a hatalmas, tölgyfából kovácsolt főbejáratot.
Szakadozottan vesz mély levegőt, a benti zene lenyomata bár halkan, de továbbra is a fölében cseng. Maga mellett kienged két kaszásnak öltözött lányt, a nyomukban lépdel le a lépcsőkön, majd a szabadba érve céltalanul indul az ellenkező irányba.
A kastély keskeny ablakain át kiszűrődő fény sárgás derengésbe vonja a rét füvét. Megdörzsöli a homlokát, a jelmez alatt a farmerja zsebébe nyúl, a cigaretta hamarosan felizzik a kezében. A nedves fű meghajlik a bakancsa alatt, ő az ég felé fújja a füstöt, élvezve, hogy lassacskán ugyan, de végül megnyugszik. A hűvös levegő végigmarja átmelegedett testét, de ez most nem rossz, ó, dehogy, ez jó, nagyon jó. Különösebb cél nélkül sétál egyre távolabb a kastélytól, ameddig már alig hallatszik el a benti zene.
Tompán látja a padon kuporgó alakot. Lassít a léptein, ismét kifújja a füstöt, ahogy végül a jelmez alapján felismeri őt. Az eddigi feszítő érzés, ami már korábban már enyhülni kezdett, ismét a mellkasába kapaszkodik.
   -  Rosszul vagy? - kérdi kissé felemelve a hangját, ami rekedtnek tűnik. Nem igazán mer vagy akar közelebb menni, egyelőre nem. Csak megáll, abban az idétlen csontvázas pizsamában, mint egy komplett idióta.
Utoljára módosította:Dwayne Warren, 2014. november 6. 18:07
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. november 6. 18:26 | Link

Dwayne

Már kezd jobb lenni, amikor megszólítják. Először azt hitte, kísérője jött utána, ám felpillantva felismeri az alakot is. Lehetetlen nem felismerni, főleg ebben a jelmezben. Először nemet akar mondani, de a hulla fehér arca másról árulkodik. Szédül még.
- Kicsit. Nem ittam elég folyadékot, de már igyekszem pótolni.
Felemeli az eddig a homlokához szorított üveget, amiből igen kevés hiányzik. Borzalmas és tudja, hogy innia kéne, de pont ilyenkor nincs gusztusa se hozzá. Zavartan, és kicsit ügyetlenül húzódik arrébb, megpaskolva maga mellett a helyet. Vicces mi? Az ispotályban látta utoljára, amikor élet és halál között lebegve feküdt és miután berohant hozzá, más néven szólította. Most mégis, hellyel kínálja maga mellett, ami nem biztos, hogy bölcs döntés. Ezekből szokott lenni általában a katasztrófa. Helyette azonban csak elkezdi lecsavarni a kupakot az üvegről.
- Tényleg jó választás volt a jelmezed. Mina mondta, hogy telitalálat, de nem találtam ki, hogy mi leszel.
Ő inkább mészáros gyilkosnak tippelte, mert ha a tekintettel ölni lehetne, néha Dwayne körül hullák tengere feküdne. Ő is már rengetegszer lehetett volna a pillantása áldozata. Volt persze még tippje, mint a vadász, auror vagy „apád csak nem Dwayne Warrennek öltözik?”, de egyik se talált. Viszont amikor meglátta, kedve lett volna a homlokára csapni, hiszen egy egyszerű, mégis tökéletes jelmezre esett a választása.
- Kérhetek egyet? Visszaadom legközelebb, valamikor, ha jól láttam egyszerre járőrözünk éjjel.
Aminek először örült, aztán semlegessé vált, majd pedig elkezdte kicsit zavarni a dolog. Mégis most, hogy kimondta, már nem is fáj annyira. Elvégre elég nagy ez a kastély, a járőröző tanárok meg többnyire egyedül vannak a járőrözhetnékjükkel. Őt se büntette még meg egyszerre két tanár. De volt már olyan, hogy Krisztát az egyik, őt meg a másik tanár kapta el, amikor éjjel a piknikező tisztáson bandáztak vagy éppen az erdő szélén csináltak bátorságpróbát. Sok hülyeséget elkövettek itt, de egyiket se bánták meg, hiszen mindig jól szórakoztak, még a gyengélkedőn is.
- Elég meleg van bent, kellett egy kis friss levegő.
Ez kérem szépen egy nagyon béna beszélgetéskezdeményezés volt. Nem tudja, hogy mit mondjon, vagy, hogy a férfi miért van itt. Miért jött ide hozzá, így érdeklődve felpillant rá. Ez a helyzet szokatlan.
Hozzászólásai ebben a témában

Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. november 6. 18:49 | Link

Dr. Mácsai Zója
a halloweeni buli estéjén



A nő finom jelzésére az alsó ajkába harap, hosszú szívdobbanásnyi pillanatokig egy helyben áll, magában mérlegelve a kérést. Végül a cigarettát visszavéve a szájába sétál közelebb, majd ül le mellé a hűvös, itt- ott már lepattogzott festékű padra.
   -  Kösz - bólint egy aprót, oldalra pillantva a nőre - Mina találta, én meg hát... különben meg tök kényelmes. Csak meleg.
Halkan dünnyögi a szavakat, melyek nyomán apró füstgomolyagok tekeregnek tovább a csillagok felé. Szétcipzározott jelmeze alól, szürke pólóján a Greenday egyik korábbi lemezének döglött nyulas emblémája vigyorog a semmibe, mint a kínos beszélgetés egy harmadik, szórakozott tagja.
Bólint, ismét benyúl a jelmez alá, hogy nehézkesen ismét előhúzza a dobozt. A hüvelykujjával hajtja föl annak tetején, majd nyújtja a nő felé, másik kezével ismét kiveszi a szájából a szálat.
   -  Hagyd csak.
Átadja, és bár illene, nem gyújtja meg neki. A dobozt kettejük közé dobja a pad deszkáira,kissé előrébb dől, hogy a könyökét a térdein támassza meg. A hideg befurakodik a pólója  alá, végigkúszik a bőrén, egyszerre csillapítva a teste túlhevültségét és a mellkasában kalapáló szíve sebességét. Oldalvást hunyorít föl Zójára.
   -  Ja. Kellett - megnyalja a szája szélét - Nem bírom ezt a tömeget.
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. november 6. 19:08 | Link

Dwayne
Halloween estéjén, lassan a parti végén


- Hűvös téli éjszakákon teljesen jó. Lehet nekem is be kéne szereznem valamit, mert reggel olyn nehezen megy a meleg ágyból való kikelés.
Mondjuk már az is sokat segítene, ha rendesebb pizsamákat venne, de hát ezeket szokta meg, meg azt, hogy egy pólóban alszik, elvégre maximum Mina az, aki láthatja, neki meg nem nagyon tud már újat mutatni.
- De ha gondolod, cserélhetünk. Szerintem új rajongóid lennének cicafülekkel.  Tudod, a jó ügyért…
A bajszot meg az orrot már nem rajzolta vissza, inkább a rúzsát igazította meg, és leszedte a maradékot is, így egészen hétköznapian néz ki, leszámítva, hogy nadrág van rajta. Ezt a tényt – még ha egy egyszerű cicanadrágról is van szó – még nem tudta megemészteni.  Ezer éve nem hordott nadrágot és már a ténytől is elszokott, így már délután két órát „megszokási viselés” gyanánt hordta. Aztán most itt van, órákkal később, és még mindig tűri, bár ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy holnaptól ez lesz az új módi. Nagyon nem. Szereti a szoknyáit, és még nem is volt rajta mind. Igen, ő annak a nőnek a tipikus példánya, aki rengeteg ruhával van megáldva, de ha fontos lenne, nincs egy rongya se.
- Kösz.
Átvéve a cigarettát a saját, hőlégballonokkal teledíszített sárga öngyújtójával gyújtja meg. Nem kell félteni, félig felkészült, és valahol talán a táskájában még cigi is van, de most olyan kényelmesen elhelyezkedett így.
- Amúgy elég kemény, ahogy így elő-előveszel dolgokat a jelmezed alól, ha kellene százezer dolcsi, azt is hozzám tudnád vágni? Mert akkor kell.
Bár anyagilag kezd azért helyrejönni, tagadhatatlan, hogy a pénz még most is meghatározó a gondolataiban. Mélyet szív, majd fújja ki a füstöt, azzal szórakoztatva magát, tud-e karikákat csinálni. Mindig irigykedve nézte azokat, akik tökéletes kis karikákat küldenek az ég felé.
- Én sem. Nem emlékszem, hogy a szerződéseim valamelyike tartalmazta volna azt, hogy jelmezben állva ügyeljek egy csapat kamaszra, hogy a hormontúltengésükből ne legyen gyerek.
Volt már dolga tinilánnyal, aki jót mulatott, majd pár hét múlva jött a tény, hogy a mulatságnak hamarosan neve is lesz, és húsz évre programot biztosít a családnak.
- Umm… és hogy érzed magad? Fáj még valamid? Mina azt mondta jól vagy, de ugye tényleg és nem csak előtte játszod meg magad? Aggódok érted.
Az utolsó mondatot félve teszi hozzá, de jobb kint, mint bent. Zavartan szív inkább még egyet a cigibe, mintha az élete múlna rajta.

Hozzászólásai ebben a témában

Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. november 6. 19:21 | Link

Dr. Mácsai Zója
a halloweeni buli estéjén



Felhorkant, csak megcsóválja a fejét, a szálat a hüvelyk- és mutatóujja közt tartva. Persze, macskaruha. Rengeteg cifrát látott ma, épp annyit, ami feltételezi, hogy többé nem vesz részt ilyen jelmezes mulatságon. Ahogy elérkezik a Halloween és az első faragott tökök megjelennek, a tinédzser lányok egyszerre csavarodnak be és mintha egyfajta versenyt rendeznének, ki képes megalkotni a leginkább zavarba ejtő öltözetet. Aztán persze legyen ember a talpán az a tanár, aki a házirendnek eleget téve képes tartani a szemkontaktust, ha már... minden áru a kirakatba került.
Figyeli, ahogy a nő meggyújtja a saját cigarettáját, a tekintete akaratlanul is, a vele született ösztön által vezérelve vándorol a merészen kivágott felsőre. Nem, Zója soha, tényleg soha sem tudta, hol a határ. Korábban persze ez nem zavarta, ó, épp ellenkezőleg.
Megköszörüli a torkát, végül észbe kapva fordítja el a fejét a kastély irányába.
   - Hormontúltengés és zabigyerekek, mi? - a cigarettát megbillenti az ujjai közt, a hamu a cipője mellé hull a kitaposott, nedves fűbe - Nekünk nem voltak gardedámjaink.
Halkan és szárazon beszél, a tekintete a fényes, váltakozó színekben pompázó ablakokon nyugszik. A bejárati csarnok ajtaja ismét kinyílik, széles fénypászmát vetve a fűre.
   -  Elmúlt. Jól vagyok. - pillant rá vissza furcsa félmosollyal - Biztos van egy őrangyalom.
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. november 6. 20:12 | Link

Dwayne
Halloween estéjén, lassan a parti végén

Érzi, ahogy a férfi tekintete rajta van, és azt is, hogy nem sokáig időzik az arcán. Rá se kell rendesen néznie. Finom mosoly bukkan elő, és kicsit nyújtózva dől hátra. Nem, azt nem mondhatja senki, hogy nem tipikus nő. Szereti illegetni magát. Ez valahol a terhessége utáni önigazoláskor keletkezett, Tamással és az összes ezzel járó dologgal együtt. Viszont sosem lépett át egy határt, ennek is köszönhető, hogy életében eddig három férfi volt, és bár hosszú kihagyás következett be az életében a második válása után, mégsem bánja, hogy így alakult. Koncentrálhatott Minára és a tanulmányaira. A gyerek jövője azóta kiemelten fontos neki, hogy bekopogott Krisztához az újszülöttel.
- Meg olyan szüleink, akik palotát vesznek nekünk, nem bérletet egy nevelőotthonba.
Nem is érti a legtöbb szülőt. Mostanában kezdi úgy érezni, hogy jól járt a kitagadással, mert bizony igen szomorú lett volna, ha az ő szülei is házvásárlással csinálnak úgy, mintha érdekelné, mi van a gyakorlatilag tini lányukkal, aki éppen most szült. Nem érti ezeket a családokat, akik azt hiszik, ez a helyes eljárás.
- Tény, mi sem vagyunk ártatlanok, nem ítélkezhetünk annyira, de az is tény, hogy ilyen párzási rituálékat sem folytattunk le.
Oké, azért volt ott, Zója a maga részéről legalábbis alkotott párszor, mégis, ők azért sokkal felelősségteljesebbek voltak, mint a mostani generáció, és ez szomorú.
- Egyszer régen, még a pályám elején volt egy kislány, aki egy hasonló buliban volt. Jól érezte magát, kidobta mindenét, és nem is azon aggódott, hogy terhes, hanem azon, hogy miként jöhet majd rá arra, melyik a gyerek apja. Én naivan azt hittem egyik kapcsolatból ki, a másikba be. De nem, jó volt a buli, és hat fiú közül vált az egyik apává. Én azért örülök, hogy egészen biztosan kimondhatom, hogy Mina apja vagy.
Nem akar olyan lenni, mint ezek a lányok. Egy kicsit biztos buli, hogy annyian csapják a szelet, de ez neki sose volt kenyere. Valószínűleg ebben az is közre játszik, hogy pocsék hazug, az első nap lebukna, mert kiderülne, hogy mindenkinek rossz kifogást hazudik.
- Örülök, hogy ennyire éber őrangyalt fogtál ki, nagy mázlid van vele, remélem tudod, és remélem ő is tudja, hogy még sokáig veled kell maradnia.
Na igen, a férfi megvédése főállást követel attól a szegény őrangyaltól.
Hozzászólásai ebben a témában

Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. november 6. 20:39 | Link

Dr. Mácsai Zója
a halloweeni buli estéjén



Röviden felröhög, az ég felé fújja a füstöt. Párzási rituálék. Már nagyon rég nem gondolt arra a felelőtlen és tapasztalatlan kölyökre, aki egy véletlen nyomán elkezdte a maga szánni való módján szédíteni az Európából érkezett lányt. Fogalma sem volt, mit kell csinálni, vagy hogyan, mégis, jóval valóságosabbnak hatott, mint ezek az erőltetett játékok. Bár lehet, sőt, biztos, hogy mai fejjel ugyanúgy tarkón vágná azt a srácot is, mint azokat, akik a lányokon lógnak odabenn.
A hideg végigrázza a testét. Összébb húzza magát, majd egy nyögéssel hátradől a padon.
   -  Egy ideig még velem lesz.
Mormogja végül könnyedén. Zója felé pillant, keresi a tekintetét, azon tűnődik, elmondja-e a teljes igazságot. Senkit sem avatott be a hirtelen bekövetkező, csodaszámba menő gyógyulása részletei, mindmáig ez Adam és a saját titka. Abban biztos, hogy a vámpír nem fogja elmondani senkinek - egy ideig pedig ő is szeretné megtartani magának a dolgot. Nem tudná megmagyarázni, miért, ám úgy érzi, ez egy privát esemény emlék marad.
A szemei Zója arcán időznek. Ismét az ajkába harap, végül vonakodva szólal meg:
   -  Köszönöm, hogy bejöttél aznap. Bár Mina mondta, hogy... - megvakarja a tarkóját - de azér' kösz.
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. november 6. 22:00 | Link

Dwayne
Halloween estéjén, lassan a parti végén

Homlokát ráncolva igyekszik megérteni az őrangyalos választ, azonban nem jut egyről a kettőre. Először az is megfordul a fejében, hogy illetlenség lenne megkérdezni tőle, mit is akar ez jelenteni, de a kíváncsisága bizony nagyobb, így mégiscsak megteszi, remélve, hogy a férfi nem veszi sértésnek, hogy beszivárog a magánéletébe.
- Egy ideig? Vagyis van neve is az őrangyalodnak?
Nézi a tőlük nem messze elhaladó, igencsak viháncoló lányokat, akik úgy néz ki, pontosan tudják, hova mennek. Talán utánuk kellene menniük, de most egy kicsit önző akar lenni, és inkább ezt a beszélgetést élvezni, mint tiniket kergetni, akik vannak olyan kreatívak, hogy ha az egyik hely nem jön össze, akkor a másikon találkoznak, megszívatva ezzel a tanárt is.  Érzi a férfi pillantását magán, megint, most már az arcán, és oldalra pillantva látja azt is, hogy a férfi az ajkába harap. Mint egy bűnbánó gyerek, aki éppen gyónni készül.
Hirtelen jött ötlettől vezérelve, és azért mert nagyon fázik a csupasz lábfeje, nem csak a szemével, de a testével és a fejével is a férfi felé fordul, átfagyott lábfejét a férfi combja alá fúrva, a kellemes melegbe. Máris jobb, így már nem fázik annyira. Lábait felhúzva, karjaival öleli át a térdét, melyre ráhajtja az állát.
- Ez csak természetes, hiszen fontos vagy nekem.
Egy kicsit megáll, hosszan nézve a férfi arcát, megvizsgálva minden pontját, mintha utoljára látná így, és ezért jól az eszébe kellene vésnie, pedig nagyon reméli, hogy nem így van. Behunyva a szemeit egy kicsit élvezi, hogy a lábai melegben vannak. Nincs kedve visszahúzni a magassarkúit, de arra nem gondolt, hogy egy padon köt majd ki és meg fog fagyni. Legalább egy zoknit hozhatott volna. Van is nála, persze, de a rendelőben, ahol a cuccait hagyta. Mivel a kanapé ággyá alakítható, így úgy tervezte, hogy ott hajtja majd álomra a fejét.
- Bevallom, elég pocsék volt, hogy nem az vagyok, akire vágysz, de azt hiszem túlreagáltam a dolgot. Értem én, mármint az elmélet megvan a fejemben, csak a gyakorlatot nehéz kivitelezni. Nem tudok úgy tenni, mintha nem érdekelnél, mintha nem szeretnélek, és azt hiszem nem is akarok. Becsapnám önmagam is, a környezetem is vele.
Abban viszont már egyezséget kötött önmagával, hogy nem fogja üldözni, ráakaszkodni, követelni, hiszen neki igen kevés joga lenne ezekhez. Ő volt az, aki akkor elszaladt, és bármennyire is bánja, ezt az egészet bizony ő szúrta el csúnyán.
- Nem baj, hogy a lábam ott van? Elég hideg van.

Hozzászólásai ebben a témában

Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. november 7. 09:58 | Link

Dr. Mácsai Zója
a halloweeni buli estéjén



Nem. Most nem fog válaszolni. Lehet, hogy egyszer, a nem túl távoli jövőben beavat valakit Adam segítségének még számára is ködös részleteibe, de az biztosan nem most lesz. Hagyja, hogy a megválaszolatlan kérdés tétlenül és kínosan lebegjen köztük egy ideig, eleget ahhoz, hogy Zója is felfogja ennek az értelmét. Senki sem mondta, hogy Dwayne könnyű és beszédes társalgó fél, nem esik nehezére kategorikusan süketnek tettetni magát, ha a helyzet úgy kívánja.
Lejjebb csúszik a padon ültében, a cigarettát a fogai közé fogja, amíg a jelmez alatt keresgél. Tényleg olyan ez, mit egy bűvészkalap, amiből bármit bármikor előhúzhat - jelenleg például egy, az iskolai rendezvényeken csempészárunak számító, apró fém laposüveget.
Vesse meg, aki szeretné - de ennyi zajt, tömeget és fiatalt csak megfelelő gyorsítóval lehet elviselni.
Fél kézzel letekeri a fém kupakot, végül pedig, anélkül, hogy ő maga beleinna, a nő felé nyújtja.
   -  Így majd nem fagysz meg.
De, igencsak zavarja a hozzá érő, hideg női láb. Furcsa mód nem ápol baráti viszonyt a meztelen lábfejekkel, bár most igyekszik barátilag túllendülni ezen a megrökönyödésen. Nem húzódik el tőle tehát. A szálat ismét kiveszi a szájából, a jelmezt összébb húzza most már lehűlt, enyhén fázó testén.
   -  Már nem vagyok együtt vele.
Félvállról motyogja, a szemét konokul a kastély fényfoltjain tartva, erővel téve úgy, mintha az egész még csak nem is számítana. Ez persze nem több, mint egy nagy, kövér, elfuserált hazugság. Bárki, aki cseppet is ismeri tudja, hűségesebb és makacsabb annál, mint hogy ilyen könnyen továbblépjen.
Dwayne Warren lényegében csak egy epekedve gazdát kereső kóbor kutya.
Szusszan egy aprót, végül visszapillant a  nőre. Az arcát kékes derengésbe vonják a kastély és a csillagok fénypontjai.
   -  Akkor ne tegyél úgy. Mert én sem fogok.
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. november 7. 11:41 | Link

Dwayne
Halloween estéjén, lassan a parti végén


Hosszan figyeli Dwayne-t, de végül megérti, hogy erről nem szeretne beszélni, nem is az a lényeg, hogy ki, hanem hogy van, méghozzá hosszan, és ha ilyen eredményekkel dolgozik, még a végén felkérhetnék valami családi védőszentnek is. Lenne egy házi Mushujuk, ami nem is olyan rossz, tekintve, hogy Mulan is milyen jól jött ki a dolgokból, a stílusa meg első osztályú. Biztos az őranyalkának is, ha Dwayne megtűri maga mellett.
- Hűűű, de jó, hogy nem vagy diák, te lennél a tanárok rémálma.
Simán el tudná képzelni, amint a fiatal Dwayne a nyári szünet után visszatérve kéz alatt árulja a menőbbnél menőbb illegális cuccokat a diákoknak, akik alig várják, hogy mit hozott nekik, mint lehetőség a srác. Jól megszedné magát. Valamelyik este nézett egy sorozatot, maga se tudja már mi volt a címe, abban is a főszereplő legjobb haverja tele volt illegális cuccokkal, spéci kütyükkel, de persze amikor kiforgatták a táskáját, akkor semmi sem volt nála. Elrejtette ugyanis a szellőzőbe. Na Dwayne is pont egy ilyen figura lenne.  
- Kösz. Éljen a Halloween.
Kicsit meg is emeli a laposüveget, mielőtt egy nagyot húzna belőle. Az arca egy kicsit eltorzul, miközben visszaadja neki. Ez nem volt a legbölcsebb ötlet. Köhint egyet, kicsit megrázva magát.
- Elfelejtettem, hogy előbb kérdezzek, csak aztán igyak.
És akkor se feltétlenül azonnal sokat. Mindenesetre jól esik, és hamarosan már nem is érzi azt a kis kellemetlen ízt, amivel az ital jár. Egy ideje már nem iszik tisztán, inkább koktélozik, ami olykor veszélyesebb. A mondat viszont megfagyasztja. Érti, hogy mit mond a férfi, fel is fogja, de nem tud rá, mit válaszolni. Látszik rajta a döbbenet, és az is, hogy nem igazán érti, most mi is történik. Végül zavarán túllépve becsukja döbbenetében elnyílt ajkait, majd megnedvesítve azokat teszi fel a kérdést, ami az első pillanatban megfogalmazódik benne.  
- Az én hibám?
~ Én sem fogok. ~
Ez pedig bizony azt jelenti, amit jelentenie kell, nem hiszi, hogy szórakozna vele. A lábait kihúzva a férfi alól vált vissza eredeti ülőpozíciójába, közelebb húzódva hozzá, mintha attól félne, hogy ha ilyen távolságból mondják ki a dolgot, akkor talán nem is igaz.
- Ezzel azt akarod mondani, hogy te is érzed, a tudod mit?
Kimondani annyira nem meri, mert mi van, ha mégsem? Totális hülyét nem akar magából csinálni.

Hozzászólásai ebben a témában

Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. november 7. 12:03 | Link

Dr. Mácsai Zója
a halloweeni buli estéjén



  -  Jeez, lassabban... - mormogja, látva, Zója mekora hévvel húzza meg az apró, ám méretéhez képest meglepően nehéz üveget. Egy éve van a tulajdonában, mikor egy szobakisöprés alatt elkobozta az egyik alaksori hálószobából. Cseles kis tárgy, ügyesen bűvölték meg, jócskán kiegészítve az úrtartalmát, így, bár egy belső zsebben is könnyen elfér, komoly mennyiségű cuccot tárolhat benne.
Visszaveszi az üveget, ő bizonytalanabbul - vagy épp már jól felkészülten -iszik bele. Kifejezett vészhelyzetekre tartogatta, idegnyugtató gyanánt, ha végképp nem bírná a benti tömeget, de valamilyen okból nincs lehetősége a szabadba menekülni. Lehet, hogy tanár létére mindez teljesen, elvitathatatlanul illegális - de merje bárki megszólni érte. Az ital fanyar ízével a szájában csavarja vissza a fém kupakot, majd a doboz mellé leteszi kettejük közé a padra, mintegy mechanikus térelválasztó gyanánt.
   -  Nem. Simán csak nem működött. - dünnyögi az ég felé, kifújva a füstöt. Újabb kövér és nyilvánvaló hazugság hagyja el a száját, immáron másodjára. Még kicsit lejjebb csúszik, hogy kinyújthassa a lábát, a fejét pedig megtámassza a pad kopottas háttámlájának szélén.
Zója kérdez, ő felbámul az égre. A csillagok vádlón és cinikusan pislognak le rájuk.
   - Hmm-mmmm...- az ajkát rágcsálva figyel fölfelé, a jobb kezét, melynek ujjai közt a cigaretta füstölög, a bal felkarjára kulcsolja - Lehet.
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. november 7. 12:51 | Link

Dwayne
Halloween estéjén, lassan a parti végén

Azzal, hogy nem működött, nem feltétlenül tudja meggyőzni, azonban ez is a beszélgetés egy olyan eleme, amit talán szintén jobb a későbbiekre hagyni. Nem egy éjszaka alatt kell mindent megbeszélniük, sőt már az is jó, hogy beszélgetnek, úgy, mint az emberek. Nem ordítoznak, és furcsamód még jól is érzi magát. Nincs semmi feszültség kettejük között, ami teljesen jó. Egyszerűen csak élvezi a kellemes esti levegő, hogy itt ülnek, még azt a fura löttyöt is, amit leküldött a torkán.
- Hm.
Az ujjait az ölében összefonva nézi a hüvelykujjait, amikkel „verekedőset” játszik, miközben a következő mondaton agyal.
- Talán… meg kellene próbálnunk kideríteni, nem?
Érdeklődik csendesen a férfitől, felpillantva rá. Ez egy elég furcsa helyzet, csavarnak még egyet az amúgy se felhőtlen történetükön. Ez is olyan, hogy elmehet kétfelé, lehet katasztrófa a vége, de akár meglepően jó végkifejlete is lehet. Most valahogy nagyon drukkol, hogy az utóbbi legyen, már nem akar veszekedni vele, bár, hogy mit akar, azt maga se tudja. Talán valami nyitott kapcsolat lenne nekik a megfelelő, na nem mintha annyi emberrel akarna lenni, sőt a férfin kívül senkivel, de a szoros függés mégis megrémíti.
- Te mit szeretnél? Mármint, ha ezt most elmondtad nekem, nyilván okkal tetted, szóval érdekelnének a részletek a továbbiakkal kapcsolatban.
Na, csak sikerült kimondania a gondolatait, képzeletben még a vállát is megütögeti, jelezve, hogy mekkora király is volt, hogy értelmesen kimondta azt, amit gondol, pedig pont ilyenkor, amikor erről a témáról kell beszélgetniük, általában akkor hagyja cserben a beszélőkéje, vagy jutnak el oda, hogy egy kijelentés miatt ordítani kezdenek. De most csendes minden, a zajt tökéletesen magában tartja a kastély, és kint sem járkál most szinte senki.
Hozzászólásai ebben a témában

Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. november 7. 14:16 | Link

Dr. Mácsai Zója
a halloweeni buli estéjén



   -  Uuuh-hmmm...
A cigaretta megbillen a szájában, kifejezéstelen arccal bámulja a csillagokat, amik látványa az otthonát juttatja az eszébe. Bogolyfalván, ahol most lakni kényszerül, hiába néz föl éjjel, az utcai lámpák fényében nem láthatja azt, amit most, itt a nagy büdös semmi közepén. Wisconsinban, amerre felnőtt, nem voltak helikopterek és közvilágítás sem, ellátott addig, ameddig csak lehetett.
Mélyről jövőt szusszan, végül a cigarettát kiveszi a szájából, eldörzsöli maga mellett a padon, majd ledobja a fűbe.
   -  Veled se működne. - pillant föl rá, teljesen őszintén. A tekintete a nő két szeme közt igázik - És ezt te is tudod, Sunshine.
Tudja, ki meg kell tennie, amit muszáj - és kimondani azt, amit senki más sem mer. Egész nyomorult kis életében ezt csinálta, ha nem, akkor mások után takarította a magánéleti sz*rt, egyedül a sajátjával nem törődött senki. Soha, de soha senki.
Ahogy a nő szemébe néz épp egy ugyanolyan sérült lélek pislog rá vissza, mint ő maga. Mindenkinek valami defektje, valakinek több, valakinek kevesebb. Ő már pontosan ismeri Zójáét, ahogy a nő is ismeri, benne mi van. És mégis; mégis tudja, hogy egy újabb kapcsolat vele nem lenne több, mint egy rég elfelejtett fiatal srác kapaszkodása abba, mi menthetetlenül eltelt.
Összébb húzza magát, a fejét visszafordítja a kastély felé.
   -  Hazajössz ma velem?
Utoljára módosította:Dwayne Warren, 2014. november 7. 14:35
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. november 7. 15:04 | Link

Dwayne
Halloween estéjén, lassan a parti végén

Hosszan nézi a férfit, elgondolkodva a válaszon. Nem menne? Nem, valószínűleg nem. Ha kapcsolatban lennének, olyan rendes, igaziban, abba biztos, hogy belefásulna, és simán tönkremenne. Szeret újítani, meghökkenteni, de biztos benne, hogy hosszú távon kiégne, hiszen ha kapcsolatban él, valahogy elmegy a kedve a flörtöléstől, és odalesznek az ajándékba kapott italok és kávék.
- Valószínűleg igazad van. Már berendezkedtem egy férfimentes életre, furcsa lenne, ha egyik pillanatról a másikra lenne benne egy.
Mióta is? Mina öt múlt, amikor összejött Tamással, most tizennégy éves, nem, ez egy akkora szám, hogy kiszámolni sem érdemes. Tény, hogy igényli a férfi társaságát - nem, nem egy férfiét, kifejezetten ezét - de köztük ez, komolyabban, bármennyire is igyekezne, halott ügy lenne.
- Persze, néha jó lenne, csak...hm... vicces, hogy most itt eszembe se jut harcolni a kapcsolatért.
A végét inkább már csak magának mondja, de nem halkan a férfi is nyugodtan hallhatja. Elvégre kimondhatja ő is, a kapcsolat nem működne közöttük. Azonban szerencsére nem csak kapcsolatból áll az élet. A tekintete a férfiéban veszik el, ebben azért jók mind a ketten. Ismerik a másikat, és legyen számos vitájuk, akkor is pontosan tudni fogják, hogy ki a másik. Ezért pedig nagyon hálás annak a pár hónapnak, amit azon a nyáron vele töltött. Kezd egy kicsit zavarban lenni a szemkontaktustól, de a kérdés jókor jön. Kizökkenti az elgondolkodásból és kicsit felnevet az ötletre.
- Persze, úgysincs kedvem a rendelőm kanapéján éjszakázni.
Lehajolva visszahúzza a csizmáit, ennyi pihentetés elég is volt, ami a lábát illeti, és kellőképpen át is fagytak ahhoz, hogy élvezzék a csizma melegét.
- Nézd milyen jó farkam van.
Már el is felejtette a megbűvölt farkincát, ami most intenzív mozgásba lendült, így muszáj felkelnie egy kicsit, mert olyan érzése lett tőle, mintha valakire ráült volna. Hát igen az ilyen apróságokkal is, mint egy megbűvölt műmacskafarok is fel lehet dobni a kedvét. Azonban nem ül vissza, megfordulva lehajol és egy apró csókot lehel a férfi ajkaira.
Hozzászólásai ebben a témában

Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. november 7. 16:17 | Link

Dr. Mácsai Zója
a halloweeni buli estéjén



Maga mellé nyúl, hogy az üveget és a felbontott doboz cigarettát visszaküszködje a zsebébe, valahová a jelmez legmélyén. Feljebb ül, megtapogatja a csuklóját, csalódottan veszi tudomásul, hogy minden taktikailag fontos felszereléssel kitömte ezt az átkozott pizsamát, a karóráját mégis sikerült az asztalán hagynia. Így elképzelése sincs, hány óra lehet - de akármennyi is, számára ez pontosan a "most-kell-lelépni" pillanat.
A srácokat parancsolja ágyba az, akinek kedve van, a takarításra pedig úgyis ott lesznek a manók - részéről már igazán elkezdené a hétvégéjét. Úgy fest, Zója társaságában.
A beleegyező válaszra, ha alig érezhetően is, ám valami okból kirázza a hideg. Az agya racionális fele, mintha felriadna a szendergésből, őrjöngve tiltakozik, Dwayne fiam, mégis mit gondolsz, mit csinálsz? Mégsem vesz tudomást róla, ahogy a pulzusa ütemének apró változásáról sem. Elvégre felnőtt ember. Felelős felnőtt ember. Azt tesz, amit akar. Többé- kevésbé.
Zója egészen laza viccelődésére vérszegény mosolyt kényszerít ki. Zavartan süti le a szemét, fél pillanatnyi önkéntelen figyelmetlenségét pedig a nő nem felejt el kihasználni. Riadtan rezzen össze, mikor Zója szája az övéhez ér, mintha egyszerre nem is lenne tisztában azzal, mit akar. Pedig ugyan, pontosan tudta ő, mi fog történni, mikor elmormolta azt az egy átkozott kérdést. Csak épp... ez annyira nem az ő asztala.
   - Akkor... - kiszáradt szájjal pillant félre, ő is feláll, így jó egy fejjel fölé magasodva - Gyere.

A kastély kapujában tucatnyi mágikusan fénylő töklámpás vigyorog rájuk, ahogy a míves vaskapun át egymás nyomában elhagyják a birtokot, amerre egyetlen kósza, holt lélek sem jár. Egymás mellett, némán sétálnak a hoppanálási határvonal felé, Dwayne zavartan pillant le a nőre, talán még most visszakozhatna, megmondhatná, hogy hülyeség az egész.
Tétován kulcsolja össze az ujjaikat végül. Hasonló a hasonlóhoz, tartja a mondás.
A kastély fényei és hangjai hamarosan az éjszakába vesznek mögöttük.
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék