36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Wolgast Bellafonte
INAKTÍV


Répasrác
offline
RPG hsz: 190
Összes hsz: 7542
Írta: 2014. június 4. 22:40 | Link

Violetta Rose


Aznap fáradt voltam. A tanulás teljesen leszívott, és nem volt sok kedvem felderíteni a suli számomra ismeretlen részeit, szóval gondoltam, kimegyek a rétre. Először lepakoltam a gólyalakba, aztán magamhoz vettem egy kis maradék saját készítésű kakaós-csokis csigát. Ezt majszoltuk páran a levitások közül órák között, de maradt még öt darab, és úgy véltem, jól fog majd jönni, ha megéhezem a réten. Elindultam lefelé, miközben próbáltam átváltoztatni az egyik süteményt fadarabbá, de nem igazán ment. Félvér létemre, semmit sem tudtam a varázslásról egészen amíg Bagolyköves nem lettem, és most sem jeleskedem a gyakorlati részekben. Leértem a kapuhoz, és elraktam a pálcám. A kudarc, hogy nem sikerült az átváltoztatás, kissé lelombozott. Kitártam a hatalmas ajtókat, és a kinti világosság pár pillanatig elvakított. Szemem elé kaptam a kezem, és félig leszegett fejjel keresgéltem egy üres padot. Találtam is egyet, egy fa árnyékában. Megálltam előtte, és pár pillanatra kikapcsolt az agyam. Üveges szemel néztem a padot, nem tudtam, mit akarok vele kezdeni, úgyhogy inkább lefeküdtem a fűre, magam mellé téve kinyitva a kis dobozt, ami a finomságokat rejtette.
Ha valaki most meg mer zavarni, akkor én... -gondoltam, de nem tudtam befejezni a gondolatot. Felesleges magamnak hazudnom, akár rám is ugorhatna valaki, akkor sem lenne annyi energiám, hogy dühös legyek. Hanyatt feküdtem, az egyik kezem fejem alá tettem, a másikkal pedig eltakartam a szemem. Remélve, hogy nem másznak hangyák a csigáimra, elszunnyadtam.
Hozzászólásai ebben a témában

-=Éjfélkirály|Avatartalan=-
csacsi
Violetta Rose
INAKTÍV


Vilu/// Letty///
offline
RPG hsz: 26
Összes hsz: 246
Írta: 2014. június 5. 15:01 | Link

Wolgast Bellaforte

Unalmamban nem tudtam már merre menjek. Mindenhol jártam már legalább egyszer, de gondolkodtam egy kicsit, és eszembe jutott, hogy a réten nem jártam még. Gondolkoztam, és eszembe jutott, hogy unatkozok. Nincs jelenleg semmi dolgom, elmegyek és szétnézek egy kicsit. Leértem a kapuhoz, bámulva nyitottam ki. Nem gondoltam volna, hogy  ilyen szép. Azt hittem hogy csak egy egyszerű rét. Mentem egy kicsit gondolkodtam hogy mit kéne csinálni, mikor úgymond magamhoz tértem azt vettem észre, hogy fekszik a fűben valaki. Nem is nagyon foglalkoztam vele. De amikor annyira elgondolkoztam, átestem szegényen.
- Szia!
Köszöntem rá.
-Bocsi hogy átestem rajtad, de nem figeltem gondolkoztam.
Haláli ciki volt.. Elpirosodtam.
-Amúgy te mit keresel erre...? Mellesleg mi ez a doboz?
Godolkodtam, és döntöttem. Nem hagyom egyedül szegényt, még a végén valaki ismét átesik rajta.
Utoljára módosította:Keiko Sama, 2014. június 9. 06:39
Hozzászólásai ebben a témában

Rossz az élet! De van egy fiú akiért élek!
Wolgast Bellafonte
INAKTÍV


Répasrác
offline
RPG hsz: 190
Összes hsz: 7542
Írta: 2014. június 9. 13:16 | Link

Violetta Rose


Arra ébredtem, hogy valaki lerúgja a vesémet. -Blööögh! -köszöntem vissza a rajtam keresztben fekvő lánynak. -Ugyan már! -ahh... -Semmi gond, előfordul!
Egy barna hajú, számomra ismeretlen leány volt, valószínűleg még nálam is újoncabb. Elvörösödve tápászkodott fel. A csigáim felől érdeklődött, amiről el is felejtkeztem, de szerencsére nem másztak bele hangyák. Vannak itt egyáltalán hangyák? -Ezek kakaós csigák. Kérsz? Tegnap sütöttem - vagyis... sütöttük, mert segített még egy pár ember a levitából. -nyújtottam felé a dobozt, és nem volt kérdéses, hogy venni fog belőle. Az én süteményeimnek nem lehet ellenállni, ezt már bebizonyított tény.
-Én csak itt... pihentem. Amíg fel nem rúgtál. -vigyorogtam rá viccelődve, nem akartam, hogy rosszul érezze magát a történtek miatt, hisz nem is volt nagy dolog. -Fárasztó napom volt. Ma is, és tegnap is. Úgy gondoltam, hogy kijár nekem a lazítás, ezért lejöttem ide, mert ez a hely olyan nyugodt tud lenni. -kicsit elbambultam, aztán egy fél perc múlva hozzátettem -És te mit csinálsz itt? Csak sétálgatsz, vagy volt valami kifejezett célod a réten? -úgy véltem, hogy nem volt különösebb dolga errefelé, csak tengődött, hiszen leült mellém beszélgetni.
Hozzászólásai ebben a témában

-=Éjfélkirály|Avatartalan=-
csacsi
Violetta Rose
INAKTÍV


Vilu/// Letty///
offline
RPG hsz: 26
Összes hsz: 246
Írta: 2014. június 9. 20:36 | Link

Wolgast Bellaforte

- Hát dolgom nincs, ez a baj.
Néztem körül..
-  Tényleg nyugott hely a rét.
Még mindig nagyon piros voltam, de ahogy elnéztem, ő is meg illetődött. De nem szándékos volt, csak úgy nem tudom nem figyeltem a lábam elé, mert elbambultam. Mosolyogtam, és fogtam egy kakaós csigát, és beleharaptam. Miközben felkiáltok.
- Auuuuuuuu.. Megharaptam az ujjam..
Ma nem lehetek ennél szerencsétlenebb. Először átesek szegényen, most meg a saját ujjam harapom meg. Komojan, ez már gáz.
- Nagyon finom ez a csiga. Rámférne minden nap egy ilyen.
Már fele elfogyott, mikor az égre néztem, és láttam hogy megy le a nap. Ekkor megkérdeztem tőle.
Milyen gyakran sütsz süteményt?
Mert én nem nagyon szoktam. Mivel új vagyok, nem nagyon tudok még néhol eligazodni.
Utoljára módosította:Keiko Sama, 2014. június 23. 12:13
Hozzászólásai ebben a témában

Rossz az élet! De van egy fiú akiért élek!
Wolgast Bellafonte
INAKTÍV


Répasrác
offline
RPG hsz: 190
Összes hsz: 7542
Írta: 2014. június 16. 15:44 | Link

Violetta Rose


-Csak óvatosan! -nevettem el magam, mikor mohón beleharapott az ujjába. Vártam a dicséreteket a csigámat illetően, és nem is kellett csalódnom.
-Nem minden nap sütök, és pláne nem mindig kakaós csigát. Ennek a sütésnek sem lett olyan jó vége, mint terveztem. Elküldtek büntetőmunkára -mosolyodtam el, ahogy elárasztottak a nem olyan régi emlékek. Érdekes, hogy akkor nem mosolyogtam, hisz mások miatt kerültem bajba, a sütögetésért nem jár büntetés. Az ember agya a régi rossz emlékeket is feljavítja egy bizonyos szintig, és ez így van jól.
Legközelebb majd szólok neked is, ha sütök, jó? -kérdeztem, mikor észbe kaptam, hogy kérdezett. Felnézett a lemenő napra -Szép, mi? Annyira szeretem, hogy itt mindent meg lehet kapni, amire vágyik az ember. Persze egészen addig, amíg normális dolgokat akar. És egy kis lazítás, naplementés beszélgetés, sütievés még bőven belefér. Visszafeküdtem ülő helyzetemből, és már nem bántam, hogy Violetta felrúgott álmomból. -Tudod, én sem vagyok igazán új itt... Talán egy héttel jöttem hamarabb, mint te, de egészen jól kiismertem magam. Szerintem neked sem lesz gond. -rámosolyogtam, és folytattam- -Hallottál már az illúziók pavilonjáról? Azt mondják, félelmetes hely, de ha már bementél, csodálatos élményekben lehet részed. Én még nem voltam ott, szóval... -hatásszünet- -Volna kedved kideríteni, hogy mitől is olyan különleges hely?
Hozzászólásai ebben a témában

-=Éjfélkirály|Avatartalan=-
csacsi

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék