Nyílik a hatalmas tölgyfaajtó és ahogy kilépsz első helyszínként a rétet pillantod meg. Hosszan terül el a szemed előtt, míg meg nem állítja szemben az iskola kapuja, oldalt pedig addig tart, amíg a piknikező tisztás meg nem állítja. Aztán pedig már valami más kezdődik, ami megelőzi a hatalmas erdőt, melybe nem érdemes mászkálni legyen nappal vagy éjszaka, hiszen ki tudja pontosan mit is rejt az a szempár, mely az avarszinten megbújva követ téged. A réten viszont a fű tökéletes ameddig csak a szem ellát és ha bőrödet perzseli a nap nincs más dolgod csak beülni az elvétve található fák hatalmas koronájának egyik hűs lombja alá. Viszont ha bátor vagy, esetleg a nap oly kegyes, hogy nem kell menekülni előtte akkor a padokat ajánlom, hiszen ott is kényelmes. Sokan fordultak/fordulnak meg most is itt, és sokszor próbálták nevükkel fémjelezni ittlétük vagy érzéseik, de eddig senkinek se jött össze, így a padokon se a rongálás se az idő vasfoga nem mutatkozik meg, ugyanúgy ahogy a fáknál sincs esélyük. Ez az a hely ahol tipikusan a legtöbb ember megfordul, hiszen szinte mindenki ide merészkedett ki elsőnek és itt szerzett barátokat is magának, akikkel vagy itt találkozik újra vagy itt ismer meg másokat.

Keresztbe tett ujjakkal ugyan, de megígérte, hogy nem jön ide, hogy vár még egy kicsit, hogy vár még néhány hétig, hogy láthassa, érezhesse a férfi közelségét. Azonban melyik szerelmes nő tud nemet mondani egy jelmezes bálnak? Egyik sem. Ő sem. Akarta, hogy lássa, hogy érezze. Nem akar sokat, igyekszik nem gondot okozni azoknak, akik segítenek neki, és tudja, hogy kell még néhány hét addig, amíg az ember mindent elrendez.
Azzal azonban, hogy Veronika elkotyogta, hogy is néz ki majd kedvenc unokatesója a mai rendezvényen, egyszerűen a kezébe adott egy kulcsot, mely beleillik a zárba, ami a csodás pillanatokat rejti. Nem helyes, amit csinál, ezzel ő is tisztában van, de jelenleg nem érdekli. Egyszerűen csak csinálni akarja. Fel is öltötte azt a tavalyi sötétzöld ruhát, melyet már nem emlékszik, hogy milyen rendezvényre készítetett. A haját, melyet most már visszavarázsolhatott eredeti hosszúságra kiegyenesítve terül el a hátán, egy sötétzöld szalaggal összefogva az első tincseket, hogy ne akadályozzák. Kényelmes cipőt húzott, mely a ruhától úgyse látszik, ám színben illeszkedő saru és mielőtt kilépett volna a házból gondosan felvette maszkját, mely eltakarja az arca egy részét, mégis, ha a másik fél figyelmes, akár fel is ismerheti, hogy bizony ő az. Felérve a rétre nem gondolkodik, hanem egyből cselekszik, célirányosan indul a neki kellő alak felé, hogy se szó se beszéd, határozott és talán egyáltalán nem nőies mozdulatokkal ugyan, de behúzza a táncolók közé.
Nem maradhat sokáig, ezzel tisztában van, de egyszerűen látnia kellett a férfit, mert ha ezt most kihagyja, az biztos, hogy belehal a hiányába. A maszkon át aggódva néz fel a férfire vízkék szemeivel és láthatóan vizslatja, hogy jól van-e. Nem biztos benne, már csak maga miatt sem, hiszen tudja, hogy ő nincs teljesen jól a férfi nélkül. Most azonban, hogy itt van, mindent szeretne egyszerre. Nem érdekli, hogy idegességében néha félrelép, sem, hogy izzad a tenyere. Egyszerre könyörög azért, hogy Adroján felismerje és azért, hogy ne.
- Dorján…
Suttogja csendesen maga elé, ami nem kizárt, hogy a férfi is meghallhassa. Alacsony lányként nem tudja a férfi vállára hajtani a fejét, csak a mellkasára, de most az is több, mint a semmi. Olyan jó lenne így maradni, örökre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=8888#post8888][b]Aliyaah Shankar - 2012.11.02. 01:04[/b][/url]

Keresztbe tett ujjakkal ugyan, de megígérte, hogy nem jön ide, hogy vár még egy kicsit, hogy vár még néhány hétig, hogy láthassa, érezhesse a férfi közelségét. Azonban melyik szerelmes nő tud nemet mondani egy jelmezes bálnak? Egyik sem. Ő sem. Akarta, hogy lássa, hogy érezze. Nem akar sokat, igyekszik nem gondot okozni azoknak, akik segítenek neki, és tudja, hogy kell még néhány hét addig, amíg az ember mindent elrendez.
Azzal azonban, hogy Veronika elkotyogta, hogy is néz ki majd kedvenc unokatesója a mai rendezvényen, egyszerűen a kezébe adott egy kulcsot, mely beleillik a zárba, ami a csodás pillanatokat rejti. Nem helyes, amit csinál, ezzel ő is tisztában van, de jelenleg nem érdekli. Egyszerűen csak csinálni akarja. Fel is öltötte azt a tavalyi sötétzöld ruhát, melyet már nem emlékszik, hogy milyen rendezvényre készítetett. A haját, melyet most már visszavarázsolhatott eredeti hosszúságra kiegyenesítve terül el a hátán, egy sötétzöld szalaggal összefogva az első tincseket, hogy ne akadályozzák. Kényelmes cipőt húzott, mely a ruhától úgyse látszik, ám színben illeszkedő saru és mielőtt kilépett volna a házból gondosan felvette maszkját, mely eltakarja az arca egy részét, mégis, ha a másik fél figyelmes, akár fel is ismerheti, hogy bizony ő az. Felérve a rétre nem gondolkodik, hanem egyből cselekszik, célirányosan indul a neki kellő alak felé, hogy se szó se beszéd, határozott és talán egyáltalán nem nőies mozdulatokkal ugyan, de behúzza a táncolók közé.
Nem maradhat sokáig, ezzel tisztában van, de egyszerűen látnia kellett a férfit, mert ha ezt most kihagyja, az biztos, hogy belehal a hiányába. A maszkon át aggódva néz fel a férfire vízkék szemeivel és láthatóan vizslatja, hogy jól van-e. Nem biztos benne, már csak maga miatt sem, hiszen tudja, hogy ő nincs teljesen jól a férfi nélkül. Most azonban, hogy itt van, mindent szeretne egyszerre. Nem érdekli, hogy idegességében néha félrelép, sem, hogy izzad a tenyere. Egyszerre könyörög azért, hogy Adroján felismerje és azért, hogy ne.
- Dorján…
Suttogja csendesen maga elé, ami nem kizárt, hogy a férfi is meghallhassa. Alacsony lányként nem tudja a férfi vállára hajtani a fejét, csak a mellkasára, de most az is több, mint a semmi. Olyan jó lenne így maradni, örökre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=11514#post11514][b]Széles Adorján - 2012.11.08. 17:05[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=11587#post11587][b]Aliyaah Shankar - 2012.11.08. 18:33[/b][/url]

Örül, hogy nem ellenkezik a férfi, most nincs erre ideje és nem is akar mással foglalkozni, csak azzal, hogy a férfi közelében lehessen. Ez nem olyan nagykérés, ha maszkban van. Annyi csak a lényeg, hogy senki se ismerje fel, és ha nem ismeri fel senki, akkor nem is lesz baj. Igyekszik nem ezen kattogni, most csak a szépre akar gondolni, csak szeretni szeretné a férfit, akire mosolyogva pillant fel, mintha teljesen megteltek volna élettel azzal, hogy egymáshoz értek. Jól érzi magát a tánc közben, szinte már nevetni van kedve.
- Hé…
Ennyit arról, hogy vigyáznia kellene. Nem tud haragudni azonban. Nevetve nyúl a maszk után, hogy visszaszerezze. Nem akarja sokáig magán tartani, csak addig, ameddig ki nem sétálnak a tömegből, a rét szélén újra leveszi és mosolyogva megáll a férfivel szemben.
- Úgy, hogy szeretlek. Igazából csak az esküvőn kellett volna találkoznunk, de Verocs mesélte, hogy mit mondott neked és, nagyon rosszul érzi magát miatta és én sem tudtam várni már tovább.
A férfi kezét megfogva vezeti a legközelebbi padhoz, jobb lenne, ha inkább ülne, most jó sok mindent el kell mondania neki, ha szeretne tiszta lappal indítani nála. Kicsit járkál még előtte, nézelődve, hogy láthatóan tényleg nincs itt senki.
- Jó pár hete itt vagyok már. Próbáltam üzenni, de nem nagyon mozdulhattam ki a házból, mert még nem csengett le az, hogy megszöktem. A házat Flaviu professzor vette, ő is szöktetett meg, óóó és ezt neked nem kellett volna elmondanom, mondjuk azt sem, hogy Vera tudja, mindegy. Szóval, itt vagyok már egy ideje.
Egy kicsit fél a férfi reakciójától, de azért reménykedik benne, hogy annyira mégsem lesz rossz a helyzet. Nagyon nehezen tűri, hogy ne csókolja és ölelje a férfit, ezért nem ült le vele, hanem áll, tisztes távolságban, mely valahogy egyre csak csökken.
- Aztán vagyis még előtte Loveday butaságot csinált és Amira és én, magunkhoz vettük a kisbabáját. Hivatalosan Flaviu asszony a gondviselője, de neki most zűrös a házassága, így nem biztos, hogy tanácsos lett volna Danielt oda vinni, így most nálam van. Verocs szülei pedig igyekeznek elérni, hogy a családom elfogadja a döntésemet, hogy én veled akarok lenni.
Közelebb lép, hogy végigsimítson a férfi arcán, és lehajolva puszit nyomjon a homlokára, mielőtt magához ölelné.
- Tudom, hogy ez most egy kicsit sok egyszerre, de, bár az esküvő után szerettem volna megkérdezni, mégis, öhm, nem szeretnél hozzám költözni?