29. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma! 🖋️
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Vanília Perwinkle
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. február 14. 21:58 | Link

Isobel Reeves

Ruha

Lassan, ráérősen baktattam a rétre vezető úton. Gondoltam úgyis van időm, nem kell sietnem. Meg hát nagyon szeretem a tájat, ezért van értelme is. Néztem a fákat, amik egy kicsit már kirügyeztek, de gondoltam, idén is ugyanolyan lesz, mint régen, még ha el is fagy, hisz itt egy intés a pálcával és már a fák virágba borulnak.
Ahogy mentem, egy tíz perc után hangokat hallottam magam mellett. Egy bokorból jött. Gondoltam biztos valamilyen állat. Igazam volt. A bokorból hamarosan egy édes aranyos ciculi ugrott ki. Azonnal odabújt a lábamhoz. Látszott, hogy már háziasították. Gondoltam, egy kicsit sétálok vele, így az ölembe vettem, és mentem tovább az eddigi útvonalon.
Hamar kiértem a rétre, ahol azonnal leültem egy padra ( ami nem tudom honnan került elő). Gondoltam biztos jön valaki akivel majd tudok beszélgetni. De addig is ott volt nekem az a drága macska, akivel összefutottam. Nagyon szeretem a cicákat!
Utoljára módosította:Vanília Perwinkle, 2014. február 15. 18:29
Hozzászólásai ebben a témában
Isobel Reeves
Házvezető-helyettes Levita, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 799
Összes hsz: 21489
Írta: 2014. február 15. 15:15 | Link

Vanika

Lassan, komótosan ballagtam a fák között. Kikerültem egy tölgyfát és kiértem egy rétre. A szél csendben fújdogált, pont ahogy én haladtam. Muszáj volt kijönnöm egy kicsit levegőzni, ugyanis zúgott a fejem a sok tanulástól. Szerintem nem lepek meg senkit, ha elárulom, hogy vizsgára tanultam.
Annak ellenére, hogy február közepe van, néhány fa kirügyezett. Tovább lépdeltem a fasor mentén, majd visszaértem arra a helyre, ahonnan az előbb kijöttem. Megfogtam egy ágat és lehajlítottam, pont annyira, hogy ne törjön el. Nem szeretek rongálni, és nem tehetem meg ezzel a szegény fával, hogy letöröm az egyik "karját". Végül elengedtem amit eddig fogtam és irányt változtattam.
Ráléptem a fűre és mint, aki nem tudja merre kell mennie, stílusban folytattam az utam. A szél már kezdett alábbhagyni a fújdogálásával, így a hajam sem borzolta össze. Rátértem egy keskeny, kövekkel kirakott útra. Csizmám sarka halkan kopogott a macskakövön, de nem törődtem vele. Behunytam a szemem és a többi érzékszervemre hagyatkoztam. Ám ennyire még én sem bíztam magamban, ezért gyorsan kinyitottam, még mielőtt nekimentem volna valaminek és hülyének néznek. Megbotlottam és majdnem a földre estem, de szerencsére senki nem vette észre, mert gyorsan visszaálltam.
Senki nem nézett rám, tudomást sem vettek rólam. Nyugodtam lépkedtem tovább és észrevettem egy lányt. Ismerős volt, de nem tudtam, hogy ki ő. Háttal ült nekem és egyedül volt. Tudtam, hogy Levitás, így odasiettem hozzá.
- Szia! - köszöntem. - Leülhetek?
Ezen a napon nagyon szűkszavú voltam, így a kezében lévő macskára kezdtem el koncentrálni. Álmosan ült a lány ölében és már épp elaludt volna, ha én nem jelenek meg. Kicsi volt még, úgy fél évesnek saccoltam. Fehér alapon vörös foltos bundája volt, szeme kék, orra halvány rózsaszín. Kis karmait belevájta a lány szoknyájába/nadrágjába.

ruha||Cica
Utoljára módosította:Isobel Reeves, 2014. február 15. 15:23
Hozzászólásai ebben a témában

Vanília Perwinkle
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. február 16. 10:23 | Link

Iso

  Még ott ültem jó egy tíz percig, aztán arra gondoltam, hogy visszamegyek a kastélyba, ám ekkor egy lány bukkant fel, aki rögtön meg is kérdezte, odaülhet-e hozzám.
  - Szia! - köszöntem, ám miután a cica jól belém szúrta a körmeit, hogy nem vele foglalkozok, hangosan felvisítottam. - Jaj te cica! Nem kell kivájni a lábam - simiztem meg a feje búbján, utána pedig tovább cirógattam, nehogy megint megkarmoljon. - Persze, ülj csak ide - mondtam a lánynak.
  Az én drága cicám most teljesen összegubózott. Halkan dorombolva, már álmosan pislogott. Ránéztem és egy gyors mozdulattal betakartam a táskámból előkapott takaróval.
  - Én Vanília Perwinkle vagyok. Téged hogy hívnak? - érdeklődtem a lány neve után. - Mikor jöttél a Bagolykőbe? - kérdezősködtem tovább. Lenéztem a cicára, aki már el is aludt, ám a simogatásával nem hagytam fel. - Melyik házba osztottak? - érdeklődtem tovább.
Utoljára módosította:Fodor Ágota, 2014. március 2. 13:02
Hozzászólásai ebben a témában
Isobel Reeves
Házvezető-helyettes Levita, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 799
Összes hsz: 21489
Írta: 2014. február 16. 10:35 | Link

Vanika

A lány felém pillantott és köszönt is. Hirtelen felkiáltott, mivel a cica belevájta a körmeit a lábába. Leültem mellé és a macskát kezdtem el nézni.
- A tiéd? - kérdeztem az állatra célozva. A vöröske dorombolni kezdett és élvezte, hogy Vanília - aki közben Vanília Perwinkle néven mutatkozott be - simogatja. Betakarta egy kis takaróval, amit a táskájából kapott elő. Kicsit furcsának tartom, hogy egy lány takaróval a táskájában mászkál, de most jól jött.
Már rögtön észrevettem, hogy a lány milyen kíváncsi. Egyszerre három kérdést is feltett, amikre igyekeztem gyorsan válaszolni. A macska el is aludt, ezért halkan kezdtem el beszélni.
- Isobel Reeves - mutatkoztam be és kezet nyújtottam. - Nem rég érkeztem Bagolykőbe, pár hónapja.
Felhúztam a cipzáromat a kabátomon és megigazgattam a sapkám. Kezdett hűvös lenni. A szél is egyre jobban fújt.
- Levitás vagyok, és azt hiszem, hogy te is - összeszűkítettem a szemem, mintha így megtudtam volna, hogy milyen házas. Olyan dézsa vu érzésem volt. Mintha már találkoztam volna vele, de ezt a gondolatot gyorsan elhessegettem. Helyette inkább a kastélyt kezdtem el figyelni, míg vártam Vanília válaszát. A kastély kőből készült, szürkére mázolt falain meglátszott a festék.
Visszatértem a kérdéseimhez és figyelmesen hallgattam Vanília válaszát.
Hozzászólásai ebben a témában

Vanília Perwinkle
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. február 16. 16:17 | Link

Iso

 Gyorsan körülnéztem, hogy kicsit felmérjem a viszonyokat. A fákon már kezdtek kinőni a levelek. Néhány bokor már virágzott, és voltak fák, amik megteltek rügyekkel. Aztán megakadt a szemem egy bokron, ami teljesen el volt barnulva és letöredeztek az ágai. A színe nem volt normális. Nem tudom. Lehet, hogy valaki ráküldött egy ártást, vagy csak elrohadt. Gyorsan előkaptam a pálcámat (próbáltam feltűnésmentes lenni), és egy gyors mozdulattal és egy varázsigével: Aguamenti, meglocsoltam a növényt. Nagyon reméltem, hogy segített neki valamit ez a kis víz. Ekkor egy kérdést hallottam magam mellől.
 - Nem. Amikor jöttem idefelé, akkor találtam. Nem gondolod, hogy kicsit gubancos a szőre? - érdeklődtem, és már újra elővettem a pálcám. - Extrico - mondom ki a helyes varázsigét a kis, cuki cicára. Miután a szőre már nem volt gubancos, tovább simogattam a puha vörös szőrét.
 - Nagyon örülök! - rázom meg a kezét. A tenyere nagyon puha és ápolt volt. - Hogy szólítsalak? - érdeklődtem. Azt tudtam, hogy van aki az Isobel-t szereti, de van aki meg az Isot, ezért érdemesebb volt megkérdeznem, mint, hogy sértődés legyen belőle. - Eddig, hogy tetszik az iskola? Valaki már körbevezetett? - próbáltam minél többet kihúzni belőle. Közben az én drága ciculim felébredt. Felemelte kicsi fejét, és felpillantott rám nagy kék szemeivel. Nagyon édesen nézett. Kicsit megigazítottam rajta a takarót, nehogy fázzon. Ekkor rájöttem, hogy éhes. Még szerencse, hogy az én Piklim miatt mindig van nálam egy kis macska kaja.
 - Kérlek ne nézz őrültnek! - kértem Isobel-t, és elővettem egy kis tálat, ami két rekeszes volt. Az egyikbe öntöttem egy kis étel, és letettem magam mellé. Aztán pedig egy kis üveget vettem elő, és tejet öntöttem a tálba. A cica rögtön ráugrott, és enni kezdte. Megsimiztem a hátát, és visszafordultam a lányhoz. - Van egy macskám, akit Piklinek hívnak, és ő is itt él velem a kastélyban, és mivel gyakran szoktam vele sétálni, ezért mindig van nálam egy kis macskakaja és te - mondtam inkább, minthogy őrültnek nézzen.
 Gyorsan odapillantottam a cicára, aki vidáman falatozott. Ekkor halk nyávogást hallottam az út felől. Vékony volt és ismerős. Valahogy gondoltam, hogy utánam jön, a kis huncut.
 - Pikli! - kiáltottam vidáman mire a cica ideszaladt és az ölembe ugrott. Halkan dorombolni kezdett, ahogy simogatni kezdtem. - Csak emlegetni, kellett! - nevettem a lányra. - Ő itt Pikli. Az én drága, édes cicám - mondtam.
 Gyorsan magam mellé tettem a másik cica mellé, hogy ő is tudjon falatozni. Ekkor Isobel is válaszolt, arra a kérdésemre, melyik házba osztották.
 - Ó! Gratulálok! - mondtam, és nagyon örültem, hogy találtam egy másik Levitást. - Igen eltaláltad! Én is Levita és ő is - böktem a cicámra. - Neked van valami háziállatod? - érdeklődtem.
 
Utoljára módosította:Fodor Ágota, 2014. március 2. 13:08
Hozzászólásai ebben a témában
Isobel Reeves
Házvezető-helyettes Levita, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 799
Összes hsz: 21489
Írta: 2014. február 17. 19:56 | Link

Vanika

Vanília az erdő szélét kezdte el pásztázni a szemével. Követem a tekintetét, s a sajátomat is végighordoztam a kirügyezett fákon, bokrokon, virágokon. Szörnyű volt látni, ahogy ezek a növények néhány nap múlva lehet, hogy elpusztulnak, ha beáll a hideg idő. Végül is már február vége van, de még mindig hideg.
Vani egy vízcsóvát küldött egy tőlünk messze, magányosan álló kis cserjére. Ágai lekonyultak, vékony kis törzse megrepedt, egyszóval szörnyen nézett ki. Hát ez három szó lett... Mikor feltettem a kérdést, a cicával kapcsolatban, Nemmel válaszolt, majd megkérdezte:
- Nem gondolod, hogy kicsit gubancos a szőre? - Mielőtt még megszólalhattam volna, máris előkapta a pálcáját és varázsolt egyet. Jó volt nézni, ahogy varázsol, mivel nekem kevés alkalmam volt rá, és még nem is tanultam varázslatokat. Kezet fogott velem, mikor felé nyújtottam a sajátomat. Megkérdezte, hogy szólítson és ezen kicsit sem gondolkoztam.
- Szólíts nyugodtan Isobelnek, Is-nek, Iso-nak, Bell-nek, Ree-nek, vagy - megjegyzem, ezt csak különleges emberkéknek engedem meg -, szólíthatsz a középső nevemen: Aubrey, Rey, vagy Aru - szóval, ha különlegesnek érzed magad, a középső nevemre is hallgatok - mosolyogtam és észrevétlenül rápillantottam arra a cserjére, amelyet Vanília az előbb meglocsolt.
- Téged hogy szólítsalak? - tettem fel ugyanazt a kérdést neki. Gondolkodtam a Vani-n, a Vanílián, de nem tudtam dönteni. Ahogy neki jobban tetszik. Majd megmondja.
- Igen, találkoztam egy kedves lánnyal, szerintem ismered. Aileen Aurora. Ha jól emlékszem, negyedikes - válaszoltam és a macskát kezdtem el figyelni, aki közben felébredt. Kinyitotta apró szemeit és ránézett Vaníliára. Ő gyorsan letette a földre, én pedig megfogtam, nehogy elmenjen. A lány egy tálkát és macskakonzervet húzott elő a kicsi táskájából. Nagyon csodálkoztam rajta, hogy ennyi minden hogy fér bele egy ilyen kis táskába. Aztán eszembe jutott valami. Nemrég olvastam egy varázslatról, ami ilyenné teszi a táskát: megnöveli, vagy nem is tudom, és kívülről kicsinek tűnik, de belül sok minden elfér. Vanília megetette a macskát, aztán felé fordultam.
- Varázslat van a táskádon? Olyan kicsi és mégis belül olyan nagy - morfondíroztam hangosan. Míg a cica evett és Vanília válaszolgatott a kérdéseimre(remélem), odafutott hozzánk egy másik macska. Állítólag Vani állatkája és Pikli a neve. Szép cica volt.**
- Köszönöm, rögtön tudtam, hogy Te is Levitás vagy. De ne kérdezd, hogy honnan. Megérzés - az utolsó szót már szinte suttogtam. Amikor a háziállatomról kezdett kérdezni, nem válaszoltam. Eleresztettem a fülem mellett a kérdést és inkább másra tereltem a szót.
- Mióta jársz ide? Úgy értem hányadikos vagy? - próbáltam mosolyogni, de csak egy vicsort tudtam az arcomra erőltetni. Mivel féltem, hogy elijesztem a lányt, ezért lehajtottam a fejem és úgy tettem, mintha egy koszt akarnék lekaparni a nadrágomról.

** Kérlek, dobj meg egy Pikli képpel *o*
Hozzászólásai ebben a témában

Vanília Perwinkle
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 7. 19:23 | Link

Iso

 A cicák gyorsan elfogyasztották étküket, és ezután az ölembe bújtak és mély álomba merültek. Pikli néha forgolódott, de a másik idegen cica némán, majdnem teljesen mozdulatlanul feküdt. Csak a hasa mozgott, ahogy vette a levegőt. Közelebb bújtak hozzám.
 - Majd talán be is mehetnénk a kastélyba. Hamarosan besötétedik és hűvös is van mondtam Isonak, aki épp azt nézte, hogy fésültem ki a szőrüket a cicáknak.
 Láttam, ahogy Iso oldalra pillant, és hirtelen nem értettem miért, de aztán rá sikerült jönnöm, hogy azt nézte, ahogy meglocsolom a bokrot.
 - Én maradok az Iso-nál - mosolygok rá. Vidám vagyok, mert jó érzés az, hogy így a vizsgaidőszak vége felé nem kell egyedül lófrálnom. Még úgy is, hogy teljesen lefagytam, mert egyre hűvösebbé vált az idő, ezért már szívesen bementem volna, de láttam, hogy Is jól bírja, ezért erőt vettem magamon.
 Elgondolkodtam. Mindenki, úgy hív, ahogy jónak látja, de így még senki nem kérdezte tőlem. Gyorsan átgondoltam, hogy hogy szeretem ha hívnak, de a végén hasonlóan mondtam el, mint újdonsült barátnőm:
 - A legtöbben Vaninak, Vancsinak vagy csak simán Vaníliának híznak, egy éjszakai kiruccanás során rám ragadt a Vancis, de a szüleim, van, hogy csak Jane-nek hívnak, ami a középső nevem.
 A cica amit találtam, erre a sok beszédre ébredezni kezdett, ezért gyorsan neki láttam simogatni. Nem is kellett sokat várnom, hamar dorombolni kezdett, és visszaaludt.
 - De jó! Gondolom jól összebarátkoztatok - mosolygok, mert már a klubhelyiségben találkoztam vele és tudom, hogy hamar összebarátkozik az emberekkel.
 A táskámból előkaptam egy takarót, amivel szerencsére én a cicák, és még Iso is belefértünk.
 - Nem fázol? - kérdezem, azzal megfogom a takarót, és felé nyújtottam, hogy nyugodtam bújjon be alá. - Igen az egyik barátnőmtől kaptam ajándékba.
 Próbáltam nem megfagyni, de valahogy nem sikerült, ezért megpróbáltam megkérdezni nem mehetnénk-e be a kastélyba, de Iso gyorsabb volt.
 - Én most vagyok harmadikas. Egyébként nem mehetnénk be , mert teljesen összefagytam, de maradhatunk ha szeretnél? - mondom udvariasságból. Gyorsan elrakom a macskás tálat, mert arra már nem volt szükség ott.
 
 
Hozzászólásai ebben a témában
Isobel Reeves
Házvezető-helyettes Levita, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 799
Összes hsz: 21489
Írta: 2014. március 8. 09:44 | Link

Vanília

A macskák enni kezdtek, amitől nekem is eszembe jutott: még semmit nem ette ma. Pedig már esteledett és egész nap üres gyomorral mászkáltam. Hát ez botrány! Ennem kell valamit! A cicák Vani ölébe bújtak és halk dorombolással nyugtázták, jóllaktak és aludni kívánnak. Hamarosan már mindkét állat édesen szuszogott a lány ölében, amitől mosolyognom kellett. Az esti szél már megérkezett és a felhőcskék is gyülekezni kezdtek az égen, amikor meghallottam Vanília kérdését.
- Igen, bemehetünk ha gondolod, úgyis este van már – bólintottam. A fésülködés után a macskák morcosan, de újra aludni tértek, amit megmosolyogtam. Vani az Iso becenevet választotta, amit nem tudom miért mondtam, hiszen utáltam, ha Iso-nak neveznek. Viszont már belekevertem a nevek közé, szóval ha csak át nem tér egy másikra, Vani így fog szólítani minden egyes alkalomkor, amikor csak találkozunk. Látszott a lányon, hogy fázik ezért felálltam, hogy kicsit megmozgassam a végtagjaimat. Ezt ő viszont nem tehette meg, hiszen a puha gombócok ott feküdtek az ölében. Felsorolta a lehetséges beceneveket, majd figyeltem, ahogy visszaaltatja a kiscicát.
- Én pedig a Vanit választom – jegyeztem meg csak úgy mellékesen a becenevét. Bár a Jane is tetszett, tudtam, hogy azt nem lehet becézni és engem sem szólít senki a második nevemen. Le is gyilkoltam volna azért. Aileenről meséltem neki, és erre felvidult az arca.
- Igen, volt szíves körbevezetett még mikor megérkeztem. Nagyon kedves lány, bár csak akkor találkoztam vele, többször nem – hadartam, majd elhallgattam. Nem voltam az a bő beszédes leányzó, de örültem, ha akadt valaki aki elvisel.  A táskájából előkapott takaró látván kicsit meglepődtem, de nem reagáltam semmit. Nyugodtan álldogáltam tovább a pad mellett, és cseppet sem fáztam. Megráztam a fejem az előbb feltett kérdésére és összefont karral sétálgattam, hogy felmelegedjek. Bár erre szükség nem volt, hiszen nem hűltem ki vagy ilyesmi, csak úgy megszokásból. Vani most harmadikas, ami rögtön látszott rajta, hiszen tudtam, hogy idősebb nálam. Csak azt nem, hogy mennyivel. Újra feltette a fázok-e kérdést, amire újra „nem”-mel válaszoltam, majd lehuppantam mellé.
- Bemehetünk, ha ennyire fázol – mosolyogtam rá. A kiscica eközben felkelt, kiugrott Vani öléből és az út felé szaladt. A bokornál – ahonnan kiugrott – egy felnőtt macska várta. Biztos az anyja – gondoltam.
Hozzászólásai ebben a témában

Vanília Perwinkle
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 8. 15:22 | Link

Is (zárás)

 A táskámat, a vállamra raktam, de előtte, még beleraktam a takarót, hisz ha úgy is bemegyünk, akkor nem lesz rá szükség. Gyorsan belegyömöszöltem, de ekkor, hangos puffanás hallatszik, és ebből rögtön rájöttem, hogy a könyveim, amiket nem értem miért cipeltem mindig magammal. Sok mugli könyvet is szoktam vinni magammal, mert jó szórakozás még úgy is ha tele van orbitális tévedésekkel a varázsvilágról. Hirtelen megijedtem, hogy hátha valamelyiknek baja esett, de szerencsére nem. Behúztam a cipzárját, letettem a macskákat és felálltam.
 - Szuper! Nagyon köszönöm! - mondtam neki vidáman, és kihúztam magam, mert eléggé, össze voltam görnyedve. - Nem lenne, amúgy sem jó, ha megfáznánk.
 Aztán hirtelen a cica, akit a bokor előtt találtam, lehajtott fejjel elsétált, egy szigorú tekintetű macska felé, aki az édesanya lehetett. Szomorú voltam, hogy elment, de biztos voltam benne, hogy még biztos látni fogom. Visszapillantott felénk, és eltűnt a bokrok ingoványában. Is-hez fordultam, aki Leen-ről mesélt.
 - Én onnan ismerem, hogy ő volt Alex mentora a Mágustusán - mondtam, de ekkor elöntöttek az emlékek és elszomorodtam. Nagyon sajnáltam, hogy nem sikerült megcsinálnom a második próbát. Ekkor az is eszembe jutott, hogy nem sokkal ezután, Niki az én csodálatos mentorom elköltözött. Nagyon szomorú voltam és eléggé meg is viselt, de aztán hamar túl tettem magam rajta. Persze soha nem fogom elfelejteni, mivel voltak jó pillanatok is.
 - Menjünk be jó? - kérdezem, és a kastély felé veszem az irányt. Óvatosan lépkedtem, mert nem akartam dideregni annyira.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék