Ádíííííka és a Halloween párti

Hellóóó, Halloween! Ma reggel így pattantam ki az ágyból vidáman, és kezdtem neki a napnak. Szerettem ezt az ünnepet, habár a magyarok nem úgy ünneplik, ahogy pl nálunk szokás, vagy éppen Amerikában, amit sokkal jobban szeretek, az iskola szeret műsort csinálni. Tudom, hiszen egyszer még nekem is kellett szervezni. A régi szép idők. Most azonban semmi ilyen dolgom nem volt, egész nap a jelmezemet pakoltam jobbra-balra, a sminkemen gondolkoztam, meg a hajamon, végül eljött a késő délután, én pedig a zuhany alatt kötöttem ki. Nem láttam Ádámot már vagy egy hete, de lehet több is, ami valljuk be, elég szokatlan, azt tekintve, hogy előtte mennyit találkoztunk. Lehet emiatt nem is tudom pontosan meghatározni, mikor láttam utoljára. Mindegy, nem akarok ezen elmélkedni nagyon, mert most eljön Halloween-ezni, és ez a lényeg, nemde? Zuhany után magamra vettem a jelmezem, ami meg kell hagyni, nem mutatott hülyén rajtam, sőt, még egészen jól is állt. Elővettem a sminkcuccaim, kikerestem a tusom, a szemceruzám, és a szempillaspirálom, és egy full fekete sminket készítettem magamnak, ami kellően nőies. Nem akartam zombinak kinézni, vagy ilyesmi. A hajam kibontva hagytam, csak egy ördögfüles hajráfot tettem bele, de úgy, hogy elül is maradjon néhány tincsem, elvégre így jobban mutat az egész. Kentem fel vörös rúzst az ajkamra, hogy még piros-feketébb legyen az egész kinézetem,majd szó szerint nyakig másztam a  szekrényembe, és kezdtem kutatni a fekete magassarkúmat a kupacokban. A tíz centiset, mert miért is kisebbet? Olyan jó húsz perc keresgélés, és néhány keresetlen szó hangoztatása után végre meglett, így boldogan bújtam bele. Magamra vettem egy hosszú fekete kabátot, ami a térdemig ért, és összegomboltam, hogy ne fagyjak szét. Stílusosan akartam késni, így nem is indultam el rögtön, bár tény, kész sem voltam időben, dehát ez van, mit csináljak. Egy olyan jó fél órás késéssel léptem át a Rét "határát" és vegyültem el a jelmezes diákok között. Mosolyogva figyeltem az iskola szellemeit, és diákjait, egészen addig, amíg Samut meg nem pillantottam. Amióta volt az a kis összetűzésünk, nem kifejezetten kedvelem, sőt mi több. De ahogy látom, még mindig nem tudott leállni mások pesztrálásával, így csak egy fintort elnyomva fordítottam neki hátat, és kezdtem körbe nézni. A DÖK megint kitett magáért. Ez azt hiszem magától értetődő.

Jelmez

Ádíííííka és a Halloween párti

Hellóóó, Halloween! Ma reggel így pattantam ki az ágyból vidáman, és kezdtem neki a napnak. Szerettem ezt az ünnepet, habár a magyarok nem úgy ünneplik, ahogy pl nálunk szokás, vagy éppen Amerikában, amit sokkal jobban szeretek, az iskola szeret műsort csinálni. Tudom, hiszen egyszer még nekem is kellett szervezni. A régi szép idők. Most azonban semmi ilyen dolgom nem volt, egész nap a jelmezemet pakoltam jobbra-balra, a sminkemen gondolkoztam, meg a hajamon, végül eljött a késő délután, én pedig a zuhany alatt kötöttem ki. Nem láttam Ádámot már vagy egy hete, de lehet több is, ami valljuk be, elég szokatlan, azt tekintve, hogy előtte mennyit találkoztunk. Lehet emiatt nem is tudom pontosan meghatározni, mikor láttam utoljára. Mindegy, nem akarok ezen elmélkedni nagyon, mert most eljön Halloween-ezni, és ez a lényeg, nemde? Zuhany után magamra vettem a jelmezem, ami meg kell hagyni, nem mutatott hülyén rajtam, sőt, még egészen jól is állt. Elővettem a sminkcuccaim, kikerestem a tusom, a szemceruzám, és a szempillaspirálom, és egy full fekete sminket készítettem magamnak, ami kellően nőies. Nem akartam zombinak kinézni, vagy ilyesmi. A hajam kibontva hagytam, csak egy ördögfüles hajráfot tettem bele, de úgy, hogy elül is maradjon néhány tincsem, elvégre így jobban mutat az egész. Kentem fel vörös rúzst az ajkamra, hogy még piros-feketébb legyen az egész kinézetem,majd szó szerint nyakig másztam a  szekrényembe, és kezdtem kutatni a fekete magassarkúmat a kupacokban. A tíz centiset, mert miért is kisebbet? Olyan jó húsz perc keresgélés, és néhány keresetlen szó hangoztatása után végre meglett, így boldogan bújtam bele. Magamra vettem egy hosszú fekete kabátot, ami a térdemig ért, és összegomboltam, hogy ne fagyjak szét. Stílusosan akartam késni, így nem is indultam el rögtön, bár tény, kész sem voltam időben, dehát ez van, mit csináljak. Egy olyan jó fél órás késéssel léptem át a Rét "határát" és vegyültem el a jelmezes diákok között. Mosolyogva figyeltem az iskola szellemeit, és diákjait, egészen addig, amíg Samut meg nem pillantottam. Amióta volt az a kis összetűzésünk, nem kifejezetten kedvelem, sőt mi több. De ahogy látom, még mindig nem tudott leállni mások pesztrálásával, így csak egy fintort elnyomva fordítottam neki hátat, és kezdtem körbe nézni. A DÖK megint kitett magáért. Ez azt hiszem magától értetődő.

Jelmez

Rose

Ritkán fordul elő, hogy volt bagolyköves diákok már az év első ünnepén visszajönnek régi iskolájukba, Ádám ellenben nemcsak, hogy megtette, de hű gyerek módjára jelmezt is kölcsönzött az alkalomra. Szó mi szó, a faluban néhányan ráordítottak és rácsapták az ajtót, mikor idefele egy kis cukrot próbált kérni a lakóktól, de néhány háznál azért megszánták és nem hagyták éhezni szegény fiút így az ünnepi lakoma előtt. Egyébiránt holnap ünnepnap, meccsek nincsenek és az újság is rég a nyomdában van, magyarán az égvilágon semmi dolga nincs. Itt viszont van ingyen kaja, ráadásul manófőzte, buli, zene, szórakozás, és rengeteg  régi ismerős, többek között ugye Rose. Miatta egyébként is lejött volna Pestről (nem mintha sok választása lenne), így annyi a változás, hogy nem a faluban, hanem a réten találkoznak - már lassan két hete, hogy nem látták egymást.
 A lakomán Ádám már nem is számít a lány jelenlétére, hiszen a kis dagijának mind a 45 kilójával "bele kell férnie a ruhájába," ám ő helyette is bőven megesz minden mozdíthatót. Cseppet sem meglepő módon még így is sikerül hamarabb odaérnie a hatalmas töksátorba kedvesénél, a várakozással töltött időt pedig a sütemények kóstolgatásával és a zenekar bámulásával tölti.
- Szia, édes! Hogy tetszem? Fogadjunk, megint alig van rajtad ruha. - Köszönti vidáman a szokásos fültől-fülig érő pajkos vigyorával, miközben Rose elé siet, hogy átkarolja és egy kissé szenvedélyesre sikerült "szia, rég láttalak" csókot nyomjon a szájára. Tulajdonképpen lehet, hogy ez a köszönés elég is lett volna, de ő azért még a fülébe súgja, hogy reméli, nem szándékoznak túl sokáig maradni. Persze az is előfordulhat, hogy Rose már a srác jelmeze miatt se szeretne órákig bálozni, főleg miután vidáman meglengették előtte a mikrofonfrizurát.
- Egyél! - Mondja komolyan, miután kigyönyörködte magát kedvesében, aztán már tolja is felé a vérpiros muffint anélkül, hogy kiengedné őt a karjaiból. Teljesen tisztában van vele, hogy Rose ma is alig evett, kétéves kapcsolatuknak már szerves része, hogy ezzel piszkálja a lányt.

Jelmez. Igen, a férfi. Mikrofonfrizurával.