|
Zsolt
Szörnyen indult a mai reggelem. A fejem szinte majdnem szétrobbant, mikor kikeltem az ágyból, tudtam, nálam ez csak akkor jelentkezik, hogyha nem tudtam magamat kialudni. Pár percig csak sétálgattam, új szobámban, nézelődtem, és ráeszméltem, hogy milyen rendetlen is vagyok. Nekiálltam összepakolni, majd mikor végeztem, bementem a fürdőbe és rendbeszedtem magamat. Meglepően hamar végeztem, majd mikor kijöttem, körülnéztem, és egy gyors de halk mozdulattal kislisszantam a szobából. Odabent még mindenki aludt, pedig már nem is volt olyan korán. A kastély lakója vagyok, már lassan több mint egy hete, de még szinte semmit sem láttam. Hogy őszinte legyek kicsit féltem. Új hely, új emberek. Sosem bírtam az ilyet, mindig ideges voltam. Sokat gondolkodtam azon, hogy mi lenne ha egy teljesen más Borit mutatnék az ittenieknek, mint amilyen valójában vagyok. Ismerjenek meg ők másnak, ne úgy mint ahogyan az emberek otthon ismernek. Azt a Borit én se szeretem olyan nagyon. Egy félénk kislány. Változni szeretnék, hiszen ahogy ránézek a korombeliekre, mindegyikük olyan pörgős, sokmindenhez értenek, élvezik az életet. Ennek ellenére, én mit csinálok? A szobában fekszem, és...lusta vagyok. Kissé elgondoltam sétálgatás közbe, és mire "felébredtem" már azt se tudtam, hogy merre vagyok. Annyira még emlékeztem, hogy lementem egy lépcsőn. Talán a földszinten lehetek, vagy tudom is én. Tettem még egy pár lépést, majd amint körbenéztem, feltűnt, hogy meglepően kevés diák van ilyenkor a szobáján kívül. De legalább van egy-kettő, ez is több mint a semmi. Továbbmentem, majd mikor oldalra pillantottam, valami jót pillantottam meg. Arrafelé vettem az irányt, majd kiléptem az udvarra. Nem is inkább udvar, ez nagyobb volt annál, rétnek mondható. Gyönyörű zöld volt a fű, a virágok is teljesen egészségesnek tűntek. Odahaza sokat foglalkoztam virágokkal, a szobám szinte már olyan volt mint egy botanikus kert. A nap sütött, kicsit fújdogált a szél, ezért is nem volt nagy kánikula. Egyre beljebb és beljebb sétáltam, mígnem észrevettem egy padot, majd mikor odaértem hozzá, leültem. Szeretek reggelente a friss levegőn sétálni, ettől legalább feléledek kicsit. Örülnék társaságnak is, csak egyszerűen...ilyen vagyok. Ha valaki hozzám jön ide, akkor szívesen ismerkedek, de én egy lépést se teszek más felé. Mindegy is, ez egy megérthetetlen dolog velem kapcsolatban. Rákönyököltem a padra, majd egy percre behunytam a szememet. Próbáltam élvezni ezt a szép időt, a madarak csipogását, a szellőt, ahogyan a hajamat dobálja. Nagyon belefeledkezhettem ebbe az egészbe, mert egyszer csak azon kaptam magamat, hogy se kép se hang. Gyorsan kapcsoltam, majd kinyitottam a szememet, ásítottam egy nagyot, és nézelődni kezdtem, van-e még valaki rajtam kívül idekint. Valójában csak arra voltam kíváncsi, látta-e más is a "majdnem elaludtam" című műsoromat, de szerencsére nem. Nem bírnék ki még egy megaláztatást. Bár, ha jobban belegondolok, már hozzá vagyok szokva..
|
