Hedvig

Egyesek nem képesek elhinni, hogy egy ekkora emberben, mint én, hogy lehet ennyi düh. Jelenleg én is elképedek saját magamon. Általában pillanatnyi hangulatingadozásaim vannak, de ez már délelőtt óta fojtogat. Egyszer, tényleg egy évben egyszer szánom rá magam, hogy bemenjek Felagund órájára, erre valaki egyből kóstolgatni kezd. Alapjáraton teszek arra, hogy ki, mit gondol, vagy mond rólam, ha az nem a varázstudásom, vagy jelenleg annak hiányára vonatkozik. Na, azzal tényleg elérik, hogy elhagyjam a tolerancia, és a teszek rá bogyóim - na, jó ez most úgy hangzott, mintha a drogosok rosszabbik kategóriájába tartoznék.
A szobatársaimat megkímélve, tépem fel a Szanatórium ajtaját, hogy aztán megkeressem a csajt. Megjegyeztem magamnak, ami általában nem jelent jót, legalább is ebben a szituációban nem. Az emberek elkerülnek a folyosón, amit meg is értek, mert jelenleg a legkevésbé foglalkozom azzal, hogy elrejtsem azt, ami rá van írva az arcomra.
Csak akkor erőltetek magamra sztoikus nyugalmat, mikor kilépve a kapun, a rét felé veszem az irányt. A csaj feje már messziről virít, legalább is nekem, de lehet csak a düh miatt hallucinálom azt a nyilat, ami rá mutat, "engem átkozz" felirattal felette. A pálcám előhalászom, mert ellentétben azzal, amit úgy két hónappal ezelőtt produkáltam, most már használni is tudom, Seren különórái megtették a hatásukat.
- Obstructo- köszönök illedelmesen, miután a szőkére szegezem a pálcám, és ha  annak nincsenek szuper reflexei, el is érem vele, hogy a közeli fának csapódjon. Egy apró rándulás- ami mosoly akar lenni-, jelenik meg az arcomon, úgy tűnik, ez a varázsige a védjegyemmé vált. Na, de el is kergetem a keserű gondolatokat.
- Jól hallottam, szeretnél arculatot váltani?- kérdezem csevegő hangnemben, miközben a másik fa törzsének dőlök, de a szemeim elárulják, hogy "neki annyi".

Hedvig

Egyesek nem képesek elhinni, hogy egy ekkora emberben, mint én, hogy lehet ennyi düh. Jelenleg én is elképedek saját magamon. Általában pillanatnyi hangulatingadozásaim vannak, de ez már délelőtt óta fojtogat. Egyszer, tényleg egy évben egyszer szánom rá magam, hogy bemenjek Felagund órájára, erre valaki egyből kóstolgatni kezd. Alapjáraton teszek arra, hogy ki, mit gondol, vagy mond rólam, ha az nem a varázstudásom, vagy jelenleg annak hiányára vonatkozik. Na, azzal tényleg elérik, hogy elhagyjam a tolerancia, és a teszek rá bogyóim - na, jó ez most úgy hangzott, mintha a drogosok rosszabbik kategóriájába tartoznék.
A szobatársaimat megkímélve, tépem fel a Szanatórium ajtaját, hogy aztán megkeressem a csajt. Megjegyeztem magamnak, ami általában nem jelent jót, legalább is ebben a szituációban nem. Az emberek elkerülnek a folyosón, amit meg is értek, mert jelenleg a legkevésbé foglalkozom azzal, hogy elrejtsem azt, ami rá van írva az arcomra.
Csak akkor erőltetek magamra sztoikus nyugalmat, mikor kilépve a kapun, a rét felé veszem az irányt. A csaj feje már messziről virít, legalább is nekem, de lehet csak a düh miatt hallucinálom azt a nyilat, ami rá mutat, "engem átkozz" felirattal felette. A pálcám előhalászom, mert ellentétben azzal, amit úgy két hónappal ezelőtt produkáltam, most már használni is tudom, Seren különórái megtették a hatásukat.
- Obstructo- köszönök illedelmesen, miután a szőkére szegezem a pálcám, és ha  annak nincsenek szuper reflexei, el is érem vele, hogy a közeli fának csapódjon. Egy apró rándulás- ami mosoly akar lenni-, jelenik meg az arcomon, úgy tűnik, ez a varázsige a védjegyemmé vált. Na, de el is kergetem a keserű gondolatokat.
- Jól hallottam, szeretnél arculatot váltani?- kérdezem csevegő hangnemben, miközben a másik fa törzsének dőlök, de a szemeim elárulják, hogy "neki annyi".

Ophelia


Ma az újdonság kedvéért meglátogattam egy olyan órát amit nem vettem fel. Mondhatni elég jól éreztem magam, mondjuk voltak részek, amikor egy mukkot sem értettem, de amikor tudtam valamit hozzászóltam az órához. Minden rendben lett volna, ha nem lett volna bent egy másik lány akinek nem tetszett valami. Eleinte nem érdekelt és nem is foglalkoztam vele, de az óra közepén már eléggé betelt a pohár és összeszólalkoztunk.
Az óra végén hamar elhúztam a csíkot, nem akartam vele még többet vitázni. Messziről sütött róla, hogy nem az a jó tét lélek aki egy szócsatával megelégszik. Fel spuriztam az Eridon körletébe és csak akkor jöttem le onnan, amikor elmentem harapnivalóért. Magammal vittem pár könyvet, hogy átnézzek pár dolgot ami nem volt világos számomra. Evés után a megfelelő helyet kerestem a réten, amit pont akkor szemeltem ki magamnak, amikor éreztem valami nagyobb lökést a hátamközepén. Vetődés közben a könyveim kiestek a kezemből én meg a fának neki csapódtam. Az csapódás következtében felszisszentem majd a földre csúsztam. Mind ezután a fejemhez kaptam, hogy megnézzem, e vérzik e valahol mert nagyon fájt. Közben pedig próbáltam kiszúrni, hogy ki lehetett az. A látásom elég homályos volt, azért felismertem az ismeretlen lányt, aki a másik fatörzsének dőlve szegezett felém egy kérdést.
- Jól hallottam, elmebeteg vagy? Mire volt ez jó te abnormális? –kérdeztem vissza gúnyos hangon majd kezemmel megtámasztottam magam a fatörzsén és feltápászkodtam. A ruhámról letöröltem a koszt, majd a könyveim után hajoltam, hogy felvegyem őket. Közben a másikkal egyáltalán nem foglalkoztam.

Hedvig

Szenvtelenül, kifejezéstelen tekintettel nézem végig, ahogy a lány a fának csapódik, és kihullanak a kezéből a könyvek. Próbálok nem arra gondolni, mennyire jó érzés ez, az ilyen gondolatok nálam nem vezetnek jóra, hisz... bennem is megvan a hajlam, hogy olyanná váljak, mint nagybátyám, tudom ezt, ezért nem is hiszem el másoknak az ellenkezőjét. Az egész csak az elhatározásomon múlik, meg azon, hogy szándékosan kerülöm el az ilyen helyzeteket, de van egy határ, mikor már nem bírom lenyelni a békát, és hagyom, hogy a büszkeségem előtérbe kerüljön, amit éppen meg kell védenem.
- Nem tudom. Mire volt jó belekötni olyas valakibe, akiről jobb híján a nevét se tudod?- a hangom hidegen cseng, semmi gúny, viszont vérszemet kapok az ő hangvétele miatt.
Gyanítom, ha tudta volna, rellonos vagyok, más lett volna a hozzáállása, már ha nem tartozik a mazochisták közé. A pálcám forgatom, és oldalra döntött fejjel nézem, mit szenved össze magának.
- Oh, had segítsek- önzetlenségem nem ismer határokat, de a másik rájöhet a hangomban megbújó gúnyról, hogy nem épp a legnemesebb szándékok vezérelnek.
- Exagito- vetem be a gáncsoló átkot, ami végtére is még hasznos is. A lánynak nem kell hajolnia a könyveiért.... egy szintbe kerül vele. Hogy beveri-e a fejét? Esetleg rossz pózba érkezik, és megsínyli a karja? Na, az most nem érdekel, van gyengélkedő. A kérdés itt az, hogy jó kislány módjára visszavesz magából, vagy itt fog éjszakázni?

Ophelia

Egyáltalán nem ijedtem meg tőle. Láttam már a muglik között is hozzá hasonlós, sőt még rosszabbat is. Ott is a nagy számért kötöttek belém állandóan és meg tanultam kezelni az ilyesfajta helyzetet. Azért még is valamiért kirázott a hideg, amikor a lány szemébe néztem.  Nem a félelem miatt, az biztos nem, inkább valami más volt az oka, a kisugárzása vagy nem tudom. Igen, biztosan a kisugárzása miatt lehettem libabőrös.
- Nem beléd kötöttem csak kijavítottalak. De most komolyan ilyen gyerekes dolog miatt taszítottál a fának? –értetlenkedtem, a kérdésem végén egy halvány futó mosoly jelent meg az arcomon. talán észrevette talán nem. Nem izgatott, inkább a mozgással voltam elfoglalva ugyan is az még nehézkesen ment. Pont úgy érkeztem az esésnél, hogy a csípőmet az egyik fa aljában heverő köbe beütöttem.
A felállással hamar megvoltam a hajolás volt az, ami nehezemre ment, de az ismeretlen szőkeség még ebben is „segített”. Egy újabb varázslatot küldött felém -ami elől persze nem tudtam kitérni –és újra a földön találtam magam. Mázlim volt, mert nem estem olyan nagyot, a fejemet megint bevertem, de az már meg se kottyant.
- Ah, te tényleg nem vagy eszednél. –masszíroztam meg a kobakom majd feltérdeltem. Felé fordítottam az arcomat és a tekintetét kerestem. –Had kérdezzek már valami. Neked mire jó ismeretlent így szadizni? –hangomon semmi gúny nem hallatszódott. Nem akartam tovább cukkolni csak megérteni, hogy neki mire jó ez. Bár tudtam, hogy nem fogom megtudni, de még is azért érdeklődtem e felől egy kicsit.

Hedvig

Nem igazán érdekel, a lány mit gondol, az meg, hogy mit mond, végképp nem. Ha mást nem is, magamnak bebizonyítottam, hogy fényévekkel jobb vagyok annál, mint mikor idekerültem, és nem csupán mágia terén. Talán meg is nyugodhatnék, pech, hogy az nem megy olyan könnyen.
- Nem, alapból átkozni való kisugárzásod van, az, hogy még szerencsétlen is vagy, csak egy plusz- vonok vállat. Nem fogok kamuzni, szerintem nem is várja el, viszont jelenleg ez a véleményem róla, és nem rejtem véka alá.  
Ha jó kedvemben lennék, biztos szemközt röhögném, de így csak szemet forgat, és összefonom a karom a mellkasom előtt. Lebámulok az órámra. Elmúlt takarodó, nem kéne itt kint lennem, ha nem akarok megint büntit. Mostanában mániájuk, és esküszöm, van egy beépített Ophelia radaruk.
A kérdést ignorálva sóhajtok fel.
- Petrificus Totalus- küldök felé egy bájos mosolyt, miután sóbálvány átkot szórtam rá.
- Nem tudom, mi lesz rosszabb számodra, ha rád talál egy prefi, vagy, ha nem. Mindenesetre jó éjt- ezzel vágok egy stílusos hátraarcot, és visszamegyek a Rellonba, nem törődve a réten hagyott lánnyal. Az emberek többsége úgyis azt fogja hinni, hogy Noel műve, ami talán jobb is így.