Nyár van nyár! Röpke lepke száll virágra zümmög száz bogár! - Magamban énekelek csak, bár nem vészesen szörnyű a hangom azért nem akarok senkit sem elüldözni. Túl vagyok egy újabb vizsgán, és ezt a szabadban kell megünnepelnem, még ha az időjárás nem is ért egyet a fejemben felhangzó dallammal, akkor is. Összehúzom magamon a talárt, és ellátom egy vízlepergető bűbájjal. Jelenleg szerencsém van és nem esik, de a szürke felhők az égen nem ígérnek túl sok jót. Mégsem akarok bent gubbasztani, az nem az én világom.
A rétre sétálok, és leterítem a törölközőt, amit magammal hoztam. Persze mehettem volna a piknikező tisztásra is, de én már csak ilyen különc vagyok. Szóval törcsi a földre, ki lehet azt mosni - ez is megkapta már a leperex-et - aztán szépen ráfekszem én is.
Hanyatt fekszem, a kezeimet a tarkóm alatt összekulcsolom, és az eget nézem, miközben keresztbe teszem a lábaimat. Eljátszom a gondolattal, hogy sámán vagyok, és egy esőtánccal elűzöm a komor fellegeket, de annyira abszurd a kép,hogy hangosan felnevetek. A jobb kezem a szám elé kapom, félig felülök, úgy nézek körbe, hányan néznek most totál idiótának. De szerencsére a rossz idő elég sokakat elkerget. Nem látok senkit, így nyugodtan zuttyanok vissza, és idézem fel magamban a vizsgákat. Majd azokat a tárgyakat, amik még hátra vannak.
Egyedül a repüléstantól félek, mert abból csak elméleti tudásom van, és tartok tőle, hogy a gyakorlati ismeretekre is szükség lesz, de egyelőre nem görcsölök ezen. Lehunyom a szemem, és mély levegőt veszek. Már nincs sok hátra, és befejezem az iskolát, aztán jöhet a Mesterképzés. Hihetetlen! Mégis, teljesen nyugodt vagyok, ki van csukva, hogy ne sikerülne valamelyik vizsga...
El is alszom. Ha nem is voltam eddig tudatában, a vizsgadrukk dolgozott bennem, és az elmúlt napokban kevesebbet aludtam, de most, hogy az első megmérettetésen túl vagyok, könnyedén álomba zuhanok.

Kevin
ruha

Rajzfilmhősös nap - A BULI

Szerencsére az időjárás nekünk kedvez és a mai napon se nem túl meleg, se nem túl hideg nincsen. Reggeltől estig láthattátok, hogy a kastély akóinak nagy része már a kölcsönzött jelmezében jár fel-alá. És az esti buli még csak most jön!
A rétre alig lehet ráismerni. A padok mind feldíszítve várják, hogy rájuk üljön valaki. Lámpások veszik körbe a rét szélét, de találhatunk itt-ott elszórva is belőlük, hogy biztosan jól megvilágítsák a teret az esti bulihoz. Asztalkák és kis bódék ezúttal is ételt, italt, ajándékokat kínálnak a beöltözötteknek.
Az este folyamán jelmezversenyen lehet részt venni, külön a fiúknak és a lányoknak. Itt elsősorban a hasonlóságot mérjük és azt, hogy mennyire tudtál azonosulni a szereplővel. A győztesek természetesen jutalomban részesülnek, és ők lesznek a rajzfilmhősök királya, és királynője. Szavazni úgy tudtok, ha megkeresitek az asztalkát, amin a doboz van, és beledobjátok a jelöltetek nevét. Egy ember csak egyszer szavazhat, mindkét nemre.
Továbbá kvízek kitöltésére is van mód, természetesen rajzfilmes témában, melyet a bódék között várakozó DÖK tagoktól lehet kérni..
El vannak helyezve különféle hátterek is, amiknél lehet képeket csinálni. Van mindenféle: erdő az erdőben játszódó meseszereplőknek, város a szuperhősöknek és kastély a hercegeknek, hercegnőknek. De ezeken kívül tengeralatti, ázsiai és egyéb speciális fotóhátterek is megtalálhatóak nem messze a tánctértől. Ne maradjatok le róla, szép emlék lesz!  
A nagyobb, vagy éppen más mókákra vágyók sem unatkozhatnak. A hőlégballonok szívesen elvisznek mindenkit egy kis túrára Bogolyfalva fölé. Csakúgy ahogy a fotóháttereknél, itt is vannak többféle mintájúak, kedvetekre választhattok.  
Alkonyatkor a fényszórók kigyúlnak és megkezdődik az esti buli. A zene is hangosabb egy kicsit, lehet táncolni (bár biztos volt, aki már a kastélyban ropta). Az éjszaka közepén, pontban éjfélkor hirtelen minden fényforrás kialszik és csönd lesz úrrá a réten. Nem, még nem ért véget a buli. Ekkor jön az esti lámpásfelengedés, a szokásunk. Mindenkinek jut bőven kívánságlámpás, melyet szintén a DÖK tagok osztanak, amit aztán egyszerre engedünk majd el és bocsájtjuk az égnek.

Jó szórakozást!

//A kvízért forduljatok Annelie Freya Blomqvisthez, a jutalom: házpontok!
Mindenki, aki berakja a jelmeze linkjét a hozzászólásába, részt vesz a jelmezversenyen - amit majd a szavazások témában találtok meg!
Szálazásra figyeljetek.
A buli időpontjai: szerepjátékosan augusztus 23., Álmodóilag augusztus 18-tól szeptember 8-ig.//

Kiértem a Rétre és Waffellel az oldalamon megindultam az egyik pad felé, ami hívogatóan állt egy szomorú fűz alatt. Lépteimet szinte már olyan nehéznek éreztem, mintha egy rablánccal megtoldott ólomgolyót cipeltetnék lábaimmal. Lassan de biztosan közelítettem meg kiszemelt ülőhelyemet, mely mellett családom kedvenc férfitagja hasalt a fűben. Lehuppantam ebem mellé, aki bambán szemlélt engem, miközben nyelve szinte már a mellkasát verdeste a fáradtságtól. Végül is megértem, hiszen nem kis sétát tettünk meg:
Miután kiléptünk az iskola ajtaján lassan kiértünk a Rétre, majd átsétáltunk a Piknikező tisztásra, ahonnan átvergődtünk az erdőn, végül megérkeztünk a Vízeséshez (ami meg kell hagyni, tényleg lélegzetelállító látványt nyújtott) , ahol ivással és pihenéssel ütöttük el az időt. Waffel balszerencsémre meglátott egy mókust, akit egészen a vadászlakig üldözött, követve őt végig az odújáig, így várhattam fél órát, mire felhagyott a gesztenyefán bujkáló rágcsáló ugatásával.
- Huh! Most így végiggondolva, már meg tudom érteni, hogy az edzettségem ellenére miért sajog ennyire a lábam. - Panaszkodtam, miközben kezeimet magasra emeltem, és a mögöttem elterülő lombos ágak felé nyújtóztam.
Waffel felkapta a fejét, majd égnek eresztett füleit a fejével együtt egy frissen keletkező hang irányába fordította. Én is felemeltem hátradöntött fejemet olyan magasra, ameddig a testem jelenlegi állapota engedte, hogy vethessek egy pillantást én is a hozzánk közeledő személyre. Mielőtt még teljesen felegyenesedtem volna a szemem sarkából láttam, hogy kutyám visszafekszik, így tudtam, hogy nem lehet idegen számomra az illető. Biztos egy Levitás ismerősöm az.
Mikor ráemeltem tekintetem az illetőre beigazolódott sejtésem, ugyanis nem más állt előttem, mint Rentai Bálint a Levitából.
Biztos voltam benne, hogy volt valami mondanivalója számomra, hiszen nem az a fajta ember, aki csak úgy ok nélkül odament volna hozzám, hogy elüsse velem az időt. Rákérdeztem, hogy mit keresett arrafelé:
- Szia Bálint! Már rég nem láttalak. Mi járatban vagy errefelé?

Lora

Elképesztő, hogy milyen gyorsan telik az idő. Alighogy vége lett az egyik tanévnek, már kezdődött is a másik. Immáron negyedik éve, hogy az ódon kastély falai között tanulok, mégis emlékszem az első napomra. Iszonyatosan féltem, hogy mi vár majd rám, lesznek-e barátaim, és hogy tudok-e majd lépést tartani a többiekkel. Nem kellett sok, hogy megkedveljem az új környezetet, kezdve az emberektől a kastélyt körülvevő vidékig. Számos hely volt, ahova el tudtam vonulni az emberek szeme elől, ha éppen ahhoz volt kedvem. Az egyik ilyen hely a rét volt. Persze, sokan járnak oda, de akkora területen van, hogy az ember könnyen láthatatlannak érezheti magát. Mivel a tanítás még nem igen vette kezdetét, vagy legalábbis nem terhelnek még le minket annyira, gondoltam járok egyet a kastély körül. Az időjárás még kellemesnek volt mondható, ráadásul még a nap is sütött. A kastélyból kiérve egyenesen a rét felé vettem az irányt, szerettem volna leülni egy padra vagy a fűbe és csak élvezni pillanatot. Nem én voltam az egyedüli, aki hasonlóképpen gondolkodott. Több diákot is láttam olvasni vagy éppen beszélgetni a rét különböző részein. Nem messze tőlem, már ki is szúrtam egy hatalmas tölgyfát, ami alkalmasnak tűnt arra, hogy lepihenjek a tövében. Azonban, alighogy elindultam úgy hallottam, mintha valaki az én nevemet ordítaná. Reflexszerűen megfordultam és láttam, ahogyan egy (feltehetőleg) elsős fiú szalad egy korabeli lány felé. Elég volt csupán fél percre nem oda figyelnem, hogy valami bajt csináljak. Éles fájdalom hasított a fejembe, és a halántékomat dörzsölve láttam, hogy mi is történt.
-    Jaj, ne haragudj! Azt hittem, hogy nekem szólnak. Jól vagy? Ugye nem ütötted meg magadat? – támadtam le szó szerint az előttem álló lányt.
Válasz azonban még nem jött. Őszintén szólva, kezdtem kicsit megijedni, mert a lány csak nézett rám a barna szemeivel miközben az egyik kezével a fejét fogta. Remek Cindy! Ezt jól megcsináltad…

Öltözet

Gareth

Jared egész nap tűkön ült, alig bírt nyugton maradni az órákon, hiába volt alapvetően nyugodt természetű, mert tudta, hogy nagy nap a mai. A testvére éjjel befejezte az iránytűiket, ami nem mást jelentett, mint hogy le kell tesztelni. Mivel különböző évfolyamokra jártak, így nap közben nem nagyon találkoztak, ezért - na meg a kíváncsi szempárok miatt - lehetetlen lett volna rögtön reggelről megejteni a próbát, úgyhogy a fiúnak ki kellett várni, hogy minden kötelező programnak vége legyen, csak úgy neki, mint a bátyja számára.
És aztán eljött az idő! Kipróbálhatták a találmányt, amin hosszan dolgoztak, és most végre elkészült! Legalábbis valószínűleg, de majd most ugrik a majom a vízbe, ha terepen is bevetik. Eddig csak a zárt ajtók mögött lettek előzetes tesztek végezve, amik pozitív eredményekkel kecsegtettek, de szokták mondani, hogy "a puding próbája az evés", és ez nincs másképp a találmányokkal sem. Csak ott a használat során dőlnek el a dolgok.
Egész vidáman lépdelt testvére mellett lefelé a lépcsőkön, hogy kijussanak a szabadba. Egyelőre inkább nyílt színen akarták tesztelni a szép kis iránytűket, úgyhogy a már korábban felfedezett rét felé mentek.
Tenyerében ott szorongatta saját alkalmatosságát, egy fekete-kék szépséget, ami pehelykönnyen simult tenyerébe, és csak arra várt, hogy végre használatba lépjen. Jarednek nagyon tetszett a kis mágikus tárgy, mert felületének simasága jól esett ujjainak, és akár a nyakában is hordhatta, anélkül, hogy bárki felfedezte volna, hogy különlegesség van nála.
- Itt jó is lesz, nem? - kérdezte, mikor megálltak a rét szélén, és kicsit megmozgatta tagjait. Jól esett neki a hűvös, tiszta levegő, a kastély bezártsága után. - Hogy csináljuk? - nézett fel bátyjára.

Dwayne
A halloweeni mulatság végén

Scarlett Conroy

Az új környezettől kissé, na jó, nagyon elfáradtam, vágytam egy kis nyugalomra. Ezért mentem a kastély melletti rétre. Már az önmagában meglepő tény volt, hogy idetaláltam, nem is tartott olyan sokáig. De szép - állapítottam meg. Kár, hogy tele van emberekkel. De ezen végül túlléptem, nem mentem el, elvégre ha barátokat szeretnék, akkor nem kerülhetem el az embereket. Igaz, ilyen zsúfoltságban esélyem sem lenne rá.
Egy fának támasztottam a hátamat, és elnéztem az erdő felé, amit állítólag jobb kerülni. Így, karba tett kézzel ácsorogtam egy darabig, aztán az jutott eszembe, hogy milyen bénán mutathatok így, csendben bámulva a tájat. Ezért hátrafordultam, és intettem a szőke lánynak, aki közvetlenül mögöttem állt meg.
 - Helló!
Általában nem szoktam magamtól ismerkedni, kezdeményezni, mindig megvárom, hogy a másik köszönjön. De mi bajom lehet, ha néha nem így teszek? Semmi!
Próbáltam magabiztosnak látszani, kihúztam magam, és elmosolyodtam. A tőlem megszokott mozdulattal beletúrtam a hajamba, de ez már egészen ösztönös mozdulat volt.
 - Szép az a hely - mondom félig magamnak, félig a lánynak, és közben érzem, hogy kissé furcsának tűnhetek a szemében.

Mark
Péntek
Késő délután...
A gömb

A mai kelés maga volt a rémálom, ezért nem értettem, miért nem maradtam az ágyban maradni. Ja igen, a levél Gracetől, hogy vigyem el a kis gömbömet magammal. Egy kisebbfajta grimasz kíséretében kaptam magamra egy farmert meg egy fekete pólót és a sportcipőm, majd kivetődtem a szobámból a társalgó/nappaliként szolgáló helységbe és körbepillantottam, majd felkaptam a kanapémról a pulcsim és kisiettem a hajamba túrva. A szobája nem volt messze, ezért nem éreztem túl megerőltetőnek a dolgot, mert ha mondjuk sokkal messzebb lett volna, akkor tutira nem most ugrok át a kis gömbért. Végül bekopogtam és az egyik szobatársa nyitott ajtót akinek levezettem mért jöttem ide, ő pedig továbbította az üzenetem Gracenek és ő végül méltóztatott az ajtóhoz jönni, hogy odaadja azt. Egy köszönettel és egy vigyorral meg egy kisebb szóváltással hagytam magára, mert dolga volt. Hát, szuper.. Felsóhajtottam és a kis gömböt lestem a kezemben, majd a pulcsim zsebébe tettem kifelé indulva a suliból, mert nem volt jobb ötletem és kellett egy kis friss levegő. Kifelé menet megfordult pár dolog a fejemben, ami nem volt meglepő, mert mostanság sok dolog történt velem hozzá. Kiszedve a kis golyót megfigyeltem, hogy mennyire nem átlagos és még mist is elmosolyodtam. Persze, hogy ilyet vett nekem! Mióta emlegettem neki Bettit ami ugyan az agyára tudott menni, de azért titokban szerette ha felhozom tudtam, hogy tudja mennyire bírom azt az állatot és tessék. Egy tehenes hógömb! Szórakoztató volt belegondolni abba, amikor megvette nekem abba a boltban Londonban, pedig azért vittem oda, hogy én vegyek neki valamit. A gömböt a markomba tartva siettem le a lépcsősoron a Levitától egészen a bejáratig és kilökve azt kijutottam a rétre és meglepetten vettem tudomást róla, hogy nem esik.
- Na ez is ritka ilyenkor... - jegyeztem meg csak úgy magamnak és kisétáltam a rétre ledobva magam az egyik padra. Egy kisebb fajta nyugalom tőrt rám, mert meglepő módon egy kisebb sem volt kint, mivel nem akartak megfázni, legalábbis én ennek könyveltem el a dolgot. Újra a furcsa tárgyacskámra esett a tekintetem és azt szemléltem, a mintázatot ami bele volt karcolva, az írást, meg a benne lévő „jelenetet”. Megráztam, majd a leeső hópelyhekre emeltem a tekintetem és bele is merültem a figyelésébe, de hamar elragadtak a gondolataim amelyek szinte elemi erővel hatottak rám. Emlékek, érzések, gondolatok sokasága volt ez az egész és nem teljesen tudtam őket hova tenni. Legfőképpen az aggódás volt az, ami beárnyékolta az egész menetét, de a harag is épp úgy jelen volt egyetlen szülőanyám felé. Felsóhajtottam és mivel magam voltam úgy döntöttem, hogy ezen nem lenne a legjobb sokáig törnöm a fejem. Váratlanul, mintha csak erre várt volna, megnyílt az ég és hideg esőcseppek kezdtek hullani az égből, majd a csepegésből zápor kerekedett, én pedig behúzódtam egy fa alá menedék gyanánt.
- Na szuper... már csak ez kellett! - dőltem neki a fa törzsének és vártam, de sejtettem, hogy ez nem egy gyors zápor lesz ami pár percen belül el fog múlni. Mivel jobb dolgom nem volt, így itt maradtam és lehunytam a szemem, a gömböt továbbra sem téve el, majd kimondtam ami a fejembe járt, mert az egész zavarodott egyveleg a fejemben el akart nyomni.
- Talán... ki kellene békülnöm anyámmal. - pillantottam a kis gömb bonyolult mintázatára. - Lehet, hogy igaza van és tényleg haza kellene látogatnom... - gondoltam itt az utolsó levelére amit kivételesen kinyitottam, majd egy sóhaj hagyta el az ajkam. - Vagy talán csak le kellene lépnem és eltűnnöm teljesen az életéből és akkor nem kellene miattam szenvednie. - élve az általa leírt szóval elmosolyodtam , de kicsit sem vidám mosoly volt. Legalább ezt kimondtam hangosan... Most ez nyomta a legjobban a lelkem és minél jobban hagytam elkallódni a dolgot a fejemben, próbálva nem törődni vele, annál jobban beitta magát oda és nem akart megszűnni az érzés a fejemből. - Na meg persze be kéne vallanom Gracenak hogy szeretem, de valószínűleg tutira képen törölne! És ezt amúgy is elmondtam már neki, vagy tízszer! - ezen persze felnevettem és egy kicsit jobb kedvem is lett tőle. Belegondolva a leányzó tutira hülyén nézne rám, mert még most sem hiszi el, hogy képes vagyok két hétnél tovább kapcsolatban lenni valakivel, de kérem! Miért ne lennék rá képes? Szórakozottan feldobtam a gömböt a levegőbe és elkaptam azt, majd kiléptem az esőbe és az ég felé fordítottam a fejem és lehunyva a szemeim, hagyva magam elázni. Kicsit olyan volt, mintha az eső elmosta volna, a nehéz gondolatokat, de jó volt hagosan is kijelentenem, mert így olyan volt, mintha egy nehéz kő esett volna le a vállamról és vagy öt kilót fogytam volna egyetlen perc leforgása alatt.

A múltkori rossz hangulatát már kiszellőztette a fejéből, annyi mindenesetre biztossá vált, hogy ki kell mozdulnia a kastélyból, mert olyan őrült lesz, mint Jamie McDonald, csak jóval kevesebb energiával. Ennek megfelelően szépen felöltötte összes meleg ruháját, fölvette a sapkát, kesztyűt, sálat meg azt a hosszú kabátot,ami beillene palástnak is, és szimplán menő, és kicsoszogott a rétre.

Nem meglepő, hogy szereti a magányosságot. Meg az éjszakát. Nézegetni a csillagokat, ha vannak, bámulni a holdsarlót, szívni a jelenleg hideg és biztosan megnáthásító levegőt, sétálgatni a feketeségben. Tizennégy évének összes - azaz nem sok, elég sután tapogatózó - filozófiai gondolatát szabadon eresztheti, számba veheti, mi történt eddig itt vele, mik a tervei a következő napokra, és azt a luxus is megteheti, hogy nem gondol semmire. Meg is teszi.

Igyekszik csak annyira elcsászkálni, hogy a kastély kivilágított ablakait még épphogy lássa, mert különben reggelig nem jut meleg helyre. Összességében viszont céltalanul lődörög és pihenteti az agyát. Megint azt teszi, amiben - és egyedüliként - a legjobb: szimplán létezik.

Jeremy

- 2015. január 5, hétfő, este -

 A mai reggel folyamán is nagyon gondolkodtam azon, hogy felvágjam-e az ereimet ismét, hátha most sikerrel járok. A tükörbe alig bírok belenézni, de hát ha az ember már másodikas mestertanonc, s be kell járnia órákra, akkor nem hanyagolhatja el magát teljesen. Szerencsére voltak még ruháim a szepszises korszakomból, ruhák, amik rájönnek erre a testre. Hát hogy nézek én ki, te magasságos jó Isten? Miért?? Miért pont én?..
 Inget húztam, sőt, nyakkendőt is kötöttem, ami passzolt a sötétkék farmeromhoz. A tanárok elhűltek, amikor megláttak az órákon, de akkurátusan elismételtem, hogy inkább ne kérdezzenek semmit. Az emberek a hátam mögött összesúgtak, több - számomra ismeretlen - lány is kapva az alkalmon a nyomomba eredtek, és mikor lehetőségük adódott, odadörgölőztek hozzám. Sőt, az egyik úgy kapott szájon, hogy csak lestem, mint Józsika a moziba. Egy velem megegyező nemű tagot le kellett nyugtatnom, hogy nem fogok még egyszer a csajára hajtani, sőt, kis híján verekedésbe is torkollott egy beszélgetésem egy másik fiúval. A mosdóba menekülve szívesen megtéptem volna a hajamat vagy végigkaristoltam volna az arcom valami éles tárggyal - de szerencsétlenségemre később a saját bőrömön is meglátszana. A vicces cigit majd holnap fogom eltolni, ezt a mai napot már csak kibírom valahogy.
 Az egyetlen öröm forrásomat a sötétedés után a hó okozta. Meggyepáltan, lestrapálva löktem ki a tölgyfaajtót, majd a rétre érve eszembe jutottak a gyerekkori emlékeim. Kicsi voltam. Nagyon kicsi. Nem is emlék igazából, csak egy érzés. Leheletemet láttam a havazásban, a fehér táj pedig határozottan euforisztikus állapotot idézett elő. Vastag pulóverem zsebéből, melyet az ingre húztam rá, elővettem egy elegáns cigaretta-tartót, felpattintva kivettem belőle a szegfűszeges Black-dohányt, öngyújtót, és már pöfékeltem is.. Hogy a fenébe tolhattam el ennyire ezt? Nem értem.

Erdődi  D. Jonatán

Ruha

Egykis friss levegőre vágytam, ezért felkaptam a kabátomat és a rét felé indultam. Már régen nem voltam kint. Jól fog esni ha kicsit kiszellőztethetem a fejemet. Ahogy a fa kapuhoz értem óvatosan kinyitottam és lassan szűrődött befelé a napfény ahogy egyre tágabban nyílt az ajtó. A lábaim belesüppedtek a földbe ahogy ráléptem a friss gyepre. Azonnal finom friss levegő illata szállt meg és a különböző állatok hangjait halottam. Lefeküdtem a földbe , hogy az eget láthassam.Szeretem nézni a felhőket. Sokszor néztem kis koromban mindíg különféle formák után kutatgatva. Látom ahogy könnyen libennek egymás után. Kissé fázom, de egyenlőre pont jó az idő. Kissé hideg, de az arcomon mégis ott érzem a meleg napfényt.Csak egyedűl vagyok itt ,ezért hallgathatom a természet lágy hangjait. Olyan , mintha kitisztítanám az agyamat. Nagyon kellemes érzés.

Corina

// Previously on Kornella... //

Álmodói időpont: márc. 17-31.


Lazítsatok velünk ezen az Ifjúság világnapján!

Ahogy kiléptek a rétre, az első ami szembetűnhet az a sok ember, sok fiatal akik már a reggelijüket is kint a szabadban fogyasztják el. Hiszen az idő jó - a bűbájoknak köszönhetően a réten sokkal melegebb van -, a kedv még jobb és sok lehetőségetek van arra, hogy szórakozzatok.
Az egyik oldalon található a játékok terepe, itt áll az óriáskerék, ami olyan magasra visz fel, hogy egész Bogolyfalvát belátjátok vele és még éjszaka is működik, szép kivilágítással. Mellette körhinta és ugrálóvár található, nincs rá kor és súlykorlátozás, bárki használhatja őket.
A másik részen vannak az asztalok sorban, ahol ételek és italok várják az éhes gyomrokat, a többi asztal pedig arra szolgál, hogy rajzolhassatok a rajzversenyre, kártyázzatok, arcfestést csináljatok, vagy éppen lemosható tetoválással pingáljátok ki egymást.
Napközben találkozhattok a kviddicsező kedvükben levő emberekre váró pályát, melyben az a különleges, hogy sima seprűkkel, a földön kell játszanotok egyszerű labdákkal.
Ez a terület alakul át este hangulatos, baráti hellyé. Középen tábortűz körül ücsöröghettek, ahonnan tudjátok hallgatni egymást, ahogy sorban karaokeztok a vegyes dalokra.



Jó szórakozást kívánunk mindenkinek!

//Figyeljetek a szálazásra! Ehhez, a kezdőposzthoz szálazzatok, hogy a játék egyben legyen.
Rajzversennyel, vagy bármi mással forduljatok a Szervezői Mesélőhöz!//

Tavasz vaan!
Ennek rettentően örül. Igaz, néha, ha kint csavarog, erős tüsszögési roham fogja el, de lehet, hogy ez csak attól van, mert múltkor sikerült kegyetlenül eláznia. Nem volt épp a legjobb ötlet, de amikor elindult, egy szál pulcsiban, még nagyon jó idő volt, nappal, igaz, felhők is voltak a határban, amikre nem figyelt, mivel úgy hitte, hogy egyhamar visszaér. Hinni viszont a templomban kell. Nem sikerült a küldetése.
Dea mai napon nem fenyegette az eső, vagy ha igen, nem látványosan, így biztonságba érezte magát, amikor megindult lefele, hóna alatt egy pokróccal, hogy kiterülhessen a fűben, és belakmározhasson D-vitaminból. Egy könyv is lapult hóna alatt, kedvenc westeros-i hőseivel, jó vastagon taglalva, ha már eleget hentergett, forgatni is fogja, nagy hévvel. Nem öltözött túl, a tavalyi tornacsukája pihen a lábán, kissé szaggatott farmeréhez fekete, kissé elméretezett pulóvert visel, zombi-nyúl mintával, orrán napszemüvege csücsül, mert hát, már süt a nap, és az kell. Léptei elnyújtottak, mégis kényelmes tempójúak, amivel közeledik a rét felé. Hamar átszelte a kastélyt, nem volt sok diák az útjában, nyílván mind kint napoznak, vagy még otthon vannak, és pihennek, nem tudja. Nem is nagyon ássa bele magát ilyesmibe, ahogy sohasem. A szünet alatt volt ideje bőven, mivel, magát is meglepve, sikerült évet lépnie, és még a magyar-tudásán is csiszolt, ámbár akcentusa még mindig letépi az ember fülét, de már egyre kevesebb szót kever össze. Persze, ez nem azt jelenti, hogy mindent tud, mond még butaságokat, viszont azt senki nem tagadhatja, hogy jól halad, tekintve, hogy a nulláról kezdte szinte. Ha nem lenne világi lusta, most nyelvkönyv lapulna regénye helyén, de mivel még nincs sajtból a Hold, hogy stréber legyen. Amikor ez megtörténik, ő lesz az Iskola első.
Leérve szippant nagyot a levegőből, és körbepillant. A gyep már szép zöld, nem hullaszínű, mint télen, és, ahogy érzi, nem is nyirkos, így minden adott ahhoz, hogy élvezhesse. A nap süt, a szél kicsit lengedezik, de nem vészesen, így meg is indul, egy kisebb dombocska felé. Itt teríti le a pokrócot, teszi le a könyvet a szélére, majd eldőlve terül ki, mint az Alföld, és nagyot szusszanva hunyja le a szemeit, megkezdve a napozást. Igaz, ez még nem az igazi, hiszen nyakig felöltözve csak a sötét színű ruhák szívják be a meleget, de ez is több, mint a semmi.

Clarissa

Nyuszi ül a fűben, ülve, szundikálva… szóval, mivel mindjárt itt a húsvét, megismerkedtem a jó magyar húsvéti szokásokkal.  Festenek tojást, és meg kell találni őket! Tök izgi szerintem.  Egyedül viszont kicsit lassabb és unalmasabb, de még így is jó buli. Már csak el kéne dönteni, milyen színű legyen az első tojás.
Közben magyar verseket olvastam, hogy jobban ezzel is tanuljam a nyelvet. Dalolászni azt biztosan nem fogok, pláne, hogy tudom, milyen fahangom van. Gabbie szerint olyan, mintha egy hiéna farkára ráléptek volna, és kínjában visítana… igazán kedves húgom van, nemde? Ettől függetlenül imádtam, és hiányzott, csak úgy, mit földre szállt kisördög-öcsém, Louise. Tuti otthon a tanárokat készíti ki általános suliban. Anyáék már írtak, hogy első nekilendülésből, második félév első tanítási napján Merlin tudja, hogy, de sikeresen kidöntötte az ajtót, a matek tanára legnagyobb bosszúságára. Nocsak, öcskös is varázserővel rendelkezne? Másként hogyan tudná egy nyolc éves, rosszcsont kölök ezt véghezvinni teljesen egyedül, mindenféle segedelem nélkül? Sehogy… szerintem.

Egyet eldöntött: Nem fogja erőnek erejével kivinni a srácot a bálról, de a rábeszélés még nem árthat, hátha megelőz vele valami kellemetlenebb végkifejletet. A másik nem felelt a szavaira, amit nem volt biztos, hogy hogyan is kellene értelmeznie. Mert hát lehet, hogy egyszerűen csak elengedte a füle mellett, vagy éppen gondolkodik rajta, de fene tudja, még az is előfordulhat, hogy menten fordulatból gyomron könyökli, hiszen egyáltalán nem is ismeri. Végül Jared abbahagyta a beszédet és várt, hogy mi lesz. Rémi kisvártatva fel is ugrott, aztán mégis megállt. Jött a végzősök tánca, amit Jared az arcán egy unott fintorral kezdett nézni, mert hát a fiú is leragadt, aztán mikor vége lett Rémi végre megmozdult és kifelé vették az irányt.
A megfogalmazásra összeszaladt a szemöldöke. Vasfogsor..? Nem teljesen értette, de Rémi egy csapásra jobban nézett ki, amint kiléptek a teremből, úgyhogy inkább csak szimplán követte és nem akadékoskodott. Egyébként sem volt szokása csak úgy lerohanni másokat mindenféle kérdésekkel.
A javaslatra viszont megrázta a fejét.
- Eridonos vagyok - mondta. - De ha van kedved, akkor sétálhatunk egyet idekint akár - vetette fel. Kellemes nyáreste volt, végre nem az az iszonyatos hőség, ami nappal megülte a tájat. Szinte érezni lehetett, ahogy fellélegzik odakint minden élő, és neki is jól esett volna egy séta.
Mikor elindultak a rét irányába Jared meglazította az ingje felső gombját és levetette a zakóját. Nem volt kedve hurcolni, a pálcája segítségével gyorsan lekicsinyítette és zsebre vágta, így viszont már sokkal szabadabban tudott mozogni.
- Nem szeretem az ilyen rendezvényeket. Túl sok az ember - kezdett beszélni amikor távolabb értek a kastélytól és már csak halk duruzsolás volt a kiszűrődő zene. - De megígértem valakinek, hogy kicsit többet fogok társaságba járni... Mondjuk ez eléggé felelőtlen tett volt a részemről - állapította meg fennhangon, bár ez már inkább csak egy saját magának szánt megjegyzés volt.
Egy darabig még sétált előre, aztán letelepedett egy kidőlt fa törzsére, ahonnan lehetett látni a távolban a kastélyt de a fák fölött a csillagok özönét is.
- Jobb itt kint, nem? Nyugalom van. Csend - nézett fel álmodozva az égre. Nem tudta volna megmagyarázni, hogy miért beszél ennyit egy idegenhez, miközben egyáltalán nem szokott, de tulajdonképpen mindegy is volt.

Mihael <3

Budai Eszter

Annyira megszokta Madagaszkáron, hogy a nap nagyrészét a szabadban, a melegben tölti, hogy most szinte képtelen bent maradni a kastély falai között. Kínzásnak tűnik, és bár korábban sosem gondolta volna - főleg, mert Apukától távol lenni azért rossz volt - mégis nap, mint nap azon kapja magát, hogy ha lenne rá lehetősége ő bizony visszamenne. Mit számít neki, hogy picit leégett? Hogy az amúgy sápadt, fehér bőre, most is rák vörös, hogy alig lehet megkülönböztetni az arcát, a hajától? Kapott rá bizony nagyszerű kenőcsöt, és ha a pirosság nem is tűnt még el, teljesen tünetmentes. Tehát jól érzi magát, s bizony hiányzik neki Madagaszkár. Épp ezért, amikor csak teheti, kint van. Kint-kint. Nem a folyosókon, de nem bizony. Kint a szabad levegőn. Bejárta már az egés vidéket, s ha nem tartana attól, hogy Apukának csalódást okoz bizony messzebbre is ment volna. Így viszont a kastélyt körülvevő vidéken maradt, figyelve rá, hogy ne menjen tiltott részekre.
Ma a rétet foglalta el. Legalábbis gondolatban az egész rét az övé. Gyakorlatilag tudja, hogy ez nem lehetséges, mégis kellemes a gondolat, és jó móka. Azt játssza, hogy mindenki, aki keresztülhalad a réten, adót fizet neki. Persze csak az ő fejében. Senkihez sem megy oda, és senkitől sem követel valódi pénzt. Amúgy is, ez egy régi módi dolog, viszont a történelmet szereti, és épp ezért ez a kis móka is teljesen rendben van nála.
Egyébként meg a fűben ücsörög, törökülésben, Edével, a puffskeinnel a lábai között. Fekete szandálja, világoskék, farmer rövidnadrágja, és fehér ujjatlan felsője csak még jobban kiemeli bőre pirosságát. Őt persze továbbra sem zavarja. Dölöngél balra-jobbra, és Edével együtt dudólászik. Amikor pedig nem messze tőle elhalad egy lány, játékosan előre nyújtja a kezét, mintha csak az adót gyűjtené be. Belepillant az üres tenyerébe, úgy tesz mintha megszámolná a pénzt, majd elégedetten bólint. S amint végzett az igen fontos művelettel, tovább dúdol Edével.

Rebeka :3

Milyen remek nap ez a gyakorlásra!
Ilyen kedvesaranyos gondolatokkal ébredek vízágyamon, mellkasomon a már kajáért nyávogó Ser karommal. Csak pár pillanatra szeretnék még visszazuhanni az álomvilágba, ám a fekete kandúr előveszi a karmait, amivel mindig meglepően gyorsan lezárja a vitáinkat. Ki is pattanok a takaróm alól, adok neki kajcsikát és besprintelek a kikészített ruháimmal a fürdőbe, beelőzve mindenki mást. Egy alapos zuhanyt veszek, hogy lemossam magamról a Ser Karom darabkákat. Csak tudnám, hogy miért hullik ennyire a szőre.... Mindegy.
Aztán bepattanok a mosdókacsló elé és a fogmosás után megborotválkozom, mert a Loritól kapott izomnövelő bájitalok mellékhazásaként borotválkozás nélkül olyan arcszőrzetre tennék szert, amit jó sok szomorúéletű hipster megirigyelne. Szóval ja. Mikor teljesen késznek érzem magam, , kisuhanok a házból, lepacsizva az épp kómásan kávét kortyolgató Merkivel a konyhában. Ja, természetesen a  táskámba bedobok egy doboz jégkrémet is, mert hát fő az egészséges táplálkozás. A tej a bociból jön, a boci pedig növényt eszik, magyarul a tej boci.... Mi? Szóóóval a tej növény. Az meg zöld, szóval egészséges.
Mire kibogozom kusza önnyugtató gondolatmenetemet, már javában elhagytam a falut és közeledek a célponthoz, a térhez. tudom, ott nincs víz, blablabla, hurrdurr, de most anélkül kell gyakorolnom.
Mikor már a füves pusztán ácsorgok, táskámat oldalradobom, és lehunyom szemem. Koncentrálok, meditálok, mindent megteszek azért, hogy jól sikerüljön a gyakorlat. Ma a kilövést próbálom, ami egy, a talpam alá idézett vízsugárból áll.
Eljött a nagy pillanat, érzem a nyomást a cipőmön, és máris eltávolodtam a földfelszíntől. Épp annyira, hogy ne terüljek el landoláskor,
- Nyíííííííí, ez itt a nyuszitááánc! - harsogom, miközben pattogva suhanok ide-oda. Aztán az egyik löket nagyobbra sikerül a kelleténél. Mikor alábbhagy az emelkedés, már tudom, hogy ezt elszúrtam. Érkezéskor érzem és hallom is a karomban lévő reccsenést.
- Au. - nyöszörgöm, a szememben gyűlő könnyekkel. Igazán furcsának tűnhet Brandon Norrey felpumpált verziója a karját fogdosva, sírva, összegörnyedve a fűben.

Corina Nazaru

Valaki, aki a réten van feltehetné magában a kérdést, hogy mit keres kint egy ilyen srác piros rövidnadrágban, fehér pólóban és piros tornacsukában a réten? A válasz pedig pofonegyszerű, Chris a jó időt nem szívesen tölti a négy fal között, és neki is kell a kikapcsolódás. A barátkozásra a legjobb hely a nyílt terep, mivel a srácnak még nincs túl sok ismerőse, barátja itt az iskolában, ezért egyedül szokott felfedezőútra indulni. És bizony ilyenkor csak lassan sétál, útközben leül vagy beül valahová és várja a csodát. Számára az a csoda, ha valaki megszólítja őt, de itt nagyon kevés olyan ember van, aki ilyen tettre vetemedik, ezért neki kellene kezdeményezni, de ő meg nem tudja, hogy hogyan lehetne egy barátságot spontán, ismeretlenek megszólításával elkezdeni. Mit is mondjon először? Azt ő is tudja, hogy egy "szia" meg egy "leszünk barátok?" mondat elég gáz kezdésnek. Valahogy el kell jutni odáig. Angliában sokkal könnyebb volt minden, második gyermekként ismerte a tesója barátait és gyerekkorában neki is sok barátja volt, illetve a mugli suliban eltöltött évek alatt is szerzett ismerősöket, de ők nincsenek itt. Pedig mennyivel könnyebb lenne az egész, nem unatkozna, nem várna csodákra. Csak velük lenne egész évben és bizonyára időközben társulnának hozzájuk menő arcok, de ez itt most teljesen más. Fel kell találnia magát, és ha már erről beszélünk, akkor hol tudna jobban kibontakozni, mint a szabadban. Hisz ilyen jó időben, nem sokan ülnek bent, csak az, aki nagyon ráfekszik a tanulásra, de mindenki más a friss levegőn van. Chris is ezen okból kifolyólag sétálgat a réten, és mit ad Isten? Úgy dönt, hogy ő leül az egyik fa árnyékába és onnan kémleli az embereket. Ám, ez egy igen veszélyes vállalkozás, hisz nem sokan szeretik, ha őket bámulják és, hogy ne tűnjön úgy, hogy a fiatal fiú másokat stíröl, ezért előveszi kis rajzmappáját, mely sok érdekes dolgot rejt. Többek között ebben rejtegeti rajzait és a ceruzák is helyet kapnak a mappában, illetve üres lapok. Egy üres rajzlapot elővesz, meg egy ceruzát és elkezdi lerajzolni a tájat, amit a fatövéből lát. Így már csak nem nézik bolondnak. Néha fel-felnéz a lap mögül, majd folytatja a rajzot.

Dühösen sétáltam a réten, néha belerúgtam a földbe jó erősen. Ilyen nincs. Nem, nincs. És nem is lehet. A levél széttépve. Miért? Mi a jó édes fr***nak kellett ennek lennie? Ha, miért? Miért nem titkolta akkor élete végéig! Miért kell pont most megírnia ezt! Ezt, ami szemmel láthatóan hülyeség. Miért nem írt akkor legalább egy nevet? Legalább egy vezeték nevet, hogy tudjam, hogy kiket kellene keresnem. Hogy kik a rokonaim. Hogy legyen hova mennem, ha vége a sulinak. De nem, ő nem ezt csinálta. Csak annyit írt, hogy Voldemort kivetői voltak, ő meg otthagyta a családját. Pontosabban a szülei nagy múltú, tekintélynek és hírnévnek örvendő, aranyvérű család, ő meg kvibli. És amikor 18 lett, fogta a cókmókját és elment hazulról. Én is ezt teszem, mert már gyűlölöm mindkettejüket. Nem bírják felfogni azzal a csöppnyi kis agyukkal, hogy már tudok magamról gondoskodni és el kell fogadniuk, hogy én ezt az utat választottam.
Akkor meg miért engem büntetnek azzal, hogy haragszanak meg megvetnek engem, hogy ide járok? Miért haragszanak rám, mert boszorkány vagyok? Nem mert féltékenyek. Mert én boszorkány vagyok, ők meg nem. Na és? Attól még nem kell családi vitát kirobbantani emiatt! Másik ok a vitánkra az, hogy boszorkány vagyok. Miért nem bírják megérteni, hogy nem fogok úgy táncolni, ahogy ők fütyülnek? Hülye apa. Hülye anya. Utállak titeket! Mindent úgy csináltok, ahogy nektek jó! Mindent! Nem érdekel titeket az, hogy közben már pocsékul érzem magam. Nem érdekel titeket az, hogy ezzel a levéllel elrontottatok mindent számomra. Nem érdekel titeket az, hogy két vas falat is felhúztam magam köré. Csak a hírnév és a pénz érdekel titeket.
- A jó édes rézfánfütyülőjét! - Bukik ki belőlem, lerogyok a földre és elkezdek sírni. Nem érdekel már semmi. Sem az, hogy ki lát meg, sem más.