Nyílik a hatalmas tölgyfaajtó és ahogy kilépsz első helyszínként a rétet pillantod meg. Hosszan terül el a szemed előtt, míg meg nem állítja szemben az iskola kapuja, oldalt pedig addig tart, amíg a piknikező tisztás meg nem állítja. Aztán pedig már valami más kezdődik, ami megelőzi a hatalmas erdőt, melybe nem érdemes mászkálni legyen nappal vagy éjszaka, hiszen ki tudja pontosan mit is rejt az a szempár, mely az avarszinten megbújva követ téged. A réten viszont a fű tökéletes ameddig csak a szem ellát és ha bőrödet perzseli a nap nincs más dolgod csak beülni az elvétve található fák hatalmas koronájának egyik hűs lombja alá. Viszont ha bátor vagy, esetleg a nap oly kegyes, hogy nem kell menekülni előtte akkor a padokat ajánlom, hiszen ott is kényelmes. Sokan fordultak/fordulnak meg most is itt, és sokszor próbálták nevükkel fémjelezni ittlétük vagy érzéseik, de eddig senkinek se jött össze, így a padokon se a rongálás se az idő vasfoga nem mutatkozik meg, ugyanúgy ahogy a fáknál sincs esélyük. Ez az a hely ahol tipikusan a legtöbb ember megfordul, hiszen szinte mindenki ide merészkedett ki elsőnek és itt szerzett barátokat is magának, akikkel vagy itt találkozik újra vagy itt ismer meg másokat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=670560#post670560][b]Kornai Viktória - 2017.03.27. 00:37[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=671229#post671229][b]Krushnic Dimitri - 2017.03.30. 10:33[/b][/url]

Jól van, nem csak én nézek rajzfilmeket. Bár a mai fiatalok biztos nem kell bújkáljanak a szüleik elől a padláson, ha mugli ketyeréken akarnak filmet nézni. Régebb bezzeg! Emlékszem, nem mehettem egy griffendéles kirándulásra, mert rajtakaptak, ahogy a Pocahontast nézem egy nagy kartondobozban. Tizenhét évesen. Apám sírva röhögött, de anyámnak rögtön lüktetni kezdett egy ér a nyakán, ami jelzi, hogy baj van. Volt is baj. Ahh, szép idők. Mit nem adtam volna mugli szülőkért!
- 626-os, megértettem - nevetve elfogadom ezt a megnevezését is Stitchnek, elvégre helyes, csak olyan börtönös, személytelen. Ami a lényege is, de most elmegy. Nem fog megsértődni. Remélem. Gyanúsan végigmérem a jelmezt, életjelek után kutatva, de szerencsére nem szuszog, nem pislog, a nyelvét se ölti rám. Ijesztő lett volna.
- Egy kviddicsbolond! - lelkesen rávigyorgok és pacsira nyújtom a kezem. A kviddics nekem mindig olyan plátói volt. Imádtam, de a csapatba nem vettek be. Lehet nagyobbak lettek volna az esélyem, ha nem piszkálom egy éven keresztül a csapatkapitányt. Dehát akkor még nem volt kapitány és nem tudhattam, hogy az lesz! Olyan volt a személyisége, hogy kérte, hogy piszkálják. Persze nem kérte ő szóval, csak láttam rajta. Aztán kihírdették az új csapatot, én meg éreztem, hogy elhagy az életerőm is. Abban a tanévben akartam megpályázni a fogó posztot, mert az is megüresedett, és egész nyáron annyit röpködtem Budanekeresd fölött, hogy végül csak enyhe terpeszállásban tudtam járni, erre hiába volt minden. Azóta áhitatos szerelemmel viseltetek a kviddics iránt.
- A pockok tuti elvinnék - minden kétséget kizáróan rázom a fejem. Vagy ha pockok nem is, valami erre tévedt diák. Ilyen remek kis jelmezeket én is lenyúlnék. Arról most nem szólok egy szót sem, hogy össze lehet zsugorítani a tárgyakat, amitől szépen beférnek az ember zsebébe. Miért mondanék ilyen lehangoló dolgokat? Okosan megtartom magamnak.
- Fel kell venni őket, nincs más megoldás - felvonom a vállaim, a tenyeremet meg felfele tartva kinyújtom, mintha ott volna a megoldás és mutatnám, hogy né, nincs más itt. Némán reménykedek magamban, hogy nem akarja a dobozt is felvenni, vagy felvetetni velem. Az annyira nem fontos. Amennyit költözök, én személyesen adok neki egyet, csak hagyja itt ezt. Papír, fából van, nem szemetelünk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=671674#post671674][b]Chuck Welch - 2017.04.01. 19:52[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=673278#post673278][b]Czettner L. Maja - 2017.04.09. 00:15[/b][/url]

Nem akart ő parancsoló vagy kioktató lenni, csak tisztázta, hogy mi fán terem a kék jelmeze, amivel kelne és feküdne a legtöbbször. A Stitch megnevezésre megkapta már a „Milyen pokémon az?” visszakérdést is egyszer, azóta kicsit frusztrálja, ha valakinek nem tök nyilvánvaló. Bár az kicsit felvillanyozta, hogy úgy nézett ki nem ijedt meg tőle az új ismerőse, és mintha ismerős is lett volna neki Legalábbis ő ezt remélte még ránézett férfire.
- Olyasmi, igen. Játszom is egy ificsapatban. - Válaszolta nagy boldogan és a pacsit is örömmel viszonozta. Bár egy pillanatra megszokásból utána csettintve rántotta oldalra a kezét. Berögzülés, így örülnek a csapattársakkal egy-egy szebb csel után, olykor meg köszöntésnek is jó. - Te is? Játszol is?
Őszinte érdeklődés csillant a szemében, miközben végigsimítva bokáján megállapította, hogy minden rendben lesz, csak az ijedelem volt nagy, bár inkább az ömlő cuccokra, mint a testi épségére. Ezért lehet, hogy egyszer valaki kitekeri a nyakát. Mondjuk az edző, vagy a koreográfus, vagy Veszna és Lewy közös erővel. Ennek a gondolatnak a végére és belegondolva a poskokba együttesen mozdultak ajkai grimaszba és szomorodott el egy pillanatra. Gonosz lényecskék. Aggodalma nem sökkent valami sokat, így az ötletre hatalmas szemekkel pislogott, beszédre nyitott száját meg nyitva felejtette. Ezt komolyan más ajánlotta fel? Na, nem pipált még ilyet. Mikor bebootholta fejben, mi is történt. Egy vicsornak beillő, már-már 626 fénykorára emlékeztető vigyorral nézett fel.
- Jó! Stitch az enyém, de kettőt nem tudok egymásra venni… szóóóóval… - Sokatmondó pillantások kereszttüzében ingatta fejét az unikornisjelmez és a férfi között. Iiigen, ő most jelzi, hogy jelmez plusz új ismerős plusz ötlet az egyenlő egy Stitch barát, két lábon sétáló, színes sörényes egyszarvúval, aki pacsit is jól ad! A dobozra és a további tartalomra meredt, hogy de azzal mégis mi lesz így? Kicsit megijedt, tudja, hogy a kastélyban a manók is lopósak, vajon az ilyen pockok csak a jelmezekre? Kicsit körömrágós aggodalmában dobolt az ajkain, aztán sóhajtva bújt a jelmezbe lassacskán, várva, hogy csatlakozzon a tevékenységhez őőő, hogy hívják? Amúgy rájött, hogy ő sem mutatkozott be.
- Ahj, amúgy Maja vagyok, csak illetlen és feledékeny. Te pedig…? - Persze a kérdés közben félig mancsban, félig a sportcipőben ácsorgott, de végül belebújt a ruha másik felébe is. A derekán pihenő pulcsival meg leterítette a dobozt. Elrettentés kérem, elrettentés! A fekete biztos elijeszti a lényeket. A jelmezt viszont fel kell venni, még kiszagolják! De legalább készen állt és a két seprűt felvéve figyelte a férfit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=678020#post678020][b]Krushnic Dimitri - 2017.04.28. 16:08[/b][/url]

A fura pacsira elbizonytalanodom s lefagyok, olyan bénán tartom a kezem a levegőben, mint egy retardált fóka, hogy aztán gyorsan leutánozzam.  Amitől persze cseppet se nézek ki kevésbé egy integető fókának.
- Áá nem - legyintek rá egy vállrándítással, s még egy szomorú-vagyok-de-azért-nem-akkora-tragédia ajakbiggyesztést is küldök mellé. Úgy ennyi év után igazán túltehetném magam rajta. Nem mintha bármin túlszoktam volna tenni magam. De kezdhetném pont ezzel.
- Nem jött soha össze. - Nosztalgikus arccal piszkálgatni kezdem az egyik seprű végét, aztán abbahagyom, amikor a kezemben marad néhány szál belőle. - Vannak itt ificsapatok? Véncsapatok nincsenek? Amatőr csapat? Mindjárt-leesik-a-seprűről csapat? - Azt meg se kérdem, hogy az egyetemi tanároknak van-e csapata, mert találkoztam velük. Anélkül is eléggé ferdén néznek rám, hogy ilyesmi felől érdeklődnék. Bár ők is találkoztak velem. Szerintem pontosan ilyen kérdésekre számítanak.
- A Roxfortban csak a házaknak voltak. Néha edzésre belógtam, meg a szokásos év eleji válogatásra, meg aztán ott volt persze a repüléstan, de az csak első évben. - Mindig örültem, hogy oda jártam, de most kicsit irigykedve gondolok a bagolykövesekre. Egy pillanat múlva azonban már el is múlt, s újra széles vigyorba húzódnak az arcizmaim. Elvégre itt van a lehetőség, hogy repüljek! Meg máskor is megtehetem, úgy magamban, de most társam is akadt.
Nem sokat húzom az időt, megragadom a pacis jelmezt s feltartva egvizsgálom. Nem vagyok olyan nagydarab, de egyértelműen ezt nem felnőtt férfiaknak tervezték. Diszkréten ráirányítom a pálcámat s kicsit megnövelem, hogy ne nézzek ki töltött hurkának benne.
- Dimitri, szolgálatára. - Már épp bedugtam az egyik karom a jelmezbe, úgyhogy a patámat nyújtom a lány felé. Visszafordítom a figyelmem az öltözködésre. Ez így nem lesz jó. A bohóc kosztümöt jelentősen egyszerűbb felvenni, nem ilyen kezeslábas. Felkelek a földről és átnyomom a cipős lábaimat a szárain, aztán felhúzom a felső részt a vállamra, s bedugom a karjaimat is. Jó ötlet volt az a bűbáj. A pálcámat kivakarom a farzsebemből, s átteszem az ingem elülső zsebébe. A jelmez remélhetőleg odafogja s nem fogom elhagyni valahol útközben.
- Indulásra kész! - felhúzom a cipzárt és csípőre téve a kezem megállok, mint egy fenséges unikornis valami mesében a holdfényben úszó tisztáson.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=682837#post682837][b]Czettner L. Maja - 2017.05.27. 16:21[/b][/url]

Felkacagott azon, hogy a véletlen megszokása mire késztette a férfit, de aztán elismerő pillantásokkal díjazta a próbálkozást. Aztán egy csalódott „Ó” kíséretében vette, hogy hát sajnos nem mindenkinek adatik meg, ami neki sikeresen. Mondjuk azért az utóbbi szóval óvatosan bánna, akad elég kudarc is, mint minden sportnál, de nem arra illik emlékezni, ha valaki nosztalgiázik. Általában. Inkább arra koncentrált, amit hallott. Aztán nevetett. Előbb csak olyan szolidan, aztán lassan a tüdőbeteg ötéves szintre ért, ahogy levegőért kapkodva bele is köhögött és fulladozott egy sort. Nem zavartatva magát természetesen, minek játssza el az uraskodást, értelmetlen illemet? Azért tetszett neki ez a csapatbeosztásosdi, de mindjárt értelmet nyert neki a „nem jött soha össze”.
- Hát ez nagyon tetsziiiik. Mééég. De nem. Azért ifi csapat, mert az országos bajnokságban lévő csapatoknak van ilyen utánpótlás képzése azoknak, akik még fiatalok és tapasztalatlanok, de elég tehetségesek, hogy ha nagykorúak lettek, mehessenek a nagyok közé. Az iskolai csapatokat lehetne az amatőr szintnek mondani, hiszen leginkább egymást edzik az emberek, nincs akkor háttér. A majdnem leesős körbe meg azok tartoznak, akik sokat lógnak reptanról elsőben.
Magyarázta szépen végig a meglátásait, miközben szépen öltözködött, pakolászott és figyelte, ahogy partnere is ezt teszi. Érzékelte úgy az egészből, hogy nem valószínű, hogy egy korosztályban, egy évtizedben mozognának, de ez a lánykát sosem érdekelte. Furcsa módon eleve elég nagy szakadékokkal barátkozott, ismerkedett…. Öhm, engedjük el ezt inkább. Nevetgélve elkapta a patát, megrázta a már kék mancsával, aztán túl is lendült a formális dolgokon, hogy felhúzva a cipzárt készen álljon.
- Dimitri. Hm. Ez olyan nem magyaros, mármint, lehet csak én nem tudok róla, és az? - Nem érezte kellemetlennek belekötni a névbe, pláne, hogy ebben az iskolában néha van, hogy látott egy Csiit, akivel két perc múlva a folyosó másik végén is találkozik. Ráadásul ezek folyton álmosak és a nevük is olyan, mintha rágózás közben hapcizna az ember és ezalatt ki próbálna mondani valami értelmetlen kifejezést. De ideje tovább állni. A seprűt magához hívva csüccsent rá, szerencsére már jól ismerik egymást a cuki kis gyakorlóeszközzel. Akadt egy kis gond, hogy a cipős-mancsos nagyra nőtt pracliját a tartóba akassza, de beleszerencsétlenkedte, még a kapucnit a buksijába húzva elől összepattintotta a gombot, hogy ne csússzon majd el. Ezután oldalra pillantott Dimcsire.
- Akkor az utolsó fizeti a sütit! - Azzal neki is indult. Van némi pályaelőnye, mert nem fog fába hajtani, lévén tudja hol vannak, plusz ismeri a seprűt is, nem is hajtott olyan nagyon, azért megpróbálta bevárni kicsit a férfit és csak után nézett hátra kacagva és írt le egy bukfences kört a levegőben. Vuu. Szereti, nagyon. Jól nézhetnek ki lentről….

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=683762#post683762][b]Krushnic Dimitri - 2017.05.31. 17:13[/b][/url]

Szeretem, amikor valaki tud nevetni. Nem úgy hehe, szégyenlősen, mint egy szűz valami viktoriánus-kori zárdában, hanem úgy rendesen, mintha hiénák közé szeretne felvételt nyerni. Szegény mindjárt megfullad, de úgy látom, nem zavarja. Biztos gyakran megesik vele.
- Áh - felelem. Igen, így valóban több értelme van. - Olyan, mint a fociban! Meg… igazából mint a legtöbb sportban. - Varázslóként szentségtörést focit emlegetnem, tudom, de kell valamivel szórakoztassam magam a hosszú könyvturnékon. Meg a netflix. A mugli hotelszobák előnyei.
- Akár lehetne magyar is, de nem magyaros. - Hú, de viccses vagy, Dimi. - Egyébként russkiy - toldom meg a magyarázatot, szépen váltogatva a magyar és az orosz akcentust. Ha nincs nála fordító kütyü, még értékelheti is a nyelvészi zsenimet. Szerintem egy pillanatig sem furcsa idegen népséggel csak úgy összefutni a bagolykövi réten. Már-már az a furcsa, ha magyart lát az ember. Majd ketrecbe tesszük őket és vasárnaponként elmegyünk ujjal mutogatni rájuk és közben popcornt zabálunk. A lány a jelek szerint egy ilyen ritka példány, de ugye soha nem lehet tudni.
A pálcám nincs kéznél, úgyhogy klasszikus módon veszem magamhoz a seprűt - vagyis lehajolok nyögve, merthát szűk egy kicsit hasban a kosztüm, és átrakom az egyik lábam rajta -. Majának is nehezen megy ez a maskarás seprügelés, de valahogy mindketten felpakoljuk magunkat a járgányokra és - itt hagyott. Huss, elsüvít mellettem, én meg kicsit késve lódulok neki. Az ingyen süti gondolatától mintha a seprű is jobban menne. Rálapulok, igyekszem annyira aerodinamikus lenni, amennyire csak lehet a hülye szarvamtól. A lány bukfencére be is érem s felhúzom a seprűm, hogy az ég fele hajtva hirtelen visszafordulhassak, s alábukva zuhanni kezdjek, pont feléje. Az utolsó pillanatban kikerülöm pörögve, s egy lelkes nyihahával elsüvítek a füle mellett.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=683930#post683930][b]Czettner L. Maja - 2017.06.02. 12:56[/b][/url]

Visszafogni nem sikerült azt a nem túl nőies röhögésrohamot, de sebaj, legalább látszik, hogy nagyon kis vidám személyiség. Ez általában elég pozitív minden embernek, még ha nem is szándékos bevágódásnak szánná Maja. Akkor kezd kicsit újra kapkodás nélkül levegőhöz jutni, mikor meghallja a foci szót, aztán heves bólogatásba kezd. Kisebb kő is leesik a szívéről, mert ezek szerint más is képben van a mugli dolgokkal. A kísérleti lény után mondjuk a második pirospont is beírva Dimcsinek.
- Igen, nagyon hasonló a rendszer, csak mag a sport, ami másabb. Viszont ahogy a mugliknál az az alfa meg az omega néha, úgy itt a kviddics, ezért is lett gondolom így.
Nem nagyon szokott a kialakulással törődni, tudja, hogy tananyag, azt is, hogy halványan kéne emlékezzen minden apróságra, hiszen Markovits kifejezetten tömören rájuk borította ezt már. Sebaj, nem ettől lesz kerek az élete. De bármikor lefordítja helyette Stitchet. Igazából, ha lenne önéletrajza, beírhatná, hogy tud tantalog nyelven is. Szereti az idegen(eket) nyelveket, no. Mondjuk az orosz nincs a repertoárjában. Halván angol, jobb német és olasz, a magyar, az űrlény, meg nyomokban lengyel. Csoda, hogy nem tud beszélni néha rendesen? Különben az nem ezért van, de legalább már tudja, hogy lenne mire fogni.
- Ó, és Oroszországból is jöttél? Vagy csak a család? Ott tényleg annyira hideg van és mégis fürdőruhában mászkálnak az emberek? És annyira őrültek is?
Túl sok volt a youtubeos videó „Ruszki hétköznapok” címmel vélhetően. Látott pár naaagyon fura és bizarr képet és videót az évek alatt. Ez bezzeg bevésődött a buksijába. Ha lenne még kérdése, előbb vagy utóbb úgy is felteszi. Most azonban lelkesen a felszállás, elindulás és bolondozás hármasra koncentrált. Amivel elég sikeresnek bizonyult. A kis mutatvány után azonban megjelent Dim, amin nevetgélt elsőre egy kört.
- Chabata! - Azzal felszólította, hogy uccu, akkor kapja el, érje utol. Mire nem jó az a sok mesenézéssel töltött idő. Közben motyogott valami még, de az ne volt kivehető, inkább csak cikázott a levegőben jót kacarászva. A nyihaházás külön elnyerte a tetszését. Vééégre valaki, aki nem fél megőrülni! Ez annyira…Bootifa! Szóval király. Aztán kicsit hátrébb biccentve a kapucnit, hogy látszódjon az arca, hatalmas és eszelős vicsorral közelítette meg, majd fél kézzel eleresztve a seprűt intett neki, mint a kis lény a filmben.
- Hi! - és azzal ügyesen lesüllyedve oldalazott át alatta, a másik oldalára került, majd egy kis gyorsítással elé is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=684641#post684641][b]Hunter Bailey - 2017.06.08. 19:58[/b][/url]

RapunzelMájus 6. kora este

Esteledik.
A Nap már lemenőben, narancsvörös színei vaskos csíkokat húznak a felhőtlen, nyári égboltra. Hunter magas alakja végtelen lassúsággal közeledik a rét közepe felé.
Ideges.
Nem a felszínen. Annál sokkal, sokkal lejjebb, sokkal, sokkal mélyebben. A zsigereiben érzi a feszültséget. A nevén soha nem nevezett szomorúság egészen a csontjaiba hatol, a csalódottság marja a húsát. Ujjai között egy rózsaszín és egy kék lufi hosszú madzagjának végét tartja.
Búcsúzni jöttek.
- Hercegnőm - erőltet mosolyt arcára, mely a szőke borosta alatt is soványabbnak tűnik, és szüntelen csillogó tekintetéből is mintha hiányozna a rá úgy jellemző vidámság. Mintha a gyerekekkel együtt az ő életkedvét is elvették volna. - Talán nem tudod, miért szerettem volna idejönni. Hát... - a lufikat maguk közé emeli, és arcát felemelve pillant fel rájuk. - Értük. Szerintem jót tenne nekünk, ha elbúcsúznánk Tőlük.
Fogalma sincs róla - nem is lehet -, hogy Szofi mit érezhet, de abban biztos, hogy ki kell mondaniuk: itt a vége. Hiszi, hogy vannak dolgok, amik nem maradhatnak kimondatlanul, mert ha úgy maradnak, odalent a csendben, akkor sohasem zárhatják le őket igazán.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=684642#post684642][b]Szofia Elena Chenkova - 2017.06.08. 20:07[/b][/url]

A szőkeség már napok óta szenved a gondolattól, mit élhet át a levitás. Talán ott és azonnal el kellett volna mondani neki mindent, csakhogy az érem másik oldalán ott áll a tény; Hunter nem akarta az ikreket. A kör bezárult, Szofinak fogalma sincsen róla, mi lenne a helyes, de biztos benne, hogy már nem halogathatja sokáig a döntést. A kicsik nem élhetnek örökké az anyjánál.
A szíve hangosan, erőszakosan zakatolt a mellkasában, miközben a rét és a férfi alakja felé igyekezett. Fogalma sem volt róla, miért vannak ma itt, de azt tudta, hogy ma eljött az a nap.
A megszólításra a lány mellkasára ránehezedett valami megfoghatatlan, jeges kéz markolta meg a szívét és a torkában gombóc nőtt. Gonosz dolgot tett. Megbocsáthatatlant.
- Én... -kétségbeesetten pillantott valahová Hunter háta mögé, amíg a szavakat kereste. A két lufi közöttük lebegett, ő pedig rájuk sem bírt nézni. - Hunter ez egy nagyon szép gesztus a részedről.
Végül kissé nehézkesen ugyan, de sikerült kiböknie a mondanivalóját. Óvatosan az egyik lufiért nyúlt, de még nem vette el. Hibát hibára halmozott az utóbbi időben, nem folytathatta tovább ezt a kegyetlen játékot.
Miért kínozná mindkettejüket?
- Nekem ez nem megy -bukott ki belőle és hátrált egy lépést.
Jobb kezét a szája elé kapta és kitartóan nyelte a könnyeit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=684644#post684644][b]Hunter Bailey - 2017.06.08. 20:22[/b][/url]

Rapunzel
Május 6. kora este

Visszaengedi a színes lufikat a magasba, hogy tisztán, takarás nélkül láthassa az előtte álló nőt. Csendben hallgatja, türelmesen kivárja, hogy rátalálhasson a megfelelő szavakra, ám amikor azok helyett könnyek szöknek a szemébe, sajátjait udvariasan lesüti. És mert nem bírja látni, ha valaki sír. És mert hiába, neki is elhomályosodik a tekintete - ám útját állja a kikívánkozó könnyeknek. Férfiatlan. Pocsék. És egyébként is, kettejük közül az ő felelőssége támasznak lenni.
- Tudom - feleli halkan, hogy - bár rajtuk kívül egy lélek sincs a réten -, senki se hallja. - Túl sokat vársz el magadtól. Ehhez idő kell... iszonyú sok.
Először hátrébb, majd meggondolva magát, közelebb lép a szőke mestertanonchoz, és amilyen gyengédséggel csak tudja, öleli őt magához. Azt reméli, hogy ha a szavai nem is elegendők, a teste melege biztonságot adhat Szofinak.
- Soha többé nem hagylak magadra - ígéri, miközben arcát a szőke fejre dönti, és szabad ujjaival védelmezőn simogatja a nő törékeny hátát. - Elkéstem vele, de még egyszer nem követem el ezt a hibát. Komolyan.
Lehunyt szemekkel, meg-megreszkető hangon beszél. Szeretne bocsánatot kérni még egyszer, még százszor, élete végéig minden egyes nap, de a szót magát egyszerűen képtelen kimondani. Azzal bevallaná a bűnét. Helyette egy másik úton indul el, és önmagát ígéri oda, az utolsó lélegzetvételéig.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=684645#post684645][b]Szofia Elena Chenkova - 2017.06.08. 20:31[/b][/url]

A férfi minden egyes szavát félreértette, ezzel már azelőtt tisztában volt, hogy megszólalt volna. Védelmező ölelésbe vonta a szőkét, aki mozdulatlanná dermedt az érintése alatt. Nem szabadott volna hagynia, hogy a helyzet idáig fajuljon, de mégis mit tehetett volna?
Esetleg illett volna elmondani az igazat.
Esetleg...
Az ígéret csak még ijesztőbbé és fájdalmasabbá tette az egész helyzetet. Mert mostantól minden valódi és igaz volt. Innentől kezdve nem takarózhatott azzal, hogy Hunter nem akarta a kicsiket, elvégre éppen most mondta ki, hogy sohasem hagyja magára.
Sohasem.
- Fogadjunk? -Bukott ki Szofiból kissé élesen a kérdés, miközben elhúzódott a férfitől, akinek az érintésére most mindennél jobban vágyott, hogy kegyetlenül a szemébe mondhassa az őszinte valót.
Nem volt több mentsvár, több kapaszkodó. Semmi esélye sem volt menekülni... és talán már nem is akart, mert mindazzal, amit a levitás az előbb mondott bebizonyította a szőkeség számára, hogy igenis jó apja lenne a csöppségeknek.
- Nem vetettem el őket. Ezért voltam olyan sokáig távol, Chris és Natasha miatt.
Végig Hunter tekintetét kutatta és védekezően összefonta a karjait a mellkasa előtt. Mégis miért ő védekezik?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=684657#post684657][b]Hunter Bailey - 2017.06.08. 20:54[/b][/url]

Rapunzel
Május 6. kora este

A kérdésre összehúzza világos szemöldökeit, s míg hagyja eltávolodni Szofit, karjait maga mellé engedi, így két lufi is lejjebb süllyed. A gyomra azonnal görcsbe rándul. Hallja a nő szavait, a szél neszezését, és a csendet.
Azután megáll az idő. Nem peregnek tovább a percek, vele együtt torpan meg a világ. Még csak nem is szédül. Nem homályosodik el Szofi alakja, nem történik semmi, ami ilyenkor a szerelmes történetekben meg a kötelező olvasmányokban szokott.
Épp mint egy pillanattal ezelőtt, tisztán látja a várakozón őt néző, a szemeit kutató nőt.
- What the f*ck?! - anyanyelvén tör ki belőle a rétet bezengő kiáltás, és vádlón összeszűkülő szemekkel, kissé hitetlen, ám nagyon mogorva szájtartással figyeli tovább gyermekei édesanyját. - Chenkova, te most szórakozol velem?! - a lufikat maguk közé rángatja - Ezt a két sz*rt csak miattad vettem meg... - egyre növekvő hangerővel rángatja őket ide-oda - ...hogy méltó módon búcsúzzunk el Tőlük... - a kék lufit a tenyerébe véve durrantja ki - ...hogy elengedhessük őket, hogy ne álmodjunk minden éjszaka velük, hogy... - a kidurrant lufi madzagát próbálja eldobni, de az rácsavarodott az ujjára - ...az anyádba! - sikerül - ...és erre kiderül, hogy... ők ketten most is... valahol... éppen vidáman sz*rják tele a pelenkájukat!
Huh. Nagy levegőt vesz, és fel-lejáró mellkasa fölött, feldühödött dúvadként pislog le Szofira.
- Bammeg, Chenkova, jó'va' - mondja végszó gyanánt, és a rózsaszín lufit ingerülten a nő felé üti, ám azt köti a madzag, és hamarosan visszapattan hozzá. - Sh*t! - szitkozódva tépi le magáról a kötegelőt, és ezzel a mozdulattal a rózsaszín lufit is szabadon engedve, szikrázó kékjeivel még egyszer visszapillant a szőkére, majd elfordul, és az orra alatt érthetetlen szitokszavakat kántálva indul el a réten vissza, a kastély irányába.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=684659#post684659][b]Szofia Elena Chenkova - 2017.06.08. 21:05[/b][/url]

A szőkeség összeszedte minden lelkierejét, mielőtt kimondta azokat a bizonyos végzetes szavakat, így aztán szinte meg sem rezzent a hangsúlyra, amit Hunter megüt. Tökéletes érthető a reakciója és Szofi nem mondhatja, hogy nem érdemli meg. A levitás kérése világos volt, nem akarta a babákat, de azt nem szabhatta meg, az orosz mit tegyen. Elvégre ő az anyjuk! Nyilvánvalóan nem fogja eldobni olyan könnyedé őket magától, ahogyan azt Hunter tette.
- Nem hibáztathatsz! -Vágott közbe ingerülten a lány, amikor egy pillanatnyi szünetet tartott a levitás. - Nem ölhettem meg őket, én vagyok az édesanyjuk -hátrált egy lépést, amikor a rózsaszín lufi megindult felé. - Pontosan tudtam, hogy így fogsz reagálni, ezért nem mondtam el! Veled egyszerűen nem lehet beszélni, akkor sem lehetett!
A másik szavába vágva beszélt és tökéletesen hidegen hagyta, hogy a férfihoz eljutnak-e a szavai. Ki akarta mondani. Ki kellett mondania, mert ezek voltak a hideg tények. Hunter hajthatatlannak bizonyult, amikor kiderült, hogy Szofi terhes, akkor most miért is lett volna másként?
A szőkeségnek összecsattant a fogsora az utolsó szavakra, és amíg a levitás hátat fordított neki vett egy mély levegőt. Ebben a formában lehetetlen volt kezelni a helyzetet, valamelyiküknek le kellett higgadnia és jelenleg ő tűnt kiegyensúlyozottabbnak.
Hunter után mozdult és keze a felkarjára kulcsolódott, hogy megállásra próbálja bírni.
- Most nem hagyhatsz itt így -szisszent összeszorított fogai között. -  Gyűlölhetsz, elmenekülhetsz, de ők akkor is élnek és ezen a tényen nem változtathatsz.
Lett volna még mondanivalója, de mivel élt a gyanúval, hogy Hunter megpattan, amint lehetőséget lát rá, inkább visszafogta magát.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=684660#post684660][b]Hunter Bailey - 2017.06.08. 21:23[/b][/url]

Rapunzel
Május 6. kora este

Ha valaki a kastély ablakából épp szemtanúja a gyönyörű jelenetnek, amint a két szőke mestertanonc, színes lufikkal a kezükben, egymás szavába vágva, istenesen ordít, valószínűleg jót röhög. A két fiatal talán nem is hallja egymást, úgy üvölti a saját igazát - így hát, valljuk be, van még mit tanulnia a kedves - és nagyon-nagyon friss - szülőknek egymás iránti szeretetről, tiszteletről, érveken alapuló vitaformáról és egyéb hasznos szülői attitűdről, ami talán, de csak talán, fontos része a gyereknevelésnek. Már, ha az ember jól akarja csinálni. De hát... lehet ezt másképp?
- Nekem - áll meg a férfi, és a tüdejébe szoruló levegőt dühösen kifújva szegi le a fejét. Igyekszik visszafogni a hangját, és a lehető legnyugodtabb stílusban felelni a nőnek. - Az a problémám, Chenkova, hogy egészen mostanáig éppen az ellenkezőjét hittem!
Arcát a szőke felé fordítja, szemei még mindig szikrákat szórnak, de legalább már az élet köszön vissza belőlük.
- Nem menekülök el - jelenti ki már jóval halkabban, látszólag megenyhülvén. - Mondtam. De... ez... most mondd meg, van két... én most... apa lettem.
Kérdőn pillant Szofiára, mintha megerősítést várna, és elcsendesülve nyel egy nagyot. A szíve a torkában dobog, a mellkasa egyszerre felszabadul a hetek óta egyre csak halmozódó teher alól, és a levegőnek, amit beszív, újra illata és íze van.
A színek visszatértek a kifakult világba.
Az életnek ismét... nem, ez tévedés. Az életnek mostantól van csak igazán értelme!
Az idő újra elindul, a percek tovább peregnek, ő pedig csak abban biztos, hogy...
- Látnom kell őket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=684664#post684664][b]Szofia Elena Chenkova - 2017.06.08. 21:38[/b][/url]

Szofi is érzékelte, hogy valószínűleg nem a legfelnőttesebb és a leginkább elvárható viselkedést produkálják ők ketten a rét közepén állva, miközben olyan decibelt igyekeznek elérni, amivel túllicitálhatják a másikat. El kellene menniük egy tanácsadásra. Határozottan.
- Ennek roppant egyszerű oka van, édesem. Nem akartad őket. -Mutatott rá a lány a nyilvánvaló tényre.
Mégis miért kellett volna azonnal Hunterhöz rohannia és megosztani vele a nagy hírt, amikor éppen ő volt az, aki elküldte Londonba, hogy szabaduljon meg a csöppségektől?
Szofi szándékosan használt múltidőt, miközben megállt a szőke mellett és továbbra sem szándékozott elengedni a karját, mintha az élete függött volna a férfitől. Valljuk be, valahol ez igaz is volt. Az ikrek kettejükhöz tartoztak, szükségük volt az édesapjukra, ahogyan Szofinak is. De ezt soha, semmi pénzért nem vallotta volna be.
Figyelte Huntert és szépen, lassan egyenletessé vált a légzése, amikor ő is visszafogta magát. A rellonos szinte észre sem vette, milyen hihetetlenül gyorsan alkalmazkodni kezdett a férfi érzelmi instabilitásához.
A lány elfojtott egy mosolyt, mert nem akarta felhívni rá a figyelmet, hogy technikailag már majdnem két hónapja apa lett. Ebben a pillanatban hálás volt, hogy a levitás nem próbálja meg leszerelni a csinos buksiját a nyakáról, nem hogy még majd nekiáll akadékoskodni.
- Ha gondolod -Szofi egy röpke pillanatra elakadt, keze lecsusszant a fiú karjáról és hátrébb lépett, hogy teret adjon neki.-, szívesen elhozom őket.
Hogy mikor és hogyan találkoznak, az már egy másik nap problémája volt. A lány egyelőre örült, hogy mindenki élve megúszta a mai akciót.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=684907#post684907][b]Návay L. Viktor - 2017.06.10. 19:23[/b][/url]

Penészvirág

- Kérsz? - A kérdés a szendvicsre vonatkozik, amit éppen kicsomagolok, de még akad belőle az uzsonnás dobozban, szóval ha éppen megkóstolná, nem fukarkodom a finom, házi készítésű ebédemmel. Csak nyugodtan. Amilyen szép az idő, nem volt már kedvem a kastély falai között ücsörögni. Kényelmes itt a fűben is, na meg kellemes is, ami azt illeti. Ugyan akadnak padok is, nem mutatok különösebb érdeklődést irántuk. Egyelőre nem gyűröm össze a szalvétát, csak félig hámozom le a szendvicsről, aztán eszembe jut, hogy el sem olvastam még a mai cetlit, csak odébb tettem, hogy ki tudjam venni alóla az ebédem, ami ebben az időpontban már uzsonna tulajdonképpen. Ki is halászom a dobozból a cetlit, és beleharapva a kenyérbe elnézem Richárd meglepően szép betűit.
- Mmm... - dünnyögök, még azzal elfoglalva, hogy megrágjam a falatot. Mondani akarok ám valamit, azt próbálom ezzel jelezni, csak el ne felejtsem. Nyelek egyet, a papírt közben visszatéve a dobozba - mindet meg szoktam tartani, ott lapulnak az íróasztalom középső fiókjában egytől-egyig -, ösztönösen törlöm meg a szám szélét, és Kamillára pillantok. Honnan is kezdjem? Megvakargatom a tarkómát, aztán nagy levegőt veszek és belevágok.
- Na szóval... csak azt akarom mondani, hogy már egy ideje szeretnék beszélni róla, csak nem olyan rég jutottunk addig, hogy fölösleges a titkolózás... az van, hogy Richárd meg én, tudod, Szépvölgyi. Na, hát mi együtt vagyunk, mindjárt egy éve, ami azt illeti. Épp az a legfőbb problémám, hogy mivel lepjem meg az évfordulóra - magyarázok szakadatlanul. Nem várom tőle, hogy most ezért nagyon haragudjon, hogy nem mondtam el, szerintem megérti, hogy miért is éreztük, érezzük egész kicsit még mindig problémásnak, végtére is a tanára vagyok a páromnak, még ha ez nem is jelenti, hogy roppant elfogult lennék és részrehajló, de ha szúrni kezdi valaki szemét, abból nem biztos, hogy kisül bármi jó is. Nagy dobra verni továbbra sem szeretnénk, de mégis van néhány olyan ember, akinek úgy jó elmondani, mert olyan hülye nyomasztó érzés az, hogy nem teszed, és Kamilla is egyike ezeknek az embereknek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=684914#post684914][b]Farkas Kamilla - 2017.06.10. 20:42[/b][/url]

Egészen eddig feküdtem a fűben, felhúzott lábakkal, tenyeremmel a füvet simogatva. Ez most elég hülyén hangozhat, de tényleg ezt csináltam, éppen csak, alig - alig hozzáérve a vékony szálak tetejéhez. Jó érezni, ahogy csiklandozzák a bőröm, meg az ujjaim közt is érezni a levegőt, csak jó. Ha pedig már a levegőnél tartunk, a perifériámban egyelőre kellemes huszonhárom fok uralkodik, amit Viktor is érezhet egyébiránt, főleg, ha kimegy valahova, és úgy jön vissza a melegből. Nem meglepő módon Viktor azok közé az emberek közé tartozik, akikben bízok annyira, hogy merjem használni a közelükben az erőm. Pedig ennek fordítva kéne mennie, mert ha valami beüt, akkor miattuk lesz a legtöbb bűntudatom. Na mindegy. Vagyis nem mindegy, de most nem ezen akarok gondolkodni.
- Aha - elmosolyodva könyökölök fel és pislogok rá, ha nem maradna neki, nyilván nem kínálna meg. A kaját meg soha nem utasítom vissza, most meg, hogy az aero miatt elég gyorsan fogyásnak indultam, mégannyira sem. A testemnek fel kell emelnie magát, elméletileg, ettől függetlenül én még nem akarok elfogyni, szóval igyekszem ám kompenzálni a veszteséget. El is veszem a szenyát, amint megkapom, aztán vissza is fekszem. Figyelmesen hallgatok Viktor hümmögése után, értem én, hogy akar mondani valamit, ennyi idő után már ebből is értem. Jézus, ez most úgy hangzott, mintha járnánk, pedig nem járunk (még ha külső szemmel úgy is tűnik), sőt, újabban eléggé rendbe vagyok rakva a szerelmi életével. Már azzal a résszel, ami rám vonatkozik, de nem is akarok többet tudni, ami azt illeti. Ahogy megteszi a nagy kijelentést, amiről egyébiránt már tudok, olyan egy-két napja, véletlenül félrenyelek, szóval bele is kezdek a köhögésbe, meg fel is ülök. Szegény Viktor, most azt hiheti, hogy miatta akadt a torkomon az étel, pedig nem. Nekem ez már nem újdonság, amit mond. Amúgy meg megértem, hogy miért vártak eddig, na nem azért, mert pletykás lennék. Ha jobban belegondolok, jelen pillanatban az sincs, akinek elpletykáhatnám. Loli.
- Tessék? - a mondandója végéről lemaradtam, épp azzal voltam elfoglalva, hogy ne haljak meg, bocsi Vörös. - Elmondod az utolsót még egyszer? - egy kicsit még rekedten kérdek is rá, meg hirtelen meg is üt a meleg. Hiába, ha az ember így zökken ki, nem feltétlenül a hőmérsékletre figyel. De semmi baj, megoldjuk, mindjárt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=685179#post685179][b]Návay L. Viktor - 2017.06.12. 12:09[/b][/url]

Penészvirág

Köhögni kezd. Ajaj. Aggódva pillantok rá, kicsit megveregetve a hátát, hátha az segít, hogy megszabaduljon attól a félrenyelt falattól.  
- Jesszus, Kami, meg ne fulladj már - szólalok meg, de úgy tűnik, már elmúlóban van ennek a veszélye, úgyhogy közelebb is húzom, hogy gyorsan megszorongassam kicsit ölelés formájában, természetesen csak szabad kezemmel, a másikat meg jó messzire eltartom tőle a félig megevett szendviccsel együtt, mielőtt még foltot sikerülne varázsolnom a ruhájára. A frászt hozta rám fél perc alatt.
- Már egy ideje tényleg el akartam mondani... és nem mintha tartanék tőle, hogy továbbmondanád és aztán az Edictumban látnánk viszont, vagy hívatna Kriszpin, hogy khm, khm... de amúgy nem is tudom, mikor telt el ez az év, meg úgy hova lett, és ezt mondtam, hogy már egy éve lesz nemsokára, hogy együtt vagyunk, és találnom kellene valami szép ajándékot neki. Vagy kitalálni legalább valami jó kis meglepetést. Amikor összejöttünk, elvittem a Mecsekbe csillaghullást nézni, most megint az... áh, valami újat kellene kitalálnom - mondok a végén már inkább magam elé, ahogy elengedem őt, és térdemet felhúzva megtámasztom a könyököm azon, majd az állam a tenyeremben. Főként a szendvicsem bámulom, de néha Kamillára is vetek egy-egy futó pillantást.
- És ha... van a Mangrowe-erdő. Vagy oda úgyis jártok, ha van valami rendezvény és nem lenne az se igazán új, mi? - gondolkodom hangosan továbbra is. Kicsit tényleg tanácstalan vagyok most ezt illetően, mert hát mit illik adni, vagy mit kellene mégis? A születésnapjára is elég sokat keresgéltem, mire megakadt a szemem azon a felsőn, amit végül kapott, de az valahogy mégiscsak egyszerűbb volt. - Amikor féléve volt, akkor olyan bögrét kapott, amit úgy bűvöltek, hogy mutatja az éppen látható csillagképeket, de most meg... áh. Valami eredetit szeretnék. Ez nehezebb lesz, mint gondoltam. - Hátradőlök, kezem a fejem alá téve. Macskára emlékeztet a fölöttünk lassan úszó felhő.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=685181#post685181][b]Farkas Kamilla - 2017.06.12. 12:30[/b][/url]

- Nyugi, nyugi, megmaradok - egy kicsit még vékonyabb a hangom a megszokottnál, de rendben vagyok, ilyen könnyen nem lehet ám megszabadulni tőlem. Nem tudom Viktor, mit gondoltál, még legalább nyolcvan évig igyekszem megnehezíteni az életed, bizony bizony. - Megijedtél, mi? - elvigyorodva nézek fel rá miközben megölel, megveregetem a hátát, nincs itt semmi baj, nem így szándékszom meghalni. Mondjuk egyelőre sehogy nem akarok elmúlni, ha már ennél a témánál vagyunk, szeretem az életem, tökre.
- Semmi baj, chill, már tudok róla - na, nem kell ezen idegeskedni, nem haragszom ám, se semmi. Van oka annak, hogy eddig nem mondták el, még nekem sem, ésszerű oka, és emiatt meg is értem. Meg azért örülök, hogy így mindketten megosztották velem. Édes. - Mármint Ricsi monda el, nem más - gyorsan megrázom a fejem, mielőtt még elkezdene idegeskedni, hogy róluk beszélnek. Nem nem, be is törném az illető orrát, csak ne pletykáljon nekem a barátaimról. Ahogy befejezi elgondolkodva hümmögök párat, meg harapok a kenyérből, azon gondolkozva, hogy Ricsi mikor mondott olyat, aminek örülne. Vagy tett megjegyzést, vagy mi az, amiről tudom, hogy szereti, a csillagokon kívül, persze.
- Nem tudom hogy viszonyulna az erdőhöz. Az a hely nagyon föld, és ugye az aeromágiánk miatt nem szoktuk ott jól érezni magunkat. Mondjuk nekem eddig nem volt bajom a hellyel, de nem akarok rosszat mondani - elhúzom szám, ez a tananyag, meg Laz sem szokott örülni éppen, ha egy terromágussal találkozik, pedig neki félig az az eleme, na nem tudom. Tényleg nem akarok rossz tanácsot adni.
- Igen, az ég nála kimeríthetetlen tud lenni - egy kicsit elmosolyodom ahogy rá nézek, aztán igyekszem úgy ölni, hogy felé legyek fordulva. És közben visszaáll a huszonhárom fok körénk, tökéletes.
- Hm. Vidd el egy koncertre. Valami menő koncertre, kint a szabadban, aminek kicsit olyan fesztiválos feelingje van - kiszedek pár tincset az arcomból, meg igyekszem észrevétlenül a számból is. Tudom, na, undi, de lány vagyok, és hosszú a hajam, és mindig belelóg valamibe.
- Vagy adj neki valami olyat, ami ti vagytok - nem vagyok jó az ilyen párkapcsolati ajándékokban (mint kiderült, magában a párkapcsolatokban sem, loli), de tényleg igyekszem. - Nem olyan nyomtatott bögrére gondolok, meg kulcstartóra, mert mostanában mindenki olyat vesz, de biztos van valami, ami csak a tiétek, és amire ha ránéz eszébe jutsz. Vagy jobban eszébe jutsz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=685743#post685743][b]Návay L. Viktor - 2017.06.14. 22:45[/b][/url]

Penészvirág

- De mennyire, hogy meg. Ha valami bajod lesz, ki lesz a házisárkányom? Nem akarok másikat - válaszolom, és már csak azért is kell az ölelés, hogy pillanatnyi aggodalmam elszálljon. Jól van. Megmarad. Akkor minden rendben. Megszorongatom egy kicsit azért, aztán pedig elengedem, visszatérve a szendvicsemhez, illetve a fulladási kísérletét megelőző gondolatmenethez.
- Te már... ? - kérdezném, azt is, hogy honnan, de előbb ad választ. Nyugodtabban fújom ki a levegőt, kézfejemmel pedig megtörlöm a homlokom. Most nagy kő esett le a szívemről, egyrészt azért, hogy Richárdtól tudja, másrészt meg azért, hogy láthatóan nem sértődött vérig, hogy de miért is nem mondtam el már hónapokkal ezelőtt. - Fuh, akkor jó. Nem mondta még, habár nem is sikerült vele találkoznom közel két napja, mert a Mecsekben voltam dolgozni, és mire hazaértem ma reggel, már elment órára, csak ez várt - dünnyögöm, megkocogtatva mutatóujjammal a dobozt, amiben még lapul azért szendvics is, na meg az az aranyos kis üzenet. Lassan már egy éve, hogy minden reggel ír egyet. Már nem is férnek a fiókban, ki kell ürítenem egy újabbat nekik, vagy esetleg keríteni egy nagyobbacska dobozt, amiben eltárolhatom. Zsugoríthatnám is őket, de akarja a fene. Különben is, ez ráér, most fontosabb és érdekesebb kérdés, hogy mit is adjak Richárdnak az évfordulóra, vagy éppen hová vigyem el meglepetés gyanánt.
- Aha, értem - jegyzem meg bólogatva, amint végighallgattam. Igaz, a párom azért nem panaszkodott, amikor elmentünk sátrazni, nem egyszer, de talán mégis gondolkodhatok valami másban is. Elmosolyodom aztán. Az ég valóban kimeríthetetlen téma, igaza van ebben Kamillának. Bólogatok is párat, aztán hátradőlve felpillantok a felhőkre. Kicsit el is mélázom most már réginek mondható emlékeken, és a mellettem ülő rellonos felé fordítom a fejem.
- Annyit ültünk a csillagvizsgálóban, össze se tudnám számolni lassan már napban sem. Rengeteg estét. Tulajdonképpen ennek köszönhetően jöttünk össze, mert elkezdünk beszélgetni a csillagokról, aztán meg már nem csak azokról, meg egy idő után már teát is vittem minden második este szinte, ha épp nem minden este... - mesélem neki, félig azért magamnak idézve fel azt a lassú folyamatot, ami nem is tudom, mikor kezdődött. Biztos csak abban vagyok, hogy december ötödikén ért a végére.
- Koncert. Hm, hm. Ez tetszik - jelentem ki pillanatnyi hümmögést követően. Hirtelen még fel is ülök ennek örömére. - Már tudom is, milyen koncert legyen, csak jegyet kell szereznem. Imádlak - szinte hadarom a szavakat, és arcát két kezem közé fogom, hogy puszit nyomjak a homlokára hálám jeléül az ötletért. - Szerintem imádni fogja. Csak ki kell derítenem, hol lép fel legközelebb az Imagine Dragons - vázolom a tervet is, de azért azt a másik ötletet sem felejtem el, csak kicsit félrerakom.
- Meg amúgy tudod, mit akarok még? Csak az úgy nem feltétlen ajándék, ha nekem lesz tetoválásom, meg hát már tud is róla, hogy szeretnék. Viszont... na ezen még gondolkodom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=685825#post685825][b]Farkas Kamilla - 2017.06.15. 20:01[/b][/url]

Azért jól esik, hogy Viktor is ragaszkodik hozzám, annyira, mint én hozzá. Jól vissza is ölelem, hogy tudja, nincs itt nagyobb baj a beprogramozott bénaságomon kívül. Tulajdonképp mindig akartam volna magamnak egy bátyót, aztán mikor nagyobb lettem rájöttem, hogy ez bizonyos okokból lehetetlen, aztán megkaptam Viktort a viselkedéselemzés pályázatom alatt, és igazából jobban is jártam, mint egy vérszerinti nagyobb testvérrel. Azért Balázséknak szurkolok rendesen, akkor is, ha nem fogok bírni aludni mert a sátánfajzat vonyít. Tovább is lendülünk a témában, egy kicsit szusszanok is, meg nyüszögök, mert ők olyan párkapcsolat goals, ami nekem soha nem volt, és a jelenlegi állás alapján nem is nagyon lesz. Pedig nekem kell, kérem szépen, komolyan, még azt is megígérem, hogy jó gyerek leszek. Mondjuk az nem tudom mennyire érne a már közel tizenkilenc évemmel, attól én még megígérem, jó? Ahogy lefekszik, némi mocorgás után én is így végzem, a fejem megtámasztom a hasán, aztán lassan rágcsálom a kenyeret miközben mesél.
- Szerezz nekem is egy Ricsit - lenyelve a falatot dünnyögöm el, nyilván nem gondolom komolyan, ez csak az a sima nyafogás mikor valakinek nagyon jól megy valami, és én is szeretném, hogy jól menjen az a valami. Tudom, hogy Ricsiből csak egy van, és részben ez a Ricsi az enyém is, mert ha azt vesszük, a legjobb barátom. Ha valakinek képet küldesz a kínaidról mert az lebeg a vízben, akkor az a barátság már nem csak ilyen lobbanó cucc. Mikor úgy felpattan, én is követem a példáját, egy pillanatra el sem tudom képzelni mi váltotta ki ezt a reakciót annyira elbambultam, de aztán egész hamar leesett.
- Látod látod, tiszta hasznos házörző vagyok én - elvigyorodom miután elenged, ja, nem csak a kaját zabálom ám. Ezek szerint vannak tök jó ötleteim is. Magam alá húzom a lábaim, rájuk könyökölök, úgy figyelem.
- Közös tetoválást szeretnél? - ami tök jó ötlet, én is szeretnék, ha egyáltalán lenne kivel. - Hm. Nekem is kéne már valami az oroszlán mellé - ami már ezer éves az alkaromon, lassan illene beújítani valamit.
 

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=687543#post687543][b]Annelie Freya Merkovszky - 2017.06.27. 20:09[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=687557#post687557][b]Alison Black - 2017.06.27. 20:52[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=687828#post687828][b]Maja Bojarska - 2017.06.29. 22:57[/b][/url]

A kellemesen meleg napsütés simogatta a bőröm már abban a percben, ahogy kiléptem szöszke barátnőmmel együtt a bejárati kapun. Megbeszéltük, hogy a két elmaradó átváltoztatástan óra helyett kimegyünk a rétre kicsit és kivételesen engem se hagy ellógni a délutáni bájitaltanokról. Igaz, hogy nagyokat fintorogtam és sóhajtoztam, de belementem, amúgy se nagyon kéne elcsászkálni, hiányoztam már idén eleget sajnos. A táskám cipzárján lógó kis kaktuszt piszkálgattam, ahogy mosolyogva egy távolabbi, napsütéses részre sétáltunk, ahol aztán nem vártam sokat és egyből le is dobtam magam a földre. A napszemcsim feltoltam a nózim hegyéről, mert lecsusszant a lábaimat pedig kinyújtva támaszkodtam meg a kezeimen a két oldalamnál. Alízt figyeltem, mert ma meglepő módon még szünetekben is leginkább csak én beszéltem. Kicsit furcsa volt, mintha odabent valamit nem akart volna elmondani, pedig éppen minden olyan szép volt, tényleg.
- Van valami baj? - Nem bírtam valami sokáig, hogy szembesítsem az aggodalmammal, közben a táskámat arrébb tolva mögöttem, mint egy párnának használtam ahogy eldőltem. A kezeim összefűztem a pocimon úgy fordultam felé. Szeretem a nyarat, ez a kis napozás meg bárkinek jót tesz. Vitaminok, friss levegő…
- Te mész erre a kirándulásra? A gazosra, tudod. - Gyógynövénytan. Majdnem eszembe is jutott, de végül nem, lényegtelen. Aztán csak kuncogva folytattam - mibe fogadunk, hogy valami balhé úgyis lesz? Mármint... ismerjük a többieket...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=687869#post687869][b]Széplaki Alíz - 2017.06.30. 11:52[/b][/url]

Sajnáltam, hogy elmaradt az Átváltoztatástan óra, mert mindig is kedveltem ezt a tárgyat, a tanár pedig rendkívül jól magyarázott, a tanmenet is érdekes volt, de az vigasztalt, hogy Majával tölthettem el ezt a kis időt helyette. Bár nem volt felhőtlen a boldogságom, mert néhány napja pont vele álmodtam, mégpedig nem éppen kellemes dolgot. Ha valami pozitívat álmodtam volna meg vele kapcsolatosan, akkor én lettem volna a világ legboldogabb embere, de sajnos nem így történt... Life is shit... Sajnos az érzelmeim általában az arcomra voltak írva, nem igazán tudtam palástolni őket. Mindig is irigyeltem azokat, akik képesek voltak mást mutatni, mint amit gondoltak, mert kevésbé voltak sérülékenyek és csak magukkal kellett elszámolniuk... Persze ez sem volt túl egészséges állapot, de hát én pont az ellenkezője voltam ennek, amely által eléggé sebezhetőnek éreztem magam. Nem igazán szerettem volna elszontyolítani a lányt a jóslatommal, úgyhogy inkább csendben maradtam, bár egy idő után tudtam, hogy kiszúrta, hogy nem igazán stimmel velem valami. Amiatt nagyon égett a fejem, hogy pont neki nem beszéltem bővebben a "tehetségemről", még Sheela-nak is előbb árultam el az aggályaimat ezzel kapcsolatban mint neki. Persze tudta, hogy jóstanonc vagyok, az álmodásaimmal kapcsolatosan is csak felszínes információkat tudott, mivel valahogy sose veséztük ki ezt a témát, inkább általános dolgokról beszélgettünk, meg olyasmikről, amikről a barátnők szoktak. Amikor kiértünk a rétre, jól eső érzés fogott el, végre a természetben lehettem, és rögtön a fűbe vetettem magam törökülésben. Épp kezdtem élvezni a jó levegőt, a fű illatát, a madarak csicsergését, amikor a barátnőm megkérdezte tőlem, hogy mi a bajom. Csak bámultam magam elé, rá se mertem nézni, csupán ennyit tudtam odanyögni:
- Semmi... vagyis talán jobb, ha nem tudod... vannak bizonyos dolgok, amiken nem lehet változtatni...
~ Hú, hát ez totál rejtélyes volt, biztos út a pokolba... ha idáig nem is, de most sikerült felkeltenem az érdeklődését és tuti, hogy tovább fog kérdezősködni... szegény Maja! ~
Ezután gyorsan témát váltottam, vagyis válaszoltam a következő kérdésére:
- Igen, gondolkodtam rajta, hogy megyek... de még nem tudom, hogy ki jönne el velem. Passz... Egyedül nem buli - folytattam sajnálkozva, bár tudtam, hogy nem dől össze a világ, ha nem megyek, de ez még tetőzte az alapból is a béka popsija alatt lévő fergeteges hangulatomat. Most már tényleg elég ramatyul éreztem magam és sikerült Maját is jól összezavarnom. Bravó!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=687924#post687924][b]Annelie Freya Merkovszky - 2017.06.30. 17:27[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=687930#post687930][b]Maja Bojarska - 2017.06.30. 18:03[/b][/url]

Valószínű, hogy kettőnk közül engem hatott meg legkevésbé az, hogy elmaradt az óra, ennek ellenére legalább egy nagyon kis lelkességre talán számítottam volna a barátnőmtől. Ez azonban egy ideje elmaradozik. Nem feltétlenül vagyok ettől boldog, sőt, inkább aggódom. Nem szokott köztünk nagyon titok marad, ha valami bántja a másikat, az így vagy úgy de előkerül, és ha kell segítünk megoldani azt. Ezt teszik a jó barátok azt hiszem. Néha mondjuk úgy érzem, rettenetes vagyok még ebben is és lenne mit tanulnom. Na, erre most is ráébredtem, ahogy szegénynek csak úgy odalöktem a kérdést. Talán finomabban körbekeríthettem volna, de tudja, hogy őszintén érdeklődöm és ezt tartottam helyesnek a további kerülgetés helyett. Segíteni akartam, de csak az Isten tudta miben is. Sejtésem sem volt, mi lehet a dolgok mögött és nem tudtam, hogy ez ilyenkor mennyire jó vagy rossz.
- Ez nem úgy hangzott, mint ami egy semmi. Látom, hogy nincs tőle sok kedved, és ez nagyon nem jó. Tudok segíteni? - Persze a felajánlásom kimondatlanul is élt eddig is, Alíz azon kevesek egyike, akiktől szó nélkül fogadnék kéréseket. Jó, esetemben talán másoknak is elég lazán segítek, de most a komolyabb és őket érintő dolgokra gondolok. Ahogy a fejemmel felé fordultam lebiggyesztettem az ajkaim pár pillanatra, de még mielőtt rátértem volna a gazokra a kezemmel az övé után nyúlva finoman és bátorítóan megszorítottam. - Itt vagyok ám, néha jobb, ha kibeszéled magadból.
Azt hiszem én sem igazán voltam elememben, leginkább mert nem mondanám, hogy sok titok lenne köztünk, ami úgy komolyabban érinti a barátságunkat, ez most mégis fura volt, felkeltette bennem is a gyanút és ez olyan, ami idővel gyomorgörcs formájában bököget belülről, hogy hé, deríts már ki.
- Igen, az a baj, hogy én végig nem is tudnék ott lenni a tánctábor miatt, mondjuk, ha mennék, valószínűleg öt perc után haza is küldene a tanár, mert valami olyat csináltam. Például elaludtam a cuki, puha, simis virágokon. Azt nem szeretné. - Miközben ezt megosztottam vele még el is vigyorodtam. Nem akartam a napunkat borúsabbá tenni, ha már a fénysugarak is nekünk ragyogtak éppen, élvezzük ki egy kis vidámsággal is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=687934#post687934][b]Széplaki Alíz - 2017.06.30. 18:33[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=687947#post687947][b]Maja Bojarska - 2017.06.30. 20:24[/b][/url]

Ha eddig minimális volt az aggodalmam, most határozottan megijesztett. A leglehetetlenebb dolgok szaladtak ét egy pillanat alatt a buksimon, és nem olyan aranyos dolgok, mint az, hogy miként nőhet színes sörénye egy póninak, sokkal inkább azok, mit láthatott vagy hallhatott, ami nekem rossz lesz. Vagy ennél is több, fájhat. Persze kicsit máshogy vagyok bekapcsolva, mint a legtöbben és jelenleg más dolgoktól szaladnék ki a világból, mint egy átlagos diák, mégis próbáltam kevésbé kétségbeesetten nézni rá. Neki se esik tuti jól, ha már ketten nyűgünk rajta, ezt nem akarhatom.
- Velem? Történt valami? Vagy hallottál valamit? - Nem nagyon szoktam kapcsolni a célzásokra és nehezen rakom össze a kirakóst is, hogy esetleg köze lehetne a képességéhez az egésznek. Nem akartam, hogy kényszernek érezze, és azt se, hogy tehernek. Feltámaszkodtam, majd felülve közelebb csúsztam, hogy átkarolva őt oldalról a buksim a vállának döntsem. Próbáltam még rá is mosolyogni közben. - Hé, bármit elmondhatsz. Sokszor van, ami nem olyan jó, de talán jobb tudni, nem?
Lehet nem volt egyenes a válaszom, de ha azt se tudom miről van szó, nehéz lett volna igent vagy éppen nemet mondanom. De úgy éreztem, ha elmeséli ő megkönnyebbül, vagy legalább megosztja ennek a terhét és mindenki sokkal könnyebb, vagy ketten cipeljük és mégiscsak egyszerűbb onnan, nem?
- Igazad van, még azért elég messze van legalább, lehet még rá aludni. - Éreztem, hogy nem lelkes, pedig ő szereti ezeket meg a sulis dolgokat, emlékszem egy LLG-s kirándulásra is, amiről olyan nagy örömmel mesélt utólag. - Hát nem. Kérsz egy kis csomagolt boldogságot?
A táskámból kis matatás után egy szelet csokit húztam ki és nyújtottam át. Én kaptam, de úgysem ehetem meg, és ettől az emberek hangulata is javul, vagy én legalábbis hiszek benne.