26. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma!
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: « 1 2 ... 40 ... 48 49 [50] 51 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Zippzhar Mária Stella
Prefektus Levita, Levita csapattag, Másodikos diák


Masa | Zippmancs | kiscica
offline
RPG hsz: 119
Összes hsz: 1530
Írta: 2018. október 28. 20:22 | Link

Ange


Sietős léptekkel érek ki a rétre. Nem veszem észre rögtön Angét, egészen a fák alatti padokig elsétálok. Elmerengek, gondolatban Lysandert simogatva billegek álom és ébrenlét határán az ágyamon. Kicsit felráom magam, megcsippentem az arcom, és odalépek Ange elé.
- Szia! Miért kerestél? - majd a lustaságom győzedelmeskedik, és felvetem, hogy pihenjünk le. - Nem ülünk le a padra?
Válaszra se várva lehuppanok kényelmesen, és egészen a jobb széléig kihúzódom. Felettünk egy terebéllyes fa zieg-susog, engem pedig nagyon megnyugtat, talán kicsit el is bódít a hangja. Csukott szemmel, de még teljesen ébren várom, hogy Ange elmeséje miért keresett.
Utoljára módosította:Zippzhar Mária Stella, 2018. október 30. 17:37 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Alice - 2018.11.27.
Legaranyosabb levitás - 2018.12.02.
Angelica Black Wing
KARANTÉN


Éneklő rigó, Levitás rímfaragó, Tekergő
offline
RPG hsz: 95
Összes hsz: 615
Írta: 2018. november 10. 20:01 | Link

Zippmancs és Moongas

Nagyjából egy órája, hogy Lily elment. Már már azon gondolkoztam, hogy magam is a srácok keresésére indulok, amikor a siető Máriát pillantottam meg.
 Amikor lelassít, majdnem elmegy mellettem, d aztán észrevesz, és megszólít.
- Szia! Persze, üljünk le. - biccentek a kérdésére, bár láthatólag csak udvariasságból kérdezte meg, mert azonnal le is ül. Én pedig mellé.
- Még meg kéne várni Moont. Utána elmondom. - Mondom, miután végignézem a lány arcát. Hosszú napja lehetett, ma nem sokszor futottunk össze. Talán a gyógynövénytan volt az egyetlen. Nem sokára betoppan a fiú is, én pedig köszönés után belevágok a sűrűjébe.
- Az a helyzet, hogy lesz egy manóm. - Zárom talán túl rövidre a témát. Valószínűleg azért, mert a láthatóan félálomban lávő Máriát nem szeretném tovább altatni. Azonban mégis belebocsátkozok a részletekbe.
- Lilyvel biztos találkoztatok. Ő hívott ide titeket, remélhetőleg nem volt a terhetekre. - Mosolyodom el. Lily bizonyára megkínálta őket sütivel, és sokat kotyogott, ahogyan én ismerem. Vettem egy mély levegőt, és tovább magyaráztam.
- Ruhát kapott, mert nem akarta felrobbantani a sulit. Mármint az otthoni, sulival kapcsolatos dolgokat. Aztán úgy döntött, engem akar szolgálni. Ezt persze még megbeszélem Miss. Eleonore-ral, és az igazgató úrral, csak gondoltam, előbb elmondom nektek is. Na, mit szóltok? - Hangom tárgyilagos, de egy kis izgalom kihallatszik belőle.
 Holnap sűrű napom lesz, sok órával, de időt kerítek a házvezetővel való találkára. Remélem sikeres lesz, és befogadja Lilyt.
 A nagyobb feladat persze az igazgató úr lesz, de ő már csak később lesz beszélgetőtársam. Most kíváncsian nézem Moongasékat, hogy mit szólnak a hírhez.
Utoljára módosította:Angelica Black Wing, 2018. november 25. 15:09 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Teliholdi vándor
Denis A. Brightmore
Prefektus Rellon, DÖK elnökhelyettes, Másodikos mestertanonc


Fél-gyilkos
offline
RPG hsz: 147
Összes hsz: 1680
Írta: 2018. december 10. 16:59 | Link

Charlotte Elisabeth Felagund

Végre van pár szabad órám, így arra az elhatározásra jutottam, hogy ez a legmegfelelőbb alkalom arra, hogy kicsit Niamey-jel legyek. Kibattyogtam a rétre, gyorsan körbe néztem, hogy rajtam kívül nem tartózkodik-e itt senki, és szerencsémre valóban nem. Leültem a fűbe, rágyújtottam, arcomat a téli napsütésbe tartva.
Amióta majdnem meghaltam, próbáltam mindig elterelni a gondolataimat, hogy még véletlenül se gondoljak rá. De ez nem ilyen egyszerű. A csend, ami majdnem mindig körbevesz, nem könnyíti meg a helyzetet. Mélyet szívok a cigarettámba, kifújom a füstöt és a semmibe fütyülök két rövidet, és várok.
Így hogy nem hoztam könyvet, kicsit magányosnak érzem magam, de ha ideér életem Királynője, akkor nem hiszem, hogy ez gond lenne. Lefekszem. A zacskó, amit gondosan őrzök magam mellett a lábamnál hever. Pár órája még fagyasztott nyúl volt benne, most már félig-meddig kiolvadtak - innen is köszi a kastély fagyasztójának-, ami elég jó, mert ismervén Niamey-t levágna egy hisztit, ha nem olvad ki rendesen és úgy szeretném neki adni.
A rét széléről hangos szárnysuhogásra leszek figyelmes, felülök, hogyha egy mód van rá, akkor még viccből se szálljon rám, különben tuti kijön az ebédem. Mosolygásra késztet, ahogy hatalmas madaram felém repül. Olyan gyönyörű, olyan fenséges, hogy a  mai napig képes vagyok tátott szájjal bámulni. Minden héten írok a rezervátum vezetőjének a hogyléte felől. Ahogy nézem jó húsban van a kislány. Pár csapkodást követően, ami remek módon tönkre teszi a hajam, leszáll mellém vijjogva.
- Regina - üdvözlöm őt latinul, amit megért. Párat csapkod a szárnyával köszönésképpen, végül nyugodtan odaoldalog mellém. Lábán ellenőrzöm a felügyelőrendszert, majd nyugodt szívvel pillantok fel rá. Tenyeremet nyakára simítom, amit behunyt szemmel köszön meg.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

In my mind; my demons are killing my soul
Charlotte Elisabeth Felagund
Prefektus Rellon, Bogolyfalvi lakos, Harmadikos diák


Charlie
offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 159
Írta: 2018. december 10. 17:09 | Link

Albert

- Megnőtt.
- A nagyapja vajon mit szól?
- Tiszta anyja.
- Azért reménykedjünk, nem örökölt sokat tőle.
- A bőre mint az apjáé, ó az ifjú Felagund...

- Silentio - vetek véget a festmények diskurálásának, még akkor is, ha ez láthatóan nem tetszik nekik. Az első, sőt még a második nap se vettem ezt komolyan, mára viszont már kimondottan idegesít.
Nem könnyű Felagundnak lenni, nem is merem kimondani a nevem, mert a nagyapám elég hírhedt, és bárcsak a jó értelemben lenne. Apám nevét is tudhatják, Ophelia viszont már egy külön fejezet, ahogy azt hallottam. Nem gondoltam át, hogy pont idejöjjek, de... megszokják. Mindig mindent megszoknak.
A rétre megyek, mert levegő kell. Azt hittem dicsőség rellonosonak lenni, s még ha az is, a lent uralkodó légkör tesz róla, hogy ne érezzem azt a fennkölt érzést. Még szerencse, hogy Franciéknál lakok, nem hiszem, hogy képes lennék itt aludni.
Nem szoktam megállni, bámulni, sem odamenni másokhoz, hogy nincs barátom, legyünk már, de... a zsebre dugott kezeimmel megindulok, szemem végig a madáron tartva, mert az jobban érdekel jelenleg, mint a srác, akié lehet.
- Lehet itt hárpiát tartani? - köszönök, de mentségemre mondva, nem minden nap látok ilyet.
- Egyébként gyönyörű - állok meg pár lépésnyire tőlük.
- Ne haragudj, nem szoktam így rárontani az emberekre, de... ez nem mindennapi látvány... egyáltalán, hogy sikerült befognod? - ha jól tudom, nem egy szelíd teremtések.
  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Denis A. Brightmore
Prefektus Rellon, DÖK elnökhelyettes, Másodikos mestertanonc


Fél-gyilkos
offline
RPG hsz: 147
Összes hsz: 1680
Írta: 2018. december 10. 18:03 | Link

Charlotte Elisabeth Felagund

A királynőm elvileg már felnőtt. Na most, akárhányszor csak a szemem elé kerül, mindig nagyobbnak tűnik. Nem tudom, hogy ez annak köszönhető-e, hogy mostanában egyre ritkábban látom, de akkor is így van. Nem szeretném bekorlátozni, ha már megkaptam az engedélyt a polgármestertől és az igazgatótól is, hogy szabad tartásban legyen a kastély és a falu környékén, akkor hadd élvezze ki. Ismerem, nem fog kárt csinálni, eddig nem is jelzett a karkötő, hogy gond lenne vele. Intelligens, okos és magabiztos. Mindene meg van, amire egy nő csak vágyhat és a legrosszabb az egészben, hogy ki is használja.
- Hoztam neked valamit - nyúlok a szatyor felé, amikor Niamey felkapja a fejét, szárnyát kitárja, rikolt - amitől nem mellesleg a mai napig is képes vagyok megsüketülni -, majd védelmezően a másik oldalamra szökken. Abba az irányba kapom a fejem, ahonnan a hang szól, és amerre Niamey figyel. A lány csak úgy ontja magából az okosságokat, minden kérdés nélkül.
- Niamey - simítom végig a hátát. - Aequanimitas - ami annyit tesz latinul, hogy "nyugalom". Felpillantok a lányra, lassan felemelkedek a földről, miközben beszél.
- Mint látod lehet és köszöni a Királynő - lehajolok a szatyorért, majd megkerülöm a madarat, aki adta a jó ég, már kicsit lehiggadt, de tekintetét nem veszi le az újonnan érkezőről.
- Nos - kezdek bele értelmesen a mondandómba, ahogy közelebb lépek a lányhoz. - Ez egy hosszú történet - sóhajtok egy hosszút, mert valóban az.
Utoljára módosította:Denis A. Brightmore, 2018. december 11. 10:45 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

In my mind; my demons are killing my soul
Charlotte Elisabeth Felagund
Prefektus Rellon, Bogolyfalvi lakos, Harmadikos diák


Charlie
offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 159
Írta: 2018. december 10. 20:00 | Link

Albert

Valljuk be, az ismerkedés máig nem tartozik az erősségeim közé, de talán ez nem is akkora baj. Nem, nem vagyok egy antiszoc lélek, és nem kényszerem mindenkit elüldözni magam mellől, épp csak ritka számba megy az, hogy én menjek oda valakihez.
Igen, ezt a sült galambra várást határozottan aputól örököltem, mert ahogy mesélte, neki se volt túl sok barátja, nem is ismerték annyian. Ez pedig nem feltétlenül gond. Sebastian Gerard Felagund tett arról, hogy mi se legyünk túl közkedveltek. Mármint... tapasztaltam, hogy sokaknak elég csak a nevet hallani.
Épp kérdezném meg, hogy mit mondott, mivel azt felismerem, hogy a szó latin, de én latin órákon - mert hogy a p*csa képzőben abból is akad - aludtam, mikor az egyik tanár jön felénk. Ahogy egyre közelít, engem is elér a felismerés, hogy neki meg végképp nem loptam magam a szívébe.
- Felagund, miért is nem lepődök meg, hogy ahelyett, hogy a holnapi felelésre készülne, itt téblából.. csak nehogy meglepetés érje...
- Brightmore, önnek meg feltétlenül muszáj itt parádéznia azzal a bestiával? Tisztában vagyok vele, hogy engedélye van rá, de nézze meg az elsősöket - mutat a nő a megszeppent csoport felé, majd tovább is halad a fejét rázva, meg bosszúsan motyogva.
Egyből levágom, hogy ez a Brightmore is rellonos lehet, mert az ő arcán is az a bizonyos "a lőtéri vadászkutyát nem érdekli" kifejezés ül ki, amilyen az enyémen.
Ez a nő meg szerintem az élő fába is beleköt. Lehet valakinek csak jól meg kellene... na mindegy.
- Ráérek - közlöm vele, egy vállvonás kíséretében, holott az előbb elhangzó nem is tudom, mi nem ezt kívánná meg. Szerencsére az agyam is az apámé, így nem aggódok.
Utoljára módosította:Charlotte Elisabeth Felagund , 2018. december 10. 20:01 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Denis A. Brightmore
Prefektus Rellon, DÖK elnökhelyettes, Másodikos mestertanonc


Fél-gyilkos
offline
RPG hsz: 147
Összes hsz: 1680
Írta: 2018. december 10. 20:46 | Link

Charlotte Elisabeth Felagund

Megszeppenve nézek a nőre, aki mindenfelé kalimpálva kezd el nekem és a lánynak magyarázni. A tipikus "leszarom" mosolyom kerül fel az arcomra, akiről mindenki tudja, hogy mit jelent. Nem is nehéz rájönni, elég egyértelmű a dolog. A Felagund névre ugyanúgy semleges marad az arcom, mert akármilyen hihetetlen nekem szimpatikus volt az öreg. Igaz, soha nem találkoztunk és nem mindig jókat hallottam róla, de attól még jó fej lehetett. Karizmatikus, intelligens, amit egyáltalán nem rejtett véka alá. Miért tette volna?
- Bírtam volna a... hm - hagyom félbe a mondatot, mert fogalmam sincs milyen rokoni szálak fűzhetik az öreg Felagundhoz. - Nagyapádat? Apádat? - tekintek a lányra kérdőn. Nem érdekel különösebben, hogy Felagund a lány. Az öreg Felát is tuti bírtam volna, ráadásul arról megítélni egy embert, hogy a felmenője ki és milyen volt, parasztság. Nem ismered, ne ítélkezz, ne legyél gyökér, ha egy mód van rá.
- Akkor csüccs - mutatok a földre, hogy parancsoljon, nyugodtan csatlakozhat hozzám. Niamey rendületlen a lányt figyeli, amíg meg nem csörgetem neki megint a zacskót. Pálcámat elővéve lebegtetem ki az egyik nyulat a szatyorból, majd lerakom Niamey elé.
- Jó étvágyat édesem - mosolyodom el, ahogy neki is áll enni. Én is lehuppanok a fűbe, a másik nyulat, csak kiborítom a helyéről, végül a lány felé fordulok. Zsebemből előkotrom a cigit, ujjammal meggyújtom, szívok belőle egy mélyet, végül neki kezdek.
- Niamey-t fióka korában találta egy madárrezervátumi dolgozó Angliában. Nem kellett sokat várni, hogy kiderüljön köze van a varázslathoz, valahogy kapcsolatba került vele, de ez még elég tisztázatlan, ha olyanja van kék lángokkal borítja el a testét. Amint bekerült oda, én foglalkoztam vele, önkénteskedtem a rezervátumban. Rögtön elkezdtünk kötődni egymáshoz, titokban kiengedtem a helyéről, de mindig visszajött. Felnőtt, így a rezervátum igazgatója nekem szánta, mert kinőtte az ottani összes körbe kerített területet. Szóval hozzám került. Megszenvedtem érte, de teljes mértékben megérte - szívok bele a cigimbe, tekintetem megállapodik a madáron, aki vígan eszegeti a nyulat, ami már teljesen felolvadt. Hátra dőlök a fűben, Niamey felemeli a fejét, de ahogy látja, hogy nem megyek sehova, nyugodtan eszik tovább. Ami mellesleg gusztustalan, de ha elég sokáig érzed a nyers hús szagát, megszokod. Kösz, rezervátum!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

In my mind; my demons are killing my soul
Charlotte Elisabeth Felagund
Prefektus Rellon, Bogolyfalvi lakos, Harmadikos diák


Charlie
offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 159
Írta: 2018. december 12. 14:11 | Link

Albert

- Nagyapám, és jah... lehet én is - megvonom a vállam, mindenféle mosoly nélkül.
- Mióta élünk, felénk se néz. Most vagy minket utál, vagy az anyánkat, gyanítom, nem egy félpszichopatát képzelt el a fia mellé, de ez van - én ezen már túltettem magam, meg azon is, hogy az órákon se néz még csak rám se. Anyu sok mindenbe beavatott, amint elég idős lettem hozzá, főleg mert azt akarta, hogy ne csak féligazságokat halljak, pletykák alapján, és lehet, hogy mások szemében tényleg egy pszichopata, én egyszerűen még jobban felnézek rá, és igenis büszke vagyok arra, hogy az ő gyerekük vagyok.
Le is ülök mellé, kellően kimutatva, mennyire érdekel engem is a fenyítés.
- Le is szokta vadászni őket? Gondolom, nem mindennap tudod etetni, vagy legalább is nem annyiszor, ahányszor megkívánná - a látvány nem nagyon rendít meg, Sebi miatt jóval nagyobb az undorküszöböm, meg hát mégis csak én voltam, aki segített neki megnézni, milyen a béka, meg a különböző bogarak belseje.
- Hogy érted, hogy megszenvedtél? - kicsit ráncolom a homlokom, egyenesen a hárpia szemeibe nézve.
- Tudom, dedós kérdés, de meg lehet simogatni? - mert hát azt mégis csak nagyon szeretném, de belátom, hogy előbb a gazdát kérdezem, semmint önkéntesen cselekedjek, nem akarok bajt.
- Apu egyik ismerősének hippogriffje van, hozzá tényleg még csak ennyire közel se lehet menni. Nagyon pökhendi, és abszolút senkit nem tűr meg... az öcsémet egyszer majdnem meg is rúgta, csak hát figyeltünk... azóta óvatosan közeledek a bestiákhoz - nem hiszem, hogy túlzottan kíváncsi lenne erre, csak hát... így mégis csak érthető, hogy óvatos vagyok, ami ebben az esetben még lehet is pozitív dolog.
- Egyébként a Charlotte-ot jobban szeretem - nyújtok kezet, mert azt hiszem, itt így illő.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Denis A. Brightmore
Prefektus Rellon, DÖK elnökhelyettes, Másodikos mestertanonc


Fél-gyilkos
offline
RPG hsz: 147
Összes hsz: 1680
Írta: 2018. december 12. 20:03 | Link

Charlotte Elisabeth Felagund

Megvonom vállamat a számomra kissé nyílt megnyilvánulásra a lány felől. Erre nem tudok mit mondani, amúgy sincs semmi közöm hozzá. Lehet meg van rá az oka, amiért nem tartja a kapcsolatot a családdal, de - természetesen - az is lehet, hogy nincs rá oka, csak kicsit ketyós. Akárhonnan nézem engem ez nem érint, és nem is akarom, hogy érintsen. Utálom, ha emberek a magánéletükkel kapcsolatos dolgokat osztanak meg másokkal, akikkel kemény három perce találkoztak. De ugye, kinek mi.
- Nem szoktam etetni - mosolyodom el haloványan. Ó, hányszor láttam már Niamey-t vadászni. Gyönyörű látvány, fenséges és kecses, tényleg, mint egy igazi királynő. - Megoldja magának, én csak kedveskedek neki, mint hű alattvalója - vonom meg a vállam, ahogy fejem felemelve a lányra pillantok. Cigim maradékát elnyomom, majd belerakom a szatyorba. Legalább most az egyszer nem hagyom szanaszét.
- Kellett beszélnem a polgármesterrel és az igazgatóval is, hogy hadd tartsam szabadon. Le kellett dumálnom LLG bá'val is a dolgot, hogy legyen a konzulensem, majd sos-be Angliába kellett mennem aláírni egy halom papírt, hogy Niamey az enyém és már az én felelősségem - hunyom be a szemem miközben beszélek, mindkét karom tarkóm alá csúsztatom. Ez mindaddig remek póz, amíg Niamey el nem kezd csapkodni a szárnyával, arrébb dobva a nyulat hatalmas karmaival, és nem áll neki ismét visítani. Hirtelen ülök fel, hogy mi van, Niamey szinte a földre simulva nézi a lányt, kitárt szárnyaival.
- Nem! - mondom erélyesen a madárra nézve. - Mondom nem! Niamey prohibere! - nyúlok felé, szeme előtt csettintek egyet, hogy mindenképpen rám figyeljen. Mikor tekintetét rám emeli, évekig tűnő pillanatok alatt sasszéz vissza enni, tollait még utoljára felborzolja.
- A szemébe néztél, mi? - vigyorgok beszélgető partneremre vígan. - Meg lehet simogatni, elég kezes, de nem ajánlatos a szemébe nézni, körülbelül soha. Felhívásnak veszi keringőre. Elég domináns jellem - fekszem vissza a fűbe, mosolyogva hallgatom a hippogriffes történetet. Azért nem tennék egy lapra egy hárpiát és egy hippogriffet, de, mint már mondottam, kinek mi. A hippogriffek az én ranglétrámon kicsit magasabb szinten áll, mint egy hárpia, bár az tény, hogy mindkettő könnyűszerrel megtudna ölni egy boszorkányt vagy egy varázslót.
- Üdv - ülök fel újra a fűben, már vissza sem fekszem a kézrázás után. Minek? Valahogy mindig fel kell kelnem valamiért, akkor megelőzöm azt, hogy sokat kelljen hasaznom, így is elég jól nézek ki, nem szeretnénk magasabbra tenni - egyelőre - a lécet, mint amennyire szükséges.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

In my mind; my demons are killing my soul
Zippzhar Mária Stella
Prefektus Levita, Levita csapattag, Másodikos diák


Masa | Zippmancs | kiscica
offline
RPG hsz: 119
Összes hsz: 1530
Írta: 2018. december 18. 17:39 | Link

Bence
Kedd délután


Merem, nem merem, merem, nem merem...  Merem? Ó-ó.
Habozva lebegett a kezem félúton a szám és a tál között. Egyrészt el akartam fogadni hogy ez jött ki, de a másik felem csak vissza szerette volni dobni a cukorkát a többi közé, úgy téve mintha a piros m&m a kezemben sem lett volna.
Csak ellazítom az ujjaimat. Csak egy picit, és igazából sose volt a kezemben... Nem. Nem csalunk, megcsinálom. Ez jött ki, akkor most már vállalnom is kell.
Ügyet sem vetve az esetleges furcsa tekintetekre amiket háztársaimtól kaptam, bedobtam a számba a cukrot, és seprűmet a vállamra véve kisiettem reptanra.

A dolgon nem segített, hogy Ő is ott volt az órán.  Egészen örültem, hogy kiszellőztetem kicsit a fejem, erre a passzoknál összekerültünk, és többször is meg kellett szólítanom. Hihetetlen fura érzés beszélnem vele, mert minden alkalommal oda kell rá figyeljek, hogy ne Sodózzam le.

Jó, tényleg most vagy soha.
Felzárkózom az egyedül sétáló fiúhoz, és bátortalanul rámosolygok.
- Szia Bence, - kezdem, és reménykedek, hogy nem vette észre a habozást a neve előtt - te izé szóval véletlenül nem váltak el a szüleid  általános után?
Pazar kezdés, tudom, gratulálok is magamnak. Hirtelen ez az alternatíva tűnik a legvalószínűbbnek, no meg az álmomban is így történt, de azért nem kell nagy ész ahhoz, hogy az ember rájöjjön, eredetileg nem ezt akartam mondani. Inkább valami olyasmit terveztem, hogy "véletlen nem Sodó Bencének hívtak alsóban? Annyira hasonlítasz az elsős szerelmemre!"
Na igen, azt hiszem ezt így mégsem tudom csak úgy kimondani.
Utoljára módosította:Zippzhar Mária Stella, 2018. december 18. 17:44 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Alice - 2018.11.27.
Legaranyosabb levitás - 2018.12.02.
Lóránt Bence
Diák Eridon (H), Másodikos diák


Birdie
offline
RPG hsz: 116
Összes hsz: 459
Írta: 2018. december 18. 18:23 | Link

Masa

Hú, olyan jó kedvem volt annak ellenére, hogy szét vagyok fagyva egyetlen jégtömbbé, hogy vigyorogva indulok a seprűmet félig-meddig magam után húzva reptan óra után. Várffy professzor mindig megfűszerezi a repüléstan órákat, most például egy kis passzolgatással. Ráadásul még meg is dicsért, hogy ma egész jól passzoltam. Szóval régen voltam boldog ennyire egy óra után, mivel egyébként sem szoktak sokat dicsérni a tanulás miatt, most pedig a kedvenc professzorom tette meg. Mi kell még a mai naphoz? Egy kis meleg például. Ezért is szaporázom a lépteimet, hogy minél előbb a klubhelyiségbe mehessek és még a következő óra előtt kiolvadhassak. De nem eszik olyan forrón a kását - forró kaja awww -, mert leszólít egy lány a Levitából. Stella, de tudom, hogy sokszor máshogy szólítják, és ha már megszólított, megmutatom, milyen jól nyitva tartom a fülem. Nem mellesleg tök cuki név, szóval, miért is ne ezzel kezdeném?
- Szia Masa - köszönök vissza, egy mosolyt csalva a fagyott pofimra. A köszönés utáni mondandója megállít, de szó szeriont megtorpanok és kissé zavartan nézek rá.
- Ö, hát nem tudtam, hogy véletlenül is el szoktak válni a szülők - gondolkodom el egy pillanatra, de apu és anyu jól vannak, szeretik egymást és minket. Emmát mondjuk kicsit jobban szerintem, és ő adja alájuk a lovat...
- Amúgy nem, a szüleim tudomásom szerint együtt vannak és nem akarnak elválni. De honnan veszel ilyet? - kérdőn meredek rá, mert nem értem az egészet, viszont nagyon érdekel, hogy miért kérdezett ilyet. Remélem nem lát a jövőbe!
Utoljára módosította:Lóránt Bence, 2018. december 18. 18:39 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Zippzhar Mária Stella
Prefektus Levita, Levita csapattag, Másodikos diák


Masa | Zippmancs | kiscica
offline
RPG hsz: 119
Összes hsz: 1530
Írta: 2018. december 18. 18:54 | Link

Bence
Kedd délután


Hát, ez kínos. Valahol ott szívnám vissza az egész ötletet amikor a válás véletlenszerűségébe megy bele, mert abból már érzem, hogy ez a tipp itt nagyon nem jött be. Elpirosodott arccal, zavarban hallgatom válaszát, és én igazán, annyira de nagyon igyekszem valami értelmeset kinyögni, de közben azért imádkozom, hogy arcom színét tudja be a korábbi órának.

- Nos, én csak gondoltam, mert emlékeztettél - itt megrázom a fejem, és nem megyek bele jobban a kínos témába - ez igazából mindegy, szóval örülök, ha nem váltak el, meg minden. Az nagyon jó, ha nem. Igen, nagyon - és mert nem tudok mit kezdeni magammal, bólogatok is összemakogott szavaim mellé - akkor nem is zavarlak tovább.

S azzal sietősen elindulok a kastély felé. Nem vagy normális, nem vagy normális, nem vagy normális, ezt most miért kellett?! Vádolom önmagamat, majd egy hirtelen késztetéstől fogva nagy levegőt véve hátrafordulok, és mindent vagy semmit alapon a biztonság kedvéért tisztán megkérdezem (ahogy azt az előbb kellett volna, khm).
- Soha nem hívtak téged Sodó Bencének?
Még a lábujjaimat is görcsbe húzom a csizmámban, annyira kínosan érzem magam, de ha már egyszer belekezdtem végigcsinálom. Ha kétely maradna bennem, az lenne a legrosszabb, mert lehet máskor újra megpróbálnám. Jesszus, az maga lenne a pokol.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Alice - 2018.11.27.
Legaranyosabb levitás - 2018.12.02.
Lóránt Bence
Diák Eridon (H), Másodikos diák


Birdie
offline
RPG hsz: 116
Összes hsz: 459
Írta: 2018. december 18. 19:27 | Link

Masa

Azért azt nem gondoltam volna, hogy ma ilyen kérdéssel találnak. Oké, Masa nem ismeretlen számomra, hiszen egy évfolyamba járunk, sokat találkozunk, még ha nem is igazán érintkezünk ezeken a kötelező körökön kívül. Plusz ugye egy fél évet nem voltam itt a betegség miatt, de határozottan emlékszem, hogy a szüleim nem váltak el közben.
- Emlék... mire? - nyitom egyre jobban ki a szemeimet, de aztán nem mondja végig. Nagyon utálom, amikor valaki elkezd valamit és nem fejezi be. Az más kérdés, hogy én is szoktam alkalmazni, de attól még utálhatom, nem? Nem Masát, csak a befejezetlen mondatát.
- Ennek én is örülök - de tényleg úgy nézhetek rá, mint egy hülye, mert halvány lila unikornispukim sincs, hogy mit hord össze és miért. Viszont egyre jobban zavarba jövök, de ahogy elnézem, ő még jobban, mert irul-pirul és összevissza beszél. Hát, nem ilyennek ismerem egyik Levitást sem - sok levitást mondjuk nem ismerek -, de úgy senkit sem.
- Hát... jó, akkor szió - hagyom őt elmenni, mert nem értem az egészet továbbra sem. Csak nézem távozó cuki alakját - mert amúgy az, csak most ruhabőröndbe zárta magát a hideg elől, és továbbra is hülyén nézek rá. Aztán rájövök, hogy nincs miért megfagyni tovább, szóval elindulok utána, de azért nem annyira gyorsan, hogy utol is érjem. Nem akarom jobban zavarba hozni még ennél is, holott Felagundnyi fordulatom sincs, hogy hogyan értem ezt el nála. De nem tart sokáig ez az egyre csökkenő bizonytalanság, mert visszafordul és olyat kérdez, hogy majdnem elröhögöm magam. Sodó Bence, persze! A mosoly azért adott, a válasz pedig hirtelen születik meg bennem.
- A fene, lebuktam. Hogy jöttél rá? - teszem csípőre a kezem vádlón egy pillanatra. Várok pár szívdobbanásnyi szünetet, mert nem akarom sokáig szívatni. A reakciójára mindenképpen kíváncsi vagyok, főleg arra, hogy pozitív, vagy negatív lesz-e.
- Amúgy el kell keserítselek. Mindig Lóránt Bencének hívtak. És most nem tudom eldönteni, hogy ez pozitív dolog, vagy elszalasztottam egy lehetőséget, vagy utálnál miatta. Szóval ki az a Sodó Bence, és miért lennék én? - teszem karba a kezem magabiztosan. Ezzel a mozdulattal, kicsúszik a kezeim közül a seprűm és sikerül úgy esnie, hogy a lábujjamra esik a nyele.
- Ó, a sellő húzzon le ötven méter mélyre - szidom a sportszert, még arrébb is rúgom picit. Magamban káromkodom, de aztán felkapom a fejem, majdnem elfelejtettem, hogy miért is vagyunk itt, a megfagyás két mintapéldányának álcázva magunkat.
- Szóval elmondod? Még meg is sebesültem, hogy tudhassam - próbálom mozgatni a lábujjamat, de tudom, hogy be fog dagadni. Az a mákom, hogy most a hidegtől majd jól átfagy, az legalább lehúzza a daganatot róla.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Zippzhar Mária Stella
Prefektus Levita, Levita csapattag, Másodikos diák


Masa | Zippmancs | kiscica
offline
RPG hsz: 119
Összes hsz: 1530
Írta: 2018. december 18. 20:10 | Link

Bence
Kedd délután


Őszintén szólva annyira elmerülök a saját szerencsétlenkedésemben, hogy meg is lepődöm amikor visszakérdez. Természetesen ahelyett, hogy kizökkentene, és végre meg tudnék nyugodni, csak jobban összezavar és végül már ott tartok, hogy előbb elhiszem róla, hogy egy negyven éves szibériai fehérteknős-pingvin-róka, minthogy ki tudjam bogozni hogy mit mire mond és kérdez. Persze valószínűleg ebben a helyzetben nem vele van a gond, hanem én vagyok enyhén szólva is zavaros, de ó ezzel most annyira nem tudok mit csinálni hirtelen.
- Én nem is tudom mit akartam, mindegy, hagyd csak, bocsi tényleg, tuti ebből most nem értettél semmit sem, de hidd el nem is fontos.
Legalábbis neki nem fontos. Hogy nekem az-e, az már más tészta.

A köszönése állít meg, hogy szedjem össze magam és igenis mondjam végig. Olyan értetlen, és zavarodott, hogy egyszerűen nem hagyhatom csak úgy ott magyarázat nélkül. Így meg is adom neki, bár arra nem számítok, hogy ez újabb kérdéseket vet majd fel, és ott állva csak egy vágyam van: elbújhasak valahová, ahol egy darabig nem talál rám senki.

Arra ami ezután jön, nem számítottam. Komolyan, akkor döbbenek rá, hogy valahol eddig sem voltam biztos magamban, és most, hogy elismeri, hogy Ő az, tényleg Ő az, nem csak tévedtem, hitetlenkedve nézek rá. Az arcomból kifut a szín, majd nagyon hirtelen leszek újra vörös, és tágra nyílt szemekkel lépek hozzá közelebb. Összeszorult gyomorral, dobogó szívvel ölelném meg, és nyitnám a szám, hogy megkérdezzem "Tényleg te vagy az?", amikor megfagyaszt a következő mondatával. A kezeim testemtől épp csak eltávolodva fagynak meg az oldalamnál, és az egyetlen dolog ami megmozdul rajtam, az a seprűm, ami lassan kicsúszva a kezemből puffan a hóban. Csak nézem az arcát, ahogy beszél tovább, és valahol a seprű mellett puffannak az ábrándjaim is.

- Egy - kezdek bele a válaszba akadozottan - volt osztálytársam, aki kicsit hasonlít rád, - végül egy mély levegővétel után kimondom - és hirtelen azt hittem, hogy talán csak a neve változott meg.
Megriadok egy kicsit a kiabálásra, de tehetetlenül mosolyra rándul a szám széle.
- Jól vagy? - kérdezek rá, de a szitkozódás emlékére kuncogni kezdek.

A halk nevetés hirtelen fordul át valami egészen másba, és ijedten veszem észre, hogy legördül egy könnycsepp az arcomon. Odakapva törlöm le, de ami megtörtént, megtörtént, a könnyek egymás után cseppennek le a hóba. Reszketegen elnevetem magam, és a hajamba túrva felnézek az égre.
-Ne haragudj, csak hirtelen... Én sem tudom miért kezdtem el sírni. Olyan bolond vagyok, nem? - és csak hogy hitelesítsem magam, megtoldom egy halk nevetéssel a végét.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Alice - 2018.11.27.
Legaranyosabb levitás - 2018.12.02.
Lóránt Bence
Diák Eridon (H), Másodikos diák


Birdie
offline
RPG hsz: 116
Összes hsz: 459
Írta: 2018. december 18. 21:03 | Link

Masa

Végül eljutok arra pontra, hogy talán nem kéne feszegetni a témát, így is elég zavarban van. Szóval az a három-négy-tíz-húsz-hatvan mondat és kérdés, ami így hirtelen eszembe jut, bent maradnak a meleg agyam tekervényei között. Nem úgy meleg, csak odabent meleg van, idekint meg hideg, még mielőtt valaki rosszul olvasná a gondolataimat. Nekem szabad, másoknak nem, és remélem Masa sem legilimentor, mert akkor most biztos komplett hülyének nézne. Pedig épp most nem is vagyok az. Szóval elengedem a dolgot és hagyom elmenni, még megerősítésként el is köszönök, hogy neki is könnyebb legyen itt hagynia. Persze nem sikerül, miért is sikerülne? Más esetben nem bánnám, ha egy csini csajszi velem akar beszélgetni, de most egy picit félek a közeledésétől, hogy vajon megint mit fog mondani.
Egy pillanatra belemegyek abba, amit kérdez, hiszen Bodó Bence neve még csak fel sem sejlik az én emlékezetemben, tehát semmilyen körülmények által nem ismerhetem. Bodó Bence. Jól alliterál a neve és ennyi. Hiába töröm a fejem, hiába akarom, hogy valami mégis előjöjjön a név hallatán: semmi. De azért nagyon érdekel a dolog. Azért elmosolyodom a hazugságra, amit hirtelen előhúz a tarsolyból.
- Szóval "kicsit" hasonlítok, csak a nevem változott - szkeptikus pofimat tolom az övéhez, nem túl közel. Pontosan látom, hogy mi van, közeledett, a kezét is emelte, csak, amikor kimondtam a cancelt, akkor fagyott le róla szép pír. Bár van most rajta egy másik, de azért ez tényleg nem ugyanaz.
- Valaki klónoz engem, jaj! - próbálok valami hülyeséget mondani és sikerül! Ez az, nem semmi! Tetőzöm a hülyeség Csomolungmáját, a lábamra ejtem a seprűmet. Na, most már biztosan nem hasonlítok Bodó Bencére, csak egy szerencsétlen másodévesre. Ha ez nem győzte meg, akkor semmi. Persze ki is nevet, ahogy szidom a szép seprűt, ami semmiről sem tehet, de aggódik is egyben egy kicsit. Fura valakit látni nevetve aggódni, de a példa mutatja, hogy lehetséges. Azért összeszedem magam nagyjából.
- Minden oké, majd befáslizom, vagy tudja a fene - vonok vállat inkább. A legvalószínűbb, hogy lemegyek a gyenguszra kérni rá valamit, nem vagyok gyógynövénytár. Persze csak titokban, mert elég égő, na. Csak, hogy teljes legyen az egész Masa sírni kezd nevetés után. Érti ezt valaki? Bagolyban kérem jelentkezzen! Csak nem tudom, hogy ezt kinek írtam, mert a többiek már rég elmentek, mi meg, mint két szerencsétlen nevetve sírunk, meg ütlegeljük magunkat. Azért ez ám a varázsvilág legjava, nem? Végül látom, hogy nem tud mit kezdeni magával, ráadásul ki is mondja, szóval közelebb lépek és hirtelen öttlettől vezérelve átölelem és magamhoz húzom.
- Sajnálom, hogy nem vagyok a Bodó Bencéd, tényleg - suttogom a sapkán keresztül neki. Remélem abbahagyja, mert mostanában elég sok az egy Bencére eső sírós lányok per négyzetméter arány. Szóval kezdek megijedni magamtól és nem Stella az ijesztő, hanem én. Jó lenne ettől megszabadulni, mert a komfortérzetemet eléggé rontja. Na, meg a lányok vonzalmát felém, ami talán még rosszabb is. nem is vagyok önző, mi?
- De lehetek a Lóránt Bencéd. Igaz, biztos nem olyan szuper, mint a másik, de legalább el tudja törni a lábujját egy seprűvel. Szerintem egy főnyeremény, nem? - húzom el a fejem a fülétől és vigaszt nyújtó mosollyal nézek a szemeibe. Igaz, ki sem látszik szinte a sál-sapka kombóból, de azért remélem meggyőzöm ezzel. Kattogó Hebrencs csöves mézem sincs ki volt neki Bodó Bence, de ha megsiratta, akkor talán jobb is, hogy nincs itt.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Zippzhar Mária Stella
Prefektus Levita, Levita csapattag, Másodikos diák


Masa | Zippmancs | kiscica
offline
RPG hsz: 119
Összes hsz: 1530
Írta: 2018. december 19. 21:28 | Link

Bence
Kedd délután

Szívem szerint nem mondanék erre semmit, ha kételkedik hát had kételkedjen, viszont úgy tűnik ma nem tudom jól kontrollálni magamat, mert mégis kibököm:
- Nagyjából ugyanúgy néztek ki. Még a mosolyotok is kísértetiesen hasonló - eddig bármikor visszaemlékeztem a mosolygó Sodóra, mindig az én arcom is felderült, de most, most egyszerűen fáj visszagondolni. Fáj, mert egy pillanatra elhittem, hogy visszakapom, és így egyszerre újra elvesztettem.

Hallom, amit a lábáról mond, és el is nevetem magam a hozzáállásán, de könnyekkel a szememben nem nyújthatok valami meggyőző látványt. Igyekszem nem gondolni arra, hogy igazából a seprű is miattam esett a lábára, mert ha még bűntudat is érkezne a katyvaszom mellé, nem tudom mit csinálnék. Igazából az is lehet, hogy érzem azt a bűntudatot, csak már teljesen összezavarodtam. Simán lehet. Csak állok ott, meg se próbálva rendszabályozni a bennem kavargó érzelmeket, gondolatokat, így eltelik pár pillanat mire felfogom, hogy karok fonódnak körém. Egy utolsót szipogok döbbenten, majd ügyetlenül visszaölelem a fiút, és a kabátjába fúrom az arcomat. Meglepett mosoly bukkan fel a szám sarkában, és egy icipicit közelebb lépek én is.

Belenevetek a kabátjába ahogy bocsánatot kér, olyanért amiről nem is tehet, és amiért sosem vártam el, hogy bocsánatot kérjen.
- Sodó - dünnyögöm bele a kabát anyagába, reményeim szerint elég hangosan azért ahhoz, hogy meghallja - Nem Bodó... De tudod mit? Nincs jelentősége - majd ahogy arrébb húzódik, széles vigyor kúszik az arcomra - hiszen van már egy Lóránt Bencém!
A sírástól kipirosodott szemeim is mosolyognak rá, ahogy picit elhúzódom, hogy a zsebemből előkotorjak egy zsebkendőt. Kicsit nehezemre esik az orrfújás, mert újra és újra elnevetem magam a felhozott különlegességén (a seprű és a lábujj, hölgyeim és uraim), de végül csak összeszedem magam, és kicsit rendbe szedődve veszem fel a seprűinket a földről.

- Gyere akkor, elkísérlek a gyengélkedőre a lábujjaddal - mosolygok rá, és magamhoz szorítom az ő seprűjét is, nehogy elmeneküljön. Nyomatékosításul a fejemmel az épület felé biccentek, és meg is indulok. Elgondolkodva lépkedek a ropogós hóban, és bizonytalanul, lassan, de azért fűzök az előbbi idegösszeomlás-szerű-izémhez egy kis magyarázatot, nehogy azt higgye ő csinált valamit.
- Azt hiszem csak egy kicsit túlidegeskedtem a dolgot azért volt ez az egész, szóval ne aggódj, normális esetben nem vagyok ennyire labilis - egyelőre jó, szép kezdés, csak így tovább - pár napja volt egy álmom, amiben ez történt, úgyhogy azért voltam ilyen ideges, mert azt hiszem túl sokáig vártam a dologgal.

Hát igen, mire eljutottam a merem-nem merem m&m játékig, már rég túlidegeskedtem az egészet. De talán nem is baj, hiszen így most szereztem egy Lórit. Mert olyan nincs, hogy Bencézzem. Ó nem-nem, és ezt hamarosan ő is megtudja.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Alice - 2018.11.27.
Legaranyosabb levitás - 2018.12.02.
Lóránt Bence
Diák Eridon (H), Másodikos diák


Birdie
offline
RPG hsz: 116
Összes hsz: 459
Írta: 2018. december 20. 11:54 | Link

Masa

- Szóval szemtelenül jóképű, mint én - kuncogok, mert azért annyira komolyan ezt nem gondoltam. A lényeg az, hogy kezd egyenesbe jönni a történet, szóval valami jó barátja lehetett a srác és én hasonlítok rá. Egy bibi van, hogy nem én vagyok az, viszont annak örülök, hogy a szüleimmel nem történt meg ilyesmi. Biztos más ember lennék, ha már elváltak lennének, és mindig jó hazamenni. Mondjuk nem baj az, hogy itt vagyok év közben, kevésbé vagyok szemmel tartva és beárulva Emma által. Igaz, most már ő is itt van és nagyon bele van feledkezve a tanulásba, de lelke rajta. Pedig csípem a kis bogyó fejét, csak utálja, ha gyereknek nézem, pedig egy évvel fiatalabb csak. Igen, túlkorosak vagyunk ide, de nem lehet minden tökéletes, nem igaz? Seprű, fájdalom, sírás és Masa máris ölelget. Kicsit felgyorsultak a dolgok, de örülök neki, hogy valahogy kiadta a feszültséget magából. Próbálok jó fiú lenni és empatikus, ahogy egy igazi Eridonoshoz illik. Vagy az a Navine? Sosem emlékszem a jóféle sztereotípiákra, pedig nagyon sokan rá is játszanak ezekre. Na, mindegy, én meg olyan vagyok, amilyen, ezt kell szeretni, vagy utálni.
- Hmm, remek a névmemóriám. Akkor Sodó... te is az vagy, pirosodó, ebben a hidegben - pedig tudom ám, hogy valójában nem a hideg csipkedte pirosra az arcát. Örömvigyor ül ki az arcomra, amikor nyugtázza a kijelentésemet.
- Igen, most már van - mondom neki, amikor eltávolodok kissé tőle. Adnék neki zsepit is, de éppen az előbb fogyott el, szóval csak bénán, fájó lábujjal, vagy lábujjakkal álldogálok, amíg ő szabaddá teszi a légutait.
- De rendes tőled! De nem égő nagyon, hogy... mindegy, van valami jó ötleted, hogy miért dagadt fel a lábujjam? Valami menő. Mondjuk téged megtámadott egy vérfarkas, és amikor meg akart volna harapni félrelöktem, de az... ráugrott a lábujjamra bosszúból - nevetek fel, mert a lezárásra nem maradt ötletem. Ő Levitás, neki tudnia kell okos dolgokat, úgyhogy jobb, ha kitalál valamit, mert nem hiszem el, hogy kék a vére. Végül visszatérünk az eredeti dologra, ahol a történet utolsó mozaikdarabjai a helyükre kerülnek. Mivel ellentmondást nem tűrően magához veszi a lesből támadó seprűmet, nem forszírozom a cipelést.
- Mármint mi történt benne? Én voltam Bo... izé Sodó Bence és passzolgatunk reptanon? Egész tehetséges vagy szerintem, egyébként - állapítom meg, ahogy visszaemlékezem az órára. Tudom, hogy ő kviddicses, szóval nem csak ritkán dobálgathat, bár fogalmam sincs, hogy milyen poszton játszik.
- Figyelj Masa, nem haragszom ám rád, nem kell magyarázkodnod. Így, hogy már értem, mert elmondtad, én sem halok meg hülyén - nevetgélek, miközben a kastély egyre nagyobbra magasodik felénk. Közeledünk, az égő részhez, ahol a lábujjam meg kell majd mutatnom a gyenguszon. Már, ha ki tudom venni a cipőből, mert érzem, ahogy feszül, gondolom szépen feldagadt.
- Emellett kit érdekel, hogy labilis vagy-e? Olyan cuki vagy, ahogy vagy, ha labilisan, úgy sem rossz. Így is egy évig nem beszélgettünk semmiről, szóval nem baj, ha pótlunk ezt-azt, nem? - érdeklődve nézem, ahogy néhány hosszú hajtincse a szeme elé furakodik a sapkájából. Engem biztos nagyon zavarna, de a csajoknak meg jól áll az ilyesmi.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Zippzhar Mária Stella
Prefektus Levita, Levita csapattag, Másodikos diák


Masa | Zippmancs | kiscica
offline
RPG hsz: 119
Összes hsz: 1530
Írta: 2018. december 22. 00:54 | Link

Bence
Kedd délután


Titokban somolygok a névmemóriáján, de amikor az arcom színét pedzegeti tettetett felháborodással nézek rá.
- Nem is pirultam ki! - vágok be egy durcás arcot, majd átgondolva a dolgot inkább belemegyek a kiskapuba amit kínál - najó, lehet kicsit megcsípkedett a menetszél...
A "menetszél"-ből inkább "benetcél" lett, bedugult orromnak hála, úgyhogy a fiútól kissé elfordulva kifújom az orromat. A sálamat lazítgatva fordulok vissza hozzá, és éppen a sapkámat húzom lejjebb a megkötőinél fogva, amikor előadja a vérfarkasos sztoriját, amin csak mosolyogni tudok. Komolyan, egyre inkább kezdem úgy érezni, hogy mellette nagyon nincs is más arckifejezésem (a sírást hagyjuk, az különben sem az ő hibája volt).

- Mondhatnád, hogy eltalálta egy gurkó - mosolygok rá elindulva, majd elhúzott szájjal újragondolom - nem, az mégsem jó, az nagyobbat üt. Átsétált rajta egy ártalmatlannak kinéző levitás? - teszem fel legújabb ötletemet, egy kicsit mosolygós-kötekedős hangon, amit magam sem tudok igazán hova tenni. Hogy biztosan értse, miről (avagy inkább kiről) beszélek, színpadiasan végigmutatok magamon, a fejtetőmtől a lábujjaimig.

- Kicsit ködös, - kezdek bele az álmom boncolgatásába - de ott volt először Ő, azután vágott egy fintort, és hirtelen piros szegélyes talár lett rajta. Tudod, ilyen hirtelen csak lett, ahogy az az álmokban szokás. Valamikor ekkor elkezdtem hallani két veszekedő hangot, egy férfiét és egy nőét, aztán papírszakadás volt, és ugyanaz az alak, aki addig Sodó volt, a te helyeden ült az órákon. Tudom, hogy ez nem valami nagy álom, meg minden, de azt hittem... Szóval, ez meggyőzött abban, hogy hasonlítotok, és meg kellett kérdezzem.
Mondandóm végén picit vállat vonok, és megigazgatom a seprűket a hónom alatt. A következő pár lépésnél kijjebb kerülök a diákok által letaposott ösvényről, és a finom, érintetlen hóban csoszogok egy picit, nagy vigyorral az arcomon. Izé, lehet, hogy egy pár lépést ugrándozom is, de  ezért igazán nem lehet hibáztatni.

Mosolygok magamban, hogy nem haragszik rám, és megkönyebbülten sétálgatok tovább, pár lépésre a csapástól, még mindig a letaposatlan hóban. Bólintok a szavaira, de amikor cukinak nevez, a nyakamat behúzva bújok el a sálamban - ezzel egyúttal hagyva, hogy tincsek tekeredjenek az arcom elé. Nem bánom, éppen a pirulásomat próbálom elrejteni előle. Dünnyögök valamit, amit nagyjából lehet egy "ugyan-ugyan"-nak érteni, de azért csak a havat bámulva meredek előle. Cuki? Zakatol bennem a hangja, és újra és újra hallom ahogy megszólal. Cuki, cuki, cuki, cuki...

Az ajtóhoz érve hagyom, hogy ő érjen oda először, és mintegy témaelterelésként (illetve dehogy témaelterelés, én olyat soha) hozzáteszem a korábbi témához.
- Ráesett egy könyv? - majd a biztonság kedvéért nevetve hozzáteszem - Igen, van nálam könyv, igen, tudom hogy a repüléshez nem kell.
Utoljára módosította:Zippzhar Mária Stella, 2018. december 28. 16:26 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Alice - 2018.11.27.
Legaranyosabb levitás - 2018.12.02.
Lóránt Bence
Diák Eridon (H), Másodikos diák


Birdie
offline
RPG hsz: 116
Összes hsz: 459
Írta: 2018. december 26. 22:00 | Link

Masa

- Neeem, hogy is mondhattam ilyet - kuncogok, jót derülök rajta, ahogy a "menetszél"-re fogja. Végül is én mondtam neki, csak kapott az alkalom. Ez most öngól, vagy látszólagos öngól? Lehet erről írnom kéne egy előadást valamelyik tanárnak. Á, ennyire nem vagyok szorgalmas kisdiák. Ellenben a lábujjam továbbra is lüktet és most már biztos vagyok, hogy nem csak kis baja van. Azért, ha valaki belerúg egy szekrénybe, viszonylag hamar elmúlik, mondjuk pár perc alatt. Ez az idő letelt, szóval lehet, hogy sikeresen eltörtem a lábujjam egy seprűvel? Végül is van rá esély, de azért légyszi ne!
- Gurkó? Akkor már nem lenne fent a lábfejem - vigyorgok, kissé fájdalmasan, na jó, inkább a vigyorgás a kissé, a fájdalmas a nagy. A következőre még így is elröhhentem magam, még, hogy "ártatlannak tűnő Levitás". Masa nem is tűnik annak, de. Annak tűnik.
- Hát ö... ez talán járható út, de nem akarlak bajba keverni. Kivéve, ha vállalod, hogy bátor Eridonosokat taposol le hazafelé menet, mert nem akarsz ártatlannak tűnni - nevetgélek tovább, de ami jobban érdekel az, az, hogy hogyan is kerültem a képbe, mint Sajó Bence! Ja, nem Sajó, izé Bence... Sodó! Komolyan hálát adok mindennek, hogy nem tudja a gondolataimat olvasni, beégnék, mint zárt akolba a bárányok erdőtűznél. Figyelmesen bólogatok a fura álmon, amit nem is teljesen fogok fel, persze álom, nem tudom, hogy miért csodálkozom igazán. Legalább a fájdalomról eltereli a figyelmemet. Ehhez hozzájön az is, hogy Masa ugrándozni kezd a hóban és a lábnyomait tanulmányozom, amíg valami értelmes nem jut az eszembe, hogy kimondjam.
- Végül is jól tetted, hogy megkérdezted, mert akkor lehet, hogy harmadikig, vagy talán sohasem beszélgetünk. Pedig az hiba lett volna, nem? - nézek rá, bár a kijelentésem már korábban is elhangzott, csak meg akarom erősíteni, hogy tök jó, hogy ilyen bátor volt és előállt egy álommal. De amúgy itt mások az álmok szerintem, mint a mugliknál.
- Arról gondolkodtál már, hogy jelent-e valamit az, hogy szerepeltem az álmodban és hasonlítok a Bencére, akit ismersz? De lehet, hogy valami tanárt kéne megkérdezni, aki ért ehhez. Persze... á, hagyjuk, megengedem Sodó Bencének, hogy leüljön a helyemre az álmodban. Végül is egy jó fej srác volnék, vagy ilyesmi - bár  a hangom a végén furán elcsuklik, nem tudom, hogy miért - talán így büntet a világegyetem -, de a lényeg, hogy nem hittem volna hogy egy Levitás is tud érdekes lenni. Mindig csak azt hittem, amiket mondanak róluk, szóval kellemes csalódás. Végül visszaránt a valóságba, amikor a kapuhoz érkezünk, és persze egyből elkezdem érezni, hogy fáj a lábujjam. Király!
- Te egyre veszélyesebbnek tűnsz, nem ártatlannak Masa - vigyorodok el teljes szívemből. - Amúgy most hogy legyen? Előbb ráléptél és csak utána vágtad hozzá a könyvet, vagy csak a könyv? Nem akarom a dicsőséget elvenni tőled - vigyorgok, de komolyan mondom, lassan szaladni kéne, amíg el nem ájulok. - De gyorsan mondd, meg mert tényleg fáj, és hálás lennék, ha elkísérnél. Hátha meg tudsz menteni ebben az életveszélyes helyzetben,és mondjuk inkább hallgatlak téged, mint arra gondolok, hogy mér háromszor akkora a lábujjam, mint, ahogy azt megtervezték - sziszegem most már, és láttatom kívülről is, hogy fáj. Hesteg: de rohadt béna vagyok!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Zippzhar Mária Stella
Prefektus Levita, Levita csapattag, Másodikos diák


Masa | Zippmancs | kiscica
offline
RPG hsz: 119
Összes hsz: 1530
Írta: 2018. december 28. 17:04 | Link

Bence
Kedd délután


- Vagy csak meguntam, hogy a pirulással piszkálnak, ezért inkább a tettek mezejére léptem. Azaz jelen esetben a lábadra - nevetek vele együtt, adva egy újabb magyarázatot.
A szemeimet ezután a hóba nyomódó lábaimra szegezem, és menet közben magam után hagyott lábnyomokat figyelem. Egyszer-egyszer előrréb szaladok pár lépést, és míg Lóri odaár mellém, körbeforogva egy-egy virágot mintázok a cipőm talpával. Pont ezért nem is látom meg a fájdalmas fintort, ami az arcára ül ki.

- Egyre inkább úgy gondolom én is, hogy hiba lett volna - mosolygok rá, miután végzek egy újabb virággal. Kicsit kijátszadozva magam térek vissza a fiú mellé az ösvényre, és most már nem is áll szándékomban elcsatangolni mellőle amíg vissza nem érünk.
A felvetésre, hogy meséljem el valakinek az álmaimat, megrázom a fejem, és bár már készülnék ellentmondani, mégsincs rá szükség, mert ő is viszakozik.
- Azt mondod, avassak be mást is a kis titkunkba? Hát nem is tudom - húzom egy kicsit, majd miközben finoman nekikoccintom a vállam a karjának, megtoldom - á, nem-nem...
Egyébként teljesen egyetértek azzal amit mond, határozottan jófej srác, de az ilyesmit nem kötjük a másik orrára - legalábbis én nem szoktam. Egy hímnemű egyed van akit el szoktam halmozni normál esetben bókokkal - Lysander. Nem szeretek ilyen nyíltan véleményt nyilvánítani, mert aztán jöhetek a menetszeles kifogásokkal.

-Ööhm... - gondolkozom el kicsit ijedten az összehúzódó arcát látva - Mit szólsz akkor ahhoz, hogy én voltam béna, és én ejtettem rád az én seprűmet, amíg te másfelé figyeltél?
Majd odanyújtom neki a karom, hogy támaszkodjon rám a lépcsőn ha kell. Gondolkodni kezdek, hogy figyelemelterelésként mit meséljek neki, és amikor beugrik, húzni kezdem magam után a gyengélkedő felé, hogy mielőbb odaérjünk.

Mesélni kezdek neki a fiatal és túlságosan izgága Masáról, aki magára döntötte egyszer a karácsonyfát és az amellett lévő állólámpát. Részletesen elmesélem milyen érzés volt elterülni a szőnyegen, magamon egy szúrós fával, az arcom előtt meg két négylábú nyáltengerrel, akik azonnal elkezdték nyalogatni a hajamból a rászóródott cukorkarikákat. Egy élmény volt.
Utoljára módosította:Zippzhar Mária Stella, 2019. január 13. 23:01 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Alice - 2018.11.27.
Legaranyosabb levitás - 2018.12.02.
Ohridszki-Füst Álmos
Gondnok, Végzett Diák, Független varázsló


álomjáró
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 92
Írta: 2019. január 2. 20:27 | Link

Léda


- Élvezed, mi? Naná, hogy élvezed, csak rád kell nézni - beszél a kutyához, miközben a majd nyolcvan centi magas, hosszú szőrű agárral játszik. Aki csak zsémbes, többnyire meglehetősen csúnyán beszélő, mogorva, sokszor kiabáló gondnoki mivoltában ismeri, bizonyára alig ismerne rá vagy éppen el sem hinné, hogy ez az Álmos, ugyanaz az Álmos, mint aki a folyosón átokkal fenyegeti a falat összefestő vagy a kőpadlót csúszkálásra alkalmassá teendő mindenfele vizet fröcskölő, esetleg a szertárba belógni akaró diákokat. Ezt az oldalát mindössze a nővérének van szerencséje ismeri, illetve a barátnőjének, meg netán néhány olyan szerencsés egyednek, aki azelőtt ismerhette még Durmstrangban, hogy elveszítette volna az édesanyját. Az a törés az életében valahogy sosem tűnt el, még ha az idő enyhített is a nyomában hátramaradt hiányon és fájdalmon, különösen azután, hogy Lilla helyet kapott az életében. A lány valami olyat képvisel számára, amit a nővére - hiába próbálta megszállottan betölteni az űrt - sosem tudott, bármennyire is jó a kapcsolatuk néhány kisebb epizódtól eltekintve, amikor is testvérek módjára képesek valami sületlenségen oltári módon összeveszni és napokig nem szólni egymáshoz. Néha azért megesik, hogy a folyosón sem ordít annyit vagy kissé visszafogottabb a szókincse, amikor jobb lábbal kel - sajnos ez nem tényállás kérdése, hiába van úgy az ágya elhelyezve, hogy tulajdonképpen ténylegesen mindig jobb lába ér először földet, ha felkel -, mégsem látni úgy nevetni, mint most, amikor távol a kastélytól a kutyával játszik. Lucifert még akkor kapta, amikor az édesanyja élt. Kis pöttöm szőrcsomó volt akkoriban a most hatalmas és hihetetlenül vékony, kecses borzoj, aki most nyelvét lógatva ugrik fel leterítve őt a földre. Mi tagadás, ő se nyom sokkal többet, mint az eb, és vigyorogva kapaszkodik a négylábúba, birkózik vele, hogy a következő pillanatban már vidám csaholás és dorombolásra emlékeztető morgás elegyét csalja elő belőle, ahogy a fülét vakargatja. Lucifer ezt mindig is imádta, nem csak a hosszú sétákat erdők mélyén. - Ki a világ legszebb kutyája? Na ki? Hát pont, hogy te, Luci... meg a legokosabb is... - magyaráz neki átölelve aztán a nyakát az állatnak, aki végig ott volt vele az elmúlt években, amikor csak engedték a körülmények. Most végre már el is hozza magával, ha itt ragad éjszakára vagy netán hétvégére, amennyiben úgy kívánja valami nagyobb szabású javítási művelet, ahogyan most is, hiszen tulajdonképpen fő munkaidőben éppen a falakat igyekszik rendbe rakni a kastélyban, mielőtt visszatérnek a diákok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Szendrey Adél
Diák Rellon (H), Animágus, DÖK tag, Negyedikes diák


b i t c h
offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 151
Írta: 2019. január 3. 19:42 | Link



Mint egy kisgyerek futkosok végig az iskolán Álmost keresve. Az elmúlt időszakban egész jóban lettünk, furcsa egy kicsit a stílusa meg a személyisége, de meg lehet szokni. Én is elég gázos tudok lenni, így legalább ketten vagyunk hibásak. Ez pedig azért jó, mert egész jól megértjük egymást. Végigvágtatok azokon a helyeken, ahol tudomásom szerint lehet, amerre járni szokott. De nincs sehol, így kérdezősködni kezdek, hogy nem-e látta valaki. Mikor már a második ember mondja, hogy egy kutyával távozott, akkor megvan a következő célpont, mely felé futva indulok el. Kocogok és hamar oda is érek a rétre, amelynek szélénél meg is látom a fiút.
- Sikerült! – kiabálom neki már messziről, majd még jobban nekilódulok és ráhuppanok a már úgyis földön lévő fiú hátára. Ismét a kemény páncél lehull és előbukik belőlem a gyermeteg énem. Ennek oka pedig az, hogy animágus tanonc lettem. Nem tudom, hogy említettem-e álmosnak vagy nem, de ha nem akkor majd most megtudja. Mivel az egyik hozzám legközelebb álló illetőről beszélünk, így úgy emlékszem, hogy említettem neki. Lemászok róla, majd a kutya köti le a figyelmemet.
- Szia te kis szépség! – közlöm vele, majd a buksiját kezdem vakargatni. Letérdelek a kutya elé és teljesen elvarázsol az eb. Simogatom, puszilgatom, meg is feledkezve a fiúról. Aztán kapcsolok.
- Figyi, szerinted honnan fogok tudni szerezni mandragóra levelet? Te tudsz nekem szerezni? – nagy szemekkel pislogok immár a fiúra. Túl sok kedvességre nem számítok tőle, de tudom, hogy a lelke mélyén jó gyerek.

Utoljára módosította:Szendrey Adél, 2019. január 4. 15:16 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ohridszki-Füst Álmos
Gondnok, Végzett Diák, Független varázsló


álomjáró
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 92
Írta: 2019. január 5. 14:07 | Link

Léda


Ugyan így az ünnepek után még nem tért vissza minden diák, így a kastély is csendesebb valamivel a szokásosnál, még mindig ugyanolyan gyakorisággal tör elő belőle az elmúlt évek során remekül felépített és simára csiszolt antiszociális énje azért üvöltve, hogy húzzon már el a fenébe, valahová az erdő szélére, a világ végére, ahol kevesebb az egy négyzetméterre eső diákpopuláció és élvezze a szabadságot meg a friss levegőt. Hó ugyan nincsen, nem a Durmstrang ez vagy a Herzberg, ahol ilyenkor térdig érő hóban kellett utat törnie az embernek, ha a birtok valamely kevésbé frekventált pontjára szeretett volna eljutni, de még mindig jobb ez, mint bármi más, mert a kastélyban diákmentes övezetet azért jóval nehezebb találni. A földön fekszik éppen, ujjaival a kutya fogai között, merthogy amolyan régi játékuk, hogy elkapja Lucifer alsó állkapcsát, de még azelőtt engedné el, hogy az eb fogai összezáródnának akaratlanul is a húsába mélyedve. Még kicsi volt, amikor elkezdték ezt játszani, aztán azóta se nőtt ki belőle egyikük sem. Luciferen is látni, ahogy lógó nyelvvel, tátott szájjal, csillogó szemmel élvezi az egészet, ide-oda ugrál is még közben, farkát csóválva, merthogy végre az övé a gazdi minden figyelme. Épp elengedi Álmos a kutya állkapcsát, még szerencsére, amikor az hirtelen összecsukja a száját, mielőtt egyet vakkantana, aztán ugrik, rá arra a valakire, aki meg éppen az ő hátán landol. A kicsi a rakás nagyon vicces, ha néző az ember vagy nem az alja a rakásnak, Álmos viszont éppen kicsit sem élvezi, hogy rajta fekszik Léda, merthogy a hangjáról megismeri, aztán meg Lucifer is, aki karcsú alakja ellenére legalább negyven kiló maga is. Meg is próbál feltápászkodni, de csak addig jut, hogy alkarjára támaszkodva kicsit megemelkedjen. Még jó, hogy ettől az az áruló négylábú leugrik, hogy aztán arcon nyalja lelkesen, mintha azt mondaná, hogy jól van, gazdi, tudod, hogy szeretlek. Lédára meg persze, már nem ugat, mert pontosan tudja, hogy a lány is szereti az állatokat. Innen indult tulajdonképpen minden, hogy összefutott a kutyájával, onnan meg már nem volt visszaút, ami persze értékelendő, merthogy azért ő még mindig önmagát nem meghazudtolva maradt a bunkó modoránál. Végtére is, aki vele akar barátkozni, viselje már el, nem igaz? Aki meg nem bírja, úgyis lekopik előbb utóbb. Egyelőre Léda nem annak a fajtának tűnik.
- Na mi? Engem a földbe döngölni? - kérdez vissza, amint sikerül végre feltérdelnie, majd fel is kelnie egy fél pillanattal később a földről, szemét forgatva nézve a kutyára meg a lányra, akik máris remekül elvannak, miután olyan szépen belepasszírozták itt őt a földbe nem sokkal ezelőtt.
- Gondolkodásra is szoktad az agyadat használni, okoska? Az üvegházban egy egész ágyásnyi van - dünnyögi kezeit kabátja zsebébe dugva, amint letörölte az arcát, mert ő aztán most meg nem simogatja ezt az áruló dögöt, hiába ugrál itt, mintha minden rendben lenne.
- Jaj ne nézz így rám, mert mindjárt elsírom magam - közli megrázva a fejét, grimaszt vágva hozzá, de aztán megvonja a vállát az égre pillantva. - Jajistenem... Van egy kulcsom az üvegházhoz is, majd este beengedlek, de segítesz kitakarítani akkor már.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Szendrey Adél
Diák Rellon (H), Animágus, DÖK tag, Negyedikes diák


b i t c h
offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 151
Írta: 2019. január 5. 17:14 | Link



A fiú kérdését hallva felkuncogok, mivel a felvetés jogos.
- Végül is az is sikerült igen, de én egyébként az animágiára gondolok! Merthogy… dobpergést kérek… animágus tanonc lettem! – visítok a fülébe, mint valami eszement kislány. Annyira boldog vagyok, hogy az leírhatatlan.  Szinte madarat lehetne fogatni velem, ami egyébként nagyon ritka. Fel se tudom idézni azt az emléket, mikor utoljára ennyire jó kedvem volt, mikor ennyire boldog voltam. Abban mondjuk biztos vagyok, hogy ez még akkor volt, mikor anya élt, annak pedig már több, mint tíz éve. Uhh, azért ez eléggé sz*rul hangzik így majdnem kimondva. Egy fél pillanatig végigrohan bennem egy rossz érzés, de igyekszem jó mélyre elnyomni. Nem, most nem lehetek szomorú, ezt most nem ronthatom el. Luciferrel tökéletesen elszórakozom, de a kérdésem után feltápászkodom a földről, mert a végén még felfázom vagy ilyesmi. Álmos kedves kérdését hallva belebokszolok egyet a karjába.
- Ez nem volt szép! Egyébként meg látod… - hajamhoz nyúlok és előre húzom a vállam fölött – szőke vagyok! Ez még nem tűnt fel? Butuskám! – csak, hogy ő is érezze a törődést erőteljesen megsimogatom a fejét. Én is tudok undokul kedves lenni, vagy valami olyasmi. Egyébként igen, most is megmutatkozott, hogy ő egy jó gyerek, csak az élet tette köcsöggé, mint ahogy engem is. Mikor felajánlja, hogy este beenged az üvegházba, hogy megkopasszam a mandragórákat, akkor a nyakába ugrok, karommal átkarolom nyakát, lábaimmal pedig átfonom derekát, majd egy hatalmas cuppanós puszit nyomok az arcára.
- Te vagy a legjobb… Nem véletlen visellek el! – duruzsolom fülébe, majd leugrok róla. Mikor én felugrottam a fiúra, Lucifer is utánozta a cselekedetet és első lábaival megtámaszkodott gazdája oldalán, ezzel nem kis koszos foltot hagyva annak ruháján. Mivel egy agárról beszélünk így eléggé magas mikor két lábra áll, durva. Mikor leugrok, akkor ő is leugrik majd pattogni kezd a földön, ezzel jelezve,hogy játszunk vele.
- Van valami labda amit el tudok dobni neki? – kérdem Álmost, majd megvakargatom Luc buksiját. – Egyébként, mi a helyzet Lillával? Rég hallottam felőle… - érdeklődő tekintettel pillantok a mellettem álló hímnemű egyedre.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Frank Arie Martin
Vendéglátós, Elemi mágus, Egyetemi tanár, Bogolyfalvi lakos


Pizzamester
offline
RPG hsz: 58
Összes hsz: 77
Írta: 2019. január 13. 19:09 | Link

Mr. Brightmore


"Te hallod, ki ez?" Ezzel a mondattal indult el az, hogy megismertessem magammal a "Denis Brightmore paradigmát", Ariana igen rövidre zárta a történetet azzal, hogy "Cath definiálhatatlan valamije". Világos, hogy egy szerencsétlen csóró, aki megszívta a Payne-ekkel, mint a torkosborz. Remek kis alkalom lesz ez. Szóval úgy gondoltam, hogy eljövök, olyan szépen invitált, nem hagyhattam ki az alkalmat.
A biztonsági útmutató értelmében barna nadrágot húztam fel, és hozzá barna kabátot, mert az ember sosem tudhatja, hogy egy ilyen üzenet mit is rejt magában, illetve a barna és a lila nem is olyan rossz együtt, és amióta Chleo van, azzal szórakoztatom magam, hogy trendin összepasszoljunk, és hogy megtanuljon tetszhalott lenni. Igen, egyedülálló, jegyben járó férfi vagyok, ráérek az ilyesmi szórakozásra. Jobb, mintha egy szőke nőn járna az eszem, aki egyszer csak felbukkant az életemben, majd nem láttam többet.
Szóval a rét. Ezer éve nem jártam az iskolában, és nem is gondoltam volna, hogy ezért jövök vissza ide. Azt hittem, maximum tanítani fogok, de az egyetemi oktatás már ezt az opciót is kiütötte. Zsebre dugott kézzel nézek a hatalmas épületre, és hiába teltek el évek, nőttem meg és korosodtam, akkor is indokolatlanul magas. Vicces, egy időben épp az egyik közelben lévő fa alatt gondolkoztam életem első lányáról, mármint akivel együtt voltam. A nevét se tudtam, csak úgy megtörtént. Ezek a nők valahogy csak úgy megtörténnek velem. Nem értem.
Chleo fülével az arcomat birizgáljam én meg szórakozottan nyújtok neki egy aszalt sárgabarackot. Látom a megvetést a szemében, ahogy két kis mancsa közé fogja, és rágcsálni kezdi. Adnék én neki valami könnyedebbet is, csak sajnos télen kicsit nehezebb hozzájutni a kedvenceihez.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Denis A. Brightmore
Prefektus Rellon, DÖK elnökhelyettes, Másodikos mestertanonc


Fél-gyilkos
offline
RPG hsz: 147
Összes hsz: 1680
Írta: 2019. január 13. 19:50 | Link

Frank Arie Martin
Niamey + Cortez

Nem tudnám megmondani, hogy mi vitt rá arra az igen lényegre törő levélre, de megírtam és szépen el is küldtem a címzettnek. Nagyon régen használtam úgy isten igazából az elemeimet és kíváncsi vagyok, hogy mennyire mennek jelenleg. Hamarosan szintet lépek, és az első szint nevetve sikerült, hiába a bukások. A második szint nehezebb volt már, de a harmadik lesz az igazán szívás, és nem árt egy kicsit felkészülni rá.
14:05, f*szán elkéstem. Komótosan lépek ki az iskola kapuján, már ott fütyülök egy hatalmasat, Cortez a lábamnál szaladgál, mint egy jól nevelt kiskutya. Tudja, hogy nem véletlen van nálam két szatyor, mintha annyira megérdemelné, hogy etessem és ne magának vadásszon rágcsálókat. Rágyújtok és a Rét széle felé indulok el, hogy Niamey-nek kedveskedve egy fára tudjon ülni. Nem véletlen esett a választásom az új srácra. Ő az egyetlen a környéken, akinek legalább egy eleme megegyezik az enyémmel. Eszterházy eltűnt a színről, jött Frank, aki biza aeromágus, mint kiderült nemrég. Kapva kaptam az alkalmon és elküldtem neki szűkszavú levelemet, vele legalább valamit tudok gyakorolni. Hogy önző vagyok-e? Nagyon is. Kihasználom? De még mennyire! Azonban azt is nézzük, hogy neki is előnyére válik a dolog, nem csak nekem, relatíve még én segítek neki. Nincs mit!
Hallom Niamey szárnycsapását, a rét szélén megállok. Előre pillantva látom meg az alakot, aki valami kis állatot etet. Mutatok Niamey-nek egy kört mutatóujjammal, így ő már tudja mi a teendő. Tesz egy kört a rét felett, így ha Frank követi a tekintetével a madarat, észrevehet engem. Intek neki, hogy jöjjön, és kezdjük el, mert semmi nem lesz belőlünk. Niamey felül a fára, Cortez pedig a lábam mellé, miközben én kényelmesen neki dőlök Niamey jelenlegi trónjának. Mélyet szippantok cigarettámból. Ez nagyon jó lesz.
Utoljára módosította:Denis A. Brightmore, 2019. január 14. 10:55 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

In my mind; my demons are killing my soul
Frank Arie Martin
Vendéglátós, Elemi mágus, Egyetemi tanár, Bogolyfalvi lakos


Pizzamester
offline
RPG hsz: 58
Összes hsz: 77
Írta: 2019. január 13. 20:08 | Link

Mr. Brightmore


Nem tudom, nem észrevenni a madarat, ahogy ott száll el felettem, és követve az irányát, látom meg a srácot. Mondjuk ő legalább nem tűnik annyira szerencsétlennek, mint én, szerencsés. Engedelmesen indulok meg felé, érzem, ahogy Chleo sokáig belém kapaszkodik, majd amikor már csak pár méter választ el tőlük, megindul le a vállamról. Leugrál a kezemen át a combomra, majd előttem ér földet, és azonnal a kék jószágot veszi célba, érdeklődően. Mindenre ezt csinálja, én már nem is szólok bele az életébe.
- Denis.
Biccentek, és a kezem nyújtom felé. Nem tudom, hogy mit mondhatnék neki az egésszel kapcsolatban. Részvétem? Lesz ez még így sem? Ne aggódj haver, amikor már azt hitted, kihevered, akkor az egész klán a nyakadba zúdul majd? Nem biztos, hogy ilyen jó alapokkal kéne nyitnom, ráadásul lehet, hogy nem is tudja, hogy közöm van hozzájuk, és akkor csak az egészet megbonyolítom.
- Az a helyzet, hogy fogalmam sincs, hogy mit kellene csinálnom. Olvasgattam már a dolog után, de egyelőre emésztem.
Chleo létét viszont könnyű volt megszoknom, az egyetlen, ami jelenleg tetszik a dologban, az ő. Mintha mindig velem lett volna, és nem csak egy rövid ideje lenne a birtokomban.
- Nagyon szép a madarad.
Jelenleg úgy érzem magam, mint egy pocsék első randin tizennégy évesen, amikor nem nagyon van közös témátok, a lány az esküvőtöket tervezi, te meg csak smárolni akarsz, de legalább a zenei ízlésetek közös. Na nem mintha én smárolni akarnék Denisszel, vagy tudnám, hogy milyen a zenei ízlése. Az ilyen dolgokat meghagyom a nőknek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Denis A. Brightmore
Prefektus Rellon, DÖK elnökhelyettes, Másodikos mestertanonc


Fél-gyilkos
offline
RPG hsz: 147
Összes hsz: 1680
Írta: 2019. január 14. 11:18 | Link

Frank Arie Martin
Niamey + Cortez

Kifújom a füstöt, csak után rázom meg a felém tartott kezet. Fél szemem Cortezen tartom, mert muszáj, egyáltalán nincs kedvem az önérzetét ápolgatni, ha megcsapkodja egy másik lény. Niamey-jel szerencsére már elviselik egymást, de azért féltem a kis k*csögöt, na. Mégis csak hasznomra van. Elengedem Frank kezét, majd tekintetem teljesen ráemelem, kicsit oldalra biccentett fejjel hallgatom mondandóját.
- Azt azért tudod, hogy alapvetően képes vagy dolgokra a levegővel? - szerencsénkre szélcsendes napot választottunk a gyakorlásra, így legalább egy fokkal egyszerűbb lesz az érzékeltetés. A semmiből tör elő egy nagyobb szél fúvás, mögöttem a fák ágai csapkodják egymást, aztán egyszer csak vége. Niamey-nek szánt bókjára én nem reagálok, madaram megteszi helyettem, mélyet hajol a srác felé, egy kisebb visítás kíséretében.
Elrugaszkodom a fától, kicsit beljebb megyek a rét közepe felé. Mindkét kezem tenyérrel felfelé fordítom, majd Arie-ra tekintek. Az egyik tenyeremben egy kisebb láng lobban fel, másik tenyeremben egy forgószél. Összecsapva a kettőt a két elem egyesül, a lángok a forgószél mozgását követve forognak vele. Majd ellépek onnan. A jelenség egy ideig még ott lebeg, majd fokozatosan egyre kisebb, végül eltűnik.
- Te is tudsz szelet gerjeszteni. Minél magasabb szinten vagy, annál erősebbet - sétálok vissza eredeti helyemhez. Cigarettámból elvonom a tüzet, majd ledobom a fa tövébe. Itt ne felejtsem. Várakozó tekintettel pillantok Frankre, majd elmosolyodom.
- Meddig jutottál eddig? - pillantásomban kíváncsiság villan. Hülye leszek tagadni, hogy tényleg érdekel meddig jutott. Abból kiindulva, hogy én az első szinten buktam kétszer, nálam már jobban teljesít. Ne szaladjunk előre még ő is bukhat, tudom, de nem olyan feje van, mint akinek a bukás opció lenne. Nekem sem volt az, csak máshogy jöttek össze a dolgok, azóta meg elég szépen haladok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

In my mind; my demons are killing my soul
Frank Arie Martin
Vendéglátós, Elemi mágus, Egyetemi tanár, Bogolyfalvi lakos


Pizzamester
offline
RPG hsz: 58
Összes hsz: 77
Írta: 2019. január 14. 17:36 | Link

Mr. Brightmore


-  Kaptam egy gyorstalpalót.
Vallom be őszintén neki. Nem szeretek ilyen dolgokról beszélni, kellemetlen. Az életem nagy részét úgy éltem le, hogy egyedül Lunának nyíltam meg, és ez így elég is volt. Ő mindig mondott rá valami okosat, én mindig végiggondoltam az ő észrevételeit, és akkor így ennyi volt. Éltünk, mint hal a vízben, békességben. Most viszont egy másik ember előtt kell megnyílnom, azért, hogy segítsen nekem. Értem én, hogy ez jó, csak nem könnyű. Különben is, pont egy nagyon rossz időszakban talált meg ez az egész. Egy kicsit túl sok. Szívem szerint jelenleg, ha bármit tehetnék, csak lógnék fejjel lefelé egy faágról, amíg az összes vér ellepi az agyam, aztán lepottyannék, és vége lenne. Ja nem, tévedtem, dehogy lenne vége, hiszen a drága elemem megmentené az életemet. Nem mintha különösebben vágynék rá, amennyi frusztráció van bennem. Igazából benne vagyok mindenben, és nem tudom mégsem, hogy mi az, amiben vagyok. Leginkább nyakig a nyomorban. Itt van a jegyesség, meg az a szőke ciklon is, aki felborított bennem mindent, aztán jött az elemi mágia. Pár napja vettem észre azt is, hogy a fülem mögött szinte megbélyegeződtem. Élénken látszik, hogy nem vagyok átlagos. A szemeimben meg körülbelül az, hogy nem vagyok normális.
Ámulva nézem azt, ahogy Denis két tenyerén két különböző elemmel egyensúlyozik, majd egyesíti őket. Igazán impozáns előadás. Jó, nekem csak egy elemem van, hála a magasságos szalamandrának, mert több esetén biztos, hogy teljes idegösszeomlást kaptam volna. A részlegessel nincs különösebb bajom, azt már amúgy is lábon hordom ki egy ideje.
- Nem nagyon próbálkoztam még, de ezzel a mozdulattal remekül tudok például pizzát sütni.
Mondom őszintén, kissé kellemetlenül. Tényleg nem jutottam messzire a történettel, de oké, tegyünk egy próbát. Én is követem azt a mozdulatsort, amit Denis, és így... semmi. Nem is tudom, hogy mit kéne tennem. Koncentrálok én rá, de nem történik semmi. Poénból, hogy oldjam a bennem lévő feszültséget, úgy csinálok, mint a Pókember, amikor kilövi a hálóját. Poénnak szánom tényleg, de egy kicsit hatásosabban sül el, ugyanis szerencsétlen Chleo a nagy Cortez bámulás közben egyszercsak eldől, mint egy darab fa, engem pedig meglepetésemben elkap a nevetés.
- Basszus, de bunkó vagyok!
Nem tudok, nem nevetni azon, ahogy szegény a fejét rázva kel fel, de nem rám néz, hanem Cortezre. Ebből baj lesz. Remélem, nem ugrik neki, és nem is, óóó nem, rosszabb. Látom az arcán, hogy valamire készül. A következő pillanatban pedig már hallom is, ahogy Niamey hangját tökéletesen leutánozva és felerősítve visít kvázi Cortez arcába.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ohridszki-Füst Álmos
Gondnok, Végzett Diák, Független varázsló


álomjáró
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 92
Írta: 2019. január 15. 00:36 | Link

Léda


- Jesszus, hangosabban nem tudsz visítani? Akkor legalább tutira megsüketülök és nem kell tovább hallgatnom - rázza meg a fejét a szemét forgatva, de azért a szája sarkában egy halvány mosoly bujkál, csak hát az ilyesmit csak módjával osztogatja amúgy is. Megrándítja inkább a vállát.
- Majd gratulálok, ha bejegyzett lettél - dünnyög és ujjait a hajába fúrja, amelyre lassan nagyon ráférne már egy találkozás egy ollóval, tekintve, hogy régen túlhaladta azt az állapotot, amikor elég csak port törölni. Igaz, Lilla nem panaszkodott rá, ami azért csak jelent valamit, őt azonban kicsit mégiscsak zavarja, hogy ez a göndörödő, selymes hajzuhatag nem illik az egyébként meglehetősen gondosan kiépített marcona, mogorva imázsába. Valahogy lágyít a vonásain, mindig ez jut eszébe róla, ha a tükörbe néz, és hallja is olyankor mindezt Zenkő hangján, valahol mögötte pedig mintha az anyja hangja is felcsendülne. Biztos Léda is csak ezért akadt rá, mert nincs már elég ijesztő feje, bármilyen késpengére emlékeztető mosolya is tud lenni, hogy az ember azt kívánja, hogy bár inkább ne mosolyogna, és bármilyen jeges tekintettel nézzen is, amelyhez megvannak azért a kellően világos kék íriszei is ráadásnak, hogy teljessé tegyék a hatást.
- Az biztos, belül meg sötét - állapítja meg a lány homlokát megkocogtatva. Olyan egyébként, mint valami otromba stílusú báty, de pont ez érdekli a legkevésbé. Sőt. Sosem... na jó, ez így nem igaz. Évek óta nem kenyere semmiféle közelibb kapcsolat senkivel, még ha Lilla nagyon dolgozik is rajta, hogy megszelídítse a démonait és elég jelentős sikereket ért el, mi tagadás. Már csak minden második nap küldi el a fenébe a nővérét is puszta szeretetből, szóval lehet ám örülni, javuló tendenciákat mutat. (Egyébként ha egy pszichológus egyszer alaposan ki tudná elemezni, gyorsan rájönne, hogy tulajdonképpen a felszín alatt nagyon mélyen csak valami irtózatos félelem munkál benne még mindig, hogy ha túl közel engedi az embereket, akkor azzal ismét kiteszi magát annak a veszélynek, hogy elveszíti őket és darabjaira esik szét, de ezt még magának sem hajlandó bevallani, mert hát micsoda gyengeség már érzésektől rettegni meg olyan dolgoktól, ami természetes?)
- Hagyj már békén... Merlin kénköves leheletére, te sose hallottál még személyes térről? - prüszköl csapkodva, amikor a lány a nyakába ugrik, amint felajánlja, hogy beengedi az üvegházba, ha ennyire kell az a mandragóra. Szusszan is egy nagyot, amikor végre szabadul (a nővérének se hagyja ölelgetni magát, pedig a lány kitartóan próbálkozik évek óta, szóval nem kell ezt senkinek sem magára venni), majd a kutyára pillantva megrázza a fejét.
- Ágak után szaladgál, abból van itt pár - jegyzi meg körbemutatva a réten, ahol tényleg akad néhány nagyobb letört, messzire dobálható ág, amelyet a borzoj visszahozhat, aztán vállat von. - Megvan, hétvégén voltam nála, valamikor meg majd megyek előadására büszkén kihúzni magam az első sorban, ennyi - dünnyögi válaszul rövidre zárva. - Te megtaláltad már a szőke herceget? Vagy hercegnőt, bocs, nem vagyok diszkriminatív - kérdez vissza, hátha akad valami áradozásra alkalmas téma a lánynak, mert hogy az nem az ő műfaja, az is százas.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 ... 40 ... 48 49 [50] 51 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék