36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: « 1 2 ... 28 ... 36 37 [38] 39 40 ... 48 ... 72 73 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2016. június 11. 20:40 | Link

Vasil

A navinés tiltakozása miatt akaratlanul is mosolyra húzódnak ajkaim, nekem azonban ehhez már nincs több hozzáfűznivalóm. Valóban vannak Michelle-nek olyan pillanatait, amit nem lehet akkor hova tenni, de épp ez benne a jó: hogy igazából sosem tudhatod, mikor mit mutat meg magából (micsoda alliteráció!). Hogy csak találgathatsz, milyen kedvében találod meg és mennyire lesz kedves hozzád, hogy mennyire kíváncsi rád és akar veled beszélgetni. Sok évnyi ismeretségünk alatt most, ahogy ránézek Vasilra tör rám az a frusztráló érzés, hogy talán mégsem ismerem annyira a lányt, mint ő engem. Elvégre a navinés is megmondta, hogy eléggé szereti felvenni magára a vastag és szinte áttörhetetlen páncélját, ennek fényében pedig fel kell tennem magamnak a kérdést: mennyire ismerem Michelle-t? Csak mert nagyon úgy tűnik, hogy még van mit kiderítenem róla.
- Nos, én örülök nektek. Tényleg - őszintén akarok beszélni vele, mert valóban ezt gondolom és nem ronthatja el a kedvem a barátom gondolata. Most Vasil van és Michelle. Valami azonban Vasilnak is feltűnhet, amit én nem vagyok hajlandó észrevenni, mert ugyan csak egy pillanatra van mit észrevenni, én azt is próbálom letagadni a mosolygásommal. Most ennek hihet vagy sem, de én akkor is így gondolom, ha ő máshogy képzeli. Mert miért ne örülnék a legjobb barátnőm boldogságának? Eszem ágában sincs lenyúlni tőle Vasilt, de még ha akarnám sem lenne sok esélyem, mert ők ketten annyira szerelmesek egymásba, hogy csoda, ha el tudnak tölteni egymás nélkül ennyi időt. De ezt ne mondjátok Michelle-nek, mert még meg talál fojtani, hogy ilyet mondtam.
- Nem ismerlek ahhoz elég régóta, hogy tudjak erre a kérdésre válaszolni, de biztos volt benned valami, ami már az elején megfogta. Mármint nem feltétlenül az első találkozásotokkor, de utána elég gyorsan elnyerhetted a szimpátiáját, ha aztán keresni kezdtétek egymás társaságát - kicsit tapasztalatból beszélek, így viszont nagyon is jól tudom, hogy mit kell mondanom. Mondjuk most kicsit úgy beszélek róla, mintha egy érzelemmentes nőszemély lenne, aki képtelen a szeretetre, de mivel ez nagyon nincs így, és Vasil sem így fogja felfogni a mondandóm, nem aggódom túlságosan miatta. Mi tudjuk az igazságot. - De szerintem ez már teljesen lényegtelen. Újra meg újra felhozni a múltat, mert persze, jó néha nosztalgiázni, de... nem jobb inkább a jövőbe tekinteni? Hogy mi lesz veletek, mit szeretnétek és meddig... - ááá, semmiképp sem a házasságra célozgatok itt finoman, dehogy.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Tanizawa Daisuke
INAKTÍV


Nagy Chiii
offline
RPG hsz: 48
Összes hsz: 385
Írta: 2016. június 15. 23:30 | Link

Mai

Nem tudunk egymásra haragudni Szofival, ez most is kiderült, miután elvette a kajámat, amit magamnak csináltam és csodálkozott, hogy leöntöttem egy nagy pohár hideg vízzel. Nekünk ilyen a kapcsolatunk, kívülről talán nem tűnik barátinak, mégis testvérekként szeretjük egymást. A kajacsata után valamelyik barátnőjével kellett találkoznia, ha jól emlékszem a szőkét emlegette, de nem hagyta, hogy én is menjek, ez valami csajos dolog lesz. Pedig aranyos a lány, majdnem olyan jóban vagyok vele, mint a rellonos társammal.
A nap további részét egyedül tervezem tölteni, a húgom éppen nincs a suli területén, megbetegedett és a nagyi ragaszkodott hozzá, hogy a gyógyulásáig náluk legyen. Ahogy az idős nőt ismerem, pár nap múlva újra mellettem lehet, idegesíthet a dolgaival, ugrálhat a nyakamba, amit ki nem állhatok. Ezerszer elmondtam neki, hogy hagyja abba, de soha nem hallgat a szép szóra, a csúnyákat pedig nem vetettem be, a húgomról van szó. Néha azt kívánom, bárcsak öcsém lenne, akivel tudnék verekedni. Akár tanulhatnék is ezen a szép nyári napon, de a napsütésben kinek van ahhoz ereje? Mert nekem nincs! Inkább kint töltöm az időmet, egy jó olvasmány társaságában. Egy hónapja próbálom kiolvasni a könyvet, de valami, legtöbbször valaki megzavar benne. Ilyenkor szoktam gorombán reagálni az emberek kérdéseire, egyéb reakcióira, és még én vagyok a paraszt, mert nincs kedvem velük társalogni. Leülök az egyik padra, majd a könyv oldalaira figyelek.

***

Már két órája olvashatok, mikor felnézek és megpillantok egy általam jól ismert személyt. Elhúzom a számat, már itt sem lehet nyugtom tőle. Talán nem vett észre és megy a saját dolgára, ahelyett, hogy velem kezdene társalogni. Ilyenkor bezzeg nincs itt a szőke, akivel szájkaratét vívhatnának.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mai Hamada
INAKTÍV


Poisonshaker
offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 42
Írta: 2016. június 15. 23:50 | Link

Sweetheart

Szépen sütött a nap, lágy dallamot csicseregtek a madarak, ha pedig még valaki a réten táncra perdült volna és énekel egy dalt, akkor minden hercegnős rajzfilm klisének sikerült volna megfelelni. Éppen megfelelőnek ítéltem meg az időt, hogy felhagyjak a tanulással és minden egyéb destruktív tevékenységemmel és kilibbenjek a szabadba.
Egyelőre úgy ítéltem meg, hogy sikerült felvennem a tempót és a kastélyt is felfedeznem ezzel párhuzamosan, egyszóval hősnek könyveltem el magamat. Felszegtem a fejemet, ahogy elúsztam a többi diák mellett a folyosókon és mikor egyikük nekem ütközött, egy nálam jóval fiatalabb levitás fiú, kiérdemelt magának egy röpke pillantást. Valószínűleg ráhozhattam a frászt, mert a lehető leggyorsabban távozott a környezetemből, miközben valami bocsánatkérés-félét motyogott maga elé.
Nem terveztem napfürdőzést csapni, sőt őszintén szólva a kezemben szorongatott könyvvel az árnyékban akartam meghúzni magamat és egy kicsit kikapcsolni, amikor is a tekintetem megakadt rajta. Két lehetőségem volt, vagy kikerülöm és úgy teszek, mintha teljesen vak lennék, vagy pedig én kezdeményezek. Ez utóbbi tetszett a jobb pozíciónak.
Leeresztettem magam mellé a könyvemet és ajkaimon egy féloldalas, számító mosollyal közelítettem meg a japán fiút, aki valószínűleg elkerülte volna ezt a cseverészést, ha megteheti. Messzire nyúlt a kapcsolatunk és inkább nevezném negatívnak, mint kiegyensúlyozottnak. Ismertem az apját, ismertem a családját és ők egyáltalán nem fértek bele az én kis világról alkotott képembe, bármennyiszer is ültettek le velük vacsorázni. A vér nem válik vízzé... Ahogyan a kis szőke barátnője is demonstrálja.
-Kit látnak szemeim? -álltam meg tőle néhány lépésre, így fölé magasodva és összefontam a karjaimat magam előtt. -Remélem nem zavartalak meg semmiben. -adtam az ártatlant, de a mosolyt nem tudtam és nem is akartam eltüntetni.
Miért is tenném? Hisz ismer.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Somoskői Alíz Evelin
INAKTÍV


Evelin
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 94
Írta: 2016. június 18. 22:42 | Link

Thege Valéria


Unottan indultam el a rét felé, mivel már nagyon untam az előkészítő falait, mivel egyáltalán nem volt normális társaságom. Minden érdekes könyvet elolvastam, amit csak lehetett, szóval a könyvtárba egyelőre nem jutottam el a felügyelők jelenléte miatt. Igaz egyszer már jártam ott, de akkor még szerencsére nem kapott el senki, igaz csak a kíváncsiság vezérelt, most pedig tényleg nem mertem volna arra menni, hiszen örültem, hogy büntetés nélkül megúsztam a dolgot. Nemrég találkoztam a nővéremmel, ami elég nagy sokk volt számomra, mert úgy viselkedett, mintha ő lett volna a kis királynő, de nekem egyáltalán nem tetszett az, hogy a bátyáimmal tökéletesen megértette magát és mindig ő állt mostanában a középpontban. Ez egyfajta tüskét és sértődés érzetet hagyott bennem, hiszen egyáltalán nem esett jól, hogy a fiúk csak a nővéremmel foglalkoztak és engem teljesen elhanyagoltak. Egyáltalán nem értettem, hogy mit esznek annyira a nővéremen, hiszen oké, hogy szép volt, de azon kívül szerintem egyáltalán nem volt nagy szám... Valamit ezek szerint mégiscsak láttak benne, ha ennyire belé voltak bolondulva. Szép kis család, mondhatom... ilyen téren egyáltalán nem bántam, hogy a szüleim elküldtek az előkészítőbe,  mert legalább nem kellett a családdal lennem és a magam ura lehettem. Igazából itt sem vártam semmi újat, olvasgattam a könyveimet, amikkel elvoltam, a diáktársaimmal pedig nem kerestem a kontaktust, elvoltam egyedül is, mivel a könyvekkel mindig is úgy voltam, hogy nem csalatkozhatom bennük, egyszóval nem vághatnak át, mint egyesek. Az olvasás volt a legnagyobb hobbim, amit otthon és az iskola falain keresztül is űztem, ezen a téren pedig semmit sem akartam változtatni.
Utoljára módosította:Somoskői Alíz Evelin, 2016. június 27. 17:53
Hozzászólásai ebben a témában

Tanizawa Daisuke
INAKTÍV


Nagy Chiii
offline
RPG hsz: 48
Összes hsz: 385
Írta: 2016. június 20. 13:36 | Link



Még egy pillantást vetettem a lányra, mielőtt a könyvet kezdtem volna bámulni. Talán elmegy, és nem kell vele beszélgetésbe elegyednem. Sajnos nem így lett, ő lépkedett hozzám közelebb és kezdte a beszélgetést. Ő sem kedvel minket, ahogy mi sem őt, akkor meg minek kell társalogni? Ez a történet két, három évvel ezelőtt kezdődhetett, mikor szócsatába elegyedett Szofival. Természetesen a szőke pártját fogtam, és az sem tetszett, hogy a lány aurornak készül. Tudja, mennyire utálom azt a szakmát, mégis előszeretettel emlegeti a jelenlétemben. Unottan pillantok fel rá, és egy ugyanolyan mosolyt küldök felé.
- Nem, egyáltalán nem - válaszolok egyszerűen. Talán nem ezt várta, de, remélhetőleg, ha nem foglalkozok vele előbb elviszi innen a csinos fenekét. Semmi kedvem az emberekkel való kommunikáláshoz, ehhez a nőszemélyhez meg még inkább nincs. Zárjuk rövidre a dolgot és keressen más embert, akinek elmesélheti a fél életét. Engem nem is érdekel és kedvem sincs meghallgatni. Keressen más balekot erre a feladatra, elég nekem Szofi, Sora, Gwen és Lanetta történeteit hallgatnom. Több magamfajta alakkal kéne barátkoznom, bár nem tudom mennyi ilyen ember lakik az iskolában, esetleg a környékén.
Még egyszer felpillantok rá, úgy tűnik, tényleg nem akar lekopni és velem szeretné tölteni az idejét. Meg tudom érteni, az én társaságom maga a merő nyugalom és magány, főleg, ha nem jönnek ide hozzám az emberek. Legutóbb Kamilla ugrált a nyakamba, azt se tűrtem szó nélkül. Rá kéne tetováltatnom a homlokomra a Hagyj békén! szöveget, abból remélhetőleg megértenék mit akarok. - Ott fogsz állni egész nap és azt nézni, hogy olvasok? Érdekes program - szólok hozzá, de inkább a könyv lapjaival foglalkozom. Ahogy ismerem nem fog eltűnni, akkor legalább a válasz után maradjunk csöndben és ne szóljunk egymáshoz. Ha befogja a csipogóját, lehet nem olyan idegesítő, mint mikor ki van nyitva. Lapozok egy újabbat, ami a könyv utolsó fél oldala. Fel sem tűn, hogy befejeztem, reggel még sokkal többnek tűnt. Pár perccel később összecsukom a tárgyat és felnézek az égre. Újabb olvasmány kerülhet a polcra, amit többet nem veszek a kezeim közé.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ombozi Rebeka Liliána
INAKTÍV


Tetovált benzintyúk
offline
RPG hsz: 107
Összes hsz: 181
Írta: 2016. június 23. 21:10 | Link


kb. egy hónappal ezelőtt...

El van keseredve. Itt a nyár, a hőség, most szabadnak és boldognak kéne lennie, Dávid oldalán kéne belevetnie magát az éjszakákba. Ha ő létezne. És az apjával is úgy tűnik kibékült és mégis... Az, hogy évekig őrizte a fotót és hiányzott neki, de végül az anyja miatt sosem jött... Egyszerűen csak Rebeka megtört. Szomorú, dühös és elveszett. Minden, amiben biztos volt és, amiben hitt, az egyszerűen szertefoszlik, az ideiglenes boldogsága pedig hamuvá omlik szét szájában. Gusztustalan egy időszak ez.
Egy rövid sortban és fekete vállpántosban van, edzőcipőben és, bár hangulata a béka feneke alatt van, a nap gyönyörűen ragyog le az égről. Kifejezetten meleg van és mindenki nevetve járkál körülötte, ő pedig, mintha a világ színét vesztette volna és fekete-fehér lenne, úgy jár-kel föl s alá. Nem tudja, kivel oszthatná meg mindezt, Sárinak nem biztos, hogy ez épp alkalmas pillanat. Meg hát, neki ott van most Viktor és a gyerek, meg a szalon, nem akarja terhelni állapotosan. Az apja... Ő is most egy olyan dolog, amit tisztáznia kéne. Noelt nem igazán ismeri, Dávid pedig, akinek még elmondhatná, egyszerűen nem létezik. Krisztiánt pedig nem hajlandó felkeresni. Még csak pár napja, hogy mindez megtörtént. Nem tudja, hogy léphetne túl a dolgon, ráadásul nem túl nagy segítség számára, hogy a fiú olyan faarccal beszélt vele, mintha csak a napi rutinon esne át. Ennél nagyobb gyomorszájon vágást nem is kaphatott volna az elmúlt időszak után.
De most végre egyedül van, felrúnázott zenelejátszója a zsebében lapul, fülében üvölt a zene, melankolikus természetesen. Így lehet, hogy miközben épp nagyon sajnálja magát, nemcsak nem hallja meg a fűből érkező sírást, de még a szerencsétlen delikvensben orra is bukik. És nem átvitt értelemben, hanem tényleg zakózik egyet. Természetesen le is horzsolja egyik térdét és jobb csuklóját is igen erősen beüti, ami nem igazán kellemes érzés. Fülhallgatója már kiesett a helyéről és így már hallja a bőgicsélést.
- A francba már, nem igaz, hogy az út közepén kell neked is szomorkodnod, nincs elég bajom így is? - könnybe lábad a szeme a fájdalomtól, meg a szíve szilánkjaitól, meg hogy az ismeretlen is sír... De ő nem akar. Mégis úgy érzi, csak egy hajszál választja el tőle.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


We're the Ombozis!
Czettner R. Luca
INAKTÍV


Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
offline
RPG hsz: 727
Összes hsz: 6632
Írta: 2016. június 25. 20:42 | Link

Rebus Pirul


Luca akarta ezt az egészet, ő akart hazajönni kicsit, ő akart beköszönni, még két fesztivál között tökre nincs semmi és innen is utazhatnak tovább. De azzal nem számolt, ami itthon várt rá. Tulajdonképpen alig váltott pár szót bárkivel, vagy hallott bármiről, miután megtudta: Pocak elment. Nem akarta elhinni, helyesebbe elsőre teljesen félreértette. Azt hitte elszökött és két napon át csak szólongatta és kereste. Előbb a navinében, aztán a faluban, még végül ma reggel közölte vele Benji a végleges és nagyon szomorú hírt. Úgy ment el az eb.
Azóta csak zokog, szipog, vörösre dörzsölte szemeit és menekül mindenki elől. Mintha egy darabkája szakadt volna ki, olyan üresnek érzi a környezetét, okolja magát, a világot, nem érti az egészet. Nem szabadott volna elmenjen, érezte, hogy nincs rendben valami, de ezzel még ő sem számolt. Mért tette volna? A halál mint gondolat se kúszott még sosem elé olyannál, aki mélyen szeretett. Pocak pedig... egészen pici kora óta volt hű társa. Jóban s rosszban, egészségben s betegségben... ő mégis magára hagyta most. Kavarog benne a lelkiismeretéből áradó bűntudat, a bánat, a szomorúság és a tehetetlenség. Mindenki elől elfutott, Vince azon van, hogy valami olyat tegyen, amivel jobb kedvre deríti, de Luca most még erre se tud koncentrálni. Egyszerűen teljes homály fedi előtte most a valóságot.
Nem tudja mennyi ideje, de lehet hogy órák óta hever a fűben a rét egy kihaltabb felén és csak itatja a földet könnyeivel. Rázkódik és érzi kontrolljának határait. Ezért is jött ki, nem akart semmit, semmi olyat az erejével, amivel bárki előtt magyarázkodnia kéne és elárulnia azt.
- Neked?!
Ripakodna rá, de az a pár pillanat annyira elég csak, hogy vegyen pár mély levegőt és tovább hulljanak könnyei és szipogjon, felhúzódik, hogy megnézze a lányt, de váratlanul sikerül őt megcsapnia mindaz a vihar, ami a lányból árad érzelmileg is. Talán a másik nem is tudja, mennyit nyom most el magában, vagy próbál. Luca azonban a sajátjával keverve teret enged ennek, és kis mértékben ugyan, de összefonja kettejükét felerősítve ezzel mindkettejükben a sírási kényszert csak egyelőre.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bayern Münchener Drachen cikeszkergetője | Mancs-hely
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2016. június 26. 18:04 | Link

Domokos Amira


Remek, napsütéses verőfényes idő volt kinn, szóval egy percig sem akartam tovább a szobámban tartózkodni, hanem úgy döntöttem, hogy ellátogatok a rétre. Mindig is jobban szerettem a természetben lenni, mint a négy fal között, szóval ez most sem volt másképp. Egy rózsaszín egyberészes hosszabb, nyári ruhát vettem fel, hozzá egy lapos talpú szandált, volt egy szalmakalapom is, azt is magamra aggattam, aztán nekiindultam a rétnek. Egy kis kosárkába bepakoltam indulás előtt pár aprósüteményt, ha megéheznék és egy flakon ásványvizet, hogy ne száradjak ki a hőségben. Persze a plédről sem feledkeztem el, na meg a könyvemről is, amit nemrég kezdtem el olvasni. Minden tökéletesen adott volt egy egyszemélyes piknikhez. Viszonylag gyorsan odaértem a rétre, ahol az első dolgom az volt, hogy egy árnyékos helyet keressek, ahová leteríthetem a pokrócomat. Meg is találtam a tökéletes helyszínt egy árnyat adó hatalmas fa társaságában. Leterítettem a plédet, kivettem a könyvet a táskámból és elkezdtem olvasgatni. Nagyon élveztem a nyugalmat és azt is, hogy nem piszkál senki, bár sosem volt ellenemre a jó társaság, de a barátnőim most nem értek rá, hogy velem tartsanak. Annyira nem izgattam magam emiatt, egyedül is mindig feltaláltam magamat az intézetnek köszönhetően, és most is tudtam azt, hogy mi a legmegfelelőbb kikapcsolódás számomra, amire most éppen szükségem van. A réten elég sok piknikező diák volt, általában többen összeverődve ültek egy-egy pokrócon, de láttam néhány magányos embert is, akik szintén egy könyv társaságában ütötték el a szabad délutánjukat, bár volt olyan is, aki semmit sem vitt ki, csak azért jött ki, hogy nyugodtan elmélázhasson a természet lágy ölén.
Hozzászólásai ebben a témában

Fabricziusz Ábel
INAKTÍV


Jókisfiú
offline
RPG hsz: 63
Összes hsz: 370
Írta: 2016. június 29. 12:03 | Link

Rebi
Ha kell, akkor teljesítem három kívánságod, csak ne tépd le a fejem!

Kapitánynak nem volt szerencséje, mivel sikerült lenyelnem a gombóccá tömörödött anyusütit. Úgy látszik nem annyira működött otthon a kelesztő bűbája, vagy a sütés hőfoka volt túl alacsony, mert a süti állaga, hagyott némi kívánni valót maga után. Rekedtem még néhány morzsától, de lassan beszélni is tudtam.
- Akkor nem fogunk sokat beszélgetni, mert unalmas, ha a másiknak van mindig igaza, bár megszoktam már - húztam el a számat. Otthon még az öcsémnek is előbb adtak igazat, mint nekem, bár ez inkább apára volt jellemző. Hiába, akkor is ódzkodtam a fegyverektől és ezt soha nem tudta nekem elfelejteni.
- Én, mohó? Nem ismered Kapitányt. Ő egy pillanat leforgása alatt egy kilónyi mákos rétest úgy befal, hogy morzsa sem marad utána. - Hogy demonstráljam az igazamat, dobtam a kutyának két, jó nagy darab sütit. Aggódtam, hogy lenyeli-e egyben és szaladhatok vele az Ispotályba, vagy rendben lemegy az óriási adag. Nyekkent párat, kicsi visszajött egy időre, de aztán rendben eltűnt az utolsó szemig. Diadalittasan néztem a lányra, a ritkán használt "én megmondtam" tekintetemmel. Ha reagált rá valamit, azt is meghallgattam, meg az utána következő ömlengést a töriről. Jobban elfogott a hányinger, mint az előbb, mikor megakadt a torkomon a süti és ebből levontam egy fontos következtetést. Nincs mindig igaza, hiába állítja. Lám most is a töritől lettem rosszul, vagyis igenis fóbiám van. Most, hogy ezt így remekül kitaláltam, gondolkozhattam azon, hogy mi az, amit annyira szeretek, hogy elvarázsol, és a történelem meg miért nem.
- A történelem régi, elavult, ködös. Tele van halott királyokkal, gyilkossággal, ármánnyal, csalókkal, képmutatókkal és halállal. Nem szeretem és azt sem értem, hogy mit lehet ezen szeretni - zártam rövidre a témát. Az előző kérdés felett pedig elsiklottam. Nem sok minden volt, amiért rajongtam, ha nagyon belegondolok, akkor semmi. Előkotortam a zsebemből egy gumilabdát, mert tudtam, hogy Kapitány rajong érte és neki legalább volt ilyen. Elhajítottam messzire neki, hagy szaladgáljon, és ahogy néztem a földig lógó nyelvét a röhögő pofiját, rájöttem, hogy most biztosan boldog, hacsak néhány percre is.
- Ami neked a történelem, az nekem a süti. Az ad egy kis örömet, ahogy a számban szétárad az édes íz, meg a tudat, hogy anyukám keze hozzáért, mikor készítette. Így legalább nem érzem magam annyira egyedül. A történelemmel kapcsolatban soha nem éreztem még ilyet. A süti, kost anya pótlék.
Neked nem hiányoznak a szüleid? -

Kapitány visszatért a labdával és Rebi ölébe tette. Kedves gesztus. Jelezte ezzel, hogy magasról le vagyok... Baromira elszomorodtam. Erőt vett rajtam a honvágy, a sok teher, ami itt a suliban egyszerre rám zúdult. Szégyen szemre  egy csepp könny jelent meg a szemem sarkában. Nem érdekelt, bár jobban szerettem volna egyedül lenni!
Utoljára módosította:Fabricziusz Ábel, 2016. június 29. 12:16 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ombozi Rebeka Liliána
INAKTÍV


Tetovált benzintyúk
offline
RPG hsz: 107
Összes hsz: 181
Írta: 2016. július 3. 18:52 | Link


kb. egy hónappal ezelőtt...

Nincs elég baja, még valami csaj is itt heverészik a fűben és nem tesz semmit, csak... Bőg. Így, hogy most már megsérülve csücsül ő is a zöld rengetegben, szemügyre veheti kisírt szemű társát. Hiába van komoly baja, hiába erős még így is, hiába próbálja tartani magát, egyszerűen érzi, hogy a gát át fog szakadni.
- Igen, nekem! - felháborodottan válaszol, majd érzi, hogy az első forró könnycsepp legördül arcán. Aztán a következő és a következő, majd már csak azt érzi, hogy keservesen sír. Fáj a szíve, szinte kiszakad a helyéből, a mellkasa is feszít, kapkodja a levegőt, nem tudja tovább benn tartani azt a vihart, amit eddig elzárt legbelül. Mintha valamiféle különös erő szétszakítaná önuralmának utolsó darabkáit is, ezzel pedig meztelenre vetkőztetné Luca előtt, már ami az érzéseit illeti.
Megpróbálja fékezni a feltörni készülő újabb hullámot, de vajmi kevés esélye van. Ismét eszébe jut, ahogy Dávid arcvonásai átalakulnak és nem marad belőle más, csak Krisztián. Hogy a fiú semmilyen érzést nem mutatott, tényszerűen közölte, hogy átverte a vöröst, hogy tudja mekkorát hibázott, hogy Rebeka dolga eldönteni, mit kezd a helyzettel. Ez a hűvös közömbösség megrémítette és végleg el is szomorította. Aztán felrémlett előtte Zsiga képe, ahogyan előveszi a pénztárcáját, abból pedig az aprócska, már fakulóban lévő fotót, ahol ők vannak ketten, Rebeka azonban még csak apró baba formájában. Az az utolsó olyan emlék, ami az apjának maradt belőle, utána tizennyolc évig nem találkoztak. Nem kereste őt, mert nem kereshette, ez pedig végtelenül dühössé tette a rellonost, mert erről talán nem is igazán az Ombozi tehetett, sokkal inkább Anett, az anyja. Az érzései kezdtek megkavarodni, a szomorúság könnyei hirtelen átalakultak fájdalmas könnyekké.
- Engem elhagytak! Ketten is! - és igen, most indul a nyomormérce. Kinek rosszabb? Kérjük tegyék meg tétjeiket. Rebeka megtette és dühös, eléggé úgy tűnik, hogy a játszmát nyeri, de most jön csak a Czettner lány.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


We're the Ombozis!
Barabás Dália Vanda
INAKTÍV


Vandália
offline
RPG hsz: 40
Összes hsz: 69
Írta: 2016. július 18. 17:25 | Link




Végre visszatért a szép idő. Borzasztóan utálom az esőt, ritkán vagyok hisztis, de ha esőről van szó, sajnos az tudok lenni. A napot, és a jó időt szeretem, és az is illik hozzám a legjobban, legalábbis volt már aki azt mondta, hogyha rám néz, akkor az olyan napsugaras. Nagyon rég voltam már odakint, és azt hiszem épp itt volt az ideje kimozdulni. Egy nyáriasabb, babarózsaszín ruhát kaptam magamra, és elhagytam a körletemet. A folyosón is sokan sétáltak, azt hiszem nem csak nekem tűnt fel, hogy végre újra nyári idő van. Mostanában csak a tanulással és a levélírással tudtam elfoglalni magamat. Samu ismét írt, küldött magáról és arról a bizonyos lányról egy közös fotót, első ránézésre nem tűnik rossznak, bár én attól még kételkedem benne. Odafigyelek arra, hogy kivel van a bátyám, hiszen ez a kishúgiknak a dolga. Ha hazalátogatok, akkor biztosan megkérem a bátyám, hogy mutassa be nekem, mivel csak a külsejéből nem tudom megállapítani, hogy megfelelő-e Samunak. Gondolataim elkalandoztak séta közben, így, hogy szinte nem is voltam képben hamar odaértem a rét kapujához, amit egy laza mozdulattal kitoltam, majd kiléptem a friss pázsitra. Magamba szívtam a friss levegőt, majd egy pillanatra behunytam a szemem. Gyenge szellő fújdogált, ami pont tökéletes volt. Nem volt a közelemben senki, amit meglepőnek találtam, de nem foglalkoztam vele túlságosan sokat. Odasétáltam az egyik magasabb fához, majd letelepedtem az aljába, hátammal pedig a fának dőltem. Nagyon kényelmes volt, és nem mellesleg még megnyugtató is. Ismét behunytam a szememet, próbáltam nem elaludni, egyszerűen csak pihentettem a szemem. Hallgattam a madarakat a fákon, és élveztem a szellőt a bőrömön, és ahogyan a tincseimet dobálta ide-oda.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mathias Lavoine
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 14
Összes hsz: 15
Írta: 2016. július 18. 18:10 | Link

Barabás Dália Vanda
Sunglasses

Soha-soha-soha többet nem utazom busszal! Ez volt eddigi életem legrosszabb döntése, és erre már az indulást követő első tíz percben sikerült rájönnöm. Úgy gondoltam, hogy okos dolog megspórolni egy kis pénzt azzal, hogy Párizsból a kényelmes, tágas, légkondival ellátott vonat (vagy ne adj Isten repülőgép) helyett busszal jövök Magyarországra. Utólag persze könnyű okosnak lenni, de tényleg belegondolhattam volna, hogy a 40 fokban talán ideálisabb lenne a költségesebb utazási formát választani.
Sebaj, most már ezt is tudom, és legközelebb tapasztaltabban fogok dönteni, de a lényeg az, hogy végre megérkeztem Bagolyfalvára. Hogy őszinte legyek, fogalmam se volt, hogy merre kéne indulnom a vasútállomásról, de szerencsére találtam egy segítőkész idős hölgyet, aki kedvesen elvezetett a falu határáig, onanntól meg már magamtól is eltaláltam a kastélyhoz.
Ahogy beléptem a kapun, eltöltött egy kellemes, nyugodt érzés. Végre a helyemen vagyok, és egy jó ideig nem is kell elmennem innen. Már nagyon elegem lett a folytonos utazgatásból, és bizonytalanságból. Persze, jó a a spontanaitás, a levegőváltozás szintén, viszont van egy pont, amin túl ez már nem elég. Olykor mindenkinek szüksége van arra, hogy megálljon egy pillanatra, megpihenjen, és végiggondolja, hogy merre tovább. Nekem most érkezett el ez a pillanat, nagyjából 5 év felfordulás után. Na de erről majd később...
Miután megcsodáltam az épületet, újabb lendületet vettem, de ez nem tartott sokáig, ugyanis a bejárat előtt egy győnyőrű rét terült el, telis-tele árnyékos helyekkel, amiknek most képtelen voltam ellenállni. Így ledobtam a sporttáskámat az egyik fa tövébe, mellé állítottam a gitáromat, majd feltoltam a napszemüveget a fejem tetejére, és egy lezser mozdulattal lehuppantam a földre.
Rögtön jobb! Mivel nem láttam, hogy bárki lenne itt rajtam kívül, gondtalanul ásítottam egyet, majd ledőltem a fűbe és vigyorogva néztem ki a fejemből, élvezve, hogy végre hűsölhetek egy kicsit.
Utoljára módosította:Mathias Lavoine, 2016. július 18. 18:20 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Barabás Dália Vanda
INAKTÍV


Vandália
offline
RPG hsz: 40
Összes hsz: 69
Írta: 2016. július 18. 18:35 | Link




Már majdnem elszunnyadtam, de folyton felébresztettem magamat valahogy, vagyis inkább felriadtam, mert féltem, hogy elalszok nyilvános helyen. Még csak az kéne, és majd az éjszaka közepén talál rám az egyik prefektus, és én húzom akkor a rövidebbet az biztos. Felóhajtottam, majd még egy pillanatra behunytam a szemem, de most nem magamat kellett felébresztenem. A fa túlsó végébe valaki lehajította a táskáját, majd maga is letelepedett, amire kissé megrémültem. Kissé arrébb csúsztam a fűben, hogy lássam ki vagy mi is volt az, és egy velem egy korúnak tűnő fiú feküdt nem olyan messze tőlem. Megköszörültem a torkom, hogy kissé felhívjam magamra a figyelmet, mert miért is ne?
- Megijesztettél - szólaltam meg, ezzel is elárulva a fiúnak, hogy nem ő itt az egyetlen, aki egy kicsit lazítani jött ki. De nem vagyok egy haragtartó típus, sőt, nem is haragudtam, csak borzalmasan ijedős vagyok, és utána mindig legalább egy percig képes kalapálni a szívem. A fiú közelébe csusszantam, majd próbáltam nőiesen elhelyezkedni, mivel ruhában voltam, és nem lett volna valami előnyös nem megfelelően ülnöm. Ez az egyetlen oka, hogy ritkábban hordok szoknyát, de ennek most valahogy nem tudtam ellenállni. Vártam, hogy a velem szemben lévő is felfigyeljen rám, és ha már ő megzavarta az én pihenésemet, szerintem úgy fair, ha egy picit én is zargatom őt. Ha nagyon idegesítő vagyok, majd úgy is elküld, de amióta itt vagyok, az ismerkedési tehetségem megerősödött kicsit, aminek felettébb örülök. Régebben egy szót se tudtam volna kinyögni idegenek előtt.
- Dália vagyok - mutatkoztam be, és a fiú felé nyújtottam a kezemet - Nem igen láttalak még erre fele - állapítottam meg, mivel a fiú arca tényleg nem volt valami ismerős. Lehet, hogy új? Mindkét lehetőséget kinézem belőle, mivel olyan békésen heverészik itt, mint aki már jól ismeri a terepet, de mivel nem ismerős semmi sem rajta, ezért az ellenkezője is előfordulhat. Majd kiderül.
Utoljára módosította:Barabás Dália Vanda, 2016. július 26. 13:07 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mathias Lavoine
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 14
Összes hsz: 15
Írta: 2016. július 18. 19:19 | Link

Dália
Sunglasses

Egy pillanat alatt a mennyországban éreztem magam, ahogy ledőltem a puha fűbe, és hagytam, hogy úrrá legyen rajtam a fáradtság. Pont annyira volt hosszú ez az út, hogy még ébren tudjak maradni, de már ne legyen elég energiám odafigyelni a viselkedésemre. Ilyenkor hajlamos vagyok iszonyatos őrültségeket csinálni, de leginkább mondani, és ezt a barátaim általában ki is szokták használni.
Az egyetlen dolog, amit sajnálok abban, hogy idejöttem az az, hogy őket nem hozhattam magammal. A legjobb haverom, Anthony hosszú hónapokig győzködött, hogy hagyjam a fenébe az egészet, ne jöjjek el, úgyse lesz jobb attól, ha egy pár száz kilométerrel arrébb költözök. De igazából mind a ketten nagyon jól tudtuk, hogy ezt ő se gondolja komolyan, sőt az utazásom előtt el is mondta, hogy valójában nagyon is támogatja a döntésemet, csak hiányozni fog neki a sok hülyeségem.
Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz ezek után a bandánkkal. Remélem, hogy együtt maradnak, és nem hagynak fel a zenéléssel, mert mindegyikőjük túlságosan tehetséges ahhoz, hogy ilyen könnyen feladja. Én minden esetre próbáltam őket meggyőzni arról, hogy hamar fognak találni helyettem valakit, és talán egy kicsit más lesz, de attól még ez nem jelenti azt, hogy lehetetlen újrakezdeni. Amúgy is gondolkoztunk rajta, hogy kellene egy váltás, mert már kezdtük megunni azt a stílust, amivel egészen mostanáig foglalkoztunk. Így most legalább ez is megoldódhat...
A gondolataimból egy ismeretlen hang rángatott vissza a valóságba. Gyorsan felültem, majd észrevettem, hogy egy lány ül le mellém. Fogalmam sincs, hogy honnan kerülhetett ide, de valószínűleg már előttem itt volt, ha azt állítja, hogy megijesztettem.
- Hát, most te is engem, úgyhogy kvittek vagyunk.- Mosolyogva néztem vissza rá, majd elfogadtam a felém nyújtott kezet, és megráztam.
- Nagyon örülök Dália! Én pedig Mathias.-
Kicsit meglepett, hogy ilyen könnyedén megszólított, de titkon nagyon örültem neki, hiszen ki gondolta volna, hogy már az első napon akad társaságom.
- Pedig már réges-régóta ide járok! Hogyhogy nem láttál? Én tisztán emlékszem rád! Sőt... talán még egyszer váltottunk is néhány szót. -
Huncut mosollyal a szám sarkában várom a másik reakcióját. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lehet ez a lány, és ezt nem is tudnám érdekesebben kideríteni, mint így...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Barabás Dália Vanda
INAKTÍV


Vandália
offline
RPG hsz: 40
Összes hsz: 69
Írta: 2016. július 18. 19:38 | Link




A fiú szerencsémre nem reagált rosszul, sőt, még el is fogadta a bemutatkozásomat. Magamban elemezgettem kicsit a nevét, hogy minél jobban megjegyezzem, majd egy kedves kis mosolyt vettem fel az arcomra.
- Nagyon örülök, Mathias - üdvözöltem kedvesen, majd halkan elnevettem magamat. Én? Megijeszteni valakit? Ugyan már, abban nem én vagyok a legjobb. Engem megijeszteni, na abban bárki más profinak számít.
Egy röpke pillanat erejéig, kicsit jobban végigmértem a fiút. Kicsit még idősebbnek is tűnik mint én, lehet elsőre láttam rosszul. Igyekeztem minél kedvesebbnek és udvariasnak tűnni, az első benyomás a legfontosabb.
- Nem szándékoztalak megijeszteni, de így fair - vallottam be, egy mosollyal az a mondatom végén. Nem telt el sok idő, Mathias kijelentette, hogy ő már pedig régóta ide tartozik, sőt szerinte még beszélgettünk is. Ez most komoly? Az agyam minden egyes kis apró zugában kutatni kezdtem, de se az arcát, pedig egy ilyen arcot szerintem meg tudnék jegyezni, se semmilyen jellemvonását nem tudtam felidézni. Én sem vagyok itt olyan régóta, de azt hiszem ez alatt a pár hónap alatt már kezdem megjegyezni a nap mint nap velem szembe jövő arcokat, illetve a többségüket. Felsóhajtottam, majd megráztam a fejemet, és értetlenül néztem vissza a velem szemben ülő fiúra.
- Nem, én nem hiszem - mondtam, de az agyam még mindig járt, keresve a róla szóló emlékeket, majd végül feladtam.
- Biztos vagyok benne, hogy még nem láttalak itt - elhatároztam magamat, és szinte teljesen magabiztosnak állítottam ezt Mathiasnak. Lehet, hogy valaki mással beszélgetett, sok az olyan pici szőke lány mint én, ezért is vagyok olyan észrevétlen. Olyannak érzem magam néha mint valami után gyártott lánynak. Kíváncsi voltam a fiú válaszára, felkeltette az érdeklődésemet, mivel a memóriám ritkán csal, és most teljesen összezavart.
Utoljára módosította:Barabás Dália Vanda, 2016. július 26. 13:06 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mathias Lavoine
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 14
Összes hsz: 15
Írta: 2016. július 18. 20:14 | Link

Dália
Sunglasses

Már épp kezdtem elmerülni az emlékeimben, amikor a lány hangja magamhoz térített. Első ránézésre nagyon szimpatikusnak tűnt, és felkeltette az érdeklődésemet a bátorságával, főleg azért, mert nem a nyomulós fajtának tűnt, aki mindenkit megszólít, aki él és mozog, csak hogy felhívja magára a figyelmet. Ez a lány inkább a kedves, barátságos típusba tartozhat, aki tele van jó szándékkal, és különösebb megfontolás nélkül, spontán képes közeledni az emberekhez. Persze az is lehetséges, hogy teljesen félreértelmezem a jeleket, de eddig úgy tapasztaltam, hogy elég jól megy az emberismeret és bőven van is gyakorlatom benne.
Otthon gyakran teszteltem az engem körülvevőket, hogy értelmezzem és kielemezzem a szokásaikat, reakcióikat, feltérképezzem a személyiségüket. Ezt mindig nagyon érdekes elfoglaltságnak találtam, mert minden ember teljesen más. Igaz, ez elég közhelyesen hangzik, de mégis így van, és ezért érdemes időt szentelni arra, hogy jobban odafigyeljünk mindenkire akivel találkozunk.
- Igen, bár nekem azért nagyobb szégyen, hogy megijesztettél. Mégis csak fiúból vagyok... De mentségemre szóljon, hogy már nagyon el vagyok fáradva, és ilyenkor kevésbé észlelem a körülöttem lévő dolgokat. -
Örültem, hogy Dália partner volt a viccelődésben. Velem sajnos nem nagyon lehet másképp kibírni, mert előszeretettel szoktam szivatni az ismerőseimet, akik ha ezt nem tolerálják, akkor elég kínosak tudnak lenni ezek a szituációk.
- Igazán? Jól meggondoltad? - Felvont szemöldökkel fürkészem a lányt, mint aki azt várja, hogy még agyaljon egy kicsit a dolgon, de sajnos nem bírom sokáig és elnevetem magam.
- Ne haragudj! Tényleg nem találkoztunk még! Most érkeztem Magyarországra, és ezelőtt sosem jártam itt! Őszintén szólva, csak kíváncsi voltam a reakciódra, de nagyon tetszik, hogy ilyen magabiztos vagy! Meg aztán remélem, hogy ha találkoztunk volna, akkor nem felejtenél el. - A mondat végén rákacsintok Dáliára, majd újra elvigyorodom.
- Egyébként, te régóta vagy itt? Jól ismered a helyet? -
Utoljára módosította:Mathias Lavoine, 2016. július 18. 20:17 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner R. Luca
INAKTÍV


Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
offline
RPG hsz: 727
Összes hsz: 6632
Írta: 2016. július 19. 22:13 | Link

Rebus Pirul


A felháborodott visszaválaszra nem számított Luca. Ritkán akad dolga azzal, hogy veszekedjen vagy szóváltásba kerüljön a kviddicsen kívül. Tud ő csupa-szív és szeretet lenni, általában az is marad, most viszont olyan szétesett a lelke és az abban rejlő szeretet is apró darabokban hever a világban, hogy képtelen rá. Lehetne kedves, érezhetne együtt, a saját baját próbálhatná nem nyilvánosan, más kárára megélni. Mégsem így történik. A józan ész határait egyébként sem ismeri, vagy nem akarja, így nem meglepő, hogy csak felhorkant, majd nagy szipogások közepette intenzív bőgésbe kezd. A könnye záporozik, a levegő vétel triplájára szaporodik és erőteljes hanggal jelzi zaklatottságát, amit nyüszögésként jellemezhetnénk. Ő tényleg világtragédiát él meg most, és nem tudja elfogadni ebben a pillanatban más fájdalmát.
A sajnálatosabb az, hogy befogadni is képtelen...
Érzi, ahogy a gát önmagában lassan repedezik meg a túlcsorduló érzelmi folyamtól, majd a legváratlanabb pillanatban, a licit kezdetekor két helyen menthetetlenül megreped. Ekkor döbbenten mered a lányra, könnyei tovább hullanak, de a szipogás és nyüszögés elmaradozik.
- Engem is hagytak már, örökre is! De nálad legalább nem haltak meg!
Azzal, ahogy kimondta a halál szót végleg összedőlt a kártyavár, feladta a gát és minden elindult a lehető legrosszabb irányba. Luca homlokán és nyakán megfeszültek az erek, éles fájdalmat érzett, ahogy akaratán kívül magába szívta az érzelmeket, majd azt a borzalmas kettős keveréket elkezdte Rebekában éreztetni. Nem volt tudatában annak, ez milyen hatással lehet a lányra, más ájult már el tőle, de volt olyan - emlékezzünk csak Aishára - akiből egészen mást, plusz mágiát csalt elő. Hiába tanították őt, hogy kontrollálja, minden embernek van tűréshatára, amire bármeddig vigyázhat, de ha nincs védvonal, vége. Azonban kezdi érezni a tette súlyát, könnyei között kilát a vörös lányra, tudja, hogy rosszul cselekszik, úgy, hogy nem is ő irányít.
- Jajj.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bayern Münchener Drachen cikeszkergetője | Mancs-hely
Barabás Dália Vanda
INAKTÍV


Vandália
offline
RPG hsz: 40
Összes hsz: 69
Írta: 2016. július 21. 18:15 | Link




A fiú elsőre furcsának tűnt, bár volt már szerencsém ennél furcsább alakokhoz is, így inkább csak kíváncsian vártam a folytatást. Még mindig csak mi ketten voltunk idekint, innen legalábbis senki mást nem láttam. Igyekeztem minél kedvesebben, és meggyőzően mosolyogni, szavak nélkül is próbáltam éreztetni a fiúval, hogy tudom, hogy nekem van igazam. Ezt nem egóból, vagy nagyzolásból mondom, valahogy éreztem, hogy sosem láttam még őt errefelé.
- Igen, ebben azt hiszem van valami, de nyugodj meg, elnézem neked - mondtam a fiúnak, ezzel is éreztetve a bocsánatkérésemet. Nem tudom mennyire lett volna szükséges elnézést kérni, hiszen tudom, hogy én jobban megijedtem, mint ő, ha látott volna, ezzel  is egyetértene. Mathias rendkívül ravasznak tűnt, láttam rajta, hogy én lettem a célpontja, akit most előszeretettel tréfál meg. Nem tudom, hogy honnan tudtam, egyszerűen csak éreztem, amikor belenéztem a szemébe, amiből próbáltam kiolvasni a lehető legtöbbet. Mindig is a testbeszédet és a tekinteteket szerettem megfigyelni az embereken, szerintem azok árulják el a legtöbbet valakiről, annak jelleméről, illetve szándékairól. Egész jó emberismerőnek is tartom magam, de vannak olyan esetek, amikor naívságom miatt tudok hatalmasat is bukni ezzel a kis képességemmel.
- Persze, hogy biztos vagyok, ne viccelj! - mondtam nevetve a fiúnak, és magamon is meglepődtem, milyen kíváncsian és izgatottan vártam, hogy végre kimondja, hogy nekem van igazam, ami pár pillanat múlva be is következett. Áhá! Engem nem lehet átvágni..kivételesen. Összekulcsoltam a karjaimat a mellkasomon, ezzel is érzékeltetve egy kis megsértődést, de persze ezen nincs mit komolyan vennie Mathiasnak. Végül elmosolyodtam ismét, majd válaszra is bírtam magam.
- Jól megjegyzem az emberek arcát, szerintem nem felejtettek volna el, főleg akkor nem, ha beszéltünk is volna - nyugtattam meg a fiút, majd halkan felnevettem. Az igazat megvallva tetszett ez a kis tréfája, de hamar túlléptem rajta. Majd végül jött az újabb kérdés. Felsóhajtottam.
- Éééén igazából csak pár hónapja vagyok itt, a kastélyt is még csak nemrég kezdtem el úgy-ahogy kiismerni, de még sok a felfedezetlen terület a számomra is - vallottam be, majd udvariasságból én is érdeklődtem kicsit.
- És eddig hogy tetszik itt?
Utoljára módosította:Barabás Dália Vanda, 2016. július 26. 13:02 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mathias Lavoine
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 14
Összes hsz: 15
Írta: 2016. július 22. 12:37 | Link

Dália
Sunglasses


A lány hamar felkeltette az érdeklődésemet határozottságával, és bár pont erre ment ki a játék, egy kicsit meg is lepett, hogy ellenfelemre találtam.
Örültem, hogy már az első napomon sikerült összefutni valakivel, ráadásul teljesen véletlenül, és még szimpatikusnak is tűnik. Az igaz, hogy kicsit kínosan jött ki, hogy megijedtem tőle, de az ilyesmin hamar túl lehet lépni, főleg ha van más, ami elterelje az ember figyelmét.
- Köszönöm, ez igazán rendes tőled. Majd valahogy meghálálom. -
A felmérésem egyáltalán nem várt, de annál kedvezőbb eredménnyel zárult, ugyanis Dália egy pillanatra se bizonytalanodott el. Olyan határozottan állt ki az igaza mellett, mint nagyon kevesen.
Mosolyogva néztem rá, majd bevallottam, hogy tényleg csak meg akartam szívatni, és valóban nem találkozhattunk korábban.
- Na akkor kíváncsi leszek, hogy ezek után ha később találkozunk, akkor fel fogsz-e ismerni. Bár ha ilyen biztosan állítod, hogy jó az arcmemóriád, akkor nem kételkedem. -
Mint kiderült, Dália sincs itt túl régóta, így nem is nagyon tudott mit mesélni az iskoláról.
-Eddig nem vonzott, hogy felfedezd? Vagy miért vártál hónapokat vele?-
Kíváncsi voltam, hogy vajon mi lehetett az oka annak, hogy már néhány hónapja itt van, mégis csak mostanában kezdte el körbejárni ezt a hatalmas épületet. Én biztos nem bírnám ki addig, de lehet, hogy neki volt valami különleges elfoglaltsága az első időszakban, ami miatt ki kellett hagyni ezt az élményt.
- Hát... Mivel ezen a réten és rajtad kívül még konkrétan semmit nem láttam a kastélyból, ezért nagyon! Biztos, hogy nagyon új lesz nekem ez a világ, mivel senki se volt a környezetemben, akinek bármi köze lenne a mágiához. Emiatt kicsit izgulok is, hogy nagyon ki fogok lógni a sorból és nehéz lesz beilleszkedni. Nem tudom... Te mit gondolsz? Pontosabban, veled hogy volt? Varázsló családból származol? -
Hirtelen nagyon megeredt a nyelvem, és csak remélni tudom, hogy ezzel nem ijesztem el a lányt. Muszáj beszélgetnem valakivel, ugyanis már napok óta egyedül vagyok és ennyi idő alatt rengeteg gondolat felgyűlt bennem, amit egyszer muszáj kiadni valamilyen formában. Most az első dózisnak Dália lett az áldozata.
Utoljára módosította:Mathias Lavoine, 2016. július 22. 12:39 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Vasil Dimitrov
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 98
Összes hsz: 389
Írta: 2016. július 23. 22:08 | Link

Izabella

Mindig kíváncsi volt Izabellára, és eddig nagyon úgy néz ki, hogy nemhiába. A lány kedves, és aranyos, jól közelíti meg a témát, van humora, a bolgár pedig talán úgy gondolja, hogy ez lehetett az, ami Michelletől nem taszította el a szöszkét.
- Az jó, mert a barátnők dolga az, hogy kíméletlen véleményeket mondjanak, ezzel megmentve a másik lelkét. De akkor jól vizsgáztam – kacsintok a lányra, és elkezdem a piknikezést. Tényleg mindent kirakok, válasszon csak magának, én már le is nyúlok egy szendvicset. Végül is tök jó, hogy idejött, végre megismerhetem én is, és lehet, hogy kicsikarok belőle pár olyan dolgot, amit Michelle nem tart fontosnak elmondani magáról, vagy éppen nem köti az orromra. Sajnos Michelle nem árulta el neki sem ezek szerint, hogy mi tetszett meg bennem, de végül is nem is olyan fontos. A végeredmény viszont az.
- Ó, hát utána véletlenül találkoztunk a konyhában, és egy gyors kajacsatát bonyolítottunk le a manók nemtetszése mellett – vigyorgok, amikor visszaemlékezem az esetre. Szép nagy rendetlenséget csináltunk, utána vagy egy hónapig be sem engedtek engem a kis jószágok, mert mérgesek voltak. Pedig az azért nem semmi, mármint egyik sem.
- Hú, hát ez egy nagyon jó kérdés! Én támogatom Michelle tanulmányait, ugye az utazás nem úgy megy, mint a mugliknál, szóval tudjuk egymást gyakorta látni, nem lehet a távolság baj. Én meg tovább tanulom a kviddicset, ha már edző szeretnék lenni. Aztán majd kiderül, hogy ha dolgozunk, akkor mit szeretnénk még. Egyáltalán elbírja e Mich hosszútávon viselni a képemet, vagy elege lesz – hangosan felkacagok, pedig annyira nem is vicces feltételezés. Bízom benne annyira, hogy ha valami baja van, akkor úgyis elmondja, hiszen eddig teljesen így volt.
- És te hogy állsz pasi terén, megvan már a nagy ő? – kérdezek vissza érdeklődve, majd egy újabb szendvicset tömök magamba. hiába, valami eszméletlen jól sikerültek.
Utoljára módosította:Vasil Dimitrov, 2016. július 23. 22:09 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2016. július 24. 23:35 | Link

Vasil

Eléggé sántít nekem ez az "utána találkoztunk..." sztori, mi az, hogy csak úgy találkoznak? Annak valami nyomós oka van, ha összetalálkoztak és utána ráadásul még meg is dobálták egymást kajával. Ahelyett, hogy megették volna. Sosem fogom megérteni a miértjét, ahogy a dolog jó oldalát sem tudom nézni, ellenben még mindig nem tetszik a sztori eleje.
- Véletlenül, mi? - kérdőn sandítok fel rá, arcomon azt hiszem teljesen jól látszik, mennyire nem hiszem el ezt a történetet. Véletlenek náluk biztos nincsenek, szent meggyőződésem, hogy Michelle vagy Vasil mindenképp látni akarta a másikat, bár ezt lehet csak én beszélem be magamnak, mert oly sok idő után láthatom csak azt a bizonyos Dimitrov fiút. Ennyi eltelt nap után szerintem nekem most kijár, hogy összekombináljak minden marhaságot magamban, hogy aztán a felének a negyedét hangosan is megosszam a nagyérdeművel.
- Kviddics? - szó szerint kapom fel a fejem a sport említésekor, meg is emelem egyik szemöldököm. - Biztos vagyok benne, hogy Michelle időben tudatni fogja veled, ha már nem szeretné látni ezt - egy pillanatra megakadok, tenyerem felé fordítva teszek egy kört a kezemmel, amivel most így az arcára célzok -, de szerintem hacsak nem vagy kibírhatatlan, akkor nem dob ki. Én nem dobnálak ki, mondjuk Michelle mondhatni a szöges ellentétem, ha arról van szó - elhúzom a szám, pedig nagyon is komolyan gondolom az előbb elhangzottakat. Vasil jól néz ki, Michelle is jól néz ki, két jól kinéző ember pedig tök jól összeillik, ráadásul most az egészséges önbizalommal rendelkező rellonos barátnőmről van szó.
A navinés következő kérdése hirtelen jön, először csak pislogok nagy szemekkel. Rögtön eszembe jut Adrian és Norbi, aztán ahogy a szendvicset evő fiúra pillantok Michelle és Zétény is.
- Hát, öhm... tudod ez nagyon bonyolult - az ajkamba harapok, elkapom a tekintetem. Jó kérdés Vasil, jó kérdés. - Nem is tudnék róla mit mondani, szóval inkább hanyagoljuk a témát. Amúgy is rólad szeretnék többet megtudni, tudod te milyen régen várok már rá, hogy megismerjem Vasil Dimitrovot, azt, aki meglepte Michelle-t a születésnapján? Úgyhogy hajrá, nekem rengeteg időm van, kezdhetsz mesélni -   így kell témát terelni, emberek. Halványan el is mosolyodom a noszogatásom végén, majd kissé hátrébb dőlök, hogy egy kényelmesebb pozíciót találjak magamnak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Barabás Dália Vanda
INAKTÍV


Vandália
offline
RPG hsz: 40
Összes hsz: 69
Írta: 2016. július 26. 10:03 | Link




- Nincs mit meghálálnod - mondtam, egy kisebb kacaj kíséretében. Láttam Mathiason, hogy hogy megviselte az, hogy egy lány is képes volt megrémiszteni. Természetesen ez nem volt szándékos, de magamban számomra is kissé viccesnek tűnt, hogy még én is képes vagyok ilyesmire, hogy valaki megijed tőlem. Ez lesz az új foglalkozásom, mindenkit a szőke hajammal fogok majd ijesztgetni.
- Bízz is bennem, hidd el, nincs miben kételkedned - Mondtam, majd rákacsintottam a fiúra, aztán ismét elnevettem magamat. Tényleg jó az arcmemóriám, bár csak azoknak szoktam köszönni, vagy jobban megjegyezni az arcukat akikkel már beszéltem is, de ezzel azt hiszem a legtöbb ember így van, így ez nem egy különleges képesség. Kicsit másképp helyezkedtem el a füvön, kezdtek a lábaim rendesen elzsibbadni, de nekidőltem a fának, és onnan néztem vissza a fiúra. Egész jóképű volt, ezt meg kellett állapítanom, de szigorúan csak magamban, és csak egy röpke pillanatra. Sosem foglalkoztam túl sokat a fiúkkal, ami odahaza viszont ritkaság volt. A lányok, akikkel egy környéken nőttem fel, már vagy egy éve a fiúk után koslattak, mindig én voltam az, aki inkább otthon ült, meg hát a szüleim is olyanok voltak, hogy az otthon ülés volt az egyetlen lehetőségem.
- Dehogynem, voltam már egy két helyen, de még mindig van rengeteg ahol nem jártam - válaszoltam a fiúnak - De van még időm bőven mindent rendesen felfedezni. Itt leszek még, ha szerencsém van, évekig, akkor biztos már úgy fogom ismerni a kastélyt mint a saját tenyeremet. Mathiasnak is lesz erre ideje bőven, plusz, ha kell szívesen segítenék is neki abban, hogy jobban kiismerje magát ebben a hatalmas építményben. Egyik pillanatról a másikra, a fiú nyelve úgy megeredt, hogy alig tudtam követni a mondatait. Mikor végzett, mindent újra végigvettem magamban, majd egy széles mosollyal az arcomon igyekeztem mindenre válaszolni.
- Hidd el, rajtam és a réten kívül vannak itt ezerszer szebb szebb és jobb dolgok is - nem túloztam, csak szimplán az igazat mondtam.
- Nem te vagy az egyetlen, aki nem máguscsaládból származik, nincs miért aggódnod, nagyon könnyen be lehet illeszkedni, és biztos vagyok benne, hogy főleg neked, sikerülni fog - nyugtattam meg a fiút, akin látszott, hogy tényleg aggódik kicsit. Itt mindenki egyenrangú, kit érdekel, hogy félvér vagy aranyvér.
- Én varázsló családból származom - mondtam, egy halovány mosollyal az arcomon. Sosem szerettem ezt hangoztatni, mivel sosem szerettem, hogy szerintem mi voltunk a legeslegmágusabb család mind közül. Kiskorom óta taníttatnak, nem csoda, hogy örülök, hogy végre nem otthon kell laknom.
Utoljára módosította:Barabás Dália Vanda, 2016. július 26. 13:00 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mathias Lavoine
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 14
Összes hsz: 15
Írta: 2016. július 26. 18:04 | Link

Dália
Sunglasses

- Rendben, de nem tudod miről mondasz le. Nagyon jó vagyok a hálálkodásban! - Mosolyogva pislogok a lányra, majd elégedetten nyugtázom, hogy ezen is túl vagyunk. Lehet, hogy talán egy kicsit túl sok időt fordítottam erre az ijesztgetős problémára, ahelyett, hogy fel se hoztam volna és akkor nincs is miért magyarázkodni. Mindegy, most már nem tudom visszatekerni az idő kerekét, és legalább az elején letudtuk az első kellemetlen helyzetet.
Dália tényleg egyre szimpatikusabb, és külön jól esik, hogy ilyen figyelmes velem. Nem is tudom hogy lehetett ekkora szerencsém, hogy az első napon találkozok egy ilyen lánnyal. Kedves, aranyos és mellesleg nagyon csinos is, de ez utóbbit igyekszem figyelmen kívül hagyni, mert nem szeretném már most elrontani.
- Micsoda merész kérés! Hisz alig ismerlek, és máris bízzak benned? Na jó... Csak aztán nehogy csalódnom kelljen. - Kisfiús mosollyal figyelem, ahogy Dália magabiztosan áll ki az igaza mellet, és igyekszik engem is meggyőzni, hogy márpedig neki tökéletes a memóriája, és tuti, hogy engem se felejtene el.
- Na azért! Őszintén, két lehetőség jutott eszembe: az egyik, hogy annyira zárkózott voltál, hogy ki se dugtad az orrod a szobádból, a másik pedig, hogy valami komolyabb gond vagy feladat töltötte ki az idődet. De örülök, hogy igazából egyik se! És... ha már itt tartunk, és esetleg lesz kedved, akkor valamikor elmehetnénk felfedezni egy-két helyet. Nem lenne nehéz dolgod velem, ugyanis bárhova vihetnél, minden új lenne. - Kíváncsian várom, hogy vajon mit fog mondani az ajánlatomra, mert lehet, hogy ő egyáltalán nem kedvelt meg annyira, mint én őt, és esze ágában sincs bárhova is eljönni velem. Azért egy próbát megér!
- Tudod... Nehéz viszonyítani, amikor még csak ennyit láttam. De... nekem nem nagyon kellene több.-
Az utolsó mondatnál kicsit elcsuklik a hangom, mert beszéd közben jövök rá, hogy ezt talán nem kellett volna. De remélhetőleg nem fogja se félreérteni, se túlértelmezni, mert akkor nagy bajban vagyok. Zavaromban kicsit elkezdek mocorogni, majd felhúzom a lábam, és törökülésbe helyezkedek, szembe Dáliával.
- Ez megnyugtató! Igazából emiatt aggódtam a leginkább. Fogalmam se volt, hogy itt hogy állnak a dolgokhoz, csak hallottam, hogy egy-két helyen lenézik azokat, akik nem aranyvérűek.-
Hálás pillantással jutalmaztam a bíztató szavait, és még halványan el is mosolyodtam. Tényleg ez volt a legnagyobb félelmem, és most jól esik, hogy ez a teher lehullik a vállamról.
- Akkor már biztos rengeteg mindent tudsz! Nem szeretnél mesélni kicsit erről a világról? Úgy nagyjából tisztában vagyok a dolgokkal, de rengeteg olyan része van, amit nem teljesen értek. Például... Te tudod, hogy pontosan mi az a kviddics? Meg... Hogy tud valaki átváltozni egy állattá? Vagy... Van ennek a világnak egy vezetője, vagy valami hasonló? -
Utoljára módosította:Mathias Lavoine, 2016. július 26. 19:41 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Vasil Dimitrov
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 98
Összes hsz: 389
Írta: 2016. július 28. 15:19 | Link

Izabella

- Hát… igen. Legalábbis én nem hívtam oda, nem így mondják, hogy véletlen? – gondolkodik el egy pillanatra. Kicsit furcsállja is az egészet, hogy sokszor volt ez a véletlen az életükben. Véletlenül megmentette Vasilt Michelle, mikor Madagaszkáron a romok közé akadt. Hmm.
- Lehet, hogy ő követett engem mindig – vonja meg a vállát, pedig erre semmi sem utalt. Főleg, hogy néha ő volt előbb a találkozási helyszínen, néha pedig a francia, teljesen véletlenszerűen.
- Igen, van is egy tanítványom… á, ez így túlzás. Szóval Tüszőfűi Lilithet próbálom edzeni és felkészíteni. mondhatjuk úgy, hogy ő a mestervizsgám, bár ez teljesen független a tanrendtől. Csak szeretem élőben is kamatoztatni a tudást, amit megkapok. És közben jön rá az ember, hogy nem egyszerű, amit csinál – vonja meg a vállát barátságosan, ha lehet ezt így mondani.
Michelle-lel, hogy meddig leszünk együtt, senki sem tudja, A lényeg az, hogy én tudom, hogy szeretem, és azt is, hogy ő engem, és úgy gondolom, hogy ez fordítva is így van. Úgyhogy egyelőre minden rendben, és szeretném, ha továbbra is egy hajóban eveznénk, még akkor is, ha néha két irányba rángatjuk a kormányt.
- Igen, ebben én is biztos vagyok – nevet fel, mert Michelle mindig megmondja, ha valami nem tetszik neki. Főleg azt, ha nem tetszik neki. Bár mostanában már nagyon figyelmes, tényleg, ami számára elég nagy fejlődés az lány részéről. Mármint eddig is figyelt rá, de mostanában valahogy erőteljesebben fejezi ezt ki.
- Jaj, hát akkor már két nőnek is megfelelek. Micsoda karrier! Köszönöm a kedvességed Iza – tényleg megölelné a másikat, de miután ez pont nem egy olyan szituáció, amit esetleg nem lehet félreérteni, mégsem teszi. Tudja, hogy a helyi újságban egy ártalmatlan ölelés, vagy akár egy kis csevej is egyből a pletykarovatba juttatná mindkettőjüket, és ebből volt már baj. Michelle nem féltékeny, csak kimutatja. Remélem érthető volt.
- Ó, hát ez nem ér. Engem is érdekel Nemes Lilien Izabella, aki megolvasztotta a jégkirálynőt, hogy a barátja legyen – kacsint a lányra. Bizony ám, még a középső nevét is tudja, azt már ugyan nem, hogy honnan. Nyilván Michelle mondta el neki valamikor, amikor rá volt pörögve a témára. De gyorsan megadja magát, ahogy a szendvics is, amit éppen magába töm. A falatot lenyeli, iszik rá egy kis limonádét – merthogy azt is hozott -, és csak utána kezd bele.
- Nem is tudom, mit mondhatnék még. Jóképű és lehengerlő navinés vagyok, nyilván ez lehet a titkom. De inkább az, hogy nagyon szeretem őt, és ez kizökkenthette a Bélpoklost a konfortzónájából. Gondolom, ha túl unalmas, vagy szokásos lennék, nem érdekelném. Csak, ha ilyen jóképű vagyok… hmmm… - gondolkodik el egy pillanatra, de persze a félmosoly már kikandikál, és a végén el is neveti magát. Méghogy ő, jóképű? Nevetséges, annyi itt a jó külsőségekkel megáldott fiú és lány, hogy csoda, hogy nem kelt egybe az egész iskola egy közös rendezvényen.
- Azért jó lenne, ha sokáig együtt maradnánk – tűnődik és élvezi a napsütést. Egyáltalán nem látszik bizonytalannak, de magabiztosnak sem. Csak az a Vasilos vigyor néz fel Izára és a környezetére, ahogy hátradől a fűbe, egészen addig, amíg be nem csukja a szemeit.
- Imádom a fű illatát, és a szél susogását. Szeretem ezt az iskolát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2016. augusztus 13. 22:57 | Link

Adrian Ivanorovics Black


Nem igazán szerettem a négy fal között lenni, nekem mindig börtön hatást keltett az, ha nem szabadulhattam ki a természetbe. Sokkal jobban éreztem magamat a levegőn, mint benn, a sötét szobában, ezért is látogattam el a rétre, hogy végre kiszabaduljak az iskola falai közül. Fehér nyári egyberészes ruhát viseltem, mert fülledt, meleg idő volt kinn, hajamat kiengedve hagytam és fehér balerinacipőt vettem fel a szerelésemhez. Nagyon élveztem a kinti levegőt, mindig is szerettem a természetet, szóval az első dolgom az volt, hogy leheveredjek egy fa alá. Mindig eszembe jutott Timi az itt létem alatt, hiszen számos dolgot neki köszönhettem az életemben, mint például azt is, hogy befogadott és azóta békességben élhetek. Az intézmény falai között sosem éreztem magam jól, mindig voltak rosszindulatú diákok, akik örömmel piszkálódtak és sosem volt nyugtom tőlük. A nevelőnők sem volt különbek kivéve Timit, aki egy áldott, jó lélek volt. Sajnos az életem nagy részét azzal töltöttem el, hogy vártam azt, aki eljön értem és végre örökbe fogad, de úgy tűnt mindhiába. Reméltem, hogy egyszer kiszabadulhatok ebből a rémálomból, de sajnos ez sokáig nem következett be, és amikor már majdnem feladtam, akkor jött a megmentőm egy új nevelőnő személyében. Timi befogadott és a szárnyai alá vett, önzetlenül nevelt fel és még a varázsvilágról is elhintett néhány fontosabb információt. Most meg kellett szoknom az új környezetemet, a szobatársaimon kívül pedig nemigen találkoztam olyan emberrel, akiben teljesen megbízhattam volna, úgyhogy egyelőre óvatosan közelítettem mások felé, nehogy rosszul jöjjek ki a dolgokból.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Adrian Ivanorovics Black
INAKTÍV


cigarette daydream
offline
RPG hsz: 403
Összes hsz: 2893
Írta: 2016. augusztus 14. 13:49 | Link


Aiden, mondván, hogy elhagyott itt valamit leküldött én meg voltam olyan kedves, hogy le is jöttem. Túl sok mindent teszek meg neki, komolyan, szerintem beteg lettem vagy én nem is tudom. Túlságosan is kedves vagyok vele, és az a baj, hogy különösebb hátsó szándékok nélkül. Mondom, hogy beteg vagyok. El kéne mennem a gyengélkedőre, hogy megmérjék a lázam.
Mondjuk kérdés, hogy az a szőrös vadállat miért hagyott volna el valamit pont erre. Mindegy. Én kedves vagyok.
Nagyon beleélem magam ebbe a keresgélésbe, lehajtott fejjel járok, a kezeim besüllyesztem a melegítőnadrágom zsebeibe, és a sportcipős lábaimmal nagyban félrehajtom néha a füvet, csak, hogy véletlenül se takarjanak el egy cigis doboz méretű cuccot. Aztán felpillantva megpillantok egy nagyon elveszettnek tűnő szőke akárkit. Egy leheletnyit megemelkedik a szemöldököm, ahogy felemelem a fejem is, oké, hát végül is sose lehet tudni.
Fel is gyorsítom lépteim ahogy megindulok felé, majd, még mielőtt elé érnék meg is szólalok, hogy azért ne hozzam már ki belőle a frászt azzal, hogy csak úgy megjelenek se szó se beszéd.
- Bocs, nem láttál véletlenül egy nagyjából ekkora - itt kihúzom balom a zsebemből, is hüvelyk- illetve mutatóujjammal jelzem a nagyságát. Aztán vissza is süllyesztem a mancsom - fémdobozkát? - kíváncsian billentem oldalra fejem a kérdés befejezése közben, még rá is mosolygok, mert én ilyen jófiú vagyok. Persze. Csakis. Azt azért meg kell hagyni, hogy nagyon jó vagyok benne. Nagyon nagyon jó.
- Amúgy Adrian - itt már jobbom nyújtom felé. Érted, olyan nagylelkű vagyok, hogy még be is mutatkozom, hogy még véletlenül se álljon fent annak az esélye, hogy ne tudja a nevem.
Utoljára módosította:Adrian Ivanorovics Black, 2016. augusztus 14. 13:50 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Since you’re going back to hell you might as well get used to it.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2016. augusztus 14. 21:57 | Link

Adrian Ivanorovics Black



Gondolatmenetemet egy felém tartó srác szakította meg, aki nagyon határozott fellépésű volt így első blikkre. Kiderült, hogy egy fémdobozkát keres, amit valószínűleg elhagyhatott nemrégiben, aztán gondolta, hogy hátha én láttam valahol.
- Nem láttam. Ha gondolod segítek megkeresni - válaszoltam neki, mivel más dolgom jelenleg úgy sem volt és egyébként is szívesen segítettem másoknak, nekem ez természetes volt. A fiú be is mutatkozott, így megtudtam, hogy Adrian-nak hívják és még kezet is nyújtott.
- Alíz - viszonoztam a kézfogást, miután felálltam ülőhelyemből egy mosoly kíséretében. Erős fogása volt a srácnak, mely markáns jellemre utal, bár ezt már akkor észrevételeztem, amikor megpillantottam őt. Általában jó emberismerő voltam, hiszen volt szerencsém többféle jellemű emberrel is találkozni eddigi életem során, bár a legtöbbjük ezeknek vagy lelki sérült volt, vagy pont az ellenkezője túlzott önbizalommal megspékelve. Nem kérdeztem meg Adrian-tól, hogy merre keressem, mármint, hogy emlékszik-e arra, hogy merre hagyhatta el, mert hülye kérdés lett volna, szerintem ő se tudta ezt, hiszen akkor nem kérdezte meg volna tőlem, hogy találkoztam-e a fémdobozzal.
- Remélhetőleg meglesz, hacsak nem vitte el valaki - mondtam neki miközben szétnéztem a környéken, hátha rátalálok, bár ha díszes volt és stílusos, akkor esélyes, hogy valakinek megtetszett, de hátha szerencséje lesz. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű megtalálni a fűben, mert voltak olyan területek, amelyek már rég nem láttak fűnyírót, és azért sem gondolkodtam e téren varázslatban, mert elsősorban mindig mugli szemmel néztem a világot, és még mindig szokatlan volt számomra, hogy mennyi mindent el lehet intézni varázslattal.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ombozi Rebeka Liliána
INAKTÍV


Tetovált benzintyúk
offline
RPG hsz: 107
Összes hsz: 181
Írta: 2016. augusztus 15. 00:35 | Link


kb. egy hónappal ezelőtt

Fájdalom. Először csak annyit érez, hogy az, amit mindig el tud fojtani, amikor éppen kell, most megállíthatatlanul tör ki belőle. Próbál a kontrolljába kapaszkodni, de sírásának hevessége és zaklatottsága a lányéval egyenes arányban nő. A mellkasa már kezd megfájdulni, látása újra és újra elhomályosul a könnyek miatt, de mindhiába próbálná törölgetni őket, az utánpótlás folyamatosan érkezik. Légvétele szaggatott, néha sok kicsit, néha csak egy nagyot képes lélegezni, ez a furcsaság azonban nem szándékozik változni.
Egészen addig.
Luca hangja belehasít fülébe és ott visszhangzik, majd valami rázúdul. Csak annyit érez, hogy a fejébe iszonyatos fájdalom nyilall, a mellkasa, a szíve és a tüdeje is mintha pár pillanatra leállna a működést tekintve. Az, amit eddig fájdalomnak hívott semmi volt ehhez képest. Halántékán kidagad egy ér és az eddig csak beléhasító fájdalom állandósul.
Nem tehet mást, minthogy mindkét kezét fülére tapasztja szorítja a koponyáját, majd felüvölt.
Valaki kapcsolja ki, állítsa le!
Hiába próbál a kontroll utolsó vékonyka, szakadt fonalába kapaszkodni, esélye sincs. Az irányítás kicsúszik a kezéből és már azt sem hallja, amint a navinés feljajdul. Az érzés nem múlik, a végtagjai is lüktetni kezdenek, főleg a kezei, érzi, ahogy legyengül, csak a benne tomboló érzelmek gyötrik fáradhatatlanul. Olyan ez, mintha nem is egy, hanem legalább két ember fájdalmát kéne átélnie, mintha minden az ő vállára zuhanna és betemetné. Összekuporodik és csak azt reméli, hogy mihamarabb abbamarad ez a szörnyű lárma, ez a kín és nem marad más, csak a csend és a zsibongás. Egy alig észrevehető bizsergés. Kérlek. Könyörgőm.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


We're the Ombozis!
Adrian Ivanorovics Black
INAKTÍV


cigarette daydream
offline
RPG hsz: 403
Összes hsz: 2893
Írta: 2016. augusztus 22. 11:24 | Link


I could use somebody
Someone like you


Szeretem az ilyen kislányokat. Mármint komolyan, különösebb erőlködés nélkül lehet őket befolyásolni, önként rohannak a karjaidba, csak tudni kell, hogyan bánj velük. Mint ahogy most is. Magától ajánlja fel, hogy segít nekem, pedig nem is kértem rá. De hát ez már csak így szokott lenni, nagy átlagban az emberek szeretnek segíteni egy jóképű kölykön aki mosolyog meg kedves. Haha.
- Kösz szépen. Az egyik barátomé, csak ő most nem ér rá, én meg úgyis unatkozom - megvonogatom vállaim el is magyarázva nagy vonalakban a helyzetet. Lepillantok rá ahogy tovább is indulok a keresésben, elvégre tényleg eltűnt az a doboz, és tényleg kell Mr. Szeretem-a-nővéred-de-mégse-szeretem-nek. Szóval ja. Remélem meglesz.
- Hm. Remélem, hogy nem nyúlták le - bólintok, ahogy cipőmmel félrehajtom magam előtt a füvet, hogy még véletlenül se takarja el az értékes kis kincset.
- Hányadikos vagy? - összeráncolva homlokom nézek most rá. Fiatal lehet, elvégre egy ilyen csinos pofit mindenképp megjegyeztem volna, ha elégszer látom. Szóval vagy friss hús, vagy öregebb, csak eddig nem nagyon mutatkozott.
Azt éppen nem mondanám, hogy felkelti az érdeklődésem. Ha jól ítélem meg - és általában jól ítélem meg -, akkor nincs benne semmi kihívás. Csak kedvesnek meg jó fejnek kell lenni, hagyni, hogy kisírja az összes bánatát a válladon, és máris az ujjaid köré csavartad, konkrétan azt teszel vele, amit csak szeretnél. Szóval nem is igazán erőlködöm, csak hozom a formám, ami igazából már a véremben van.
- Csodálkozom, hogy nem jegyeztelek meg - némi mérlegelés után ezt is hozzáteszem a kérdéshez, csak úgy mellékesen odaszúrva, egy apró megjegyzésként. A lányok szeretik, ha dicsérik őket. Bár tulajdonképp még fogalmam sincs mit kezdhetnék vele, de miből lesz a cserebogár, tartja a mondás.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Since you’re going back to hell you might as well get used to it.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2016. szeptember 8. 14:42 | Link

Adrian Ivanorovics Black


- Értem. Hát, ha nem nyúlta le valaki, akkor itt kell valahol lennie! Csak meglesz! - válaszoltam neki magamat is biztatva, csak hogy jobban menjen a keresés. Közben a srác is bőszen kereste a dobozkát, azért két szem többet lát, úgyhogy biztosan előkerül idővel.
- Hát, ha minden jól megy, akkor nemsokára harmadikos. Legalábbis remélem, hogy nem kell évet ismételnem - válaszoltam neki, bár úgy éreztem, hogy egész jól mennek a tantárgyak és mindig igyekeztem megírni a házikat is, ez azért egész klassz teljesítmény, ha azt nézem, hogy nemrégiben még semmit sem tudtam a varázsvilágról. Pontosabban még a létezéséről sem tudtam.
- Te hányadikba jársz és melyik házba? - kérdeztem tőle, ha már egyszer ő is érdeklődött. Őt nálam egy kicsivel idősebbnek tippeltem, de fogalmam sem volt arról, hogy melyik házba oszthatták be, na nem mintha ez bármit is számítana.
Közben bőszen keresgéltem a fémdobozkát, amikor hirtelen valami megcsillant a fűben:
- Megvan! - mondtam félhangosan, nagy lelkesen, aztán egyből le is hervadt az arcomról a mosoly, amikor közelebb mentem a fénylő tárgyhoz és megállapítottam róla, hogy csupán egy eldobott fémkupakra bukkantam rá.
- Öhm... ez mégsem az! - hajtottam vissza rá a hosszú fűszálakat, aztán továbbálltam, hogy egy újabb területen kutakodhassak.
- Ne csodálkozz! - legyintettem vigyorogva, végül is elég nagy ez az épület, úgyhogy nem volt túl nagy lehetősége annak, hogy bármikor is összefussunk. Az is lehet, hogy látott már a suliban, de mivel nem beszéltünk egymással, így nem jegyzett meg. Azzal tisztában voltam, hogy én sose találkoztam még vele, még látásból se ismertem idáig. Biztosan megjegyeztem volna, ha láttam volna valahol. Egyelőre nem tudtam eldönteni, hogy milyen a srác, mivel egyáltalán nem ismertem, ebből a pár szavas beszélgetésből pedig nem tudtam leszűrni semmit. Amit idáig tapasztaltam vele kapcsolatosan, az az, hogy rendkívül határozott és biztos nincs gondja a csajozással, azt viszont nem tudtam, hogy őszinte típus vagy inkább az a füllentős fajta. Nem is az én dolgom volt eldönteni ezt, úgy voltam vele, hogy amíg rendes velem, addig én is segítek neki. Valahogy mindig bennem volt alapból, hogy segítsek másoknak, de tudtam, hogy nem mindenki érdemelte meg ezt.
Azt terveztem, hogy később, ha már nem lesz ilyen meleg, futok egy kört, hogy legalább kondiban legyek. Nem igazán volt lehetőség túl sok sportolásra, legalábbis még nem fedeztem fel, hogy hol van a konditerem, ha itt egyáltalán volt olyan, a kviddics pedig egyelőre nem vonzott.
- Van itt valami sportolási lehetőség, konditerem? Kicsit unom már a futkározást - kérdeztem Adrian-tól, hátha tud valamit erről, hiszen ő már nagy valószínűséggel régebb óta itt van.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 ... 28 ... 36 37 [38] 39 40 ... 48 ... 72 73 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék