36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: « 1 2 ... 7 ... 15 16 [17] 18 19 ... 27 ... 72 73 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Gloria White
INAKTÍV


Csillámpónik *______*
offline
RPG hsz: 7
Összes hsz: 16
Írta: 2013. december 30. 15:36 | Link

Egy szép nyári nap. Mikor gyönyörűen sütött a nap, és nem hó fedte a rétet. Visszaemlékezni arra a jó meleg napsütésre amikor rövidnadrágban és trikóban lehetett futkározni a réten. Visszahívnám legszívesebben a nyarat de lehetetlen.
De se baj... Télen lehet hógolyózni és a hegyekről lecsúszni szánkóval.
*Felvettem jó meleg bundás kabátomat, és csizmámat. Kinyitottam az ajtót és elindultam a rétre vezető úton.* Majd mikor oda értem, a hó mindent lefedett a friss pázsitot hótakaró fedte, a fák kopaszak voltak, a padon nem voltak viháncoló diákok. Lehangoló volt az a látvány mikor mindent befedett a hó. Így már nem is volt annyira kedvem leülni a padra és gyönyörködni a tájba. Visszaindultam a kastélyba de előtte visszanéztem a hóval befedett rétre.
Utoljára módosította:Gloria White, 2013. december 30. 15:39
Hozzászólásai ebben a témában

Csillámpónik *______*
Állia Szipenni
INAKTÍV


Árny
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 1107
Írta: 2013. december 30. 16:20 | Link

Tim

Zavarba hoztam, ami mókás, mert nem akartam. Elmosolyodom. Tim közben rákérdez, hogy mi bajom van vele, erre még jobban elmosolyodom.
-Nem, egyáltalán. Csak olyan érdekes vagy.
Közben folytatja a kérdezést. Honnan messziről, erre csak mosolygok, ingatom a fejem, nem mondom meg. Ő is csak annyit mond, hogy messziről, én nem kérdezem meg, mivel én sem mondom meg. Közben figyelek és látom, hogy ezt rejtélyesnek szánta. Ezen már kicsit nevetek is. Közben válaszol a következő kérdésemre. Hát nem valami meggyőző ez a nem, de hát jó. Kicsit grimaszolok. Szerintem maximum harmadikosnak nézhet. De hát most már tudja és nem tart olyan öregnek. Ezen megint mosolygok. Közben látom, hogy ő is engem néz. Szóval egy formán kíváncsiak vagyunk.
Mivel most csöndben vagyunk, újra kérdek.
-Szeretsz eddig ide járni?
Teszem fel a pillanatnyilag logikus kérdést. De már gondolkozom a következő kérdésen.
Utoljára módosította:Fodor Ágota, 2014. január 2. 21:28 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Tim Rawden
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 19
Összes hsz: 20
Írta: 2013. december 30. 16:31 | Link

Állia

 Észrevettem hogy Állia szinte majd nem mindenen nevet. Nem tudom mi van velem, de ahogy rá nézek a grimaszolt arcára, engem  is elkap a nevetés. Amikor viszont azt mondja érdekes vagyok, csak csendben ülök mellette.
-Te is az vagy!-mondom őszintén neki. Nem nagyon akar beszélni az otthonáról,megértem, ha nem akarja megosztani. Megkérdezi, hogy tetszik-e a suli.
- Mhm.-bólogatok,mert nem tudok most éppen többet mondani. Kinyitom a számat,de aztán újra becsukom, mert nem tudom elmondani neki azt ami zavar engem. -Jó...-mondom bővebben. Amúgy sem vagyok az s beszédes ember, és ez valakit zavar is. De én jobban szeretem becsukni a számat, mert nem akarok semmilyen rágalmat,rosszat mondani.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Állia Szipenni
INAKTÍV


Árny
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 1107
Írta: 2013. december 30. 16:43 | Link

Tim

Túl jó kedvem van. Vigyorgok, mint egy bolond. De csak azért, mert élvezem a társaságát. De most már visszafogom magam. De mikor rám néz, ő is nevet. Hát pont akkor nézett rám, mikor grimaszoltam, úgyhogy nem csodálkozom, hanem inkább vele nevetek. Közben beszélgetünk. Mikor közlöm vele, hogy érdekes, picit csöndben ül, majd közli, hogy én is. Ez nagyon jól esik, meg is mondom. Még mindig sugárzó arccal.
-Köszönöm.
Miután nem vagyok hajlandó az otthoniakról beszélni. Beleegyezik, aminek örülök. Nem akarok erről beszélni, így is hiányoznak, ha beszélnem kéne róluk, még talán sírnák. Ezen kicsit el is szomorodom. Hiányoznak, nagyon. De erről el is terelődik a figyelmem. Figyelem Tim válaszát, kicsit olyan, mint egy partra vetett hal, csak tátog és hümmög. Ami vicces, kicsit kuncogok, de próbálom visszafogni magam. Közben ahogy figyelem, látom hogy mondana valamit. Rá is kérdek, most már megint mosolyogva.
-Mit akartál mondani?
Kíváncsian nézek rá, remélem megmondja. Mert ha tudok, segítek.
Utoljára módosította:Fodor Ágota, 2014. január 2. 21:34 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Tim Rawden
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 19
Összes hsz: 20
Írta: 2013. december 30. 20:28 | Link

Állia

  Állia vicces; ahogy beszél,nevet, rám néz, szinte sugárzik belőle a boldogság.  Nem válaszolok a köszönömre, egyszerűen csak rámosolygok.
Nem akarom neki elmondani hogy félek, félek az egész sulis dologtól. Sok suliba jártam már,és mindenhol különcnek tartottak, ezért már ösztönösen tartok egy picit a többiektől. Nem akarok vele bunkó lenni,de azt sem akarom hogy megvessen, amiért csak egyszerűen azt válaszolom neki szinte suttogva hogy:
-Semmi. Mindegy.- egy ideig nem szólunk egymáshoz egy szót sem,majd fölállok,és egyenesen őt nézem.-Menjünk be,jó?- amúgy is ideje már mennünk.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Állia Szipenni
INAKTÍV


Árny
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 1107
Írta: 2013. december 30. 20:56 | Link

Tim

Élvezem ezt a beszélgetést. Mikor megköszönöm, csak mosolyog rám, nem mond semmit. Erre én se tudnék mit mondani. Közben várom mit mond, mert nem mondta meg teljesen, mit szól a sulihoz. Látom rajta, hogy nem tudja eldönteni, mit mondjon. Majd lassan szinte suttogva közli semmi, végül egy mindegy-el le is zárja. Kicsit bánt, hogy nem mondja meg, elkezdek aggódni, hogy mi lehet, ami zavarja a suliban. Ránézek, nem mosolygok.
-Ha mégis lenne valami, csak szólj, szívesen segítek.
Remélem nem zavarja a közlésem. Csak féltem, nem tudom miért, de érzem rajta, hogy valami komoly. Most csönd van köztünk. Feláll, lehet, hogy elmegy mert megunta a társaságom. De nem. Felém fordul és megkérdi bemegyünk-e. Elmosolyodom.
-Ha akarod... hova megyünk be?
Teszem fel kíváncsian a kérdést, lehet, hogy felfedezett valami érdekeset a suliban. Kicsit megnyugodva, bár még kicsit aggódva én is felállok. Vele szemben és várom a választ.
Utoljára módosította:Fodor Ágota, 2014. január 2. 21:37 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Tim Rawden
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 19
Összes hsz: 20
Írta: 2013. december 30. 21:26 | Link

   Állia
 
Remélem nem bántottam meg. Később hozzáteszi, hogy ha bánt valami, nyugodtan szóljak neki. Örülök hogy bizalommal fordulhatok hozzá, de az zavar, hogy úgy kell viselkedni velem, mint egy kisebbel... Nem szeretem ha felém terelődik a téma, inkább szívesebben megismerném őt.
- Jó.- mondom zavartan majd a kapu felé vesszük az irányt.
-Nem tudom, valami nyugis helyre menjünk... Addig mesélj egy picit magadról! -kérem őt, és reménykedek benne, hogy nem veszi rossz néven. Ránézek és elmosolyodok.
Utoljára módosította:Fodor Ágota, 2014. január 2. 21:39 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Állia Szipenni
INAKTÍV


Árny
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 1107
Írta: 2013. december 30. 21:44 | Link

Tim

Látom rajta hogy örömmel veszi azt, hogy én szívesen meghallgatom. De mintha valami zavarná, talán valami rosszat mondtam. Rá is kérdek, mert ha mondtam is, nem direkt.
- Valami rosszat mondtam?
De mit, nem tudom. Majd eldöntöm hogy ki tudom-e javítani ha válaszolt.
Közben kaptam egy választ is. Hát nem derül ki belőle, hova szeretne menni, de mindegy. Majd megkérem, hogy írja le körülbelül, és én majd talán találok olyat. Közben elkezdünk sétálni. Még mielőtt elindulnék, előveszem a pálcám. Eloltom a varázslángot. Majd elindulok. Kicsit elveszetten érzem magam mellette. Tim közben megkér hogy meséljek magamról. Rejtélyes mosolyogva válaszolok.
- Mesélek, ha te is.
Kis hatás szünetet hagyok, majd megkérdem, mire lenne kíváncsi..
-Mit szeretnél tudni?
Elkezdek gondolkozni, hogy mit tudnék mesélni magamról. Hát igazán nem is tudom.
Utoljára módosította:Fodor Ágota, 2014. január 2. 21:41 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Tim Rawden
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 19
Összes hsz: 20
Írta: 2013. december 30. 21:57 | Link

Állia

-Nem. - válaszolom vissza neki. -Nem mondtál semmi rosszat! - felelem picit hangosabban,és ránézek, hogy megértse,, semmi nem történt. Közben hagyom, hogy a lány vezessen, ő úgy is jobban ismeri az épületet.
Azt akarja, hogy meséljek én is magamról, de igazán nincs bennem semmi különös.
- Nem, te mesélsz magadról, én pedig hallgatlak! - tiltakozok ellene.
- Például, hogy mit szeretsz, vannak-e testvéreid, melyik a kedvenc tantárgyad,  ilyesmik. - mosolygok rá biztatóan. - Na hadd halljam! - kérlelem őt, és remélem nem nagy fába vágtam a fejszémet...
Utoljára módosította:Fodor Ágota, 2014. január 2. 21:43 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Állia Szipenni
INAKTÍV


Árny
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 1107
Írta: 2013. december 30. 22:16 | Link

Tim

Megnyugszom, hogy nem mondtam semmi rosszat. Kicsit bővebben is meg, teljesen megnyugszom. Közben sétálunk. Már majd nem kiértünk a rétről. Arra a közlésemre, hogy csak akkor beszélek magamról ha ő is, hevesen tiltakozik, amin egy kicsit nevetek. Aztán hallgatom, hogy mit szeretne tudni. Miután meghallgattam, kicsit durcás képet vágva válaszolok.
- Ez így nem ér!
Csattanok fel,majd folytatom kicsit szelídebben.
- Te miért nem mesélsz? Olyan rossz hallgatóság vagyok?
Kicsit elszomorodom a gondolaton, hogy rossz hallgatóság vagyok. Csöndben maradok, várom, mit mond. Közben kiérünk a rétről, már közel van a kastély. Hirtelen ötlettel elkapom a karját és elkezdem magam után húzni. Mosolygok, mert kitaláltam, hogy hova menjünk. Tim csuklóját fogva elkezdek nem túl gyorsan szaladni. Közben hátra nem nézve közlöm, hova megyünk.
- Tudom hol tudunk bent beszélgetni, gyere.
Remélem nem zavarja hogy magam után húzom.
Utoljára módosította:Fodor Ágota, 2014. január 2. 21:45 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Tim Rawden
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 19
Összes hsz: 20
Írta: 2013. december 30. 22:28 | Link

Állia

Bosszúsan néz rám, én pedig csak mosolygok rajta.
-Nekem nincs semmi különös mesélni valóm. - de nem akarom megbántani úgyhogy hozzá teszem: - De ha nagyon akarod, mondhatok pár szót.
- Mellesleg nem vagy rossz hallgatóság. - jelentem ki. Aztán elkezd maga után húzni, és kijelenti, hogy tud egy jó helyet. Nem szólok semmit, bízom Állia ösztöneiben. Ahogy utánaeredek, nem tudok hova nézni, annyi káprázatos vagy éppen furcsa helyiséget látok. Közben figyelek a lányra is, aki nem igen akar magáról beszélni. Rossz felé vetettem a témát? Aggódóan nézek rá.
Utoljára módosította:Fodor Ágota, 2014. január 2. 21:47 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Állia Szipenni
INAKTÍV


Árny
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 1107
Írta: 2014. január 6. 18:41 | Link

Yvonne

Jó itt kint lenni a hideg ellenére. Bár bemenni is jó lesz majd és forrócsokit inni. Ezen egy kicsit elgondolkodom. De egy hang felkelti a figyelmem. Mellém ült valaki, és elkezdett beszélni hozzám. Felnézek a könyvből. Egy lány, ráadásul rellonos. Nem valami kedves, szóval biztos, hogy idősebb. Ránézek és ugyanabban a hangnemben válaszolok.
-Nincs annyira hideg.
Ezután kicsit kedvesebben folytatom.
-Bent különben túl nagy a zaj, idekint sokkal jobb.
Bár szerintem ő is azért jött ki, mert bent már még nagyobb zaj van. Rákérdek biztos, ami biztos.
-És te? Nem fázol?
Ezután végigmérem, hátha láttam már. Azt hiszem láttam már, de csak futólag. Beszélni biztos, hogy nem beszéltem még vele. Hát most ez is megtörténik. Most már azért remélem kedvesebb lesz, nem szeretem ha házambeli ilyen. Nem hiszem azt, hogy mindenkivel elleszek, de azért azt se, hogy ilyen kedvesek lesznek mint ő. Lehet, hogy az én hibám, de eddig csak kedves és jó fej rellonossal beszéltem. De az biztos, hogy nem hagyom magam, ha ő bunkó lesz, akkor én is. Ugyan szeretnék mindenkivel jóban lenni, de ez nem muszáj. Közben várom, hogy reagál. Rajtam van a címer ó, most már látja. Úgyhogy kíváncsi vagyok, hogy mit mond. De ha itt hagy, az se zavarna. Bár nem lenne jó, ha a klubteremben veszne össze velem, az biztos. De szerintem ilyet nem tenne. Nem tudom igazándiból, nem ismerem, szóval inkább nem ítélkezem, úgy lesz a legjobb. Hisz mindjárt meglátom, milyen. Már kíváncsian várom hogy mi lesz, vagy mi nem.
Utoljára módosította:Fodor Ágota, 2014. január 16. 12:38 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gyarmathi Mihály Ádám
INAKTÍV


"Mentolos forrócsoki"
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 2720
Írta: 2014. január 13. 19:36 | Link

Min ^^

Vége a Karácsonynak… a legszomorúbb dolog az egész ünnepben. Miután elvesztettem a hallásom, a legelső alkalomkor azt kértem a Jézuskától, hogy adja vissza nekem, mert szükségem van rá. Ma már nem kívántam ezt, mert így is teljes az életem, és ha eddig nem teljesült a kérésem, most sem fog. Anyuéktól kaptam egy új hallókészüléket, a nagyi pedig megint tett rá rúnákat, és valami mágikus hókuszpókusszal felerősítette azt. Most már akkor is hallom, hogy mit mondanak, amikor nincs közvetlen mellettem az illető. Tök jó, mert így nem az van, hogy túl közel van hozzám valaki, és zavarba jövök. Még az a szerencse, hogy nem beszélek, mert csak dadognék. Sok ajándékot kaptam még, köztük nyakláncot, meg karkötőt, meg könyvet a tesómtól. Na meg csokit, meg rajzokat is. Nagyon örültem nekik, és remélem, hogy akiknek én adtam ajándékot, ugyanúgy boldogok és örülnek neki, mint ahogyan én örülök a sajátjaimnak.
Gondolataimban elmerülve sétáltam a Bagolykő felé, hogy ismét meglátogassam Đomcsi bátyót. Az ünnepek alatt nem láttam, és szeretném megtudni, hogy jól van-e, illetve tetszik-e neki az ajándék, amit adtunk neki Zsombival. Állítólag az a leggyorsabb seprű, de én nem merem kipróbálni. Ijesztő az a száguldás, és nekem nem hiányzik még egy baleset. Nem szeretném a nyakamat szegni, még jó pár évig élni akarok. Az iskola rétjén haladtam végig, amikor ugatást hallottam. Szeretem a kutyusokat, mindig is vágytam egyre, de amióta itt vagyunk, inkább csak a fantáziámban van kutyám. Nem tudnám gondját viselni, ha távol vagyok tőle, itt meg nem tudom, hogy az Előkészítőben tarthatnék-e. Tekintetemmel a rétet pásztáztam, hogy merre is lehet az állat, de a következő pillanatban a földön kötöttem ki. Csak pislogtam, hogy mi történt, de aztán észrevettem, hogy egy fekete Labrador kutyus ül mellettem, és éppen engem figyel. Mosolyogva ültem fel, és megsimogattam a buksiját, feltéve, ha nem harapja el tőből a karomat.
~Vajon hol a gazdid, hmm?~
Ismét körbenéztem, és nem láttam senkit sem. Felteltem a földről, és elindultam a suli felé, magam után hívva a kutyust. Remélem, hogy megtalálom a gazdiját, mert nagyon aranyos állat, és neki szüksége van egy szerető gazdára. Arról nem is beszélve, hogy a tulajdonosa is aggódhat érte, és már keresheti. Jó érzés segíteni másoknak, illetve másokon.
Utoljára módosította:Gyarmathi Mihály Ádám, 2014. január 18. 14:45 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2014. január 13. 22:32 | Link

Misi



*Békés álmomból valami vizes érzés az arcomon kelt fel. Megpróbálom letörölni, de utána egy kicsit érdesebb, de puha felület újra felkeni. Lassan nyitom ki a szememet, mintha így többet aludhatnék. Pontosan az arcommal szembe, csak pár centivel arrébb egy nagy fekete orr szaglászik, és két barna szem bámul vissza rám. Hatalmasat ugrok hátrafelé, kifelé az ágyból, mint egy sáska. Az állat csodálkozva néz rám én pedig vissza rá. Álmosan nehezen fog az agyam, így beletelik pár másodpercbe, mire felfogom ki is üldögél velem szemben. Ő Torry, egy harcieb…helyett az én újdonsült lelki társam, más néven az én hallókutyám.
Karácsonykor nyugodtan tértem haza, még mit sem sejtve a már lassan egy éve folyó tervről. Teljesen pontosan volt a fejemben a karácsony lebonyolítása. Fenyőfadíszítés, ajándékvásárlás a kisebbeknek, következő nap kis családi ebéd otthon, ajándékozás, este nagy családi vacsora mamáméknál a megszokott pletykálással, veszekedéssel és ajándékozással. Majd ezt követő napon jöhet a hatalmas családi ebéd, ahol minden olyan ismerős eljön, akit évente csak ilyenkor látunk, szépen letelepednek a házunk bármelyik pontján és onnan nem mozdulnak és csak beszélnek és beszélnek, ráadásul egyszerre, ami számomra elég zavaró, de nem szólhatok rájuk, hiszen ez a szeretet ünnepe. Általában az összes karácsonyunk ilyen, de a mostani másképp sikerült egy bizonyos ajándék miatt. Még Szenteste előestéje megmaradt a megszokottnak, a Szenteste már máshogy telt. Elsőként egy plusz ember csatlakozott hozzánk, akit úgy mutattak be nekem, mint akinek senkije nincsen, és ezért itt marad mára. Klárinak hívják. Ez engem nem zavart, úgyhogy addig fel sem tűnt semmi. Az ajándékozásnál kezdődött, mikor végigkutattam az összes névre szóló csomagot, de egyik sem volt az enyém. Egy kicsit szomorú lettem, hogy elfelejtettek és még az idegen néninek is vettek valamit, de én nem kaptam semmit. Ilyenkor szokás azt mondani, hogy nem az ajándékozás a legfontosabb, hanem, hogy együtt van a család, úgyhogy visszavonultam az egyik sarokba és elzárkóztam a többiektől. Pár perc múlva Klári felszívódott, szüleim pedig odahívtak magukhoz. Mivel utána kiderült, hogy a néni nem egy hajléktalan, akinek nincsen családja, hanem egy kutyaidomár, aki direkt hallókutyák betaníttatásával foglalkozik. Az ajtóban megjelent egy csodálatos fekete Labrador Retrieverrel és mosolyogva nyújtotta felém a pórázt és mindent elmagyarázott. Szüleim körülbelül egy éve keresték meg azt a szervezetet, aminek Klára is dolgozik, hogy beszerezzenek nekem egy hallókutyát. Akkor még nem tudták, hogy milyen hosszú folyamat is ez az egész, és egy hallókutya kiképzése egy évig tart, emiatt elcsúsztak a tavalyi karácsonnyal. Így hát úgy döntöttek, majd csak a mostani karácsonyra lesz ez az ajándékom.  Már megvoltak a nagy odafigyeléssel kiválasztott kutyák és azok közül esett a döntés Torry-ra, gyönyörű fekete szőre miatt. Aztán kezdődhetett a kiképzése, ami egy kicsit speciálisabb volt, mint a többi hallókutyánál. Klára tanította be, mivel Ő egy varázsló volt, csak éppen nem a varázsvilágot választotta. Így Torry pluszban megtanulta a Bagolyhuhogás hangját felismerni és pár varázsszóra is felfigyel és jelez. E mellett még rengeteg dolgot tud csinálni, mert ezek a kutyák nagyon intelligensek, okosabbak, mint pár ember. Mikor hallja a nevemet jelez valahogy, hogy figyeljek fel rá. Torry novemberi kutya, így mikor megkaptam már egy éves is elmúlt. Ezt a nevet nem én adtam, hanem még az anyukájának a gazdája, de nem sajnálom, mivel nekem a névkeresésem leáll a Rexnél.
Úgyhogy karácsonyra egy hallókutyát kaptam, aminek tényleg örültem, mivel az állatokat szeretem, de mivel nem szeretek másképp kinézni meg viselkedni, mint az egészséges emberek, tudtam, hogy nem fogom minden apróságra felhasználni. Olyan lesz, mint egy normális kutya csak néha jelez, ha szólítanak. Ekkor még azt hittem, hogy milyen jó lesz ez a karácsonyom, hiszen hosszú a szünet és még egy új játszópajtást is találtam, de kiderült, csak ezután jött a kemény munka. Egy vizsgát kellett letennem Torry-val együtt, hogy hivatalosan is hallássérült segítő kutyának avathassák. Én, mivel nem tudtam még semminek a jelzését meg a megfelelő hangnemét, a kutya meg nem ismerte az én hangomat, beletelt plusz egy hónapba, amíg le tudtuk rakni a vizsgát. Úgyhogy egy héttel később tértem vissza Bagolykőre, de Torry is velem jött.
Torry szokása az, mivel ezt tanították be neki, hogy nyalással ébreszt engem, úgyhogy ma is ennek az áldozata lettem. Mivel csak a főbb dolgokat tudtam ennyi idő alatt megtanulni a vizsgára, a játékos trükköket még nem ismertem, úgyhogy a mai napot ez fogja kitölteni. Egy labdát keresek, amit könnyedén el tud kapni. Feladom rá a nyakörvet és „Lábhoz” vezényszó hallatán a bal oldalamhoz siet és ott is marad, amíg le nem érünk a rétre. Ott leültetem és kicsatolom a pórázt, majd leguggolok hozzá.*
-    Figyelj te egy zseni kutya vagy, úgyhogy eldobom a labdát, te elkapod és visszahozod nekem. Egyszerű, bárki meg tudja csinálni.* Szavalok neki egy sort, majd gyorsan megfordulok, és pár lépést hátrálok. Majd egy nagy lendítéssel eldobom a labdát. Torry meg sem moccan csak nagy szemekkel bámul rám.*
-    Menj!* Mondom neki mérgemben. Eleget is tesz a parancsnak elindul futva, csak éppen nem abba az irányba, amerre a labdát dobtam.*
-    Hé!* Kiáltok utána, de nem áll meg, így utána iramodok. Sajnos még nincs meg az elég tapasztalatom, a jelszavakhoz, így ezt is egyszerűen elrontom. Egy fiú sétál át a réten, Torry pedig pont felé tart és sikeresen le is dönti a lábáról. Más helyzetben röhögnék egy jót, de most éppen szökni próbál a kutyám, nekem pedig nem jut az eszembe, hogy egy Állj paranccsal megállítsam. Úgyhogy csak rohanok utána, semmi beszéddel. A gyerek feltápászkodik a földről és a kastély felé indul el maga után hívva Torryt. Végre eszembe jut az az egy szó, amit márt több perce ki kellett volna mondanom.*
-    Állj!* A kutyám azonnal megáll, és felém néz. Én egy mérges tekintetet vetek rá, majd a fiúhoz fordulok, és magam felé fordítom, hogy tudjak a szájáról olvasni.*
-    Ne lopd el, az enyém!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gyarmathi Mihály Ádám
INAKTÍV


"Mentolos forrócsoki"
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 2720
Írta: 2014. január 16. 12:43 | Link

Min ^^

Nem gondoltam volna, hogy egy hirtelen jött kutyaugatás után, már a földön fogok kikötni. Ha bántana, már kiabálnék, de mivel semmi támadó szándékot nem mutatott, így én sem haragszom rá. Felkeltem a földről, és mivel nem volt senki a közelben, akiről azt hihetném, hogy a gazdája, így hát megindultam a kastély felé, remélve azt, hogy valaki tudja, hogy kié lesz a kutyus. Alig haladtam pár métert, egy parancsszó hangzott el, és a kutyus meg is állt. Arra akartam nézni, amerre ő, hogy megtudjam az illető kilétét, de csak arra eszméltem fel, hogy megfordít. Szavai ugyan eljutnak hozzám, de mivel nincs nálam semmi, hogy kommunikáljak vele, ezért egyelőre csak földbegyökerezett lábakkal nézek rá. Nem láttam még, azt sem tudom, hogy bántani fog, vagy nem. Valahogy a tudtára kell adnom, hogy én nem akartam ellopni a kutyust, csak nem láttam senkit sem a réten, ezért indultam meg a kastély felé, hátha ott ráakadok a gazdájára. A jelelést nem merem megkockáztatni, mert eddig nem volt olyan személy, aki tudott volna jelbeszéddel kommunikálni. Lehajtott fejjel tördeltem az ujjaimat, valami ötlet kelleni fog. Vettem egy mély levegőt, utána leguggoltam, és a földre mutattam. Remélem a fiú követni fogja az ujjamat a füvön, mert most ott próbálom elmondani neki, hogy mi is van valójában.
– Én nem ellopni akartam, csak nem láttam senkit sem. Azt reméltem, hogy majd a kastélyban segíteni fognak megtalálni… téged. –próbáltam lassan, és szépen formázni a betűket, hogy meg lehessen érteni azokat. Fogalmam sincs, hogy mennyit fog tudni kiolvasni, de addig még ő értelmezi a betűket, kutakodni kezdek a zsebemben. Valahol kell lennie egy tollnak, mert a múltkor beletettem egyet a zsebembe. Azt már megtanultam, hogy íróeszköznek mindig kell lennie valamelyik zsebben, ha papír nincs is. Hosszas átnézés után, végül a belsőben találtam egyet. Megkönnyebbülés érdekében mosolyt varázsoltam az arcomra, és gyorsan lekörmöltem a tenyerembe az előbb leírt mondatokat is. Azonban, itt még nem hagytam abba a szavak formálását, hanem írtam még hozzá párat.
– Tényleg nem akartam ellopni, és ne haragudj miatta. Meg azért se, amiért így kommunikálok veled. Siket-néma vagyok, és csak azért nem jelelek, mert fogalmam sincs, hogy ki tud erre, és ki nem. Így megspórolok egy felesleges kört. Egyébként Misi vagyok, de szólíthatsz Ádinak is. Téged hogy hívnak? –megmutattam neki a bal tenyeremet, amit már kék tinta díszített, és vártam a reakcióját. Kezet is nyújtanék neki, de félek hogy addigra már elmegy mellőlem.
Utoljára módosította:Gyarmathi Mihály Ádám, 2014. január 18. 14:46 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Park Min Woo
INAKTÍV


Hallj a szemeddel érezd a ritmust a kezeddel...
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 296
Írta: 2014. január 26. 19:43 | Link

Misi



*A hallókutyák, első ránézésre elég gépiesnek tűnhetnek, hiszen nekik pontosan azt kell csinálniuk, amit mondanak, vagy jeleznek nekik. Ugyan így van a vakvezető és a mozgássérülteket segítő állatokkal is. Ők mégsem egy gépek. Mikor mi dolgozunk, próbáljuk mindig azt csinálni, amit ránk bíznak, az ilyen állatoknak is pontosan ez egy munka, amit megbízhatóan kell elvégezniük. Mint ahogy nekünk is, nekik is van szabadidejük, csak éppen Ők nem időben számítják ezt, hanem, mikor kapnak rá engedélyt, azt csinálhatnak, amit akarnak, játszhatnak, vagy egyszerűen csak rohangálhatnak. Na, igen, én ennél a pontnál rontottam el. A labdát eldobtam, de nem engedtem meg neki, hogy játsszon, így azt még figyelmen kívül hagyta. Mikor kimondtam a „menj” szót, akkor végre szabad volt és azt csinálhatta, amit szeretett volna, csak éppen nem állt szándékában megkeresni a labdát. Szórakozás közben az ilyen kutyák teljesen átlagosak, ugrálnak, futkosnak és egy kicsit sem figyelnek a környezetükre. Torry-t még csak egyszer láttam játszani, de akkor sem velem és körülbelül kettő hete lehetett, úgyhogy most még őrültebb volt, mint akkor. Szegény fiú, akit kutyusom lendületében feldöntött talán kettő-három évvel volt nálam fiatalabb. Még nem nagyon járhatna az iskolába, de lehet, hogy Ő is egy ilyen zsenipalánta, aki kihagyta a lejjebb lévő osztályokat, hogy idejárhasson. Futva közelítem meg Őket, mivel elkezdi húzni Torry-t a kastély felé. Utánuk kiabálok, mikor már elég közel vagyok hozzájuk és kezemmel a fiú után nyúlok. Torry-ra megvetően nézek rá, de Ő nem törődik a tekintetemmel, csak félrefordítja fejét. Végül visszafordulok a diákhoz, aki csodálkozva tekint rám, pedig kitalálhatta, hogy mit akarok. Mikor hozzáintézem szavaimat, már biztos lehetne benne, hogy én vagyok a kutya gazdája, de Ő csak bámul és tanácstalanul néz rám. Itt elbizonytalanodok, mivel nem tudom mire vélni hallgatását. Lehet, hogy nem jól mondtam a szavakat? Nem lehetett érteni és csak valami dadogásféle jött ki a számon? Idegesen nézek végig rajta, hogyha megszégyenítene lenne-e esélyem ellene, de legalább tíz centivel kisebb nálam, úgyhogy egy kicsit megnyugodok. Az viszont még mindig zavar, hogy a srác nem beszél. Mikor leguggol, hirtelen én is elkezdek ereszkedni vele, hogy a szememmel követhessem a száját. Mikor már nem látom rendesen és nem tudnék leolvasni róla semmit rendesen, idegesen felállok, és onnan szemlélem a gyereket. Ahogy az ujjával a földön kezd valamit formálni, megpróbálom a megfelelő helyet megtalálni, hogy láthassam mit is akar csinálni. Mire rájövök, hogy mit szeretett volna mutatni, már régen elvesztettem a fonalat, ráadásul a fű miatt nem is lehetett igazából látni a betűket. Biztos vagyok benne, hogy rájött a fogyatékosságomra és ezt a megoldást találta ki a helyzet megoldására. Megpróbálom megfogni a vállát, hogy felránthassam, de hirtelen feláll, én pedig ijedten ugrok hátra egyet, nehogy lefejeljen. A földön látszik pár vonal, de nem tudom kivenni belőle a szavakat, bármennyire koncentrálok. Eközben Ő egy tollat vesz a kezébe, amit a zsebéből húz elő és a kezére kezdi el körmölni a szavakat. Megvetően nézek rá, hiszen miért nem kérdez azelőtt, hogy cselekedne.*
- Értem a beszédet…* Morgom, de nem fogom le a kezét, mivel eléggé belejött az írásba. Ha pedig bőrrákot szeretne, miért akadályozzam meg. Szép terjedelmes szöveg gyűlik össze a kezén, amit még nem tudok elolvasni, mivel messze van és túl aprók a betűk. Ahogyan felém nyújtja a tenyerét, amit teljes mértékben tinta fed, megvetően fogom meg, hogy el tudjam olvasni, de közben egy megjegyzést nem tudok kihagyni.*
- Ha betelik, hova fogsz írni?* Elgondolkodom rajta, hogy azt mondom, nem tudom elolvasni és írja le újra, de aztán nehézkesen belekezdek a szöveg olvasásába. Az első sorokat elolvasva egy kicsit szánalmasnak érzem a srácot, hiszen mi van, ha Torry egy veszett kutya, aki bármelyik pillanatban megharaphatta volna, nem gondolkozott normálisan, de most tartom a számat és tovább olvasok, nehézkesen. A következő mondatok után én érzem magamat rosszul, de egyben kíváncsi is vagyok. Szegény fiút teljesen félreértettem, ami azért az én helyzetemben érthető. Mégis kíváncsi lettem, hiszen a Bagolykőn és úgy igazából otthon sem nagyon ismertem hozzám hasonló gyereket. Volt a jelbeszédoktatóm, aki siket volt, meg a kutyaiskolában is az egyik néni halláskárosult volt, de én mindig az épek között voltam. A jelbeszédet is csak testvéreimmel használtam otthon, mivel az könnyebb volt, mint a szájról olvasás. Ez a fiú hozzám képest nem csak siket volt, hanem néma is, ami azt jelenti, hogy nem tud beszélni. Biztosan még piciként vesztette el a hallását, így nem tudna normálisan beszélni. Még engemet is feszélyeztet az, hogy nem hallom a hangomat, akkor Őt még jobban zavarná, ha most beszélnie kellene. Aztán hirtelen eszembe jut valami, amit még beszélve mondok ki.*
- Tényleg siket vagy? Hiszen, mintha felfigyeltél volna rám, mikor érkeztem.* Elbizonytalanodok, mivel ha hazudik, és csak szórakozik velem, nem fog jól járni. Így hát elkezdek jelelni, hogy kiderítsem igazat mondott-e.*
- MinWoo. Remélem, hogy nem szórakozol, mert az nem lenne éppen előnyös számodra, erre vagyok a legallergiásabb, ha ezzel viccelnek, hiszen én is az vagyok.* Tudom, hogyha hazudott, ezt nem értheti, de valami hosszabbat kellett jelelnem, hogy biztosan ne tudja kitalálni, mit is akartam mondani.*
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gyarmathi Mihály Ádám
INAKTÍV


"Mentolos forrócsoki"
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 2720
Írta: 2014. január 29. 22:58 | Link

MinWoo ^^

A fűbe írással próbált kommunikálás csak elsőre volt szuper ötlet, utána már megbántam az egészet. Utólag mindenki okosabb, és nem is csodálkozok azon, hogy az ismeretlen fiú nem ért meg semmit sem abból, amit próbáltam neki az előbb leírni. Szerencsére egy toll és a tenyerem segítségével képes voltam elmondani mindent, amit szerettem volna. Tudomásul vettem, hogy érti a beszédet, de én csak jelbeszéddel vagy írásban tudok vele kommunikálni. A tikomat meg nem fedhetem fel neki, mert… mert na. A családom se tudja, neki miért mondanám el pár perces ismeretség után? Ennyire buta még nem vagyok, de talán ha jobban megismerem, akkor megemlíthetem neki, hogy mégis csak tudok beszélni. Elsősorban akkor se neki mondanám el, hanem Zsombinak, mert számomra Ő a legfontosabb. Első kérdésére mosolyogva húzom feljebb a karomon a kabátot, és rábökök. Ha azon múlik, akkor teleírom a karomat, hogy tudjak vele beszélgetni, ameddig nem találunk papírt, vagy valami mást. Láttam rajta a kíváncsiság jelét, gondolom azért, mert meglepte, amit olvasott. Ilyennel nem szeretek viccel, teljesen őszintén mondtam, vagyis írtam. Az újabb kérdésre csak bólogattam, hogy tényleg siket vagyok, a továbbiakra meg nem reagáltam. Nem azért, mert szemtelen vagyok, és nem akarok, hanem mert ledöbbentem. Csodálkozva néztem, ahogyan formálja a jeleket, és szinte elaléltam tőle. Miután felfogtam, hogy MinWoo is képes a jelbeszédre, vigyorogva néztem fel rá. Örömömben ugrálni tudnék, de azért nem teszem meg. Boldogan pakolom el a tollat, és már emelem is a kezeimet, hogy formáljam a megfelelő jeleket.
– Igazából hallókészülék segítségével hallok, de csak az egyik fülem volt menthető. A másikre teljesen siket vagyok, ha nem használom a készüléket, akkor meg a bal fülemre egy nagyon picit hallok, de úgy, ha közvetlen belebeszélnek, mint valami mikrofonba. A mugli sulimban kénytelen voltam használni, és már hozzám nőtt, és megszerettem. Mégis jobban szeretek szájról olvasni, vagy jelelni. –lelkesen mutogattam a szavakat, és vigyorogva néztem MinWoo-ra. Még mindig képtelen vagyok elhinni, hogy van itt valaki, aki jelbeszéddel is képes kommunikálni.
– Nem viccelek, de megértem az aggodalmad. Én se szeretem, amikor gúnyt űznek abból, hogy az emberfia nem hall. El sem hiszem, hogy valaki tud jelelni az Öcsémen, Đomcsi bátyón meg rajtam kívül. Nagyon örülök, hogy találkoztam veled. –továbbra is lelkesen jeleltem MinWoo-nak. Remélem, hogy barátok leszünk, vagy valami hasonló.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Vanília Perwinkle
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. február 14. 21:58 | Link

Isobel Reeves

Ruha

Lassan, ráérősen baktattam a rétre vezető úton. Gondoltam úgyis van időm, nem kell sietnem. Meg hát nagyon szeretem a tájat, ezért van értelme is. Néztem a fákat, amik egy kicsit már kirügyeztek, de gondoltam, idén is ugyanolyan lesz, mint régen, még ha el is fagy, hisz itt egy intés a pálcával és már a fák virágba borulnak.
Ahogy mentem, egy tíz perc után hangokat hallottam magam mellett. Egy bokorból jött. Gondoltam biztos valamilyen állat. Igazam volt. A bokorból hamarosan egy édes aranyos ciculi ugrott ki. Azonnal odabújt a lábamhoz. Látszott, hogy már háziasították. Gondoltam, egy kicsit sétálok vele, így az ölembe vettem, és mentem tovább az eddigi útvonalon.
Hamar kiértem a rétre, ahol azonnal leültem egy padra ( ami nem tudom honnan került elő). Gondoltam biztos jön valaki akivel majd tudok beszélgetni. De addig is ott volt nekem az a drága macska, akivel összefutottam. Nagyon szeretem a cicákat!
Utoljára módosította:Vanília Perwinkle, 2014. február 15. 18:29 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Isobel Reeves
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. február 15. 15:15 | Link

Vanika

Lassan, komótosan ballagtam a fák között. Kikerültem egy tölgyfát és kiértem egy rétre. A szél csendben fújdogált, pont ahogy én haladtam. Muszáj volt kijönnöm egy kicsit levegőzni, ugyanis zúgott a fejem a sok tanulástól. Szerintem nem lepek meg senkit, ha elárulom, hogy vizsgára tanultam.
Annak ellenére, hogy február közepe van, néhány fa kirügyezett. Tovább lépdeltem a fasor mentén, majd visszaértem arra a helyre, ahonnan az előbb kijöttem. Megfogtam egy ágat és lehajlítottam, pont annyira, hogy ne törjön el. Nem szeretek rongálni, és nem tehetem meg ezzel a szegény fával, hogy letöröm az egyik "karját". Végül elengedtem amit eddig fogtam és irányt változtattam.
Ráléptem a fűre és mint, aki nem tudja merre kell mennie, stílusban folytattam az utam. A szél már kezdett alábbhagyni a fújdogálásával, így a hajam sem borzolta össze. Rátértem egy keskeny, kövekkel kirakott útra. Csizmám sarka halkan kopogott a macskakövön, de nem törődtem vele. Behunytam a szemem és a többi érzékszervemre hagyatkoztam. Ám ennyire még én sem bíztam magamban, ezért gyorsan kinyitottam, még mielőtt nekimentem volna valaminek és hülyének néznek. Megbotlottam és majdnem a földre estem, de szerencsére senki nem vette észre, mert gyorsan visszaálltam.
Senki nem nézett rám, tudomást sem vettek rólam. Nyugodtam lépkedtem tovább és észrevettem egy lányt. Ismerős volt, de nem tudtam, hogy ki ő. Háttal ült nekem és egyedül volt. Tudtam, hogy Levitás, így odasiettem hozzá.
- Szia! - köszöntem. - Leülhetek?
Ezen a napon nagyon szűkszavú voltam, így a kezében lévő macskára kezdtem el koncentrálni. Álmosan ült a lány ölében és már épp elaludt volna, ha én nem jelenek meg. Kicsi volt még, úgy fél évesnek saccoltam. Fehér alapon vörös foltos bundája volt, szeme kék, orra halvány rózsaszín. Kis karmait belevájta a lány szoknyájába/nadrágjába.

ruha||Cica
Utoljára módosította:Isobel Reeves, 2014. február 15. 15:23 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Vanília Perwinkle
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. február 16. 10:23 | Link

Iso

  Még ott ültem jó egy tíz percig, aztán arra gondoltam, hogy visszamegyek a kastélyba, ám ekkor egy lány bukkant fel, aki rögtön meg is kérdezte, odaülhet-e hozzám.
  - Szia! - köszöntem, ám miután a cica jól belém szúrta a körmeit, hogy nem vele foglalkozok, hangosan felvisítottam. - Jaj te cica! Nem kell kivájni a lábam - simiztem meg a feje búbján, utána pedig tovább cirógattam, nehogy megint megkarmoljon. - Persze, ülj csak ide - mondtam a lánynak.
  Az én drága cicám most teljesen összegubózott. Halkan dorombolva, már álmosan pislogott. Ránéztem és egy gyors mozdulattal betakartam a táskámból előkapott takaróval.
  - Én Vanília Perwinkle vagyok. Téged hogy hívnak? - érdeklődtem a lány neve után. - Mikor jöttél a Bagolykőbe? - kérdezősködtem tovább. Lenéztem a cicára, aki már el is aludt, ám a simogatásával nem hagytam fel. - Melyik házba osztottak? - érdeklődtem tovább.
Utoljára módosította:Fodor Ágota, 2014. március 2. 13:02 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Isobel Reeves
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. február 16. 10:35 | Link

Vanika

A lány felém pillantott és köszönt is. Hirtelen felkiáltott, mivel a cica belevájta a körmeit a lábába. Leültem mellé és a macskát kezdtem el nézni.
- A tiéd? - kérdeztem az állatra célozva. A vöröske dorombolni kezdett és élvezte, hogy Vanília - aki közben Vanília Perwinkle néven mutatkozott be - simogatja. Betakarta egy kis takaróval, amit a táskájából kapott elő. Kicsit furcsának tartom, hogy egy lány takaróval a táskájában mászkál, de most jól jött.
Már rögtön észrevettem, hogy a lány milyen kíváncsi. Egyszerre három kérdést is feltett, amikre igyekeztem gyorsan válaszolni. A macska el is aludt, ezért halkan kezdtem el beszélni.
- Isobel Reeves - mutatkoztam be és kezet nyújtottam. - Nem rég érkeztem Bagolykőbe, pár hónapja.
Felhúztam a cipzáromat a kabátomon és megigazgattam a sapkám. Kezdett hűvös lenni. A szél is egyre jobban fújt.
- Levitás vagyok, és azt hiszem, hogy te is - összeszűkítettem a szemem, mintha így megtudtam volna, hogy milyen házas. Olyan dézsa vu érzésem volt. Mintha már találkoztam volna vele, de ezt a gondolatot gyorsan elhessegettem. Helyette inkább a kastélyt kezdtem el figyelni, míg vártam Vanília válaszát. A kastély kőből készült, szürkére mázolt falain meglátszott a festék.
Visszatértem a kérdéseimhez és figyelmesen hallgattam Vanília válaszát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Vanília Perwinkle
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. február 16. 16:17 | Link

Iso

 Gyorsan körülnéztem, hogy kicsit felmérjem a viszonyokat. A fákon már kezdtek kinőni a levelek. Néhány bokor már virágzott, és voltak fák, amik megteltek rügyekkel. Aztán megakadt a szemem egy bokron, ami teljesen el volt barnulva és letöredeztek az ágai. A színe nem volt normális. Nem tudom. Lehet, hogy valaki ráküldött egy ártást, vagy csak elrohadt. Gyorsan előkaptam a pálcámat (próbáltam feltűnésmentes lenni), és egy gyors mozdulattal és egy varázsigével: Aguamenti, meglocsoltam a növényt. Nagyon reméltem, hogy segített neki valamit ez a kis víz. Ekkor egy kérdést hallottam magam mellől.
 - Nem. Amikor jöttem idefelé, akkor találtam. Nem gondolod, hogy kicsit gubancos a szőre? - érdeklődtem, és már újra elővettem a pálcám. - Extrico - mondom ki a helyes varázsigét a kis, cuki cicára. Miután a szőre már nem volt gubancos, tovább simogattam a puha vörös szőrét.
 - Nagyon örülök! - rázom meg a kezét. A tenyere nagyon puha és ápolt volt. - Hogy szólítsalak? - érdeklődtem. Azt tudtam, hogy van aki az Isobel-t szereti, de van aki meg az Isot, ezért érdemesebb volt megkérdeznem, mint, hogy sértődés legyen belőle. - Eddig, hogy tetszik az iskola? Valaki már körbevezetett? - próbáltam minél többet kihúzni belőle. Közben az én drága ciculim felébredt. Felemelte kicsi fejét, és felpillantott rám nagy kék szemeivel. Nagyon édesen nézett. Kicsit megigazítottam rajta a takarót, nehogy fázzon. Ekkor rájöttem, hogy éhes. Még szerencse, hogy az én Piklim miatt mindig van nálam egy kis macska kaja.
 - Kérlek ne nézz őrültnek! - kértem Isobel-t, és elővettem egy kis tálat, ami két rekeszes volt. Az egyikbe öntöttem egy kis étel, és letettem magam mellé. Aztán pedig egy kis üveget vettem elő, és tejet öntöttem a tálba. A cica rögtön ráugrott, és enni kezdte. Megsimiztem a hátát, és visszafordultam a lányhoz. - Van egy macskám, akit Piklinek hívnak, és ő is itt él velem a kastélyban, és mivel gyakran szoktam vele sétálni, ezért mindig van nálam egy kis macskakaja és te - mondtam inkább, minthogy őrültnek nézzen.
 Gyorsan odapillantottam a cicára, aki vidáman falatozott. Ekkor halk nyávogást hallottam az út felől. Vékony volt és ismerős. Valahogy gondoltam, hogy utánam jön, a kis huncut.
 - Pikli! - kiáltottam vidáman mire a cica ideszaladt és az ölembe ugrott. Halkan dorombolni kezdett, ahogy simogatni kezdtem. - Csak emlegetni, kellett! - nevettem a lányra. - Ő itt Pikli. Az én drága, édes cicám - mondtam.
 Gyorsan magam mellé tettem a másik cica mellé, hogy ő is tudjon falatozni. Ekkor Isobel is válaszolt, arra a kérdésemre, melyik házba osztották.
 - Ó! Gratulálok! - mondtam, és nagyon örültem, hogy találtam egy másik Levitást. - Igen eltaláltad! Én is Levita és ő is - böktem a cicámra. - Neked van valami háziállatod? - érdeklődtem.
 
Utoljára módosította:Fodor Ágota, 2014. március 2. 13:08 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Isobel Reeves
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. február 17. 19:56 | Link

Vanika

Vanília az erdő szélét kezdte el pásztázni a szemével. Követem a tekintetét, s a sajátomat is végighordoztam a kirügyezett fákon, bokrokon, virágokon. Szörnyű volt látni, ahogy ezek a növények néhány nap múlva lehet, hogy elpusztulnak, ha beáll a hideg idő. Végül is már február vége van, de még mindig hideg.
Vani egy vízcsóvát küldött egy tőlünk messze, magányosan álló kis cserjére. Ágai lekonyultak, vékony kis törzse megrepedt, egyszóval szörnyen nézett ki. Hát ez három szó lett... Mikor feltettem a kérdést, a cicával kapcsolatban, Nemmel válaszolt, majd megkérdezte:
- Nem gondolod, hogy kicsit gubancos a szőre? - Mielőtt még megszólalhattam volna, máris előkapta a pálcáját és varázsolt egyet. Jó volt nézni, ahogy varázsol, mivel nekem kevés alkalmam volt rá, és még nem is tanultam varázslatokat. Kezet fogott velem, mikor felé nyújtottam a sajátomat. Megkérdezte, hogy szólítson és ezen kicsit sem gondolkoztam.
- Szólíts nyugodtan Isobelnek, Is-nek, Iso-nak, Bell-nek, Ree-nek, vagy - megjegyzem, ezt csak különleges emberkéknek engedem meg -, szólíthatsz a középső nevemen: Aubrey, Rey, vagy Aru - szóval, ha különlegesnek érzed magad, a középső nevemre is hallgatok - mosolyogtam és észrevétlenül rápillantottam arra a cserjére, amelyet Vanília az előbb meglocsolt.
- Téged hogy szólítsalak? - tettem fel ugyanazt a kérdést neki. Gondolkodtam a Vani-n, a Vanílián, de nem tudtam dönteni. Ahogy neki jobban tetszik. Majd megmondja.
- Igen, találkoztam egy kedves lánnyal, szerintem ismered. Aileen Aurora. Ha jól emlékszem, negyedikes - válaszoltam és a macskát kezdtem el figyelni, aki közben felébredt. Kinyitotta apró szemeit és ránézett Vaníliára. Ő gyorsan letette a földre, én pedig megfogtam, nehogy elmenjen. A lány egy tálkát és macskakonzervet húzott elő a kicsi táskájából. Nagyon csodálkoztam rajta, hogy ennyi minden hogy fér bele egy ilyen kis táskába. Aztán eszembe jutott valami. Nemrég olvastam egy varázslatról, ami ilyenné teszi a táskát: megnöveli, vagy nem is tudom, és kívülről kicsinek tűnik, de belül sok minden elfér. Vanília megetette a macskát, aztán felé fordultam.
- Varázslat van a táskádon? Olyan kicsi és mégis belül olyan nagy - morfondíroztam hangosan. Míg a cica evett és Vanília válaszolgatott a kérdéseimre(remélem), odafutott hozzánk egy másik macska. Állítólag Vani állatkája és Pikli a neve. Szép cica volt.**
- Köszönöm, rögtön tudtam, hogy Te is Levitás vagy. De ne kérdezd, hogy honnan. Megérzés - az utolsó szót már szinte suttogtam. Amikor a háziállatomról kezdett kérdezni, nem válaszoltam. Eleresztettem a fülem mellett a kérdést és inkább másra tereltem a szót.
- Mióta jársz ide? Úgy értem hányadikos vagy? - próbáltam mosolyogni, de csak egy vicsort tudtam az arcomra erőltetni. Mivel féltem, hogy elijesztem a lányt, ezért lehajtottam a fejem és úgy tettem, mintha egy koszt akarnék lekaparni a nadrágomról.

** Kérlek, dobj meg egy Pikli képpel *o*
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lyra Aurora Black
INAKTÍV


kék zombikirálylány :3 | Farkaska Piroskája <3
offline
RPG hsz: 171
Összes hsz: 6269
Írta: 2014. március 3. 20:18 | Link

Alexis
outfit


Hát ennyi lett volna, túl van a vizsgákon, már csak az eredményeket kell megtudja és - jobb esetben - nemsokára büszke másodévesként lépdelhet a kastély folyosóin. Addig azonban még van ideje, még az is hetekbe kerül, mire megkapják a bizonyítványt, hogy aztán a szünet következzen, melyben végre hazalátogathat rég nem látott családjához.
Nem vallaná be, ha kérdeznék, de már kezdett honvágya lenne, hiányzott neki az ismerős környezet, anyja gondoskodása, apja látszólagos ridegsége és a szeme sarkában megbúvó elégedett hunyorítás, bátyja fölényes hajborzolása, a közeli városban lévő barátai. Hiába, no, eltelt egy év, és ez bizony hosszú idő.
Addig is azonban úgy döntött, hogy szabad délelőttjét kellemesebben fogja eltölteni, minthogy otthona után vágyakozna, így bízva abban, hogy nem csalja meg az éppen kisütő Nap, csak egy vastagabb pulcsit vett fel, kabát nélkül indult bejárni a kastély vidékét. Derűsen vágott át a parkon, hogy az erdő felé irányítsa lépteit, majd annak szélén haladjon tovább, úgy kerülve meg széles ívben a hatalmas kőfalakat. Szórakozottan bámulta környezetét, figyelte a tavaszt üdvözlő rügyeket, hallgatta az erdő finom neszeit. Ekkor hallott meg egy ismerős, rikoltáshoz hasonló hangot, melytől rögtön hangosabban kezdett verni a szíve, ő pedig megszaporázva lépteit követte az ösvényt, amely az erdő egy eldugottabb részéhez vezetett.
Ott aztán hirtelen dermedt meg, úgy meresztette szemeit az elé táruló látványra, első gondolata az volt, hogy megártott a sok tanulás, minden bizonnyal csak képzelődik. Az ismét felharsanó hang térítette magához, mely után kénytelen volt tudomásul venni, hogy látószervei tökéletes működnek, ő bizony egy féltucat hippogriffel futott össze.
Azt követően, hogy túljutott első sokkján, máris felszabadultabban közeledett a kipányvázott állatokhoz, hogy aztán - miután felhívta magára egy deres példány figyelmét - egyenes derékkal, magabiztosan meghajolva biztosítsa tisztelete felől a lényt. A mágikus entitás egy pillanatig csak figyelte a lányt, majd viszonozta a gesztust, hogy aztán kíváncsian poroszkáljon a karámhoz, onnan pislogjon érdeklődve a jövevényre.
Lyra vigyorogva közelítette meg az állatot, aki a számára oly kedves, rá otthon váró pej bestiájára emlékeztette. Nyugodt, gyakorlott mozdulattal nyúlt a tollas fej felé, hogy aztán óvatosan simítsa azt meg - szerencséjére az állat nem jelezte, hogy ellenezné a dolgot.
A kedve magasan szárnyalt, letörhetetlennek bizonyult, és már azt is tudta, hogy mivel fogja elütni a nap további részét.
Hozzászólásai ebben a témában

Vanília Perwinkle
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 7. 19:23 | Link

Iso

 A cicák gyorsan elfogyasztották étküket, és ezután az ölembe bújtak és mély álomba merültek. Pikli néha forgolódott, de a másik idegen cica némán, majdnem teljesen mozdulatlanul feküdt. Csak a hasa mozgott, ahogy vette a levegőt. Közelebb bújtak hozzám.
 - Majd talán be is mehetnénk a kastélyba. Hamarosan besötétedik és hűvös is van mondtam Isonak, aki épp azt nézte, hogy fésültem ki a szőrüket a cicáknak.
 Láttam, ahogy Iso oldalra pillant, és hirtelen nem értettem miért, de aztán rá sikerült jönnöm, hogy azt nézte, ahogy meglocsolom a bokrot.
 - Én maradok az Iso-nál - mosolygok rá. Vidám vagyok, mert jó érzés az, hogy így a vizsgaidőszak vége felé nem kell egyedül lófrálnom. Még úgy is, hogy teljesen lefagytam, mert egyre hűvösebbé vált az idő, ezért már szívesen bementem volna, de láttam, hogy Is jól bírja, ezért erőt vettem magamon.
 Elgondolkodtam. Mindenki, úgy hív, ahogy jónak látja, de így még senki nem kérdezte tőlem. Gyorsan átgondoltam, hogy hogy szeretem ha hívnak, de a végén hasonlóan mondtam el, mint újdonsült barátnőm:
 - A legtöbben Vaninak, Vancsinak vagy csak simán Vaníliának híznak, egy éjszakai kiruccanás során rám ragadt a Vancis, de a szüleim, van, hogy csak Jane-nek hívnak, ami a középső nevem.
 A cica amit találtam, erre a sok beszédre ébredezni kezdett, ezért gyorsan neki láttam simogatni. Nem is kellett sokat várnom, hamar dorombolni kezdett, és visszaaludt.
 - De jó! Gondolom jól összebarátkoztatok - mosolygok, mert már a klubhelyiségben találkoztam vele és tudom, hogy hamar összebarátkozik az emberekkel.
 A táskámból előkaptam egy takarót, amivel szerencsére én a cicák, és még Iso is belefértünk.
 - Nem fázol? - kérdezem, azzal megfogom a takarót, és felé nyújtottam, hogy nyugodtam bújjon be alá. - Igen az egyik barátnőmtől kaptam ajándékba.
 Próbáltam nem megfagyni, de valahogy nem sikerült, ezért megpróbáltam megkérdezni nem mehetnénk-e be a kastélyba, de Iso gyorsabb volt.
 - Én most vagyok harmadikas. Egyébként nem mehetnénk be , mert teljesen összefagytam, de maradhatunk ha szeretnél? - mondom udvariasságból. Gyorsan elrakom a macskás tálat, mert arra már nem volt szükség ott.
 
 
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Isobel Reeves
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. március 8. 09:44 | Link

Vanília

A macskák enni kezdtek, amitől nekem is eszembe jutott: még semmit nem ette ma. Pedig már esteledett és egész nap üres gyomorral mászkáltam. Hát ez botrány! Ennem kell valamit! A cicák Vani ölébe bújtak és halk dorombolással nyugtázták, jóllaktak és aludni kívánnak. Hamarosan már mindkét állat édesen szuszogott a lány ölében, amitől mosolyognom kellett. Az esti szél már megérkezett és a felhőcskék is gyülekezni kezdtek az égen, amikor meghallottam Vanília kérdését.
- Igen, bemehetünk ha gondolod, úgyis este van már – bólintottam. A fésülködés után a macskák morcosan, de újra aludni tértek, amit megmosolyogtam. Vani az Iso becenevet választotta, amit nem tudom miért mondtam, hiszen utáltam, ha Iso-nak neveznek. Viszont már belekevertem a nevek közé, szóval ha csak át nem tér egy másikra, Vani így fog szólítani minden egyes alkalomkor, amikor csak találkozunk. Látszott a lányon, hogy fázik ezért felálltam, hogy kicsit megmozgassam a végtagjaimat. Ezt ő viszont nem tehette meg, hiszen a puha gombócok ott feküdtek az ölében. Felsorolta a lehetséges beceneveket, majd figyeltem, ahogy visszaaltatja a kiscicát.
- Én pedig a Vanit választom – jegyeztem meg csak úgy mellékesen a becenevét. Bár a Jane is tetszett, tudtam, hogy azt nem lehet becézni és engem sem szólít senki a második nevemen. Le is gyilkoltam volna azért. Aileenről meséltem neki, és erre felvidult az arca.
- Igen, volt szíves körbevezetett még mikor megérkeztem. Nagyon kedves lány, bár csak akkor találkoztam vele, többször nem – hadartam, majd elhallgattam. Nem voltam az a bő beszédes leányzó, de örültem, ha akadt valaki aki elvisel.  A táskájából előkapott takaró látván kicsit meglepődtem, de nem reagáltam semmit. Nyugodtan álldogáltam tovább a pad mellett, és cseppet sem fáztam. Megráztam a fejem az előbb feltett kérdésére és összefont karral sétálgattam, hogy felmelegedjek. Bár erre szükség nem volt, hiszen nem hűltem ki vagy ilyesmi, csak úgy megszokásból. Vani most harmadikas, ami rögtön látszott rajta, hiszen tudtam, hogy idősebb nálam. Csak azt nem, hogy mennyivel. Újra feltette a fázok-e kérdést, amire újra „nem”-mel válaszoltam, majd lehuppantam mellé.
- Bemehetünk, ha ennyire fázol – mosolyogtam rá. A kiscica eközben felkelt, kiugrott Vani öléből és az út felé szaladt. A bokornál – ahonnan kiugrott – egy felnőtt macska várta. Biztos az anyja – gondoltam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Vanília Perwinkle
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 8. 15:22 | Link

Is (zárás)

 A táskámat, a vállamra raktam, de előtte, még beleraktam a takarót, hisz ha úgy is bemegyünk, akkor nem lesz rá szükség. Gyorsan belegyömöszöltem, de ekkor, hangos puffanás hallatszik, és ebből rögtön rájöttem, hogy a könyveim, amiket nem értem miért cipeltem mindig magammal. Sok mugli könyvet is szoktam vinni magammal, mert jó szórakozás még úgy is ha tele van orbitális tévedésekkel a varázsvilágról. Hirtelen megijedtem, hogy hátha valamelyiknek baja esett, de szerencsére nem. Behúztam a cipzárját, letettem a macskákat és felálltam.
 - Szuper! Nagyon köszönöm! - mondtam neki vidáman, és kihúztam magam, mert eléggé, össze voltam görnyedve. - Nem lenne, amúgy sem jó, ha megfáznánk.
 Aztán hirtelen a cica, akit a bokor előtt találtam, lehajtott fejjel elsétált, egy szigorú tekintetű macska felé, aki az édesanya lehetett. Szomorú voltam, hogy elment, de biztos voltam benne, hogy még biztos látni fogom. Visszapillantott felénk, és eltűnt a bokrok ingoványában. Is-hez fordultam, aki Leen-ről mesélt.
 - Én onnan ismerem, hogy ő volt Alex mentora a Mágustusán - mondtam, de ekkor elöntöttek az emlékek és elszomorodtam. Nagyon sajnáltam, hogy nem sikerült megcsinálnom a második próbát. Ekkor az is eszembe jutott, hogy nem sokkal ezután, Niki az én csodálatos mentorom elköltözött. Nagyon szomorú voltam és eléggé meg is viselt, de aztán hamar túl tettem magam rajta. Persze soha nem fogom elfelejteni, mivel voltak jó pillanatok is.
 - Menjünk be jó? - kérdezem, és a kastély felé veszem az irányt. Óvatosan lépkedtem, mert nem akartam dideregni annyira.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2014. március 9. 15:20 | Link

Szerelemdoktornő

Az egész úgy kezdődött, hogy az edzés előtti estén nagyon furcsa és zavarba ejtő álma volt egy bizonyos illetőről. Ez az álom pedig azóta is rágja az egész lényét, és egyszerűen képtelen túltenni magát rajta. Mint valami kórság, és már elég erőteljesen gondolkozik azon is, hogy orvoshoz kéne vele fordulnia. Kormos Haj bácsi vajon mit szólna hozzá, ha Leonie bebattyogna a gyengélkedőre, és valami bájitalt kérne a rendellenes érzéseinek elnyomására? Zója néni pedig tudta szerint szolgálaton kívül van, úgyhogy nincs más hátra, minthogy egyedül birkózzon meg a feladattal.
Ezért mászkál most egyedül a réten, és ezért nem hozta magával sem Wowot, sem Trillt, Keith pedig pláne. Valami igen gyenge kifogással élve mondta le a délutáni improvizatív jellegű programjukat. Magyarázott neki kacsákról meg tündérekről, és arról, hogy a tündérek jönnek a hápogásra, de ha egy szőke srác ott van a közelben, akkor mérgesek lesznek, és megbombázzák a kastélyt tündérporral, amitől az el fog szállni... szóval csak a szokásos magyarázattal állt elő, és legjobb pajtása készségesen elhitte, hogy neki tényleg nem szabad Leonieval tartania ma.
Most már csak egyetlen kérdés van függőben – hogyan tovább? Hiába tette már meg a tízedik kört a rét körül, még mindig nem tudja eldönteni, hányadán áll. De hát könyörgöm! S könyörögjetek tik is feleim! Leonie érzelmileg analfabéta, és képtelen bármit is kezdeni azokkal a gondolatokkal, amik mostanában foglalkoztatják. Valakivel mindenképpen beszélnie kell róla, különben megőrül. Jobban mondva fokozódna az őrülete, ugyebár. S amint elhatározta, hogy teljesen mindegy kitől, de tanácsot kell kérnie, rögvest körbepillog csellengő diákok után kutatva. Egyből megakad a tekintete az egyik háztársán. Ugyan nem nagyon beszélgettek még, de épp itt az ideje, hogy elkezdjék. Ráadásul a hölgyemény idősebb is nála – vagy egy évvel –, biztos sokat tud már a szerelemről.
Odaugrándozik Lucyhoz, és nagy lendülettel levágódik elé. Nem is lacafacázik sokat, egyből a közepébe vág a témának, s roppant gondterhelt arccal ránéz a leányra.
-Segítened kell nekem! – jelenti be, s mielőtt még bármi reakciót kaphatna, belefojtja a másikba a szót, és elkezd magyarázni.
-Tegyük fel, hogy van egy legjobb pajtásod, akit nagyon szeretsz, de aztán már nem is biztos, hogy úgy szeretsz, hanem amúgy szeretsz, de csak szeretni akarod, nem úgy szeretni, mert ő biztos nem szeret úgy, meg amúgy sem kéne elrontani a szeretet azzal, hogy máshogy szereted, mert akkor aztán a végén egyikőtök sem fogja többet szeretni a másikat, és akkor én azt nem élem túl. Érted? – magyarázza el a probléma lényegét roppant profin. Az már kevésbé esik le neki, hogy aki kicsit is nyitott szemmel jár az eridonban, az pontosan tudhatja, hogy kiről beszél éppen, hiszen Keith-szel szinte össze vannak nőve a nap huszonnégy órájában.
-Vagy nem is szeretem? – tanácstalanabb, mint egy pár órás bébifóka. – A múltkor azt álmodtam, hogy megpuszilt. Akkor én most szeretem? – Nem biztos, hogy létezik még egy olyan személy, aki képes egy ötéves szintjén gondolkodni, s a helyzet abszurd mivoltát az csak még inkább fokozza, hogy ezt most képes olyasvalakivel megtárgyalni, akit lényegében nem is ismer. Mintha csak az aznapi ebédről magyarázna neki.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Annabell Lucy Parker
INAKTÍV


melodimágus tanonc
offline
RPG hsz: 59
Összes hsz: 403
Írta: 2014. március 9. 16:38 | Link

Vörös páciens

    Széééép, napsütéses napra ébredtem ma reggel, ami azt illeti, igen jó hangulatban. Mint úgy az elmúlt hetekben mindig. Ezt a napot alkalmasnak ítéltem meg a randalírozásra, úgyhogy gyorsan felöltöztem és cseppet sem késlekedve a konyha felé száguldottam. Az esetleges akadályokat felborítva, vagy egy hajszállal kikerülve vettem, majd berontva a helyiségbe megrendeltem életem legnagyobb reggelijét. Ez még nem is lenne olyan nagy teljesítmény, de mindet bepusziltam, pillanatok törtrésze alatt. Nos, engem sem kellett félteni az anorexiától többé, de legalább a repülő disznó látszatát is bőven kerülhettem.
    Ismét apróbb károkat okozva kerültem ki a rétre és huppantam le a nagy puszta kellős közepén. Nem is kérdés, hogy tökéletesen éreztem magam. Nem beszélgettem senkivel, de dudorásztam, a pálcámmal szórakoztam, füvet tépkedtem, szóval csak a szokásos óvodás programot végeztem el rutinszerűen. Aha. Aztán idenéztem, odanéztem és vörös hajzuhatag villant előttem és mielőtt agyam feldolgozhatta volna a látottakat, miszerint Leonie pottyant elém, már zúdult az információ. Pislogás nélkül meredtem rá, úgy hallgattam végig a magyarázatát, majd mutatóujjam gondolkodóba esve a számhoz emeltem. Igen elmélyült fejet vághattam, nem is vitás, megizzasztott a probléma, aminek mondjuk a felét sem értettem. Szóval szeret valakit barátságból, de attól fél, hogy a másik nem viszonozná a szerelmét, amit azt hiszi, hogy érez, ezért nem akarja érezni a szerelemet, mert a barátja is barátságot érez. Teljesen világos.
- Szóval attól félsz, hogy szerelmes vagy Keith-be? – összegzésem kissé tömör, de nagyjából megragadhatta a vöröske mondandójának lényegét, legalábbis reményeim szerint. Nem kommunikáltunk sokat, de annyit még a legkisebb elsős is tud, hogy ők ketten elválaszthatatlanok. Aztán az ok is kiderült, amiért a kérdés felmerült. Itt nagyjából olyan nyomi vigyort vághattam, mint egy leeresztett kosárlabda, mert borzalmasan aranyosnak tartottam Leonie-t.
- Azt mondják az álmok magukban rejtik a vágyainkat… - kezdtem a gondolatmenetet. – Persze az nem mindegy, hogy hol is pusziltad meg őt. Ha az arcán, akkor valószínűleg csak nagyon szereted, mint barát. Ha a száján, akkor talán többet is érzel – felvázolva a lehetőségeket rájöttem, ez így összességében elég ijesztő lehet az amúgy is megszeppent háztársamnak, így próbáltam kisütni valami megnyugtatót. Ami lássuk be nem volt egyszerű. Nem voltam túl szerencsés a szerelemben, Desmonddal is csúnyán elbaltáztuk, így ironikusnak tűnt, hogy pont én adjak tanácsokat másnak. De minden tőlem telhetőt igyekeztem megtenni.
- Egyébként, a szerelem nem rossz dolog. Keith aranyos srác és összeilletek. Csak hát… Ő mit érez irántad?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2014. március 9. 23:02 | Link

Szívsebész

Úgy gondolta, majd szépen név nélkül fogják végigjátszani ezt a játékot, mert senkinek nem szabad megtudnia, hogy ő miket – vagy miket nem – érez Keef iránt. Így is eléggé ki van égve az agya az utóbbi napoktól, pont az nem hiányzott neki, hogy most még azon is aggodalmaskodjon, hogy a kis titka már nem titok többé, és mint tudjuk, itt még a fűszálaknak is füle van, hát még a közelben lábatlankodó diákoknak! Nekik kettő is!
-Miiiiii? Neeeeeem! Dehoooogy! Én nem vagyok szerelmes Keithbe – olyan megbotránkozással a hangjában tiltakozik az ötlet ellen, hogy szinte meggyőző, amit állít. Ezt a súlyos kérdést tulajdonképpen még nem sikerült eldöntenie, vagyis inkább rendesen bevallania saját magának. Megvakarja a feje búbját, összehúzza a szemöldökét, és kissé közelebb hajol Lucyhoz.
-De tegyük fel, hogy esetleg mégis róla van szó… vagyis egy fiúról, akit Keithnek hívnak, csak azért, hogy könnyebb legyen példálózni vele – javítja ki egyből magát; így legalább nem tűnik olyan valóságosnak a sztori. Roppantmód gyerekesen képes viselkedni.
-És akkor ezt a fiút, aki Keef, pont úgy, mint Keef, csak mégsem ő, szóval őt ööüüümmm – nem igazán szokott zavarba jönni, de most már a haja végét tépkedi hevesen. Szabad egyáltalán ilyen témáról beszélgetniük? Hiszen ez olyan személyes… viszont ő még olyan „kicsi”, muszáj valakivel megoldatnia a problémáját, ha már anyukája nincs itt, hogy segítsen rajta. Nincs hozzászokva, hogy bármin is aggodalmaskodnia kelljen.
-Szóval igeeen… hát ott… mármint ühhüm… - rámutat a szájára, s zavartan lesüti a szemét, majd egy negyed másodperc alatt megváltozik a hangulata: felsikít, ezt követően pedig elborul a földön.
-Akkor most mi lesz, ha mégiscsak szeretem? Ez katasztrófa! Ha most jönne egy óriás, és ránk ülne, még akkor is boldogabb lennék. De egyébként ez meg is történhet ám, mert a bátyám azt mondta, hogy az óriások sosem nézik, hova ülnek – hirtelen felül, és elkapja Lucy kezét; azt szorongatja tovább a nagy tanácstalanságban.
-A szerelem csodálatos dolog lehet. Legalábbis a mesekönyvekben azt írják – álmodozva sóhajt egyet, aztán megrázza vörös loboncát.
-Azt én nem tudom, mit érezhet ő. Biztosan szeret. Muszáj szeretnie, mert ő a legjobb barátom, és mert tudja, hogy szomorú lennék, ha nem tenné. De azért nem hiszem, hogy úgy szeret, mint egy Hercegnek szokás – oké, mostanra mintha mégiscsak belenyugodott volna kicsit a saját érzéseibe. De nem kell félni, ez csak átmeneti állapot.
-Ilyenkor mit kell csinálni? Kérdezzem meg, hogy ő...? Neeeeem - egyből lehurrogja saját magát. - Akkor biztosan kiköltözne a padlásról, ha megtudná, hogy egyáltalán eszembe jutott ilyen butaság. De miért jutott eszembeee? - rángatja a leányzó kezét a nagy felindultságban. Szerencsétlen háztársa bizonyára pont ilyen remek programot képzelt el magának a mai napra.
-Te mit tennél? Csokit kéne enni... az mindenen segít. Ha megeszek egy láda csokit, akkor jobb lesz? De én nem is szeretem őt... mármint azt a fiút, aki egyébként nem is Keith, csak most hívjuk annak, hogy legyen neve.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 ... 7 ... 15 16 [17] 18 19 ... 27 ... 72 73 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék