Bal oldalon, szinte rögtön egy nagy, kétszárnyú ajtó nyílik, mely mögül finom illatok bírják korgásra a pocakot. Bizony, bizony, itt található az ebédlő. Kerek asztalok vannak, a társaságok, akik egy asztalnál ülnek eltérő korúak és neműek, van, aki például egy héten át mindig másokkal eszik. Persze, ha a barátaiddal szeretnél ülni, annak sincs akadálya, csak gyorsaság kérdése az egész. Az ebédlőben mindig általános a hangzavar, a tanárok és nevelők sokszor a diákokkal együtt esznek, holott nekik külön asztalt biztosított az iskola vezetősége.
Az étel a mágustanodából érkezik, azonban tartozik hozzá egy kis konyha, ahol leginkább kávét főzni tudnak a felnőttek, vagy éppen valami meglepetést készíteni a gyerekeknek.

Az ebédlő mellett van egy vele közel azonos méretű terem, melyet „Kuckó”-nak neveztek el. A kuckó egy közös tér, melyet ünnepeken vagy születésnapokon használnak. Itt a falak szivacsból vannak, a padló puha, így a gyerekek kedvükre tombolhatnak. Sokszor szerveznek ide a nevelők esti mesét vagy kalandot, hogy a gyerekek részesei tudjanak lenni az előadásoknak.
A folyosón a harmadik helyiség a tornaterem. Ez a helyiség a legnagyobb itt, függönnyel akár két részre is lehet választani. Napközben tornaórák vannak, délután sportkörök (mugli sportok) és tánc. Tartozik hozzá két öltöző, egy a fiúknak, egy a lányoknak.

Az emelet bal oldali szárnyán találhatók a hálószobák, a tanulószoba, a nevelők szobái. A hálók négy ágyasak, fiú és lány szobák külön találhatóak. A szobákon kis tábla jelzi a lakók nevét és életkorát. A szobákba való beköltözéskor a kicsik döntik el, melyikbe szeretnének lakni. Régebben úgy volt, hogy minden osztályból egy diák, hogy segítsék egymást az évfolyamok, de mostanra már nagyon megváltozott a fiú – lány arány. A hálókban mindenkinek van egy ágya, egy ruhásszekrénye és egy íróasztala.

Nekem már vége az óráimnak, de keresztapának még dolga van, a mama meg nem ér rá. Papa meg tuti, hogy nem jönne el értem, mert még mindig fél tőlem, szóval beveszem az egyetlen termet, amit úgy nagyon szeretek. Andine úgyis jön délután, mert ma nem koncertezik, és teljesen komolyan gondolta, mikor azt mondta, hogy itt is zenélünk tovább. Azt nagyon szeretem, és jobban is szeretek, mint beszélgetni, akkor félek, hogy valami hülyeséget mondok, és kiröhögnek, nem akarom, hogy megint rajtam röhögjenek, vagy szekáljanak.
Nem is viszem túlzásba az itteni barátkozást, hiába mondják azt nekem. Óvatosan nyitok be a zeneterembe, és nagyot sóhajtok megkönnyebbülésemben, mikor elsőre nem is látok ott senkit. Nem, a tanárokkal se igazán tudok beszélni, félek, hogy leszúrnak, mert elfelejtek egy házit, vagy valami. De annyi mindenre kell gondolnom, hogy a leckézés ebbe már egyáltalán nem fér bele.
Leülök a zongorához, táskámból kihalászom a kottákat, amiket még Dini adott oda. Jó, ezt a fajta házit nagyon szeretem, mert ezt legalább meg tudom csinálni. Meg tényleg szeretek zenélni, szerintem én is énekes leszek, mint Dini, és valószínűleg ezt már az egész család szépen el is fogadta.
Kinyújtóztatom a kezem, átfutva az első lerajzolt hangjegyeket, majd kezem a billentyűkre helyezem, aztán meg csak úgy megszűnik a világ, mint ilyenkor mindig. Nem tudom, hogy hallatszok, nem tudom, fülsértő-e a hangom, de ilyenkor ezekre egyáltalán nem gondolok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2541&post=686458#post686458][b]Charlotte Elisabeth Felagund - 2017.06.20. 10:40[/b][/url]

Nekem már vége az óráimnak, de keresztapának még dolga van, a mama meg nem ér rá. Papa meg tuti, hogy nem jönne el értem, mert még mindig fél tőlem, szóval beveszem az egyetlen termet, amit úgy nagyon szeretek. Andine úgyis jön délután, mert ma nem koncertezik, és teljesen komolyan gondolta, mikor azt mondta, hogy itt is zenélünk tovább. Azt nagyon szeretem, és jobban is szeretek, mint beszélgetni, akkor félek, hogy valami hülyeséget mondok, és kiröhögnek, nem akarom, hogy megint rajtam röhögjenek, vagy szekáljanak.
Nem is viszem túlzásba az itteni barátkozást, hiába mondják azt nekem. Óvatosan nyitok be a zeneterembe, és nagyot sóhajtok megkönnyebbülésemben, mikor elsőre nem is látok ott senkit. Nem, a tanárokkal se igazán tudok beszélni, félek, hogy leszúrnak, mert elfelejtek egy házit, vagy valami. De annyi mindenre kell gondolnom, hogy a leckézés ebbe már egyáltalán nem fér bele.
Leülök a zongorához, táskámból kihalászom a kottákat, amiket még Dini adott oda. Jó, ezt a fajta házit nagyon szeretem, mert ezt legalább meg tudom csinálni. Meg tényleg szeretek zenélni, szerintem én is énekes leszek, mint Dini, és valószínűleg ezt már az egész család szépen el is fogadta.
Kinyújtóztatom a kezem, átfutva az első lerajzolt hangjegyeket, majd kezem a billentyűkre helyezem, aztán meg csak úgy megszűnik a világ, mint ilyenkor mindig. Nem tudom, hogy hallatszok, nem tudom, fülsértő-e a hangom, de ilyenkor ezekre egyáltalán nem gondolok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2541&post=686468#post686468][b]Csonka-Ramholcz Zsombor - 2017.06.20. 12:13[/b][/url]

Éppen a folyosón sétált vissza az osztályba. Csak wc-re kéredzkedett ki, és biztos volt benne, hogy a legutóbbi szökése után pár perc után utána fognak jönni, ha nem megy vissza. De akkor meghallotta az egyik szobából kiszűrődő zenét. Egy ideig csak ácsorgott ott a folyosó közepén, és latolgatta az esélyit, hogy elmehet-e megnézni mi történik. Természetesen a kíváncsiság győzött.
Követte az angyali hangot, és csak hamar odaért egy teremhez, ahol egy lány énekelgetett. Teljesen egyedül volt. Ő pedig megállt az ajtóban, és onnan nézte. Gyönyörű volt az éneke, szinte teljesen elkápráztatta a fiút. És nem is akarta ezért megzavarni.
Csak ott állt, és hallgatta a lányt egészen a szám végéig.
- Ez gyönyörű volt - mondta elképedve, és mosolyogva egyszerre. Az nem zavarta, hogy most valószínűleg megijesztette a lányt.
- A hangod mint... - mint egy angyalé - akarta mondani. De aztán rájött, hogy ez talán túlzás, hiszen még nem is ismerik egymást.
- Márton vagyok - kapott észhez, és a lányra mosolygott.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2541&post=686469#post686469][b]Charlotte Elisabeth Felagund - 2017.06.20. 12:27[/b][/url]

Nem tart sokáig ez a nyugodtság. Csak míg végzek. Ilyenkor bezzeg gyorsan telik az idő, nem úgy, mint történelmen. Én azt nagyon nem szeretem, mert unalmas, és hosszú, és sokat kell tanulni belőle. A matekot már inkább, mert az érdekes, és valahogy jó érzés, ha magamtól meg tudok oldani egy feladatot, a tanárnak még csak oda se kell jönnie segíteni.
Mikor meghallom a hangot, ijedten rezzenek össze, és nagy szemeimmel az ajtó felé pislogok. Riadt tekintetem szerintem kellően kimutatja, mennyire nem számítatottam arra, hogy ezt bárki is hallani fogja. Még órák vannak, mindenkinek a teremben kéne lennie, csak a mi osztályunk mehetett haza, nem?
- Köszönöm - alig lehet hallani azt a vékonyka hangot, ami kijön belőlem. Teljesen meg vagyok illetődve, mert eddig csak a családom hallotta, és hát természetes, hogy nekik tetszik. Szerintem még akkor is azt mondanák, ha Dini nem foglalkozna velem, és tényleg szörnyű lennék.
- Charlie, nekednincsórád? - hadarom gyorsan, aztán zavartan le is hajtom a fejem, mert... talán nem kéne így egyből a közepébe vágni, mármint... nem tudom, hogy kell ismerkedni, sose próbáltam.
- Ja, szia - jut eszembe, hogy ezt elfelejtettem, és a szemeim is felcsillannak, csak mert eszembe jut. Most már teljes testemmel a fiú felé fordulok, hátha bejön, vagy valami. De ha nem, az sem gond.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2541&post=686471#post686471][b]Csonka-Ramholcz Zsombor - 2017.06.20. 12:36[/b][/url]

A lány teljesen megilletődik, és ettől a fiú is. Mármint ő aztán nem akarta megzavarni a  barna nyugodt perceit, vagy a magánéletében vájkálni, csak érdekelte a hang forrása. És bármennyire is rosszul jöhetne ez most ki, egyáltalán nem bánta meg. A zene mindig is azok közé a dolgok közé tartozott, amit szeretett, és érdekelte. A kutya mellett ez volt a másik kedvenc tevékenysége, habár annyira nem értett hozzá.
- Öhm...de van... - vakargatta a tarkóját. - Én csak...meghallottam az éneked, és hát...elterelted a gondolataimat arról, hogy vissza kéne mennem - mosolygott. Ó igen, ez volt Márton élete első flörtszerűsége. Igazi nagyfiú lesz lassan. Lassan, de magabiztosan.
- Szia - sóhajtotta nevetve. Igazából mind a ketten elég furán festhettek, ráadásul egy külső szemlélő biztos kinevette volna ezt a beszélgetést, és ahogy fel volt építve. De ez zavarta őt a legkevésbé őt. Pláne, amikor a lány felé fordult. Nem csak a hangja, de a kinézete is angyali volt. És ez biztosította róla Mártont, hogy ő ugyan nem akar visszamenni az unalmas irodalomra.
Belépett a terembe, de persze nem túl közel a lányhoz. - Mióta játszol? Nagyon ügyes vagy - próbálkozott a maga ügyefogyott módján.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2541&post=686475#post686475][b]Charlotte Elisabeth Felagund - 2017.06.20. 13:42[/b][/url]

Nagyon furcsa ez a helyzet, de az még furcsább, hogy a fiú még nem ment el. Két mondat után pedig általában visszavonulót fújnak az emberek, amit nem értek túlzottan, de nem is akadok fent ezen, csupán elfogadom.
- Ne haragudj, nem akartam - szontyolodok el, bűnbánó mosolyt eresztve meg. Mert én ezt rosszként fogom fel. Miattam nem ment vissza, és akkor lehet, hogy igazolatlant is kap, és büntibe kerül otthon, miattam. Ez azért szörnyű, ha tudtam volna, hogy ilyen előfordulhat, biztosan nem állok itt neki zenélni. Otthon csak Ash agyára megyek vele, mindig ezt mondja, de szerencsére sosincs otthon, vagy ha mégis, akkor ott van Franci is, és le-trompf-ol-ja. Igen. Ezt csak nemrég tanultam, és még így magamban is muszáj szótagoznom.
- Szia - én is felkacagok, és nem csak örömömben, mert így másodjára már sokkal bátrabban megy, hanem ezen az egész helyzeten. A felnőttek nem így csinálják, láttam, ők valamiért mindig tudják, mit kell mondani, és nem akadnak meg, vagy érzik magukat hülyén, mint én. Márpedig tényleg hülyén érzem magam, és félek attól, hogy rosszat mondok, és kinevet. Pedig jó fej. Jó fej? Most így elsőre az, de elsőre mindenki.
- Születésem óta - vonok óvatosan vállat, mert bárhogy is próbálkozok, épkézláb dátumot nem tudnék mondani. A zene valahogy minden emlékemben ott van.
- Apu barátja is énekes, ő tanít engem is, szerinte van tehetségem, de... én csak szeretem. Persze jó lenne, ha én is énekes lehetnék, de az még nagyon messze van, és Dini azt mondta, hogy ahhoz még sokat kell tanulni - vágok egy grimaszt, észre se véve, hogy bezzeg már megered a nyelvem, és milyen hamar.
- Te szeretsz tanulni? - vannak itt olyanok, akik igen és lepisszegnek, ha nem tudnak nyugiban lecót írni miattam, na őket aztán különösen nem értem. Én szívesebben csinálok bármi mást.
- Szeretnél velem.... - zenélni? Fejezném be, de aztán rájövök, hogy ez így nagyon hülyén hangzana, így csak arrébb ülök a székemmel a zongoránál, hogy Márton maga vágja le, hogy idefér, ha gondolja.