36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas térElisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda
Udvar - Emily Dorothea Fisher hozzászólásai (11 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2019. június 8. 20:14 | Link

Miro  Love
Kinézetem

- Gergő, kérlek.
Erélyesen, de kedvesen szólok rá a világ és a mágustanoda éppen aktuálisan legrosszabb gyerekére. Komolyan mondom, hogy nem lenne, ki kellene találni ezt a kis mocskot. Az elmúlt két hétben mindent elkövetett, hogy kiborítson minden felnőttet. Egy kolléganőt még meg is ríkatott. Próbaidőn volt, és ment is, de velem feleslegesen szórakozik, elvégre Fisher vagyok, ha Valery-t túléltem, akkor képes vagyok egy középsős kiskölyköt is. Legalábbis nagyon remélem, mégis, örülök, hogy Miro ismét itt van.
- Minden rendben van otthon náluk?
Pillantok felé kérdőn, ahogy visszaülök a padra mellé. Ma már jó idő van, és éppen azt mérjük fel, hogy mennyire képesek a koruknak megfelelően viselkedni, milyen a csoportdinamika és az egyéni képességek érdekérvényesítése. Ez egy "csodálatos" új oktatási reform első állomása, és annyira nem vagyok az irányába lelkes, ami nyilván érthető. Nem szeretem a túl kockásított törvényeket, mert hiába mondják, hogy az egyéni érdekérvényesítés meg a képességek felszínre jutása, ha egy gyerek nem a megfelelő módon tehetséges, az már nem is jó nekik, és azért valljuk be, eleve a varázsvilágról beszélünk, nehéz lenne másabbnak lenni.
- Mrs. Westwood.
Eddig ez még nem mondtam neki, de most kipróbáltam, hogy hogyan hangzik, és tetszik, ösztönösen elmosolyodom a szép hangzáson, és azon, hogy milyen könnyedén Miro-hoz tudom passzintani ezt a nevet.
Szál megtekintése

Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2019. június 8. 20:43 | Link

Miro Love

- Én is. Nem ilyen volt.
Eddig mindig olyan kiváló kiskölyök volt, aztán történt valami, és az egyik legerőszakosabb, legsunyibb kölyökké változott. Az anyja csendes, az apját nem nagyon láttam még, állítólag a munkája miatt sokat van távol. Nézem őt, és nem tudom, hova tenni, aztán a kérdésre kicsi elnevetem magam.
- Minden. Stagnálunk.
Nem is igazán tudom, hogy mit is vártam, vagy, hogy mi kellene, hogy ne ezt érezzem. Szeretem Adriant, szerelmet érzek iránta, ebben maximálisan biztos vagyok, hogy abban is, hogy képes vagyok vele akár öt emberöltőnyi időt is leélni, mégis, most valahogy minden túl nyugodt. Túl sokáig vártunk, sok maradt ki, aztán hirtelen lett minden, és olyan szinten, hogy a legtöbb nyúl tőlünk tanulhatná a technikát. Felnőttünk, ő most vizsgázik, orvos lesz, én tanár vagyok. Felelősségteljes emberek, felelősségteljes élete. Egyszerűen furcsa.
- Elköltöztem az előző albérletemből, nem volt szimpi, hogy a néni unokája folyton a szobámba próbált bejutni. Átköltöztem Sárközihez, nyugodtabb sokkal, és ez jó hatással van a tanulmányaimra.
Aminek nagyon örülök, mert a késői kamasz susmogós közeledése mindig felbosszantott, és nem tudtam úgy koncentrálni, mint szerettem volna, de most már jó. Most jókat alszok, kipihent vagyok, és nem a falu másik feléből sétálok be. Ideális.
- De ennyit rólam, te sokkal izgalmasabb vagy. Mindent el kell mesélned!
Szál megtekintése

Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2019. június 8. 21:23 | Link

Miro Love

- Két hete. Egyik napról a másikra lett ilyen. Először csak velünk felnőttekkel lett szemtelen, aztán kezdte el a társait piszkálni.
Nem tudom, hogy mi történt, de hiába kérdeztem bárkit, senkit sem értette, hogy mi a baj ezzel a kicsivel. Ha sok gyerek van az udvaron, akkor a nagyobbakat is, például az én harmadikosaimat is képes piszkálni.
- Olyasmi. Furcsa. Jó, azért nem mondom, hogy rossz, mert nem. Csak kicsit most úgy, megálltunk.
De jók vagyunk együtt, Istenem, de még milyen jók, és amikor ez szóba kerül, mindig arra a következtetésre jutok, hogy erre viszont mindenképpen megérte várni, mert tudom, hogy szeret, hogy boldog velem, hogy meg tudom adni neki azt amire vágyik. Ha nem így lenne, azt mondaná, nem működik velem, és vagy visszamenne Cole-hoz vagy elmenne máshoz, például az angyalához.
- Van egy nő. Aki nem tehet róla, mert nem tett ellenem semmit, de mégis olyan antipatikus nekem, hogy már kínosan érzem magam.
Mondjuk a nem tett semmit, annyira nem igaz, hiszen tett, az évnyitón taktikusan kivillantotta a vállait Adriannek, én pedig nem voltam túl boldog, amikor ezt végignéztem.
- Mintha nyomulni akarna. Fura volt. Nem nézett a szemembe soha.
Tudom, hogy nem könnyű a szemembe nézni, de még Adrian is képes rá, pedig neki aztán minden joga megvan rá, hogy inkább a melleimet bámulja, és mégsem teszi. Az elmékre, ahogy a srác megnyalja az ajkait a szoba ajtajában állva, kiráz a hideg.
- A fehérbe. A zöldet néztem először, de a fehér valahogy nagyon én vagyok. Igazán én.
Nagyon boldog vagyok ott, és örülök neki, hogy olyan helyre költözhettem, ahol nem zavar senkit, ha Adri ott van nálam, és ahol nem zavar meg senki minket
- Mindent.
Egyértelműen mindent szeretnék hallani, hiszen bejárta a világot, feleség, ráadásul egy olyan férfi mellett, akire éveket várt. Mi ez, ha nem csoda? Igazi csoda. Nézem, ahogy új életet lehel az eperbe, és sóhajtok egy aprót.
- Ilyenkor úgy irigykedem, olyan szép az elemi mágia.
Nekem meg a közepes varázslatok is kihívást jelentenek, de legalább kiválóan tudok unikornist az ujjamhoz ragasztani.
- Mindegyik, ne aggódj, uzsonnakor látszik, hogy mennyire megvannak. Ma kakaóscsiga lesz. Sose mossuk ki őket.
Szál megtekintése

Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2019. június 8. 22:24 | Link

Miro Love

- Igen. Ő az, akinek soha nem láttuk az apját.
És talán ez így volt jól és talán a gyerek is jobban járna. Vagy nem tudom, tényleg nem tudom, hogy milyen ember. Néha, mikor itt ülök, és csak nézem őket, azon gondolkozom, vajon jó anya lennék-e és vajon Adrian jó apa lenne-e, és azon is, hogy mi ketten együtt jók lennénk-e. Sokszor gondolom azt, hogy igen. Persze van, amikor vagy benne vagy magamban meging a hitem, de valahogy abban sosem, hogy együtt jók lennénk, hogy boldog gyerekeink lennének. Persze nem most, de egy nap, túl az iskolákon, stabil jövedelemmel, és akkor, amikor már nem egymásnál alszunk, hanem együtt élünk. Adrian jó apa lenne, benne jobban hiszek, mint magamban, de tudom, hogy ő is elszánt, megerősítene. Néha csak szeretném látni a jövőt, hogy megnyugodjak, hogy ne érezzem azt, hogy mellettem elfecsérli az életét, hogy jó társa legyek, hogy tudjam, ez az egész út, amit megtettünk a mai napig, mind a kettőnknek megérte. Néha kétségbeesek, pedig nem kellene.
- Semerre. De ez szerintem az én hibám. Nem volt fokozatosság. Az első csók után azt mondtam neki, hogy nem akarok várni. Hogy semmire sem akarok várni, és talán máshogy kellett volna. De én akartam.
Mint egy tini, nem volt megállás. Első csók, első együttlét, mindent egyetlen éjjel alatt teljesítettem, nem játszottam az elérhetetlent, nem volt virág meg bonbon, nem éreztem szükségét, de sosem kérdeztem, és talán kellett volna előtte beszélnünk, hogy neki ez így jó volt-e. Ajkaimat beharapva figyelem tovább Gergőt, és Adrianre gondolok közben. Hasonlítanak, külsőre.
- Hm? Nem, nem rá. Rám. Vagyis, hát, a khm.
Jobb tenyeremmel körkörös mozdulatot teszek a mellkasom előtt, ezzel kifejezve, hogy merre is orientálódott anno a figyelem.
- És nem, nem volt közöttük semmi, alig ismerem, csak egyszerűen... zavar. Nem tudom miért. Engem eddig soha senki, és Miro, ez annyira kínos.
El se tudom mondani, hogy mennyire, mert tényleg kínban érzem magam miatta, hogy ennyire nem kedvelem a nőt, és nem tudom, hogy miért nem.
- Istenem, akkor tényleg mindent bepótoltatok. Fában? Rendesen kialakított volt, vagy egy csipkebody-val tetted otthonossá?
Kérdezem, mintha nem éppen látványosan utalnék arra, hogy jó volt a buli feléjük. Megpróbálom elképzelni a férjét, miközben fest, és értem, hogy miért mondja azt, hogy gyönyörű. A férfiak, ha valami különlegeset csinálnak, például zenélnek, festenek vagy szavalnak, gyönyörűekké válnak.
- Igen, úgyhogy remélem, hogy többet hoznak, mint amennyit kell, és akkor repetázhatunk is. Isteni az a csiga, de titkos a receptje. Leutánozhatatlan.
Szál megtekintése

Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2019. június 9. 19:53 | Link

Miro Love

A kérdésére az ideálisnál hosszabban tartom bent a levegőmet, tekintetemet továbbra is Gergőn tartva. Számít vajon? Normális esetben számítania kellene, nem? Egy normális világban mondjuk. Az én világom, nos, az valószínűleg nem normális. Sőt, biztosra is mondhatjuk. Rosie egy klinikán fekszik hónapok óta, aminek az a célja, hogy ne haljon bele a kóros soványságba, amibe anyánk kényszerítette, Valery beleőrült abba a tudatba, hogy talán sosem ér majd Rosie nyomába, hogy talán sosem lesz olyan szép, olyan tökéletes. Én éhes voltam, talán már a születésem előtt is, és már az első pillanatban elítélt, mert nem vörösen láttam meg a napvilágot. Nekünk hármunknak talán jobb lett volna, ha csak apánk van, és Cole esetében ugyanez mondható el, mert ő bár nem anyánk fia, mégis számos alkalommal érte lelki és fizikai bántás is.
- Talán, csak bonyolult.
Bonyolult. Bármi lehet bonyolult. Egy nem kívánt terhesség, erőszak, egy önálló döntés, egy sikertelen kapcsolat. Bármi lehet bonyolult, a mai világban pedig ez halmozottan jelen van. Ha azt veszem, Adrian és én sem vagyunk unalmasak, mindig kiváló érzékkel nyúltam bele a dolgokba.
- Egy tizenhét éves, aki amint nagykorú lett, megpróbált a bugyidba jutni?
Kétkedő pillantással nézek Mirora, elhúzom a szám, és megrázom a fejem. Nem, egyáltalán nem volt jó élmény.
- Adriannek nem mondtam el, mert nem akarom, hogy baja essen, és nem a sráctól féltem, hanem a börtöntől.
Mert azért valljuk be, egy ex-MMA bajnoknak, akinek nagy önfegyelme van, egészen addig, van meg ez a szuperképessége, amíg a barátnője, akit szeret, azt nem mondja, hogy a srác gondolt egyet, és amikor aludt, bemászott mellé. Szörnyen kínos volt arra ébredni, hogy a keze a pólóm alatt matat. Nem kellene, ha ezt Adrian megtudná, mert tényleg megölné, és mivel Adrian legilimentor, ezért nem is gondolok erre az esetre, csak merüljön feledésbe.
- Ahh, igen. Tegnap vettem egy nagyon szépet. Fehér, és halványrózsaszín, olyan dekoltázzsal, hogy az már szinte illetlen. Évfordulóra ideális.
Legalábbis oda tervezem. De még pár hét.
Húzom el a számat bánatosan. Az ilyen dátumokat elméletileg a lányok tudják jobban, azonban én mégis elszámoltam magam. Valamiért azt hittem, hogy most leszünk majd fél évesek, de nem, csak a hónap vége felé. Borzalmas, hogy ennyire megállt most az idő, amikor megvan a tökéletes darab.
- Rántott marsszelet? Az mi?
Mármint, én imádom a mars csokit, függő vagyok, de el nem tudom képzelni, hogy a csomagból kivéve valaki még alkosson vele. Az úgy jó, meg kell enni. A kérdésére előbb felhúzom a szemöldökeimet, majd össze.
- Hogy... igen.
Elég sok mindent, de ez most mellékes, mert én azért eszek furcsa dolgokat össze, mert így szokta meg a szervezetem. Farkastörvények Fisheréknél. Remélem azóta felfedezte a padlóléc alatti kincsesbányámat.
- Miro? Ti, védekeztek?
Mert már nem először nyúl a hasához és mert olyan őrült dolgokat mond, hogy kirántana egy marsszeletet.  
Szál megtekintése

Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2019. november 13. 19:13 | Link

Barnabás
Ruhácska

Az ember pénzből él. Akár szőke a haja, akár nem, akár tud ez ellen tenni, akár nem. Nyilván, ha pénzt akarsz, ahhoz dolgoznod kell, és ha dolgozol, akkor nem gubbaszthatsz egy fa törzsében. Komolyan nem, pedig nagyon megpróbálkoztam vele. Hat percig remeteként éltem, aztán vége lett. Pedig még a tea is nagyon finom volt, amit csináltam. Ma erőt vettem magamon, és két napnyi táppénz után bejöttem dolgozni. A hajam szépen felcsavartam a fejem tetejére, de nincs olyan sapkám, amivel el tudnám takarni, meg aztán, ha hetekig ilyen lesz tényleg, akkor essünk túl a bámulási körökön, és lépjünk tovább.
- Szóval, mi is a játék lényege?
Kérdezem a lányaimat az udvaron állva, egy kisebb körben. Az előbb körjátékoztunk, úgy, hogy volt, akinek szuperképessége volt, más féllénnyé vált, megint más sérülést szenvedett, pár gyerek pedig nem kapott semmit. Persze az elején ment a dünnyögés, főleg azért, mert ők senkik voltak, de aztán a játék során szépen lassan összecsiszolódtak, és mindenki megértette a maga részét a játékban.
- Az, hogy segítsünk.
- Az, hogy nem vagyunk különbözőek.
- Az, hogy szeressük egymást mindenhogyan.
Mindegyik válasz helyes, így a zsebemből előhalászok egy marék apró plüsscsigát, és minden válaszadónak két csigát adok. Azoknak, akik nem szóltak hozzá, de részt vettek a játékban pedig egyet. Ez egy barátságosabb formája a versenynek. Mindenkinek van az osztályban egy terráriuma, és az év végéig minden nap másik állatot lehet gyűjteni, berendezni a helyet. Mivel folyamatosan gyűlik az apró sereglet, ezért a kreativitásuk is nő az állandó rendezkedéssel.
- Húsz perc, utána még bent össze kell pakolnunk.
Engedem útjukra a lányokat, akik már szaladnak is szét, hogy játszhassanak egy kicsit, nekem pedig egy fa mögül legyen lehetőségem egy kicsit kukkolni, mivel tudom, hogy Nico most fog elhaladni. Neki még nem jelentem meg így, és valahogy nem is akarok, nem tudom miért, de egyelőre csak a rejtekhelyemről figyelem, ahogy közeledik, majd elsétál a kerítés mellett, miközben magam elé suttogok:
- Szánalmas vagy, Emily
Szál megtekintése

Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2019. november 14. 12:33 | Link

Barnabás

Ilyen lehetett Tatjana élete is az Anyeginben, amikor titkolnia kellett érzéseit, és csak titkon epekedhetett a férfi után, akit valójában szeretett. Azt hiszem, tegnap túl sokáig olvastam, mert teljesen bele tudom képzelni magunkat a helyzetükbe, de azért nem szeretném, hogy ilyen legyen a mi sorsunk is. Csak egy pillantás...
- Jézike!
Sikkantok fel, de nem ugrok a karjaiba, meg semmi ilyesmi, csak hirtelen fordulok meg és lapulok a fához, olyan szorosan, hogy ha akarná, a fa könnyű szerrel magába szippanthatna. Még jó, hogy csak egy sima fa, nincs semmilyen mágikus képessége.
- Én nem kukkoltam senkit, és különben is, nem kell nekem nyíl ahhoz, hogy férfi fogjak.
Húzom fel az orrom mímelt sértettséggel, hogy leplezzem, a hevesen dobogó szívem. Méghogy kukkoló! Hát fel is háborodhatnék, de azért valljuk be, nem lenne jogos. Laposan oldalra is pislogok, de még nem látom jönni, ami talán most nem is baj, mert, ha most jön, és Barnabás meglátja, akkor odamegy hozzá haverkodni, és akkor én sehogy sem tudok majd beosonni feltűnésmentesen. Talán ma tovább maradt bent. Mindenesetre maradok a fa takarásában, teljesen hozzá simulva a törzshöz.
- Mindenki magából indul ki.
Még a nyelvem is kinyújtom felé, ahogy a kezem is, és nagy bambi szemekkel nekiállok pislogni.
- De, talán megbocsátok, ha az ott az én kávém, és nem ezzel akarod elcsábítani Bözsi nénit.
Tudom, hogy nem, mert a néni, bármikor elmegy a kerítés mellett, Barnabást szidja, de abban se vagyok biztos, hogy tudja egyáltalán, hogy ki ő.
- Mit csinálsz a hétvégén?
Szál megtekintése

Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2019. november 14. 13:46 | Link

Barnabás

- Talán csak hasonlítasz valakire. Vagy kettős személyiséged van. Vagy, kedvel. Amikor nem akarjuk, hogy valaki tudja, hogy kedveljük, akkor gonoszkodunk vele.
Mondjuk az inkább a gyerekkor sajátossága, de azt mondják, hogy életünk egy pontján elindulunk vissza a gyerekkorba. Szóval megesik, hogy újra gyerekesen viselkedik Bözsi néni, de igazából csak azt szeretné, hogy Barnika elfogadja a pitéjét. És igen, itt a süteményre gondoltam. Nem másra.
- Félisten vagy!
Azt még nem mondhatom neki, hogy Isten maga, mert egy bögre kávé egy nagyon erős kezdés, de még nem a minden. Arra még egy kicsit gyúrni kell. Viszont átveszem a bögrémet, és átjár a boldogság, ahogy beleszippantok a bögrébe, és az eddigi zavart arcomra széles mosoly telepszik, és a hullámzó mellkasom is elkezd okésba átmenni. Már nem vagyok annyira zavarban, mint voltam. Egy korty boldogság.
- Ah, szeretlek.
Igen, ezt csak gondolni szerettem volna, nem kimondani, nem is nagyon tűnik fel, hogy kint van, elvagyok a magam kis kávéjával, és kicsit talán kábultan pillantok fel, amikor újra megszólal.
- De gondolom, ha lőhetnél magadnak valakit, akkor egy lány lenne az, és nem Bözsi néni vagy... egy fiú.
Komolyan mondom, ha Barnabás itt bejelenti, hogy ő is inkább a fiúk felé húz, akkor elkezdem magamon keresni a jelet, ami ilyen meleg-vonzó, mert mintha tényleg, ez a témakör körülölelne. Lehet, hogy igazából ez egy jel az égiektől, hogy nőkkel kellene kezdenem. De nem, ha belegondolok Nicoba, nem, nagyon nem. Őt semmiképpen sem adnám, akkor sem, ha kiderülne, hogy leszbikus vagyok.
- Nem, csak, én se terveztem semmit a hétvégén, de adnak most pár jó filmet a moziban.
Amíg szőke vagyok, addig nem nagyon szeretnék emberek között lenni, mert szerintem iszonyat hülyén áll, de állítólag nem lehet semmivel leszedni, mert elég erős főzet, hat hét, mire valami rajta marad, de először nagy valószínűség szerint vörös leszek. Kéne vennem egy parókát. Valami kis helyeset.
- Nem, ez nem miattad van. Én...
Gyorsan lépek egyet felé, és nyomok egy hálás puszit az arcára, de próbálok úgy megállni, hogy tényleg ne látszak.
- ... köszönöm a kávét.
Szál megtekintése

Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2019. november 14. 15:07 | Link

Barnabás

- Azt majd meglátjuk, hogy egész vagy-e, előbb még tesztelgetnélek egy kicsit, de a kávé határozottan jó alap. Határozottan.
Szeretem a jellemem fejlődését, a régi Emily ennek a közelében sem járt, de az egyetem és Adrian a legjobbat hozták ki belőlem, végre nem csak az óriás pulcsikba bújó, két szót szólni nem tudó lány vagyok, aki csak az íjjal és a csellóval barátkozik egész nap. Nico azt mondta, hogy ebbe szeretett bele, hogy ennyire független vagyok, hogy ennyire erős és önálló. Sosem hallottam még ilyen elismerő szavakat, és ezzel nem azt mondom, hogy Adrian nem dicsért, csak nála más érdemeimet helyeztük előtérbe. Jó volt egy kicsit a nőiességem mögötti dolgokat is dicsérettel illetni.
- Nem, ez, öhm, az én szuperképességem. Vonzom a meleg férfiakat.
Zavaromban szabad kezemmel megvakarom a tarkómat, és kicsit elpirulva nézek rá, mert ezzel a képességemmel nem nagyon szoktam dicsekedni, és senkit sem akarok megbántani, mert ha mégis úgy van, akkor van, akinek rosszul esik. Nekem nem zavaró, hiszen a bátyám is, Adrian is, csoporttársaim is, barátaim is vannak, akik melegek.
- Aztán, emiatt volt olyan, akit melegnek hittem, de nem volt az, és eléggé megsértődött ezen, szóval kérlek, ne sértődj meg.
Megint bevetem a bambi szemeket, hogy tényleg ne érezze magát rosszul, mert nem ő az első, akinél tévesen ítélem meg, sőt, szívem szerint legyintenék, hogy ugyan, ne aggódjon, hiszen azóta már párszor bebizonyította, hogy nagyon nem a férfiakhoz vonzódik, de az meg azért nem jó, mert akkor meg még a végén azt hinné, hogy így utalok rá, hogy én vele is szívesen tesztelgetnék ilyesmit, de ilyenről szó sincs, esküszöm, csak annyira belezavarodtam ebbe, hogy most már az jön ki, hogy már fejben sem hangzik jól, amit mondani szeretnék, így inkább csak simán összeszorítom az ajkaimat és nem mondok többet. Most nincs itt a helye a magyarázkodásnak.
- Nem szoktál moziba járni?
El is tereli a gondolataimat ez a mondat, mert annyira megdöbbent, hogy egyszerűen leesik az állam. Nem. Szokott. Moziba. Járni. Úristen! Hát most azért kicsit kiégtem ettől a ténytől, hogy ő nem szokott.
- Gondolod, hogy ultrakínos, kettesben ücsörgős sztori lenne, ha elmennénk moziba?
Emelem meg egy kicsit a szemöldököm, és nem tudom, hogy ez most nekem egy erős kritika-e, vagy önmagát minősíti le. Pedig egy helyes férfiról beszélünk, szóval nagyon nem értem, hogy miért mond ilyeneket.
- Szerintem ellenénk mi ketten, de ha nagyon szeretnél hozni valakit, akkor hozhatsz. Úúú, milyen vicces lenne. Te hozod az egyik haverod, én az egyik barátnőm, és akkor már nem olyan kínos. Ki tudja, lehet, hogy összehozunk két magányos szívet. Van haverod, akit elhoznál?
Utoljára módosította:Emily Dorothea Fisher, 2019. november 14. 15:12 Szál megtekintése

Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2019. november 14. 20:11 | Link

Barnabás

- Ha hirtelen meleggé válsz, megkergethetsz, mert akkor esküszöm, hogy el vagyok átkozva, és én hozom a fejedre a dolgot.
Emelem fel a kezeimet megadóan, és nevetve, hogy lássa, komolyan, az én hibám. Kétség sem fér hozzá, hogy ha így lesz, arról én tehetek, én okoztam. Bár fogalmam sincs, hogy mégis hogyan, de tutira az én hibám. Talán anyám átkozott meg még akkor, amikor a születésemkor fekete hajjal és barna szemekkel néztem rá. Van ez így, a gének csúnya játéka.
- Óóó! Hogy ezért lenne kínos! Én nem nagyon randiztam fénykoromban. Mármint, nem nagyon érdekeltem a fiúkat, szóval...későn értem, sokat kellett pótolnom az elmúlt időszakban.
De még mennyi mindent! Gyakorlatilag mindenről lemaradtam, és olyan lettem, mint egy tinédzser, amint rákaptam az ízére, nem tudtam leállni. Nagy valószínűség szerint ez is hozzájárult ahhoz, hogy Adriannel vége legyen, de nem bánom, mert megnyertem magamnak a tökéletes pasit. A gondolatomra, amiben Nico jelenik meg,m megint elsandítok, de nem látom, talán nem is jön, vagy máshogy alakult a mai napja, szóval akkor nem fog ilyen borzalmas állapotomban látni.
- Eddig erre nem is gondoltam, de igazad van, neki mindenképpen szólok. Elviszem előtte szoliba is, hogy úgy legyen színe.
Ha már az a baja Barnabásnak, hogy a gravitáció megviselte a nénik az elmúlt vagy százötven évben, akkor legalább valamit alakítok rajta, hogy megtalálja a belső istennőjét vagy valami ilyesmit. Nem, amúgy tisztelem az időseket, eszembe se jutna, de azért megjegyzem az elmémben, hogyha valaha ki akarok tolni a sráccal, akkor mindenképpen a nénit riadóztassam.
- Rendben, ha nem kell kötelezően üvegezésig inni magam. A legutóbb elég rosszul jártam, és hetekig szívok még miatta.
Bökök a hajamra, ami eléggé látványosan szőke, szóval nem biztos, hogy a következő ilyen után mondjuk azzal szeretnék ébredni, hogy egy I <3 Bánki felirat díszíti a homlokomat, a nyakamat vagy a bal mellemet. Valahogy nagyon nehéz lenne az ingoványos párkapcsolatomat stabil lábakra helyezni, ha egy ilyet bejátszanék. Így is bujkálok, hogy ne lásson ezzel a szőkével. Végül is, hat hét, simán hihető, hogy nem vagyok fogadóképes állapotban. Nem, tudom, hogy nem.
- Viszont a gondolat tetszik. Van pár barátnőm, akik nagyon ellennének egy ilyen ivós-evős mókán, és eléggé szeretek enni, szóval benne vagyok a buliban, főleg, ha hozol egy-két hímet is még. Mondd, hogy mikor és ott leszünk.
Szál megtekintése

Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2019. november 14. 22:15 | Link

Barnabás

Ó, ha tudnád! Mondanám neki, de inkább nem mondom, mert csak belebonyolódnék abba, hogy ne mondjak semmit, de mégis valamit, és közben még a lelkemen is könnyítsek. Hát nem könnyű ez a mostani állapot, de majd ezen is túllépünk, nem? Valahogy biztos.
- Attól még, hogy boszorkány vagyok, nem lettem csodatévő.
Van, amit nem lehet helyrehozni, és ebbe Bözsi nénje mell-lógatós mutatványa is beletartozik. Szerintem furcsa is lenne az amúgy nem kis melleit hirtelen visszaaplikálni. Nem lenne hím a faluban, aki ne fordulna utána, és akkor aztán lenne jó sok baleset azért, mert ilyen szinten feltűnő. Mondjuk az biztos, hogy nagyon élvezné.
- Úúúú Hét perc mennyország! Oké, most győztél meg, hogy erre a bulira el kell mennem. De valami szőrös havert hozzál nekem, mert én azokat a példányokat szeretem.
Azt az egyet szeretem, de ez most tök mellékes, nem akarom, hogy azt higgye, eddig húztam az agyát, most meg kijátszom a "pasim van" kártyát, hogy lekoptassam. Különben is, egy kis iszogatós, sütögetős, kajálós buli még senkit sem ölt meg. Vagyis de, de azért nekem csak több eszem van. Különben is, még egy csomó mindent nem is tud rólam, szeretném lesokkolni, de csak úgy mellékesen megjegyzett dolgokból, mint, amikor megjegyzik, hogy mondjuk milyen nehéz kimozdítani az egyensúlyodból, és felvetik, hogy bírkózol-e, te meg csak ilyen lazán vállat vonsz, hogy dehogy, rúdtáncolok. Na az ilyen sokkolódásokat szeretem, és szerintem Barnabás az én emberem.
- Oké, de ha kevesebb a srác, több a lány, az sem egy rossz felosztás. Élvezhetitek csodás nőim társaságát.
Nekem is csak pár van, de szerintem azért meg fogjuk mi oldani, hogy jó hangulat legyen. Kezdésnek én már nevetek is a megjegyzését.
- Totálisan szándékos. Az olyanokra utaznak, mint te, imádják a félelmet a férfiak szemében.
Még egy kacsintást is megengedek, mielőtt elköszönök tőle, hogy összeszedve a cuccaimat, és a sapkát jól a fejembe húzva elszambázzak haza, hogy aztán mondjuk tanuljak, mielőtt kivágnak az egyetemről. Meg persze megírjam a csodamesés szakdolgozatomat. Ideje volna tán.


// Love Love Love //
Utoljára módosította:Emily Dorothea Fisher, 2019. november 14. 22:16 Szál megtekintése

Udvar - Emily Dorothea Fisher hozzászólásai (11 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas térElisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda