A tanodához alacsony kerítés tartozik csak, senki sem gondolná, hogy rossz szándékkal közelítené meg bárki is. A kerítés inkább csak azt szolgálja, hogy a kisebbek ne kószáljanak el. Elől nem sok hely van, ezt tavasszal önkéntesek és tanulók virágokkal ültetik be. Hátul azonban nagy kert van, gyümölcsfákkal, és rengeteg fajátékkal. Van hinta, mászóka, csúszda, homokozó, annyi, hogy mindenki kényelmesen tud játszani. Tudnak labdázni is, de van lehetőség arra is, hogy pokrócot hozzanak ki magukkal, és azon olvassanak, kártyázzanak vagy beszélgessenek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=682557#post682557][b]Sárközi Alexandra Anna - 2017.05.24. 11:30[/b][/url]

Nem tudom, hogy mire vállalkoztam, de a tény, hogy apa rábólintott, adott nekem egy löketet. Mindig is tartottam a kis gyerekektől, mert egyszerűen úgy gondolom, mi még nem találtuk meg a közös nevezőt, de elértem azt a kort, hogy megpróbáljak ezen változtatni, és Everett úrnak sem árt a segítség.
Ezért is haladok az előkészítő felé, amint vége az óráimnak. Ma még az egyetemre se kell mennem - hála égnek, mert azt már igencsak nehezen viselem -, szóval az egész délutánom rászánhatom a lurkókra. A múlthéten voltam már itt egy pár órát, csak felmérni a helyzetet, meg úgy igazán megtekinteni, hová is csöppentem, és bár akkor pozitív csalódás ért, nem kergetek hiú reményt afelől, hogy ez mindig így lesz.
Viszont vannak szüleim, van egy anyám, aki mindkettőnket felnevelt. Tökéletesek vagyunk? Nem, de határozottan életképesek, és ez a mai világban már elég kell hogy legyen.
- Prücsök, hát te? - pislogok összevont szemöldökkel az udvaron lévő fiúcskára. Nem, nem maga a tény váltja ezt ki belőlem, hogy az udvaron van, sokkal inkább az, hogy más nincs.
- Nem kellene bent lenned, vagy valami? - teszem le a táskám a földre, majd szépen le is guggolok a fiúhoz, hogy egy vonalban legyünk. Apa is folyton ezt csinálja velem, és igen, úgy sokkal könnyebb társalogni vele... vagyis, az alaphoz képest, de az öreggel társalogni sose könnyű. Olyan, mintha azelőtt tudná, mit fogok mondani, mielőtt ténylegesen ki is mondanám azt, s bár próbálok a gondolat felett szemet hunyni, ignorálni azt, azért olykor eszembe jut... igen, mikor van némi saram.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=685113#post685113][b]Sárközi Alexandra Anna - 2017.06.11. 20:53[/b][/url]

Teljesen jó ez így nekem. A családdal ellentétben, én tudtam, hogy nem fogok hazamenni, vagy ha mégis, nem egy hét után. Ami azt illeti, még most sem érzem úgy, hogy át bírnám lépni azt a küszöböt. Annál büszkébb vagyok. És legalább van időm magamra, el tudtam rendezni magamban a dolgaim, igaz ahhoz az is kellett, hogy a világ hálón is offline legyek. A telefont se vettem fel, a kötelezettségeim számát pedig a minimumra csökkentettem. Nem tartott ez tovább három napnál, szerencsére még mindig bennem van a készség, hogy nem állok le sebet nyalogatni. Igen, beláttam, hogy voltak helyzetek, mikor másképp is cselekedhettem volna, de nem fogok eléjük állni és bocsánatért könyörögni, mert egyszerűen nem akarom azt, hogy minden a régi legyen, hisz az nem volt jó. Nekik is jót tesz, hogy kicsit külön vagyok tőlük, megélhetik azt az idillt, amire tulajdonképp vágynak, én meg élvezem, hogy saját életem van.
Nem estem kétségbe, egyszer sem tettem fel magamnak a mi lesz velem kérdést, mert ismerem magam, és ahelyett, hogy leálltam volna, például munkát is találtam. Nem kell nekem a pénzük, sose vágytam teljesen azokra a dolgokra, de ha már lehetett, hülye voltam nemet mondani. És nem, nem fogom a szám jártatni azért, hogy megmagyarázzam ezt nekik, láthatóan teljesen felesleges, mert ők már elkönyveltek így.
- Lili, hagyd Eperkét is játszani a labdával - a lányra kicsit erélyesebben szólok, mikor megint ellöki kisebb társát, aki sírva fakad, mert többszöri próbálkozás után se kaphatja meg az áhított játékot. Lili szemében pedig látom a dühöt, ami belőlem egy elégedett mosolyt csal ki, be nem vallanám, de egyszerűen imádom a csajt. A labda pedig oda is kerül a loknis kislányhoz, Lili meg rájön, hogy van ott a homokozónál pár lány, akik szívesen hallgatják meg, mennyire utál is ő engem.
Mosolyogva csóválom a fejem, mikor odajön hozzám a nő, és közli, segítenem kell valakinek. Igen, mostanság előléptettek R1-sé, aminek nem örülök túlzottan, de szó nélkül hagyom ott őt a gyerekekkel, és lépkedek az előcsarnokba. Közben a zsebemből előhalászom a noteszem, nem ártana tisztában lenni vele, hogy röpke két óra múlva, hová is kell mennem.
- Jó napot, miben segíthetek? - s csak ezután pillantok fel. Az arcomon egyetlen röpke pillanatra fut végig a megütközés, aztán marad is az egész testtartásom is a hivatalos három lépésnél. Elvégre már nem az apám, ezt a pár szót még tisztán hallottam a nyitott ablaknak köszönhetően.
- Ohh játékok, remek, kérem kövessen, megmutatom, hol teheti le - azzal hátat is fordítok neki, majd magabiztos léptekkel indulok meg a folyosó végén lévő ajtó felé, majd  nyakamból előhalászva a kulccsomót, megkeresve az egyik kulcsot, nyitom ki azt.
Bent már a plafonig érnek a játékok, szólni is fogok Thomasnak, hogy nem ártana növelni kicsit a teret, mert neki a heppje, hogy apránként kell odaadni nekik, mert mind hamar tönkremegy.
- A gyerekek imádni fogják, köszönjük - még azt a hivatalos báj mosolyt is megeresztem, amit naponta többször is az arcomra kell varázsolnom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=685115#post685115][b]Sárközi Alexandra Anna - 2017.06.11. 20:55[/b][/url]

Hogy furcsa-e ez a helyzet? Mindenképp, de inkább legyen ez, mint hogy megint egymás nyakának ugorjunk. Nem számítottam rá, hogy felbukkan itt. Tudta, hogy itt is segíthetek, bárkit küldhetett volna maga helyett, és ez azért jól esik, még ha látszólag nem is érdekli a létezésem ténye. Tudom, hogy nem így van, mert itt van, ez ilyen egyszerű.
- Hozhattad volna az enyémeket is, hallottam, hogy el akarod ajándékozni, és van itt pár gyermekotthonos, akik többször hordanák két alkalomnál -  ezt tényleg komolyan közlöm, mert ha már tényleg erre vetemedik, akkor erre a célra tegye, és áldásom rá. Nem, nem ér érvágásként, sőt azt se érzem, hogy a bőröm nyúznák, azok csak ruhák. Többségüket talán fel se vettem, mert dühömben vásároltam meg, és igen… ez az, amiről próbálok leszokni. A költözéskor jó párat ideinterváltam a kastélyba, szóval nem szenvedek belőlük hiányt, így belegondolva, az én méretes ruhásszekrényem tele van csupa haszontalan gönccel.
Biccentve veszem át a borítékot, miután bezártam az ajtót, és hagyom elmenni. Vagyis azt hiszem.
- Nem kérsz egy teát? - szelíden teszem fel a kérdést, vagyis kiáltom utána, még mielőtt kilépne az épületből.
- Van mentás is - teszem még hozzá inkább ezt, semmint, hogy közöljem vele, nagyon ráfér.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=685118#post685118][b]Sárközi Alexandra Anna - 2017.06.11. 20:57[/b][/url]

Nem tudom, hogy volt-e olyan alkalom, mikor az apám így állt előttem, és ez megrémít. Ő meg én vagyunk azok, akik gondosan kerüljék az ilyen állapot látszatát, és ha már arra sincsen kellő energiája, az már semmi jót nem jelent. Összeugrik a gyomrom, megszólal bennem a lelkiismeret, hogy ennek a kiváltó oka, megint csak én vagyok, és pont emiatt tartom még jobb ötletnek azt, hogy külön vagyok tőlük. Nem akarom őt még egyszer így látni.
- Fogytál… - szinte suttogom, ahogy végignézek rajta. A szavak ugyan eljutnak hozzám, de most jobban lefoglal a férfi látványa, akit mindenkinél jobban szeretek. Igen, mindennek ellenére, de úgy vélem, ez a helyes. Én sose mondtam volna, hogy nincs apám, az én számból ez a kifejezés sose fog elhangozni, még akkor sem, ha nagyon mérges vagyok rá.
- Mindig van rád időm, tudod? - próbálom megtorpanásra késztetni.
- És sose iszod meg az egész kávét, két korty után mindig a cserépben landol - mert ez az, amit megfigyeltem, ez is azok közé tartozik, amiket tudok róla, mert figyelek, még ha nem is tűnik úgy, talán soha.
- Az udvaron megvannak nélkülem, az órák folynak, a tanári itt van egy köpésre, neked meg már nagyon eleged lehet a négy falból, ha már hordárkodásra vetemedtél - erre tudok csak tippelni, még a fejem is oldalra döntöm, kérdőn vonva fel a szemöldököm.
- Vettem somlóit, kaphatsz abból is - szakítom meg pár lépéssel a távolságot, hogy aztán némi hezitálás után belekarolva, haladjak vele, már ha tudok hatni rá.
- És itt még úgyse vágtam fel veled… - mosolyodok el halványan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=685253#post685253][b]Sárközi Alexandra Anna - 2017.06.12. 19:20[/b][/url]

Meglepődök, hogy itt van kint, azon meg még jobban, hogy ez senkinek nem tűnik fel. Pedig ahogy elnézem, már szépen elrendezkedett maga körül, így nem pár pillanatról van szó. Na, szép.  Először kicsit meg is illetődök, mert fogalmam sincs, mit kéne tennem. Förmedjek rá, hogy ezt nem szabad? Küldjem vissza terembe, aztán állítsam sarokba? Azt én is nagyon utáltam, így csak szimplán levéve a pulcsim, leterítem a földre, és leülök mellé. Én még úgyis ráérek, gondolom, csak az órák után kell úgyis kezdenem.
- Nagyon szépen rajzolsz – hajolok oda kicsit, hogy megnézzem, mit alkotott éppen, és tényleg meglep, hogy nem kriszkrakszokat, meg pálcikaembereket látok, hanem valamit, amit még értek is.
- Jobb ezt itt kint? Szekálnak bent a társaid? – halkan kérdezem meg, mert hát… még mindig arra próbálok rájönni, miért nincs a többiekkel.
- Nyugi, én nem doblak fel – kacsintok rá jó kedvűen, ennyit csak megtehetek, nem? Nem tanerőnek vagyok itt, csak valakinek, aki segít, meg vélhetően kávét főz. Azt meg senki nem mondta, hogy nem lehetek jóban a gyerekekkel, bár azért kicsit még mindig tartok tőlük.