37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas térElisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda
Jobb oldali szárny - Niadra hozzászólásai (3 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Niadra
INAKTÍV


Sarah Sawyer
offline
RPG hsz: 51
Összes hsz: 65
Írta: 2020. augusztus 18. 21:13 | Link


what you see | szerencsés véletlen

Nem hitte volna, hogy egyszer még őt is elérik az olyan úri huncutságok, mint a fejfájás. Tapasztalat nem lévén persze fogalma sincs, hogy ezt miképp is lehetne csillapítani, így éjszakáját hánykolódva tölti, míg nem végre sikerül álomba merülnie, s reggel felkelvén is érzi még a tompa lüktetést halántékán. Semmi gond, felkel, letusol, haját megmossa és begöndöríti úgy, ahogy Odett tanította neki, majd magára kapja ruháját és megcirógatva Frayne fejét kilép a házból. Most már három hete nem változott át, ami pedig az itteni életet illeti, egészen kezdi megszokni. Szerzett egy nagyon jó barátot, akivel telefonon mindig tudja tartani a kapcsolatot. Most is épp egy üzenetet küld el az Angyal lánynak, amiben egy cuki, kiskutyás videót oszt meg. Hála neki már tudja, hogyan kell pusztán emojik használatával egy egész történetet elmesélni, egész sok rövidítést megtanult és, ha ez nem volna elég, minden létező platformra felkerült. Valamelyik éjjel például streamet nézett és már készíti magát lélekben, hogy segítséget kérjen és lehessen laptopja vagy számítógépe. Odett odáig lesz és vissza.
A tanteremben várja, hogy megérkezzenek lurkói, ugyanis ma a teremben fognak sátrazni. Mivel esőt is mondtak, így nem vállalja be, hogy a gyerekek elázzanak és megfázzanak, s mivel ő hivatalosan kvibli, a kicsik pedig még nem tudnak varázsolni, így az olyan praktikus dolgok, mint a leperex vagy a gyors szárító bűbáj kiesnek. Okosnak kell lennie, amikor eltervezi óráit, így hát ezúttal elmarad a játszóterezés. Ahogy gondolataiba mélyedve nyomkodja újra telefonját, egyszer csak hangos kiabálás és egy boldog kislány arc kerül a látóterébe. Könnyed mozdulattal zárja le a készüléket és hagyja, hogy Natalie megölelje.
- Jó reggelt tündérke - megsimogatja selymes haját, majd a háta mögül felhangzó szavakra könnyedén fordul szembe a tulajdonossal, így már csak fél karral tartja a gyereket. Zéténnyel szembesülve hirtelen ezer és egy kérdése merül fel, többek között azzal kapcsolatban, hogy mégis miért próbálta őt felszedni, ha egyszer ilyen édes kislánya van, amihez jobb esetben tartozik egy anya. Mosolya mégsem lankad, amikor válaszra kerül a sor. - Szia, tedd csak le az egyik asztalhoz - hagyja, hogy Nati a többi gyerekhez rohanjon és őket is üdvözölje, majd a rellonos mellé lép, hisz elvégre ismerősök. Vagy olyasmi. - Nem is tudtam, hogy van gyereked.
Szál megtekintése
Niadra
INAKTÍV


Sarah Sawyer
offline
RPG hsz: 51
Összes hsz: 65
Írta: 2020. augusztus 24. 15:38 | Link


what you see | szerencsés véletlen

Odett azt mondta, nyugodtan vehet pár merészebb darabot, s minek után Emily is hasvillantós szettben nyomta múlt héten, végül meggyőzte magát, hogy belefér. És lássunk csodát, valóban! Azon túl, hogy nem kevés bókot zsebelhetett be érkezése óta, ő is jobban érzi magát ebben a tikkasztó hőségben így, hogy nagyobb bőrfelület marad fedetlenül. Szerencsére szettje így sem mutat kimondottan sokat: nem mélyen dekoltált, ahogy egyéb testtájéki részeit sem engedi láttatni. A minta mondjuk lehet túlzás, de hát minden nem sikerülhet...
Parfümje zöld teára emlékeztet, mely jázminnal keveredik: nem mindennapi kombináció, azonban kellemesen nyugtató hatású és az orrot sem dolgoztatja meg annyira, mint egyéb virágos vagy fűszeres társai. A padnak támaszkodva - így még inkább észrevehető a Zétény és közte húzódó magasságkülönbség - várja a választ, fejét muszáj kissé hátrabiccentenie, hogy tartani tudja a szemkontaktust.
- Mi lehet ebben bonyolult? - szórakozottan veszi el a meghatalmazást és gyorsan átfutja, minden adat és aláírás rajta van-e, mely az elfogadásához szükségeltetik. Mikor a lap aljára ér, biccent egyet és ismét a férfira emeli íriszeit, láthatóan érdeklődve. A kérdésre összevonja szemöldökeit, azonban ez a pillanat nem tart sokáig, gyorsan rendezi vonásait. - Rendben, tőlem nem tudja meg. Diszkréten kezelem majd eme kényes információt - kissé színpadiasan válaszol, s épp ellökné magát a bútortól, hogy visszamenjen helyére, mikor érkezik a következő zavarba ejtő kérdés. A mozdulat épp annak közepén szakad meg, így bár elrugaszkodott, szinte egyből vissza is huppan. Most komolyan randira hívták?
Habozik válaszolni, mert nem tudja, mi a helyes. Egy anyának és egy apának nem egymás mellett van a helye? Bár imádja a gyerekeket, nem hiszi, hogy Zéténynek, vagy akár Natie-nak épp rá lenne szüksége. Mégis, a felajánlás hízelgő és a férfi arcán nyugvó kifejezés valamit megmozdít benne. Mintha azt mondta volna barátője, hogy legyen nyitott és bevállalós, nem? Nos, akkor legyen! - Miért ne hívhatnál? Az persze érdekesebb kérdés, hogy igent mondok-e, de nem derül ki, amíg nem teszed meg - széttárja karjait és érzi, ahogy a benne bujkáló kisördög ébredezik. Most komolyan incselkedik a rellonossal? Nem is gondolta volna, hogy ilyen is lehet.
Szál megtekintése
Niadra
INAKTÍV


Sarah Sawyer
offline
RPG hsz: 51
Összes hsz: 65
Írta: 2020. szeptember 25. 17:38 | Link


what you see | szerencsés véletlen

Erre a kijelentésre némiképp csodálkozva emeli meg fejét, hogy tekintetük találkozhasson. Az első dolog, ami kiszaladna a száján a "wáoh" lenne, de úgy érzi, nem volna helyénvaló így reagálni erre az információra, így inkább csak rendezi vonásait. - Értem - nem firtatja különösebben, mert nincs igazán tisztában az itteni szokásokkal. Akkor a kislány ezek szerint egészen eddig apa nélkül nőtt fel? Akkor ki tanította meg arra, hogy miképp védje meg magát? Náluk öt-hat évesen már fegyverekkel is gyakorolnak, hiszen kevés olyan dolog van, ami fontosabb az önvédelemnél. Meg amúgy is, ezer és egy történetet tudna mesélni, amit apja combján ücsörögve ismert meg, fel sem éri ép ésszel, hogy lehet ilyen kiegyensúlyozott ez a lány. Eközben pedig megfordul fejében, vajon Zétény hogyan élheti meg azt, hogy ennyi év mit sem sejtés után a nyakába szakad egy gyerek, akinek idáig nem lehetett igazán apja, most pedig, hogy lehetne, a kapcsolatok szövevényes hálójában találja magát. Nehéz kérdés, mi lenne a helyes döntés egy ilyen kényes helyzetben, így nem bírálja egyik felet sem, inkább csak megállapítja, hogy az itteni mágusok nagyon furák.
- Valami rosszat mondtam? - értetlenül pislog fel, ebből kifolyólag el is bizonytalanodik szavai helyességében. Odett is mondta már, hogy gyakran fogalmaz úgy, mint egy űrlény, de mivel fogalma sem volt arról, hogy mi az az űrlény, nagyon elölről kellett kezdeniük a dolgokat. Azóta persze sokat fejlődött és királyian nemesi nyelvezetét egy némiképp modernebb változatra cserélte. Úgy tűnik, akadnak még rések a pajzson.
- Mmm, a ma este sajnos nem jó, de a hétvégém szabad, szóval ha szombaton vagy vasárnap ráérsz, akkor megihatnánk valamit - kedvesen mosolyodik el és, bár ő maga nem veszi észre, egy enyhe pír arcára kúszik. Akkor ezek szerint épp az előbb mondott igent egy randevú nevezetű találkozóra? És ez vajon mivel jár? Mindenképp beszélnie kell barátnőjével, már csak azért is, mert ő ismeri Zétényt, legalábbis a legutóbb erre célozgatott, mikor kiderült, hogy ők ketten már találkoztak. Jaj egek, hiszen még csókolózni sem csókolózott soha senkivel, teljesen be fogja magát égetni! Elmúlt húsz éves - legalábbis emberi léptékben, zergben ne is kérdezze senki - és még egy nyamvadt smárja sem volt. Jó ég! Tuti égés lesz a hétvége!
Szál megtekintése
Jobb oldali szárny - Niadra hozzászólásai (3 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas térElisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda