A tanodában a tantermek az alábbi módon helyezkednek el: KATT. Azon termek, melyek neve mellett a "normális" kifejezés áll, így, vagy nagyon apró változtatásokkal, hasonlóan néznek ki:


A külön leírást kapott helyiségek pedig itt tekinthetőek meg:

- Északi szárny - Mágiatörténet tanterem

A diákok váltig állítják, hogy ez a terem van a legjobban kivilágítva. Az ablakokon nem helyezkedik el sötétítő függöny, és még ha jobb fényben is tetszeleg az egész tanterem, az ifjú tanár szereti felkapcsolni a lámpákat, amivel még az ásítozó diákokat is fel tudja rázni. A fal a világoskék színet kapta, hogy ne terhelje meg annyira a szemeket mint bármilyen sötétebb szín. Egy tábla, egy kép az igazgatóról, és egy térkép található meg a falon, illetve évszaknak megfelelően a professzor megszokta engedeni a díszítést is. A tanári asztal egy tucat ódon könyvet és megsárgult pergament tartalmaz katonás sorrendben, az egyik fiókban pedig isteni finom puhacukorka kínálgatja magát. A táblára minden nap fel vannak vezetve a feladatok, illetve a bonyolult szakszavakat lehet rajta olvasni néha napján. A padok és a székek régiek és komótosak, egyáltalán nem a kényelmet szolgálják, bár még nem panaszkodtak az alkalmasságukra. Minden padban megtalálható egy tárgyi segítő kalauz, hogy az önálló munka során a diákok a legmegfelelőbb válaszokat tudják adni a kis segítséggel. Nincs szükség rá hogy hangosan beszéljenek, mert éppen a megfelelő hangerő hallatszódik vissza a falakról.

- Keleti szárny - Gemmológia Terem

Közepes méretű kör alaprajzú teremre nyílik a masszív tölgyfa ajtó. A bejárattal szemben lévő falba van beépítve a tábla, előtte tanári asztal és szék áll, melyek egyaránt meleg barna faragott mahagónifából készültek. Körben a fal mentén, a tábla két oldalán, közel három méter magasságig ásványokat és csiszolt köveket rejtő tárlók és szekrények sorakoznak. Egyhangúságukat a plafonig érő széles párkányú ablakok, törik meg, rajtuk a szükség szerint koromsötétet adó nehéz, bordó brokát függönyök lógnak. Balra a tanári asztal mellett a terem közepe felé egy betegágy áll, rajta egy teljesen és minden porcikájában eleven emberre hasonlító bábu fekszik. Órák alatt ez a „szemléltetőeszköz” életre kel és produkálja az épp tanult ásvány által gyógyítható minden nyavalya, ragály és kórkép összes tünetét. A bejárati ajtó mellett a diákok asztalai és székei sorakoznak ketté osztva, félkör alakban, három-három sorban összesen huszonnégy hellyel. Az asztalok mindegyikén mikroszkóp, kézi nagyító és szükség szerint ultraviola fénnyel is világító, megbűvölt gyertya található. Minden eszköz bűbájjal van levédve, így senki sem tudja kicsempészni őket a teremből, éppúgy ahogy egyetlen más tárgyat vagy követ sem. A helységben emellett az órák alatt hatás blokkoló úgy nevezett „aura-gát” igézet vetül a diákokra, melyet a tanárnő akkor old fel vagy gyengít meg, ha a tanult anyag azt megkívánja.

- Keleti szárny - Rúnatan tanterem

A Rúnatan terem a Keleti szárny második emeletén található. Ahogy belépsz a terembe, egy hatalmas termet látsz, nagy ablakokkal, melyeken nincs függöny, így sok természetes fény tud bejönni a terembe. A terembe lépve négy nagy kerekasztal van, melyekhez 10 szék tartozik, így minden asztalhoz 10 diák tud leülni. A falon a Rúna ABC, rajok, illetve a sarokban tárgyak találhatóak. A terem végében található a tanári asztal, és szék ami mögött egy tábla van. A tábla két oldalán, két üveges szekrény van. Az egyikben csak könyvek vannak, a másikban a tantárgyhoz kapcsolódó tárgyak. A plafonról két nagy csillár lóg le, melyeken gyertyatartók és gyertyák vannak.

- Keleti szárny - Önismeret és Pszichológiai alapismeretek tanterem

Átlagos.

- Nyugati szárny - Bájitaltan tanterem

A terem ajtajából már érdekes illatok szállnak tova. Hogy mitől ered, az egy fogós kérdés, mivel nem tudni a választ. De ha belépsz, talán okosabb leszel.
Ahogy ez megtörténik, egy tökéletes kis kotyvasztó "boszorkánytanyát" találsz. Legelöl van a tanári katedra robosztus íróasztallal. Közvetlenül mellette egy nagyobb üst, azt a célt szolgálva, hogy a Professzor is tudjon dolgozni, ha úgy tartja kedve.
Hátrébb pedig egy fekete tábla ácsorog falábakon.
Minden kör alakú padhoz négy ember fér oda az órán, és tud kényelmesen dolgozni. A pad felületét olyan varázslattal kezelték, hogy minden szennyeződés könnyen lejön róla. Ámbár így is jól látni égési, és más nyomokat, ami árulkodik egyes diák bakikról.
Az egyik részén azonban kisebb mélyedés van, ami pont megfelelő az üstök számára.
A falak mentén polcos szekrények sorakoznak. Egy részükön könyvek, másokon különös formában és színben pompázó különös üvegcsék, fiolák. Nem biztos, hogy kíváncsi vagy rá, mik vannak benne…
A méteres ablakok között élő növények kaptak helyet. Jobb, ha vigyázol a tanári asztalhoz közelebb eső cserepes növénnyel, mert bár fehér, szende mivolta ártatlannak mutatja, nagyot tud ám harapni! Főleg ha éhes.
Azon a falrészen, ahol nincs se ablak, se polc, képek lógnak. Mind valamilyen növényt ábrázol, általában megnevezve egyes részeit. Egy helyen, körülbelül középen van egy béka festmény. Lakója nem túl aktív, de ha arra jár egy légy vagy bogár, menten felélénkül és elkapja azt ragadós, hosszú nyelvével. Olykor viccből, a diákok holmiját is eltulajdonítja. Igaz, akkor csak meg kell böknöd a hasát a pálcáddal, és visszaadja. Csak ne túl erősen, mert lehet, hogy mást is!

- Nyugati szárny - Káros Szerek Ismerete és Ragálytan tanterem

Patináns rend, makulátlan tisztaság, minőségi alapanyagok, eszközök és műszerek. Kell ennél több? A teremben a nagy asztalnál több üst is helyet kapott, ezeket ha éppen az anyag úgy kívánja használatba is lehet venni, ám mivel legtöbbször ez nem indokolt, kényelmes kettes padok is várnak a tanulni vágyókra. A tanári asztal szent és sérthetetlen, a polcokon sorakozó üvegcsékhez engedély nélkül nem nyúlunk... És végképp nem törünk el semmit, ha nem akarunk magunkra zúdítani mindenféle kellemetlen bőrkiütést, no és persze kivívni a Tanárnő haragját.

- Nyugati szárny - Bűbájtan tanterem

A Nyugati szárny első emeletén található a bűbájtan-terem. Egy világosbarna, egyszerű faajtón kell belépniük az órára látogató diákoknak ahhoz, hogy helyet foglaljanak a padsorok valamelyikében. A terem bármikor szabadon látogatható és használható, a kijárási tilalom kezdetén azonban működésbe lépnek a rendszeresen karbantartott riasztóbűbájok. Odabenn meglehetősen összezsúfolt hely áll rendelkezésünkre. A tanári asztal a terem végén található, farkasszemet nézve a bejárattal és a diákokkal. A tanári övezet közelében mindenféle olyan segédeszköz fellelhető, ami az óratartáshoz kell. A padokban bárki kényelmesen elférhet, egyetlen fiókjukban pedig mindig akad egy üres lap, penna vagy éppen tintásüveg.  A falakon a tantárgyhoz köthető neves bűbájfeltalálók és tankönyvírók portréi köszönnek vissza.
A bűbájtan szekció azonban nem itt ér véget. A bejárattól nézve a tanári asztaltól jobbra található egy kis ajtó. Innen nyílik a szertár, ahol a bűbájok gyakorlásához szükséges felszereléseket tárolják. Az ide való belépés csak a szaktanárral együtt lehetséges. Annak ellenére, hogy egy szertárról van szó, meglehetősen nagy helyiség ez, hiszen itt lehetősége van a csoportnak a gyakorlásra is.

- Nyugati szárny - Sötét Varázslatok Kivédése - Melodimágia tanterem

Aki belép az égerfa ajtón, egy klasszikus, kissé talán régies – vagy legalábbis a projektorok és okostáblák előtti időből való – tantermet pillant meg, amely elég tágas ahhoz, hogy befogadja az egy évfolyamhoz tartozó diákokat mind a négy házból. Kinézetre meglehetősen átlagos a többnyire egyszemélyes padokkal, s a helyiség végében álló nagy, zöld táblával, melytől nem messze egy szekrény található, tele mindenféle kellékkel, amikre az órákon szükség lehet, ám ennek az ajtaját csak tanár nyithatja ki. Azok a diákok, akik esetleg mégis megpróbálkoznak a feltárásával, többnyire a gyengélkedőn végzik – egy átoknak köszönhetően minden illetéktelen arcán hatalmas pattanások jelennek meg, hogy kirajzolják az „idióta” feliratot, s ezek eltüntetéséhez bizonyosan szükség van gyógyítói segítségre.
A tábla másik oldalán időnként egy zongora áll, de ha nincs használatban, többnyire a terem másik végében található függöny mögött rejtőzik, ahová a berendezés többi tagja is kerül, ha a helyiséget párbajozásra, vagy gyakorlati oktatásra akarják használni. A terem függöny mögött rejtőző fele korántsem állandó- néha csak a zongora vagy a padok tárolására szolgál, azonban ha a tanár húzza el, akkor elképzelésének megfelelő táj tárul a szemek elé. Ez egyrészt a terepgyakorlatokhoz szolgál, mivel itt elengedhetők kisebb sötét lények, másrészt, mivel zárt helyiségről van szó, a tanár határozza meg az időjárást és egyéb körülményeket, kontroll alatt tartva a környezetet.
Bár a terembe be lehet menni tanári engedély nélkül, párbajozni, vagy felügyelet nélkül varázsolni tilos, és büntetőmunkát von maga után – vagy ami esetenként rosszabb, egy látogatást Serennél. A függöny mögötti részhez is hozzá lehet férni, ami a kívánságok terméhez hasonló tulajdonságokkal bír egy diák által irányítva, tehát valódi veszélyekkel vagy varázslényekkel találkozni nem lehet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=792315#post792315][b]Ivanich R. Benett - 2020.02.07. 15:47[/b][/url]

Unott kézmozdulatokkal firkantgatok a füzetembe, a sercegő papír zaját a tanár úr egyre fáradó hangja nyomja el. Nyakunkon a vizsgaidőszak, az utolsó órákon pedig a kevésbé veszélyes bestiák vannak terítéken. Próbálok valami épkézláb jegyzetet készíteni, gondolataim azonban a lecke végéhez közeledve egyre inkább elkalandoznak. Megvakarom az orromat, úgy görnyedek előre a padban, lassan már tűkön ülve az izgalomtól. Perceken belül vége az órának, az  évfolyamtársaim is türelmetlenül fészkelődnek a helyükön. Körbepillantok a termen, majd Karola felé fordulok. Nem sokkal arrébb ül tőlem, ezért korábban is előfordult már, hogy galacsinokba gyűrt üzeneteket váltottunk egymással.
"Sietsz óra után?" - görbítem komótosan a betűket egy kitépett cetlire, amit aprócska labda méretűre formázok tenyereim közt, majd egy ügyetlen mozdulattal hajítom el neki. Mindezt úgy, hogy a tanár ebből mit sem érzékeljen. Nem lenne jó, ha pontlevonást vagy büntetőmunkát vonna maga után a figyelmetlenségem. Mondjuk amilyen jó tanulónak számítok, nem hiszem, hogy szigorúan venné, maximum a csoport előtt tartana fejmosást. Lelkesen rágni kezdem a körmeimet, fél szemmel a reakcióját lesve. A zsebemben ott lapul az ajándék, amit napok óta lázasan készítettem a kiengesztelésére. De végre elkészült, és már nem tudok tovább várni az odaadásával. Késő estig maradtam fenn, hogy miután eltanultam a technikát, a béna próbálkozásaimat követően megtervezzem neki a fehér barátságkarkötőt. Tudom, hogy azóta rendeződött köztünk az elhidegülés, de jobbnak érzem, ha bocsánatot kérek tőle ezzel a kis aprósággal. Kérdés, hogy mit szól majd hozzá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=792604#post792604][b]Ivanich R. Benett - 2020.02.10. 03:13[/b][/url]

Nem vagyok jó célzó, kis híján az arcának sikerül dobnom a galacsint, mely végül a válláról pattan le a földre. Ijedt grimaszom után megkönnyebbülten lélegzek fel. Ugyan nincsen semmi személyes az üzenetemben, mégsem lennék valami boldog, ha egy csoporttársam kaparintaná meg. Még csak az hiányzik, hogy felnyomjon a tanerőnél. Ahogy kiveszem, Karola gondolatai is valahol máshol járnak ezen az órán. És igen, ha a jobb tanulók unják az agyukat, akkor ott nagy a baj. Ezzel nem a tanáromat akarom bántani, de sosem értettem, hogy miért nem lehet jobban tagolni az időt. Pillanatokon belül vége az órának, erre még mindig gőzerővel kell írni, pedig biztosan csak mindent le akar adni a vizsga előtt. Nagyon fájnak már az ujjaim a penna szorongatásától.
Rosszfiúsan rákacsintok, amikor észrevesz. Remélem nem csalódik, hogy csak én keresem, de hát legjobb barátok vagyunk, vagy mi. Ha egymás mellett ülnénk, végigpofáznánk az órát. Hamar felfigyelt erre a tanári kar annak idején, azóta szétültetve mindketten megpróbálunk a tanulásra koncentrálni, azon kívül viszont simán pótoljuk a csevejt. Elnézem, amint izgatottan kicsomagolja az üzenetet, kezemmel majdnem elkapom röptében a válaszát, csupán a tanár közeli pillantása akadályoz meg. Így ijedten visszarántom a karomat magam mellé, de szerencsére megúszom a felelősségre vonást. Várok egy kicsit, hogy a lábammal magam alá halászhassam a fecnit, amit egy gyors mozdulattal veszek fel.
"Ja" - írom rá lóbetűkkel a válaszomat, majd sietősen juttatom neki vissza. Amint végre szélnek eresztenek bennünket, felhagyok a jegyzeteléssel, majd ráérősen pakolászni kezdek. Feltűnésmentes akarok maradni, jó lenne ha elszivárogna a csapat, amikor sor kerülne az átadásra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=793295#post793295][b]Ivanich R. Benett - 2020.02.12. 01:48[/b][/url]

Szerintem bőven az anyaggal akar haladni ahelyett, hogy az utolsó percekben nekiállna minket fegyelmezni, ugyanis szorít az idő, a vizsgák a küszöbön állva várják, hogy minden maradék időmtől megfosszanak. A tanár úr tudja rólam szerintem, hogy szorgalmas vagyok, persze nem mondom, hogy itt és most levizsgáznék nála sikeresen, sőt... Hasonlóan izgulok, mint amikor először a kastélyba kerültem. Az is igaz, hogy még van néhány hetünk az ismétlésre, csak én sietek ennyire előre, és számolgatom a napokat, hogy miként tervezzem meg jól a tanulásomat. Most először fogok ténylegesen bizonyítani arról, amit ezidáig a varázsvilágról tanultam, ráadásul vannak köztük elég nagy nevek, akik előtt oltári gáz lenne beégnem. Szeretném, ha a családom legalább a tanulmányi eredményeim miatt büszke lenne rám, és nem hoznék szégyent apai nagybátyám varázslóira sem, pláne hogy vették a fáradtságot és foglalkoztak velem, hogy iskolaképes állapotba kerüljek szeptemberre. Basszus, mennyire rohan az idő... Maradnék még diák, ameddig csak lehet. Mondjuk ezeken az órákon is halálra tudom magam unni egy idő után, bármennyire is erősködöm, hogy amúgy érdekel a varázsvilág.
Sietős válaszom után majdnem elnevetem magam, amikor a galacsin a hajában köt ki. Szegény Karola mit ki nem kell, hogy bírjon miattam. Még egy utolsó gondolat, zárójeles megjegyzés a tanerő részéről az óra végére, illetve az eddig tanultak összefoglalása, hogy rendszerben lássuk a dolgokat, majd a következő óránk anyagának rövid beharangozása marad hátra. Mindent gondosan felvések a füzetembe, hogy később könnyebben tudjam megtanulni, és még a szorgalmira is jusson idő. Mert hát nemhiába esélyes az az idei házkupa, meg kéne nyerni végre. Néha azért a lányra pillantok, aztán hangos zsivaj tölti be a termet, mindenki rohan a dolgára. A nagyszünet után az átváltoztatástan csodái várnak rám valamikor, emiatt nem vagyok még mára teljesen kötetlen.
Félve kapom fel a fejem Karola barátnőjének visszaszólására az ajtóból, ami láthatóan neki is feltűnik. Felsóhajtok, hogy nem sikerül magával rángatnia a barátomat, mégiscsak jó érzés valakinek nagy ritkán a fontosabbnak lenni. Féloldalasan kacsintok egyet Karolának az ügyes füllentésére.
- Nagyjából... azt hiszem - gondolkodom el csendesen, miközben felemelkedek a padból és megállok előtte. - Valamelyik hétvégén nem lógunk megint a cukorkaboltban? Akár a többiekkel is - vonok vállat, majd megköszörülöm a torkomat. Jobbnak látom kicsit húzni az időt, mielőtt rátérnék a lényegre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=794603#post794603][b]Ivanich R. Benett - 2020.02.18. 02:36[/b][/url]

Ez az óra azért is fura, mert nem érzem úgy, hogy a sötét varázslatok kivédéséhez kapcsolódna a témánk. Kicsit olyan, mintha egy újabb legendás lények gondozása órán lennék, vagy valami hasonló. Semmi bajom nincs a mágikus állatokkal, viszont a pálcahasználat sokkal jobban izgat. Nyugtalanít, hogy számos varázslatot nem tudok még, amit az iskolába járó diáktársaim már igen, amikor pedig fitogtatják az ismereteiket, bénának érzem magam előttük. Hiába a sok szorgalmi, legszívesebben már a másodéves tananyagot bújnám, ha lenne rá időm. Csak azért nem vágtam még bele, mert lebeszéltek a kékek, s magam is beláttam, hogy nem jó ötlet azelőtt idekeverni a jövő év varázsigéit, hogy sikeresen letudtam volna az idei vizsgákat.
- Egyelőre nyugtom van tőle - nevetem el magam. Még én is meglepődöm, hogy milyen lelkesen tudjuk őt gúnyolni. Pedig Karola még nem is tud mindent! Akkor utálná csak igazán. Jegyzeteimet egy kisebb kupacba rendezve ölelem a mellkasomhoz, miközben egyik lábamról a másikra helyezem a súlyt. - Nem kell elnézést kérned - mentegetőzöm, hiszen jól ismeri a véleményemet.
Nagyon izgatott vagyok, kissé gépiesen is mozgok, s ha másból nem, már a gesztusaimból leszűrheti, hogy készülök valamire. Nagyon jó emberismerőnek gondolom a barátomat, de általánosságban is kiváló megfigyelő. Szeretem meghallgatni a tanácsait, még ha fáj is néha az igazság. Az biztos, hogy ő legalább őszinte velem... Tudtommal. Szóval engem is kiismert már szerintem, így biztos vagyok benne, hogy nem tudom sokáig titkolni a szándékaimat, mégis húzom egy kicsit az időt az édességbolti látogatással.
- Nos, őőő... az jó. Nézd, igazából csak bocsánatot szerettem volna kérni  múltkoriért, hogy egy ideig kerültelek - vakarom meg a fejem, miközben a lábainkat bámulom, egyik kezemmel pedig hosszú másodpercek alatt előkotorászom az ajándékát. - Ezt a karkötőt neked csináltam. Ilyen barátságkarkötő, vagy mi... Ez meg itt az enyém. Beletelt pár órába, mire ilyen lett - mormogom megilletődve a magyarázatom, ahogy mancsomban felmutatom neki a két gyöngyszemet, majd kíváncsi szemekkel átadom az ezüstös sajátját.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=794751#post794751][b]Ivanich R. Benett - 2020.02.19. 00:54[/b][/url]

Szerényen vállat vonok, mikor tudásával élcelődik. Ezektől a komolytalan fenyegetéseitől mindig apró mosolyra húzódik a szám. Még mindig nem tudom hová tenni a barátságunkat. Túl szép és jólelkű lány ahhoz, hogy velem lógjon. Kicsit akár úgy is festhet a mai gesztusom, mintha ezekkel az apró ajándékokkal akarnám megtartani magamnak. Pedig szó sincs erről. Az már inkább megfordul a fejemben, hogy csak szánalomból olyan kedves hozzám. Szuper lenne, ha egyszer átjöhetne hozzánk az egyik szünetben. A többiek biztosan szívesen megismernék, amilyen mókás figura tud lenni. A testvéreim biztosan elájulnának, hogy micsoda határozott lány került mellém, akivel tényleg kiegészítjük egymást. Biztosan cukkolnának, hogy miért nem jövünk össze. Ugyanúgy a háztársaim támogatása is nehéz falat számomra. Én tényleg nem gondoltam volna, hogy mellém állnak, ha egy kicsit is bal lábbal kelek fel például. De úgy látszik ennyit tesz, ha egész nap össze vagyunk zárva.
- Tessék - rögvest szélesebb lesz a vigyorom, mikor Karola reakcióját nézem. Egészen elvörösödik a fejem, s alig bírom ki, hogy ne kuncogjak fel az izgalomtól. Nem akarom megsiratni szegényt, pedig közel van hozzá, ami különösen megdobogtatja a szívem. Készségesen a kezébe adom az övét, de persze hagyom, hogy a saját páromat is megcsodálhassa. Mindkettő jó minőségű fonalból készült, nem kevés óra alatt. Az elején muszáj volt megkérnem az egyik lány segítségét, aztán az ágy sarkának kötözve készítettem el a jellegzetes mintázatot. - Nincs mit. Örülök - szólalok meg halkan, szoros ölelése után. Imádom egyébként az öleléseit, mindig feltölt energiával. Már ezért megérte bajlódnom vele. Néha ilyen kis apróságok többet érnek a drága ajándékoknál.
- Természetesen! És most már nagyban pózolhatunk, ha együtt megyünk valahová - forgatom meg a csuklómat teátrálisan, miután rákerül a sajátom. Persze le kell, hogy tegyem a könyvkupacomat egy pillanatra, de segítek neki is felhelyezni az ajándékát. - Mondtam én, hogy jóvá fogom tenni. Nem is gondoltad volna, mi? - büszkélkedem az ötletemmel, hangomban nagy elégedettséggel. Itt volt az ideje egy ilyennek, hiszen kisebb-nagyobb megpróbáltatásokat is túlélt már a kapcsolatunk.
- Még tanulom, ezek csak kivételesen sikerültek jól. Tudod, hogy alapból béna vagyok az ilyenekhez - mentegetőzöm, de persze nagyon is jólesik a bókja, amit aközben hallgatok, ahogy összeméregetem a karjaink.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=795317#post795317][b]Ivanich R. Benett - 2020.02.22. 20:27[/b][/url]

- Hát igen... Köszönöm... - válaszolgatok szerényen a dicséreteire. Még fel is nevetek egy pillanatra a büszkeségtől, hogy ezentúl szemmel látható nyoma is lesz a barátságunknak. Persze nem hiszem, hogy sokaknak fel fog tűnni a csuklónkon virító karkötő, de attól még úgy érzem, hogy időt és energiát nem sajnálva el kellett készítenem számára ezt a kis ajándékot, hogy jóvátegyem a korábbi viselkedésemet. És elsősorban azt, hogy kételkedtem a kapcsolatunkban... Amit persze nehéz volt az elején elhinnem, hogy megmarad, és tényleg találok valakit a kastélyban, akire támaszkodhatok és felvidíthat a nehéz időkben.
- Hát... a rajzolás azért jobban megy, meg úgy az elméleti dolgok - vonom meg a vállam, ahogy elgondolkodom. Meg kéne sértődjek a szavain? Nem hiszem, mert tényleg elég fura, hogy milyen könnyen meg tudtam tanulni a készítését, csak a fonalak helyes sorrendjét kellett memorizálnom, aztán kis segítséggel ment magától pár alkalom után. Még jó, hogy nem tudja a technikát, hiszen valóban nem egy bonyolult művelet, még a végén ő is könnyedén nekifoghat a gyártásnak, de akkor lelőném a poént. Így minden bizonnyal jobban fogja tudni értékelni, hogy kapott tőlem egy saját, személyre szabottat.
- Áh, nincs nekem időm ilyenekre. Kivételes alkalom volt... Jaj, hagyd csak, tényleg. Ezt mondom azért adtam, mert kinéztem belőletek, hogy volt köztetek valami - legyintek a kezemmel, az utolsó mondatot egészen halkan jegyezve meg, mintha csak attól tartanék, hogy valaki visszalopódzik az üressé vált tanterembe.
Kacsintására elvörösödöm, majd azért cinkosul viszonozom, s még a nyelvemmel is csettintek egyet. Szeretem a kihívásokat, ahogy azt is tudom, hogy meglepetések terén őt se kell féltenem. Vagy így, vagy úgy, de csavart tud vinni a történetbe, gondolok például a múltkori megviccelésére a laborban, amivel a szívbajt hozta rám. Vagy a báli viselkedése, na azt se néztem volna ki belőle.
- Valamit megbeszélhetünk - bólogatok a javaslatára, miszerint álljunk neki újra bájitalt főzni. Idegesen billegni kezdek előtte, ahogy belekezd hosszabb monológjába. Egyre inkább elsápadok, mert már szinte rögtön a legrosszabbra gondolok. Tekintetem a földre szegezem, mint aki rá se mer nézni, nehogy kiolvashasson valamit a szememből. Teljesen kétségbeesek, annyira váratlanul érint a megkérdezése. Főleg, hogy a legjobb barátomról van szó, akinek nem lenne szabad hazudnom.
- Én... - hümmögök hosszan, miután egy nagy levegőt veszek. - Hogy ki? - ráncolom össze a szemöldökömet. Delacroix? Furcsa így hallani valakitől Theont, nekem annyira a keresztneve ragad meg.
- Jaaa, Theon. Ezek csak pletykák, Karola. Azért pletykarovat. Ne aggódj, minden rendben - nyelek egy nagyot. Nem szeretném megszegni a fiúnak tett eskümet, főleg a legutóbbi fejlemények miatt. Ezért hát próbálok a lehető legnagyobb határozottsággal válaszolni. Azt hiszem, egyelőre tényleg ura vagyok a helyzetnek, és nincs miért aggódnia Karolának sem. Nehéz helyzetben vagyok, mert tudom, hogy csak jót akar és félt engem, de mintha nem kéne mitől óvnia. Tanácstalanul megvakarom a fejem.
- Úgy nézek ki, mint aki nincs jól? - nevetek kínosan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=795549#post795549][b]Ivanich R. Benett - 2020.02.24. 02:04[/b][/url]

Lefoglal a saját kis mentegetőzésem, amiért túl nagy jelentőséget tulajdonítottam Márk megjelenésének kettőnk kapcsolatában, na meg a tudat, hogy a karkötővel pontot tehetek a félreértésünk végére. Ami azt illeti, néha meglehetősen túlreagálok valamit, máskor betegesen ragaszkodom azokhoz, akik a biztos pontot jelentik számomra. Utálnám magam, ha egy rossz húzásom végett veszíteném el őt. Sok szarságon megyek keresztül, és bár az otthoniakat jegelni tudom a következő hazautazásomig, a Tejföllel való vívódásaim során jólesik az ő támogatása, még ha sajnos nem is vallhatom be neki, hogy mi szövődik közöttünk. Szerintem érthető, hogy a mostani lelkiállapotomban nem igazán vagyok felkészülve arra, hogy beleszerelmesedjen valakibe, aki elvonná tőlem Karola figyelmét. Egyébként is távol akartam őt tartani a kis problémáimtól, amíg ki nem szedte belőlem nagy nehezen, hogy mi a helyzet. Azóta úgy érzem, hogy őszintének kell lennem vele. Szeretném neki azt is elmondani, hogy aggódom a jövőnkért, de szavak helyett ezúttal tettekben fejezem ki, az ajándék formájában. És ha tudat alatt is, de leplezem vele azt a kötelezettség-szerűségemet, ami a zöld prefektussal való történésekről való beszámolást jelentené.
- Ahogy gondolod - hagyom rá egy szerény mosollyal, mert úgyis tudom, hogy milyen akaratos személyiség tud lenni. A kitartása nem fogja hagyni, hogy ne lepjen meg előbb-utóbb valamivel, ahogy amúgy is meg szoktuk hívni egymást például, ha a faluban járunk. Az öröm, amit a gesztussal szerzek neki, megakadályoz egyúttal abban is, hogy észrevegyem rajta az apró jeleket, amik már valamiféle zavartságról árulkodnának. Helyette egyik kezemmel az asztalnak támaszkodom, szemeimet pedig a földre szegezem.
- Igen... Ismerem - vallom be neki egy nehéz lélegzetvétel után. És azt is tudom, hogy számára sem ismeretlen, nem csak a varázslóújságnak, hanem a legutóbbi, állítólag nem valami kellemes találkozásuknak köszönhetően sem. Egyébként is, mindketten prefektusok, talán együtt is mentek járőrözni korábban, vagy valami. De tény, hogy a jól sikerült születésnapi meglepetésem részben Karola közbenjárásának köszönhető. Szóval eleve gyanúsnak gondolom, hogy a cikkben leírtak alapján próbál puhatolózni róla. Vagy csak nem esett még le neki, amit még én is csak sejtek, s nem száz százalékra tudok, miszerint érdeklődik és többet érez irántam a barátom. Ha viszont így halad, akkor hamar összeállhat neki a kép.
- Mit hallottál róla? - kérdezek vissza feszülten, a többi kijelentését viszont elengedem a fülem mellett. Majd pont ő mondja meg, hogy kivel barátkozzak? Megint csak azzal jön, amivel mindenki más is, holott egyikük se olvasta a naplóját, kivéve én. Azért mondjuk rendes tőle, hogy aggódik, lehetetlen haragudni rá emiatt. - Hm? - lepődöm meg a vallomása kezdetén, mikor már nem tudja magába fojtani az igazságot. Lerakom az asztalra a cuccaimat, úgy állok meg előtte tátott szájjal, érdeklődően. Egyre idegesebb és türelmetlenebb leszek, ahogy felkészít a legrosszabbra.
- De... mi a szar?! És miért nem tudtam erről? - túrok bele a hajamba idegesen, ahogy pánikszerűen kezdek fel-alá járkálni a padsorok között. Próbálom higgadtan végiggondolni, de nagyon közel vagyok ahhoz, hogy elveszítsem a fejem. - Tehát... Oké, gondolom ezt is szégyellted, de hogy Márknak is elhittem... És tényleg biztos, hogy nem nyúlt hozzád? Ennek azért lehetnek ilyen-olyan következményei - nézek rá kétségbeesetten, felidézve a tavalyi bioszon tanultakat.
- Hát, ha tetszik neked, akkor amúgy is megcsókoltad volna egyszer szerintem. Nahát, ezt nem néztem volna ki belőled. Mármint Márkot. Mit eszel rajta amúgy? - érdeklődöm, de ezúttal már inkább csak elmosolyodom a helyzetén, és kedvesen nézek rá. - Nekem amúgy azt mondta, hogy fura vagy - mondanám, hogy segítek nekik, de azzal elveszíteném Karolát. Egy kicsit nem baj, ha belekavarok a dolgaikba, ha már titkolóztak. Persze nem akarom, hogy a legjobb barátom csalódjon, úgyhogy összességében mellettük vagyok.
- Hát, próbáljátok meg. Szerintem az se gáz a mai világban, ha te hívod el randira. Te is mibe keveredtél... - tanácsolom neki, elszólva magam, hogy nálam se egyszerű a helyzet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=796227#post796227][b]Ivanich R. Benett - 2020.03.01. 02:46[/b][/url]

Nem mintha valójában firtatni akarnám, hogy mi az, amit Karola hallott Theonról, ahogy a véleményére sem vagyok különösebben kíváncsi erről, mégis éget a kíváncsiság, hogy esetleg olyanról tudhat, ami valamiért nem jutott el hozzám. Pedig ha így fest a helyzet, az igazságot akkor sem akarnám elhinni neki, hiszen teljesen más embernek látom a zöld prefektust. Azt azért nagyon sajnálom, hogy a születésnapom megtudakolása nem zajlott le köztük zökkenőmentesen, hisz érdekemben áll, hogy ők jóban legyenek. Mintha szánt szándékkal nem akarná felemlegetni az incidenst, ami ugyanakkor nagy megkönnyebbülés számomra, hiszen aztán magyarázkodhatnék a történtekről. Alig bírom ki, hogy a haragtól és a sértődöttségtől ne szisszenjek fel csúnya vádjaira. Hát persze, hogy az őt ért sérelmek hatására erősnek akar mutatkozni a srác, de nem kéne félreérteniük, és elkönyvelniük valami kőbunkónak. Belül vajból van a szíve, és ugyanolyan érzékeny, mint én. Csak neki sikerült megedzeni magát, amin még egyelőre dolgozom.
- Aha... - jegyzem meg flegmán. - Figyelj, te ezt nem értheted, de ő nem olyan, mint amilyennek hallottad, hidd el - győzködöm naivan. Felháborítónak tartom, hogy hisz a pletykáknak, holott tudom róla, hogy Karola jó emberismerő. És mégis hagyja magát megvezetni! Először én is féltem tőle, persze. Aztán megláttam benne valamit, magam se tudom pontosan, hogy mit, de onnantól kezdve meg tudtam érteni a viselkedését. Nem hiszem, hogy ez másnak olyan nehéz feladat lenne.
- Nem akarsz beleszólni, mi? - rázom meg a fejem kételkedően. - Nem értem, miért hozod fel őt. Olyannak nézel, aki befolyásolható? - már a feltételezés is sértő számomra. Nagyon feszült leszek, ahogy kényelmetlenné kezd válni számomra a srác szóba hozása. Mintha csak kerülgetni akarna valamit, amit egész egyszerűen nem akar egyenesen megmondani számomra. Mit hallhatott róla, hogy ennyire félt tőle? Értem én, hogy jót akar, de muszáj a védelmére kelnem.
Idegességem, s a témán való kattogásom hamar másra terelődik a soron következő vallomásával. Úgy érzem, hogy túl sok információt mondott, most már egyáltalán nem látom át a dolgokat. Összefüggéstelen katyvasz ez az egész köztünk... Valósággal forrongok belül, még az öklöm is megfeszül, olyannyira felzaklat velük. Hajszálra vagyok attól, hogy belerúgjak az egyik átkozott asztalba. Egyszerre érzem magam megtisztelve és elárulva. A legjobb barátom hazudott nekem, pontosabban elhallgatta a valóságot. Aztán ahogy végiggondolom, hogy azóta mi történt köztem és Theon között a kísértetházban, végül is arra jutok, hogy mindkettőnknek lehet elég vaj a füle mögött, és álszent lennék, ha túlságosan kiakadnék rá.
- És mégis mikor óhajtottad volna elmondani nekem, ha nem adom ezt a karkötőt? - kérem számon indulatosan, teátrálisan megrázva előtte az öklömet, hogy szemügyre vehesse a csuklómon fityegő művemet. Hosszú másodpercekig nézek rá értetlenkedve, szemeimben azonban végig ott csillog a tűz.
- Jó - eresztek egy apró mosolyt felé, mikor egy nagy sóhaj után sikerül lenyugodnom végre. - Igazad van. Hirtelen túlreagáltam. Valószínűleg én is ugyanígy viselkedtem volna - nyelek egy nagyot, a pezsgőzés utáni smárolásomra gondolva, amit gyorsan el is hessegetek.
- Hát azt, hogy nincs köztetek semmi. De jól van, ezt már hallottam párszor. Aztán ki tudja, lehet hamar szintet léptek - vigyorodom el, elvégre nem egy furcsa sztoriról hallani a kastélyban. Vicces lesz, amikor ezeket fogja kitárgyalni nekem, igazi kis lelki szemetesláda leszek.
- Ja. Hát elég durva ez az egész. De én örülök nektek, tényleg. Mármint klassz lenne, ha összejönnétek. És majd azért mesélj néha a fejleményekről - döntöm oldalra a fejem kérlelően. Azt azért még mindig nem vallanám be, hogy mennyire félek attól, hogy ezentúl egyedül fog hagyni. Lecsüccsenek az egyik közeli padra, ahol lábaim lóbálva hallgatom tovább a vallomását. Gyerekesen nevetem el magam, amikor azt taglalja, hogy miért jön be neki. Valószínűleg egy kicsit még éretlen vagyok ahhoz, hogy jól tudjam kezelni az ilyet. Vagy csak fura ezeket a mondatokat a legjobb barátom szájából hallani.
- Öhm, már nem nagyon tudom, hogy hogyan értette. Kicsit kiszámíthatatlannak gondolt talán? - vakarom meg a fejem bizonytalanul, mert a részletekre már alig emlékszem. Ritkán fordul elő, hogy elfelejtek valamit, de akkor sokkal inkább mást akartam tudni éppen.
- Tényleg? És hova mentek majd? Ez jól hangzik, mindenképpen kérek beszámolót! - parancsolok rá lelkesen, de az arcomon lévő mosoly hamar megfagy a visszakérdezésével. Túlságosan szemfüles lány. Érzem, hogy hosszú ideig csak sápadtan ülve hebegek, s mire végül meg tudok szólalni, akkor se vagyok a helyzet magaslatán. - Semmibe. Hogy én? Ne hülyéskedj már... Jó vicc. Tudod, hogy milyen béna vagyok. Inkább felejtsd el, amit mondtam, és örülj az ajándékodnak... - hangzik a nyomatékos kérés a magam rekedtes hangján, ahogy elfordulok az oldalba bökésétől, s a cuccaimért szedelődzködöm. Minden egyes másodperc egyre kínosabb vele. Óriási butaságot csináltam az előbb... Egy karnyújtásnyira van attól, hogy leessen neki a dolog, és összekösse az apró nyomokat. Szörnyű barátja vagyok Theonnak, hogy ennyire óvatlan vagyok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=797654#post797654][b]Ivanich R. Benett - 2020.03.09. 00:27[/b][/url]

Látszik, hogy fenntartásokkal kezeli Theont, vagyis hát Tejfölt, ahogy én hívom. Mintha nem sikerülne teljesen meggyőznöm őt arról, hogy nincs oka aggódnia, ami csak még jobban felidegesít. Mert rettentően zavar, ha tudok valamit, és nem mondhatom el másoknak. Ugyanakkor ijesztő lenne az a fajta részletesség és pontosság, amivel nekiállhatnék kifecsegni a srác bizalmas múltját. Nem tartozik senkire, hozzám is csak egy véletlen folytán keveredett az a napló, amiben a szaftos részletek is benne voltak, viszont gyakorlatilag hozzásegített az első csókomhoz is például. Ami még bosszantóbb, az az emberek előítélete valakiről, Karolának pedig különösen gyanakvó természete van, ráadásul pillanatok alatt levágja, ha valami nem stimmel. Most is, hosszasan a szemembe néz, mintha tudná az igazságot és csak azt akarná, hogy én nyögjem ki végre. Hát, azt nem. Még mit nem... Lesütöm a szemeim, nagyot nyelek, de hallgatag maradok. Egy kicsit meg is könnyebbülök, hogy végre túljutunk a témán, és befejezi a vészmadárkodását végre, amit nem igazán kértem. Mert hát nem célom, hogy a barátságunk rovására nyissak a fiú felé, de hát mégsem várhatja el Karola se, hogy kizárólag vele lógjak, amikor neki is ott vannak a lánytársaságai.
- Befolyásolni?! - kerekednek el a szemeim. - Jó, ezt tényleg hagyjuk... Nem kell már megint hülyének nézned. Nem vagy a mentorom! Jó fej vagy, hogy aggódsz, de azért van egy határ... - forrongok belül, mert innentől kezdve egy könnyelmű, megvezethető, gyenge embernek fogom magam érezni, amiért még a legjobb barátom is mondhatni ezt vágja hozzám. Nagyon azon vagyok, hogy tökösen megmutassam neki, hogy ez nem így van. Különösen fáj, hogy pont ő gondol gyengének...
- Mondom hagyjuk már ezt! - viszem fel a hangomat, és idegesen rá is csapok az asztalra. Ha így folytatja, visszakérem tőle azt a karkötőt, amit az előbb adtam... Nem szeretném, mert kiérdemli, de nagyon fáj, hogy feltételez rólam dolgokat, és meg próbálja fejteni a működésemet.
- Nem szólhatok ebbe bele. De az megnyugtat, hogy továbbra is a barátomnak gondolnál... Tudod, nem akarok egyedül maradni - harapom el a számat a hosszas magyarázkodása után, mikor végre halkan megmondom neki az igazat, és még barátilag meg is ölelem őt. Ez az, amit eddig magamban tartottam, most viszont mégis fontosnak tartok elmondani. Önmagában lehet, hogy felhúznám magam a cselekedetén, de érthető valahol, hogy csak később akarta megmondani, amikor már maga is tisztábban látta a helyzetet. Azért se firtatom nagyon ezt, mert nem akarok veszekedni, és jobb la lekerül a gyanú az én szerelmi szálamról. Nem akarom elveszíteni Karolát, szükségem van a segítségére, ezért arra is vigyáznom kell, hogy ne haragítsam magamra a viselkedésemmel, pláne a féltékenységemmel. Az előbb hoztuk vissza nagy nehezen ezt a kapcsolatot, úgyhogy muszáj elengednem a titkolózását, és szemet hunynom a késleltetése miatt. Az én fülem mögött is van vaj, kíváncsi vagyok ahhoz mit fog szólni egyszer, ha kiderül.
Elnevetem magam a kiszámíthatatlanságán, amivel ezek szerint ő is tisztában van. Ölelése után úgy néz ki, rendeződnek a dolgok. Elém lépve javaslatot tesz a hajlevágásra. Tény, hogy hosszabb már, mint szokott lenni, de még nem volt se kedvem, se időm fodrászhoz menni, mert félek mindig, hogy elrontják a hosszát. De talán Karcsi jobban ért hozzá.
- Hm, azt mondod? Pedig van, akinek így jobban tetszik. Nekem igazából mindegy, csak így kényelmes volt eddig. De akkor majd a vizsgákra amúgy is vágatni akartam belőle, majd akkor lehet megkérlek, hogy igazíts rajta, jó? - fogdosom meg a tincseimet, hogy lemérjem a hosszát, a bókját pedig csak elengedem a fülem mellett, helyette megforgatom a szemem és fülig vörösödöm zavaromban. - Oh, tényleg? És ki volt az? Áruld el! - faggatom lelkesen, ahogy összepakolva elhagyom vele a termet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=868162#post868162][b]Ivanich R. Benett - 2023.10.08. 14:10[/b][/url]

Feldúltan érkezem, gondterhelt arcomat nem rejtem véka alá a teremben ülő fiú előtt. Látszik ugyanakkor, hogy izgulok, eluralkodik rajtam az aggodalom, és próbálom komolyan venni a tantestület rám szabott feladatát, miszerint korrepetálnom kell az egyik diákot. Az év elején, a javítóvizsgák után hosszúra nyúló értekezletünk volt arról, hogy átbeszéljük az egyes diákok tanulmányi teljesítményét, így természetesen külön időt szenteltünk a "problémás" tanulóknak, akiknek a teljesítménye - az óraadók megítélése szerint - évről évre hanyatló tendenciát mutat. Rómeó közéjük sorolandó, mert többször beszélgettem már vele, és tudom, hogy alapvetően okos srácról lenne szó, de nem egyszerű csomaggal érkezett az iskolába. Élénken emlékszem arra, amikor rátaláltam az elhagyatott mosdóban, vagy még korábban, a rosszulléte idején. Úgy tűnik, keresi a bajt, vagy a baj találja meg őt folyton, de elkeserít, hogy mindig történik vele valami. Természetesen nem mondhattam nemet a felkérésnek, hogy foglalkozzak vele. A gyakorlótanárokat eleve szeretik megbízni ilyen, egyesek számára hálátlan feladatokkal. Most, hogy az alapszakommal végeztem az egyetemen, és már csak a pedagógiát kell befejeznem, talán kicsit több időm van. A minisztériumi továbbképzést is magam mögött hagytam ugye, erre a maradék szabadidőmben beraknak heti két korrepetálást. Értem... Idén sem fogok unatkozni. De legalább azt csinálom, amit szeretek. Taníthatok, korrepetálhatok.
Két méterre tőlem, derékmagasságban követ egy lebegő könyvkupac, tetején pergamen, tinta, toll és füzetek. Pontos vagyok, mert órám volt, és a foglalkozás után is lenne dolgom.
- Szervusz! - vakargatom meg a fejem zavartan. Nem is tudom, hogyan kell ezt elkezdeni. - Szóval, mint tudod, én lennék a tanárod, aki korrepetál - megköszörülöm a torkom, mert még egy kicsit rekedtnek érzem. Talán nap végére elment a hangom, annyit beszéltem. Zavarban vagyok, lesütött szemekkel beszélek hozzá, végig se merem mérni, mennyit változott a szünet alatt, mióta nem volt alkalmam beszélni vele normálisan. - Hogy vagy, hogy telt a nyár? - indítok inkább egy kis beszélgetéssel, hogy hangolódjunk. Intek a pálcámmal, Rómeóhoz lebeg a tinta, toll, meg egy füzet, ha esetleg nem hozott felszerelést, míg a többi a tanári asztalon landol. Megállok mellette, s az oldalsó padra ülve hallgatom, elvégre a hivatalos helyemen ülve elég messze lennénk egymástól.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=868380#post868380][b]Ivanich R. Benett - 2023.10.11. 15:07[/b][/url]

Próbálok úgy tenni, mint aki legalább egy kicsit is rutinos ebben, de ez nincs így. Rómeó az első korrepetálásra szoruló diák, akivel a gyakorlati időmben találkoztam, így az elméleti pedagógiai tudást még nem teszteltem élesben, hogy miként tudom átültetni a gyakorlatban. De bízom abban, hogy legalább a szimpátia megvan kettőnk között, őt egy alapvetően jóindulatú fiúnak ismertem meg eddig, sokkal rosszabb lenne a helyzet, ha egy bajkeverővel kellene kínlódnom. Lelkesnek tűnik, amitől megenyhülök, feloldódom kissé. Jó jel, hogy látszólag alig várja, hogy elkezdődjék a mai alkalom.
Összefonom a karjaim magam előtt, úgy hallgatom a válaszát. Talán jobb nem elmondai, hogy igazából nem sok választásom volt a tanárok előtt a bevállalásáról, de elmosolyodom, amiért így gondolja.
- Remélem, hogy együtt sikerül javítanunk az eredményeiden. Nem szeretném, ha megbuknál - szalad ki belőlem a lényeg egyenesen, köntörfalazás nélkül. Belső elvárás is, hogy jól végezzem el a feladataim, a gárdának is meg akarok felelni, de a srácot kedvelem annyira, hogy jót akarjak neki. Meglepetésemre csak úgy jönnek belőle a szavak. Olyan, mint aki már hosszú ideje alig várja, hogy beszélhessen valamiről, aztán végre lehetőséget kap rá, és be sem áll a szája. Jó hallgatni, mert gyermeki lelkesedéssel, energikusan tudja előadni a maga kis mondandóját. Leköt.
- Nahát, ez tök jól hangzik! Én pár éve kezdtem edzeni egy akkori évfolyamtársammal, és egész sokat segített. Jobban meg tudtam védeni magam utána. Még most is eljárok néha az erőnlét termébe, meg futni. Bár ugyanúgy vékony alkatú maradtam. Szerintem tényleg jó hatással lesz az állóképességedre. Most viszont a szellemi alapok következnek... - próbálom átvezetni a témát lassan, megágyazva a foglalkozásnak. - Nem tudtam amúgy, majd rákeresek. Az én nyaram meg, hát... vizsgáztattunk, aztán nem sokkal később pótvizsgáztattunk. Júniusig még én is vizsgáztam az egyetemen, de legalább a varázslatelmélet alapszak megvan, és csak a pedagógia lesz vissza. Pihentem, családoltam, kicsit utaztam, ilyenek. De eltelt - foglalom neki össze röviden. Azt hiszem, semmi túl személyeset nem mondok, amit más diákokkal nem osztottam volna meg. Amint befejezem a mondandóm, kevésbé kerülöm már a szemkontaktust vele, és végigfuttatva rajta a tekintetemet rájövök, mennyit változott a szünet alatt. - Na, de... Melyik tárgyakkal állsz főleg hadilábon? Melyik anyagrészek fognak ki rajtad? - tudom én mástól, de inkább tőle halljam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=868521#post868521][b]Ivanich R. Benett - 2023.10.15. 17:16[/b][/url]

Elhiszem, hogy otthon szigorúan fogják ezentúl, de ez reménnyel tölt el, mert akkor talán tényleg rákapcsol majd a tanulásra. Muszáj, hogy végezzen, legalább a VAV-ig el kell őt rugdosni, aztán majd eldönti, hogy pontosan mit akar csinálni. Egyetem, mestertanonci lét, az már sejthető, hogy nem csatlakozik hozzám a tanári karba kollégának valószínűleg, de vannak még csodák. Hallottam olyanról is, aki művészi pályára talált, míg mások a falu valamelyik üzletében helyezkednek el, nem is kell feltétlenül papír ahhoz, hogy jól keressenek. Még nincs lekésve semmiről. Fiatal, vannak lehetőségei. Az iskola is igyekszik biztosítani ehhez a segítséget.
- Köszönöm szépen - pirulok el. Nagyon hamar eltelt ez a három év, szinte csak tegnap volt, hogy beléptem az egyetem kapuján, most pedig már a záróvizsgákat is sikerrel abszolváltam. - Öhm, hát igen. Lesz dolgunk bőven... - húzom el a szám, hallgatva a tárgyak felsorolását. A második után már lehunyom a szemem, s minden egyes újabb tantárgy elhangzásakor rándul egy aprót az arcom. - Mondd csak, általában hogy szokott kinézni nálad a tanulás? Napi hány órát töltesz vele, hogyan osztod be az időt? Tudod, első dolog lenne a jó időbeosztás. Hogy amikor tanulsz, csak arra koncentrálsz, olyan helyen vagy, ahol nem zavarnak a többiek, nyugalom van. Amikor elfáradsz, tartasz egy kis szünetet, és érdemes tervet is készíteni, felosztani az anyagot apró blokkokra - látom el őt néhány hasznos tanáccsal a jövőre nézve, mielőtt mélyebben belemennénk. Remélem, ezek közül egyik sem újdonság a számára, mert ha igen...
Tudom, hogy ezekkel áll hadilábon, erről már tájékoztattak korábban. A hoppanálás is megüti a fülem, lévén a saját tantárgyam, így emlékszem is az eredményeire. Az órákon jól viselkedett, végig figyelt, legalábbis engem nézett. Fél siker. - Rendben, kezdjük azzal. Kakasi tanárnő, ajajj... - rázom meg a fejem, aztán kihúzom a mellette lévő széket a padsorból, és leülök az asztalával szemben, hogy ne a tanári asztal mögül beszéljek. Így egy kicsit közvetlenebb a légkör, és kiabálnom se kell. Felpillantok a plafonra, úgy esem gondolkodóba. - Negyedik évfolyam, lássuk csak... Mi a neve a duplázó bűbájnak? Mit tudsz róla? - pillantok aztán rá kérdőn.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=868998#post868998][b]Ivanich R. Benett - 2023.11.02. 20:10[/b][/url]

Örömmel tölt el, amikor látom, hogy jegyzetelni kezd a szavaimra. Lehet, hogy okoskodónak tűnök, megkaptam már párszor ezeket a mindenféle szép jelzőket itt a kastélyban, de mostanra talán elértem egy olyan korba és pozícióba, amikor a diákság minden szemrebbenés nélkül hallgathat rám. Jobban teszi, mert jót akarok, meg lelkes vagyok, ezt tanulom, és még nagyon benne vagyok a dologban. Nem befásult, mint egyesek a tanári karban, és ezért is sózhatnak rám - a fejlődés ösztönzésén túl - egyre több ilyen jellegű próbatételt. Amit megpróbálok a legjobb tudásom szerint teljesíteni. Elhivatottan, komolyan, Rómeót ismerve némi elfogultsággal is, de törve magam, hogy ebből valami jót hozzunk ki. Utóbbit persze nem adhatom a tudtára, még elbízná magát. Szóval, elismerően bólintok, majd elmosolyodom. Részben magán a történeten, részben pedig azért, mert MinJongot jól ismerem, és el tudom képzelni, mennyire meglephette a srác balesete. Ezek szerint másoknál is bemutatkozott. A könyvtárba ugyebár én is sokat járok.
- Aha. Azt tudom tanácsolni tényleg, hogy ha lehetőséged adódik rá, próbáld ki ezt a fajta tanulási módszert. Ismételj, vázlatot is készíthetsz, kikérdezed magad a tükör előtt, vagy valamelyik háztársaddal, barátoddal. A pálcás varázslatokat pedig a gyakorlóteremben nyugodtan gyakorolhatod. Biztosan találsz olyan időpontot, amikor nincsenek sokan, és nem lesz ciki kísérletezned - zárom tanácsaim. Aztán már vele szemben ülök, és kezdetét veszi az igazi kikérdezés.
Csak most van időm először megnézni őt jobban, amióta elkezdtük a korrepetálást, amint gondolkodni hagyom, meg a válaszára figyelek. Sokat változott a nyári szünet alatt. Érettebbnek tűnik, de még mindig olyan ártatlanul csillogó szemű, tele energiával. Zavarba hoz ez a kisugárzás. Félve merem csak rajta tartani a szemem, míg félig elkalandozok a terem túlsó végébe, és csak a kellemesen ismerős hangjának csengésére fókuszálok.
- Igen, így van. Eddig nagyon jó. Mit gondolsz, sikerülne megdupláznod ezt a pennát itt előtted? - bökök az említett tárgyra. - Ha nem, nem muszáj. Kezdhetünk mással, mondjuk harmadikos anyag, de a baziteoval meg is növelheted. Segítsek? - kínálom fel a választás lehetőségét nyugodt, türelmes hangon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=870070#post870070][b]Ivanich R. Benett - 2023.12.22. 20:18[/b][/url]

- Jaj, nem úgy értettem! - vágok közbe kétségbeesetten a kommentjére. - Figyelj, tudom, hogy igyekszel. És aki emiatt gúnyol, azt valahogy próbáld meg kizárni. Nem könnyű, nem is vagyok benne biztos, hogy teljesen sikerülhet, de nagyon sokat elvesz a koncentrációdból, ha hagyod magad miattuk tépelődni. Akkor tényleg csak bújj el valahol, ha szerinted úgy jobban megy a gyakorlás. Esetleg megbeszélhetjük, hogy én felügyeljelek. Ami neked biztonságot ad - ezen a ponton egy kissé elbizonytalanodom, hogy mennyire bánjak vele kesztyűs kézzel, és mennyire kell szigorúnak lennem. Azt hiszem, így a tanév elején kár nyomás alá helyeznem amiatt, hogy ha nem teljesít a gyakorlatban, akkor újból évet ismétel. Ezért a komfortzónáján belül próbálok maradni, csak lassan, a beleegyezésével feszegetem a határait. Látom rajta, hogy izgul a jelenlétemben. Gondolom idő, hogy jobban el tudja magát engedni. Emiatt járt jól velem, egy idegen előtt még ennél is lassabban nyílna meg.
Bátorítóan nézek vissza rá, és elmosolyodom. Elvörösödik a fejem, és egy adott ponton azon is elgondolkodom, hogy talán jobban elkezdek izgulni, mint ő. Hiszem, hogy meg tudja csinálni. Ha nem is egyből, de képes lesz rá.
Az első kísérletet tűkön ülve, rezzenéstelen arccal bámulom végig. Amint türelmetlenné válik, óvatosan a csuklójáért nyúlok, hogy egy balul sikerült próbálkozást megakadályozzak. A kapkodás, türelmetlenség semmi jóra nem vezet.
- Nyugi, ráérünk - tudatosítom vele, és lassan leveszem a karjáról a kezem. Mellé ülök a padban, hátha úgy kevésbé tűnik neki szereplésnek, vizsgahelyzetnek a dolog, hiszen nem is erről szól a mai alkalom. - Mi jár a fejedben? - azt hiszem, tudom merre induljak, de előbb meg akarok róla győződni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=872022#post872022][b]Ivanich R. Benett - 2024.01.15. 22:16[/b][/url]

Nem sok vizet akart zavarni. Úgy általában. Összevetve korábbi találkozásainkkal, valamit mindig szégyellt előttem. Vagy önmagát, vagy az eredményeit, a viselkedését, hogy magára vonta a figyelmet valamivel. Tény, hogy nem egyszerű eset. Sok ilyen van. De nem tudok rá haragudni, mert a homlokára van írva, hogy nem ő tehet róla. Bőven van okom rá, hogy sajnáljam. Mégsem szánom őt a klasszikus értelemben, hanem együtt érzek vele. Túlságosan mély empátia, holott emlékeztetnem kell magam a határaimra. Ő diák, én gyakorlótanár. Elismétlem magamban háromszor. Még mindig nem lesz jobb az érzés.
Széles mosollyal nyugtázom bólintását az ajánlatomra. Számíthat rám ebben. Remélem, hogy tudatosítani fogja magában, hogy milyen jó lehetőségei vannak. Helyette ki akarja magát vonni mindenből, észrevétlenül. Honnan is olyan ismerős ez? Mintha csak én lennék fiatalabb koromban, kísérteties a hasonlóság. Ha nekem sikerült, neki is fog. Talán még nem meséltem neki eleget arról, hogy kezdetben a varázsvilággal mennyire meggyűlt a bajom, és mennyi félelmem, szorongásom volt a kastélyban. Talán egyszer, ha lesz lehetőségem megnyílni. Nem biztos, hogy ezen az órán. Meg ha érdekli... Mert a végén még azt fogja hinni, hogy panaszkodom, és negatívabban távozik, mint ahogy érkezett.
- Bízom benned - ez a legtöbb, amit mondhatok. Súlyos szavak hagyják el a száját. Borzasztó belegondolni, de nem hagyhatom, hogy túlzottan megsajnáljam, mert semmi okosat nem tudok mondani anélkül, hogy az ne legyen félreérthető. Megpaskolom a vállát, aztán folytatom. - Emlékszel a hoppanálás órákra? Koncentráció. Dőlj hátra, lélegezz mélyeket, amíg jónak érzed, aztán végezzük el az ólomszéf technikát, okés? Hunyd le a szemed, gondolatban tedd a szóban forgó problémát, és minden vele kapcsolatos aggodalmat, negatív gondolatot egy vastag falú ólomszéfbe. Ezután zárd be a széfet egy számkombinációs zárral, amit te sem ismersz, így nem lehet többé kinyitni. Aztán próbáld újra a bűbájt úgy, hogy kizárod a külvilágot, és összpontosíts - utasítok, de nem parancsolóan. Koncentrálnia kell.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=872295#post872295][b]Ivanich R. Benett - 2024.01.18. 23:40[/b][/url]

Szorgalmasan, mintadiákként követi az utasításaimat. Amint lehunyja szemeit, még egy halvány mosolyt is megengedek magamnak, mert elégedettséggel tölt el látni, hogy szót fogad. Elszánt, és nem adja fel. Gyorsan elvetem annak a gondolatát, hogy a homlokára lógó hajtincset megigazítsam neki, vagy hogy egyáltalán szóljak róla, mert kár lenne kizökkentenem ilyen megjegyzésekkel. Így is eléggé lámpalázas. Ha nem zavarja, akkor az azt jelenti, hogy kellően koncentrál a gyakorlat elvégzéséhez.
Amíg ő gondolatban a széf elképzelésével foglalatoskodik, addig én összekulcsolt kezekkel ülve figyelek mellette. Levegőt is alig merek venni, olyan halk próbálok lenni. Kíváncsi szemeim vonásait fürkészik. Így, becsukott szemmel egészen szokatlanul fest. De jut időm megfigyelni az arcvonásait, feltűnésmentesen. Tanulmányozásomnak végül hirtelen kipattanó szemei vetnek véget, amire én is ijedten összerezzenek.
- Hát... őőő, nem... - kezemmel a tarkómhoz nyúlok, megvakargatom, majd végigsimítok rajta. Egy picit csalódottan nézek vissza rá. - Ez egy teljesen biztonságos gyakorlat - erősködöm, s még a fejem is megrázom. Jó, hogy vannak kérdései, de bíznia kell bennem valahogy.
- Fogalmazd meg magadban, hogy mitől tartasz a legjobban. Aztán csak tedd be őket egy dobozba, képzeld azt, hogy egy nehezéket is teszel rá, hogy ne tudjon lejönni a teteje. Végül rejtsd el a dobozt mindaddig, amíg az óra tart. A gyakorlat célja, hogy amíg nem tudsz mással érdemben foglalkozni, addig ne járasd az agyad rajta feleslegesen. Így már menni fog? Szólj, és utána próbáld meg újból a varázslatot majd - elég időt akarok hagyni neki. Kellemes hangom van, de felbosszantott azzal, hogy tovább agyalt, holott majdnem sikerült ellazulnia. Türelmesnek kell lennem. Neki is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=872533#post872533][b]Ivanich R. Benett - 2024.01.21. 20:07[/b][/url]

Komoly pszichológiája kezd kialakulni az önbizalom és a varázserő közötti kapcsolatnak. Ha hisz magában, és nem adja fel, akkor jobban fogja tudni használni az erejét. Mert nem kvibli, ehhez nincs kétségem. Akkor nem jutott volna el idáig. Hány esetről hallani, hogy a varázsló valamilyen traumája következtében szenved átmenetileg a kudarctól, de aztán minden helyreáll idővel. Csak türelem kell hozzá. Mint a mesében. Én pedig vagy jól tudom őt motiválni, vagy nélkülem is kitartó. Bőven van oka annak lenni.
Közelebb hajolok az izgő-mozgó pennához. Úgy csillognak a szemeim, mint egy kisgyereknek. S mindez nem vált át csalódott arckifejezéssé, amikor a bűbáj végül nem vezet eredményre. Mert milyen nagy haladás ez, ilyen rövid idő alatt, még ha nem is látszik fizikailag. Ami Rómeóban lezajlott, végig ment az előző percekben, az óriási fejlődés. Pihennie kell, és később, amint rutinos lesz, siker fogja koronázni a próbálkozásait.
- Azta, látod? Megmozdult! És ezt te csináltad! - ugrok ki majdnem a székből. A lelkem mélyén én se készültem fel arra, hogy ekkora eredményt érünk el. Inkább arra hajaztam, hogy továbbra is lelket kell önteni a fiúba. - És ez negyedikes, tehát idei tananyag, még az évfolyamtársaid közül sem sikerül mindenkinek! - ezt fontosnak tartom hozzátenni, hogy növeljem a büszkeségét.
- Szeretnéd esetleg a növesztő bűbájt is kipróbálni rajta, vagy úgy érzed, elég volt és pihenni szeretnél egy kicsit? - nem tudhatom, mennyire fárad el, és nem akarom hajszolni őt, pláne első alkalommal. A harmadikos anyag kipróbálása jó ötlet, de azt hiszem, ma kipipáltunk egy fontos lépést a közelgő haladásunk érdekében.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=873591#post873591][b]Ivanich R. Benett - 2024.02.11. 20:08[/b][/url]

Pislogok rá, nagyokat. Egy kicsit értetlenül, egy kicsit csalódottan, de a nézésemben ott van minden, ami ahhoz kell, hogy szuggerálni tudjam őt a folytatásra. Most nem adhatja fel. Most, amíg tart a lendület, és felbuzdult a sikertől. Nem is értem, hogy honnan jöhetett ez az elbizonytalanodás. Még meg sem próbálta, és már így áll hozzá, akkor erre szokták mondani, hogy ne csodálkozzon, ha utána nem sikerül valami. Félek, hogy a szorongásai az oka annak, hogy nem tud jól teljesíteni, és magamat is emészteni kezdem, hogy képes leszek-e ezen változtatni.
- Akkor mi van? Még meg sem próbáltad - ingatom a fejem rosszallóan. - Egyébként meg, akkor megpróbálod újra. És újra. Van jobb ötleted? - nem vagyok mérges, hanem inkább nagyon hatásosan akarom őt meggyőzni, hogy márpedig lásson neki, mint egy túlpörgött porszívóügynök, aki éppen most ajánlja a másiknak élete üzletét. Várok, akár perceket is, hogy döntsön, majd annak függvényében folytatom a mondókámat.
- Ugyan... tök ügyes vagy - győzködöm, de kezdem érezni, hogy kezdek erőszakos lenni. A tanulónak, pláne az első alkalmán, egy kicsit több teret szeretnék hagyni. - Na jó, ha úgy érzed, elfáradtál, vagy ma már pihennél inkább, akkor befejezhetjük mára - ajánlom fel, és bár a lelkem mélyén szomorú vagyok, mindezt nem akarom kimutatni neki, mert nem az az érzelmileg zsarolós, manipulatív fajta ember vagyok.
- Vagy beszélgethetünk is - teszem hozzá a végén egy mosollyal. Aztán persze lehet, hogy rohanna ki a teremből a dolgára. Döntsön ő, az ő korrepetálása.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=874651#post874651][b]Ivanich R. Benett - 2024.03.09. 17:36[/b][/url]

Beletörődően bólintok Rómeó szavára. Ha pihenni szeretne, akkor nem erőltethetem tovább a mai korrepetálást. Szerintem nagyon szép teljesítmény így, hogy még teljesen időben vagyunk. És ez csak az első alkalom volt! Nem csak a saját képességeimben hiszek, amit már megalapozott néhány egyetemi év, hanem az ő akaraterejében, kitartásában és nem utolsó sorban tehetségében is. Ugyanakkor borzasztóan izgulok azon, hogy el tudja végezni a sulit, és tudjon találni valami olyan irányt, ami illeszkedik a képességeihez, és jól érzi magát benne, érdekli is. Nekem se volt könnyű diákkoromban, mert rengeteg minden érdekelt, és egy se volt, amiben kimagaslóan jó voltam, hogy csak arra az egyre szűkítsem a fókuszt.
- Rendben - erősítem meg döntését hangosan. Kiegyenesedem, felállok a székből, és az asztal felé indulok, hogy összepakoljak. Az óránk véget ért, de ez nem zárja ki azt, hogy kicsit levezessük a feszültséget. Már, ha nincs elege a gyakorlótanárból.
- Persze, mehetünk. Valami csokis süti most jólesne - vallom be őszintén, mosolyogva. - De ehetjük a te kedvencedet is - intek, hogy ha ő is összepakolt, akkor elhagyhatjuk a helyiséget, és megindulhatunk keresni valami finom falatot.