36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidékA kastély
Tantermek - Lóránt Bence hozzászólásai (19 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Bájitaltan terem
Írta: 2018. március 27. 19:02
| Link


- Maguknak még egyszer el kell készíteniük ezt a bájitalt, ha már ekkora felfordulást okoztak – mondja Felagund professzor nekem, meg Lilynek. Lilyt ma osztották be mellém először, és… nos, nem túl erős a kooperáció közöttünk, hogy szépen fejezzem ki magam. Én mindent pontosan szeretnék megcsinálni, szerinte ő is, de a végeredményt szanaszét láthatjuk a teremben. Nyilván azt is el kell majd takarítanunk, miután megcsináltuk a Goulens bájitalt. A többiek csendben összepakolnak, miközben néhányan cinikusan, vagy kárörvendően néznek minket. Nem szólalok meg, végül is igazuk van, bár nem mindenkinek sikerült a bájital, az övék legalább nem robbant szanaszét. Sérülés nem történt, de elég sok mindent beterített a mi szuper bájitalunk. Miután elmentek, sóhajtva fordulok a fekete hajú felé. Amúgy olyan nagy zöld szemei vannak, hogy félő, egyszer megszerzik trófeának őket, de tényleg!
- Ezúttal talán a könyv szerint kellene haladni – fújom ki a levegőt. Szerintem jól csináltam mindent, és ő lehetett a hibás, de ezt hogy mondjam el egy Levitásnak? Ők a tanulósok, nekik mindent jobban kellene tudniuk, vagy tévedek? Még az is lehet, hogy igen. Visszalapozok a könyvben az első lépésekhez, majd megint megnézem a hozzávalókat. Pleurisy gyökér; damijána; őrölt verbena; ragadós galaj; Rolló elixír. ~ Ó, a fenébe! ~
- Az elixírből ugye maradt még 4 csepp? – nézek rá. A fenének sincs kedve plusz húsz percet itt tölteni egy új elixír elkészítésével.

Utoljára módosította:Lóránt Bence, 2018. április 2. 10:39 Szál megtekintése

A legjobb postairón a környéken.
Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2018. március 27. 19:29 | Link


Egyedül maradtunk, hála Merlinnek. Így most már talán jók lehetünk, nem fog zavarni minket semmi. Lily a szemmel verésben igazán jól teljesít, pár emberke elfordítja a fejét, amikor csúnyán néznek a hatalmas smaragdok. Végül bevallja, hogy az ő hibája volt, hát erre mit mondjak? Vállat vonok.
- Nem baj, azért vagyunk itt, hogy megtanuljuk. Majd legközelebb én leszek a robbantó – kacsintok rá mosolyogva, hátha egy kicsit visszahozza az életkedvét. Nem jó úgy dolgozni, hogy nem koncentrálunk. Oké, felrobbant, nem kellett volna, majd legközelebb sikerül. Az elixírből maradt még, akkor azzal nem kell foglalkoznunk, ez király!
- Hogy legyen, én mondom, te csinálod, vagy én csinálom, te mondod? Meg kell osztani a munkát, talán úgy sikerül. Persze a Pleurisy gyökér felvágását rád bíznám, abban jóval ügyesebb voltál – ismerem el, meg most nem kell versengenünk egymással. Itt most nem lesz +10 pont senkinek, sem levonás, amit egyébként már megkaptunk, csak csináljuk meg a teát, azt menjünk. Úgyis van még egy csomó beadandó.
Utoljára módosította:Lóránt Bence, 2018. április 2. 10:39 Szál megtekintése

A legjobb postairón a környéken.
Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2018. március 27. 20:40 | Link


Közben előveszem a hozzávalókat, Lilyhez teszem az ezüsttőrt. Bár nem válaszolt, gondolom, azért felszeleteli a gyökeret. Én közben elkezdem a műveletet. Egy friss üstöt felrakok és meggyújtom a tüzet.
- Lacarnium Inflamare – a pálcámat az üst alatti fára irányítom és a helyes pálcamozdulat után, kis lángocska reppen ki belőle. Ez meg is van.
- Most mi is jön? – kérdezem Lilyt, aki a haját rendezgeti.
Utoljára módosította:Lóránt Bence, 2018. április 2. 10:39 Szál megtekintése

A legjobb postairón a környéken.
Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2018. március 29. 14:08 | Link


Az utasítás szerint cselekszem. Tehát feltettem a kis üstöt benne némi vízzel, majd elkezdek tálat keresni. hihetetlen sok van, sajnos még nem tudom magamhoz hívó bűbájt, így kézzel kell kutakodnom a megfelelő iránt. Találok is egy vajszínű tálat, amibe óvatosan beledobom a damijánát, beleszóróm a verbénát, és egy kis fogóval belepottyantom a galajt. Fogom a kis kanalat és jól összedolgozom. Sajnos azt nem tudni, hogy milyen állagúra kéne, szóval olyan lesz, amilyen. Beleöntöm az üstbe az egészet, majd miután megvan a felszeletelt gyökér azt is beleteszem és összekeverem.
- Oké, akkor várjuk a forrást. Az órán is így csináltuk szerintem - vonok vállat és forgatom a homokórát percenként.
- Tiéd a megtiszteltetés, cseppents belőle négyet - adom a kezébe. Remélem, hogy most már jól csináltuk.
- Neked hogy tetszik a suli? - próbálom kicsit elütni mással is az időt, hiszen azért nem annyira izgalmas ez a főzőcske. Legalábbis egyelőre nem szerettem bele a tantárgyba.
Utoljára módosította:Lóránt Bence, 2018. április 2. 10:39 Szál megtekintése

A legjobb postairón a környéken.
Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2018. március 29. 14:33 | Link


Amíg várjuk a megfelelő szín és állag elérését, meglepő választ kapok Lilytől.
- Te onnan jöttél? Nem tűnsz orosznak - nézem meg jobban, talán az illendőség határán is túl. Nem sok oroszos van rajta, már amennyire az én tudásom elegendő egy orosz lány felismeréséhez.
- Egyelőre tetszik - felelem gyorsan. - Csak túl sok az ismeretlen még - folytatom, miközben bele-bele nézek, hogy hogy áll a tea, merthogy az lesz belőle.
- Miben más az orosz iskola? Akkor te idősebb vagy, mint az átlag elsős? - kérdezem tőle, majd felmérem a terepet, hiszen még takarítanunk is kell. A tanári asztalhoz megyek és elveszem az üveget, amibe a mintát kell majd tenni.
Utoljára módosította:Lóránt Bence, 2018. április 2. 10:39 Szál megtekintése

A legjobb postairón a környéken.
Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2018. március 29. 19:06 | Link


Szóval ez áll az oroszsága mögött! Pedig gondolhattam volna rá.
- Már hat éves kortól? Az nem semmi, hova az a sietség? - kérdezek vissza, és látom, hogy kezd alakulni a főzet.
- Micsoda? Mindenki gyújtogat? És nem tesznek ez ellen semmit? - nézek rá szkeptikusan. Itt biztos nagy büntetések lennének a szándékos tűzokozásért.
- Ez ennél egyszerűbb suli akkor ezek szerint, de van egy csomó jó dolog állítólag. Ott szigorúak a tanárok? - pillantok fel Felagund festményére, aki jóízűen horpaszt egy székben. Csodálkozom, hogy nem morog, hogy jobban is csinálhatnánk.
- Milyen a Levita? Mindenki tanul? - vigyorodok el, ez nem olyan nagyon komoly kérdés, inkább csak kíváncsiság. biztos van egy nagy külön könyvtáruk. Azt nem szeretném mostanában látni, a könyvtárakkal meggyűlt a bajom az utóbbi időben.
Utoljára módosította:Lóránt Bence, 2018. április 2. 10:40 Szál megtekintése

A legjobb postairón a környéken.
Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2018. március 29. 20:12 | Link


- Azt gondoltam - nem annyira sikerült oldanom Lily feszültségét. úgy érzem, kissé darabos és nem oldódott még fel a társaságomban. Pedig igyekszem ám serényen, hogy aki valamiért velem kerül párba, ne érezze rosszul magát. Főleg a nagy zöld szemű, csinos lánykák. Na jó, mások se. Ez az oroszországi suli elég furcsa, csoda, hogy nincs betiltva.
- Miért jó az, ha megbuktatnak benneteket? Ha annyira nem szeretnek, akkor én azt kívánnám a helyükben, hogy minél hamarabb megszabaduljanak tőletek. Vagy szerették nézni, ahogy a büntetőmunkában szenvednek a diákok? - értetlenkedem tovább. Közben megtudom, hogy Lily félvér és fantasztikus történeteket olvas.
- Egy levitástól nem is vártam mást - kacsintok rá. - Van már valami, amit kipróbálnál itt? Annyi szakkör, meg mindenféle van... - gondolkodom el, és letelik a három perc is, leveszem az üstöt a tűzről. Állagra, színre, meg mindenre jól néz ki.
- Na, ez kész van. Akkor már csak takarítanunk kell - vakarom meg az állam, majd egy kis mintát veszek a főzetből. Ledugaszolom a korábban már magamhoz vett üvegcsét a mintával és Felagund asztalára teszem.
- Utálok takarítani - na igen, nem vagyok a rendszeretés mintapéldánya, finoman szólva.
Utoljára módosította:Lóránt Bence, 2018. április 2. 10:40 Szál megtekintése

A legjobb postairón a környéken.
Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2018. április 2. 10:52 | Link


- Hogy mit csináltatok? – elkerekedett szemekkel nézem a lányt, ez nem lehet igaz. Ez nem iskola, hanem valami kiképzőhely lehet! – Na, azt ne mondd, hogy a hat éveseket összeengedték a tizenévesekkel verekedni. És aki nem nyert, azzal mi lett? – nézek rá őszinte hitetlenkedéssel. Ez nem lehet igaz, hogy egy iskolában verekedni kell, meg késsel járni, meg gyújtogatnak! De legalább a főzet kész lett, és én nem ott nőttem fel. Ahhoz képest az itteni előkészítő egészen jó volt.
- Én talán a kviddicsben, vagy lehet, hogy riporter leszek az Edictumnál. tudod az az iskolaújság. De konkrét tervem még nekem sincs, majd, ami megtetszik – vonok vállat és előveszem a rongyot, a seprűt és a lapátot. A rongyon valamilyen folteltüntető bűbáj van legtöbb esetben, legalábbis otthon. Itt nem sajnos, mert, ahogy törölni kezdem a zöld izét, amit szétrobbantottunk, csak felszívja azt, és maszatolni kell, hogy eltűnjön.
- Köszönjük Felagund professzor – morgok, majd egy kis munka után megállok és újra Lilyt nézem. Nagyon különleges a nagy zöld szemei, remélem nem azért ekkorák, mert megverték őket és maradandóra dagadt. Bár, akkor előnyös lett volna a verés, mert nagyon szép. De szerintem csak örülhet, hogy ilyen szép maradt a bőre, meg ilyesmi. Végül feltakarítunk, és minden ragyogó lesz, legalábbis az én ízlésem szerint.
- Remélem legközelebb jobbak leszünk, én szívesen leszek máskor is a társad Lily – mosolygok rá.
Szál megtekintése

A legjobb postairón a környéken.
Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2018. április 2. 13:59 | Link


- Ez komoly? Ne már! Vagy csak ugratsz, mi? Akkor abból az iskolából sem kerül ki élve senki, mert a nagyobbak nyernek legtöbbször, nem is értem az egész értelmét. De azért örülök, hogy te inkább itt vagy – fújtatok egyet, és nem tudom, hogy mit higgyek. Az egész nem túl hihető, de Lily nagyon ragaszkodik hozzá, így elbizonytalanodtam. De a lényeg, hogy itt van, itt nem fogják összeereszteni nagyokkal, főleg nem késekkel. Be sem lehet hozni ilyeneket a suliba, a házirend elég szigorú. Persze a kis átkokkal is lehet szenvedést okozni, azt mondják, nem kell hozzá kés. Végül végzünk, minden ki van takarítva, elégedetten teszem el az eszközöket.
- Na, ez megvolt üsttársam! Csapj bele – tartom oda a tenyerem, hogy beleüthessen, ha akar. – Akkor legközelebb találkozunk, most megyek és kipihenem a mai nap fáradalmait. Szia - mosolygok egyet, ahogy szoktam és intek egyet neki búcsúzásként, miután elindulok a gólyalakba. Ma szerintem olvasok és alszok egyet, kimerítő egy óra volt.

Szál megtekintése

A legjobb postairón a környéken.
Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2018. április 2. 20:24 | Link


Végre! A Mágia elmélete és gyakorlata óra! Fontos a pontos cím, ezt már a professzor is hangsúlyozta. Nem semmi előadás ez sem, és felhívja a figyelmet, hogy legyünk nyitottak, meg sokat gyakoroljunk, mert csak a tanórai anyagból nem leszünk felkészült varázslót. Nagyon jó előadó, és én már olvasgattam a könyvét is, ami csak ajánlott irodalom, de én is mindenkinek ajánlom: barangolásaim a mágusvilágban. Az óra most is érdekes, de kapok egy levelet, a mellettem ülő szőke leányzótól, Dinától. Párszor már találkoztunk az Eridonban, egészen jó fej csaj. Fura, hogy eddig szinte csak lányokkal érintkeztem… Mindegy is, kibontom a levelet és felvonom a szemöldököm. Gyorsan visszaírok neki, mellé pedig felteszem a tétet is. „Úgyse mered, de ha sikerül, kérhetsz valamit. De nem akármit Tongue Azért nagyon drága cuccot, vagy valami gusztustalanságot úgyse teljesítenék, szóval… Továbbítom a lapot a lánynak és kényelmesen, karba font kezekkel hátradőlök, várva  hatást.
Utoljára módosította:Lóránt Bence, 2018. április 2. 20:25 Szál megtekintése

A legjobb postairón a környéken.
Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2018. május 2. 09:44 | Link



Megúsztuk egy szúrós pillantással, amibe én picit bele is vörösödtem, mégiscsak a kedvenc tanáromról van szó. Figyelek amúgy, csak hát Dina nem bír a bőrében maradni ezen a fontos órán. Jó, nekem is jár a lábam, meg a kezem, meg végül is válaszolok neki, de én meggondolnám a helyében, hogy tényleg kikezd-e a proffal. Azért is írtam vissza neki, mert tudtam, hogy ez csak kamu lehet, engem akar próbára tenni vele. Láttam az arcán a meglepődést, na, meg az elszántságot, amivel lekörmölte a választ. ~ Ez bolond, tutira megcsinálja. ~ A gondolataimat hamarosan a papír elolvasása igazolja, de a kérése meg is lep egyúttal. Lépjek be a kviddicscsapatba? Hiszen azt sem tudja, hogy ki vagyok, és azt sem, hogy sosem játszottam, csak úgy hülyéskedésből a haverokkal. Nem vagyok egy nagy játékos, de nézni imádom, ahogy a legtöbb varázsló. Végül sóhajtva megírom a választ neki: "Ha azt szeretnéd, hogy ne nyerjen az Eridon, felőlem! Biztos nem választasz valami jobbat?" Visszacsúsztatom neki a papírt, de ő nem várta ezt meg, pálcát ragadott és varázsolt. A bűbáj elindult a célpont felé, kíváncsi vagyok, vajon eléri-e. Ami azt illeti nem csak én, hanem a körülöttünk lévők is így tesznek. Szerintem egyértelműen dinka Dina, de elismerem, hogy elég bátor, ami mondhatni imponáló. Az megint más kérdés, hogy mit fog kapni ezért, ez is nagyon foglalkoztat. Hiszen nekem semmi közöm az egészhez, én csak válaszolgattam, igaz?
Szál megtekintése

A legjobb postairón a környéken.
Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2018. május 26. 17:55 | Link


Nos, a nagy csel nem sikerült, tehát elvileg én nyertem, ha jól meggondolom, Hiszen az volt a megegyezés, hogy ha befesti a haját, akkor belépek a csapatba. Nos, ahogy azt vártam Várffy prof simán kivédte - habár leesett az állam, én is alig hallottam Dina mellől - a bűbájt. Az viszont meglep - a dorgálás után -, hogy a prof megengedi a háztársamnak, hogy végrehajtsa  a bűbájt és nem fog védekezni. De akkor meg vesztek. Amúgy meg teljesen elmebajos, hogy örül, hogy megteheti. Oké, bátor, de érzek én itt valamit, amit ő még nem. Meg lesz ennek a böjtje.
Be kéne avatkoznom, de végül mégsem teszem, mert a prof megengedte és... mégiscsak egy háztársam.
- Ez igen - bököm ki, amikor elvarázsolja Dina. Mindent jól csinált szerintem, a végeredményt pedig ki kell várnom. A pofám leszakad, tényleg, hogy a prof megengedte, még a végén irigy leszek!
Szál megtekintése

A legjobb postairón a környéken.
Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2020. május 16. 17:48 | Link

Márkó
Bájitaltan órán - kinézet (a talár alatt)

Nos, nos. A Levitába való első napom egész jó volt, főleg Lilivel a kilátóban dumálgatni és kint aludni a csillagok alatt. Na, de nyilvánvalóvá vált már akkor is, hogy Márkóval leszek egy szobába, meg az is, hogy Nyálkával. Nem is tudom a rendes nevét, mindenki így hívja. Szerintem házat tévesztett, mert a habitusa inkább a Rellonba, vagy a korábbi házamba illett. Oké, hogy az én átköltözésem totális őrültség, főleg azok után, ami történt, de végül talán nem járok rosszul. Állítólag jó a környezetváltozás, igaz, most még egy darabig biztos nem erre a környezetre vágytam, de biztosan jó lesz később. Kár, hogy a korábban megismert fa-ház már nem olyan, mint, amilyennek megismertem, de egye fene, úgy látszik neki is kellett egy változás, nem csak nekem. Fura, hogy egy Bagolyköves házról úgy beszélek, mintha élne. Na, ne filozofáljunk, mert elrontom a főzetet. Természetesen Masával egyelőre elég jól kerüljük egymást, de a végzet – illetve a professza – csak közelebb hozott hozzá azzal, hogy Márkóval tett egy párba. Azóta sem tudom, hogy miért Márkózom, de mindegy is. Talán azért, mert Karolával jár. Tökre megkérdeznék tőle dolgokat felőle, de úgy érzem, hogy Márkó nemigen lenne hajlandó kiadni a dolgait, habár ő szeretett beleszólni az enyémekbe. De már túltettem magam, és a mostani énemmel biztos nem érdekelne, hogy mit gondol arról, hogy a húgával járok. Talán megváltoztam, talán bölcsebb lettem, ki tudja. A farkasölőfüvet tankönyv szerinti utasítás szerint szálanként teszem bele.
- Oké – már csak pár szál maradt, nézem, ahogy elnyeli szépen az üst ezt a fura növényt. – Utolsó – mondom, és megvárom, hogy tudjon reagálni. Eddig egészen jól csináltuk, így, hogy nincs dumálás, folyik a munka. Nem is értem, hogy miért. Én nem akarok bizonyítani neki, ő biztos akar nekem. Rossz lehet iskolaelsőnek lenni, mert akkor mindenki elvárja, hogy ne hibázz. Elfordulok, hogy az unikornisszarvval dolgozzak még egy kicsit, úgy érzem, mozsarazni kell még egy rövid ideig, hogy tökéletes legyen. Amúgy sem értem, hogy minek kell ezt a bájitalt megcsinálni, ha elrontasz valamit, rossz, ha nem, akkor meg halálos. Nyilván ötödéven kell ezt tanítani, hogy a jóravaló diákok feltudják esetleg használni. Inkább a bűbájtan, annak mindig volt értelme.
- Karolát zavarta, hogy nem hívtad el a buliba. Csak szólok, nehogy meglepődj, ha letámad ezzel – még rendes is vagyok, amikor az unikornisszarvat szórni kezdem épp a határán annak, ahonnan érdemes szórni. Tudom, hogy alacsonyan kell, de mit számít két vagy három centi? Senki sem hord magával mérőszalagot, mármint, aki normális és tudja, hogy mi az a mérőszalag. Amúgy mást is mondhatnék még neki a buliról, de… nos, ha változtam is, nem akarok egy friss kapcsolatot rombolni olyan tényekkel, amik nem igazán számítanak. Ráadásul nagyjából én lennék a hibás, hogy hagytam, hogy igyon.
Szál megtekintése

A legjobb postairón a környéken.
Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2020. május 19. 12:00 | Link

Márkó
Bájitaltan órán - kinézet (a talár alatt)

A helyzet az, hogy én nem akartam Márkónak megfelelni már. Volt idő, amikor nagyon tepertem ezért, de mire célt értem a nagyon ingoványos, vagy éppen rögös úton, már teljesen mindegy volt. Most, hogy már nagyjából elviseltük egymást, meg már teljesen mindegy, hiszen nem vagyok a húgával, így nem is érdekli vélhetően, hogy mi van velem vagy, bármi ilyen. Attól függetlenül, hogy szobatársak vagyunk, szerintem most vagyunk a legközelebb egymáshoz valaha, pedig nem mondanám, hogy a legjobb haverok vagyunk. Általában ő a könyveket bújja, én telefonozok, vagy tabletezek, és ha muszáj, akkor tanulok, legalábbis ha egy légtérben vagyunk. Ő, ha éppen nem prefektusozik, vagy a könyvtárban van, akkor tanul, vagy valami ahhoz kapcsolódó dolgot csinál. Jó, talán ez így előítélet, hiszen nem régóta vagyunk szobatársak és biztos Karcsival is elég sokat van. Nem igazán figyelem, hogy jól szórom-e az unikornisszarvat, de két dologban vagyok biztos: az egyik, hogy szerintem elég mélyről szóltam, a másik pedig a huzat. Tisztán látszott, hogy meglegyintette valami szellő az egészet, mert nem szállt volna el másfél méterre az egész apró szemű őrlemény.
- Benya? Höh – mosolyodom el, miközben ő mérgelődik. Ez egy hülye főzet, ő meg annak sem tud örülni, hogy nem ölünk meg ezzel valamit, vagy valakit. – Huzat van, vagy valami. Elfújta a szellő… nem láttad Márkó? – vonok vállat, miközben látom, hogy zavarja valami. Gondolom az, hogy… igen, kell még szarvőrlemény. – Hozok valahonnan – mondom, majd éppen indulnék, amikor elmondja, hogy már elkéstem a figyelmeztetéssel. Visszafordulok, elhúzom a számat és széttárom a kezemet.
- Bocs, nem figyellek titeket, és a naptáramban sem vagytok mindig benne – tény, hogy nagyon élem az online naptárat és minden baromsággal teleírom. De nem vagyok ott Karola és Márkó mellett minden percben, hogy mindenről tudjak. – Nem itattam le, alig ivott valamit, és jól érezte magát. Egészen a rellonos cukorkáig… akkor kicsit elvadult, az vicces volt. De ez most mindegy. Bujkált előled, ami továbbra is fura nekem, van valami gond? – próbálok barátkozni, és kedves lenni, hátha tudok tenni az érdekében. Még hálás is lehetne azért, hogy próbáltam őt védeni, persze nem akarom neki elmondani. Ahogy a csókot sem, szerintem csak heves a kicsike és túltolta az egészet, Amúgy is megbánta, és én próbáltam magam tartani, mert nem sok kellett, hogy elrontsak egy jó románcot. De győzött a józan eszem, amióta széttépték a lelkem és újra egyben van, óvatosabb vagyok mindennel és mindenkivel. Közben elmegyek egy kis szarvdarabért, és a mozsárban őrölni kezdem, amennyire csak tudom igyekezve, hátha kihozhatunk még a bájitalból egy értékelhető valamit.
Szál megtekintése

A legjobb postairón a környéken.
Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2020. május 20. 15:01 | Link

Márkó
Bájitaltan órán - kinézet (a talár alatt)

Tény, hogy én sem hívom Márknak, de a Benya olyan fura tőle. Mondjuk, a legtöbben Bencéznek, mert jóféle nevem van, nem kell becézgetni igazán. Na, de mindegy, igazából nekem mindegy, amíg nem degradáló, akkor hívhat így is, csak szokatlan, hogy valaki becéz, ráadásul fiú. Jó, fiú is becézhet, miért ne? Az aggasztóbb, hogy nem értem a huzat problémát, mikor védekezek, körbe is nézek, de nincs nyitva semmi, ami okozhatta volna.
- Láttad a huzatot? Most komolyan, különben hogy kerülhetett volna oda – rámutatok egy elég messzire kerülő szarvporra, azaz, ma mi fogunk takarítani óra után -, hmm? – kérdezem tőle, és látszik, hogy bosszant a dolog. Nem éppen a kedvencem a bájitaltan, de elvagyok, csak utálom, amikor valami külső hatás miatt elrontok valamit. Ez lehet beszélgetés, meglökés, vagy éppen egy huzat. Esetleg telefonozás, de olyan még sosem fordult elő senkivel, igaz? Márkó beindul, mikor elárulom neki, hogy zabos rá a kuzin egy picit vélhetően, és számomra valóban furcsa volt az egész. A felvetése jogos, de javítanom kell a mondandóját.
- Nem volt csókolózás, ő csókolt meg. Inkább mondjuk szájrapuszinak, nem kívánom részletezni igazából, csak mondom, mert nem akarok semmit tőle. De amúgy jogos… csak éppen a puszija utána volt, hogy téged meglátott. Szerintem összekevert veled – röhhentek fel, majd elhúzom a szám. Ez nem volt olyan jó poén. Meg igaz sem, sokkal jobban nézek ki, mint Márk, szerintem, tehát hogyan is keverhetne össze minket? – Bocs, csak kiszalad valami hülyeség, azért remélem tényleg minden oké. Amilyen hirtelen a lány – vonom meg a vállam, és már az újabb adag szarvdarabot őrlöm porrá. Egészen gyorsan megvagyok, a minőségét is rendben találom, szóval mehet a menet, vagyis a javítás.
- Aha, öntöm is - mondom, majd egészen alacsonyra tartom és nagyjából kiszámolom, hogy mennyi hiányozhat belőle és nagyon óvatosan adagolni kezdem, amíg a kívánt színhez nem érünk.
Szál megtekintése

A legjobb postairón a környéken.
Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2021. szeptember 20. 15:11 | Link

Rola Kiss
kinézet
Reptan terem előtt


Nem izgultam túlságosan. Mint Repüléstan tanársegéd, nem lesz megerőltető a vizsga majd. Szóval izgalomnak nyoma sincs és kicsit bánt, hogy többet tanultam, mint segédkezem idén Volkov profnak, de őt sem lehetett túlságosan fülön csípni. Meg egyébként is elég mozgalmas évem volt mindenféle szempontból. Inkább az LLG-re feszültem rá, nem tudom, mire számíthatok Nagytól, ő különleges vizsgát említett. Különleges = meg lesztek szívatva. Az én szótáramban ez a rendhagyó, különleges, stb. nem éppen a kedvenceim voltak. Sokkal jobban szeretem a hagyományos vizsgákat, ott maximum a kérdésekben érhet meglepetés, a módszerben nem. Ráadásul könnyebb is rájuk készülni. Pont ezt magyaráztam Karolámnak, aki viszont a Reptan miatt izgult.
- Szóval azt beszéltük Lillával, hogy talán Nagy prof mivel még új, csak nem szivat meg mindenkit. Szerintem nem lenne bölcs egy új tanártól megbuktatni mindenkit, ilyenkor sokkal jobb először jó benyomást kelteni. Vagy te mást gondolsz, Rola? - nézek rá, fürkészvén a csodás szemeit. De most egy kicsit, mintha kitűnt volna belőle a csillogás, nem is tudom, ez mitől függhet. Lillának mostanság tökre csillog, meg másoknak is, de Karcsi mostanában olyan feszült. Pedig szerintem nincs rá oka, és minden vizsgaidőszakban tiszta ideg. Egy csomót fejlődött már mindenfélében amióta megismertem, de ez azóta sem megy, fura.
- Volkov meg nem ilyen, ismerem jól. Akármilyen szigorúnak is látszik, nem kell izgulnod. Van egy csaj, Lilla mutatta be nekem... mármint, amikor csináltuk azt a projektet, megjegyzem nagyszerű lett. Szóval ő kért tanácsot, hogy megkérdezheti e a proftól azt, hogy megmutatná neki, amit tud és hogy lenne-e esélye kviddics-ösztöndíjra. Szegényt Lilla kiröhögte, kicsit bunkó volt talán, de azért elintéztem neki a találkát Volkovval. Mármint a csajszinak. Kíváncsi vagyok, lett-e belőle valamit, nem kérdeztem utána, Lilla meg nem mondta, hogy visszajött hozzá a hír. Hmm, el is felejtettem igazából - elgondolkodok, hogy miért nem szólt egyik fél sem nekem, hogy "kösz", vagy "még egy ilyet ne", hát milyen dolog ez már. A lényeg, hogy most nem kéne izgulnia Karcsinak a vizsga miatt.
- Na, figyelj. Nem tud olyat kérdezni, amit nem tudnál. Adjak tippet? - mindentudó mosolyom elég árulkodó, hát persze, hogy láttam más évfolyamok dolgozatát. Figyelmesen várakozom a mellkasom előtt összefont kézzel.
Szál megtekintése

A legjobb postairón a környéken.
Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2021. szeptember 21. 13:53 | Link

Rola Kiss
kinézet
Reptan terem előtt


Tényleg mindig be van feszülve vizsgakor, és erről nem lehet leszoktatni Őt. Számtalanszor próbáltam már a múltban, amikor még nem voltunk együtt, csak barátok voltunk. De Ő valahogy hajthatatlan ebben a témában, vagy az egyszerűség kedvéért nevezzük izgulósnak. Na, de, hogy ennyi idő alatt sem tudta ezt levetkőzni egyfelől borzalmas, másfelől meg imádnivaló. Azért mindig próbálom valahogy kizökkenteni, de azt sem szabad túl sokáig csinálni, mert a végére meg tud sértődni, hogy nem hagyom békén.
- Hát, hogy Lillával beszéltük, hogy Nagy Sándor különleges vizsgát szeretne, mi meg nem. Mert, hogy egy új tanár ne most influenszerkedjen már, nem? - kérdezem meg újból, és elújságolom, hogy hátha jó pontot kaptam annál a csajszinál. Persze rákérdez, hogy ki is volt, nekem pedig erőltetnem kell a névmemóriámat.
- Balajthy Bea. Tudod, az az ötödéves levitás - nézek rá, hátha ismeri. Mondjuk neki biztos nagyobb fogalma lesz a fekete hajú csajsziról, mint nekem volt, mégiscsak egy körletben laknak nagyjából. - Ja, szerencsés, ahogy te is, hehe - nevetek fel, néha nem árt egy kis egosimogatás nekem sem. Nem tartom magam túl nagyra, de Karolának tetszem. Gondolom sok más lánynak is, talán majd megkérdezem Lillát, hogy 10-es skálán hányra pontozna be. A Rolától kapott medállal játszom közben, miközben panaszkodom, hogy nem tudom mi lett a Bea-Volkov sztoriból.
- Ez a Lilla? Másikat nem is ismerek. Van másik? - értetlenkedem egy kicsit, mert szerintem csak ő van, akivel kontaktusom van. A szépszemű, kívülre morcosságot mutató csaj, akivel egész jó barátok lettünk. Soha nem gondoltam volna. Persze megpróbálom lenyugtatni a kedélyeket, mert Karola kifakad végül, de megértem, csak az a bajom vele, hogy...
- Most mit degradálod le magad? Minden évben legalább V lettél Reptanból. Most se lesz máshogy. Mondta Lilla is, hogy szerinte simán átmész, mondjuk azt is javasolta, hogy ha ilyen izgulós vagy, akkor ne szekáljalak. De hát nem szeretem, amikor morcos vagy, és mostanában eléggé az vagy - sóhajtok a végén, hát, csak kijött belőlem az utóbbi hónapok frusztrációja. De tényleg, amióta a projekttel foglalkoztam, egyre jobban azt éreztem, hogy ez zavarja, és nem jó barátnőként viselkedik. Pedig én igyekszem szeretni őt, de hát mit csináljak, ha dolgom van? Lilla legalább türelmes velem, mostanában talán jobban is, mint Karola. Egek, és mindez a vizsgaidőszak miatt!?
Szál megtekintése

A legjobb postairón a környéken.
Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2021. szeptember 23. 09:40 | Link

Rola Kiss
kinézet
Reptan terem előtt


Láttam, hogy nincs ott, úgy tűnik a varázsom - ha volt is - már nem elég hatékony, hogy el tudjam terelni a gondolatait. Megint más, hogy el tudnám, de az meg nem ide a terem elé való, maradjunk annyiban. A válaszából is látszik, hogy épp nem érdekli az én problémám, amikor mindjárt kezdődik az övé. Beát pedig ismeri, remek. Már csak azért is, mert tudom, hogy rólam van szó, és még mindig lehet néhány tüske Karolában a közelmúltban történt eseményekből. Persze nyilván bízik bennem, de mégiscsak esendő emberek vagyunk, és óhatatlanul is felfigyelhet egy új női névre. Lillára biztosan nem féltékeny, hiszen tűz és jég a jellemünk általánosságban, legalábbis én is így hittem. Mármint nincs félnivalója, de Lilla egy elég nagy álarcot visel, hogy távol tartsa magától az embereket, de, hogy miért, az rejtély. Mindegy végül is, az ő dolga, de ha tudok ezen kicsit segíteni, majd megpróbálok.
- De létezik biztos, csak nem én ismerek másikat. Te igen? - kérdezek rá, mert érdekel, hogy kiket ismer még. Az utóbbi időben eléggé lefoglalt a projekt, meg az év vége, szóval tény, ami tény, jóval kevesebbet beszélgettünk. Na meg a vizsgák miatt Karola elég feszült volt, ahogy szokott lenni és inkább, ha már Lilla megnyílt egy kicsit vele beszéltem meg az ilyen semmilyen dolgokat. Persze ő sem nagyon vevő rá, mert miért is érdekelné az én témáim, de legalább nem ráz le, és láthatóan nem untatom. Ami kicsit fura is, de örülök neki, hogy közelebb kerültünk egymáshoz. Nem úgy!
- Kiét? Lilláét? - kérdezem picit szemtelenkedve, ez mondjuk szándékos volt, mert szeretném, ha viccként értelmezné. - Mindig ezt mondod, aztán sima liba az egész. Meg amúgy is biztos téged bámul és az már E minimum... nekem kéne féltékenykednem, nem neked - na, hogy ezt miért mondtam a végére, már nem tudom, de nem is tudom meg nem történtté tenni. - Jól van, csak viccelek. Bár nem tudom, mi bajod van vele, de tudom, hogy feszült vagy. Délután majd levezetjük valahogy jó? - lépek oda hozzá megemeve a szemöldököm és megpróbálom átölelni őt. - De aztán még van egy kis dolgom a projekttel, nem tudom, hogy miért kellett ilyen nehéz feladatot adni. Nem mintha zavarna a kihívás, csak már bele fogok betegedni, még jó, hogy... áh, mindegy - hagyom abba, mielőtt kimondanám Lilla nevét. Jó, hogy Lilla megértő és vele jó dolgozni, meg néha még vicces is. Asszem annyi lett volna nekem, ha ezt kimondom.
Szál megtekintése

A legjobb postairón a környéken.
Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2021. szeptember 23. 19:31 | Link

Rola Kiss
kinézet
Reptan terem előtt


Most, hogy mondja, tényleg ott van a másik két Lilla is. Hát na, nem igazán vagyok velük kapcsolatban, hogy egyből eszembe jussanak, amúgy is mostanában a projekt, vagy Karola körül forgolódtak a gondolataim. Jó egy kicsit túlzásba estem Lillával kapcsolatban, de mostanában tényleg elég jól összebarátkoztunk és jól ment a közös projekt is. Ritkán találok olyanra, akivel ennyire egy hullámhosszra kerülünk, Karola volt utoljára és elsőre ilyen, valahogy vele mindig működtük, tök mindegy miről volt szó.
- Jól van na, nem kell mindjárt megsértődni - de mielőtt folytathattam volna, megkaptam azt a védekezést, amire nem számítottam. Tényleg féltékeny! Nevetséges, de komolyan. Kicsit rosszul is esett, mert annyi mindent megtettem már érte, mióta összejöttünk és igyekszem minden félreérthető dologból már előre kihúzni magam, mielőtt megtörténhetne. Most megint egy kicsit úgy érzem, hogy nem bízik száz százalékosan bennem, pedig... Lilla csinos, meg jó humora van, de nem járnék vele amiatt, mert közös projektünk van. Viszont a barátság már jól jön, amúgy meg mostanában már majdnem jobban érzem vele magama, mint Karolával. Hogy ez miért van, nem tudom, nyilván a körülmények, hogy felé nincs elvárásom, meg neki sincs felém, max a közös dolgozat. Könnyedebb az egész, Karola meg egy kis süni, és szurkál sokszor. Legalábbis így érzem. De ennek ellenére megmentem a helyzetet, és ami azt illetti, nem ártana levezetnünk a feszültséget az ágyban. Az sok mindenre megoldás, csak mondom. Ráadásul mostanában kevésbé van kedve, persze érthető. Nekem sincs különösebben, de most biztosan jót tenne nekünk.
- Igen, elég jó vele a "projektmeló" - még a macskakörmöket is mutatom, ahogy ironizálok. Hát, sikerült felhúznia. Persze tény, hogy elfelejtettem a randinkat, de. - Már csak pár napunk van igazád megérthetnéd, hogy most vele kell lennem - fújtatok. Még, hogy én vagyok hihetetlen. Na öntsünk tiszta vizet a nyílt kártyák közé!
- Mégiscsak féltékeny liba vagy! Sok sikert, én megyek Lillához! - szúrok vissza, majd dúlva fúlva indultam az ellenkező irányba. Hát mégis mit gondol magáról? Hátha Lilla le tud nyugtatni, mert állandóan a kapcsolatunkról kérdezget, mert szerinte olyan jó és nem érti. Hát, most már én sem értem!
Szál megtekintése

A legjobb postairón a környéken.
Tantermek - Lóránt Bence hozzászólásai (19 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidékA kastély