36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidékA kastély
Tantermek - Vér Lanetta hozzászólásai (7 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Vér Lanetta
INAKTÍV


Tancinéni
offline
RPG hsz: 278
Összes hsz: 2226
Írta: 2016. október 23. 20:04 | Link

Asztrológia óra


Elkésett. Ismételten. Futva tette meg a szobájától a tanteremig húzódó távot, ezzel még inkább lerövidítve az út idejét, mégsem volt képes időben betoppanni. Átkozta magát, az eget, a földet, mindent és mindenkit, legfőképp pedig azt, hogy éppen olyankor kellett késnie, amikor egy olyan órára volt hivatalos, amit egy harapós tanár tartott.
Az ajtóban megállt, megigazította talárját és az ügyetlen kontyból kicsúszott tincseket is megkísérelte visszafésülni ujjaival az eredeti helyükre, de azok minduntalan visszacsúsztak arca mellé, kinevetve őt. A hajgumi, melyet pálcája hiányában volt kénytelen használni rakoncátlan frizuráján, igazán hanyag munkát végzett, olyan vékony volt és merev, hogy csak alig-alig tudta megzabolázni a vad, tajtékzó arany szálakat.
Amikor végzett mindennel, csendesen lenyomta a kilincset és bekukucskált, hátha volt akkora szerencséje, hogy Várkonyi is késsen egy keveset és még épp ne legyen benn, de hiába volt akkora a reménye, a férfi háta volt az első, amit megpillantott odabenn. Elkezdték a munkát, többet késett, mint gondolta volna. Összeszorította ajkait és belibbent a résen, olyan némán, hogy még maga a tanerő sem hallhatta meg. Gyorsan lekapott egy horoszkóp ábrát a nagy kupac tetejéről, amit a tanári asztalon talált és elkezdte tanulmányozni. Szelektív hallásának és késésének hála csupán az utolsó néhány mondatát tudta elcsípni az Tanár úrnak, de mivel ez épp a feladat összegzése volt így nem jelentett neki különösebb problémát felfognia, hogy mit is kellene tennie.
-  1977. Február 11.,  11 óra 47 perc, Debrecen. Az aszcendens az Ikrek csillagjegynél van ami azt mutatja meg, hogy hogyan látják az egyént a kívülállok, a nap jegye pedig a Vízöntőnél van, ami arra utal, hogy ő hogyan éli meg önmagát. Mindkét esetben a jellemzésnél az adott csillagjegyeket kell nézni, ergó az ebben az időben születetteket egy érdeklődő, kíváncsi teremtésnek látják társaik, akik mindenbe beleütik az orrukat, ráadásul rendetlenek, szeleburdiak és hanyagok is. Akiknek lételemük a fecsegés azonban titkok megtartásában tehetségük nem mutatkozik meg különösképp, de kiváló a nyelvérzékük, jól kommunikálnak és remek szervezőknek bizonyulnak, ha épp nem sikerül túlvállalniuk magukat. Mindezen viselkedés hátterében az a tény áll, hogy örök fiatalok lélekben és ezért nem képesek megtűrni semmiféle uralmat, nem szeretik elkötelezni magukat, illetve utálják a szabályokat, megállapodásokat. Robbanékonyságuk és a viselkedésükben megfigyelt hirtelen fordulatok meghatározzák életüket. Úgy érzik folyamatosan új utakra van szükségük. Tehát míg a Bak karrierista, - itt egy pillanatra kimérten, ajka sarkában egy halvány de mindentudó mosollyal Várkonyira néz, mielőtt folytatná visszatéve helyére az ábrát - a Nyilas pedig idealista, addig a Vízöntő anarchista. - fejezte be mondókáját.
- Elnézését szeretném kérni, amiért késtem - Ellépett az asztaltól, zavartan szoknyájába törölve izzadó kezecskéit, még mindig ideges volt a feje felett lebegő leszidás ígérete miatt - Én épp időben ideértem volna, de egy diáktársam rosszul lett a folyosón és el kellett kísérnem a gyengélkedőre, nehogy út közben valamiféle baja essen szegénynek. - azok a hatalmas, ártatlanul csillogó kék szemek és lefelé kunkorodó ajkak mind egyként kiabálták Lanetta ártatlanságát és könyörögtek az ifjú főnix bűnének elnézéséért.
Utoljára módosította:Vér Lanetta, 2016. október 23. 20:11 Szál megtekintése

|Vér-Kasza|csillagőrző| ExKanadai|Feleség ❤
Vér Lanetta
INAKTÍV


Tancinéni
offline
RPG hsz: 278
Összes hsz: 2226
Írta: 2016. október 29. 15:50 | Link

Asztrológia óra


Se kiabálás, se leteremtés, se újabb büntetőmunka ígérete, de csak még enyhe megfedést sem kapott a lány, óriási meglepetésére. Ha kettesben lettek volna, a férfinak szegezte volna a kérdést, hogy ki ő és mit tett a Tanár úrral de egy gyerekekkel teli tanteremben talán mégsem lenne olyan jó ötlet, nehogy a végén mégis kiharcolja az elmarad fegyelmezést.
A rózsaillat már az előtt megcsapta az orrát, hogy a zsebből előtűnt volna rég látott barátja, hű társa, gyönyörű pálcája. Hatalmas, elkerekedett szemekkel meredt hol a tárgyra, hol a Tanerőre, végképp nem értette a dolgot, késett mégis jutalmat kapott. Ha van olyan, hogy valaki bal lábbal kel fel, akkor Várkonyi aznap határozottan dupla jobb lábbal lépett le az ágyáról.
No de mégsem ment el az esze Lalának, hogy ezt szóvá is tegye, megszeppenve valami köszönöm félét motyogott aztán szorosan magához ölelve pálcáját elindult a padok felé.
A feladatra kicsit később reagált mint társai, mert pálcáját figyelte, az aprólékos vésetek kanyargós mintáit kezdte egészen elfelejteni a hosszú idő alatt, melyet külön utakon töltöttek. Mennyit könyörgött a kis botocskáért, mennyi drámát adott elő, hadart össze mindenféle mesét, csak hogy visszakaphassa és most ott volt a kezében ismét.
Mikor zavartan felpillantott épp egy lány mondott valamit, ami alapján hamar ő is megnézegette az ábráját, majd miután a legtöbben elmondták ő is felszólalt.
- A szülöttet leginkább a levegő jegye határozzák meg, tehát fontosak számára a szellemi értékek, illetve szüksége van a szellemi és fizikai mozgékonyságra, korlátlanságra és kötetlenségre. Általában sokoldalú érdeklődés jellemzi, könnyen megtalálja a hangot sőt képes akár hidat is képezni társai között. Jellemzőik még a mozgékonyság, a könnyedség, a kötetlenség és a szerteágazó figyelem.Igazi társasági emberek, képviselői a diplomáciának és médiának.
A szülöttnél ezen felül még megfigyelhető, hogy hatalmas fölénnyel dominálnak a szilárd jegyek ami a kitartást szimbolizálja, feladatait lassabban, de állhatatosan végrehajtja és befejezi. Rendkívül szívós, állandó, türelmes, ígéreteit betartó ember.
Pozitív szülöttről van szó pólus szerint, tehát kiáradó, aktív energiát képvisel, és ezt a csoportot szokták yang típusúaknak is nevezni.
A titkos aszcendense pedig ha jól látom mérleg. Ami azt jelenti, hogy fontos számára a közösség, a barátok és a társa és riasztja a harciasság, a küzdelem, inkább kompromisszumot keres. Nehezen dönt, sokszor döntésképtelen.
A legtöbb bolygó az ábrán az MC-től jobb oldalra található aminek jelentéséről fogalmam sincs, de tuti jelent valamit
- dől hátra vigyorogva, mégsem lehet minden válasza tökélete.
Szál megtekintése

|Vér-Kasza|csillagőrző| ExKanadai|Feleség ❤
Várkonyi Lana
INAKTÍV


Tancinéni
offline
RPG hsz: 278
Összes hsz: 2226
Írta: 2019. január 18. 19:29 | Link

Szóval egy pincér lánnyal...


Lalának nem igazán hiányzik Kanada, a kviddics hiányát pedig az egyetemen le tudja tanítani, utána pedig ha akad kivel akkor el is megy kicsit száguldozni, gyakorolgatni, passzolgatni. Scarlett általában vevő rá, North is néha elkíséri őket, mások meg amolyan alkalmi partnerek de a célnak megteszik.
Tehát Lala élete újra kerek volt, így nem is volt oka semmiféle aggodalomra. Dudorászva érkezett vissza a kis házikójukba. Ő végzett előbb, férje még tanított. Kiadta Nanának a vacsora tervét, valami könnyűt és egyszerűt sok zöldséggel, mert Várkonyi mostanában eléggé tüntetőleg lépett fel a zöldségek ellen ami hosszútávon nem fog semmi jóra vezetni, majd  miután a szorgos manók nekiláttak a főzéshez a háziasszony egy bogre meleg fekete teával és az Edictummal hóna alatt átvonult a nappaliba. Rég nem olvasta már a lapot és kíváncsi volt, hogy vajon hány nevet fog felismerni, ennyi távollét után. Elvégre az ő generációja már kiröppent, talán mestertanoncként is végzett aki maradt, alsósok közül meg csak alig egy maréknyit ismert.
Nos, hiába minden aggodalom, nem kellett sokáig elidőznie máris kiszúrt egy ismerőst, méghozzá kedves, egyetlen szerelme nevét. Ahogy egyre tovább olvasta a cikket feje úgy lett egyre vörösebb és vörösebb. Bizony Lala alapból féltékeny típus volt, de ilyesmi után talán egy normális nő is kijönne a sodrából.
Az egész utat úgy tette meg mint egy perzselő tűzvihar, félhetett aki az útjába került, de az is, aki csak látta. Ha elemi mágus lett volna, talán még igazi lángok is előcsaptak volna, de így mindenki megúszta egy kis riadalommal, legalábbis az ártatlanok. Ahogy felért a kastélyba dühe csak egyre dagadt, nem érdekelte a kíváncsi szemek, amúgy is már az utolsó óráknak is vége, nem lehettek annyian a kastélyban mint mondjuk délelőtt. Aztán megérkezett a terem elé. Hevesen megmarkolta a kilincset, kivágta, majd be maga mögött, ezzel mindenkit ki is zárva a teremből.
- EGY HARMADIKOS ERIDONOS? - felemelte hangját, nem is próbálta türtőztetni magát, csak lecsapta az újságot a tanári asztalra, hogy Várkonyi is lássa felháborodottsága okát.
Szál megtekintése

|Vér-Kasza|csillagőrző| ExKanadai|Feleség ❤
Várkonyi Lana
INAKTÍV


Tancinéni
offline
RPG hsz: 278
Összes hsz: 2226
Írta: 2019. január 18. 21:11 | Link

Szóval egy pincér lánnyal...


Meglepődik, hogy férje majdnem belefullad a meglepetésbe a jelenlététől, ám szerencsére még időben kilábal a vészből és oda tud menni megnézni a kártyát. Míg nézi a férfi a híreket addig érezheti arcán azt a dühödt, szúrós Lalatekintetet amivel ölni is lehetne minden bizonnyal, csak még a tulajdonosa nem találta ki hogyan.
- Ha nem is az egész része kitalált, akkor is igaz alapokon múlik, máskülönben nem is engedte volna a lektor, hogy kikerüljön - tette kerszbe kezeit, végig férje arcát fürkészve, hogy el tudjon kapni minden rövid pirulást vagy más árulkodó jelet.
- Tehát magának mégsem hiányoztam annyira? Legalább szőke volt az a harmadikos eridonos? Vagy a tanársegéde? - igen Lala pontosan emlékszik, hogy ő is harmadikos volt amikor a férfihoz került, bár akkor csak mint tanársegéd, ám minden más összevág. Lassan a sírás határára került, ahogy egyre több kérdés torlódott fel elméjében, de egyik sem volt kecsegtető. Sőt, talán nem is egyszeri alkalom volt? Talán ő a harmadik nem kívánt alak, akik megtűr a férfi aztán rohan egy másik nőcskéhez?
Muszáj leülnie mert menten összeesik, így odasétál a tanári asztal mögé és helyet foglal. Mit törődik vele, elvégre már ő is tanár, neki is szabad.
-Tart még? - erőtlenül kérdezte meg, nem egészen biztosan abban, hogy egyáltalán akarja-e hallani a választ vagy sem.
Szál megtekintése

|Vér-Kasza|csillagőrző| ExKanadai|Feleség ❤
Várkonyi Lana
INAKTÍV


Tancinéni
offline
RPG hsz: 278
Összes hsz: 2226
Írta: 2019. január 19. 13:58 | Link

Szóval egy pincér lánnyal...


Igen, Lala emlékezett arra, hogy végül ő hagyta el a férfit, ő zárta le a sok vitát és hasonlókat azzal, hogy inkább elment, ezért sem tudja egészen, hogy hogyan is kellene viselkednie. Amit Várkonyi tett, az roppant mód fájt a nőnek, ám akkor nem voltak együtt, sőt, úgy volt, hogy soha többet még csak nem is fogják látni egymást. Mégis, hogy ennyire gyorsan más vizekre tudott evezni férje...
Bambán figyelte, ahogy az újság cafatjaira tépődött Várkonyi kezei között majd eltűnt a kukában, bár ez semmit sem oldott meg.
- Tehát tényleg volt vele sex... - elkapta tekintetét férjéről és ajkába harapott. Mégsem csak pletyka volt az edictum részéről, mégha nem is minden szó volt igaz, a lényeg igen.
- A fenébe is! Gyűlölöm amikor részeg! - kiáltott fel és keze elindult Várkonyi felé, ám félúton megállt lehullott. Helyette jó messzire elsétált a másiktól és könnyei csendesen elindultak lefelé arcán.
- Talán csak játék volt az egész, utoljára belém rúgott volna, csak aztán a nyakán maradtam... - nem tartotta ilyen embernek Várkonyit, de most fel volt dúlva és az ilyen nőknek mindig a legszörnyűbb és legrémesebb gondolataik támadnak amiket nyílván kimondanak a nagy felindultság végett.
- Remek. Legalább nem kerül miatta börtönbe - sóhajtott fel, mert így nem volt szó kiskorúról, ellenben ha diák lett volna biztos kirúgták volna a férfit aztán meg... Nem ennél sokkal okosabb volt a férje, ilyet nem tett volna.
Szál megtekintése

|Vér-Kasza|csillagőrző| ExKanadai|Feleség ❤
Várkonyi Lana
INAKTÍV


Tancinéni
offline
RPG hsz: 278
Összes hsz: 2226
Írta: 2019. január 29. 19:09 | Link

Szóval egy pincér lánnyal...


- Tehát ez pisilés - csípősen cseng a hangja amolyan szellempaprika fokú erősséggel - Tehát majd elmegy pisilni, ha én mondjuk terhes leszek, vagy ha elutazok valamerre több mint egy hétig? - felemeli hangját hisztérikusan -Ha összeveszünk akkor is? Vagy ha esetleg mondjuk balesetet szenvedek és tudom is én eltörik a lábam és ispotályban leszek? Mert ez természetes? Számítsak ilyesmire?   - már a hasonlat is felhúzza, ám a maga kis monológja hergeli fel csak igazán ahogy egyre tovább és tovább megy az élet kisebb-nagyobb testiszüneteinek felsorolásában.
- És majd mindig ez lesz a kifogás igaz? Hogy csak pisilnie kellett - széttárja karjait majd dühösen fúj egyet. Talán jobban járna a férfi, ha Lala felképeli, talán úgy könnyebben meg lehetne békíteni a nőt, ám így csak még inkább elhátrál testileg is.
A férfi bókjára csak megrázza a fejét, szavak ezek csupán, amiket jókedvében ugyan halk kuncogással méltányolna, most azonban üresnek érzi őket, mert nincsenek még bizonyítva.
- Miért nem mondtad el eddig? Már hetek óta itthon vagyok - engedi, hogy Várkonyi átkarolja, ám még így is csak egy picit lágyabb a hangja, mert hat rá kedvese közelsége.
- A kviddiccsel? - felszökik szemöldöke, ő aztán kicsit sem érzi, hogy a férfi sakk mattot adna neki, sőt inkább ellenkezőleg, szembefordul a férfival és dacosan belemélyed mélybarna tekintetébe.
- Maga épp ugyanúgy szereti az asztrológiát, ahogy én a kviddicset. Ne tagadja! Ha én a kviddiccsel csalom akkor maga az asztrológiával! Nincs mentsége a pisilőpajtijára!
Szál megtekintése

|Vér-Kasza|csillagőrző| ExKanadai|Feleség ❤
Várkonyi Lana
INAKTÍV


Tancinéni
offline
RPG hsz: 278
Összes hsz: 2226
Írta: 2019. február 2. 19:54 | Link

Szóval egy pincér lánnyal...
Zárás


- Micsoda? - nem nézi a lány jó szemmel a felügyeletet, ám ezt ráérnek később is megbeszélni, mert jelen pillanatban sokkal de sokkal fontosabb dolgokról tárgyalnak.
A férfi következő válaszára nem tud felelni. Ezt nem tudja megcáfolni, tényleg elment és nem is rövidtávra tervezte kinn létét, hanem egy egész életre, Várkonyi nélkül. Mégis rosszul esik neki a dolog, elgondolta már ezerszer, hogy mi van ha férje továbblépett, ám képzelni és tudni két külön dolog.
Végül csak megenyhül kicsit, mert nem tud mást tenni, muszáj leereszteni a tőrt amit eddig képletesen értve kedvese torkához szegezett, és hagyja, hogy amaz átölelje és belecsókoljon nyakába. A megjegyzésre kicsit elhúzza száját, mert igazából nincsen többé hibátlan bőre. A kviddics sok mindenbe belenyúlt és a bőrén is hagyott maga után nyomokat. Igaz, mára kevés a gyógyuló seb, ám hegek még mindig vannak a testén, bár ebből a mondatból úgy tűnik ezekkel Várkonyi nem találkozott. Nem is baj, egyelőre jó is így.
Ehelyett inkább abba megy bele, hogy kinek mi a második szerelme.
A férfi azonban úgy tűnik megunja a macska- egér játokét. Lala felhúzza orrát és ellép Várkonyitól.
- Legyen - elindul az ajtó felé majd megállva a keretnél visszafordul - elfelejtünk mindent. Tiszta lap. Nincs pincérlány, nincs Kanada. Vacsorára várom haza, be szeretnék mutatni egy kicsi harmadik Várkonyit - kacsint párjára majd kilibben az ajtón.
Várkonyi pedig ha követi is sem fogja megtalálni, elvégre tudhatja, hogy Lala nagyon ért az eltűnéshez.
Szál megtekintése

|Vér-Kasza|csillagőrző| ExKanadai|Feleség ❤
Tantermek - Vér Lanetta hozzászólásai (7 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidékA kastély