A tanodában a tantermek az alábbi módon helyezkednek el: KATT. Azon termek, melyek neve mellett a "normális" kifejezés áll, így, vagy nagyon apró változtatásokkal, hasonlóan néznek ki:


A külön leírást kapott helyiségek pedig itt tekinthetőek meg:

- Északi szárny - Mágiatörténet tanterem

A diákok váltig állítják, hogy ez a terem van a legjobban kivilágítva. Az ablakokon nem helyezkedik el sötétítő függöny, és még ha jobb fényben is tetszeleg az egész tanterem, az ifjú tanár szereti felkapcsolni a lámpákat, amivel még az ásítozó diákokat is fel tudja rázni. A fal a világoskék színet kapta, hogy ne terhelje meg annyira a szemeket mint bármilyen sötétebb szín. Egy tábla, egy kép az igazgatóról, és egy térkép található meg a falon, illetve évszaknak megfelelően a professzor megszokta engedeni a díszítést is. A tanári asztal egy tucat ódon könyvet és megsárgult pergament tartalmaz katonás sorrendben, az egyik fiókban pedig isteni finom puhacukorka kínálgatja magát. A táblára minden nap fel vannak vezetve a feladatok, illetve a bonyolult szakszavakat lehet rajta olvasni néha napján. A padok és a székek régiek és komótosak, egyáltalán nem a kényelmet szolgálják, bár még nem panaszkodtak az alkalmasságukra. Minden padban megtalálható egy tárgyi segítő kalauz, hogy az önálló munka során a diákok a legmegfelelőbb válaszokat tudják adni a kis segítséggel. Nincs szükség rá hogy hangosan beszéljenek, mert éppen a megfelelő hangerő hallatszódik vissza a falakról.

- Keleti szárny - Gemmológia Terem

Közepes méretű kör alaprajzú teremre nyílik a masszív tölgyfa ajtó. A bejárattal szemben lévő falba van beépítve a tábla, előtte tanári asztal és szék áll, melyek egyaránt meleg barna faragott mahagónifából készültek. Körben a fal mentén, a tábla két oldalán, közel három méter magasságig ásványokat és csiszolt köveket rejtő tárlók és szekrények sorakoznak. Egyhangúságukat a plafonig érő széles párkányú ablakok, törik meg, rajtuk a szükség szerint koromsötétet adó nehéz, bordó brokát függönyök lógnak. Balra a tanári asztal mellett a terem közepe felé egy betegágy áll, rajta egy teljesen és minden porcikájában eleven emberre hasonlító bábu fekszik. Órák alatt ez a „szemléltetőeszköz” életre kel és produkálja az épp tanult ásvány által gyógyítható minden nyavalya, ragály és kórkép összes tünetét. A bejárati ajtó mellett a diákok asztalai és székei sorakoznak ketté osztva, félkör alakban, három-három sorban összesen huszonnégy hellyel. Az asztalok mindegyikén mikroszkóp, kézi nagyító és szükség szerint ultraviola fénnyel is világító, megbűvölt gyertya található. Minden eszköz bűbájjal van levédve, így senki sem tudja kicsempészni őket a teremből, éppúgy ahogy egyetlen más tárgyat vagy követ sem. A helységben emellett az órák alatt hatás blokkoló úgy nevezett „aura-gát” igézet vetül a diákokra, melyet a tanárnő akkor old fel vagy gyengít meg, ha a tanult anyag azt megkívánja.

- Keleti szárny - Rúnatan tanterem

A Rúnatan terem a Keleti szárny második emeletén található. Ahogy belépsz a terembe, egy hatalmas termet látsz, nagy ablakokkal, melyeken nincs függöny, így sok természetes fény tud bejönni a terembe. A terembe lépve négy nagy kerekasztal van, melyekhez 10 szék tartozik, így minden asztalhoz 10 diák tud leülni. A falon a Rúna ABC, rajok, illetve a sarokban tárgyak találhatóak. A terem végében található a tanári asztal, és szék ami mögött egy tábla van. A tábla két oldalán, két üveges szekrény van. Az egyikben csak könyvek vannak, a másikban a tantárgyhoz kapcsolódó tárgyak. A plafonról két nagy csillár lóg le, melyeken gyertyatartók és gyertyák vannak.

- Keleti szárny - Önismeret és Pszichológiai alapismeretek tanterem

Átlagos.

- Nyugati szárny - Bájitaltan tanterem

A terem ajtajából már érdekes illatok szállnak tova. Hogy mitől ered, az egy fogós kérdés, mivel nem tudni a választ. De ha belépsz, talán okosabb leszel.
Ahogy ez megtörténik, egy tökéletes kis kotyvasztó "boszorkánytanyát" találsz. Legelöl van a tanári katedra robosztus íróasztallal. Közvetlenül mellette egy nagyobb üst, azt a célt szolgálva, hogy a Professzor is tudjon dolgozni, ha úgy tartja kedve.
Hátrébb pedig egy fekete tábla ácsorog falábakon.
Minden kör alakú padhoz négy ember fér oda az órán, és tud kényelmesen dolgozni. A pad felületét olyan varázslattal kezelték, hogy minden szennyeződés könnyen lejön róla. Ámbár így is jól látni égési, és más nyomokat, ami árulkodik egyes diák bakikról.
Az egyik részén azonban kisebb mélyedés van, ami pont megfelelő az üstök számára.
A falak mentén polcos szekrények sorakoznak. Egy részükön könyvek, másokon különös formában és színben pompázó különös üvegcsék, fiolák. Nem biztos, hogy kíváncsi vagy rá, mik vannak benne…
A méteres ablakok között élő növények kaptak helyet. Jobb, ha vigyázol a tanári asztalhoz közelebb eső cserepes növénnyel, mert bár fehér, szende mivolta ártatlannak mutatja, nagyot tud ám harapni! Főleg ha éhes.
Azon a falrészen, ahol nincs se ablak, se polc, képek lógnak. Mind valamilyen növényt ábrázol, általában megnevezve egyes részeit. Egy helyen, körülbelül középen van egy béka festmény. Lakója nem túl aktív, de ha arra jár egy légy vagy bogár, menten felélénkül és elkapja azt ragadós, hosszú nyelvével. Olykor viccből, a diákok holmiját is eltulajdonítja. Igaz, akkor csak meg kell böknöd a hasát a pálcáddal, és visszaadja. Csak ne túl erősen, mert lehet, hogy mást is!

- Nyugati szárny - Káros Szerek Ismerete és Ragálytan tanterem

Patináns rend, makulátlan tisztaság, minőségi alapanyagok, eszközök és műszerek. Kell ennél több? A teremben a nagy asztalnál több üst is helyet kapott, ezeket ha éppen az anyag úgy kívánja használatba is lehet venni, ám mivel legtöbbször ez nem indokolt, kényelmes kettes padok is várnak a tanulni vágyókra. A tanári asztal szent és sérthetetlen, a polcokon sorakozó üvegcsékhez engedély nélkül nem nyúlunk... És végképp nem törünk el semmit, ha nem akarunk magunkra zúdítani mindenféle kellemetlen bőrkiütést, no és persze kivívni a Tanárnő haragját.

- Nyugati szárny - Bűbájtan tanterem

A Nyugati szárny első emeletén található a bűbájtan-terem. Egy világosbarna, egyszerű faajtón kell belépniük az órára látogató diákoknak ahhoz, hogy helyet foglaljanak a padsorok valamelyikében. A terem bármikor szabadon látogatható és használható, a kijárási tilalom kezdetén azonban működésbe lépnek a rendszeresen karbantartott riasztóbűbájok. Odabenn meglehetősen összezsúfolt hely áll rendelkezésünkre. A tanári asztal a terem végén található, farkasszemet nézve a bejárattal és a diákokkal. A tanári övezet közelében mindenféle olyan segédeszköz fellelhető, ami az óratartáshoz kell. A padokban bárki kényelmesen elférhet, egyetlen fiókjukban pedig mindig akad egy üres lap, penna vagy éppen tintásüveg.  A falakon a tantárgyhoz köthető neves bűbájfeltalálók és tankönyvírók portréi köszönnek vissza.
A bűbájtan szekció azonban nem itt ér véget. A bejárattól nézve a tanári asztaltól jobbra található egy kis ajtó. Innen nyílik a szertár, ahol a bűbájok gyakorlásához szükséges felszereléseket tárolják. Az ide való belépés csak a szaktanárral együtt lehetséges. Annak ellenére, hogy egy szertárról van szó, meglehetősen nagy helyiség ez, hiszen itt lehetősége van a csoportnak a gyakorlásra is.

- Nyugati szárny - Sötét Varázslatok Kivédése - Melodimágia tanterem

Aki belép az égerfa ajtón, egy klasszikus, kissé talán régies – vagy legalábbis a projektorok és okostáblák előtti időből való – tantermet pillant meg, amely elég tágas ahhoz, hogy befogadja az egy évfolyamhoz tartozó diákokat mind a négy házból. Kinézetre meglehetősen átlagos a többnyire egyszemélyes padokkal, s a helyiség végében álló nagy, zöld táblával, melytől nem messze egy szekrény található, tele mindenféle kellékkel, amikre az órákon szükség lehet, ám ennek az ajtaját csak tanár nyithatja ki. Azok a diákok, akik esetleg mégis megpróbálkoznak a feltárásával, többnyire a gyengélkedőn végzik – egy átoknak köszönhetően minden illetéktelen arcán hatalmas pattanások jelennek meg, hogy kirajzolják az „idióta” feliratot, s ezek eltüntetéséhez bizonyosan szükség van gyógyítói segítségre.
A tábla másik oldalán időnként egy zongora áll, de ha nincs használatban, többnyire a terem másik végében található függöny mögött rejtőzik, ahová a berendezés többi tagja is kerül, ha a helyiséget párbajozásra, vagy gyakorlati oktatásra akarják használni. A terem függöny mögött rejtőző fele korántsem állandó- néha csak a zongora vagy a padok tárolására szolgál, azonban ha a tanár húzza el, akkor elképzelésének megfelelő táj tárul a szemek elé. Ez egyrészt a terepgyakorlatokhoz szolgál, mivel itt elengedhetők kisebb sötét lények, másrészt, mivel zárt helyiségről van szó, a tanár határozza meg az időjárást és egyéb körülményeket, kontroll alatt tartva a környezetet.
Bár a terembe be lehet menni tanári engedély nélkül, párbajozni, vagy felügyelet nélkül varázsolni tilos, és büntetőmunkát von maga után – vagy ami esetenként rosszabb, egy látogatást Serennél. A függöny mögötti részhez is hozzá lehet férni, ami a kívánságok terméhez hasonló tulajdonságokkal bír egy diák által irányítva, tehát valódi veszélyekkel vagy varázslényekkel találkozni nem lehet.

péntek reggel, Bűbájtan terem előtt ácsorogva| o
 

Nem gondoltam volna, hogy el fog következni ez a pillanat. Van ez a szokásuk a pillanatoknak, hogy egyszer csak ott vannak előtted és bármennyire nem tetszik is, akkor is meg kell élned őket. Persze vannak olyan alkalmak, amikor nagyon klassz, hogy váratlanul betoppannak az életedbe. De ez most nem olyan. Sose gondoltam volna, hogy valaha is el fog következni az a nap, amikor utálni fogom a pénteket. Már így jó előre. És most pedig ez van. Okolhatnám a teljesen kisimult, szinte beteges pontossággal apró kis négyzetté hajtogatott pergament, ami a talárom zsebében lapul. De nem lenne jogos. Nem szerepelt abban semmiféle parancs, vagy javaslat vagy akármi, hogy ugyan menjek már el futni az éjszaka közepén. Megátkozva sem lettem meg semmi. Egyszerűen csak képtelen voltam otthon maradni a négy fal között abban reménykedve, hogy sikerül elaludnom. Éjfél előtt nem sokkal viszont feladtam az értelmetlen próbálkozást és kocogni indultam, hogy a kis testmozgás segítségével megfékezzem vadul száguldó gondolataimat. Valamelyest sikerült, annyira arra koncentráltam, hogy a Vendéglátó-negyedet elkerüljem, ahol ugyan már zárva olyan későn minden, de akkor sem akaródzott arra futni.
Hátamat nekivetem a folyosó falának, karjaimat keresztbe teszem mellkasom előtt és úgy hallgatom a csendet. Néha ki-kiszűrődik pár szó a teremből, hiszen még tart az első óra, ha jól tudom, talán az elsősök vannak benn. Elemi mágián kellene lennem, vagyis ott is voltam. Gyorsan elvégeztem a kijelölt feladatot, aztán elengedtek. Még soha ilyen összeszedetten nem bántam a jéggel, mint most. Biztos örült a tanár úr és valamiféle jutalomnak szánta, hogy korábban eljöhettek. Nem avattam be, hogy egyáltalán nem is figyeltem arra, hogy mit csinálok. Csak azok a szavak jártak a fejemben, mint a futáskor is. A szavak, amik a pergamenen szerepelnek, a szavak, amiket az egyik levitás lány írt nekem tegnap délután aggódva. „Szétmentetek Thomasszal” meg „randizik az egyik harmadévessel csütörtökön suli után a Czukorvarázsban”.
Óvatosan körbenézek a folyosón, attól félve, hogy már pusztán a gondolataimat is kilesheti valaki, amikkel olajat öntök a tűzre. Elég furán nézhetek ki, az egyik pillanatban rosszallóan csóválom a fejemet, hogy ekkora nagy marhaságot már rég hallottam. Na meg, hogy már megint alkottak a festmények és egy újabb pletyka kering a suliban rólam, rólunk. A másik pillanatban meg teljesen lesápadok attól, hogy mi van, ha még sem pletyka. Legalábbis egy része. Mert én nem tudok róla, hogy szétmentünk volna. Márpedig biztos, hogy mondta volna, ha ilyesmi fordulna meg a fejében. Lehet, hogy tényleg találkozott a barátom egy harmadéves lánnyal, de hát miért ne találkozhatna? Vannak lány ismerősei, akikkel nagyon jóban van, miért ne ülhetne be valamelyikükkel a cukrászdába? Oké, lehet, hogy az a lány teljesen odáig van érte, és mondhatja meg gondolhatja úgy, hogy az egy randi és terjesztheti is ezt, de …. ajj. Le kéne állnom, igen, nem agyalok ezen tovább. Megbeszélem Thomasszal, hogy ő mit tud erről, hallott-e valami ilyesmit. Szóval egyelőre nincs más dolgom, mint állni és megvárni, amíg megérkezik…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=809773#post809773][b]Juhász Laura - 2020.05.27. 21:28[/b][/url]

péntek reggel, Bűbájtan terem előtt ácsorogva| o
 

Nem gondoltam volna, hogy el fog következni ez a pillanat. Van ez a szokásuk a pillanatoknak, hogy egyszer csak ott vannak előtted és bármennyire nem tetszik is, akkor is meg kell élned őket. Persze vannak olyan alkalmak, amikor nagyon klassz, hogy váratlanul betoppannak az életedbe. De ez most nem olyan. Sose gondoltam volna, hogy valaha is el fog következni az a nap, amikor utálni fogom a pénteket. Már így jó előre. És most pedig ez van. Okolhatnám a teljesen kisimult, szinte beteges pontossággal apró kis négyzetté hajtogatott pergament, ami a talárom zsebében lapul. De nem lenne jogos. Nem szerepelt abban semmiféle parancs, vagy javaslat vagy akármi, hogy ugyan menjek már el futni az éjszaka közepén. Megátkozva sem lettem meg semmi. Egyszerűen csak képtelen voltam otthon maradni a négy fal között abban reménykedve, hogy sikerül elaludnom. Éjfél előtt nem sokkal viszont feladtam az értelmetlen próbálkozást és kocogni indultam, hogy a kis testmozgás segítségével megfékezzem vadul száguldó gondolataimat. Valamelyest sikerült, annyira arra koncentráltam, hogy a Vendéglátó-negyedet elkerüljem, ahol ugyan már zárva olyan későn minden, de akkor sem akaródzott arra futni.
Hátamat nekivetem a folyosó falának, karjaimat keresztbe teszem mellkasom előtt és úgy hallgatom a csendet. Néha ki-kiszűrődik pár szó a teremből, hiszen még tart az első óra, ha jól tudom, talán az elsősök vannak benn. Elemi mágián kellene lennem, vagyis ott is voltam. Gyorsan elvégeztem a kijelölt feladatot, aztán elengedtek. Még soha ilyen összeszedetten nem bántam a jéggel, mint most. Biztos örült a tanár úr és valamiféle jutalomnak szánta, hogy korábban eljöhettek. Nem avattam be, hogy egyáltalán nem is figyeltem arra, hogy mit csinálok. Csak azok a szavak jártak a fejemben, mint a futáskor is. A szavak, amik a pergamenen szerepelnek, a szavak, amiket az egyik levitás lány írt nekem tegnap délután aggódva. „Szétmentetek Thomasszal” meg „randizik az egyik harmadévessel csütörtökön suli után a Czukorvarázsban”.
Óvatosan körbenézek a folyosón, attól félve, hogy már pusztán a gondolataimat is kilesheti valaki, amikkel olajat öntök a tűzre. Elég furán nézhetek ki, az egyik pillanatban rosszallóan csóválom a fejemet, hogy ekkora nagy marhaságot már rég hallottam. Na meg, hogy már megint alkottak a festmények és egy újabb pletyka kering a suliban rólam, rólunk. A másik pillanatban meg teljesen lesápadok attól, hogy mi van, ha még sem pletyka. Legalábbis egy része. Mert én nem tudok róla, hogy szétmentünk volna. Márpedig biztos, hogy mondta volna, ha ilyesmi fordulna meg a fejében. Lehet, hogy tényleg találkozott a barátom egy harmadéves lánnyal, de hát miért ne találkozhatna? Vannak lány ismerősei, akikkel nagyon jóban van, miért ne ülhetne be valamelyikükkel a cukrászdába? Oké, lehet, hogy az a lány teljesen odáig van érte, és mondhatja meg gondolhatja úgy, hogy az egy randi és terjesztheti is ezt, de …. ajj. Le kéne állnom, igen, nem agyalok ezen tovább. Megbeszélem Thomasszal, hogy ő mit tud erről, hallott-e valami ilyesmit. Szóval egyelőre nincs más dolgom, mint állni és megvárni, amíg megérkezik…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=809804#post809804][b]Thomas Middleton - 2020.05.28. 18:56[/b][/url]

LAU
péntek délelőtt a BBT terem felé tartva | #onmywayGIF



Ahogy vége a Sötét Varázslatok Kivédésének, picikét sietősre kell fogjam, mert a kastély másik végében lesz a következő órám. Fura ez az idei órarend, van pár ilyen jelenésem, amire eléggé ki kell lépjek. Az más kérdés, hogy aztán mindig mindenhova teljesen időben ott termek. Általában még jóval hamarabb is, mint szükséges. Lehet, ezt is csak biztonsági játszom, mint általában akármit.
Mivel tök szép az idő, talárom a táskámban van, ingujjban ballagok a folyosón, szedve lábaimat. Egy utánam szóló akaszt meg sietségemben. A lány, akivel tegnap cukrászdáztunk, szikrázó mosollyal kocog oda hozzám, köszönt, megfogja a karomat és így sétál velem tovább, rögtön érdeklődve, merre tartok meg mi a helyzet. Elmesélem neki, taglalva is közben ezt az egész mizériát az egymástól tiszta messze megtartott óráimmal, ha már egyszer pont ezen agyaltam éppen.
Viszont közel vagyunk már, végre befordulunk a bűbájos tanterem folyosójára. Arról kezd el csacsogni, ő melyik órákról késett már el. Közben gyakran igazgatja barna haját. Mosolyogva, olykor bólogatva hallgatom.
Mostmár többen bevetették magukat a tanterembe, egy-két korán érkezett levitás viszont még kint bandázik, nem messze Lautól. Az egyikük meglát minket a folyosó végén, amikor megjelenünk és aztán rögtön a szőkeségre pillant. Arca elkomorodik, nagyot nyel és visszafogott hangon próbálja felhívni társai figyelmét rá, hogy mi történik. A többieknek mondjuk fogalma sincs róla először, mit mond, hiszen ők még nem hallották A Hírt, pedig a kékek közt terjedget. Az más kérdés, hogy a többség nem hiszi el. Viszont mostmár ez a másik kettő is értesült és mivel egyből a sűrűjébe keveredtek, fogösszeszorítva figyelik, ahogy mi közelgünk, Lau pedig itt álldigál.
Egyszerre megtorpanok, mert belém nyilal, hogy talán az SVK teremben hagytam a tankönyvem, szóval lekapom a táskámat és kutatni kezdek benne a folyosó közepén. A leányzó búcsúzik tőlem, simítva közben egyet hátizsákomat markoló kezemen. Rámosolygok, elköszönök én is és keresgélek tovább. Szinte szökellve suhan tova tőlem, intve a susmorgó levitásoknak, ahogy meglátja őket, aztán észreveszi a rám váró navinést. Zavarba jön, visszafogja átható
mosolyát és járását is átlagosabbra veszi, így halad el Lauék mellett. Eközben én a nem is olyan távolban megkönnyebbültet sóhajtok, mert megvan a könyv.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=809809#post809809][b]Juhász Laura - 2020.05.28. 19:48[/b][/url]

péntek délelőtt, Bűbájtan terem előtt ácsorogva| o
 

Egész szoborszerűnek hatok, ahogy mozdulatlanul támasztom a falat a terem ajtajától nem messze. Még akkor sem rezdülök, amikor nyílik az ajtó és kiözönlenek rajta a diákok. Sem pedig akkor, amikor több ismerős arcot is látok közeledni. Van, aki bemegy a terembe, de bőven akad olyan diák, aki idekinn marad. Nem foglalkozom velük különösebben, a csevejük sem jut el hozzám. A fejemben mint valami régi, rossz, beakadt lemez ismétlődik újra és újra ugyanaz. Lassan tompa lüktetés is társul hozzá, és azt kívánom bár ne is gondolnék semmire.
Ami először feltűnik az a levitások megváltozott viselkedése. Eddig csak úgy óvatosan pislogtak felém, most nyíltan rám néz az egyik lány. Az arckifejezése láttán pedig bukfencet vet a gyomrom. Még csak az hiányzik, hogy idejöjjön nekem és kérdezgetni kezdjen. Makacsul fordítom el a tekintetemet róla, csak hogy rögtön világos legyen miért viselkedik így. Meg a többiek is miért olyan furák hirtelen. És teljesül a kívánságom. Csend van. A fejemben legalábbis csend van, a gondolatok teljesen észrevétlenül jelennek meg újra, ahogy nézem őket. Figyelem a közeledő barátomat, az ismeretlen lányt, aki eléggé bizalmaskodó. A vidám vonásaikat. Ez eddig rendben van, mármint ez csak annyit jelent, hogy jóban vannak. Csak annyit. Az elég egyértelmű, hogy tényleg teljesen odáig van a barátomért a lány, a hajigazgatás, a simítás, tipikus jelek. Vajon Thomas ezekből észrevesz valamit? Vajon mikor mennek már be a többiek a terembe? Hát komolyan nincs jobb dolguk, mint ide-oda pislogva figyelni, hogy mi is lesz most? Határozottan bosszantanak. Vagy lehet, hogy nem is rájuk vagyok mérges? A leányzó elhalad mellettem, végigkövetem a tekintetemmel, kifejezéstelen arccal. Nem számított arra, hogy szemtanúja leszek ennek a kis jelenetnek? Vagy zavarban van attól, hogy az elődjével vagy konkurenciájával akadt össze és nem tudja, hogy mit fogok reagálni, teszem azt megátkozom-e vagy sem? És most miért is őt figyelem, meg próbálom kielemezni?
Amint eltűnik a látóteremből próbálom figyelmen kívül hagyni a pusmogásokat és Thomasra nézek újra, majd ellököm magam a faltól és elindulok felé. Azt a boldognak hangzó sóhajt pedig egyelőre nem tudom hova tenni.
- Szia – köszönök rá. Vonásaim nem derűsek, de egész nyugodtak, kékjeim pedig kissé óvatosan szemlélik a fiút. Lehet, hogy meg kellett volna várnom, hogy ő jöjjön oda hozzám. Most már mindegy.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=809814#post809814][b]Thomas Middleton - 2020.05.28. 20:16[/b][/url]

LAU
péntek délelőtt a BBT terem felé tartva | #heyGIF



Odahúzódom az egyik ablakpárkányhoz, hogy ne a térdemen egyensúlyozva kelljen eltenni a tankönyvemet. Inkább lerakom itt szépen és elrendezgetem a dolgokat.
- Szia - köszönök jókedvűen a hozzám toppanó lányra, miután felkaptam a fejem hangjára és egyenesen ránéztem. - Azt hittem, hogy az SVK teremben maradt a tankönyvben, de szerencsére nem, úgyhogy nem kell visszafutnom érte - magyarázom meg, mit szöszmötölök. - Viszont... ajj, mindig olyan nagy kupit csinálok ilyenkor - nyafogok kicsit, az ilyenkor alatt arra utalva, mikor hirtelen megijedek, hogy elhagytam valamimet és fejvesztve kezdem kutatni. Egy elégedetlen kis nyögéssel rakok ki inkább egy-két könyvet, pennatartómat, pár cukorkát, meg egyéb kincseket a párkányra, hogy könnyebben át tudjam tekinteni a helyzetet.
A levitás lányok, akik lélegzetvisszafojtva figyelték, ahogy a szőkeség egyszerűen megindult felém, most izgatottan sustorognak rólunk. Meg felmerül bennük, hogy inkább bemenjenek, nem kéne itt bámulni, csak éppen túlságosan érdekli őket, minek lehetnek szemtanúi, milyen következtetéseket vonhatnak le. Egyelőre annyit, hogy nem vagyunk rosszban. Legalábbis bennem, úgy tűnik, nincs harag.
- Hm... jó, ez ide... eeez meg ide - ügyeskedem a visszapakolászással, elmerülten koncentrálva, még alsóajkam is beharapom közben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=809818#post809818][b]Juhász Laura - 2020.05.28. 20:51[/b][/url]

péntek délelőtt, Bűbájtan terem előtt ácsorogva| o
 

Vidáman szól hozzám, ami jó. Semmi zavarodottság vagy bűntudatszerűség, hogy esetleg minek lehettem a szemtanúja, vagy bosszúság, hogy egyszer csak feltűnök itt mellette és most szóba kell velem állnia. Klassz. Mondjuk nem sokáig néz rám, de ha egyszer kotorászik a táskájában az úgy nehéz is.
- Biztos nem örült volna a prof ha késel az órájáról – jegyzem meg hosszas tűnődés után. Basszus, fogalmam sincs, hogy mégis mit kéne mondanom. Nem csak az elhangzottakra, hanem úgy egyáltalán. Fel se kéne hoznom az egészet? De, hát úgyis látszik rajtam hogy valamin rágódom, a fél suli összesúg majd a hátunk mögött (ha nem az egész), szóval hülyeség nem szóba hoznom a dolgot. De, hogyan? Tűnődve nézegetem az előkerülő dolgokat, és hiába suhan át a fejemen a gondolat, hogy hű de sok mindent cipelsz magaddal, ami hát nem is biztos, hogy kellene nap, mint nap, vagy, hogy egy invito-val könnyebben célt értél volna, akkor kupi sem lett volna, ezeket képtelen vagyok kimondani.
Tekintetem a lányok csoportjára vándorol, akik úgy festenek – legalábbis számomra – mintha éppen a kedvenc szappanoperájuk egy különösen izgalmas jelenetét néznék. Már csak a popcorn hiányzik. Egy vigyorszerű grimaszt vágok, hiszen ők tök jól elszórakoznak míg én itt azon izélek, hogy mitévő legyek. Thomas meg pakolgat, mintha mi sem történt volna, vagy mintha nem tudna az égvilágon semmit sem az egészről.
- Mennyire szoktak hozzád eljutni a pletykák, amik a suliban terjednek? Vagyis hát mikor? Mármint az újság megjelenése előtt csak, amikor cikk lesz belőle, vagy a szerkesztőséghez eljut egy csomó és abból úgy válogattok vagyis hát ... - jaj istenem, ez aztán nagyon érthetőre sikerült mondhatom. Főleg úgy, hogy totál halkan hadartam az egészet, hogy rajta kívül más ne is hallhassa. Remélem értett belőle valamit, vagy átment a lényeg, hogy arra vagyok kíváncsi képben van-e a pletykákról úgy általában. Igen, kezdetnek ez így egész jó lesz, mégsem támadhatom le azzal, hogy állítólag szakítottunk és az a lány az új barátnőd, akivel az előbb még olyan jól elvoltál. Furán jönne ki. Mintha így nem lenne fura. Mindegy.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=809827#post809827][b]Thomas Middleton - 2020.05.28. 21:14[/b][/url]

LAU
péntek délelőtt a BBT terem felé tartva | #sothethingisGIF



Dehogynem, ez mind kell nap, mint nap. Legalábbis rosszul érezném magam, ha nem lennének velem. Invitozni meg nem szeretek ilyen messziről, mert félek, hogy eltrafál valakit az, amit magamhoz hívok. De mivel ezeket nem tárgyaljuk meg, így csak arra bólogatok, hogy ja, biztos nem örült volna a prof. Mondjuk szerintem túl mérges sem lett volna. Nem szoktak rám a tanárok mérgesek lenni.
Kérdez tőlem valamit Lau, de az annyira nem illik hirtelen a képbe és látszólag annyira nem kapcsolódik a világon semmihez, hogy meg kell álljak a pakolászásban és felnézek rá, hogy tudjak figyelni. Szoktunk mi így random témákkal előállni, csak most nagyon elmerültem a rendezkedésben és ráébredtem, hogy alig fogtam fel, amiről érdeklődni kezdett. De mostmár figyelek. Mostmár csak rá figyelek, eleinte még kicsit kétségbeesett vonásokkal, hogy felvegyem a fonalat, aztán a kétségbeesést a tisztulás helyett valamilyen zavar váltja fel.
- Öhm... - ráncolom a homlokom.
- Pletykák? Hát... szóval... nem, hozzám nem nagyon jutnak el előtte. Én igazából csak a cikkekben olvasom őket átnézéskor vagy legfeljebb hallok róluk a többiektől, ha előtte egyeztetünk. Én viszont ilyesmit csak a Paparazziba szoktam írni - mosolyodom el erre gondolva. - De ott az van, hogy csinálunk egy jópofa fotót valakiről és én ahhoz szoktam valami klassz történetet költeni - térek kicsit el a tárgyról, dehát ugye én nem tudhatom, mi a tárgy. Egyelőre valami olyat sejtek, hogy az érdekli, hogyan is megy ez az újságírósdi. Azt nem tudhatom, miért merült fel most ez benne. Lehet, be akar lépni a szerkesztőségbe? Na jó, mindegy, nem találgatok. Várom, kielégítő volt-e a válaszom. Addig hagyom azt a két könyvet még azt az egy zacskó édességet a párkányon heverni. Egyik kezem a táskámat fogja, a másik csak lóg mellettem, miután abbahagytam a magyarázást.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=809831#post809831][b]Juhász Laura - 2020.05.28. 21:39[/b][/url]

péntek délelőtt, Bűbájtan terem előtt ácsorogva| o
 

Jaj ne, nem hallott rendesen, vagy nem érti. Nagyon úgy tűnik az arckifejezéséből. A levitásokra ki se merek pillantani, hogy vajon ők hallották-e. Igyekeztem úgy mondani, hogy ők ne hallják a szavaimat. Túl halk lettem volna? Na de várjunk már, hiszen változik a barátom  arckifejezése. Méghozzá nem úgy, mintha egy szót nem hallana abból, amit mondok. Nem, mintha … zavarban lenne a témától? Ezek szerint hallott volna ő is valamit?
Bólintok egyet határozottan a visszakérdezésre, igen-igen, azokról van szó. De akkor ezek szerint még nem hallott róla, vagy hát nem is tudom. Meg nem jelent, tehát nem biztos, hogy  … hogy mi? Ő mit csinál?
- Te … te írod a … - kezdek el hebegni megdöbbenten. Miiiiii??? Ő találja ki a sztorikat abba a rovatba? Jaj, Lau gondolkodj már logikusan könyörgöm! Most itt tökre nem arról van szó, hogy megjelent valami az újságban, szóval nem is annyira lényeges az, hogy ő írja. Érdekes, persze, de most nem ez a legfontosabb. A lényeges az, hogy nem igazán jutnak el hozzá a dolgok mielőtt az újságba kerülnének. Oda még nem jutott el a pletyka vagy hír vagy miaszösz, úgy tűnik. Á, ennek így semmi értelme, ezzel a fajta kérdéssel, felvezetéssel nem megyek semmire. Rázni kezdem a fejemet, ahogy igyekszem újrarendezni a gondolatokat a fejemben, de egyre nagyobb a kuszaság. Nekem ez egyszerűen nem megy. Nem tudom óvatosan körültáncolni az egészet, pedig szeretném nagyon finoman a tudtára hozni, hogy mit hallottam. Hogy miért bámul minket úgy az a pár levitás, ahogy. És valahogy azt is, hogy én ezt pletykának fogom tartani, amíg ő mást nem mond.
- Öhm, az van … szóval hallottam valamit velünk kapcsolatban – kezdem el óvatosan, fürkészve nézve őt, majd sután folytatom – és, hát gondoltam mondom neked, hogy ha te még esetleg nem tudnád, akkor ne érjen váratlanul vagy nem tudom.
em mondok ennél többet, várom a reakcióját amiből kiderül számomra, hogy tudja-e miről van szó és akkor nem kell ennél többet mondanom, vagy sem. Abban tuti nem tévednek, hogy ismeri a lányt, meg hogy az a lány bele van zúgva. Talán még a cukrászdában is voltak tegnap. Rápillantok a zacskóra, de nem veszem bizonyítéknak. Akárhonnan szedhette, akármikor. Nem jelent semmit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=809881#post809881][b]Thomas Middleton - 2020.05.29. 20:43[/b][/url]

LAU
péntek délelőtt a BBT terem felé tartva | #rumorhasitGIF



Bólogatok, kicsit furcsállva. Igen, én írom a Paparazziba a sztorikat. Legalábbis, ahol az én aláírásom szerepel. Viszont valljuk be, azok a kis kitalált történetek mindennek számítanak, csak szaftosnak vagy durvának nem. Szerintem nem is tudnék olyat írni. Csak most akkor nem értem a lány döbbenetét. Valami rosszat mondtam volna valakiről? Vagy csak összekever egy másik cikkíróval, aki szintén szokott alkotni oda?
- Hát mármint egyáltalán nem mindig. Sőt, igazából csak néha - adom így a tudtára, hogy valószínűleg azok a szösszenetek, amik most a fejében keringenek, nem tőlem származnak. Dehát tényleg mindig ott a nevem, szóval nem értem. Tudja az írói nevemet, nem? Ó, vagy lehet, hogy azt gondolja, ál-nevet használok, hiszen a többiek is szoktak olyanok alatt írni. Áh, nem tudom. Minden esetre remélem, tiszta vizet öntöttem kicsit a pohárba azzal, hogy nem enyém az a rovat mindenestül.
Felszökik aztán szemöldököm, amikor kiderült, miért is hozta fel a pletykák témáját. Tökre nem az Edictum volt itt a lényeg. Szóval... beszélnek rólunk valamit? Vagy hogy érti, hogy hallott valamit? Érdeklődő arckifejezéssel várom a folytatást. Mert hát lesz, nem? Ahogy odapillant a cukorkás zacskóra a párkányon, fogom és elrakom gyorsan. Aztán azt a maradék két könyvet is, de utána pislogok rá megint. Meg közben is várom, hogy mondja csak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=809882#post809882][b]Juhász Laura - 2020.05.29. 21:09[/b][/url]

péntek délelőtt, Bűbájtan terem előtt| o
 

Nem csodálkozom azon, hogy nem érti a reakciómat, meg úgy egyáltalán, hogy totál érthetetlen nagyjából minden, amióta csak idejöttem hozzá. Kuszaság van a fejemben, és tényleg megpróbálom valahogy úgy megtudakolni a dolgot, hogy nem kérdezek rá nyíltan. Ha most úgy sikerülne értelmesen gondolkodnom, akkor valahogy tudnám vele közölni, hogy egyrészt totál nem erről van most szó, másrészt meg kizártnak tartom, hogy ő olyan dolgokat írna abba a rovatba, ami ne lenne kedves vagy aranyos. Nem tesz olyat, amivel árt másoknak. De, most tényleg nem ez itt a lényeg. Csak fogalmam sincs, hogyan puhatoljam ki a dolgot. Tudnám, hogy egyáltalán miért kerülgetem a forró kását, és miért nem kérdezek rá egyszerűen. Talán mert nem akarom, hogy számonkérésnek vegye, vagy hogy azt higgye hogy elhiszem vagy féltékeny vagyok vagy nem tudom. Azt tudom, hogy nem hiszem el, nem akarom elhinni, de remeg a gyomrom az idegességtől, hogy mit fog mondani.
Semmit.
Csak néz rám. És nem tudja, nem hallott semmit, fogalma sincs, hogy mire utalok. Már nyitnám a számat, hogy valahogy folytassam ám a mozdulata megakaszt. A könyvek totál hidegen hagynak, de a zacskó elrakása, így … na ez … kész. Nem tudom, hogy mire számítottam, de erre nem. Ez valahogy túl Thomastalan volt nekem. Ha megkínál vagy elcsacsogja, hogy honnan van, vagy hogy kinek lesz az jobban beleillene a képbe. De nem, ő gyorsan elrámolja. Jézusom, kezdek megőrülni és rémeket látni. Mi az, hogy Thomastalan? Mi a fene van velem? Mi a fene folyik itt?
Elfordítom a fejemet, inkább bámulok kifelé az ablakon a karkötőmet piszkálgatva. Tekintetem a semmibe réved miközben veszek egy nagy levegőt.
- Egy levitás keresett meg, hogy … szóval ő úgy tudja, hogy szétmentünk. Meg, hogy neked ... randid volt, tegnap – mondom végül kissé remegő, de csevegő hangon. Semmi rosszallás, semmi számonkérés. Csak elmesélem, az hogy mit élek át az egyelőre rejtve marad. – Egy levitás lánnyal, a cukrászdában – teszem még hozzá a teljesség kedvéért. Nem részletezem ennél jobban. Majd talán később.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=809885#post809885][b]Thomas Middleton - 2020.05.29. 21:40[/b][/url]

LAU
péntek délelőtt a BBT terem előtti folyosórészen | #whatGIF



Ha nem foglalna le ennyire az, hogy a gondolataimat kergessem arról, mégis mit hallhatott rólunk, amiről mi nem tudunk és amit most tudatni akar velem, akkor talán eszembe jutna megkínálni. Bár nem teljesen biztos, mert van, amikor szeretem még tartogatni az ilyen kis édességeimet és olyankor még nem úgy nézek rájuk, mint amiket akár én, akár bárki más megehet. Addig csak elspejzolt kincsek. Nade a lényeg, hogy egyszerűen csak azért raktam el a cukorkákat, mert ahogy rájuk nézett, ráeszméltem, hogy azok még ott vannak és hirtelen úgy döntöttem, inkább elrakom őket akár hanyagul, csak nehogy itt maradjanak. Különben nem a cukrászdából vannak.
Jaj ne! Lau olyan kis... szomorúnak tűnik, ahogy így réved kifele, vagy nem tudom. Dehát mi a baj? Folytatja végül a mesélést és... szemeim elkerekednek. Úgy tudják, szétmentünk? Szám is eltátom persze kissé, azonban rögvest becsukom, amint a randi kerül szóba. Nagyot nyelek és sűrűn pislogva nézek el valamerre a folyosón, el a szőkeségről. De nem veszem észre a levitás lányokat, akik pedig mostmár nyíltan figyelik reakcióimat és kezdik úgy gondolni, mégsem vagyunk már annyira jóban. Feszült leszek, ez igaz. Viszont legfőképp zavart. Ide-oda cikázik tekintetem, ahogy próbálom összerakni a dolgokat. Kicsit görcsösen markolom párkányon pihenő táskámat. Másik kezem nadrágom oldalán babrál.
- Mi? De... dehát h-honnan veszi ezt? - kérdezem akadozón, most éppen Lau válla környékét fixírozva, lopva tekintve csak arcára olykor. Hiába mondja csevegő hangon, azt még én is látom rajta, hogy hatással van rá. Nem olyan, mint szokott.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=809891#post809891][b]Juhász Laura - 2020.05.29. 22:16[/b][/url]

péntek délelőtt, Bűbájtan terem előtt ácsorogva| o
 

Ha a hozzám eljutott hír csak annyiból állt volna, hogy mi szétmentünk, az is éppen elég lett volna, ahhoz hogy szomorkásan bámuljak kifele az ablakon. Mert oké, nem igaz, de … annyira rossz belegondolni. Aztán persze magamhoz térnék és jót nevetnénk az egészen, hogy micsoda nagy marhaság ez. Jó lenne, ha most is ez lenne majd.
Lopva odapislogok Thomas felé, hogy lássam az arckifejezését. Nem engem néz, hanem a folyosót pásztázza. Keresne valakit, vagy csak töpreng? Kicsit mintha feszengene ettől a témától.
- Egy barátnőjétől, akinek a barátnője … - felelem megvonva a vállamat, egy grimasz kíséretében. Olyan tipikus követhetetlen dolgok ezek. 'Az egyik ismerősöm mondta, hogy a testvérének a szobatársának a húgának az osztálytársának a' … fejtsd meg, rakd össze, derítsd ki. Én feladom. – Hallotta és kész – talán a lánytól magától jött az infó, talán mástól. A randi rész gondolom magától a harmadévestől. Az, hogy szétmentünk, hát a jó ég se tudja. De, számít ez most? Nekem marhára nem, de neki úgy tűnik igen. Ahelyett, hogy megcáfolná rögtön kérdez. Remek, tényleg, klassz. Az meg még pazarabb, hogy egyre kevésbé tűnök olyannak, mint aki tényleg csak pletykának gondolja az egészet. Zseniális. Hagyni kellett volna az egészet a fenébe.
Gyorsan a zsebembe nyúlok és előveszem az apró négyzetté hajtogatott pergament, majd lerakom Thomas elé a párkányra. Próbálok valamiféle halvány mosolyt összehozni.
- Tessék, ez az üzenet – adok magyarázatot a kis lapra, majd hátat fordítok az ablaknak, hátamat nekitámasztom a párkánynak és a levitásokat, a folyosót, az ajtót nézegetem. – Szóval … most már tudod, nem fog meglepetésként érni ha esetleg hallasz valami ilyesmit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=809897#post809897][b]Thomas Middleton - 2020.05.29. 23:10[/b][/url]

LAU
péntek délelőtt a BBT terem előtti folyosórészen | #ohnotthisGIF



Hallotta. Csak úgy hallotta. Elhúzom a számat. Még mindig próbálom átlátni a helyzetet. Figyelem, ahogy lerakja a papírt. Olyan fura ez a mozdulat. Hogy mi a fura bennem, az nem tudatosul. Csak rossz érzésem lesz. Nem jövök rá, de az a gondom, hogy nem értem, miért rakja le. Miért nem adja oda? Kicsit bizonytalanul nyúlok az üzenet után. Tényleg elolvashatom? Jó, nyilván azért kaptam. Hát legyen. Torkot köszörülök, mintha hangosan készülnék olvasni, pedig nyilván nem. Elkezdem átrágni magam a sorokon és egyre savanyúbb képet vágok. Fájni kezd a mellkasom, oda is nyúlok kicsit megmasszírozni. Aztán már megint elképedek...
- Belém esve? - lehelem ki ezt a részletet. - Én... mi... voltunk... mi voltunk tegnap a cukrászdában, igen... igen, de... - hebegek a levelet nézve, fejemet rázva. Olybá tűnhet, mintha magyarázkodnék, pedig csak hangosan gondolkozom. Ki akarom bogozni a szálakat. - Jaj ne... - nyögöm aztán a semmiből és homlokomra tapasztom tenyerem, ujjaim hajamba merülnek, lehunyom szemem. A táskámat már rég nem fogom, a levelet szorongatom helyette.
- De nem randi volt. Az nem randi volt. Hogy lett volna randi? - motyogom szinte csak, erősen tartva lehunyva szememet, markolva kicsit hajamat. - Viszont ő azt hitte, hogy az volt, igaz? - kérdezem magamtól, vékony, csöndes kis hangon, ahogy felidézem magamban a mozdulatait, a szavait, a ragyogó mosolyát. Ezt hívják flörtölésnek? Miért nem veszem én ezt észre? Nekem csak jól esett, hogy ennyire kedves. Jól éreztem magam a társaságában.
- De miért gondolta, hogy te és én... ? - nyitom ki szemem búsan és engedem le kezem, viszont hiába tekintek körbe, látni nem látok. Gondolataimat kergetem. - Én csak... csak nézegettem a bestiárium kirakatát és ő is odajött mellém nézegetni - ami tök természetes volt, hiszen ismerjük egymást, még ha ezelőtt keveset beszéltünk is - aztán kérdezte, hogy... - nem folytatom. Megakadok, arcom kifejezéstelenné lesz, kicsit talán kínlódóvá. Mert beugrik valami. Erősen beugrik és próbálom nem elveszíteni.
- Hogy te hol vagy. Azt kérdezte, hol vagy, de... nem így kérdezte - rázom a fejem. - Hanem, hogy együtt jöttem-e veled és én mondtam, hogy nem, de... lehet, hogy azt úgy fordította neki - utalok nyakláncomra - hogy nem most nem vagyunk együtt, hanem egyáltalán nem? Akkor azért kérdezett úgy vissza? Nagyon meglepődött. És... óh - hunyom le megint a szemem, ahogy már megint előjön egy részlet. Így, hogy már tudom ezeket hova tenni, könnyebben idézem fel - Azt mondta, hogy sajnálja, én meg azt mondtam, hogy nem kell... - szöknek ki a számból a szavak erőtlenül, lemondóan. Nem értettem, miért kéne sajnálni, hogy Lau éppen nincsen velem. Hiszen semmi baj ezzel. Vagyunk mi sokszor külön. Csak nem úgy, ahogy a lány hitte. De akkor ezért volt a sajnálkozása olyan túlzónak tűnő. Mert amit ő hitt, ahhoz nem volt túlzó. Azonban, amilyen lazán én erre feleltem, abból ő meg jogosan vehette úgy, hogy könnyedén állok a szétmenésünhöz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=809942#post809942][b]Juhász Laura - 2020.05.30. 18:18[/b][/url]

péntek délelőtt, Bűbájtan terem előtt ácsorogva| o
 

Zavarodott vagyok teljesen és attól tartok, ha egyenesen előre kellene nyújtanom a kezemet benne a papírral arra várva, hogy átvegye tőlem, akkor annyira remegnének az ujjaim, hogy azt már nem lehetne nem észrevenni. És nem tudom, hogy mit gondolna akkor, hogy miért. Én sem tudom teljesen megmagyarázni. Biztonságosabbnak tűnik hát csak úgy lerakni elé. Kicsit későn jut az eszembe, hogy talán hozzá kellett volna tennem, hogy nyugodtan olvassa el, de hát a tessék az ezt akarta kifejezni. Viszont ugye ez egy magánlevelezés, szóval érthető hogy szükséges lett volna úgymond szóbeli engedélyt is adnom. Mindegy, olvasni kezdi az a lényeg. És bár nem őt nézem, mégis minden apró rezdülését érzékelem.
Aprót biccentek a költői kérdésre, pedig tudom, hogy nem is figyel most rám. Majd hebegni kezd, én pedig olyan erővel préselem össze az ajkaimat, hogy az már fáj. Az is, csak hogy pontos legyek. Még mindig nem hozzám beszél, de megerősíti a hírek egy részét. Elnyomok egy sóhajt és makacsul a falat nézegetem a folyosó másik oldalán. Azt hihetnék, hogy azért mert van ott valami érdekes, vagy mert épp próbálom megbűvölni, hogy repedjen szét az egész, mert nagyjából úgy festek. Pedig csak elviselhetőbb azt nézni, mint azt, ahogy a barátom reagál. Jeges rémület kezd el terjedni bennem, ahogy várom ki derüljön mi az a jaj ne.
Újabb kérdések, de ezekre már sehogy sem reagálok. Csak hallgatom őt. Amúgy se vár választ eleve. És amúgy is le van írva feketén-fehéren, hogy randinak tartotta az a lány az egészet. Meg mégis mit mondhatnék én most? Azt hitte, igen, belé van esve, igen. Ez egy az egyben rá volt írva a kis levitás arcára, a mozdulataiba ívódott. Thomas nem vette észre, de … na mindegy. Sok lánynak tetszik, amit ő észre sem vesz. Sok lány gondolna randiként egy ilyesmire, ha … mi nem lennénk együtt és elmennének valahova. Nem hibáztatom a lányt, hogy ő is annak vette. Nem hibáztatom Thomast sem, hogy nem vette észre mi is a helyzet. Nem hibáztatok én senkit se. Ez van.
Miért gondolta? Szóval akkor tőle jött az is, hogy nem vagyunk együtt? De tényleg, miből gondolta az a lány? Honnan jött eee …
- Eeh – fújom ki a levegőt döbbenten. Én csak. Ő csak volt valahol, Ő mondott valamit, a keresztje meg félrefordította. És hát persze, hogy a lány rögtön kapott az alkalmon, ha egyszer nem kell sajnálni azt, hogy mi szétmentünk. Lehunyom a szememet és finoman rázni kezdem a fejemet, orromon át erőteljesen fújom ki a levegőt. Hát ez aztán csodaszép. Ha egy kalamajkát, egy félreértés-áradatot osztályozni kellene akkor ez az eset a maximális pontszám tripláját kapná. Ó édes Istenem. Kinyitom újra szemeimet és Thomas felé fordítom a fejemet.
- Akkor már tudjuk, hogy honnan, miből eredt ez az egész – mondom csendesen. Szomorkásan de barátságosan. Nem hibáztatom, nem neheztelek rá, nincs baj, de igen, szomorú vagyok. Igen, nagyon hatott rám ez az egész, és nem, egyelőre képtelen vagyok ennél többet mondani, túlságosan is tele van a fejem gondolatokkal. Meg hát mégis most mit tudnék mondani? Hogy nem csodálom, hogy így értelmezte a lány? Így is éppen eléggé ki van akadva a barátom, semmi szüksége arra, hogy ilyeneket mondjak. Majd hamarosan helyrerakom a gondolataimat, meg felülemelkedem az egészen és visszakeveredek valahogy szokásos önmagamhoz és vigasztalom meg bátorítom meg minden, csak még nem megy, még kell egy kis idő, aztán majd kifejezem, hogy minden oké. De tényleg. Majd mindjárt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=809965#post809965][b]Thomas Middleton - 2020.05.30. 20:45[/b][/url]

LAU
péntek délelőtt a BBT terem előtti folyosórészen | #imsosorryGIF



Lehunyva tartom még mindig a szemem, amit különben olykor észre sem veszek. Hiszen, amikor ennyire elgondolkozom valamin, egészen mindegy, nyitva van-e vagy sem, úgyse látok egyik esetben sem semmit. Viszont barátnőm kis hangjára feltárom tekintetem, és mire rápillantok, már ő is rámnéz. De egy kicsit most azt érzem, bár ne tenné. Mert már értem, hogy ami afféle szomorúságnak hatott a részéről, az tényleg az és félek, mi több még.
A szívem rémesen zakatol és kicsit remegek belül. Vagyis nagyon. Egyre jobban. Mert most, hogy már túl vagyok azon, hogy felfogjam, mi ez az egész, amivel Lau idejött hozzám és már kibogoztuk nagyjából, mi váltotta ki a félreértés áradatot; az is elkezd körvonalazódni, hogy a lány ki tudja, mikor kapta meg ezt a levelet és ki tudja, kiktől mit hallott, mit tapasztalt és hogy mikre gondolhatott, miket élhetett át. Még csak nem is azért, mert bármit elhitt volna. Hanem egyáltalán.
- Annyira sajnálom - szökik ki kissé önkénytelenül, csaknem nyöszörgésszerűen, miközben úgy pislogok barátnőmre, mint a kutyus, aki rossz fát tett a tűzre.
- Nem tudtam. Eszembe se jutott, hogy ez... - rázom a fejem kétségbeesetten, mire beugrik még valami, amitől újfent megakadok. - És Ő akkor most azt hiszi, hogy mi...? - hagyom a levegőben a kérdés végét, dehát mind tudjuk a befejezést. A levitás lány szent meggyőződése, hogy mi randevúztunk és hogy pompásan alakultak a dolgok és hogy kibontakozóban van köztünk valami. És biztosan örül meg izgatott meg minden. Dehát persze, hogy az, hiszen ez az, ami csak úgy sugárzott róla, mostmár értem. Édes drága Istenem. Remek vagyok, de tényleg, kiváló. A butaságommal egyszerre több embert is megbántok minden további nélkül, és persze, hogy az egyikük a barátnőm, aki mindent érdemel tőlem, csak ezt nem.
Pár hosszú pillanatig még azon aggodalmaskodom, hogy majd el kell mondjam a cukrászdázó társamnak, micsoda végzetes félreértések történtek, aztán visszaevezek arra, hogy milyen lehetett, lehet ez Launak. Dehát minek feltételezgetni, mikor itt áll előttem és látom rajta? Ezt még én is látom. Miközben cikáznak ezek bennem, rakás szerencsétlenségként ácsorgok a párkány mellett, hol ide nézve, hol oda, hol a táskám gyűrkélve, hol egyensúlyom egyik lábamról a másikra helyezve. Kisujjam és halántékom zsibbadni kezd, számat is feszülni érzem. Nem akarok itt lenni most. Itt a folyosó közepén, ennyi ember között. Nem akarok bemenni a tanterembe. El akarok bújni. Az a helyzet, hogy legszívesebben sarkon fordulnék és mondjuk bevetném magam a mosdóba. Akárhova, ahol egyedül lehetek. Fájó a késztetés, úgy kell magam megfékezni, egy valami állít meg: nem akarom itt hagyni a barátnőmet. Az még aztán szép lenne. Viszont irtóra tartok tőle, hogy pár pillanat és megteszem. Nem működik az agyam, nem tudok mit mondani, nem tudok mit tenni. Pedig kéne. Tudom, hogy kéne. De nagyon rám zúdult ez most. Még a helyére sem tudom tenni, nem hogy kezelni.
- Sajnálom - cincogom fancsali képpel ismét, hogy legalább csináljak valamit, ami bármennyire is egy olyan emberhez méltó viselkedés, aki a barátnője lelkébe tiport és ki tudja, minek tette ki őt és minek fogja még a jövőben, csak azért, mert ennyire végtelenül naív és ostoba.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=809969#post809969][b]Juhász Laura - 2020.05.30. 21:51[/b][/url]

péntek délelőtt, Bűbájtan terem előtt ácsorogva| o
 

Próbálok minél gyorsabban egyre mélyebbre ásni magamban, megkeresni a kis rejtett dobozkát az elmém legalján, amibe belezárhatom ezt az egészet. Az lesz a legjobb, bezárni, elő se venni többet, szóba se hozni. Nem akarok erről beszélni, egyszerűen nem. Gondolni sem akarok rá. Nyugodtan lehet gyávának vagy bármi másnak tartani, de akkor is ez van. És nem csupán azért, mert ez a hely és idő aztán minden csak nem alkalmas, hogy kifejezzem mi minden zajlott le bennem. Azért sem mert már eddig is éppen elég fájdalmas volt, ha még ki is mondom, még inkább az lesz, mert amíg a fejemben vannak addig még meg-megtudom fékezni néha-néha a legrosszabb részeket. De ha szavakba öntöm … nem, nem öntöm. Hol az a doboz?
Meghökkenek kissé a bocsánatkérésen. Nem azért, mert azt mondja, hanem az ahogy. Szinte szűkölve adja elő és egy új – már jól ismert – fájdalom szorítja össze a szívemet. Fáj, hogy őt szenvedni látom. Hiszen szenved. És még tovább kínozza magát, ahogy halad előre a ráeszmélésben.
- Igen – felelem csendesen lassan lehunyva majd kinyitva a szememet. Már a bólintás sem megy. Ez is egyike a fejemben cikázó gondolatoknak, amit igyekszem elkerülni: és most mi lesz, mit fogsz tenni? Nem tettem fel a kérdést, mert csak még jobban kikészítettem volna vele. Na meg mert nem hülye, nagyon jól tudja, hogy ezt helyre kell hoznia a lánnyal, és nos, nem lesz fáklyás menet. Pocsék lesz neki felkeresnie meg megmagyaráznia a lánynak úgy eleve. A levitás reakcióját nyilván nem tudom megjósolni, de ha az oké lesz, na akkor sem lesz könnyű.
Azt viszont továbbra sem tudom, hogy mit mondjak, úgyhogy csak állok és nézem őt. Nézem, ahogy toporog, ahogy szinte menekülő útvonalat keres a tekintetével. Lehet, hogy nem így van, de nagyon arra emlékeztet most, mint amikor egy ketrecbe zárt állat vadul keresi a kiutat. Kétségbeesetten. A helyzet elől, a többiek elől, akik a közelünkben vannak, vagy előlem? Nem tudnám megmondani. Akármelyik is legyen az, megértem.
- Jól van – motyogom alig érthetően az újabb bocsánatkérésre. Tudom, hogy sajnálja és reflexből jönne a válasz, hogy semmi baj de … de az ég szerelmére hát van baj. Mindenki látja, aki rá vagy rám néz. Igen is, hogy van baj. Ő szenved, én … hagyjuk … mi ez ha nem baj? És mégis igaz, hogy nincs semmi baj. De még sem jön olyan könnyen a számra ez a két szó. Ami viszont helyette jön, az a cselekvés. Megtöröm végre a mozdulatlanságomat, lassan a keze felé nyújtva az enyémet, hogy megérinthessem, megfoghassam, áthidalhassam ezt a fura távolságot köztünk. Lassan, noha nem vagyok bizonytalan. Inkább csak neki szeretnék teret hagyni meg időt, hogy elhúzhassa a kezét. Ha nem szeretné, ha úgy érezné, hogy nem érdemli meg és önostorozná magát még tovább. Hát ne tegye. Itt vagyok, vele, mellette és ...
- Semmi baj. Nem … nem tudtad. Én nem ... – én nem mi? Haragszom? Hittem el? Mit akartam mondani? Tehetetlenül rázom meg a fejemet, jelezve hogy fogalmam sincs hova akartam ezzel kilyukadni. Igyekszem tényleg nagyon bátorítóan nézni rá, a rossz dolgok elpakolásával már majdnem készen is vagyok, ahogy észrevétlenül megtörtént már megint az, hogy őrá koncentrálok, őt igyekszem megnyugtatni. Megvédeni, még magamtól is. Azok a dolgok, a szomorúság csak még több fájdalmat okoznának neki, nem meglepő, ha annyira igyekszem elrakni őket. – Tényleg nincsen semmi baj.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=809972#post809972][b]Thomas Middleton - 2020.05.30. 22:12[/b][/url]

LAU
péntek délelőtt a BBT terem előtti folyosórészen | #imsosorryGIF



Nem nyugtat meg és nem is várom tőle. Válaszai halkak, nem meggyőzőek, nem segítenek. De nem is érdemlek segítséget. Nem azért mondogatom itt, hogy sajnálom, hogy megenyhüljön. Vagyis hát nyilván, sok mindent odaadnék, ha nem így nézne rám. Ha nem lenne ilyen, amilyen most. Ha nem okoztam volna ezt. Dehát ez nem így megy.
Felém nyújtja a kezét. Az enyém is ösztönösen rezzen, hogy mozduljon felé, hogy kapjon utána, de megáll. Viaskodom magammal. Kezéről arcára pillantok, ahogy megszólal. Azt mondja, semmi baj. Én meg hiszek neki. Persze, hogy hiszek. Pedig nem kéne, hiszen hazudik. Azért hazudik, hogy én jobban érezzem magam. Hiába hiszem hát el, nem jön el semmiféle megkönnyebbülés. Nincs feloldódás. Még akkor sem, mikor megfogom a kezét. Mert naná, hogy végül megfogom. Szorítok rajta egy kicsit, nyelve közben egyet. Elmosolyodom egy picikét, amolyan viszont jólvan-ként, miközben elengedem. De miért nem áll el ez a remegés belül? Pedig azt mondja, nincsen semmi baj. Ezt mondja. Mélyet lélegzek és lassan fújom ki.
- Beszélek majd vele - mondom csöndesen, lágyan, eltökélten bólogatva kicsit. Ezt a legjobb mielőbb tisztázni. - Még ma - teszem is hozzá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=809981#post809981][b]Juhász Laura - 2020.05.30. 23:36[/b][/url]

péntek délelőtt, Bűbájtan terem előtt ácsorogva| o
 

Semmit sem érek el. Látom rajta, hogy bármennyire is igyekszem, az erőfeszítéseim nem érnek célt. Egy apró kis örömfoszlány, ez villan fel bennem, hogy aztán el is halljon ismét, amint nem közelít tovább a keze.  Ahogy rám néz. Mélyen legbelül ő is tudja, hogy ez sokkalta bonyolultabb. És hogy egyszerre igaz és nem igaz az a ’semmi baj’. Csak éppen arról nincsen halvány lila gőze sem, hogy melyik része melyik. Mert nem mondom el neki. Mert magamba zárom. Mert fáj. És ezzel fájdalmat okozok neki. Ha nem is most azonnal, de majd később igen. Mert látja rajtam, hogy valami nem oké. De hát azon túl tudnánk lendülni, egyszerűen, könnyedén. Túl tudnék, de így nem megy. Megfogja a kezemet, megszorítja finoman, de nem az igazi. A mosoly sem az. Semmi sem az.
- Jó – suttogom a magára hagyott kezemet nézve. Nem mozdítottam el onnan, ugyanott van még mindig.
Ez így nem jó, ez így nem jó. Ez Így Nagyon Nem Jó!
- Thomas, ez így nem fog menni – szólalok meg kissé erőteljesebben, de továbbra is halkan, hogy mások ne halljanak minket. Remélem, hogy nem hallanak legalábbis. Egy apró nyelésre állok csak meg, nem tudatosan ugyan, de igyekszem gyorsan folytatni. Nem egészen vagyok tisztában azzal, hogy milyen szavakat használok, de azt érzékelem, hogy mielőbb magyarázatot kell adnom. – Sajnálom, de tényleg. Én, én próbáltam, próbálom, mert … nem akarom, mert már így is éppen elég rossz. De én ezt így képtelen vagyok … egyszerűen … muszáj - hűha ez egyre rosszabb, jaj Lau, kezd már a legelejéről az ég szerelmére, mert ez így … ez így … olyan mintha … mintha …
- Izé, én próbálok nem foglalkozni egy dologgal, nem is gondolni rá, de hiába zárom el magamban és érzem úgy, hogy tovább tudok, tudunk lépni, de mégsem tudunk – továbbra is a kezemet nézem, ami már remeg, bár látni ugyan nem látom. Kezd elhomályosodni a tekintetem, még jó, hogy a szempilláim félig takarják kékjeim és talán nem veszi észre. – Tegnap, amikor megkaptam az üzenetet sokáig csak bámultam rá hitetlenkedve, talán még picit mosolyogtam is, hogy ekkora nagy marhaságot már rég hallottam. Nem hittem el, pletykának tartottam az egészet. Mert hát, tudnék róla ha szétmentünk volna. Tudnék róla ha randiznál valakivel, szóval ez csak valami sületlenség lehet – lassan beszélek, tagoltan, egyrészt mert próbálom felidézni azt a pillanatot, másrészt meg mert érzem, hogy most tört apró darabokra a pompás kis dobozom. De joga van tudni, hogy mi minden zajlik, zajlott bennem. Nem tehet róla, de ezt tudnia kell. Ökölbe zárom remegő kezem, de csak hogy csináljak valamit.
- Aztán fura gondolatok árasztottak el. Arra gondoltam, hogy mi van ha … mi lenne ha … - megakadok, hát persze hogy megakadok. Vacillálok, hogyan fogalmazzak és szinte óvatosan, tapogatózva nyögöm ki a mondat folytatását - … igaz lenne. És … ez … nem, nem volt jó – belegondolni abba, hogy ez megtörténhet, hogy szétmehetünk, hogy randizik majd mással. Oltári finoman fogalmaztam azzal, hogy nem jó érzés. Igazából elmondani nem tudom, hogy milyen rossz érzés. – Mindenképpen meg szerettem volna veled beszélni, hogy miről is van szó, te mit tudsz erről, aztán … aztán jöttél a folyosón. A levitások meg rámnéztek, és … öhm. De de de, érted. Nem a te hibád, hogy … hiszen én … szóval én vagyok a hülye. Nem baj, hogy félreértés lett az egészből, az végképp nem baj, hogy elmentél a cukrászdába, hiszen hát miért ne mehetnél. Nem … nem haragszom, nem neheztelek, nem bántottál meg. Nincsen baj. De mégis van baj, mert tökre elszomorodtam attól, hogy mi lenne ha … és ezen még nem sikerült felülemelkednem és most te ki vagy attól, hogy én ki vagyok és … bocsánat. Hülye vagyok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=809982#post809982][b]Thomas Middleton - 2020.05.30. 23:45[/b][/url]

LAU
péntek délelőtt a BBT terem előtti folyosórészen | #whatisthisallaboutGIF



Jó. Bólogatok pár erőtlent. Aztán... borzalmas görcs áll a gyomromba, amikor megszólal. Amikor hirtelen azt mondja, ez nem fog menni. A másodperc töredéke alatt sápadok el. Mi nem fog menni? Arcom rezzenetlen lesz. Várakozó. Várom a folytatást, amitől valami megnyugtató magyarázatot remélek. De egyre rosszabb. Egyre és egyre rosszabb. Mit próbált? Mire képtelen? Mi történik? Nem vagyok jól. De nem tudok mást, mint állni és figyelni. Csak hogy ez egyre nehezebb. Egy adott ponton hirtelen, furán szívok be egy jelentősebb adag levegőt, mert közben azt is elfelejtettem rendesen csinálni. A légzést. Most birizgálni se birizgálok semmit. Nem toporgok. Nem mozdulok.
Elkezdi mesélni, milyen volt, amikor megkapta a levelet. Tehát tegnap kapta meg. Észre se veszem, de bólogatok egy kicsit. Nem mintha látná. Nem engem néz. Gyomromban a fájdalom már kifejezetten éles, ahogy azt taglalja, felmerült benne, mi lenne, ha ez igaz lenne. Egy pillanatra megráncolom homlokom. Nehezen szuszogok, főleg, amikor ecsetelgeti, milyen volt neki, ahogy - úgy tűnik - látott nemrég megérkezni a lánnyal és azt, mennyire elszomorította a gondolat, hogy mi szétmegyünk. Oh... Na várjunk csak... akkor viszont nem arról van szó, hogy... nem oda akar kilyukadni, hogy...
Mikor rájövök, hogy befejezte mondandóját, szédülve kezdek enyhén oldalra dőlni, lábamból kiszáll az erő, de gyorsan letámasztok a párkányra és hagyom odarogyni magam, félig táskámra ülve, esetlenül. Legalább nem a fényes márványon landoltam. Pislogok párat, tenyerem feszesen combomra támasztom, aztán rá is markolok, masszírozva tolva le térdemre kezemet, majd vissza, miközben lehajtom fejem és lehunyom szemem. Jézusom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=810003#post810003][b]Juhász Laura - 2020.05.31. 19:13[/b][/url]

péntek délelőtt, Bűbájtan terem előtt ácsorogva| o
 

Nem tudnám megmondani, hogy felfogom-e azt a furcsa hangot, ahogy levegő után kap. Biztos, hogy hallom, talán az is hozzátesz ahhoz, hogy megpróbálom mielőbb értelmesen előadni mindazt, ami bennem van. Mert eddig katasztrófa az, ahogy nekiálltam. Tényleg igyekszem minél gyorsabban értelmesebbé tenni, hogy ne tűnjön annyira baljóslatúnak, de nem könnyű. Nem könnyű, mert így, ennyire még nem hagytam ezeket a gondolatokat bolyongani magamban, nem tudtam őket összerakni egy értelmes egésszé. Csak kuszán kavarodtak, így kuszán is törnek felszínre. De bár ne tennék! Inkább maradtam volna csendben! Azt kellett volna. Hiszen hányszor fordult meg a fejemben az, hogy nem akarom elmondani, nem akarom szabadjára engedni, nem akarok belegondolni sem. Miért nem tartottam magam ehhez? Igen, joga van megtudni, hogyne lenne, de … de nem így kellett volna. És ezt világosan alátámasztja az, ahogy erőtlenül a párkányon landol.
Felemelem a fejemet, rápillantok, az eddig sem éppen vidám vonásaim megvonaglanak, ahogy meglátom mit okoztam, már megint. Mintha gyomorszájon vágtak volna, de esküszöm még az is jobb lenne, mint ez. Miért kellett belekezdenem ebbe egyáltalán? Miért nem tudtam egyszerűen megkönnyebbülni attól, amit mond és csak ott lenni neki, támogatni, ahogy … egy normális barátnőnek kellene? Meg úgy eleve, mi a jó fenéért jutottak nekem eszembe azok a gondolatok? Miért? Miért? Miért? Oké, félek attól, hogy bekövetkezik, egyetlen porcikám sem kívánja azt. De … hát pont ezért lehetne annyi eszem, hogy akkor nem csinálok, mondok ilyen hülyeségeket. Mert pontosan így fogom elveszíteni. Tönkreteszem őt. Miért hittem azt, hogy az, amit elmondok azt erősíti meg, hogy semmi baj nincs vele, velünk? Istenem, nem kellett volna ezeket elmondanom.
- Thomas – lehellem csupán a nevét meg-megremegő szájjal, kezem hasonló módon nyúl az övé után, de végül csupán letámasztom az ujjaimat a térdére. Nem simítok rá, nem szorítok rá, pedig szívesen tenném azt. Szívesen ölelném át, megnyugtatva ezzel talán őt is, de magamat mindenképpen. De teljes erejéből rám zúdul a felismerés, hogy igen, szerencsétlenül kezdtem az egészbe bele de akármilyen gyorsan folytattam, talán még sem sikerült azonnal érthetően, felfoghatóan kifejeznem magam. Szó sincs arról, hogy én azt akarnám, hogy  … jézusom, dehogy is.
– Sajnálom, én csak … én csak azt próbáltam elmondani, hogy nem miattad vagyok ilyen magam alatt. A saját hülyeségem miatt. Bocsánat, hogy ennyire … sajnálom, hogy így … ne haragudj, hogy egyáltalán … - már a hangom is remeg, úgyhogy jobbnak látom inkább befogni végre a számat. Még mielőtt csak tovább rontanám a helyzetet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=810007#post810007][b]Thomas Middleton - 2020.05.31. 20:17[/b][/url]

LAU
péntek délelőtt a BBT terem előtt egy párkánynál | #thatstoughGIF



Lehet, hogy durva az, ahogyan érint most ez engem... mármint az aggódás a feltevéseim miatt. Hiszen nem is az a baj, amit mond, hanem a felvezetés. Szóval lehet, hogy durva, viszont az még sokkal-sokkal rosszabb lett volna, ha utólag mondja el, hogy egyébként nem annyira igaz, hogy nem volt semmi gond. Egy részt nem értettem volna, miért nem árulta el, ami nyomasztja, és miért tett úgy, mintha minden oké lenne; más részről meg megint megtörtént volna az, hogy nem tudtam volna ezt utólag már beilleszteni, a helyére rakni. Még nehezebb lett volna, még jobban megterhelt volna hát, mint most ez. Vagyis... mondjuk lehet, akkor el tudja úgy mondani, hogy ne kezdjek el rémeket látni. De mindegy, ezen kár töprengeni, mi hogyan lett volna.
Nagyon szédülök. Talán így lehunyt szemmel még jobban. Ki kéne nyitnom. De nem tudom. Lau közelebb lép és megérint és szól hozzám. Erőtlenül bólogatok. Bólogatok, hogy értem már, mit akart mondani. Mostmár világos és örülök is neki, csak amit előtte hittem, annak a rám gyakorolt hatásán nem tudok még hirtelen túllépni. Szerencsére ahhoz sincs most energiám, hogy tovább forgassam azt magamban. Hogy felfogjam, hogy Istenigazából most először vágott így belém ez a félelem. A félelem, hogy elhagy. Hogy akárhogy is, de többé már nem lesz a barátnőm. Ő is ilyeneket érezhetett. Ő hosszabb ideig, úgy egy fél napon át, viszont nála eloszlott ez, kellemetlenül formálódott. Az enyém csak pár másodpercig tartott, ám annál élesebben csapott le. Ezt próbálja most feldolgozni a szervezetem, gondolom.
A folyosó nekiáll kiürülni, ahogy lassan mindenki elkezd a termekbe vonulni, hiszen mindjárt kezdődik a következő óra. Hozzám ez nem nagyon jut el. Csak barátnőm mentegetőzése tompán és ujjai érintése a térdemen. Jobbom lecsúszik oda combomról és megfogom, balom pedig kinyújtom felé, megmarkolva blúza szélét -mert éppen azt találom meg- és magam felé húzom. Ahogy erre mozdul, derekára csúszik kezem, úgy vonom még és még közelebb, teszem ezt addig, míg mindkét karom köré nem fonhatom, ahogy előttem áll. Homlokom mellkasának nyomom és fújok egyet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=810011#post810011][b]Juhász Laura - 2020.05.31. 21:11[/b][/url]

péntek délelőtt, Bűbájtan terem előtt ácsorogva| o
 

Félek, rettenetesen félek attól, hogy ellöki a kezem. Hogy azt mondja, nem vagyok normális, és hagyjam én őt inkább békén. Hogy besokall. Ezért nem érek hozzá jobban, talán kevésbé fáj majd, elviselhetőbb lesz így ha megteszi.
De egyelőre nem tesz semmi ilyesmit, csak jelzi, hogy érti, amit mondok. Remélem, hogy tényleg megérti, hogy egyáltalán nem az ő hibája, ő nem csinált semmit. És ezt komolyan is gondolom. Ha nem fordítja félre a keresztje, amit mond, ha nem kerül bele ebbe a félreértésbe, nos lehet akkor is minden további nélkül végigszáguldott volna a fejemen a gondolat egy ilyesmi pletykánál. Vagy ha nem most, akkor majd máskor, egy másik esetnél. Viszont pontosan tudom azt, hogy ő önmagát okolja, hogy úgy hiszi, hogy megbántott. És nem akartam, hogy ezt higgye. Most meg fogalmam sincs, hogy mi jár a fejében. Azt látom, hogy teljesen kikészült a szavaimtól.
Elhallgatok és várok, ujjaimat a térdén nyugtatva, szinte lélegzetvisszafojtva. Meg könny-visszafojtva, ugyanis nagyon erősen sírhatnékom van. Nem csak ettől a pillanattól, de úgy az egésztől, tegnap délután óta mindentől. Próbálom megakadályozni, de ahogy megfogja a kezemet egy könnycsepp gördül le az arcomon. Aztán azt az egyet rövidesen követi egy másik miközben engedelmeskedem a húzásnak. Nem is nagyon kell húznia, hiszen mindennél jobban szeretnék az ölelésében lenni. Közelebb is lépek, amíg teljesen át nem tud karolni. Könnyáztatta arcomat a fürtjei közé rejtem, kezeim a nyaka köré vándorolnak, erősen de azért nem fájdalmasan ölelve őt magamhoz. Szívem rendszertelenül kalimpál össze-vissza, a légzésem sem szabályos, de legalább kezd a szomorúság felengedni bennem. Semmi baj. Minden rendben lesz. Semmi baj.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=810012#post810012][b]Thomas Middleton - 2020.05.31. 21:25[/b][/url]

LAU
péntek délelőtt a BBT terem előtt egy párkánynál | #thatstoughGIF



Ellökni a kezét? Nem igazán hiszem, hogy képes lennék ilyesmire. Nem tudom, minek kéne ahhoz történnie, hogy ilyet vagy hasonlót tegyek. Ahogy átölelem őt, többször is mélyről szusszanok, próbálván hagyni kiszökni belőlem a feszültséget, feloldódni a közelségében és a gondolatban, hogy tényleg semmi baj. Ettől még hibáztatom magam. Ezzel nem nagyon van mit tenni. Viszont próbálok most nem ezen agyalni.
Amennyi hajam van, abban elvesznek könnyei, nem érnek el bőrömhöz, hogy megérezzem őket. Akkor felnéznék talán. Így viszont maradok álla alá bújva. Fejem oldalra fordítom, így simítva neki arcom, mellkasán pihentetve. Közben pedig magunk maradunk a folyosón. Valahogy elér a tudatomig ez és nyűglődőt szusszanok.
- Mennünk kéne Bűbájtanra - hívom fel erre figyelmünket tompa, kedvetlen hangon, miközben megsimogatom a hátát és lassan feltárom a szemem, így is megbizonyosodva róla, hogy bizony, egy teremtett lélek, nem sok, annyi sincs már itt körülöttünk. Már most látom, hogy ez nem lesz életem legeredményesebb órája. Ahogy sejtem, nagyjából csak ülök majd ott és annyit fogok tenni, amennyit muszáj.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=810016#post810016][b]Juhász Laura - 2020.05.31. 21:55[/b][/url]

péntek délelőtt, Bűbájtan terem előtt ácsorogva| o
 

Lehunyt szemhéjaim alól lassan csordogálnak azok a fránya könnyek, egyre lassabban, ahogy fokozatosan megnyugszom a karjai között, belélegezve az illatát. Szerencsére nem törtem ki zokogásban, pedig volt egy pillanat, amikor ettől tartottam. Talán más körülmények között úgy lett volna, talán tudat alatt is tartottam magam, hisz itt van nézőközönségünk. Vagyis volt valameddig.
Aprót nyüsszögök válaszként, egyáltalán semmi kedvem sincs megmozdulni. Nemhogy órára menni. De igaza van, be kell mennünk. A fenébe.
- Essünk túl rajta – bólintok egy aprót, majd lazítok a fogáson és kelletlenül elengedem a nyakát, végül távolabb húzódom, hogy ő is fel tudjon kelni. Kezemmel gyorsan megtörlöm az arcomat, ám a kissé pirosas szemeimmel nem fogok tudni mit kezdeni. Majd makacsul az asztalt fogom bámulni órán, és kerülöm a feltűnést végig. Valahogy csak kibírom ezt az egy órát. Túlélésre játszom, a szavaim is pontosan ezt tükrözik. Miközben én rendbe szedem magam Thomas is felkel a párkányról. Óvatosak a mozdulatai, így nem is nagyon lepődöm meg amikor előkerít egy cukorkát. Halvány mosolyra húzódik a szám, jól teszi hogy eszeget egy kicsit, nem árt az energia. Majd kérdőn felhúzom a szemöldököm, hogy felkészültünk-e, mehetünk-e órára. Mintha valamiféle sárkánybarlangba készülnénk mindenféle felszerelés nélkül, ahol a biztos halál vár minket. Jó, ennyire azért nem vészes a helyzet, de na. Körbepillantok még a folyosón, nem hagyunk-e itt valamit, de végül már nem tudom tovább késleltetni a pillanatot, és belépünk a terembe.