37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidékA kastély

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Ivanich R. Benett
Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó


still alive
offline
RPG hsz: 414
Összes hsz: 580
Írta: 2020. február 7. 15:47 | Link


SVK órán | ajándék

Unott kézmozdulatokkal firkantgatok a füzetembe, a sercegő papír zaját a tanár úr egyre fáradó hangja nyomja el. Nyakunkon a vizsgaidőszak, az utolsó órákon pedig a kevésbé veszélyes bestiák vannak terítéken. Próbálok valami épkézláb jegyzetet készíteni, gondolataim azonban a lecke végéhez közeledve egyre inkább elkalandoznak. Megvakarom az orromat, úgy görnyedek előre a padban, lassan már tűkön ülve az izgalomtól. Perceken belül vége az órának, az  évfolyamtársaim is türelmetlenül fészkelődnek a helyükön. Körbepillantok a termen, majd Karola felé fordulok. Nem sokkal arrébb ül tőlem, ezért korábban is előfordult már, hogy galacsinokba gyűrt üzeneteket váltottunk egymással.
"Sietsz óra után?" - görbítem komótosan a betűket egy kitépett cetlire, amit aprócska labda méretűre formázok tenyereim közt, majd egy ügyetlen mozdulattal hajítom el neki. Mindezt úgy, hogy a tanár ebből mit sem érzékeljen. Nem lenne jó, ha pontlevonást vagy büntetőmunkát vonna maga után a figyelmetlenségem. Mondjuk amilyen jó tanulónak számítok, nem hiszem, hogy szigorúan venné, maximum a csoport előtt tartana fejmosást. Lelkesen rágni kezdem a körmeimet, fél szemmel a reakcióját lesve. A zsebemben ott lapul az ajándék, amit napok óta lázasan készítettem a kiengesztelésére. De végre elkészült, és már nem tudok tovább várni az odaadásával. Késő estig maradtam fenn, hogy miután eltanultam a technikát, a béna próbálkozásaimat követően megtervezzem neki a fehér barátságkarkötőt. Tudom, hogy azóta rendeződött köztünk az elhidegülés, de jobbnak érzem, ha bocsánatot kérek tőle ezzel a kis aprósággal. Kérdés, hogy mit szól majd hozzá.
Hozzászólásai ebben a témában
Bossányi Karola
INAKTÍV


Boska | Karcsi
offline
RPG hsz: 529
Összes hsz: 941
Írta: 2020. február 8. 15:23 | Link

Beni

A Sötét varázslatok kivédése bármennyire is tűnt az egyik legérdekesebb, s talán az egyik leghasznosabb tantárgynak, ma valahogy a tanár úr sem úgy adott elő, ahogyan szokott, monotonnak hangja töltötte be a termet, legalábbis azt hiszem, már amennyi információ eljutott hozzám a hallójárataimon keresztül.
Nem tudtam odafigyelni rendesen, jegyzetelni sem jegyzeteltem, ehelyett csak a tenyerembe támasztott állal, az ablak felé fordulva bámultam kifelé, s közben mindvégig Márk járt a fejemben. Eszembe jutott, hogy milyen határozottan kiállt magáért, amikor Mihail összehívott minket, s az is, hogy mennyire jól állt neki az a talár. Ó igen, még a talárban is helyes volt, persze anélkül is megnéztem volna, de...
Hirtelen zökkentett ki álmodozásomból egy kis papírgalacsin, ami a vállamnak ütközött, majd lepattant az asztalra, közvetlenül elém. Riadtan kaptam fel a fejemet, kicsit zavarba is jöttem, de ahogy megláttam, hogy ez tényleg csak egy papírgalacsin, nem pedig valaki a gondolataimban turkál, úgy máris megkönnyebbültem. Szemöldökeimet kissé összeráncolva fordultam oldalra, kíváncsian, hogy ki szórakozik ilyesmivel, de ahogy megláttam Benit, úgy már sejtettem, hogy csak ő küldhette.
Kíváncsian, s persze óvatosan csomagoltam ki az üzenetet, majd visszakanyarítottam rá a válaszomat.
-" Ráérek, megvárjalak?" - s újra összegyűrve a kis papírt galacsinná, egy gyors mozdulattal dobtam vissza Beni felé. A tanár úr azonban ekkor emelte meg pillantását, éreztem is magamon a tekintetét, s egy kicsit tartottam is attól, hogy majd rám fog szólni.
Utoljára módosította:Bossányi Karola, 2020. február 8. 15:23
Hozzászólásai ebben a témában
Ivanich R. Benett
Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó


still alive
offline
RPG hsz: 414
Összes hsz: 580
Írta: 2020. február 10. 03:13 | Link


SVK órán | ajándék

Nem vagyok jó célzó, kis híján az arcának sikerül dobnom a galacsint, mely végül a válláról pattan le a földre. Ijedt grimaszom után megkönnyebbülten lélegzek fel. Ugyan nincsen semmi személyes az üzenetemben, mégsem lennék valami boldog, ha egy csoporttársam kaparintaná meg. Még csak az hiányzik, hogy felnyomjon a tanerőnél. Ahogy kiveszem, Karola gondolatai is valahol máshol járnak ezen az órán. És igen, ha a jobb tanulók unják az agyukat, akkor ott nagy a baj. Ezzel nem a tanáromat akarom bántani, de sosem értettem, hogy miért nem lehet jobban tagolni az időt. Pillanatokon belül vége az órának, erre még mindig gőzerővel kell írni, pedig biztosan csak mindent le akar adni a vizsga előtt. Nagyon fájnak már az ujjaim a penna szorongatásától.
Rosszfiúsan rákacsintok, amikor észrevesz. Remélem nem csalódik, hogy csak én keresem, de hát legjobb barátok vagyunk, vagy mi. Ha egymás mellett ülnénk, végigpofáznánk az órát. Hamar felfigyelt erre a tanári kar annak idején, azóta szétültetve mindketten megpróbálunk a tanulásra koncentrálni, azon kívül viszont simán pótoljuk a csevejt. Elnézem, amint izgatottan kicsomagolja az üzenetet, kezemmel majdnem elkapom röptében a válaszát, csupán a tanár közeli pillantása akadályoz meg. Így ijedten visszarántom a karomat magam mellé, de szerencsére megúszom a felelősségre vonást. Várok egy kicsit, hogy a lábammal magam alá halászhassam a fecnit, amit egy gyors mozdulattal veszek fel.
"Ja" - írom rá lóbetűkkel a válaszomat, majd sietősen juttatom neki vissza. Amint végre szélnek eresztenek bennünket, felhagyok a jegyzeteléssel, majd ráérősen pakolászni kezdek. Feltűnésmentes akarok maradni, jó lenne ha elszivárogna a csapat, amikor sor kerülne az átadásra.
Hozzászólásai ebben a témában
Bossányi Karola
INAKTÍV


Boska | Karcsi
offline
RPG hsz: 529
Összes hsz: 941
Írta: 2020. február 11. 19:06 | Link

Benimaci

Néhány másodpercen keresztül nagyon hevesen vert a szívem, tartottam attól, hogy a tanár úr majd ránk szól és figyelmeztet, bár valamiért ez elmaradt, amin egy kicsit meglepődtem. Talán csalódott is voltam, s nem feltétlenül azért, hogy nem szólt rám, hanem amiatt, mert nem értettem, hogy miért nem. Korábban pedig még szét is ültettek minket a sok fecsegés miatt, most viszont...talán a professzor is fáradt volt már.
Megnyugodtam, bár az üzenet nem tartalmazott semmilyen privát információt, amit ne tudhatott volna más is. Lopva pillantottam oldalra, láttam, hogy Beninek sikerült elolvasnia a válaszomat, aztán újra írni kezdett. Mindezt viszonylag gyorsan tette, s már repült is felém a galacsin, ami ezúttal a hajszálaimba akadt. Sietve nyúltam utána, majd kibogozva a hajamból, a pad alatt nyitottam szét a galacsint, s elolvastam az üzenetét.
Egy kicsit azért aggódtam, hogy vajon mi történhetett, reméltem, hogy nem a családjával van valami gond, s hogy nem bántották őt megint a testvérei.
Az óra további része dög unalmasan telt, már kínomban számoltam a másodperceket, s nagy megkönnyebbülést jelentett, amikor a tanár kimondta a bűvös szót, Viszlát.
Évfolyamtársaink azonnal zsibongani kezdtek, mindenki pakolászott, hangosan trécseltek és nevetgéltek, majd egymást követően hagyták el a termet. Én ehhez képest komótosan pakolásztam el a dolgaimat, s úgy láttam, hogy Beni is hasonlóképpen tesz. Nem siettem, hisz megbeszéltük, hogy megvárjuk egymást.
- Karola, jössz? - az egyik barátnőm szólt az ajtóból, majd furán Benire pillantott, aztán meg vissza rám.
- Öhm, menj előre, még keresek valamit... - magyarázkodtam a lánynak, aki végül elhagyta a termet, én meg félbe hagyhattam a keresgélő színjátékot, s végre Beni felé fordulhattam. Nem, mintha nem beszélhettünk volna amúgy is, de valamiért úgy éreztem, hogy Beni talán valami nagyon fontos dolgot szeretne mondani.
- Mi a helyzet Beni, minden rendben odahaza?- léptem hozzá közelebb, jegyzeteimet a kezemben tartva. Aggódtam érte, hisz ő volt a legjobb barátom.
Hozzászólásai ebben a témában
Ivanich R. Benett
Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó


still alive
offline
RPG hsz: 414
Összes hsz: 580
Írta: 2020. február 12. 01:48 | Link


SVK órán | ajándék

Szerintem bőven az anyaggal akar haladni ahelyett, hogy az utolsó percekben nekiállna minket fegyelmezni, ugyanis szorít az idő, a vizsgák a küszöbön állva várják, hogy minden maradék időmtől megfosszanak. A tanár úr tudja rólam szerintem, hogy szorgalmas vagyok, persze nem mondom, hogy itt és most levizsgáznék nála sikeresen, sőt... Hasonlóan izgulok, mint amikor először a kastélyba kerültem. Az is igaz, hogy még van néhány hetünk az ismétlésre, csak én sietek ennyire előre, és számolgatom a napokat, hogy miként tervezzem meg jól a tanulásomat. Most először fogok ténylegesen bizonyítani arról, amit ezidáig a varázsvilágról tanultam, ráadásul vannak köztük elég nagy nevek, akik előtt oltári gáz lenne beégnem. Szeretném, ha a családom legalább a tanulmányi eredményeim miatt büszke lenne rám, és nem hoznék szégyent apai nagybátyám varázslóira sem, pláne hogy vették a fáradtságot és foglalkoztak velem, hogy iskolaképes állapotba kerüljek szeptemberre. Basszus, mennyire rohan az idő... Maradnék még diák, ameddig csak lehet. Mondjuk ezeken az órákon is halálra tudom magam unni egy idő után, bármennyire is erősködöm, hogy amúgy érdekel a varázsvilág.
Sietős válaszom után majdnem elnevetem magam, amikor a galacsin a hajában köt ki. Szegény Karola mit ki nem kell, hogy bírjon miattam. Még egy utolsó gondolat, zárójeles megjegyzés a tanerő részéről az óra végére, illetve az eddig tanultak összefoglalása, hogy rendszerben lássuk a dolgokat, majd a következő óránk anyagának rövid beharangozása marad hátra. Mindent gondosan felvések a füzetembe, hogy később könnyebben tudjam megtanulni, és még a szorgalmira is jusson idő. Mert hát nemhiába esélyes az az idei házkupa, meg kéne nyerni végre. Néha azért a lányra pillantok, aztán hangos zsivaj tölti be a termet, mindenki rohan a dolgára. A nagyszünet után az átváltoztatástan csodái várnak rám valamikor, emiatt nem vagyok még mára teljesen kötetlen.
Félve kapom fel a fejem Karola barátnőjének visszaszólására az ajtóból, ami láthatóan neki is feltűnik. Felsóhajtok, hogy nem sikerül magával rángatnia a barátomat, mégiscsak jó érzés valakinek nagy ritkán a fontosabbnak lenni. Féloldalasan kacsintok egyet Karolának az ügyes füllentésére.
- Nagyjából... azt hiszem - gondolkodom el csendesen, miközben felemelkedek a padból és megállok előtte. - Valamelyik hétvégén nem lógunk megint a cukorkaboltban? Akár a többiekkel is - vonok vállat, majd megköszörülöm a torkomat. Jobbnak látom kicsit húzni az időt, mielőtt rátérnék a lényegre.
Hozzászólásai ebben a témában
Bossányi Karola
INAKTÍV


Boska | Karcsi
offline
RPG hsz: 529
Összes hsz: 941
Írta: 2020. február 16. 19:31 | Link

Beni

Nagyon vártam már az óra végét, ennek több oka is volt, leginkább mondjuk az, hogy már rettentően untam ezt az unalmas anyagrészt, másrészt meg az, hogy kíváncsivá tett Beni az üzenetével. Általában levélben írta le nekem órán, ha valami közlendője akadt, s talán még soha nem lengte körbe ilyen titokzatosság őt, és a szándékait. Nem is tudtam elképzelni, hogy mi történhetett, leginkább a családi gondjaira tudtam gondolna, vagy valami nagyon személyes dologra, amit szóban akart velem megbeszélni. S bár az elmúlt időszakban tényleg ritkábban találkoztunk, továbbra is a legjobb barátom volt, és nagyon is érdekelt az, hogy mi történik vele. Hallottam is egy-két pletykát, meg olvasgattam az Edictumot is, de az efféle dolgokban nem igazán hittem. Szóval, leginkább arra tudtam gondolni, hogy valami a családjában történhetett.
Miután vége lett az órának, és kiürült a terem, végre kettesben maradhattunk Benivel, s így senki sem zavarhatta meg a beszélgetésünket. Igaz, ettől még nem könnyebbültem meg, továbbra is féltettem őt, így némi aggodalommal pillantottam a szemeibe.
- Huh, jól van, örülök, hogy ezt mondtad, mert azt hittem, hogy már megint beszólt az a hülye bátyád...már bocs - kértem tőle elnézést a kifejezésért, nem akartam sértegetni a családtagjait, de ha arra gondoltam, hogy a legutóbb miket is vágott a fiú fejéhez az idősebbik Ivanich, annak már a gondolatától is haragos lettem.  
- Hm? - meglepetten figyeltem, ahogy felemelkedve felém tart, egy kicsit gyanús volt a viselkedése, mert általában mindig olyan természetesen viselkedett velem, most viszont nem tudtam meghatározni, hogy miért, de valamiért egy csöppet feszültnek éreztem. Igaz, lehet hogy csak én gondoltam ezt, ettől függetlenül még furán pillantottam rá.
- Dehogy nem, ez jó ötlet, már úgyis rég voltunk a cukorkaboltban - feleltem egy mosollyal, de nem hagyott nyugodni a gondolat, s nem is bírtam magamban tartani.
- De Beni, olyan fura vagy ma...mond csak, minden okés? - kíváncsian pillantottam a fiúra, miközben kedvesen rámosolyogtam, remélve, hogy ha valami van, azt majd megosztja velem.
Hozzászólásai ebben a témában
Ivanich R. Benett
Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó


still alive
offline
RPG hsz: 414
Összes hsz: 580
Írta: 2020. február 18. 02:36 | Link


SVK órán | ajándék

Ez az óra azért is fura, mert nem érzem úgy, hogy a sötét varázslatok kivédéséhez kapcsolódna a témánk. Kicsit olyan, mintha egy újabb legendás lények gondozása órán lennék, vagy valami hasonló. Semmi bajom nincs a mágikus állatokkal, viszont a pálcahasználat sokkal jobban izgat. Nyugtalanít, hogy számos varázslatot nem tudok még, amit az iskolába járó diáktársaim már igen, amikor pedig fitogtatják az ismereteiket, bénának érzem magam előttük. Hiába a sok szorgalmi, legszívesebben már a másodéves tananyagot bújnám, ha lenne rá időm. Csak azért nem vágtam még bele, mert lebeszéltek a kékek, s magam is beláttam, hogy nem jó ötlet azelőtt idekeverni a jövő év varázsigéit, hogy sikeresen letudtam volna az idei vizsgákat.
- Egyelőre nyugtom van tőle - nevetem el magam. Még én is meglepődöm, hogy milyen lelkesen tudjuk őt gúnyolni. Pedig Karola még nem is tud mindent! Akkor utálná csak igazán. Jegyzeteimet egy kisebb kupacba rendezve ölelem a mellkasomhoz, miközben egyik lábamról a másikra helyezem a súlyt. - Nem kell elnézést kérned - mentegetőzöm, hiszen jól ismeri a véleményemet.
Nagyon izgatott vagyok, kissé gépiesen is mozgok, s ha másból nem, már a gesztusaimból leszűrheti, hogy készülök valamire. Nagyon jó emberismerőnek gondolom a barátomat, de általánosságban is kiváló megfigyelő. Szeretem meghallgatni a tanácsait, még ha fáj is néha az igazság. Az biztos, hogy ő legalább őszinte velem... Tudtommal. Szóval engem is kiismert már szerintem, így biztos vagyok benne, hogy nem tudom sokáig titkolni a szándékaimat, mégis húzom egy kicsit az időt az édességbolti látogatással.
- Nos, őőő... az jó. Nézd, igazából csak bocsánatot szerettem volna kérni  múltkoriért, hogy egy ideig kerültelek - vakarom meg a fejem, miközben a lábainkat bámulom, egyik kezemmel pedig hosszú másodpercek alatt előkotorászom az ajándékát. - Ezt a karkötőt neked csináltam. Ilyen barátságkarkötő, vagy mi... Ez meg itt az enyém. Beletelt pár órába, mire ilyen lett - mormogom megilletődve a magyarázatom, ahogy mancsomban felmutatom neki a két gyöngyszemet, majd kíváncsi szemekkel átadom az ezüstös sajátját.
Hozzászólásai ebben a témában
Bossányi Karola
INAKTÍV


Boska | Karcsi
offline
RPG hsz: 529
Összes hsz: 941
Írta: 2020. február 18. 20:32 | Link

Beni

- Nagyon helyes, tudom ám a címét! - jegyzem meg nevetve, hisz Beni bátyja ugyanott lakik, mint a srác és bizony, tényleg képes lennék meglátogatni őt, ha a legjobb barátomat bántaná. Szerencsére most nem erről van szó, így egy kicsit megkönnyebbülök, hogy nem arról van szó, amire gondoltam. A kérdés már csak az, hogy akkor vajon miért tűnik Beni ennyire furának? Érzem rajta, hogy valami nem stimmel, mert ő nem szokott így viselkedni, csak éppen arra nem jövök rá, hogy mire készülhet. Rá is kérdeztem, miközben gyanakodva méricskéltem őt, s láttam ám, hogy ide-oda hintázik, ilyet az ember általában akkor csinál, ha verset mond és izgul. Vagy ha felelés közben semmit sem tud, és izgul. Vagy egyéb tevékenységek közben, ha izgul.
Miközben a gondolataim meg sem álltak, s folyamatosan próbáltam kitalálni, hogy vajon mit rejthetnek a srác íriszei előlem, úgy tűnt, hogy Beni végre erőt vesz magán, mert egyszer csak megszólalt. A mondandójával persze meglepett, hisz már legutóbb is bocsánatot kért tőlem, és akkor végre újra egymásra találtunk egy nagy ölelésben. Most viszont nagyon meglepett, hogy megismételte a bocsánatkérést, s amikor előhúzta zsebéből az ajándékát, még a lélegzetem is elállt.
Arcom elé kaptam a kezemet, miközben nagy szemekkel pislogtam hol a fiúra, hol meg a karkötőre, s nem tagadom, hogy még a tekintetem is bepárásodott néhány másodperc erejéig.
- Ez most komoly? - tényleg nem akartam elhinni, nem csak hogy bocsánatot kért, de még egy karkötőt is készített nekem.
- Nahát...szabad? - a karkötő után nyújtóztam, s ha engedte, elvettem tőle, hogy megnézzem. Nagyon szép kis mintát készített, még mindig meglepetten ácsorogtam, az érzelmek pillanatok alatt kiültek az arcomra, annyira meghatódtam.
- Jaj nagyon köszönöm Beni! - ölelésemmel hirtelen taroltam le a srácot, mostanában viszonylag sűrűn volt ebben része, de én így tudtam kimutatni felé a szeretetemet. Szorosan húztam magamhoz, miközben ügyeltem arra, hogy ne ejtsem el a karkötőt.
- Olyan kis buta vagy, hát nem haragudtam rád, de nagyon megleptél! És nagyon tetszik! - utóbbit már akkor mondtam, amikor kiengedtem az ölelésemből és újra rápillantottam. Ujjaimmal gyorsan ki is töröltem a könnycseppeket a szemem sarkából, majd rámosolyogtam, hogy lássa, ezek örömkönnyek.
- Nagyon klassz, jajj nagyon tetszik! És passzol a tiédhez! Segítesz felrakni?- egyedül nem tudtam volna felkötni, így elé tartottam a csuklómat, várva, hogy ő illessze karomra a díszt.
- Nem is tudtam, hogy ilyen ügyes vagy Beni, tök jól sikerült! - dicsértem meg újra, miközben rámosolyogtam a srácra.
- Ezt soha nem fogom levenni, ez jelképezze a barátságunkat! - mondtam határozottan, s rámosolyogtam a fiúra.

Hozzászólásai ebben a témában
Ivanich R. Benett
Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó


still alive
offline
RPG hsz: 414
Összes hsz: 580
Írta: 2020. február 19. 00:54 | Link


SVK órán | ajándék

Szerényen vállat vonok, mikor tudásával élcelődik. Ezektől a komolytalan fenyegetéseitől mindig apró mosolyra húzódik a szám. Még mindig nem tudom hová tenni a barátságunkat. Túl szép és jólelkű lány ahhoz, hogy velem lógjon. Kicsit akár úgy is festhet a mai gesztusom, mintha ezekkel az apró ajándékokkal akarnám megtartani magamnak. Pedig szó sincs erről. Az már inkább megfordul a fejemben, hogy csak szánalomból olyan kedves hozzám. Szuper lenne, ha egyszer átjöhetne hozzánk az egyik szünetben. A többiek biztosan szívesen megismernék, amilyen mókás figura tud lenni. A testvéreim biztosan elájulnának, hogy micsoda határozott lány került mellém, akivel tényleg kiegészítjük egymást. Biztosan cukkolnának, hogy miért nem jövünk össze. Ugyanúgy a háztársaim támogatása is nehéz falat számomra. Én tényleg nem gondoltam volna, hogy mellém állnak, ha egy kicsit is bal lábbal kelek fel például. De úgy látszik ennyit tesz, ha egész nap össze vagyunk zárva.
- Tessék - rögvest szélesebb lesz a vigyorom, mikor Karola reakcióját nézem. Egészen elvörösödik a fejem, s alig bírom ki, hogy ne kuncogjak fel az izgalomtól. Nem akarom megsiratni szegényt, pedig közel van hozzá, ami különösen megdobogtatja a szívem. Készségesen a kezébe adom az övét, de persze hagyom, hogy a saját páromat is megcsodálhassa. Mindkettő jó minőségű fonalból készült, nem kevés óra alatt. Az elején muszáj volt megkérnem az egyik lány segítségét, aztán az ágy sarkának kötözve készítettem el a jellegzetes mintázatot. - Nincs mit. Örülök - szólalok meg halkan, szoros ölelése után. Imádom egyébként az öleléseit, mindig feltölt energiával. Már ezért megérte bajlódnom vele. Néha ilyen kis apróságok többet érnek a drága ajándékoknál.
- Természetesen! És most már nagyban pózolhatunk, ha együtt megyünk valahová - forgatom meg a csuklómat teátrálisan, miután rákerül a sajátom. Persze le kell, hogy tegyem a könyvkupacomat egy pillanatra, de segítek neki is felhelyezni az ajándékát. - Mondtam én, hogy jóvá fogom tenni. Nem is gondoltad volna, mi? - büszkélkedem az ötletemmel, hangomban nagy elégedettséggel. Itt volt az ideje egy ilyennek, hiszen kisebb-nagyobb megpróbáltatásokat is túlélt már a kapcsolatunk.
- Még tanulom, ezek csak kivételesen sikerültek jól. Tudod, hogy alapból béna vagyok az ilyenekhez - mentegetőzöm, de persze nagyon is jólesik a bókja, amit aközben hallgatok, ahogy összeméregetem a karjaink.
Hozzászólásai ebben a témában
Bossányi Karola
INAKTÍV


Boska | Karcsi
offline
RPG hsz: 529
Összes hsz: 941
Írta: 2020. február 20. 19:49 | Link

Beni

Azt mindig is tudtam, hogy Beni is olyan jó barátjának tart engem, amilyennek én őt, arra viszont még az álmomban sem gondoltam volna, hogy ő majd órákon át azon szorgoskodik, hogy egy ilyen csodálatos ajándékkal lepjen meg. Nem tudtam palástolni az érzéseimet, hogy mennyire meghatott ez a cselekedete, örömömben mosolyogtam is, de azért a tekintetem is bepárásodott néhány kósza könnycsepptől. Ezt nevezik igazi barátságnak, s azt hiszem örökké hálás leszek Bagolykőnek, hogy így összehozott Benivel.
- Igen, passzolunk egymáshoz, ebből majd mindenki tudni fogja, hogy barátok vagyunk - mosolyogva tartottam közel csuklómat az övéhez, immár rajta a karkötővel, hogy így is megcsodálhassam. Tökéletes összhang volt a két karkötő közt, s még mindig nem akartam elhinni, hogy Beni idejét és energiáját szánta erre.
- Ezt nem gondoltam volna, hogy te képes vagy ilyen kis kézműves tevékenységre-nevettem fel, majd rápillantottam. - Tényleg köszönöm, nagyon örülök neki Beni - még soha nem adtam neki puszit, korábban csak az ölelésekben részesítettem, de úgy érzem, hogy erre most rászolgált, így egy nagy cuppanóst nyomtam jobb arcfelére.
-  Jaj dehogy vagy béna, csak idő kell rá, és nagyon is jó lett. Árulhatnád is, tuti hogy ilyet akarna venni minden csaj - nevettem el magam, s még mindig a karkötőt nézegettem, amit újra a karja mellé illesztettem.
- Én is szeretnék neked adni valamit, de én aztán tényleg nem vagyok ilyen ügyes, nem tudok ilyeneket készíteni - egy pillanatra lebiggyedt az ajkam, hisz fogalmam sem volt arról, hogy én ezt mivel viszonozhatnám a fiúnak.
- De majd...majd na majd egyszer megleplek valamivel - kacsintottam rá, majd felültem az egyik padra és a könyveit fürkésztem.
- Ó a bájitaltan...félek attól a vizsgától, mindjárt a nyakunkon van. Majd gyakorolhatnánk rá közösen, ha gondolod - a fiúra pillantottam, közben azon gondolkodtam, hogy feltegyem-e azt a kérdést, amit már egy ideje meg akartam tőle kérdezni.
- Tudom, hogy mostanában nem túl sok időt töltöttünk együtt Beni, de hidd el, hogy sokat számítasz nekem, és örülnék, ha többször találkoznánk. És nekem bármit elmondhatsz. Mond, minden rendben van veled? Úgy értem a családi dolgaidat leszámítva...- az ajkamba haraptam, mert nem tudtam, hogyan is kezdjek bele, végül mégis csak rászántam magam. - Olvastam a pletykarovatot...és tudod, hogy nem hiszek a pletykáknak, de néha van alapjuk és ...ugye ez a Delacroix nem szállt rád? - kérdeztem némi aggodalommal, mert hírből már hallottam arról a srácról, és nagyon rossz véleménnyel voltam róla.
Hozzászólásai ebben a témában
Ivanich R. Benett
Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó


still alive
offline
RPG hsz: 414
Összes hsz: 580
Írta: 2020. február 22. 20:27 | Link


SVK órán | ajándék

- Hát igen... Köszönöm... - válaszolgatok szerényen a dicséreteire. Még fel is nevetek egy pillanatra a büszkeségtől, hogy ezentúl szemmel látható nyoma is lesz a barátságunknak. Persze nem hiszem, hogy sokaknak fel fog tűnni a csuklónkon virító karkötő, de attól még úgy érzem, hogy időt és energiát nem sajnálva el kellett készítenem számára ezt a kis ajándékot, hogy jóvátegyem a korábbi viselkedésemet. És elsősorban azt, hogy kételkedtem a kapcsolatunkban... Amit persze nehéz volt az elején elhinnem, hogy megmarad, és tényleg találok valakit a kastélyban, akire támaszkodhatok és felvidíthat a nehéz időkben.
- Hát... a rajzolás azért jobban megy, meg úgy az elméleti dolgok - vonom meg a vállam, ahogy elgondolkodom. Meg kéne sértődjek a szavain? Nem hiszem, mert tényleg elég fura, hogy milyen könnyen meg tudtam tanulni a készítését, csak a fonalak helyes sorrendjét kellett memorizálnom, aztán kis segítséggel ment magától pár alkalom után. Még jó, hogy nem tudja a technikát, hiszen valóban nem egy bonyolult művelet, még a végén ő is könnyedén nekifoghat a gyártásnak, de akkor lelőném a poént. Így minden bizonnyal jobban fogja tudni értékelni, hogy kapott tőlem egy saját, személyre szabottat.
- Áh, nincs nekem időm ilyenekre. Kivételes alkalom volt... Jaj, hagyd csak, tényleg. Ezt mondom azért adtam, mert kinéztem belőletek, hogy volt köztetek valami - legyintek a kezemmel, az utolsó mondatot egészen halkan jegyezve meg, mintha csak attól tartanék, hogy valaki visszalopódzik az üressé vált tanterembe.
Kacsintására elvörösödöm, majd azért cinkosul viszonozom, s még a nyelvemmel is csettintek egyet. Szeretem a kihívásokat, ahogy azt is tudom, hogy meglepetések terén őt se kell féltenem. Vagy így, vagy úgy, de csavart tud vinni a történetbe, gondolok például a múltkori megviccelésére a laborban, amivel a szívbajt hozta rám. Vagy a báli viselkedése, na azt se néztem volna ki belőle.
- Valamit megbeszélhetünk - bólogatok a javaslatára, miszerint álljunk neki újra bájitalt főzni. Idegesen billegni kezdek előtte, ahogy belekezd hosszabb monológjába. Egyre inkább elsápadok, mert már szinte rögtön a legrosszabbra gondolok. Tekintetem a földre szegezem, mint aki rá se mer nézni, nehogy kiolvashasson valamit a szememből. Teljesen kétségbeesek, annyira váratlanul érint a megkérdezése. Főleg, hogy a legjobb barátomról van szó, akinek nem lenne szabad hazudnom.
- Én... - hümmögök hosszan, miután egy nagy levegőt veszek. - Hogy ki? - ráncolom össze a szemöldökömet. Delacroix? Furcsa így hallani valakitől Theont, nekem annyira a keresztneve ragad meg.
- Jaaa, Theon. Ezek csak pletykák, Karola. Azért pletykarovat. Ne aggódj, minden rendben - nyelek egy nagyot. Nem szeretném megszegni a fiúnak tett eskümet, főleg a legutóbbi fejlemények miatt. Ezért hát próbálok a lehető legnagyobb határozottsággal válaszolni. Azt hiszem, egyelőre tényleg ura vagyok a helyzetnek, és nincs miért aggódnia Karolának sem. Nehéz helyzetben vagyok, mert tudom, hogy csak jót akar és félt engem, de mintha nem kéne mitől óvnia. Tanácstalanul megvakarom a fejem.
- Úgy nézek ki, mint aki nincs jól? - nevetek kínosan.
Hozzászólásai ebben a témában
Bossányi Karola
INAKTÍV


Boska | Karcsi
offline
RPG hsz: 529
Összes hsz: 941
Írta: 2020. február 22. 21:09 | Link

Beni

Mielőtt Bagolykőre kerültem, nem volt túl sok barátom, amiről leginkább a szüleim tehettek. Valami oknál fogva igyekeztek megóvni mindenkitől, akitől csak lehetséges, mugli vagy kvibli gyerekek közelébe egyáltalán nem engedtek, előkészítőbe nem járattak, inkább odahaza tanítottak magán úton. Mondhatom, hogy nem is voltak barátaim, s leginkább csak távolról figyeltem a játszótéren szórakozó gyerekeket. Ez viszont megváltozott, mióta megkezdtem a tanulmányaimat, s bár már közel sem vonzott a játszótér, és a fogócska, hisz nem voltam már gyerek, de most legalább lettek barátaim. Benett már az első perctől fogva szimpatikus volt, még annak ellenére is, hogy a maga módján olyan kis zárkózottnak tűnt. A könyvgyűjteményével azonban levett a lábáról, s azt hiszem máig nem láttam annyi könyvet, leszámítva Márk szobáját. A gondolatra enyhe pír festette meg az arcomat, mely még jobban felerősödött, amikor Beni kiejtette a következő mondatot a száján.
- Oh...nem baj, akkor is fogok majd...valamit - feleltem kissé zavartan, ugyanis Beni most közölte velem, hogy miért is kaptam ezt a karkötőt. Eddig azt hittem, hogy barátságból adta, s azért, mert múltkor úgy összevesztünk, most viszont kiderült, hogy Márkra és rám gondolt, s azt hitte, hogy valamit ő értett félre. Pedig, ha tudta volna, akkor most lehet hogy nem is kapok karkötőt. De akkor igazából még fogalmam sem volt róla, hogy mi ez az egész, meg annyira szégyelltem magam, hogy nem mertem effélékről neki mesélni, nehogy valami rosszat gondoljon rólam.
Ezután már nem tudtam úgy szívből mosolyogni, mint néhány másodperccel korábban, mert a bűntudat marcangolta a bensőmet, s nem hagyott nyugodni. Nem titkolózhatok Beni előtt, nem lenne jó, ha mindent másoktól tudna meg.
Ezek a dolgok kavarogtak a fejemben, miközben ő arról beszélt, hogy valahová beülhetnénk majd. Remek ötlet volt, igazából már magam is gondoltam rá, s ami azt illeti, mostanában nagyon hiányzott a társasága. Magam részéről tudtam, hogy sajnos néha a gondolataim másfelé jártak, s talán emiatt nem mindig voltam toppon egy beszélgetéshez, de hogy Benivel mi volt, azt nem nagyon tudtam. Az kiderült a beszélgetésünk során, hogy ezúttal a családjával nincs gond, viszont mégis úgy éreztem, hogy talán van valami más. Rá is kérdeztem arra az újságcikkre, mert néhányan azért pletykáltak erről a folyosón, de emiatt haragudtam is azokra a lepcses szájúakra, hisz valószínűleg csak kitaláció volt minden. Nem hiszem, hogy Beni titkolózott volna előttem, vagy mégis?
Miután feltelepedtem a padra, nem vártam tovább, s feltettem neki a kérdéseimet, közben kíváncsian fürkésztem a tekintetét, néha meg lepillantottam a barátság karkötőmre, ami immár a csuklómat ölelte körbe. Nagyon imádtam.
- Hát Theon, tudod, ilyen vékony, szőke srác, rellonos, akivel a bálon láttalak- igen, most már egész biztos voltam, hogy vele láthattam azon az estén Benit, szóval emiatt egy kicsit ideges is lettem, mert annak a fiúnak nagyon nem volt jó híre. Személyesen nem ismertem, csak láttam őt párszor a folyosón, és ami azt illeti, nem volt szimpatikus. De ettől függetlenül nagyon is érdekelt Beni válasza, így figyelmemet neki szenteltem.  
- Jaj, nem dehogy. Jól nézel ki, tényleg. Csak aggódom érted Beni, de őrülök annak, hogy csak pletykák. Annak a fiúnak nincs jó híre, és nem túl szimpatikus, szóval nem szeretném, ha bántana téged - mondtam őszinte aggodalommal, ahogy rápillantottam.
- Egyébként..- nyeltem egyet, mert úgy éreztem, hogy ezután már tényleg nem hallgathatok tovább, csak nem találtam a szavakat. Olyan nehéz volt valami olyasmiről beszélni, ami igazából képlékeny volt, s talán még magam sem értettem. Vagyis, azt hiszem, hogy magamat már egyre inkább értettem.
- Szóval tudod, mondtad hogy részben miért kaptam ezt a karkötőt - ahogy beszéltem, megérintettem kezemen a díszes anyagot, majd lopva pillantottam fel a fiú tekintetébe, mert borzasztó bűntudatom volt a történtek miatt.
- Nos...a helyzet az,hogy...de légyszíves ne akadj ki, jó?- nem akartam, hogy felkapja a vizet, így próbáltam felkészíteni őt a továbbiakra.
- A bál estéjén nem csak az volt, amit a rellonosról meséltem. A helyzet az, hogy...huh, jó. Szóval nekem egy ideje már tetszik Márk, az a levitás fiú. És miután elmentünk hozzájuk, én ott megcsókoltam őt, azt hiszem az ital miatt. Mert nem csináltam volna ilyet amúgy, vagyis...szóval igen. És aztán mi együtt aludtunk. De nem történt semmi Beni, csak aludtunk! - ezt úgy éreztem, hogy azonnal hozzá kell tennem, még mielőtt rosszat feltételezne rólam.
- Aztán másnap reggel nagyon kínos volt, másnapos voltam, nem emlékeztem a dolgokra, úgy kellett elmondaniuk. Szégyelltem magam, és ott valahogy próbáltam tudtára adni ezeket a dolgokat, de balul sült el. Azt hittem, hogy utál, meg minden ilyen hülyeség. És azért is voltam olyan feszült és rossz kedvű mostanában, csak nem tudtam hogy mondjam el neked. De múltkor azt mondta, hogy én is tetszem neki, de ...hát igazából csak kerülgetjük egymást - sóhajtva vallottam be mindent Beninek, s úgy éreztem, mintha egy nagy kő esett volna le a szívemről. Az más kérdés, hogy ezután amiatt aggódtam, hogy vajon hogyan fog majd minderre reagálni a legjobb barátom, s csak félve mertem rá felpillantani. Mi lesz Beni, most nagyon utálsz?
Hozzászólásai ebben a témában
Ivanich R. Benett
Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó


still alive
offline
RPG hsz: 414
Összes hsz: 580
Írta: 2020. február 24. 02:04 | Link


SVK után | ajándék

Lefoglal a saját kis mentegetőzésem, amiért túl nagy jelentőséget tulajdonítottam Márk megjelenésének kettőnk kapcsolatában, na meg a tudat, hogy a karkötővel pontot tehetek a félreértésünk végére. Ami azt illeti, néha meglehetősen túlreagálok valamit, máskor betegesen ragaszkodom azokhoz, akik a biztos pontot jelentik számomra. Utálnám magam, ha egy rossz húzásom végett veszíteném el őt. Sok szarságon megyek keresztül, és bár az otthoniakat jegelni tudom a következő hazautazásomig, a Tejföllel való vívódásaim során jólesik az ő támogatása, még ha sajnos nem is vallhatom be neki, hogy mi szövődik közöttünk. Szerintem érthető, hogy a mostani lelkiállapotomban nem igazán vagyok felkészülve arra, hogy beleszerelmesedjen valakibe, aki elvonná tőlem Karola figyelmét. Egyébként is távol akartam őt tartani a kis problémáimtól, amíg ki nem szedte belőlem nagy nehezen, hogy mi a helyzet. Azóta úgy érzem, hogy őszintének kell lennem vele. Szeretném neki azt is elmondani, hogy aggódom a jövőnkért, de szavak helyett ezúttal tettekben fejezem ki, az ajándék formájában. És ha tudat alatt is, de leplezem vele azt a kötelezettség-szerűségemet, ami a zöld prefektussal való történésekről való beszámolást jelentené.
- Ahogy gondolod - hagyom rá egy szerény mosollyal, mert úgyis tudom, hogy milyen akaratos személyiség tud lenni. A kitartása nem fogja hagyni, hogy ne lepjen meg előbb-utóbb valamivel, ahogy amúgy is meg szoktuk hívni egymást például, ha a faluban járunk. Az öröm, amit a gesztussal szerzek neki, megakadályoz egyúttal abban is, hogy észrevegyem rajta az apró jeleket, amik már valamiféle zavartságról árulkodnának. Helyette egyik kezemmel az asztalnak támaszkodom, szemeimet pedig a földre szegezem.
- Igen... Ismerem - vallom be neki egy nehéz lélegzetvétel után. És azt is tudom, hogy számára sem ismeretlen, nem csak a varázslóújságnak, hanem a legutóbbi, állítólag nem valami kellemes találkozásuknak köszönhetően sem. Egyébként is, mindketten prefektusok, talán együtt is mentek járőrözni korábban, vagy valami. De tény, hogy a jól sikerült születésnapi meglepetésem részben Karola közbenjárásának köszönhető. Szóval eleve gyanúsnak gondolom, hogy a cikkben leírtak alapján próbál puhatolózni róla. Vagy csak nem esett még le neki, amit még én is csak sejtek, s nem száz százalékra tudok, miszerint érdeklődik és többet érez irántam a barátom. Ha viszont így halad, akkor hamar összeállhat neki a kép.
- Mit hallottál róla? - kérdezek vissza feszülten, a többi kijelentését viszont elengedem a fülem mellett. Majd pont ő mondja meg, hogy kivel barátkozzak? Megint csak azzal jön, amivel mindenki más is, holott egyikük se olvasta a naplóját, kivéve én. Azért mondjuk rendes tőle, hogy aggódik, lehetetlen haragudni rá emiatt. - Hm? - lepődöm meg a vallomása kezdetén, mikor már nem tudja magába fojtani az igazságot. Lerakom az asztalra a cuccaimat, úgy állok meg előtte tátott szájjal, érdeklődően. Egyre idegesebb és türelmetlenebb leszek, ahogy felkészít a legrosszabbra.
- De... mi a szar?! És miért nem tudtam erről? - túrok bele a hajamba idegesen, ahogy pánikszerűen kezdek fel-alá járkálni a padsorok között. Próbálom higgadtan végiggondolni, de nagyon közel vagyok ahhoz, hogy elveszítsem a fejem. - Tehát... Oké, gondolom ezt is szégyellted, de hogy Márknak is elhittem... És tényleg biztos, hogy nem nyúlt hozzád? Ennek azért lehetnek ilyen-olyan következményei - nézek rá kétségbeesetten, felidézve a tavalyi bioszon tanultakat.
- Hát, ha tetszik neked, akkor amúgy is megcsókoltad volna egyszer szerintem. Nahát, ezt nem néztem volna ki belőled. Mármint Márkot. Mit eszel rajta amúgy? - érdeklődöm, de ezúttal már inkább csak elmosolyodom a helyzetén, és kedvesen nézek rá. - Nekem amúgy azt mondta, hogy fura vagy - mondanám, hogy segítek nekik, de azzal elveszíteném Karolát. Egy kicsit nem baj, ha belekavarok a dolgaikba, ha már titkolóztak. Persze nem akarom, hogy a legjobb barátom csalódjon, úgyhogy összességében mellettük vagyok.
- Hát, próbáljátok meg. Szerintem az se gáz a mai világban, ha te hívod el randira. Te is mibe keveredtél... - tanácsolom neki, elszólva magam, hogy nálam se egyszerű a helyzet.
Hozzászólásai ebben a témában
Bossányi Karola
INAKTÍV


Boska | Karcsi
offline
RPG hsz: 529
Összes hsz: 941
Írta: 2020. február 26. 19:48 | Link

Beni

Lehet, hogy az elmúlt időszakban nem voltunk sülve-főve együtt, s megcsappant a találkozásaink száma, de ez nem jelentette azt, hogy már ne ő lenne az egyik legjobb barátom. Voltak barátnőim is, de egyikük sem állt hozzám olyan közel, mint Beni. A fiú talán azt hitte, hogy nem figyelek rá, vagy már nem érdekel, de még ha nem is találkoztunk, lopva azért csak rajta tartottam a szememet, s bizony amikor megláttam azt az újságcikket, aggodalmas gondolatok lepték el az elmémet. Nagyon nem örültem annak, hogy Theon Delacroix-al került egy lapon említésre, mert ég és föld volt köztük a különbség. Beni egy csupaszív srác volt, az a rellonos azonban elbújhatott mögötte.
Nem is tudtam sokáig magamban tartani ezeket a gondolatokat, túlságosan féltettem őt, s tőle akartam hallani azt, hogy minden rendben van-e. Már csak azért is, mert nem túl kellemes találkozásom volt azzal a tejfölszőke hajú sráccal, s még most is borsódzik tőle a hátam, ha csak rágondolok.
- Azt inkább nem fejteném ki, hogy miket hallottam róla, de hidd el, hogy nem jó dolgokat. Az a fiú képes átgázolni másokon, és fura is.- hogyan is mondhatnám el neki, hogy az egyik barátnőm azt mesélte, ahogy ez a srác meg akarta neki mutatni a micsodáját.
-  Mindegy, felejtsd el, mert nem akarok beleszólni abba, hogy kivel barátkozz, csak féltelek, hogy rossz hatással lesz rád. Te annyira jófej srác vagy, nem szeretném, ha átformálna valami bunkóvá - jegyeztem meg az aggodalmamat, miközben felpillantottam rá.
Szerencsére nem környékezte meg őt, legalábbis nem hinném, hogy történt volna ilyesmi, mert azt Beni biztosan elmondta volna, így némiképp megkönnyebbültem ezzel kapcsolatban. Ezután viszont következett a fekete leves, ugyanis volt valami, amit be kellett vallanom Beninek. Nehezen vettem rá magam a vallomásra, egy kicsit tartottam is a reakciójától, főleg azután, hogy ilyen szép karkötőt kaptam tőle, de azért úgy döntöttem, hogy lesz ami lesz, nem fogok előtte titkolózni, hisz joga van ahhoz, hogy tudja, mi történt velem az elmúlt időszakban.
- Légyszi ne legyél ideges, azért nem tudtál róla, mert még én magam sem értettem ezt az egészet, szégyelltem is, ami történt , és cikinek tartottam róla beszélni. De volt időm rajta gondolkodni és így most már sokkal jobban látom magam is a helyzetet - fűztem hozzá szavaimhoz, remélve, hogy Beni talán megnyugszik és nem lesz rám dühös.
- Kérlek - sóhajtottam, mert látva a járkálását a legrosszabbtól tartottam. Már én is kezdtem ideges lenni, aztán felálltam, s Beni után léptem, hogy ne tudjon előlem elmenekülni.  
- Mit hittél el neki? - erre kicsit összeráncoltam a homlokomat, de a következő kérdésére már hitetlenül vontam fel a szemöldökömet.
- Ajjh Beni, dehogy nyúlt hozzám! Nem, nincs semmi következmény, semmi olyan sem történt , hidd el. Márk egy úriember, de tényleg. Én sem hittem volna, de végig vigyázott rám, nagyon rendes volt, szóval légy szíves, ne gondolj róla rosszat. - próbáltam meggyőzni a barátomat arról, hogy azon az estén semmi sem történt és ne is próbáljon efféle dolgokon gondolkodni.
- Nyugi, ennyire ne félts - szelíden mosolyogtam rá, látva a kétségbeesését, majd még a kezét is megérintettem, s ezt követően vallottam be neki azt, hogy mennyire tetszik nekem ez a srác.
- Mit nem néztél volna ki belőlem? Hogy megcsókolom? - kérdeztem vissza, s egy pillanatig csak csöndben fürkésztem őt, mert nem tudtam, hogy mit gondol rólam Beni. Tartottam attól, hogy csalódott bennem.
- Ha őszinte akarok lenni veled, akkor én sem gondoltam volna ezt magamról, mert soha nem viselkedtem így. De mellette teljesen becsavarodom, nem tudom ezt neked elmagyarázni...- kezdtem bele, s azt hiszem, erre tényleg nem volt értelmes magyarázat, csak az, hogy nagyon vonzódtam a levitáshoz.
- Hogy mit? Nem tudom - vállat vontam, majd egy mosoly ült ki az arcomra, amiből ő is láthatta, hogy ha Márkról beszélek, akkor még a szemeim is csillognak. - Tetszik, nagyon jóképű és tényleg nem tudom - még bele is pirultam, hisz ez volt az a kérdés, amit tényleg nem tudtam neki szavakkal megfogalmazni. Ezt érezni kellett.
- Ezt mondta? - egy kicsit meglepett az, hogy rólam beszélgettek, meg az is, hogy Márk furának tart. Nem is tudtam, hogy emiatt rosszul kéne-e éreznem magam, vagy nem.
- És hogy értette, hogy fura vagyok? - kérdeztem vissza, hátha megtudom, hogy ezzel mit akart Beni mondani. Lehet, hogy Márk még sem kedvelt annyira, mint amennyire legutóbb mutatta?
- Ami azt illeti, már elhívott - mondtam egy mosollyal a fiúnak, de utóbbi megjegyzésére felkaptam a fejemet. - Hogy én is? Miért, te mibe keveredtél? Csak nem? Van valami lány a láthatáron? Na, mesélj! Mindent tudni akarok! - nevetve böktem oldalba, mert nagyon meglepődtem azon, hogy talán Beni is becsajozott. Nem azért, mert nem volt helyes srác, csak nem gondoltam volna róla azt, hogy máris elkezd udvarolni valakinek.
Hozzászólásai ebben a témában
Ivanich R. Benett
Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó


still alive
offline
RPG hsz: 414
Összes hsz: 580
Írta: 2020. március 1. 02:46 | Link


SVK után | ajándék

Nem mintha valójában firtatni akarnám, hogy mi az, amit Karola hallott Theonról, ahogy a véleményére sem vagyok különösebben kíváncsi erről, mégis éget a kíváncsiság, hogy esetleg olyanról tudhat, ami valamiért nem jutott el hozzám. Pedig ha így fest a helyzet, az igazságot akkor sem akarnám elhinni neki, hiszen teljesen más embernek látom a zöld prefektust. Azt azért nagyon sajnálom, hogy a születésnapom megtudakolása nem zajlott le köztük zökkenőmentesen, hisz érdekemben áll, hogy ők jóban legyenek. Mintha szánt szándékkal nem akarná felemlegetni az incidenst, ami ugyanakkor nagy megkönnyebbülés számomra, hiszen aztán magyarázkodhatnék a történtekről. Alig bírom ki, hogy a haragtól és a sértődöttségtől ne szisszenjek fel csúnya vádjaira. Hát persze, hogy az őt ért sérelmek hatására erősnek akar mutatkozni a srác, de nem kéne félreérteniük, és elkönyvelniük valami kőbunkónak. Belül vajból van a szíve, és ugyanolyan érzékeny, mint én. Csak neki sikerült megedzeni magát, amin még egyelőre dolgozom.
- Aha... - jegyzem meg flegmán. - Figyelj, te ezt nem értheted, de ő nem olyan, mint amilyennek hallottad, hidd el - győzködöm naivan. Felháborítónak tartom, hogy hisz a pletykáknak, holott tudom róla, hogy Karola jó emberismerő. És mégis hagyja magát megvezetni! Először én is féltem tőle, persze. Aztán megláttam benne valamit, magam se tudom pontosan, hogy mit, de onnantól kezdve meg tudtam érteni a viselkedését. Nem hiszem, hogy ez másnak olyan nehéz feladat lenne.
- Nem akarsz beleszólni, mi? - rázom meg a fejem kételkedően. - Nem értem, miért hozod fel őt. Olyannak nézel, aki befolyásolható? - már a feltételezés is sértő számomra. Nagyon feszült leszek, ahogy kényelmetlenné kezd válni számomra a srác szóba hozása. Mintha csak kerülgetni akarna valamit, amit egész egyszerűen nem akar egyenesen megmondani számomra. Mit hallhatott róla, hogy ennyire félt tőle? Értem én, hogy jót akar, de muszáj a védelmére kelnem.
Idegességem, s a témán való kattogásom hamar másra terelődik a soron következő vallomásával. Úgy érzem, hogy túl sok információt mondott, most már egyáltalán nem látom át a dolgokat. Összefüggéstelen katyvasz ez az egész köztünk... Valósággal forrongok belül, még az öklöm is megfeszül, olyannyira felzaklat velük. Hajszálra vagyok attól, hogy belerúgjak az egyik átkozott asztalba. Egyszerre érzem magam megtisztelve és elárulva. A legjobb barátom hazudott nekem, pontosabban elhallgatta a valóságot. Aztán ahogy végiggondolom, hogy azóta mi történt köztem és Theon között a kísértetházban, végül is arra jutok, hogy mindkettőnknek lehet elég vaj a füle mögött, és álszent lennék, ha túlságosan kiakadnék rá.
- És mégis mikor óhajtottad volna elmondani nekem, ha nem adom ezt a karkötőt? - kérem számon indulatosan, teátrálisan megrázva előtte az öklömet, hogy szemügyre vehesse a csuklómon fityegő művemet. Hosszú másodpercekig nézek rá értetlenkedve, szemeimben azonban végig ott csillog a tűz.
- Jó - eresztek egy apró mosolyt felé, mikor egy nagy sóhaj után sikerül lenyugodnom végre. - Igazad van. Hirtelen túlreagáltam. Valószínűleg én is ugyanígy viselkedtem volna - nyelek egy nagyot, a pezsgőzés utáni smárolásomra gondolva, amit gyorsan el is hessegetek.
- Hát azt, hogy nincs köztetek semmi. De jól van, ezt már hallottam párszor. Aztán ki tudja, lehet hamar szintet léptek - vigyorodom el, elvégre nem egy furcsa sztoriról hallani a kastélyban. Vicces lesz, amikor ezeket fogja kitárgyalni nekem, igazi kis lelki szemetesláda leszek.
- Ja. Hát elég durva ez az egész. De én örülök nektek, tényleg. Mármint klassz lenne, ha összejönnétek. És majd azért mesélj néha a fejleményekről - döntöm oldalra a fejem kérlelően. Azt azért még mindig nem vallanám be, hogy mennyire félek attól, hogy ezentúl egyedül fog hagyni. Lecsüccsenek az egyik közeli padra, ahol lábaim lóbálva hallgatom tovább a vallomását. Gyerekesen nevetem el magam, amikor azt taglalja, hogy miért jön be neki. Valószínűleg egy kicsit még éretlen vagyok ahhoz, hogy jól tudjam kezelni az ilyet. Vagy csak fura ezeket a mondatokat a legjobb barátom szájából hallani.
- Öhm, már nem nagyon tudom, hogy hogyan értette. Kicsit kiszámíthatatlannak gondolt talán? - vakarom meg a fejem bizonytalanul, mert a részletekre már alig emlékszem. Ritkán fordul elő, hogy elfelejtek valamit, de akkor sokkal inkább mást akartam tudni éppen.
- Tényleg? És hova mentek majd? Ez jól hangzik, mindenképpen kérek beszámolót! - parancsolok rá lelkesen, de az arcomon lévő mosoly hamar megfagy a visszakérdezésével. Túlságosan szemfüles lány. Érzem, hogy hosszú ideig csak sápadtan ülve hebegek, s mire végül meg tudok szólalni, akkor se vagyok a helyzet magaslatán. - Semmibe. Hogy én? Ne hülyéskedj már... Jó vicc. Tudod, hogy milyen béna vagyok. Inkább felejtsd el, amit mondtam, és örülj az ajándékodnak... - hangzik a nyomatékos kérés a magam rekedtes hangján, ahogy elfordulok az oldalba bökésétől, s a cuccaimért szedelődzködöm. Minden egyes másodperc egyre kínosabb vele. Óriási butaságot csináltam az előbb... Egy karnyújtásnyira van attól, hogy leessen neki a dolog, és összekösse az apró nyomokat. Szörnyű barátja vagyok Theonnak, hogy ennyire óvatlan vagyok.
Hozzászólásai ebben a témában
Bossányi Karola
INAKTÍV


Boska | Karcsi
offline
RPG hsz: 529
Összes hsz: 941
Írta: 2020. március 7. 22:38 | Link

Beni

Tudom, hogy nem lehet hinni holmi pletyka lapokban, és az efféle újságokba írt sorok nagy része is csak kitaláció, de olykor mégis akadtak hírek, melyek mögött meglapult némi valóság. S bár úgy éreztem, hogy Benit nagyon jól ismerem, mégis aggódtam érte, s tartottam attól, hogy valami rosszba keveredett. Theon Delacroix nevét elég sokan ismerték a kastély falain belül, s nem egyszer hallottam a viselkedése hírét. Talán már csak ezért sem örültem annak, hogy ők barátkozhatnak, bár nem tudhattam azt sem, hogy mi lapul a háttérben.
Az egy kicsit meglepett, hogy Benett azonnal a fiú védelmére kelt, a szemöldököm talán még feljebb is szökött, hisz nem igazán értettem, miért is védelmezi ennyire azt a rellonost. Egyáltalán mikor lettek ők olyan jóban, hogy Beni jól ismerje őt?
- Jó, oké Beni, akkor nem olyan, ha te mondod...- ekkor azért hosszan belenéztem a szemeibe, mert valamiért volt egy olyan érzésem, hogy valamit nem mond el. Ő volt a legjobb barátom, mégis egy ideje úgy éreztem, hogy kevesebb időt töltünk együtt,s kevesebb dolgot tudunk a másikról. Egész biztos, hogy volt valami, amiről lemaradtam, s szinte éreztem, hogy valami rosszban sántikál Delacroix. Csak azt nem tudtam, hogy pontosan miben, de Benit ennek ellenére is féltettem.
- Hjajj Beni - sóhajtottam fel, mert úgy éreztem, hogy félreértett a barátom, pedig én tényleg csak a legjobbat akartam neki. - Tényleg nem akarok beleszólni, hisz nincs is jogom hozzá, én csak féltelek. És..bocsi, de igen, de ne haragudj meg érte, csak szerintem tudnak befolyásolni - vallottam be őszintén a srácnak, bízva abban, hogy majd nem haragszik meg rám.
- De ne haragudj, a lényeg ebben az egészben, hogy csak jót szeretnék neked és aggódom érted. De bízom abban, hogy helyesen döntesz, és nem húznak bele semmi rosszba - ezzel próbáltam a srác tudtára adni, hogy megbízom benne, hisz ismertem őt, tudtam, hogy mennyire jó szívű srác.
Ezt követően inkább nem is mentem bele jobban a témába, gondolataim azonban nem hagytak nyugodni, s valami oknál fogva úgy éreztem, hogy Benire jobban kellene figyelnem. Tudtam jól, hogy milyen rosszul érezte magát a családja végett, s már csak emiatt is féltem attól, hogy egy rellonos majd gonoszságból kihasználja a jószívűségét. Már csak az hiányzott volna.
A következő percekben meséltem neki Márkról, s az elmúlt történésekről, mert úgy éreztem, hogy tudnia kell a velem kapcsolatos dolgokról, leginkább azért, mert a barátom volt, akinek a véleménye a leginkább számított.
A vallomásomat követően persze észrevettem rajta azt, hogy feszült lett, bár nem tudtam, hogy még az előzőek kapcsán, vagy Márk miatt.
- El akartam mondani Beni, hidd el nekem. Csak soha nem volt megfelelő időpont, mert vagy mindketten órákra siettünk, vagy könyvtáraztunk, vagy épp nyakunkon lógtak a többiek, de én erről másoknak nem akartam beszélni. Légy szíves, ne haragudj, még magamban is tisztáznom kellett először ezeket a dolgokat, mielőtt eléd álltam ezekkel - vallottam be a srácnak, miközben újra felpillantottam rá.
- Sajnálom, hogy csak most..- nyögtem ki végül bűnbánóan, ahogy megláttam Beni tekintetében a haragot. Teljes mértékben megértettem őt, hisz nekem is rosszul esett volna, ha fordított esetben nem mesél el ilyen fontos dolgokat.
- Remélem, azért még a legjobb barim vagy - ezúttal én emeltem a levegőbe a csuklómat, s ráböktem rajta a karkötőre, majd odaléptem Beni mellé, s játékosan vállon böktem a vállammal, hogy ezzel csillapítsam az esetleges dühét.  
- Hú, örülök, hogy megértesz, féltem attól, hogy nagyon megharagszol emiatt - vallottam be, s hozzátettem - de most nehogy azt hidd, hogy ezután ő bárhogy is beelőz téged! Továbbra is te vagy a legjobb barátom, vele csak...- na ez az, hirtelen nem is tudtam, hogy mit mondjak, mert Márkkal nem volt egyszerű dűlőre jutni, s ezt el is mondtam Beninek.
- Majd meglátjuk, nem tudom, még mi lesz. Nekem ő nem csak tetszik, azt hiszem...kicsit beleestem - vallottam be, s ezt elég nehéz volt kimondanom, talán még bele is vörösödtem a mondandómba.
- Akkor nem ellenzed? De jó! - annyira jól esett Beni támogatása, hogy örömömben újra a nyakába ugrottam, ezen a napon talán már másodszor. Talán, ha valaki leselkedett volna, azt is hihetné, hogy Beni meg én járunk,mert az elmúlt időszakban nem egyszer nyilvánítottam ki felé ölelés formájában a szimpátiámat. De nem tudtam megfékezni, olyan volt, mintha a tesóm lenne, nagyon megkedveltem őt év eleje óta.
Elengedve őt, a kérdéseire válaszoltam, miközben újra visszatelepedtem az egyik pad tetejére, s úgy fürkésztem tovább Beni arcát. Az persze meglepett, mikor elmesélte, hogy a levitás srác szerint flúgos vagyok, kérdően vontam fel szemöldököm, majd csak hümmentettem egyet.
- Igen, ebben mondjuk lehet valami. Néha én is úgy érzem, hogy kiszámíthatatlan vagyok - vallottam be egy halovány mosollyal, majd a nyárról meséltem a srácnak, s mivel volt egy elszólása, kíváncsian kérdeztem vissza szinte azonnal. Nagyon izgi lett volna, ha kiderül, hogy neki is van egy lány a láthatáron, mert már magam előtt láttam, ahogy négyesben megyünk majd el randizni valahová, s négyen szervezünk majd programokat.
- Még nem tudom, de majd mindenképp szólok, ha meglesz a program! - meséltem nevetve, aztán csak figyeltem, mert Beni megint olyan furán kezdett viselkedni.
- Hogy béna vagy? Na ne röhögtess! - jegyeztem meg nevetve, majd lecsúszva a padról, közelebb lépdeltem hozzá, és megálltam előtte.
- Szerintem nem vagy béna. És ha engednéd,hogy egy kicsit vágjak a hajadból mondjuk itt és itt... - közben ujjaimmal a hajszálai közé túrtam, hogy prezentáljam. - Akkor szívdöglesztő lennél. Mondjuk, már most is az vagy - kacsintottam rá nevetve a kedveskedő szavak után. - Az ajándéknak meg nagyon örülök! - mondtam teli vigyorral, s mivel elkezdte összeszedni a cuccait, magam is elkezdtem összekapkodni az enyémeket.
- Na gyere Beni, menjünk, mert még sokat kell tanulni. Amúgy van egy csaj, akinek nagyon bejössz, hallottam ám, hogy rólad diskurált - jegyeztem meg neki egy mosollyal, miközben készen álltam arra, hogy magunk mögött hagyjuk a tantermet.
Hozzászólásai ebben a témában
Ivanich R. Benett
Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó


still alive
offline
RPG hsz: 414
Összes hsz: 580
Írta: 2020. március 9. 00:27 | Link


SVK után | ajándék

Látszik, hogy fenntartásokkal kezeli Theont, vagyis hát Tejfölt, ahogy én hívom. Mintha nem sikerülne teljesen meggyőznöm őt arról, hogy nincs oka aggódnia, ami csak még jobban felidegesít. Mert rettentően zavar, ha tudok valamit, és nem mondhatom el másoknak. Ugyanakkor ijesztő lenne az a fajta részletesség és pontosság, amivel nekiállhatnék kifecsegni a srác bizalmas múltját. Nem tartozik senkire, hozzám is csak egy véletlen folytán keveredett az a napló, amiben a szaftos részletek is benne voltak, viszont gyakorlatilag hozzásegített az első csókomhoz is például. Ami még bosszantóbb, az az emberek előítélete valakiről, Karolának pedig különösen gyanakvó természete van, ráadásul pillanatok alatt levágja, ha valami nem stimmel. Most is, hosszasan a szemembe néz, mintha tudná az igazságot és csak azt akarná, hogy én nyögjem ki végre. Hát, azt nem. Még mit nem... Lesütöm a szemeim, nagyot nyelek, de hallgatag maradok. Egy kicsit meg is könnyebbülök, hogy végre túljutunk a témán, és befejezi a vészmadárkodását végre, amit nem igazán kértem. Mert hát nem célom, hogy a barátságunk rovására nyissak a fiú felé, de hát mégsem várhatja el Karola se, hogy kizárólag vele lógjak, amikor neki is ott vannak a lánytársaságai.
- Befolyásolni?! - kerekednek el a szemeim. - Jó, ezt tényleg hagyjuk... Nem kell már megint hülyének nézned. Nem vagy a mentorom! Jó fej vagy, hogy aggódsz, de azért van egy határ... - forrongok belül, mert innentől kezdve egy könnyelmű, megvezethető, gyenge embernek fogom magam érezni, amiért még a legjobb barátom is mondhatni ezt vágja hozzám. Nagyon azon vagyok, hogy tökösen megmutassam neki, hogy ez nem így van. Különösen fáj, hogy pont ő gondol gyengének...
- Mondom hagyjuk már ezt! - viszem fel a hangomat, és idegesen rá is csapok az asztalra. Ha így folytatja, visszakérem tőle azt a karkötőt, amit az előbb adtam... Nem szeretném, mert kiérdemli, de nagyon fáj, hogy feltételez rólam dolgokat, és meg próbálja fejteni a működésemet.
- Nem szólhatok ebbe bele. De az megnyugtat, hogy továbbra is a barátomnak gondolnál... Tudod, nem akarok egyedül maradni - harapom el a számat a hosszas magyarázkodása után, mikor végre halkan megmondom neki az igazat, és még barátilag meg is ölelem őt. Ez az, amit eddig magamban tartottam, most viszont mégis fontosnak tartok elmondani. Önmagában lehet, hogy felhúznám magam a cselekedetén, de érthető valahol, hogy csak később akarta megmondani, amikor már maga is tisztábban látta a helyzetet. Azért se firtatom nagyon ezt, mert nem akarok veszekedni, és jobb la lekerül a gyanú az én szerelmi szálamról. Nem akarom elveszíteni Karolát, szükségem van a segítségére, ezért arra is vigyáznom kell, hogy ne haragítsam magamra a viselkedésemmel, pláne a féltékenységemmel. Az előbb hoztuk vissza nagy nehezen ezt a kapcsolatot, úgyhogy muszáj elengednem a titkolózását, és szemet hunynom a késleltetése miatt. Az én fülem mögött is van vaj, kíváncsi vagyok ahhoz mit fog szólni egyszer, ha kiderül.
Elnevetem magam a kiszámíthatatlanságán, amivel ezek szerint ő is tisztában van. Ölelése után úgy néz ki, rendeződnek a dolgok. Elém lépve javaslatot tesz a hajlevágásra. Tény, hogy hosszabb már, mint szokott lenni, de még nem volt se kedvem, se időm fodrászhoz menni, mert félek mindig, hogy elrontják a hosszát. De talán Karcsi jobban ért hozzá.
- Hm, azt mondod? Pedig van, akinek így jobban tetszik. Nekem igazából mindegy, csak így kényelmes volt eddig. De akkor majd a vizsgákra amúgy is vágatni akartam belőle, majd akkor lehet megkérlek, hogy igazíts rajta, jó? - fogdosom meg a tincseimet, hogy lemérjem a hosszát, a bókját pedig csak elengedem a fülem mellett, helyette megforgatom a szemem és fülig vörösödöm zavaromban. - Oh, tényleg? És ki volt az? Áruld el! - faggatom lelkesen, ahogy összepakolva elhagyom vele a termet.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidékA kastély