Egy gyönyörű, új udvar készült el, amely oszlopaival félig még a kastélyban található, azonban egy része már a szabad ég alatt terül el. Belső udvarnak is lehetne nevezni, azonban ez több annál, mert ez a Fénylő Lelkek Udvara.
Egy kis boltíves ajtó nyílik erre a területre a folyosó végén, ki a rét egy részére. Ahogy átsétálsz a boltív alatt, egy szökőkutat pillanthatsz meg, melynek vize hihetetlenül tiszta, és az alján érmek találhatók. A szökőkút közepén egy bölcs varázslószobor üldögél, aki váratlan pillanatokban és helyzetekben szólal meg, végtelen tudásának igazságával árasztva el a diákokat, persze csupán a megsegítés szándékával.
Egy pad is található a fal mentén, ahová leülve egy esős napon hallgathatod az andalító kopogást anélkül, hogy megáznál. Az oszlopok, melyek a kis udvart díszítik végig vannak futtatva rúnákkal, melyekből szintén nagy bölcsességek olvashatók ki, amennyiben valaki ért hozzájuk, és a megfejtésükhöz.
Az egész helyiség nagyon impozáns, nyugtató hatású, még a víz is halkan csordogál csak a varázsló előre emelt pálcájából. A tégla mélybordó, ahogy mindenfelé, s a fedett rész alól kisétálva kis sövénykerítés vezet tovább a rétre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=535811#post535811][b]Claire Anne Livingstone - 2015.10.27. 21:18[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=535839#post535839][b]Claire Anne Livingstone - 2015.10.27. 22:10[/b][/url]

Tészta

A könyvem olvasása közben is állandóan Őt nézem. Nem bírom levenni róla a szememet. Mégis mi bánthatja Őt? Mitől ilyen gondterhelt? A gondolataim mindenfelé kalandoznak. Ki ez a fiú? Még sosem láttam itt. Mi lehet a neve? Fegyelmezem magamat, rögtön térjek vissza a tanulnivalómra, mert Ő megérezte, hogy figyelem. Mintha valami büdöset érezne, úgy fintorog az orrával, majd kipillant a szempillái alól. Észrevett. Úgy teszek, mintha a könyvem nagyon érdekes és izgalmas volna, és még jobban belenyomom az arcomat.
De mégsem bírom ki, óvatosan kikukucskálok a lapok mögül. Vicces, mintha zavarban lenne. Kutakodik a cuccai között, bekap egy rágót és hangosan csámcsogni kezd, közben könyékig túr tovább a táskájában. Aztán hirtelen feláll. Felém jön. Pánikba esem. Ide fog jönni!!! Amikor odaér hozzám, akkorának tűnik, mint egy óriás. Kifejezetten jó képű. Megszólít és bemutatkozik nekem. Udvarias, a hangja csengése megnyugtató, kellemes, hatalmas mosoly terül szét az arcán, mintha egy régen nem látott cimboráját üdvözölné. Lenyelem a hatalmas gombócot a torkomban és kinyújtom felé remegő kezemet. A tenyere meleg és hatalmas, az érintése jól esik az én hideg bőrömnek.
- Claire Anne Livngstone és nem fázom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=537094#post537094][b]Claire Anne Livingstone - 2015.10.30. 17:18[/b][/url]

Ervin  

Miután kezet fogtunk, ő leül mellém, meg sem kérdezi, hogy szabad-e a hely, csak magabiztosan, vigyorogva lehuppan a szökőkút peremére. Kicsit arrébb húzódok, hogy elegendő helyet adjak neki, vagy csak azért, mert megrémít egy idegen közelsége. Pláne egy ilyen idegené. Megijeszt egy picit. Olyan szórakozottnak tűnik, mintha nem itt lenne fejben. Akkor meg minek ült le mellém? Mit akar? Míg ő a gondolataiba temetkezik, addig én is. A hangja hirtelen töri meg a csendet, összerezzenek. A kezemre célozgat, hogy hideg, ezért bedugom a két térdem közé. Tényleg hideg, de nem fázik, jól esik. Szeretem ezt az időjárást, hogy kicsit hűvösebb van már. Más embereknek ez már hidegnek számít, de számomra kellemes.
Belenyúl a táskájába, matat egy kicsit és előhúz egy kesztyűt. Egy egyszerű fekete kesztyűt. Azt hiszem, hogy az övé, de amikor odanyújtja nekem látom, ez a kesztyű sokkal kisebb, mint az ő keze. - Talált kesztyű - ezt mondja, és az ölembe teszi. Nagyszerű, egy vadidegen kesztyűvel kínálgat úgy, hogy még csak szükségem sincs rá. Viszont nem akarok udvariatlan lenni, így belecsúsztatom a táskámba.
- Köszönöm, de nem fázik. Szeretem ezt az időt és jól esik.
Ezek után újabb csend következik. Reménykedem benne, hogy ezzel nem bántottam meg.
-Sajnálom, ha ezzel esetleg... de... miért ültél ide mellém?
Csak úgy kicsusszan a számon a kérdés, végig sem gondolom, csak kimondom. Feszengve, várva a kérdést, kikerekedett szemekkel fürkészem az arcát. Várok. Óráknak tűnik, mire választ kapok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=537650#post537650][b]Claire Anne Livingstone - 2015.10.31. 18:59[/b][/url]

Ervin  

Érdekes. Ezt mondja. Én? Nem vagyok én érdekes, sőt!
Teljesen zavarban vagyok, és érzem, ahogy elpirulok. A hajam végét babrálom, rossz szokásom, mindig ezt csinálom, ha ideges vagyok. És most az vagyok. Frusztrál, ahogy rám néz, ahogy méreget, nem érzem jól magamat a bőrömben. Bár meg kell hagyni, kedves hozzám. A hangjában melegség bujkál és mosolyog rám. Próbálok nyugodt lenni, nem értem, miért feszengek.
- Igazad van, ülhetünk együtt is. - mondom neki, egy kicsivel több magabiztossággal a hangomban.
A tanulásról már lemondtam. Abban a pillanatban lemondtam, ahogy észrevettem, hogy itt ül ő is. Szeretném megtudni, mi bántotta őt, mit keres itt teljesen egyedül. De nem tudom, hogy illene-e. Én biztosan morcos lennék, ha valaki egy amúgy is nehéz napon azzal zaklatna, hogy meséljek arról, ami miatt rossz kedvem van. Így csak csendben nézek magam elé, és várom a folytatást.
Szeretnék vele beszélgetni. Szeretnék többet tudni róla. Olyan kíváncsi vagyok a történetére. Mély levegőt veszek hát, de nem jön ki egy szó sem a számon. Sokszori nekifutás után sikerül végre, és felteszem a kérdést.
- Mi bánt téged? - a hangom halk, de próbálom a lehető legkedvesebb hangnemet megütni, nem szeretnék se tolakodó, se pedig illetlen lenni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=537981#post537981][b]Claire Anne Livingstone - 2015.11.01. 14:44[/b][/url]

Ervin  

Tetszik, hogy ennyit beszél. Csak mondja, mondja és mondja, ömlenek belőle a szavak. Jó őt hallgatni, bár, amikor kijelenti, hogy prefektus, egy pillanatra tátva marad a szám. Nem gondoltam volna róla...
Amikor befejezi a mondókáját hümmögök egyet. Az agyam pörög, próbálom feldolgozni ezt a sok információt.
- Szóval prefektus. - jegyzem meg, inkább csak magamnak, semmint neki. - Érdekes. Mármint nem gondoltam volna, hogy az vagy. - mosolygok rá. - Rólam nincs nagyon mit tudni. Én csak azért jöttem ide, hogy tanuljak SVK-ra, most pont van rá egy kis időm, pontosabban volt. Persze ne érts félre, nem azt mondom, hogy zavarsz, mert nem. Szerintem nagyon jó ez az ősz. Én imádom. A színek, az eső illata, a fák suhogása, minden összhangban van, amikor ősz van. Igaz, kicsit előbb sötétedik, állandóan be van borulva, de ez a természet rendje. Próbáld meg élvezni! - tanácsolom neki.
Csak fecsegek összevissza, de már hiányzott a beszéd, hogy hallassam a hangomat. Nem nagyon tudok itt barátkozni. Mindenki furcsának tart. A lány, aki állandóan egymagában ücsörög és dudorászik. Én is bolondnak nézném magamat.
- Egyébként, ha nem tetszik majd ez a prefektusdi, az sem baj. Akkor abba hagyod. Nincs mit veszítened. Legalább akkor majd elmondhatod magadról, hogy te ezt is kipróbáltad. Ha pedig sikerül, akkor mégis többre vagy képes, mint hitted. Szóval mindkét esetben jól fogsz kijönni a dologból, nem gondolod?  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=538800#post538800][b]Claire Anne Livingstone - 2015.11.03. 14:08[/b][/url]

Ervin  

Szeretem, ha segíthetek. Mindig feldob. Tudom, hogy valakinek éppen most dobtam oda egy mentőmellényt, hogy kievickéljen a mély vízből, hogy rendbe tudja tenni a lelkivilágát. Így az enyém is helyrebillen egy kicsit.
Úgy érzem, és úgy látszik, ezt tettem most is Ervinnel.
Sokszor gondolok arra, hogy milyen lehet prefektusnak lenni. Na nem mintha én az akarnék lenni, csak úgy érdekel. Ránézek erre a fiúra és úgy érzem, nem egy kellemes feladat. Mégis, amikor azt mondom neki, hogy ne adja fel, mintha újra reményt látnék megcsillanni a szemében, és ez boldogsággal tölt el.
Ami végül pánikkal vegyül, hiszen a nagy hálálkodása közepette egyszer csak megragadja a kezemet és a mellkasához nyomja. Kér, hogy igyak meg vele egy forrócsokit. Persze tudom, hogy most éppen csak színészkedik, de azzal, ahogy megragadja a kezemet, azzal, ahogy a bőrömhöz ér, megijeszt.
A kezem a ruharétegek alatt is, de kitapintja, mennyire izmos mellkasa van, a kezem eltűnik az övében. Érzem, hogy elönt a forróság és mérget mernék rá venni, hogy egy paradicsomot megszégyenítően piros most az arcom.
A torkomra forr a szó. Csak bámulok rá, a szeme mélyen az enyémbe fúródik és, mintha megbabonázott volna. Ott ülök vele szembe, ezzel a kedves, hihetetlenül helyes fiúval, éppen a kezemet fogva könyörög, hogy töltsek vele még több időt, én pedig tátogok, mint egy hal. Szólalj már meg! Csak mondj valamit! Bármit!
- Szeretem a teát. - bököm ki végül. - Szóval inkább teáznék, ha lehetne róla szó.
A mondat végén nyelek egy hatalmasat és képzeletben egy díjat nyújtok át magamnak, amin ez áll: A világ legnagyobb lúzerének.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=539752#post539752][b]Claire Anne Livingstone - 2015.11.06. 14:53[/b][/url]

Ervin  

Ahogy távolodik tőlem, úgy értem meg egyre jobban, hogy mi is történt.
Most már nem csak mérget mernék rá venni, hanem 100%-ig tudom, hogy rettenetesen vörös az arcom.
A szám pedig a fülemig ér. Nem is értem, hogy mégis mi ez a reakció. Nevetséges. Nem is ismerem ezt a fiút, mégis úgy érzem, hogy menten ki tudnék ugrani a bőrömből. Az ijedtségem elmúlt és a helyét átvette a lázas izgatottság. Alig várom, hogy újra lássam, alig várom, hogy a kezeimet újra a kezei közé fogja, hogy újra megcsókolja az arcomat. Az emlékre, ha ez lehetséges, még jobban mosolyogni kezdek.
Kutakodni kezdek a táskámban, előveszem megint a tankönyveimet, de nem bírok most koncentrálni semmire.
Fejben a találkozót tervezgetem. Mit vegyek fel, mit csináljak a hajammal, csupa olyan dolgon jár az agyam, amin amúgy nem szokott. Sosem voltam ez a csajos lány, aki a külseje miatt szenved órákat. Nem is hittem volna, hogy valaha fogok ilyeneken gondolkodni. És most tessék. Néhány pillanat műve volt csak. Csalódtam magamban, de még mindig vigyorgok.
Visszateszem a könyvet a táskámba és felállok. Elindulok, ideje lenne már visszamennem a szobámba.
Egy lépés után viszont visszafordulok. Azt mondják, ennek a szökőkútnak varázsereje van. Miért is ne? Jó azt gondolni, hogy ez nem csak egy közönséges kút. Bár itt semmi sem az.
-Kösz! - súgom oda a kútnak és elsétálok.
Folyton csak Ervinre gondolok.