Melissa Von
Manon, Séta

-Most mennek ki? Nincs sétához jó idő... Magamban motyogtam, hogy senki ne hallja. Manon régóta nem járt kint, az tény, sajnáltam is szegényt. Az időjárás nem mindig játszott az ő kezükre. Sokat esik mostanság. Ha a boltívek alatt elbújok, tudom nézni őket! Ezen felbuzdulva el is indultam. Mikor kiértem a klubhelységből, akkor indultak el. Szerencse, hogy ott átvergődni nem könnyű.

Épphogy el tudtam bújni egy sötétebb részen, mikor megérkeztek. Amilyen kicsi egy állat, olyan gyors volt. Manon nagyon örült és emiatt én is örültem. Mindig is szerettem volna egy kutyust, de sosem lehetett. Mivel árvaházban nevelkedtem, sehova nem tudtam volna elrejteni, a faházamban pedig nem tudtam volna eltartani. Ideköltözni sem volt egyszerű, emiatt mindig hiányoltam egy négylábú jószág társaságát. Melissa pedig pont olyat kapott, amilyet mindig elképzeltem. Mióta Manon itt van, azóta nézem minden sétálásukat, de közelebb még nem mentem, csak a hálóban. Ott pedig nem beszélek a múltamról, emiatt kutyázni sem merek.
-De édes vagy! Csak suttogni merek a sötét sarokban, nehogy valamelyikük meghalljon. Manon így is veszélyesen közel jött hozzám egyszer.
 Hazudhatnék, de nem lenne helyén való, miután én leskelődök utánuk, bármennyire is "csak" egy kutyasétáltatásról van szó. Örültem, hogy boldogok,
 egy évig elnéztem volna azt a kis szőrmókot, ahogy rohangál. Indulnom kellett volna, de egyszerűen nem bírtam.

Melissa Von

-Szia. Pislogok. Manon valamiért észrevett. Ez eddig sosem fordult elő. Nagyon megijedtem Melissa nézésétől, pedig nem látszott soha félelmetesnek. Most ott állt előttem Manonnal a kezében. Hazudnom kell. Muszáj!-Csak erre jártam. Sétálni akartam egyet. Nem úgy tűnt, mint aki bevette. Nehezebben megy, mint gondoltam. Pedig máskor nagyon könnyen tudok hazudni, de valahogy most nem megy. Zöldben vagyok, talán felismert. Végül is láthatott már. De mi a fenét képzeltem? Látható volt, hogy jön a vihar, én meg pont azt találtam volna ki, hogy sétálok? Hacsak nem instant tüdőgyulladásra hajtok, akkor semmi értelme nem lenne kint mászkálni ilyenkor. Mintha a gondolataim az égig szálltak volna, elkezd esni.  Manont nem zavarja a dörgés, engem annál inkább. Beleborzongtam. -Egyébként Róka vagyok. Próbálok mosolyogni. Nagyon butának érzem magam. De ez volt az egyetlen dolog ami értelmesnek tűnt, hogy megtörje a csendet. Miért vagy ilyen hülye? Tényleg bemutatkoztál neki? Idióta... Már láttuk egymást, Rellonos, de még sosem mutatkoztunk be egymásnak. Még mindig nem vagyok biztos abban,hogy elhitte, mit keresek itt. Manon mozog a kezében. Gondolom még mehetnékje van. Fél órát futkosott lent, de ennyi neki kevés. Nagyon kétségbe estem. De mit is gondoltam? Hisz nem bujkálhatok örökké. Titkon tudtam, hogy eljön ez a nap, de nem gondoltam volna, hogy ez ma lesz... Jesszus... Most mi jön?  Mit akarhat tudni?