Amy

Jó volt itt lenni. Csak úgy elvolt, semmi kötöttségek, bár unalmában már a tanulással is megpróbálkozott még, csakhogy az egyre növekvő hőségről és az ezzel járó nyári záporokról elterelje a gondolatait. Szívesen ment volna strandolni, vagy valami, de hát még suliidő volt, ezt majd nyáron megteheti. És milyen szívderítő látvány lesz a szülők arca, ha meglátják a lánnyal levő hatalmas, bernáthegyi kutyát. Berta azóta már nem volt vele, leadta egy állatkereskedésnél, hogy viseljék gondját és találjanak neki szerető gazdit, mert még Maszattal is néha dolog volt megbírni.
- Pacsi, Maszat! Jól van, ügyes kutyus! – mosolygott az ebre, éppen tanította, már a lábhoz és az ül parancsszavakra nagyjából, hellyel-közzel hallgatott. Aaa fékezést még nem ártott volna gyakorolni a kisebb csikóméretű kutyának, de hát senki se úgy született, hogy mindent tudjon – bizony, még a rendbontáshoz is kell ám tehetség!
Annak nagyon nem örült, amikor Maszat mindenféle teketória nélkül megindult valamerre, és a lányt letarolva az idegen hölgyemény irányába vetette magát teljes svunggal.
- Maszat, állj! – kiabálta, hátha a kutya füléig is eljut az utasítás, miután megkapaszkodott a kút peremében. Kicsit nagyot sikerült csobbannia, ahhoz képest, hogy nem is olyan mély…
Nagyon vicces, Maszat…
- Izé, bocsi… épp a nevelésén dolgozom – vigyorgott zavartan Nati, csak remélte, hogy a másikat sem borítja fel a játékos, barátságos jószág. Na, ettől nem hinném, hogy félniük kéne a betörőknek. Maximum akkor, ha utálják a szeretet-kitöréseket.

Amy – avagy minden kút Bagolykőbe vezet

Hát bizony a Bagolykő falain belül Nati eddigi tapasztalatai alapján ritkán létezik az a fogalom, hogy nyugalom. A felügyelők is tanúsítani tudják, mert amíg világ a világ, mindig lesznek olyan Natáliához és népes testvéri táborához hasonló fenegyerekek, akik úgy döntenek, elég az állandó egyhangúságból, ki kell törni a csendből, és egy kicsit meg kell kavarni az állóvizet, hadd legyen egy jó kis műsor a közönségnek.
Felügyelők ide, vagy oda, ők akkor is végre fogják hajtani a tervüket, főleg, ha unatkoznak, és a túl sok energiájukat nem tudják tanulással levezetni, mert pont emiatt nem képesek rávenni magukat, hogy a becses hátsó felüket az íróasztal elé tolják, és tankönyvek fölé görnyedjenek magolni, míg a fejük is szétreped.
Hát Natália sem épp ez a típusú kamasz volt, és bizony jó néhány húzása még igazolja is egy felügyelő állítását, miszerint elég gyerekes lenne némely téren.
- Nekem is, de nem éppen kútfürdőzéssel szándékoztam lehűteni magam – engedte meg magának a leányzó is a nevetést, miután az idegen hölgyemény túltette magát az akaratlan hideg zuhanyon.
- Csermey Natália Babett, de úgy hívsz, ahogy akarsz. Már mindenre hallgatok kábé, annyiféleképpen szólítanak – azt persze nem teszi hozzá, hogy ezek között szerepel helyenként a gyerekes, az idióta, és „már megint egy Csermey” és társai kifejezések.
Maszat bocsánatkérően pillogott gazdájára két nagy kutyusszemével, és persze, hogy a vöröske nem tudott rá tovább haragudni, egyébként is az indulatait lecsillapította a hideg kútvizes fürdő.
- Bogolyfalvát már betéve ismerem, szívesen körbekalauzollak, ha gondolod, egy szabad hétvégén, csak kérjünk engedélyt a felügyelőktől – mosolygott bátorítóan az elsősre, elvégre az a nagyok dolga (pontosabban lenne), hogy a kisebbeket támogassák.
Ő nem az a fajta volt, aki örömét lelte abban, hogy a nála fiatalabbakat szívassa, á, ő a nagyvadra ment, ha szabad így fogalmazni. Elvégre egy idősebbel kezdeni eleve kihívás, főleg, hogy legutóbb is hajszál híján múlott, hogy nem fajult párbajjá a dolog, meg is kapta házvezető-helyettesétől a magáét.
Mindenesetre nem túlzottan hatotta meg, és továbbra is hozta helyenként a formáját, mert egyszerűen képtelen volt megállni, hogy ne színesítse egy kicsit mások életét a rakoncátlan ravaszdi. Majd kinövi, lehet benne reménykedni, elvégre a remény hal meg utoljára, a többit meg mindenki gondolja hozzá kedve szerint…