Egy gyönyörű, új udvar készült el, amely oszlopaival félig még a kastélyban található, azonban egy része már a szabad ég alatt terül el. Belső udvarnak is lehetne nevezni, azonban ez több annál, mert ez a Fénylő Lelkek Udvara.
Egy kis boltíves ajtó nyílik erre a területre a folyosó végén, ki a rét egy részére. Ahogy átsétálsz a boltív alatt, egy szökőkutat pillanthatsz meg, melynek vize hihetetlenül tiszta, és az alján érmek találhatók. A szökőkút közepén egy bölcs varázslószobor üldögél, aki váratlan pillanatokban és helyzetekben szólal meg, végtelen tudásának igazságával árasztva el a diákokat, persze csupán a megsegítés szándékával.
Egy pad is található a fal mentén, ahová leülve egy esős napon hallgathatod az andalító kopogást anélkül, hogy megáznál. Az oszlopok, melyek a kis udvart díszítik végig vannak futtatva rúnákkal, melyekből szintén nagy bölcsességek olvashatók ki, amennyiben valaki ért hozzájuk, és a megfejtésükhöz.
Az egész helyiség nagyon impozáns, nyugtató hatású, még a víz is halkan csordogál csak a varázsló előre emelt pálcájából. A tégla mélybordó, ahogy mindenfelé, s a fedett rész alól kisétálva kis sövénykerítés vezet tovább a rétre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=612782#post612782][b]Somoskői Lilla - 2016.08.16. 14:29[/b][/url]

Váratlanul ért Ákos üzenete. Kicsit már ugyan kitisztult a fejem, most mégis úgy érzem, hogy az idő még mindig semmire nem volt elég. De az is igaz, hogy egyáltalán nem tudom megmondani, plusz egy-két nap, egy-két hét, vagy akár egy-két hónap segítene-e a helyzeten. Valószínűleg nem nagyon.  
Nem igazán mozdultam ki a Rellon körletéből az utóbbi napokban. Óráink már nincsenek, így aztán tényleg nem volt rá okom, tanulni is a szobámban szoktam, amikor éppen tudok. Az elmúlt hét nem eme képességemnek villogtatásával telt. Ennek köszönhetően most elidőzöm egy ideig a tükör és picike sötétkék neszeszerem társaságában, mielőtt még bárhova is elindulnék. Nem megyek messzire, még a kastélyt sem hagyom el, de nincs kedvem az ábrázatommal frászt hozni a kicsikre. Ennek elkerülése érdekében tehát kicsit kisminkelem magam. Nem viszem túlzásba, egy fiú szemével valószínűleg ez észre sem vehető, de a karikák eltűnnek a szemem alól legalább. A hajamban megigazítom a kontyot, amihez napok óta alig nyúltam.
Mikor kilépek a kastély legszebb udvarára, Ákos már ott ül, és éppen füstölög, mint egy gyárkémény. Nagyon nehezemre esik elfojtani egy epés hozzászólást a dologhoz, miszerint a kis hobbija valószínűleg előbb el fogja intézni, mint a bájital-kereskedelem. De mégis elfojtom, mert nem akarok érzéketlen lenni, még akkor sem, ha egyébként valószínűleg csak kinevetne. Tényleg nem tetszik, hogy minden lehetséges módon megpróbálja kinyírni magát.
- Szia – köszönök, majd leülök mellé, bár egyelőre nem érzem úgy, hogy hosszú lesz a találkozásunk. Végignézek rajta, egészen szépen meggyógyult már. Van még egy-két nyoma a sérüléseinek, de ez a látvány a legutóbbihoz képest nagyon is megnyugtató. Mikor meglátom a hátizsákot rajta, meglepetten ráncolom a homlokom.
- Szóval tényleg elmész – nem kérdés, megállapítás. És itt jön csak a dolog neheze.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=612815#post612815][b]Somoskői Lilla - 2016.08.16. 16:45[/b][/url]

Nehezemre esik elfogadni, hogy a jelenlegi helyzetben is csak viccelődni tud, de valahol megértem. Valószínűleg így könnyebb feldolgoznia a dolgot. Nem úgy ismertem meg, mint aki könnyen viseli a gyengeséget, de csak mostanában jöttem rá, mennyire így van ez. Ebben egy kicsit hasonlítunk, már ha mondhatok egyáltalán ilyesmit.
- Neked még az is jól fog állni - vonom meg végül a vállam, belemegyek a dologba. Ha neki csak így megy, akkor így megy. Aztán elhangzik a következő mondata, én pedig pár pillanatra lefagyok kicsit. Szóval már holnap megy? A lábaimmal idegesen dobolni kezdek, közben pedig végignézek a kerten, a megfelelő szavak után kutatva. Nem tudom mit gondoltam, tulajdonképpen semmit, éppen ezért ért most meglepetésként ez a kijelentés. Pedig igazából teljesen várható volt.
Hiányozni fogsz.
Ezt gondolom, de nem mondom ki. Pedig nem volt soha rózsaszín ködös és felhőtlen a kapcsolatunk, és mégis. Nem tudom mit mondjak, de valamit muszáj, mert lassan már úgy ülök mellette, mint aki megkukult. Utálok búcsúzkodni, így még nem is teszem meg, inkább Ninára terelem a szót.
- Jót akar neked, még ha nem is gondolod úgy... - ... és én is jót akarok. Újabb gondolatot fojtok magamba. Az elmúlt napokban nagyon sok dolgot megbántam a kórházi beszélgetésünkkel kapcsolatban, így most eszem ágában sincs rögtön mindent kimondani, amit gondolok. Úgy tűnik, valamire mégiscsak jó volt ez az idő, sikerült annyira lenyugodnom, hogy legalább átgondoljam, mit beszélek.
A jégszobros poénon viszont még ebben a rendkívül furcsa helyzetben is elnevetem magam. Pár pillanatig még kuncogok, utána pedig a fiúra nézek, kicsit megcsóválva a fejem.
- Majd valahogy megpróbálok ellenállni a kísértésnek. Nehogy a végén utánad küldjenek - viccelődöm én is. Valóban elég könnyű módja lenne annak, hogy engem is full elmebajosnak nézzenek, elvégre ki nyalogat jégszobrokat? De egyáltalán nem áll szándékomban követni Ákost. Ezt a harcot neki kell megvívnia. Ekkor jut eszembe a szobámban pihenő kis papírbalerina, amit ma reggel hajtogattam. Elmormolok egy begyűjtő-bűbájt, nem sokkal később pedig már a kezemben landol a teljesen spontán elkészített kis mű. Legalább ennyire spontán az ötlet, hogy Ákosnak adjam.
- Tessék. Csak hogy ne felejtsd el, lesz aki szétrúgja a segged, ha ugyanilyen hülyén jössz vissza - belátom, magamhoz képest nagyon alpári a körítés amivel átadom, de mentségemre szóljon, ezzel próbálom ellensúlyozni, hogy egyébként elég nyálas dolog búcsúajándékot adni. Még akkor is, ha egyáltalán nem nagy dolog. Egy perce még jó ötletnek tűnt, na.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=612832#post612832][b]Somoskői Lilla - 2016.08.16. 17:51[/b][/url]

Ákos kérdésére nem válaszolok, csak kicsit megvonom a vállam, mintha azt mondanám "Ki tudja? Még az is lehet..." Igazából fogalmam sincs. Nem tudom, mi lesz belőle amikor legközelebb látni fogom. Mennyit fog változni, változni fog-e egyáltalán.
Igazából a Ninával kapcsolatos megjegyzésére, sem igazán tudok bővebben mit mondani, így csak sóhajtok egy picit. Megértem, hogy most még nem érzi, de a jövőben valószínűleg hálás lesz még neki. Ezt viszont biztosan nem most fogom megértetni vele.
Ákos viccelődésén újra elmosolyodom, mielőtt még átadnám neki a kis papírdarabot, amit szerencsére szó nélkül elfogad. Kicsit tartottam tőle, hogy esetleg cikizni fog, ehelyett azonban olyan dolgot tesz, amin teljesen ledöbbenek. Meglepettségemben nem is nyújtom ki rögtön a kezem, a láncon függő kis üvegcséért.
- Biztos vagy... ? - kérdezem halkan, miközben úgy nézek rá, mint aki nem tartja teljesen komplettnek. Tökéletesen tudom, hogy Ákos mennyire nem bírja kiadni magát és a gondolatait másoknak. Soha nem helyezte még a kezembe a bizalmát, ez teljes újdonság. De nem úgy néz ki, mint aki viccel, sőt. Egy további mondattal pedig tudomásomra hozza azt, amit már amúgy is tudok.
- Vigyázni fogok rá - mondom, majd a markomba zárom az üvegcsét. Egy pár pillanatig a bezárt markomra nézek, utána pedig kicsit esetlenül, de átölelem Ákost.
- Te pedig vigyázz magadra, kérlek - suttogom, mert tudom, hogy így is hallja. Aztán el is engedem, pár másodperc csak az egész, mert nem hiszem, hogy különösebben igényelné, hogy ölelgessem. Ebben a helyzetben azt hiszem ez az egyetlen dolog, amit kérhetek tőle.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=612847#post612847][b]Somoskői Lilla - 2016.08.16. 22:01[/b][/url]

Azzal, hogy azt mondja, fontos neki az emlék, csak még biztosabb leszek abban, hogy kivételesen tényleg megbízott bennem. Ez pedig igazából többet ér nekem, mint bármi, amit valaha adott nekem. Ennek azonban nem adom jelét, csak bólintok egyet, ezzel jelezve, hogy megértettem a dolgot.
Nem véletlenül húzódom el gyorsan tőle, a sejtésem elég gyorsan beigazolódik, mert érzem, hogy az egész szituáció részéről kicsit erőltetett. Nem szívesen gondolok arra, hogy valószínűleg korábban is így volt minden alkalommal, csak akkor jobban színészkedett, én pedig nem vettem észre semmit. Mindenesetre nekem ez most kellett, és kivételesen egyáltalán nem bánom, hogy én vagyok az önző. Annyi mindent elvett tőlem a saját önzőségével, egy ölelés igazán nem nagy ár.
Persze elvicceli a választ, pedig egyáltalán nincsen igaza. Csak azt nem tudom, vajon azért viccel-e, mert ezzel ő maga is tisztában van. Az ilyen kezelések általában megviselik az embert, és úgy érzem, egyikőnk sem tudja előre elképzelni, milyen hatással lesz ez rá. Csak reménykedni tudok, hogy gyors, és a lehető legfájdalommentesebb lesz Ákos számára. De azt hiszem, ez nem így megy.
- Hát, ha belőled indulok ki, mindkettő elég veszélyesen hangzik. Az unalomba is bele lehet halni, meg állítólag az undorba is - mosolyodom el, de közben az arcom elégedetlenséget tükröz.
- Komolyan mondtam - teszem hozzá, de nem akarom tovább erőltetni a témát, így aztán le is veszem Ákosról a pillantásom, amelyről csak úgy süt az aggodalom. Nagyon remélem, hogy nem lesz igazam, és tényleg úgy fog kijönni onnan, hogy a tanácsomnak semmilyen létjogosultsága nem volt. Kivételesen tényleg azt kívánom, hogy neki legyen igaza. Ettől függetlenül nagyon bosszant, ha tényleg ennyire nem tudja komolyan venni a dolgot. Ennek csupán azért nem adok hangot, mert félek attól, hogy igazából nem veszi ő félvállról, csak nem hajlandó belátni. Akkor a bosszankodásom csak olaj lenne a tűzre. Kékjeimmel a cipőm orrát bámulom, amíg a fiú újra meg nem szólal.
- Hát akkor kérlek szépen, disztingválj, ha fedetlen lábujjakat látsz - emelem meg a szemöldököm figyelmeztetőleg, mintha valami nagyon fontosról lenne szó. Tulajdonképpen így is van, csak nem kifejezetten a lábujjakra gondolok. Hiába elmegyógyintézet, azért jó lenne, ha nem tenne kárt senkiben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=616097#post616097][b]Somoskői Lilla - 2016.09.08. 14:50[/b][/url]

Meglep a hirtelen változás, ahogyan egyszer csak hozzám ér és beszélni kezd, nagyon őszintén. Biztos vagyok benne, hogy kivételesen tényleg azt mondja amit gondol, bár már fogalmam sincs, mire alapozom ezt – lassan már nehéz elkülönítenem, hogy hihetek-e neki, vagy csak hinni akarok-e neki. De annyira talán már nem is akarok, puszta óvatosságból.
Amit mond, azt azonban elhiszem neki, és nem tudok semmi mást érezni iránta hirtelen, csak mélységes sajnálatot. Viszont Ákos nem szereti ha sajnálják, ahogyan én sem szeretem, így ezt teljesen megértve, csak lassan bólintok a szavaira, értelmes mondandó híján.
- Hát, remélem, hogy mire kijössz onnan... Hogy akkor már nem fogod így érezni - mondom, a beszéd közben kicsit elakadva, mert nem vagyok benne teljesen biztos, hogyan lehet ezt a legjobban megfogalmazni. Utána csak figyelmesen várom, hogy erre hogyan reagál, kicsit talán félve is, mert már fogalmam sincs, mivel húzom ki éppen a gyufát. Dühítő, hogy ez ennyire érdekel, de már egy ideje beletörődtem.
Ákos viszont tovább beszél, a szavai kicsit meglepnek. Azt hittem, általában azért szokott lenni egy terv, valamilyen rutin, hogy mennyi ideig tart az ilyesmi... Az biztos, hogy nem rövid. De a bizonytalanságnál talán mégiscsak jobb egy messzi, de biztos határidő, ilyet azonban nem kapok.
- Majd megtalálsz valahogy - mondom, miközben kicsit megvonom a vállam. Valószínűleg nem fogunk tudni levelezni, legalábbis ezt gyanítom, egészen addig, amíg ki nem jön. És mivel kettőnk közül csak ő fog tudni róla, amikor ez megtörténik, kénytelen lesz ő keresni engem. Ha egyáltalán akar majd még találkozni velem, miután "átváltoztatják". Az egész bizonytalan és ködös, és rémisztően keveset remélhetek a dologtól, úgyhogy rábízok mindent. Különben csak tehetetlennek érezném magam, abba pedig biztosan belehülyülnék én is, márpedig nem szándékozom utána menni.