Szentmihályi Alfonznak és Kinoshi Thaihasynak.

Este, éjszaka. Hajnali fél kettő. Felkeltem, nem tudtam aludni. Épp ezért felkaptam az egyik gitáromat, majd kisétáltam.  Barna a gitárom, ez az amit hangolni kell. Kellemesen, még épp hogy jó est ez, épp ezért választottam ezt a helyet. Meg azért, mert még sose jártam itt. Leülök a padra és nézem a tájat. Nyugtató hatású és jó. Átülök török ülésbe, majd elkezdem pengetni az E húrt. Behangolom, utána átmegyek az Á húrra. Azután következik a D, amit pedig követ a G. A sorban a következő a H, végül pedig jöjjön az utolsó, az E. Hat húr, ebből három nejlon és három fémborítású. Hát igen. Bizony ám, a húroknál sincs két egy forma. Van, ami jobb, van ami rosszabb. De az én húrjaim a jobbak közt vannak.
Elkezdek gitározni egy dalt, majd félbe hagyom. Valami csendesebb kell. Meg is van. Pengetem a húrokat, dallamot csalva elő belőle, majd rákezdek a dalra is.
-  Egy kisvárosi reggel /Semmi újdonságot nem rejt. / Az unalom lassan megöl, / Még a kávém se ad erőt // De nincs gáz, van megoldás! / Itt a zene az orvosság! / A részemmé vált már? / Elengedni nem tudnám - hosszan elnyújtom az utolsó hangot, majd lehunyom a szememet, úgy gitározok tovább. Szomorkás dal, egy kicsit lázadó jellegű. Szeretem, ez az első dal, amihez legeslegelőször én írtam hozzá gitárt. Büszke vagyok magamra, hogy csak szövegből tudtam zenét csinálni. Ez azért nem mindennapi teljesítmény. Számomra legalábbis. Azt nem tudom, hogy másnak természetes-e. Van akinek igen, van akinek nem. Folytatom a gitározást, de most egy egyszerű dallamot csalogatok elő a hangszerből.
- O, o-o, o-o-o, o o-oo-o-o. Hússzal ezelőtt érkeztem, azt mondták hogy ez az a hely... - kezdem el énekelni a Vidéki sanzont. Ha jól tudom, ez a címe. Ha nem, akkor tévedtem.

Lassanként befejezem a gitározást. Elteszem, le a padra a hangszeremet, majd felállok és egy őrülteket megszégyenítő vigyorral körbe kémlelek. Sehol senkit sem látok, ez számomra ritka nagyon jó. Na, most jöhetnek a flakonok. Előveszem a pad alá rejtett táskát, felteszem a gitár mellé. Egy dalt éneklek közben.
- Nem tudod mit teszel amikor döntesz/ Csak azt látod, most hogy döntesz - dúdolom halkan, kimondva a szavakat, vagyis éneklem. Na, mindegy, ebből se fogok csinálni nagy ügyet. Inkább szökni kellene, nem pedig festegetni. Vagy éppenséggel gitározni, dalokat írni, esetleg valami más elfoglaltságot kitalálni. Valami csínyt elkövetni, például a táblákat bekenni kolbásszal, a tanári székekbe tűket varrni, esetleg egy verekedés vagy párbaj. Inkább a verekedés, abban már-már elfogadható vagyok. Leütök egy pár hangot még a gitáron, megadva a kezdő lökés.
Előveszek egy fekete és egy piros festék spray-t, beteszek magamban egy számot és elkezdem festeni a szökőkút szobrát, azon belül is a fej részét. A két színt leváltja a citromsárga és a fehér, ami amúgy nem is szín. Így, lassacskán úgy tűnik, mintha a fejére tojt volna egy madár a színek összjátéka miatt. Áttérek pár másik színre is, az egész fej gyönyörű és gunyoros. Jöhet a ruha! Piros, kék, sárga, barna, szőkés fehér és még meg annyi más szín, tádámm, mint aki az ágról szakadt hajléktalan, úgy fest a mágus szobor. Na, most van az, hogy újra hallom a vízcsobogást, eddig belefeledkeztem a mű készítésébe.

Szemlélem a művemet. Szép lett, csodálatos. Remélem, minél később fog esni az eső, tekintve, hogy víz hatására lejön a festék. Teljesen környezetbarát, nem lesz semmi baja sem a víznek, sem az elpárolgó vizes festéknek a levegőben. Nem mérgező, de így a legjobb. Még pár másodpercig szemlélem, mikor egy hangot hallok. Emberi, z biztos. És fülzúgás. Nyelek egyet, nem múlik vagyis meglettem átkozva. Fülzúgást mi is okoz? Gyerünk, tudom hogy tudom! Biztos vagyok benne, csak nem jut eszembe. Meg van! Disaudio az átok neve. Na mindegy is, nem vagyok egyedül. Előveszem a pálcámat, a másik kezemmel felveszek egy festékes flakont. Bár nem csípi a szemet, h belefújjuk, csak egy kicsit, de ez titok.
- Ki van ott? Csak szólok, jobb ha nem nekem kell odamennem - nyelek egy kicsit. Remélem, csak egy egyszerű diák. Nem pedig valami tanár, prefektus vagy felnőtt. Bár, attól függ hogy kicsoda az illető. Ha Karzo lenne, akkor futnék. Mástól nem. Más nem ijesztő, Zoltán viszont az. Még hozzá nem is kicsit. Hát, ennyit erről. A muglikkal amúgy nincs semmi bajom. Kivéve kettő, azaz kettő személyt. Őket utálom, de ez lényegtelen.

Szentmihályi és Kinoshi

Oké, van itt valaki. Nem vicces megijeszteni másokat! Én lemostam volna után a festéket, de nem, aki vagy akik itt vannak, az vagy azok nem hagyják. Először ez az idióta fülzúgás. Ez nem ér!
- Vá! - Bukik ki belőlem, mikor megrezeg a bokor. Majdnem beleesek a szökőkútba, de csak majdnem. A pálcámmal felkészülök arra, hogy esetleg támadnom kell. Csak ne kelljen, nem vagyok a legjobb benne. Odasétálok a bokrok közelébe, közben gondolkozok. Ha eltüntetem a szoborról a festéket, békén fog az illető hagyni? Bár, szerintem ketten vannak, úgy hogy a helyes megfogalmazás az az, hogy illetők. Mély levegő, kifúj. Nincs baj, mert világít a hold.
- Tűnés, inda! - Kiáltom a rám csavarodó indákra. Csak a bokámon vannak, de akkor is. Na, most már biztos, hogy nem fogok aludni az éjjel. Lehajolok megvizsgálni az indákat, de tök átlagosnak tűnnek. Igaz, sok mindent képes vagyok összetéveszteni, de ez most nem olyan. Ketten vannak. El kéne szakítani. De mi is az a varázslat? Szakítás, szakítás, di mi is? Diffindo!
- Diffindo - mondom ki halkan, hátha sikerül. Csak egy része sikerült, sebaj. Oké, és most pedig csináljunk vizet! Vagy, előtte szóljunk, hogy mire készülök.
- Ö, figyu. Leszedtem volna a festéket amúgy is, nem kellett volna ez az ijesztgetős hülyeség. Tudjátok, ha locsolunk rá vizet akkor simán lejön a festék. Amúgy Lilith vagyok - a bemutatkozást halkabban ejtem, mint a többit amit hangosan. A festék környezet barát, mert csak olyat használok. Erre ti ketten mit fogtok lépni? Beleegyeztek abba, hogy legyek szabad? Kérlek szépen!

Kinoshi, Szentmihályi

Oké. Ezek az embereket egy kicsit furcsák. Megmondtam, hogy leszedem, akkor meg minek csinálják? Miért nem lenne egyszerűbb békén hagyni szegény, egyszerű kis diákot? Mindegy, ha ők így, akkor én úgy. Elsétálok a padhoz, amin hagytam a cuccomat. Felveszem, majd egy csattal hátratűzöm a hajamat. Utána elteszem a pálcámat a zsebembe. Majd felvisítok. Egy denevér ért hozzám. Ja, nem, mégsem. Egy anyag darab.
- Nincs humorérzéketek, az egyszer szent - jegyzem meg félhangosan. Oké, elő a varázspálca. Egyre sötétebb lesz, a fenébe. Félek. Félek a sötéttől. Méghozzá nagyon. Jön szél is, segít elterelni a figyelmemet. felkavarja a leveleket, hogy körülöttem forogjanak. Ezek szerintem felnőttek, vagy legalábbis idősebbek nálam, ezer százalékig biztos vagyok ebben. Nekik kéne példát mutatni, nem pedig épp ellenkezőleg. Hogy mit is tilos ilyenkor. Mindegy is, van más megoldás. Tegyünk pontot a végére, a saját módomon. Odasétálok a szökőkúthoz.
- Wasser! - Mondom ki, lelocsolva ezzel a szobrot. Ahogy mondtam, jön is le róla a festék. Holnapra sem a víznek nem lesz semmi baja, sem a szobornak. Csakis csak nekem. Hiába, benne volt a pakliban sajnálatos módon ez is. De, legalább egy jót szórakoztam.
- Oké, ti nyertetek. Itt vagyok, várom hogy mit csináltok. De, azért egyszerűbb lett volna, ha szimplán csak idejöttök - kezdem el a csöndben mondani. Jó lenne, ha minél hamarabb elém jön a kettő emberke.