Noel

A majális a szeretet ünnepe

Ez dögunalom. Rögtön azzal fogadta őt valami kis növésű nyomi, hogy a gólyalakba kell beköltöznie. Komolyan? Mi ő, egy darab rágó, amit az asztal alá illik ragasztani? Szégyen-gyalázat. Persze megkereshetné drága nővérét, hogy ugyan fogadja már be, de neki nincs szüksége a pátyolgatására. Félreértés ne essék, szereti Sárát a maga módján - ha a kastély túloldalán van, és havonta egyszer találkoznak. Plusz azért is szereti, mert nővére mindig talál valami kifogást sokszor borzasztóba nyúló viselkedésének. Nem érdekes? Ugyanezt meg lehetne kérdezni Noeltől is, ő bizonyára másképpen vélekedne. Már alig várja az első találkozásukat. Természetesen nem szólt egyik testvérének sem, hogy ideérkezik, hiszen többek között Noel is magasról tesz rá. Még véletlenül sem írt volna egy levelet sem, amióta otthonról elköltözött, mert az olyan megerőltető művelet. A keze letörne tőle, szegény fiú, mindjárt meg is kéne sajnálni. Nem. Mégsem. Igazán szörnyű vétke lehet Nellinek, hogy ilyen családba született. Aranyvérű familiában mugliimádó anya!  
Minden vágya volt lelépni otthonról, s nem egyszer tényleg megpróbálta, frászt hozva ezzel mindenkire. Persze lázadó vágya csakhamar lelohadt, mikor mindössze tizenhárom évesen egyedül kóválygott az utcán. Most azonban végre eljött az ő ideje, és mindenki más elmehet a tepertős pogácsába.
Csendes helyet keresett magának, hogy az eljövendő mugli- és sárvérűmentes világbékén gondolkodhasson, de helyette belecsöppent a pokol legmélyebb bugyrába. Mindenütt vidáman csivitelő kisdiákok; hatalmas és nyomasztó a tömeg. Elfintorítja orrát egy egészen rövid pillanatra, majd zsebre vágja kezeit, és arcára kiül a halálos unalom. Ha már idecsöppent, akár fel is mérheti, kikkel van dolga. Ráérősen sétálgat a standok és egyéb mutatványok között, mikor hirtelen megpillantja Noelt a vattacukros stand előtt ácsorogva. Halovány mosoly villan ajkain, elvégre a viszontlátás öröme mégiscsak bejátszik, de homloka szinte azonnal mély ráncokba szalad. A szemét! Agyát elönti düh, s másokat simán fellökve hátulról megközelíti bátyját, gondosan ügyelve rá, hogy ne kerüljön a látóterébe. Hol volna akkor a meglepetés?
Amint pár lépés távolságba kerül tőle, előveszi pálcáját, és a srác felé int.
- Prohibere! – ha sikerült őt a helyére ragasztania, akkor már teljesen mindegy, hogy bátyja meghallotta-e érkezését, nem fog tudni hirtelen hátrafordulni, így Nelli egy kecses mozdulattal belerúg hátulról, hogy Noel beboruljon a standba. Ha a varázslat mégsem sikerült volna, a kedveskedő rúgást így is, úgy is megkapja, maximum hasba, ha nem vigyáz eléggé. Ennyit igazán megérdemel, amiért képes volt őt ilyen körülmények között teljesen egyedül hagyni.

Bátyó

Amint Noel belefetreng a vattacukorba, Nelli kedélyállapota is javulni kezd. Csak a szokásos; az egyik pillanatban még dühöng, a másikban már egészen elviselhető társaság. Bátyja szerencsétlenkedése pedig üdítő látvány. Tapsot érdemel, és kap is érte - lassú, ütemes tetszésnyilvánítás. Az önelégültség csak úgy süt erősen sminkelt arcáról.
-Brávó! Tíz pontos esés, kedves bátyám! – hogy minek hergeli még a srácot, az jó kérdés, de már látja rajta, hogy a homlokán mindjárt elpattan egy ér, elővigyázatosságból inkább hátralép egyet. Noel azonban hamar letörli húga arcáról a győzelem kifejezését. Még az első felé röppenő varázslat elől kitér, a következő azonban telibe találja. Nem felejt el ízeset káromkodni, ízesebbet, mint egy jó palacsinta, s érdekesen összeállt ujjaival együtt beint Noelnek.
-Remélem, muglik közé fognak temetni, miután kinyírtalak! – ahhoz képest elég nagy a szája, hogy még pálca sincs nála, és pontosan jól tudja, hogy a srác könnyű szerrel elbánik vele. Éppen ezért fogadja meg a tanácsát, s egy másodpercnyi szemezés után lehajol elejtett pálcájáért ép kezével, aztán uzsgyi neki! Elkezd rohanni át a tömegen, nem foglalkozva azzal, kit lök fel éppen a mókázó gyerekek közül. Ilyen szégyenteljes menekülést! Valahogy pont így képzelte el első találkozását szeretett bátyjával, aki ezt még meg fogja keserülni. Csak úgy forr benne a düh, simán főtt tojást lehetne készíteni akár a leheletével is. Még Noel merészeli őt móresre tanítani? Pff…
Ahogy hátrapillant a válla felett, egyből beleszalad egy nála jóval kisebb lánykába. Több sem kell neki, beugrik a háta mögé, és maga elé kényszeríti a szerencsétlent. Pajzsnak pont megfelelő lesz a bátyjával szemben. Azonban jobb kezén még mindig csomóban vannak az ujjak, így semmi egyebet nem tud tenni.
-Hallgass már el! – szól rá a vernyákoló kisdiákra, majd az érkező Noelre emeli metsző tekintetét.
-Azonnal szüntesd meg az átkod! – kiabál rá mérgesen, mert ő maga erre a műveletre képtelen. Hiszen még csak most érkezett, nincs túl sok gyakorlat mögötte.
-Vagy talán kopaszon szeretnél arra ébredni, hogy tábortüzet gyújtottam a méregdrága cuccaidból, Mr. Jólöltözött? – egyébként minden bűntudat nélkül képes volna leborotválni bátyja fejét álmában, aztán pedig a szeretett csúcsminőségű cipőit begyújtani a szeme láttára. A gumicsizma előnyös volna Noel számára. Kiemelné a szeme színét.

Noel

Sajnos elég sokszor tesz olyat, ami után mindenki más kellemetlenül érzi magát, de Nelli… ő nem. Neki bizony elég nehéz megmozgatni a lelkiismeretét. Legtöbbször nehezen ismeri fel szavainak súlyát, s hirtelen támadt indulatosságában képes az emberek nagy részét vérig sérteni. Noel persze egészen más tészta. Bátyjával már egészen ebihal koruk óta szeretettel teli gyilkos kapcsolatuk van. Hogy ez volna-e a normális? Egész biztosan nem, de ők Ombozik - mi mást várhatnánk tőlük?
Ahogy ott szorongatja maga előtt az ijedt kislányt, maga is felismeri a helyzet komikumát, így mikor Noel elkezd rajta nevetni, agyvizének hőmérséklete nem közelíti meg egyből a forráspontját. Erősen rúzsozott ajka mosolyra görbül, s maga felé fordítja szerencsétlen áldozatát, hogy megigazgassa rajta a ruháját, mint egy gondos anyuka. Még zilált haját is rendbe rakja, cseppet sem foglalkozva azzal, hogy a szerencsétlen hevesen tiltakozik az ellen, hogy Nelli még egyszer hozzáérjen.
-Anyád mit fog szólni, hogy tönkrement a csinos fonatod?  - feddi meg a törpét, miközben újrafonja a haját; valami félelmetesen beteges élt adva ezzel a csodálatos első és valószínűleg egyben utolsó találkozásuknak.
-Na, hallgass a bátyámra, és takarodj szépen arrébb! – miután végzett a kishölggyel roppant kedvesen ellöki az útból, hogy közelebb léphessen Noelhez. Meg kell hagyni, bátyja még mindig vérlázítóan szívdöglesztő, ám ezt nem pont ezen szavakkal adja tudtára. A kedves gesztusnak nem tud ellenállni, elvégre mégiscsak rég látott testvéréről van szó, így átöleli a srácot, közben pedig két kézzel jól megmarkolássza a hátsóját.
-Az egyszer biztos, hogy nem rád ütöttem. Hiába a szép ruhák, ha közben elengedted magad. Az élére vasalt nadrág talán elrejti a löttyedt valagad, de nem sokáig – rávigyorog a srácra, majd elhúzódik tőle, s kezeit összefonja a háta mögött. Így indul neki ráérős léptekkel, egy szó nélkül a forgatagnak, bátyjával az oldalán. Még akkor is csendben marad, mikor a srác láthatóan megpróbálja megfojtani, de következő kérdése is csak tíz perces szünet után kerül megválaszolásra. Nellit túlságosan lefoglalja, hogy arcára a mély undor és a felsőbbrendűség kifejezését ültesse, miközben az embereket figyeli.
-Talán inkább úgy fogalmaznék a helyedben, hogy elfeledkeztél rólam – ahogy egy pillanatra oldalra sandít a fiúra, tekintetében megvillan a vad sértettség. Bármekkora csatákat űz Noellel, akkor is fontos számára a bátyja, s nem kicsit verte le a biztosítékot nála, hogy őméltósága magasról lepottyantotta a fejét, mióta lelépett otthonról.
-Ugyan, ne túlozz, kedves bátyám – nyomja meg a jelzőt egy halovány mosoly kíséretében, miközben arrébb lök egy útjába kerülő srácot.
-Egészen biztos vagyok benne, hogy előbb tudnék magamba bolondítani valami szerencsétlent, mint te. Bájos és elragadó természetemmel nem tartana tovább, mint meglékelni egy emberi koponyát. Talán egyszer kipróbálhatnánk, Sára pedig jöhetne felügyelni a mérkőzés tisztaságát – elképzeléseiben természetesen a vesztes nagyon rosszul járna, de mielőtt ezt kifejthetné belassult kommunikációjában, Noel már az otthoniakról kérdez.
-Írj haza egy tetves levelet, ha kíváncsi vagy rá – morogja az orra alatt, majd kissé hangosabban hozzáteszi.
-Mégis mit gondolsz? Kiborító, ami otthon zajlik. Anya még mindig nem mondott le a szégyenletes muglimániájáról - keze ökölbe szorul a gondolatra. - Esküszöm, apa helyében rákényszeríteném, hogy azonnal fejezze be, amit csinál. Mindannyiunkat le fognak nézni miatta, ez nem aranyvérűekhez méltó viselkedés! Te is túl elnéző vagy vele! A fenébe is! Csak erőteljes fellépés kéne az egész család részéről, és anya végre abbahagyná a butaságait - egyre jobban belelovallja magát a súlyos problémába.

Noel

Hamar rájön, hogy Noel heccelése az egyik legjobb dolog, amit valaha felfedeztek a világon, s leginkább ez hiányzott sivár otthoni életéből. Hogy neki mennyit kellett unatkoznia eddig! Hiszen barátai nem voltak sosem, a szüleit megpróbálta kizárni az életéből – inkább kevesebb, mint több sikerrel -, Bori pedig még igencsak kicsi ahhoz, hogy szórakoztató társaságnak lehessen titulálni.
-A hátam közepére sem kívántalak volna – fűzi hozzá a témához elnézően. A végén még túlságosan meglegyezgetné egy hatalmas pálmafalevéllel bátyja egóját, márpedig arra nem hajlandó. Nem is kellene túl sok utána, s máris azon kapná magát, hogy szőlővel eteti a srác babérkoszorúval koronázott majom fejét.
-Noel, ne légy ilyen szánalmas; ne sajnáltasd magad! – cseppet sem zaklatja fel lelki világát, hogy kedves bátyja épp a torkát szorongatja. Sőt, tekintetében mintha cseppnyi derű villanna, amit gyorsan megpróbál elrejteni, s helyébe közönyt erőltet. Még csak az kéne, hogy testvére komolyabb idegrohamot kapjon, és megfojtsa. Mi lenne akkor szegény édesanyjukkal? No, hát mégiscsak foglalkozik leányunk szegény nő lelkivilágával, hiába állítja Noel az ellenkezőjét.
-Nem gondolhatod komolyan, hogy az lesz az első dolgom, hogy mindenkit elviszek elétek, és az engedélyeteket kérem hozzá – hitetlenkedve rázza a fejét, miközben szépen lassan lefejti nyakáról bátyja ujjait. Nos, legalább azt megtudtuk, ha megfojtott embert találnunk a kastély területén, Noelt kell első számú gyanúsítottként kezelni, mert neki ez a mániája.
-Felejtsd el! Nem szólsz bele a magánéletembe. Nem azért jöttem el otthonról, hogy itt is mindig a nyakamon lógjon valaki – az úriember következő kijelentésére, miszerint nem felejtette el Nellit, csak horkant egyet, majd újra ráérős sétába kezd a tömegben, valószínűleg Noellel az oldalán. Pár percig némán emésztgeti a hallottakat. Talán azt fontolgatja, tépje-e le a másik fejét, vagy hagyja futni.
-Szegény, Te! Valószínűleg pálcát tartottak a halántékodhoz, ahányszor toll után nyúltál. Majd ha lesz időm, ígérem, ejtek érted egy könnycseppet, üvegcsébe zárom, és neked adom születésnapodra. Aztán, ha őszinte sajnálatra vágysz, bármikor nyugodtan nézegetheted, miközben a kispárnádat ölelgeted – mindennek van ám határa!
-Kowai a csaj, akit hazahoztál? – ráncolja a homlokát, már nem emlékszik a szőkeség nevére, akivel bátyja otthon balhézott. Bár ezek szerint hamar kibékültek. Jesszus, picsogó hősszerelmest csinált Noelből ez az iskola. Undorodó arckifejezés kíséretében megrázza a fejét.
-Nem, kössz, nem akarom tudni, miket csináltatok kettecskén… - még talán folytatná is, ha a srác nem taszítana rajta egyet, amitől nekiesik egy sétálónak. Morog valami igazán illetlent az orra alatt, de kedvét feldobja testvére felháborodása. Vagy lelkesedése? Nem tudná pontosan megállapítani.
-Megegyeztünk – bólint elégedett mosollyal. – Megkeressük Sárát, és bele is vághatunk. Túl sok a szöveg a részedről, majd elhiszem, hogy toppon vagy, ha látom. Talán ide kéne később kijönni Sárával, itt lenne kiből válogatni. És nem szedhetsz fel valakit, aki már korábban horogra akadt. Az úgy nem volna igazságos – persze honnan tudhatná, Noel tisztességesen játszik-e.
Persze onnantól kezdve, hogy bátyja elkezd üvöltözni, ő sem fogja vissza hangját. A legkevésbé sem érdekli, hányan hallják körülöttük. Elvégre a majális a szeretet ünnepe. Csak kicsit sok ott a…
-Nem egyszer elmondtam, hogy mi egy aranyvérű család vagyunk! – kiabálja vissza Noel arcába. Amilyen hirtelen képes alfába menni, olyan sebességgel kapja fel a vizet is, és gurul el a gyógyszere.
-Anya csak szégyenbe hozza a nevünket! A parányi agyaddal Te ezt képtelen vagy felfogni? Rossz hatással lesz Borira is, ha elhiteti vele, hogy nekünk keverednünk kéne a muglikkal és a sárvérűekkel – mérgesen felüvölt, és sarkon fordulva betrappol a tömegbe, mindenkit arrébb rugdosva az útjából. Noeltől ki fog hullani az összes haja. Bár amit utoljára mondott… talán tényleg nem volna buta gondolat összehozni a hasonló gondolkodású embereket….

Drága tözsvírem

-Fújjmááár – csúszik ki a száján a gyerekes nyávogás, mikor Noel homlokon csókolja. Most komolyan, ennyi erővel egy boci is végignyalhatta volna a fejét, az sem lenne kevésbé nedves. Óvatosan letörölgeti magáról a bátyja szájából egészen véletlenül kifolyt nyálcseppeket, majd azzal a lendülettel kezét beletörli a srác ruhájába.
-Kérlek, ne magadból indulj ki! – vigyorodik el a nemi betegségek összeszedésének hallatán. Eddig meg sem fordult ilyesmi a fejében, még jó, hogy van egy – sőt kettő! – tapasztaltabb testvére, akik olyan kedvesek, hogy felhívják a figyelmét a veszélyekre. Sosem árt egy kis felvilágosító óra az ő korában, no, meg az infó is hasznos, hogy – ezek szerint – ebben az iskolában nagy a fertőzöttek aránya.
-Sajnos nem ígérhetem meg, hogy egyből megtalálom a Nagy Ő-t, aki ráadásul még neked is tetszik, és minden elvárásodnak megfelel – majdnem meghatódik, hogy bátyja ennyire gondoskodóvá vált. Majdnem. Egyébként pedig igen bosszantó, hogy eztán majd minden hímneműhez fűződő kapcsolatát takargatnia kell, nehogy a hős rellonos elkezdjen udvarlókból faliszőnyegeket gyártani. Az nem volna túl előnyös.
-Ne aggódj miattam, tudok vigyázni magamra. Ha valaki beletapos a kicsi lelkembe, esküszöm, én is beletaposok az övébe… - majd morogva hozzáteszi - és nem csak abba – szinte sértő, hogy Noel ennyire lebecsüli húga képességeit. Bár egy bátynak az a dolga, hogy védelmezze kisebb testvérét, nemde? Nellinek egy szava nem lehetne, inkább meg kéne hatódnia ezen a gondoskodáson. Talán idővel megtanulja becsülni mások szeretetét, legyen az bármilyen stílusban prezentálva.
-Akkor még jól is kijöhetünk egymással – céloz itt Kowaira. Nos, nem sok barátot gyűjtött össze eddigi rövidke évei alatt, de ezen talán senki nem csodálkozik. Nehezen nyílik meg mások előtt, és meg annál is nehezebben talál olyan embert, akit érdemesnek tartana arra, hogy megnyíljon előtte. Tulajdonképpen a legtöbb arcot igen unalmasnak véli maga körül, ezért meg sem próbál velük normális emberi kapcsolatba lépni. Noel kijelentésén most ő nevet fel igen jóízűen.
-Még hogy agglegénynek! Ne nevettess… - megrázza a fejét, s közben abbahagyja a víg kacarászást. Talán el kéne magyaráznia ennek a Michelle hölgyeménynek, hogy kitapossa belőle a lelkét, ha még egyszer padlóra vágja Noelt. Igen, ez volna a helyes. Az ő családjával senki ne szórakozzon, egy Ombozival csak egy másik Ombozi szórakozhat.
-Hol tudnék találkozni ezzel a kedves testvérpárossal? – kérdezi egészen szenvtelen hangon. Máris eldöntötte, hogy gyűlöli mind a kettőt. Michelle-t azért, mert láthatóan fontos volt a bátyjának, Mihaelt pedig azért, mert… hát csak. Ha egyszer rokonok, az egyik nem lehet jobb a másiknál.
Mielőtt bármit reagálhatna a továbbiakra, már bátyja kezei között találja, s nagyon úgy tűnik, a srác megpróbálja összeturmixolni az agyát, mert olyan erővel rázza Nellit, hogy annak majd leesik a feje a helyéről. Ilyenkor igazán bánja, hogy jóval gyengébb testvérénél, és hogy reflexei nem elég gyorsak ahhoz, hogy elkerülhesse a másik támadását. Tulajdonképpen fel sem fogja, mit mondd neki a fiú, nem is érdekli igazán, hiszen nem először hallja ezen szép és családcentrikus gondolatokat tőle.
Meg sem próbál visszaüvölteni, felesleges volna, mert Noel ordítása mellett még a saját hangját sem hallaná, de szemeiben gyilkos düh lángol. Komolyan képes lenne megfojtani a rellonost, amiért úgy rángatja, mint egy rongybabát, ráadásul nem kis tömeg előtt megy a cibálás. Aztán pedig a seggre ülés. A sok rázogatás után esélytelen, hogy egyensúlyát meg tudja őrizni, ráadásul bátyja izomból megküldi, így kényelmesen elterül a földön. Arca lángol a szégyen és a mérhetetlen düh keverékétől, de hamar felpattan a földről, hogy két lépéssel ismét ott teremjen Noel előtt. Feltett szándéka, hogy kikaparja a szemét, úgyhogy már suhan is a keze, hogy körömmel végigszántson az arcán. Talán Noelnek van olyan reflexe, hogy ellépjen előle, vagy legalábbis elkapja a kezét. ha ez nem sikerül, akkor bizony olyan mértékű barázdákat gyárt le az úriember fején, hogy akár krumplit is ültethetnek majd bele.
-Hozzám ne merj érni többet, te… - és itt valami olyan csodálatosan nőies megszólítást alkalmaz, hogy mindenkinek a képzeletére van bízva. A harag majd felemészti, úgy tombol az ereiben, s hogy kontrollálni tudja magát - már az iménti visszatámadásán túl -, inkább hátat fordít, s viharos távozásra fogja a dolgot.