Sólyomfi Helena

Ruha

Végre rossz idő! Félreértés ne essék, nem az a fajta ember vagyok, aki csak borús időben hajlandó legalább annyira erőt venni magán, hogy csináljon valami értékelhetőt. Viszont az utóbbi időben lévő igen egysíkúan meleg időjárás után már szinte esedeztem, hogy a változatosság kedvéért legyen már egy kis eső is. Mivel már nagyon  akartam egy kis esővel megtisztított levegőt szívni, így amint alkalmam nyílt rá, kimentem a friss levegőre, hogy teleszívjam vele a tüdőmet. Magamra kaptam egy kis szakadt pulcsit és egy kalapot, hogy azért mégse fagyjak meg és lekocogtam az egyik udvarra. Ahogy kiléptem a szabadba, szinte képen vágott a friss, jó kis esőillatú levegő. Lágy mosollyal az arcomon zsebre vágtam a kezem és elkezdtem sétálgatni a Sweet Dreamst dúdolgatva. A kicsiny, lágy esőcseppek a lábam alatt lévő köveket áztatták, de fejem a hajammal együtt megmenekült az elázástól, köszönhetően a fekete kalapomnak. Ekkor észrevettem egy lányt. Nem tudtam hirtelen elmenjek-e, hátha egyedül kíván lenni, vagy pedig szomorú és egy "lelki szemetes" kell neki, akinek kiöntheti a szívét. Végül két percnyi gondolkozás után arra jutottam, hogy odamegyek hozzá. Lassan közeledtem felé, majd néhány méter távolságban lecövekeltem és ráköszöntem:
- Öhm...szia! -szóltam hozzá halkan, kissé megszeppenve...