Egy gyönyörű, új udvar készült el, amely oszlopaival félig még a kastélyban található, azonban egy része már a szabad ég alatt terül el. Belső udvarnak is lehetne nevezni, azonban ez több annál, mert ez a Fénylő Lelkek Udvara.
Egy kis boltíves ajtó nyílik erre a területre a folyosó végén, ki a rét egy részére. Ahogy átsétálsz a boltív alatt, egy szökőkutat pillanthatsz meg, melynek vize hihetetlenül tiszta, és az alján érmek találhatók. A szökőkút közepén egy bölcs varázslószobor üldögél, aki váratlan pillanatokban és helyzetekben szólal meg, végtelen tudásának igazságával árasztva el a diákokat, persze csupán a megsegítés szándékával.
Egy pad is található a fal mentén, ahová leülve egy esős napon hallgathatod az andalító kopogást anélkül, hogy megáznál. Az oszlopok, melyek a kis udvart díszítik végig vannak futtatva rúnákkal, melyekből szintén nagy bölcsességek olvashatók ki, amennyiben valaki ért hozzájuk, és a megfejtésükhöz.
Az egész helyiség nagyon impozáns, nyugtató hatású, még a víz is halkan csordogál csak a varázsló előre emelt pálcájából. A tégla mélybordó, ahogy mindenfelé, s a fedett rész alól kisétálva kis sövénykerítés vezet tovább a rétre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=289391#post289391][b]Ombozi Noel - 2014.05.08. 16:31[/b][/url]

Én kicsi Nellim

Egyszer van majális az évben, és ki, ha nem éppen ő ne jelenne meg még egyedül is a kastély körül megrendezett fényűző DÖK szervezte eseményen. A fiatal csapat maximálisan kitett magáért, így Noel zöld tekintete nem csoda, hogy káprázik a sok fény és a csillogó játékok sokasága alatt. A nézelődés előtt egy percre megáll a vattacukorárus előtt, s lelki szemei előtt azonnal felrémlik egy nem is olyan régen lejátszódó vidámparkos jelenet, ahol szintén egy édességeket osztogató bajszos férfit látott maga előtt, csak akkor mellette lépdelt a Saint-Venant lány is, aki most ki tudja merre járhat. Gondolataira elmosolyodik, tekintetét éppen elszakítaná a cukorillatú finomságokról, hogy tovább folytassa útját, a lehetőségek között hátha belebukkan egy ismerős arcba, amikor egy ismerős hang, ismerős átokkal sújtja. Azonnal fordulna, de imádott cipői a betonhoz ragadtak, így csak törzsét képes megmozdítani, ám hiába, húga dühös arccal rúgja gerincen, mire ő egyensúlyát vesztve, az eget is leátkozva zuhan bele a színes, puha vattacukrokba, melyek a lendületes eséstől összevissza kezdenek szállingózni körülötte. Kezeivel védi magát, de az asztal és az azon pihenő édességkészítő gép is vele együtt puffan a földön, mire a zöld, kék, rózsaszín vattacukorpamacsok között méregtől reszkető jobbjával a pálcájáért nyúl, s egy mozdulattal oldja fel az előzőleg ráküldött átkot.
- Capitulatus! - kiáltja húgára üdvözlésképp, remélve, hogy ezáltal gyorsan megszabadítja őt pálcája kiváltságaitól, de felkészülve a másik eshetőségre is, újabb hangos szóval illeti a borús lányt. - Digitus Arcus!
Felegyenesedik, és a lány görcsbeszoruló ujjaira pillant, amelyekkel kétli, hogy ezekben a percekben még képes lesz pálcát fogni, és esetlegesen visszatámadni rá.
- Na mi van, húgi? - kérdezi félrefordított fejjel, majd egy lépéssel közelebb kerül hozzá. Fájó háta most mellékessé válik, sokkal fontosabb, hogy Nelli itt van, bántotta - hogy miért, az nem fontos -, és hogy ő is bántani akarja. Milyen kár, hogy most nincs itt Sára, aki megvédhetné őt bátyja haragjától. - Hogy vannak a muglik, he?
Kérdésére anyja jut eszébe, akiről a mai napig nem tudja, hogyan bírta ennyi évig elviselni harmadik gyermekét, aki minden nevelése ellenére is apjuk zsibbasztó agymenését követi.
- Fuss! - ordít rá a tömeget figyelembe sem véve, az édességfelhőtől prüszkölő árust segítségnyújtás nélkül hagyva maga mögött. - Tűnj innen.
Ha húga megfogadja tanácsát, és futásnak ered, akkor hagy neki pár másodpercnyi előnyt, majd pálcáját markolva követni kezdi. A lány nem bújhat el, hiszen ezer közül is felismerné Nellit, akit rettentően szeret, de olyan módon gyűlöl is, hogy azt csak rendszeres párbajokkal képes levezetni.
- Örülök, hogy megérkeztél, te kis pimasz - dörmögi maga elé, és az őt körülvevő embereket se nem látva, se nem hallva töri magának az utat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=292047#post292047][b]Ombozi Noel - 2014.05.12. 19:02[/b][/url]

Nem elég, hogy körülötte a levegőben mindenfele édes vattahabok szállnak fel esését követően, de még tapsot is kap szánalmas húgától. Egyelőre nem szólal meg, hiszen félő, hogy olyan szavak hadát préselné ki ajkain, melyeket a későbbiek során még neki kellene megbánnia Nelli ostobasága miatt. Miután eltünteti a lábát ért átkot, felpattan szerencsétlenül alakuló helyzetéből és gondolkodás nélkül küld húgára egy dühös lefegyverző átkot, majd, miután a girhes macska elugrik előle, annak pálcahasználatát igyekszik korlátozni újabb, már kiáltva felhangzott átkával. A lány valószínűleg nem számított arra, hogy bátyja komoly haragra gerjed és a sikertelen Capitulatus után sem hagyja abba üldözésének kezdetét. Pedig ismerhetné, mint a rossz pénzt, s tudhatná, hogy amíg csak élnek, húgom-bátyám kapcsolat marad közöttük, mely kábulatba ejtően sok egymásra küldött varázsszót rejt magában.
- Ereszd le a vékony kis ujjad, amíg szépen mondom, mert a végén letalálom vágni! - kiált, hangjában még mindig hangosan fanyalgó méreggel, majd fejével Nelli, felé tartott, összecsavarodott ujjaival is beinteni próbáló mozdulatára bök. A lányka futásnak eredése előtt még megpróbálja vérig sérteni testvérét hőn szeretett mugli barátaival, mire az ismét pálcát emel rá, de végül ajkai összeszorításán kívül nem tesz semmit. Úgy véli, ha most azonnal selejtet csinálna erősen festett, egyébként gyönyörű húgából, akkor nem maradna mára több móka és kacagás, abból pedig mint tudjuk, sohasem elég.
- Adta volna a jó ég, hogy beleszüless egy varázstalan, húsztagú, nazarénus vallású, kendővel a fejükön járó famíliába! - morogja neki vissza, majd egy hosszú szemezést követően Nelli nem vár tovább - talán, mert végre eljutott apró puffskeinagyáig, hogy Noel nem viccből ordibál az egyébként békés rendezvényen -, egy utolsó lenéző pillantást követően futni kezd, hogy a rellonos másodéves néhány másodpercnyi előny kivárása után a nyomába eredjen. Elméjében megannyi hasznavehetetlen bűbáj és még ki nem próbált, jelenlegi tudását valószínűleg meghaladó átok jár körtáncot, de mikor meglátja, hogy nagyszájú húga egy csöpp lány mögé bújva provokálja őt, s parancsolgat neki, egy pillanatnyi hatásszünet után elneveti magát.
- Hát te tényleg dinnye vagy - nevet olyan jóízűen, hogy hirtelen még arról is megfeledkezik, hogy egynéhány másodperccel ezelőtt még édestestvérét bitófára kívánta. - Engedd el azt a lányt, mert a végén még azt fogja hinni, hogy az idejáró diákok mind eszetlenek...
Rámosolyog a Nellit takaró ijedt arcú lányra, de nem tűnik úgy, mintha ezzel megnyugtatta volna őt. Nem érti mi lehet a probléma, hiszen ő kedves és aranyos, még csak pálcát sem emelt rájuk, ezzel is mutatva milyen felelősségteljes fiatalember, aki majd a későbbiek során bizony feje lesz saját családjának.
- Na, szaladj már, senki nem fog bántani! - szólongatja tovább az eddig fogvatartottat, majd miután a kislány szófogadóan eltűnik, Noel közelebb lép agresszor testvéréhez.
- Fel nem foghatom kire ütöttél, hogy ilyen ütődött lettél - mosolyog rá az egyébként szeretett lélekre, majd kitárja karjait, hogy megölelje. - Arra meg bocsáss meg, de kifejezetten büszke vagyok, hogy szebb ruhákba járok, mint te.
Tudja, hogy az emberek egy része furcsán néz öltözködési stílusára, hosszú hajára és ápoltságára, de rendíthetetlen. Amíg sikere van a szebbik nemnél, s amíg édesanyja dicséri rendezettsége miatt, addig biztosan nem fog a lepukkant, mai divatú ruháknak hódolni. Neki megfelel, másnak is megfelel, Nelli meg inkább vegyen példát illatos, tiszta bátyjáról.
- El is feledkeztem arról, hogy ebben az évben bizony jönni fogsz - mondja már minden haragtól mentesen, mikor a bódék között sétálnak. Egy halk Finito! igével megszünteti a lány ujjaira szórt átkot, majd egészen közel megy hozzá, erősen oldalba böki, aztán a nyaka köré szorítja egyik karját. Csak meg ne fulladjon a nagy szeretetáradatban! - Nagyon girhes vagy. A kutya nem fog rád nézni. Mindegy. Otthon mi újság?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=296714#post296714][b]Ombozi Noel - 2014.05.21. 09:56[/b][/url]

Én kicsi Nellim

Van valami különleges az Ombozi gyerekekben, ez vitán felüli. Az egyik Angliáig hurcolkodott, hogy hírnevét nem egészen hétköznapi módon szerezze meg, a másik mániákusan vigyáz a külsőségekre, amiért nem egyszer kapott már megjegyzéseket, a harmadik pedig egész egyszerűen hibbant mugligyűlölő, akinek elméje már korai éveiben megroppant. A negyedik, legkisebb Ombozi gyermekről még nincsenek információk, egyelőre annyit tudni róla, hogy bátyja tanácsára baltával várja az ágya alól esetlegesen előbukkanó mumust. Feltehető a kérdés, hogy mindez talán a szülők hibája? Ők rontottak el valamit növekvő utódaik lelkében? Valószínűleg nem, hiszen rendkívüli emberekről van szó, akik mindent megtettek azért, hogy a varázsvilág egyszer még büszke legyen gyermekeikre. Noel szeretetteljes mosollyal nézi, ahogy húga kézben tartja a reszkető kisleány hajzuhatagát, s különös szarkazmussal fonja annak újra tincseit. Dolga végeztével aztán kedveskedő mozdulatai megkeményednek, szavait zord hangnemben adja elő, és mivel ugyanolyan türelmetlen, mint testvére, rásegít a kicsi távoztára, jól meglökve őt.
- Néééézdmááá' - röhög fel arrébb lökve Nellit, amikor üdvözlő ölelésük közben a lány erősen belemarkol fenekébe. Megszokhatta volna már, hogy húga ilyen mértékben ütődött, mégis meglepődik azon, hogy miután szétromboltak egy vattacukorbódét, megfélemlítettek egy apróságot, most még molesztálják is egymást a majális kellős közepén. - Hiányoztam, mi? Üres lett a ház, mióta nemcsak Sára ment el, de tavaly én is... most pedig itt vagy. Borinak furcsa lehet ez a nagy változás.
A kislány is hamarosan követni fogja nagyobb testvéreit, de addig van még idő, és kastélyba érkezéséig bizony nem sokat fogja látni a nagyokat. A fiú levigyorog erősen festett húgára, majd eltátja száját a beszólásra. Nem hisz a fülének, aztán vörösödve nevet fel.
- Miről beszélsz, te?! - kérdez vissza hangosan, és ujjaival megragadja a loboncos lány nyakát, hogy némileg megszorongassa azt. - Jobban nézek ki, mint valaha, te mocsok! Nem is tudsz róla, mert honnan is tudnál, de volt egy mélyrepülésem ittlétem során, és akkor ledobtam pár kilót. Nemrég kezdtem el összeszedni magam, úgyhogy ne beszélj nekem itt feleslegről.
Michelle-re céloz mondandójával, de vele kapcsolatos emlékeit, s gondolatait nem kívánja megosztani Nellivel. Semmi kedve ahhoz, hogy húga szenzációs okfejtéseit hallgassa a szőkével kapcsolatban, akivel még találkozott is egyszer, Székesfehérváron, s valószínűleg hallotta padláson előadott veszekedésüket, ami után a háztársnő elviharzott. Nos, szép is a szerelem.
- Amúgy meg, te is összeszedhetnéd magad, mert ez már valószínűleg káros az egészségedre. Hogy nézel ki, he?! Akarsz te magad mellé embert?! Bár, azt jobb ha még most tisztázzuk, hogy csak a legjobb jöhet számításba, akárkivel nem járhatsz. Rajtad tartom a szemem, kislány! - mondja határozottan, két ujjával először saját zöldjeire mutatva, majd a húga tekintetét véve célkeresztbe. Nincs olyan, hogy a lány akárkivel összeszűrje a levet, igenis, mindent szépen el fog mondani a nagyobbaknak, hogy azok helyette döntsenek. Mert mi sem természetesebb ennél, nemde bár?
- Nem feledkeztem meg rólad - halkul el hangja, s a határozottság is kiveszik belőle. Nem írt, ez tény. De minden nap gondolt az otthoniakra, és megküzdött a lelkiismeretével, ami arra ösztökélte, hogy pennát ragadjon. Hiba volt nem hallgatni rá. - Sajnálom, de nem ment. Nem csináltam semmit, csak lógtam az órákról, meg Kowaival töltöttem az időmet. Olyasmiket csináltunk, ami neked is tetszene.
Mondandója végére azonban elvigyorodik, mert tudja, hogy Nelli ugyanúgy élvezte volna a csínyeket, mint ő és szövetségese. Aztán olyat mond a lány, amire ismét elengedik egymást ajkai, s mellé még meg is torpan.
- Viccelsz velem, ember?! - kiált fel meglökve a lány vállát. - Nem tudod, hogy kivel húztál ujjat! Nem tudod, hogy kikkel mit csináltam, és nem tudod, hogy milyen gyorsan vernélek meg ebben a versenyben! Jöhet Sára, jöhet a játszma, állok elébe! - idegességében húga lába mellé köp, szemeiben megjelenik a harag és versenyszellem tüze, majd tovább sétál, miközben olykor-olykor megrázza a fejét. Még hogy ő ne lenne képes elcsavarni valaki fejét? Pont Nelli akar vele versenyt csábítani? Pfej! - Kezet rá, átokfajzat! Mikor, kit, hol, meddig? Mi a tét? Írok baglyot Sacinak, aztán meglátjuk ki lesz a jobb! Te szélhámos ördögfióka!
Noel kezd teljesen kikelni magából, hangja erősödik, s érzi magában, hogy ismét porig tudná átkozni nagyobbik húgát. Mérge elönti ereit, szívét, még elméjébe is behatol, és legszívesebben most magára Nellire köpne.
- Hagyd békén anyát! Nem egyszer elmondtam, de kezd nagyon elegem lenni abból, hogy apával szövitek a világmegváltó terveiteket, és mindből anya jön ki rosszul. Ez a munkája, ez az érdeklődési köre, kész. El kell fogadni. Ő is elfogad titeket úgy, ahogy vagytok. Hagyd ki a mániádból, inkább alapíts valami iskolai kört, itt lehet mindent, csak okosan kell csinálni...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=296865#post296865][b]Ombozi Noel - 2014.05.21. 16:34[/b][/url]

Én kicsi Nellim

Unalom. Nos, ez az a fogalom, amiben kastélyban tartózkodása alatt egyszer sem volt része. Székesfehérváron sem tartozott az unatkozó emberek gyűrűjébe, de ittléte óta ideje sincs egyedül érezni magát. Sem a magányosság, sem a semmittevés nem találta meg, és bár nem fél attól, hogy egyszer megtapasztalja ezeket, örül, hogy egyelőre mindig kénytelen volt ott lenni, ahol az izgalom és tapasztalatszerzés rejtőzik.
- Szánalmas, aki mondja - vigyorog félrefordított fejjel húgára, majd menet közben fél karjával magához húzza és egy nyálas puszit nyom homlokára, hogy a lánynak sikoltozva kelljen letörölnie azt esetleges alapozó foltok kíséretében. - Nem vagyok az, te is tudod.
Ezt már csak mellékesen állapítja meg, aztán körbenéz a még mindig gyűlő tömegben, hogy hátha lát ismerős arcokat, akikhez társulni lehetne pár percre vagy csak bemutatni nekik Nellit, hogy a lánynak ennyivel is könnyebb legyen. Az időben kialakított ismerősi kör fontos, hiszen mégiscsak társas lények, akkor is, ha a pincéből valóak.
- Milyen mindenkiről beszélsz, he? - kérdezi kikerekedett szemekkel, majd még mielőtt a lány válaszra nyithatná vöröslő ajkait, tovább fűzi gondolatait. - Szó sincs mindenkiről. Lesz egy, aki mindenben megfelelő, aztán vége a mókának. Tévedés azt hinni, hogy a lányoknak jól áll a csóklista. Nem fogsz szégyent hozni a családra, esetleges nemi betegségeket meg főleg nem, azt garantálom!
Komoly hangon beszél húgához, akit egyelőre elég soványnak lát ahhoz, hogy úgy gondolja nem fog kelleni senkinek, viszont a lelkében retteg a rohamosan közeledő pillanattól, amikor meg kell ismernie a lány barátját, majd férjét, majd nagybácsi lesz, és végleg odaveszik a csodás gyermekkor. Végigfut hátán a hideg, ahogy ezek az idegtépő gondolatok járnak fejében, majd letekint a feketére és némileg érzékenyebb stílusban folytatja.
- Csak nem akarom, hogy megbántsanak. Mert tudom, hogy azért, amit akkor tennék az illetővel, Azkaban jár.
Elmosolyodik, mert minden tétova gondolkodás nélkül ölné meg azt, aki bármelyik családtagját bántani merészelné. Ugyanúgy Saciért is bitófára menne, mint Nelliért, Borókáért vagy édesanyjukért. A család szent és sérthetetlen, a hozzájuk csatlakozni vágyók pedig várják csak ki a sorukat, míg bekerülnek a bizalom körébe.
- Fogd fel, hogy nem írtam! - kiabálja, és ismét megáll. - Tudom, hogy szemét voltam, de nem tudtam mit írni. Megsértődhetsz, oszthatod az igét, de nem tudom visszacsinálni, érted?!
Az őket körülvevő emberek oszlani kezdenek, úgy tűnik az Ombozi testvérek nem illenek bele a boldogan majálisozó diákok és családok idilli képébe. Noel és Nelli furcsa páros, akik a négy testvér közül talán a legjobban hasonlítanak egymásra, legalábbis ami a külsőségeket illeti. Bosszúsan néz húgára, aki szintén torkaszakadtából ordít.
- Te beteg állat, Kowai az egyik legjobb barátom - röhögi el magát, és a dühe újfent elszáll. Kár, hogy még nem vitte haza, szívesen bemutatná kis családjának, és valószínűleg Nelli is sziporkázna a keresztes arcú lány társaságában. - Kowai olyan, mint mi vagyunk. Szót értenél vele, ő sem szereti a muglikat. Csendes lány, sokat morog, de szeretetreméltó. Legalábbis az én szívem egy szegletét birtokolja.
Megrántja vállát, s közben húga következő szavain nevet. Úgy örül, hogy itt van a lányka, hogy észre sem veszi milyen sokat mosolyog.
- Akit hazavittem, őt... Michelle-nek hívják. A rellonban prefektusok az ikertestvérével, Mihaellel - magyarázza, hogy húga minél többet tudjon a házról, és minél kevesebb meglepetés érje majd. Védi, ahogy tudja, információval és neki szentelt figyelemmel. - De már vége. Nincs köztünk semmi. Azt hiszem agglegénynek állok.
Sületlenségnek hat alig tizenhat évesen ilyen határozottan nyilatkozni a későbbi szerelmi életéről, de a háztársnője olyan mély benyomást tett rá, hogy testi kapcsolaton kívül senkitől sem akar semmit.
- Nem akarom, hogy te is így járj - mondja lehajtott fejjel, mielőtt megköttetne az a bizonyos megállapodás. Nem hitte volna, hogy pont nagyobbik húgával fognak versenyt futni csábítás témakörben, de úgy látszik eljutottak idáig is. Nelli már nem kisgyerek, aki nem akarta megenni a babkonzervet, aki leesett a bátyja seprűjéről és sértődötten átkozta azt földről felkapott játékpálcájával. Itt tartanak, a többiekről szót sem ejtve. Saci lassan férjhez is mehetne, ő pedig apja nyomdokaiba akar lépni. Mi lett a régi világból, hova tűntek azok az évek, mikor még mindannyian a családi házban hangoskodtak?
- Rendben. Egy csók, se több, se kevesebb - fekteti le a szabályokat, és képzeletben már írja is Sacinak a baglyot, hogy jöjjön bíráskodni. Szelíd játék, szelíd felek között. Na persze.
- Örülj neki, hogy aranyvérűek vagyunk! - kiáltja ő is, és pálcájáért nyúl. - Ha még egyszer a szádra veszed anyát, lenyomom a torkodon a rohadt pálcámat! Hogy lehetsz ennyire tetű, mi?!
Olyan hangosan ordít, hogy a körülöttük lévő zsibongás elhalkul mellette. A világon senkit se szeret jobban a családjánál, és édesanyjánál, aki életet adott mindannyiuknak.
- Az anyádról beszélsz, te hülye! - ordít két kezével Nelli pólóját megragadva, egyenesen bele az övére hasonlító szempárba. - Az anyádról, aki képes elviselni téged. Ha még egyszer, bárkinek, bármi rosszat mersz róla mondani, kibelezlek és azzal kötlek fel a rellon klubhelyiségébe, fogod?! Hogy van képed, hogy van merszed ehhez, mi?!
Remegő kezekkel rángatja a lányt, hangja néhol elcsuklik. Nem tudja hogyan vezesse le fékezhetetlen dühét, és úgy érzi, hogy igen, most nagyon jó volna, ha ott lenne Saci, és megátkozná, hogy engedje el húgukat.
- Te szerencsétlen - ereszti el a meggyűrt ruhaanyagot, és úgy meglöki a lányt, hogy az elessen. - Remélem eljutott az apró agyadig, amit mondtam, mert egyszer te is anya leszel, és akkor majd megtudod, ez milyen érzés.
Percről percre hűti felforrt agyvizét, majd elteszi pálcáját, és ha ezért átkot kap, áll elébe. Nem lett volna szabad így viselkednie, ráadásul mindenki előtt, de ha édesanyjukról van szó, képtelen türtőztetni magát. Talán a nő a gyenge pontja.
- Senki sem kéri, hogy muglihoz menj hozzá, sem sárvérűhöz, csak kérlek fogadd el, hogy anya vizsgálja és tanítja őket. Én sem örülök neki, én is aranyvérű lányt szeretnék magam mellé, ha egyszer elvonatkoztatok az agglegényélettől, de a nekünk életet adó személynek nem fogom megmondani, hogy mit csináljon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=568234#post568234][b]Ombozi Noel - 2016.02.28. 15:29[/b][/url]

Sacamanó♥

Bal karját nővére vállán pihenteti, míg jobbjának fagyos ujjai zsebe mélyén dideregnek. Szemeit egy pillanatra sem veszi le a tejfelszőke hajú nőről, beszéd közben olykor odahajol hozzá, és a sállal védett törékeny nyakszirtbe dugja arcát, hogy újra és újra beszippanthassa az otthon édes, anyját idéző illatát.
Habár Sára, mi több, mára már ő maga is felnőtt, gondolataiban néha még mindig akként a szeleburdi szöszke kislányként jelenik meg, mint aki hosszú évekkel ezelőtt volt. Akivel a hátsó kertben verekedett, akivel megtanult repülni, aki először megátkozta. Akkoriban Sára jelentett mindent; ő volt a szeretet, a megértés, a diadal és a vigasz. A legidősebb testvér.
- Olyan szép lettél, mint anya volt - szólal meg azután, hogy átrágták magukat a legújabb iskolai pletykákon és az elmúlt kviddicsidényen egyaránt. - Remélem a másik feled semmiben sem fog hasonlítani az övére.
Fejét ingatva pislog nővére csillogó szemeibe, mosolya csak azután szélesedik ki, hogy találkozik azzal - a már várt - lemondó pillantással, amit mindig megkap, ha apjuk szóba kerül. Pillanatokkal később elneveti magát, majd vesz egy apró lélegzetet, hogy folytathassa.
- Szerinted nem kéne levágatnom a hajam? - hümmög tovább, tekintete csak most kalandozik el a nőről. A szökőkút most, télvíz idején is csobog. - Nemt'om. Most, hogy folyamatosan csinálok valamit, egyfeszt ilyen baromságok jutnak eszembe. Szerintem kezdek megzakkanni.
Ujjai a szőke fürtökkel játszanak, hol magukra fűzve egy-egy selymes tincset, hol elengedve azokat babrálnak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=568293#post568293][b]Ombozi Noel - 2016.02.28. 16:49[/b][/url]

Nemcsak elképzelni nem tudja Sárát magányos öreg hölgyként, akinek egyedüli társaságát a nyamvadt, szutykos, büdös macskái jelentik, de egyenesen meg is tiltja(!) neki, hogy így végezze. Már megtiltaná ugyebár, ha be merne neki szólni. Talán ő az egyetlen nőszemély, akitől retteg, méghozzá okkal, hiszen a szőke éppolyan kiszámíthatatlan, mint saját maga.
- Jaj már, hogy a francba maradnál te egyedül? Minden ujjadra három jelentkező jut - mondja nagy bölcsen, még bólogat is mellé, de mielőtt Sára bármit is tehetne, gyorsan tovább is fűzi szavait, nehogy a sürgető lényeg bent maradjon. - De hozzáteszem, csak azokról akarok tudni, akik esélyesek a Jackpotra, különben egy szép napon tényleg sittre vágnak.
Nos, mint a legtöbb jó fiútestvér, ő sem rémül meg a nehéz fizikai munkától, ha arról a bizonyos, eladósorba került lánytestvérről van szó, akit a világon a legjobban szeret. Mint ahogy nővéréért, úgy mindkét húgáért is felsértené szépen ápolt tenyerét, míg csengőbongó gramofonszóra felássa a hátsó kertet, majd visszalapátolja a földet az aktuálisan kellemetlenkedő gazfickóra. Pfej! Még a gondolatba is beleborzong, így azt észre sem veszi, hogy az elmúlt néhány percben Sára pulzusa megduplázódott, és akár egy vérszemet kapott bika vonszolja őt a szökőkúthoz.
- Mi? Mitől? Aú! Sára! Mit csinálsz? Magadnál vagy?! - füléhez kap, de mivel nővére ujjai éppen szolidan marják a húsát, kezét csak annak apró csuklójára tudja rászorítani. - Aú, hé, hé, ez nem jó poén! - kiabál, miként szófogadó gyerekként engedelmeskedik a szorításnak és előredőlve, egyre tisztábban látja saját, közeledő tükörképét. - Mi a fa...?
Placcs.
Összeszorított szemekkel tűri a jéghideg víz érintését, bőrét egyszerre csípi, marja és égeti az odalenti iszony. A víz olyan hideg, hogy már melegnek érzékeli, így nem csoda, hogy első gondolata az önmaga lángra lobbantása. Aztán Sára kihúzza a fejét. Noel fogai vacognak, elkékült szája reszket.
- B***MEG! - üvölt, ahogy oxigénhez jut, és mint ahogy az várható, nem megfelelő válasz esetén ismét víz alatt találja magát. - Ez k***a hideg! Megfojtasz! - köpködve kiáltja, amint ismét levegőhöz jut. - Felgyújtalak, nem viccelek, véged lesz!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=568774#post568774][b]Ombozi Noel - 2016.02.29. 10:00[/b][/url]

Az ígéretre csupán egy cinkos mosollyal és némi kételyt sejtető, halványan megemelkedő szemöldökkel felel. Ugyan csak futólag pillant rá nővérére, tekintetében most is ott ül a nevelőintézetben odaköltöző bűnbánat. Akkoriban keményen hibáztatott mindenkit, aki nem látogatta meg, okolta azokat, akik elhagyták őt, ma viszont már belátja, hogy az a helyzet nem csak neki volt nehéz. Talán pont, hogy ő volt az, aki cserbenhagyta a többieket, különösképpen azokat, akik addig a legfontosabbak voltak az életében.
Múltban vesztegelő gondolataiból a fülcimpájánál érzett csípő fájdalom, majd a vízalatti jéghideg élmény rántja vissza a jelenbe.
- Mizsamnhemhemmhegfhogshalni! - üvölti a szökőkút ocsmány, koszos, fagyos vizébe, mielőtt Sára kihúzná belőle a fejét. Ellilult, didergő ajkakkal köp maga elé, hogy mihamarabb mély, ziláló lélegzetet vehessen. Ujjai rászorítanak a nő csuklójára, de érdemben nem tehet semmit, hiszen ismét víz alatt találja magát. Lehunyt szemeit összeszorítja, kiált még valami szép, felszínen érthetetlen jókívánságot, majd elhallgat és átadja magát az elméjét ellepő, mindent felemésztő ropogó, füstös semminek. A testét önkéntelenül is lázas melegség járja át, szíve tűzzel keveredő vért lüktet magából, az erei, s bőre forrón izzanak, tagjait azonnal zsibbasztani kezdi a már oly régen érzett, lángok általi felszabadulás. Sára mostanra érezheti öccse felforrósodott tenyerét, de provokáló szavai és a levágott barna tincs csak még tovább fokozza indulatait. Olaj a tűzre.
- Middel kezdjem?! - dühösen kiált rá testvérére, amint újra levegőhöz jut. Összeszűkült szemekkel rántja le magáról a nő kezét, s kiegyenesedve parányi, hideg lángfészket idéz jobbjában, melybe aztán gömbalakban egymásba fonódó zöld csóvák születnek. Az a fészekkel ellentétben forró, fekete füst áramlik belőle, és Noel egyetlen vágya, hogy nővére arcába vágja. De ha megteszi... fejében zavarodott, kivehetetlen gondolatok keringnek, egyszeriben nem tudja mitévő legyen, mit tegyen, mit lépjen, ki ő, mit akar?
Oldalra billentett fejjel végül Sára lábához dobja forró, gyönyörű gömbjét, mely a kopár földet körülötte vékony csíkban felégetve, halkan dalolva bekeríti őt. Időnyerés.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=569514#post569514][b]Ombozi Noel - 2016.03.02. 09:13[/b][/url]

Nővére kérdését, az azt követő szavakat először mintha meg sem hallaná, nem tudja hova tenni őket, képtelen kihallani azokból a lány üzenetét. Pedig volna mit. Érzi egy ideje, hogy valami nem jó, hogy megint kezd kicsúszni alóla a talaj, amit ha nem állít meg, ugyanott végzi, mint legutóbb – ha nem rosszabb helyen. Szótlanul, vízcseppes arccal mered a lányt körülfogó lángokba, az általuk érzett gyönyör végigjárja testét, a még több utáni vágy megtelepedik a csontjaiban, a lágyan pattogó hang, az áramló füst megszédíti elméjét. Szereti, talán a tüzet szereti a világon a legjobban, és mikor megidéz belőle egy darabkát, mindig nehezére esik megszüntetni azt. Olyan ez neki, mintha szeretett gyermekeit kellene elhallgattatnia. Sára köhögése beleveszik a narancs lángokba, füsttől fuldokló hangjai csak tompán jutnak el a végzőshöz.
Földbegyökerezett lábakkal áll, vállai előreesnek, arcára kiül a semmi lét egyszerű csodája, bőre kisimul, ahogy leveti magáról a hétköznapok gondját. Most minden tökéletes. Nem gondol semmire, csak nézi a magának utat törő gyermekét, akinek fogságában alig látja már testvérét. Ha hagyja, eltűnik, mint ahogy eltűnik minden más is, hogy helyébe léphessen a létezés egymaga. Hiszen nem fér meg mellette más.
Aztán meghallja Sára hangos, egészségtelen köhögését, és megdobbanó szívvel kapja oda fejét. Sűrűn pislog, a tűz varázsa, a lángokkal való különös, intim kapcsolata szertefoszlik, és ő egy kézmozdulattal vet véget a tűzgyűrűnek.
- Hé, hé, hé – ugrik előregörnyedt testvéréhez, s torkában lüktető szívvel öleli magához. Rémült suttogással folytatja. – Ne haragudj, nem akartam.
Egyik keze a lány vállait, másik a tarkóját öleli, úgy húzza őt magához. Szemeit lehunyja, így próbálva meg nem történtté tenni az előző néhány percet.
- Igazad van – motyogja az orra alatt, egészen belebújva Sára nyakába. – Elengedek mindent, ami eddig történt. Nem gondolkodok feleslegesen, nem rágódok olyasmin, amin képtelen vagyok változtatni.
Fojtott hangon, csukott szemekkel beszél.
- Vágd le a hajam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=574713#post574713][b]Ombozi Noel - 2016.03.18. 13:14[/b][/url]

Sacamanó♥

Némán engedelmeskedik testvérének; leül a szökőkút hideg kövére, és bár kezeit először combjai mellett támasztja meg, a változás izgalmától meg-megreszkető alkarjai miatt szinte azonnal mocorogni kezd. Nem szégyelli, hogy hosszú hajával együtt a múltat is fél elengedni, mégsem szívesen fedné fel érzéseit Sára előtt - habár jóllehet, nővérének vannak sejtései, mi is zajlik le benne éppen. Szíve mellkasában zakatol, az ereit duzzasztja az adrenalin, és mire lehullanak az első göndör tincsek, fogai belemélyednek beharapott alsó ajkába.
- Arra gondoltam, hogy mesterképzés után elmegyek a Hebridai Feketesárkányokhoz - dünnyögi lehunyt szemekkel, az olló vékony, karcos hangjára egészen ellazulva. - Szendrei Véda tanárnővel beszéltem már erről, úgy gondolja, hogy a MacFusty klán szívesen látna, annak pedig különösen örül, hogy ebből az iskolából én lennék az első diák, aki közöttük végzi a gyakorlatát, illetve... aki ott, náluk kötelezi el magát.
Hangja elhalkul, szemöldökei összébb húzódnak, hiszen azt még maga sem tudja, hogy ha egy szép napon odajut, és MacFusty lesz, akkor onnan létezik-e a visszaút, eljöhet-e, vagy egyáltalán elakar-e majd valaha is szakadni új - és valószínűleg legigazabb - családjától.
- Emlékszel a sárkányos pizsamámra? - nevetése áttöri mellkasát, feltépi összetapadt ajkait, az emlékképre megcsóválja fejét. - De szerettem! Valahol még biztos meg van. Hm, rég voltunk otthon, a vizsgák után nem megyünk haza?
Sára gyengéden lesöpri vállait, ekként közölve a tényt: kész vagy, ideje változni, kicsit felnőni, kicsit jobb lenni. Noel kérdő tekintettel pillant fel a hirtelenszőke lányra, széles mosolyának aprócska görbülete megremeg.
- Huh - sóhajtja, míg feláll és kiegyenesedve mindkét kezével beletúr megkönnyebbült, sokkal rövidebb tincseibe. - De más - mélyről jövő nevetéssel hüledezik, miközben újra és újra végigszánt fejbőrén. - Na? Milyen?
Szembefordul törpe nővérével, arca már így, látatlanban is ragyog, szemei csillognak, vigyora alól kilátszik az összes foga. A változás gyönyörködtet, kétség sem fér hozzá.
- Köszönöm - mondja még, és közelebb lép Sárához, hogy lehajolva hozzá egészen belebújjon a nyakába. - És persze, ha valamikor neked is fodrászra lenne szükséged..., rám bármikor számíthatsz. Csak, hogy tudd.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=786875#post786875][b]Ombozi Noel - 2019.12.30. 16:36[/b][/url]

Ujjaim között elsárgult, gyűrűtt pergamendarab; a bőrömet mostanra vörösre színezte a csípős hideg. Nem tudom, mióta állok itt mozdulatlan.
Fázom.
Még a vastag, bélelt pulóver alatt is, amiben máskor az Ír vidéken, a szélfútta, zord szigeteken is viselni tudtam az időt.
Fázom, nagyon.
Leszegett fejjel állok, cikornyás, hosszú, kissé jobbradőlő betűimet nézem, és újra meg újra elolvasom azt a két szót, amit még órákkal ezelőtt, az otthon melegében karcoltam bele a papírba.
Most tél van és csend és hó és halál. Minden nyugodt, békés, egyenletes. Semmi sem rezdül, semmi sem mozdul, csak én reszketek.
Fázom.
Fázom, nagyon.
Saját csendemben hallgatom a szökőkút vizének ritmusos hangját, és közben azon gondolkodom, vajon a kívánságok tényleg beteljesülnek végül? Nem hiszem. Mégis itt vagyok.
Azután meghallom a közeledő léptek félreismerhetetlen zaját. Nem nézek fel, nem érdekel, ki érkezett, hiszen nagy valószínűséggel nem ismer, nem tudja a nevem, nem hallott a történetemről, számára én csak egy furcsa, csendes idegen vagyok, aki nem zavar túl sok vizet. És úgyis eltűnik.
A finom, gyönge léptek hamarosan elhalnak, és tudom, most már ketten állunk itt, a szökőkút két oldalán, egymással szemben, és talán ő is úgy tesz, mint én; a hidegben ócskán reszketve tartja elsárgult ujjai között saját kívánságát, és elmereng, és félve kér.
Később megszólal, és hangjára tekintetem elszakad az úgy szorongatott pergamendarabkától, hogy államat lassan megemelve ránézzek. Egyenesen az arcára, hogy pillantásunk találkozzon.
Aztán elmosolyodom.
- Remélem, nem engem kívánsz - felelek berekedt, mély hangon, míg zöldjeim egy kósza, eltévedt pillanatra ajkaira csúsznak. Sajátjaim elsötétülve vacognak. A testem rosszul tűri ezt a hideget, főleg az utóbbi időben, mióta az életem a feje tetejére állt, mióta elhagytam, s elhagytak, mióta nem kellek. Mióta nekem újra csak az az egy kell.