Holt.
Ebédidőtájt

Szünet van, ilyenkor pedig Kowai ritkán jár haza anyja... érdekes viselkedése miatt. Nagyon jól tudja, hogy muszáj lesz visszamenni, nem maradhat itt örökké, nincs is kiért... Bennett elballagott, Ombozi még mindig fogdában, a következő tanév nem ígér sok jót. Más lesz a házvezető, hallott ilyen pletykákat, ettől pedig gyomorgörcse van, hiszen esélyes, hogy újra elveszik tőle a jelvényt. A jelvényt, amiért annyit dolgozott és olyan buzgón büntette meg vele a szabálytalankodókat. A legutóbb például egy levitás elsőst, akinek az lett a büntetése, hogy megfőzze neki azt a bájitalt, amitől elmúlik a megfázása. A dolog bejött, azóta csak szipog és néha kifújja az orrát, de határozottan jobban van.
Egy szép piros almát dobál a folyosókat végigjárva, mikor kiér a kastély belső udvarára, élvezettel harap a gyümölcsbe, aztán felül a folyosószegélyre, lábait már a parkos övezetbe lógatja és úgy rágcsálja a falatot. Kár, hogy szünet van, jó lenne most valakit megbüntetni csak úgy... sóhajt és nekidől a mellette húzódó oszlopnak, hogy átgondolhassa ezt a tanévet. Ombozi nélkül... üres volt az egész. Tisztában van vele, hogy ezidő alatt, hát... nagyon sokat fogyott, de képtelen enni. Amikor a legutóbb bent volt a balatoni fegyintézetben, Noel még csak hajlandó sem volt kidugni az orrát vele találkozni. Megszorítja a kezében lévő almát, körmeit a gyümölcs húsába mélyeszti. Ha tudná a fiú, hogy ő mennyire megsínyli a hiányát, ha egy kicsit is tisztában lenne vele, akkor sem valószínű, hogy foglalkozna a dologgal. Direkt kért kimenőt az igazgatótól, direkt bement hozzá, direkt kénytelen volt az órákat pótolni utána, de neeeem, Ombozinak nem fűlt a foga kijönni és a szemébe nézni. Kowai dühösen a legközelebbi szobornak vágja az almáját, amitől az levét eresztve toccsan szét darabokra.