Egy gyönyörű, új udvar készült el, amely oszlopaival félig még a kastélyban található, azonban egy része már a szabad ég alatt terül el. Belső udvarnak is lehetne nevezni, azonban ez több annál, mert ez a Fénylő Lelkek Udvara.
Egy kis boltíves ajtó nyílik erre a területre a folyosó végén, ki a rét egy részére. Ahogy átsétálsz a boltív alatt, egy szökőkutat pillanthatsz meg, melynek vize hihetetlenül tiszta, és az alján érmek találhatók. A szökőkút közepén egy bölcs varázslószobor üldögél, aki váratlan pillanatokban és helyzetekben szólal meg, végtelen tudásának igazságával árasztva el a diákokat, persze csupán a megsegítés szándékával.
Egy pad is található a fal mentén, ahová leülve egy esős napon hallgathatod az andalító kopogást anélkül, hogy megáznál. Az oszlopok, melyek a kis udvart díszítik végig vannak futtatva rúnákkal, melyekből szintén nagy bölcsességek olvashatók ki, amennyiben valaki ért hozzájuk, és a megfejtésükhöz.
Az egész helyiség nagyon impozáns, nyugtató hatású, még a víz is halkan csordogál csak a varázsló előre emelt pálcájából. A tégla mélybordó, ahogy mindenfelé, s a fedett rész alól kisétálva kis sövénykerítés vezet tovább a rétre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=201283#post201283][b]Szombat Anna - 2013.11.18. 12:39[/b][/url]

 A folyosón lévő kis zűr után felsietett az Eridon toronyba, hogy gyorsan áthúzza a ruháit. Inkább előbb szedjék - vagy vágják - ki a manók a foltot  nadrágjából, mint később. Ki tudja, lehet, hogy nincs is elég munkájuk, hát akkor tessék. Ezzel biztosan el lesznek egy ideig.
 Elő is bányászott a ládája mélyéről egy tartaléknadrágot, majd gyorsan átvedlett és már sietett is volna le a megbeszélt helyre, amikor a konyhából frissen sült süti illata csapta meg - erre határozottan kifinomult - orrát. Óvatosan besompolygott, de nem volt ott senki, csak az az óriási tál süti. El is vett onnan két-két darabot (hisz olyan sok van, biztos nem fog hiányozni senkinek) és már rohant is tovább az udvar felé.
 Olyan jól sikerült időzítenie, hogy éppen akkor érkezett meg, mikor Dóra is. Végre nem kellett senkinek sem rá várnia.
 - Ugyan, nincs mit! Amúgy sincsen sok dolgom, és ez a minimum, miután te is segítettél a borfolttal - mondta teljes meggyőződéssel a hangjában. Ami igaz, igaz, neki is jól esett ez a friss levegő az egész napos bezártság után és az udvart még nem igazán derítette fel magának. Na meg persze társasággal mégis jobb az egész.
 Nem is figyelte merre mennek, csak vitte a lába előre. Szerette a természetet, de eddig nem sokat látott belőle. Pesten a szobájuk ablaka egy távoli parkra nézett, de oda is csak nagyon ritkán jutottak el. Az egyetlen, közelében lévő természet, vagy növény az ablaka mellett álló fa volt. Ahhoz a környezethez képest ez a hely maga volt a dzsungel. Itt-ott burjánzó bokrokkal, fűvel meg fával meg virágokkal és még ismeretlen és beazonosíthatatlan növényekkel. Így séta közben inkább csak ámult és bámult, hát meg mikor beértek a Fénylő Lelkek Udvarának elnevezett helyre! Azt hitte a lélegzete is eláll a látványtól.
 - Nem gondoltam volna, hogy valaha olyan helyen fogok járni, ami ilyen szép - adott hangot gondolatainak, miközben önkéntelenül is beleharapott a kezében szorongatott süteménybe. A csoki szinte azonnal szétolvadt a szájában és az enyhe vanília íz üdítő ellensúlyként szerepelt. A főszerepben egyértelműen az étcsoki állt, pont, ahogyan a nagy könyvben meg vagyon írva.
 - Jaj, ne haragudj! Ezt neked hoztam - nyújtotta át a két, külön csomagolt süteményt Dórának. Kész, ennyi volt. Ő már régen a maga kis édességmennyországában jár, míg a mellette álló lány csak bámulhatja, ahogy eszik. Most már végképp eláshatta magát Dóra szemében. Pedig tényleg nem szokott ilyen szétszórt lenni, na de hát a csoki... meg a látvány... meg a friss levegő... és na persze az UFÓk, akik megbirizgálják esténként az agyát, hogy ne azt csinálja, amit kell. Vagy azt csak álmodta volna?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=205006#post205006][b]Szombat Anna - 2013.11.25. 22:43[/b][/url]

 - Ezek szerint rokonlelkek vagyunk! - kapott azonnal Dóra "Pontosan ugyanez jutott eszembe" mondatán. Megtorpant és annyira feltöltődött egy pillanat alatt, hogy akár egy egész háztartást ráköthettek volna gond nélkül. Persze aztán csak visszafogta magát, nem illik jóformán vadidegeneket letámadni a hirtelen jött energiáival és... nos, úgy önmagában vele. Így csak nagy serényen nyelte a süteményt, csodálta a tájat és aztán osztotta meg Dórával az édességet.
 Aztán egyszer csak, rá emeli kissé csokis ujját és elkiáltja magát, milyen maszatos lett Anna, de olyan váratlanul, mint az erdőből előbukkanó szatírok vagy útonállók. Oké, lehet, hogy Annának kicsit sokáig tartott megtanulnia, hogyan kell helyesen és szépen enni, na de azért mégis. Már tizenöt éves! Ennyi idő alatt csak sikerült a kobakjába verni a dolgokat!
 - Te sem vagy különb - vihogott amint jobban megnézte Dórát, de egy pillanat alatt a torkán akadt a nevetés. Meg a maradék süti, amit éppen nyelni akart. Egy perc erőteljes köhögési szünetet kérünk, aztán már folytatódhat is a döbbenet. Az eddig sötét színű csokoládé most olyan színpompás, hogy még a farsangi jelmezek vagy egy arapapagáj is megirigyelte volna. Hirtelenjében nem is tudta eldönteni, hogy ez most vicces vagy ijesztő. Aztán Dóra segített neki és rémült tekintete azonnal a helyzet súlyosságának tudatával ajándékozta meg.
 - Nem... nem igazán tudom, mi történik... - kezdett bele zavart mondókájába. Igazából még mindig nem volt biztos benne, hogy ettől tényleg félni kell-e. Azokon a helyeken, ahol a csokit sejtette, enyhén bizsergett a bőre, mint mikor valami nagyon mentolos kerül rá. Nem volt rossz érzés, inkább frissítő. De mondjuk még sosem öntötték le semmilyen maró anyaggal, nem tudta, hogy milyen érzés. Bár a filmekben többnyire fájhatott.
 - Igazából csak a konyhában volt, nem hinném, hogy olyan nagy a baj. Mármint... ez egy iskola, csak nem tartanak veszélyes anyagokat a konyhában a diákok szeme előtt!
 Azt persze nem mondta ki hangosan, de ez lehetett akár egy diák kísérletezése is. Vagy maradhatott még az eridonos halloween partiról is. Ott pedig a mászkáló gumicukorbogaraktól kezdve minden előfordult.
 - Talán meg kell enni az egészet, hogy elmúljon. Szerinted? - sandított az édesen csokis és vaníliás csodára egy kis bűntudattal. Szegénynek most egyedül kell maradnia, míg a testvéreit már régen elpusztította, ő pedig egyedül élhet tovább magányában. Akkor inkább Anna általi könyörületes halál.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=217280#post217280][b]Szombat Anna - 2013.12.22. 12:48[/b][/url]

 A csoki egyre ijesztőbbé vált Dóra arcán. Sőt úgy nézett ki, mint aki bármelyik pillanatban eléghet, vagy meghalhat. Ha valaki tényleg a konyhán akart valami mérgező bájitalt főzni, előbb kitehetett volna az ajtóra egy táblát, hogy "Ne lépj be és ne egyél semmit, vagy meghalsz!" vagy egy "Kísérleti bájitalok, csak saját felelősségre!". Akkor is bement volna, de lehet, hogy Dórának nem ad belőle.
 - Jaj, nagyon sajnálom, tényleg. Nem gondoltam volna, hogy ilyen rossz lenne a..sss...tt... - elkezdett zsibbadni a szája, és nem tudta befejezni a mondatát. Talán tényleg nem ártana elmenniük a gyengélkedőre és megnézetni valakivel, még mielőtt bármi komolyabb történne. Vagy az is lehet, hogy már történt is. Lehet, hogy visszafordíthatatlan és már soha nem tud majd rendesen beszélni!
 A teljes pánik öntötte el, amint arra gondolt, talán soha többet nem tud beszélni. Akkor mégis hogyan értetheti meg magát másokkal? Hogyan fog mesélni?
 - Meemm.... nyynnyy...
 Valahogy nagyon nem akart összejönni neki a beszéd, ezért mutogatni kezdett Dórának. Középső- és mutatóujjával járást szimulált, aztán a kastély felé mutogatott. Még hogy hívják ide a bácsit? Mire az ideér, már járni sem fog tudni! (Mondjuk az még számára sem volt teljesen világos, az hogy lehetséges, mikor a csokis süti odáig nem ért el.) Inkább menjenek fel ők maguk a gyengélkedőre. Az a legbiztosabb.
 Bár lehet, hogy Dóra nem nagyon értette, mit is akar mondani, azzal biztosan tisztában lehetett, mit akart, mikor elkezdett futni a kastély felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=286894#post286894][b]Szombat Anna - 2014.05.03. 19:21[/b][/url]

 Szép napnak indult a mai. Nincs tanítás, azt csinál az ember kölyke, amit csak akar. Olvashat (van egy fantasztikus új könyve, amit a titkos könyvtárban talált),  rajzolhat (bár valljuk be őszintén, mindenki jobban örül, ha ebből Anna kimarad) vagy akár csak feküdhet és bámulhatja a plafont. Ami nem éppen az eridonos leányzó kedvenc elfoglaltsága. Na igen, de még nem is beszéltünk a majálisról a Fénylő Lelkek Udvarában!
 Jó, lehet, hogy nem a legszebb emlékek fűzik őt ide, na de egy ilyet nem hagyhat ki. Azt hallotta, van lehetőség jóslásra is, meg lesznek... vagyis vannak bohócok. Még sosem látott élőben egy bohócot sem.
 Úgyhogy fogta magát, felkapott magára egy farmert meg egy kényelmes, fehér pólót (lehet, hogy nem ez lesz a legokosabb döntése), és már irány is az udvar! Odaérve örömében majdnem ugrálni kezdett, mikor meglátta a kimázolt, színes göndör fürtös, hat számmal nagyobb cipőjű nevettetőket a bejáratnál. Oda is sietett hozzájuk, de nem engedték ám be olyan könnyen. Ugyan már, az túl egyszerű lenne.
 Jó, rendbe. Táncol nekik egy kicsit, aztán megy is tovább. De egy tánc nem volt elég, aztán kettő és három sem. Kezdett egy kicsit ideges lenni, na de addig járta a bohóctáncot, míg ki nem kerülte őket, és a kapu belsején nem találta magát.
 A látvány több volt mint furcsa. Meg mert volna rá esküdni, hogy amikor Dórával lesétáltak ide, ennél jóval kisebb volt. Bár akkor inkább más foglalta le a figyelmüket... Ámulva és bámulva, na meg persze csodálkozva hatolt egyre mélyebbre és mélyebbre a sok sátor és lehetőség között. Annyira izgatott volt, hogy hiába ment oda minden kis bódéhoz, azt se tudta volna megmondani, miért nem macska van a zsákba. Pedig egyszer szeretne majd magának egy kiscicát... na de ez egy másik téma.
 Szóval éppen az arcfestőből lépett ki (igen, talán már túl idős ehhez, de... na de ez arcfestés! Arra pedig sosem elég idős senki, és hát móka és kacagás az élet, nemdebár?), amikor csak annyit vett észre, hogy a földön hever. Nem, tuti lerázta már azokat a bohócokat a bejáratnál! Aztán támadója magyarázkodni kezdett és hirtelen leesett neki, hogy bizony nem a vérszomjas, táncoltató bohócokkal áll szemben, hanem saját háztársával.
 Fel is tápászkodott, leporolta magát, aztán ahelyett, hogy köszönt volna vagy szintén magyarázkodna Elena kezében lévő hatalmas, foszforeszkáló vattacukrot kezdte bámulni. Hol lehet ilyet szerezni?
 Már csak arra eszmélt fel, amikor a nevét hallotta. Fene tudja, honnan ismerte meg ennyi réteg smink alatt, ami oroszlánt varázsolt belőle.
 - Elena! - majdnem a nyakába ugrott örömében. Már kezdte unni, hogy folyton egyedül kóricál itt a tömegben.
 - Vattacukor! Megkóstolhatom? Mikor jöttél le? Én most érkeztem, de már majdnem mindent láttam. Jósoltatni akartam magamnak, te voltál már ott? Nincs kedved eljönni? - Na jó, lehet, hogy nem kéne szegény leányzónak több cukrot adni, mert már így is túlpörgött a kelleténél.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=296758#post296758][b]Szombat Anna - 2014.05.21. 11:26[/b][/url]

 Valami más volt most Elenában. Nem tudta eldönteni, hogy pontosan mi, de valami tuti megváltozott. Talán megnőtt a haja. Vagy új ruhát vett. Vagy talán egy kicsit sápadtabb. Vagy nem is... Áh, hogyan tudna ilyesmire figyelni, amikor ilyen sok szép és jó dolog van itt az udvaron? Pláne, amikor Elena "megkínálja" a vattacukorral. Pontosabban Anna kínáltatta meg magát, szóval nem nagyon volt más választása szegény lánynak.
 Hmm... még egy kis cukor, és mehet fel a gyengélkedőbe, hogy lenyugtassák. Csak pörgött meg forgott örömében, és az édes vattacukrot szopogatta a szájában. Meg is ragadta Elena kezét, és akár akart a lány, akár nem, húzta maga után. Bezzeg ha ilyen erőnlétben lenne az edzésekkor is, lehet, hogy nem hullafáradtan érne vissza a toronyba minden alkalommal. Talán meg kéne ennie egy kis cukrot minden seprűreülés előtt, és akkor minden rendben lenne.
 Szegény Elena is, Anna úgy ugrált egyik bódétól a másikig, hogy alig volt egy percnyi ideje kifújnia magát. De az az egy perc is azzal telt, hogy két bódé között kerülgették az embereket.
 - Nézd, van zsákbamacska! Meg körhinta is!
 Mielőtt még azonban elérkeztek volna a jósnőkhöz, megálltak a körhintánál, majd utána kótyagosan ám, de egy rövidke ideig még álltak a célba dobásnál is. Túl hosszú volt a sor, így ahelyett, hogy Anna megkérdezte volna Elenát, már indult is tovább a következő állomása felé.
 Csillogó szemekkel ugrált ide-oda, majd egy pillanatra megállt a forgatag közepén, és tanácstalan körbenézett.
 - Te láttad a jóslós sátrat? - kérdezte csüggedten a lányra pillantva, egy kis szusszanásnyi időt hagyva a nagy sürgésben. - Szerintem eltüntették, vagy már vége. Biztos olyan sokan voltak, hogy feladták, és inkább elrejtőztek. Vagy... láttak egy olyan jövőt, hogy össze kellett hívni miatta a mágustanácsot, és most a katasztrófa megelőzésére csinálnak egy tervet... - még mondta volna tovább, de ekkor meglátta a kicsinyke sátrat valahol a hatalmas tömeg mögött. Azzal a lendülettel indult el, és húzta magával Elenát is.
 - Tényleg, a kviddics meccs óta alig látlak, merre jársz? - kérdezett még hátra. Már nagyon rég beszéltek, és bizony hiányzott egy kicsit neki a lány társasága. De ezt akkor sem vallotta volna be, ha pálcát szegeztek volna rá.