Jeremy *-*
Öltözet


Lassan kezd lemenni a nap, imádom nézegetni. Odahaza persze könnyebb volt, hiszen csak kisétáltam a szobámból az erkélyemre, leültem, szívtam magamba a friss levegőt és élveztem a pillanatot. Szinte emlékszem az összes naplementére amit eddig láttam. Kíváncsi vagyok itt milyen. Felöltöztem, most már egy kissé melegebben, hiszen ahogyan egyre jobban esteledik, úgy lesz egyre hidegebb is. Érezni, hogy hamarosan itt van az ősz, vége a jó meleg időnek. Amint mindennel végeztem, kiléptem a szobából, majd elindultam lefelé a lépcsőn. Magam mögött hagytam a Rellon körletet, majd egy másik lépcsőházat, aztán egy hirtelen mozdulattal befordultam az egyik folyosóra. Nem tudtam, hogy pontosan hova is szeretnék menni, inkább csak...mentem. Pár perc elteltével a szemem megakadt egy érdekesnek tűnő helyen. Sehová nem volt kiírva, hogy mi ez pontosan, de első látásra nekem úgy tűnt, mintha valami üvegház szerűség lenne. Benyitottam az ajtón, majd egy gyönyörű és hatalmas szökőkúttal találtam szemben magamat. Imádom a szökőkutakat! Körbenéztem, nincs-e senki más a közelemben, majd mikor már biztos voltam abban, hogy egyedül vagyok, szinte már odaugráltam a kúthoz, mint valami gyerek. Sosem csináltam még ilyet, és valószínűleg ezek után se fogok, de olyan jól esett egy picit ugrálni. Igen, én lennék a kemény csaj, a vérbeli Rellonos. Leültem a kút szélére, és a vizet kezdtem el bámulni. Olyan mélynek tűnt, és kristálytiszta volt. Életemben nem láttam még ehhez hasonlót, nagyon tetszett. Ott helyben eldöntöttem, hogy ide minden este kijövök, itt még a friss levegő is érezhető volt, és kiláttam az udvarra. A kút széléről át telepedtem a földre, hátammal támaszkodva a kútnak, és nézelődni kezdtem. Ugyan nem sokat, de láttam pár virágot is, egész jól díszítették a helyet, illettek ide. Valahogy, olyan tökéletes volt itt minden. Túl tökéletes. Kicsit gyanakvó szoktam lenni, ha valami pont olyan mint amilyet én szeretnék, vagy ahogyan én elképzeltem, mindig azt hiszem, hogy valami csapdába kerültem, vagy így akarnak becsalni oda. Túl paranoiás vagyok, le kellene szoknom róla. A víz csobogása, ahogyan hallottam odakintről a madarakat, igazán megnyugtatóan hatottak rám. Az elmúlt pár napban nem tudtam kipihenni magamat rendesen, úgyhogy ennek épp itt volt az ideje. Sóhajtottam egyet, majd elkezdtem rágni a körmeimet. Mindenki figyelmeztetett már vagy 100x hogy ez egy baromi rossz szokás, de valamiért nem tudok leszokni róla. Próbáltam már, de... ami nem megy azt nem kell erőltetni. Békén lehet hagyni engem. Szerintem már nagylány vagyok, magamtól is meg tudom állapítani mi jó nekem, és mi nem. Elmosolyodtam, ahogyan ezek kavarogtak a fejemben, majd sóhajtottam egyet, és tekintetemet a bejárati ajtóra szegeztem, mintha hallottam volna valami neszt afelől...

Jeremy


Amint az ajtóra pillantottam, az kinyílt és egy ismerős arcot vettem észre. A kis aranyos szöszi, a bálról! Egy apró mosollyal figyeltem mozdulatait, ahogyan közelít felém, majd rám köszön, és mellém ül. Pár másodpercig csak végignéztem rajta, próbáltam megemészteni azt, hogy most nincs puccos és ódivatú ruhákban.
- Na hellóka. Igen...Szerintem ez valahogy kényelmesebb, mint az a hatalmas ruha volt. Mondtam, és ahogy visszagondoltam arra a nagy szoknyára, az anyagra, és, hogy milyen melegem volt benne, szinte kirázott a hideg. Többet nem akarom felvenni azt a, szinte már jelmez szerű izét.
Amióta itt vagyok, Jeremy a legnormálisabb velem, ez tetszik. Nem sokan hajlandóak engem elviselni, de neki valahogy még is sikerült, és ráadásul még azt is el tudta érni, hogy én is kedveljem őt. Olyan lett számomra mint egy barát. Vagy, ahhoz hasonló. Ismét csak pár perc csend következett, de mellette valahogy nem éreztem ezt kínosnak. Én ezt amolyan gondolkozási fázisnak fogtam fel, mintha mindketten éppen azon agyaltunk volna, hogy mit mondjunk a másiknak. A fiú zsebéből ekkor kigurult egy furulya, majd Jeremy zavartan felkapta, és láttam rajta ahogyan megilletődik. Azért is, hogy megkíméljem, inkább úgy tettem mintha nem láttam volna semmit, majd ficeregtem egy picit, utána pedig szóra bírtam magamat.
- Amúgy hogy vagy mostanában? A bál óta nem is láttalak. Mondtam, kissé szomorúan, mivel ez így is volt. Olyan jól éreztük magunkat, legalább is én biztosan, aztán egyszerre csak felszívódott. Mikor a folyosókon sétálgattam, titkon néha őt kerestem, de sehol semmi. Lehet, hogy ő is vizsgákra tanult, mint mindenki. Megértem. Hamar elment az idő, szinte már teljesen besötétedett, így még kellemesebb volt hallgatni a mögöttünk csobogó vizet. Szerencsére a kastélyból kiszűrődő fény miatt nem ültünk tök sötétben. Egy másodperc erejéig behunytam a szememet, vettem egy mély levegőt, majd lassan kifújtam. Lehűlt a levegő, nagyon jól esett. Vajon milyen lehet most otthon? Nem mintha olyan nagyon hiányoznának az otthoniak, de még mindig nem jelentkezett senki. Olyan furcsa. Talán örülnek, hogy leléptem otthonról? Ahogyan őket ismerem, még ezt is ki tudom nézni a West famíliából. Kinyitottam a szememet, majd tekintetemet ismét a mellettem ülő kis szöszire helyeztem. Aranyos srác. Még mindig hihetetlen, hogy kedvel engem. Vagy legalább is, úgy tűnik...

Zenész gyerek (:


- Divatos? Borzalmas volt! Mondtam, majd felnevettem kijelentésén. Esküszöm, ha még egyszer ezt mondja, ráadom azt a ruhát. Kíváncsi leszek akkor mi lesz a véleménye. Ahogy azon kezdtem el agyalni, hogyan nézni ki ez a kis szöszi egy szinte már nagyobb ruhában mint ő maga, újra elmosolyodtam, de a hangos nevetést inkább visszafojtottam magamba. Nem akartam, hogy totál hülyének nézzen, amiért csak így a semmibe egyszer csak beleröhögök. Ismét egy kisebb csend lett közöttünk, mindketten nézelődtünk, és gondolkoztunk. Tényleg jólesett egy kicsit a levegőn lenni, és még jobb volt az, hogy ilyen hűvös lett. Mondjuk, ha ezt tudtam volna előre, hoztam volna egy picit vastagabb kabátot, mivel egy fuvallat befújt a dzsekim alá, és kissé összerázkódtam. Feljebb húztam a kabátom cipzárját, majd ismét Jeremyre pillantottam, amikor újra megszólalt. Mosolyogva, és kissé érdeklődve figyeltem, majd ezután egy percre a földre pillantottam, összeszedtem a gondolataimat, majd ismét vissza a fiúra.
- Ja, nem kell az órákon ülnünk, helyette járkálhatunk vizsgázni. Sokkal jobb... Mondtam gúnyosan, majd ismét elnevettem magamat. Reméltem, hogy a fiú nem veszi majd komolyan az ilyen kis cinikus és színészi megnyilvánulásaimat. Mindig tudnia kell, hogy vele nem fogok bunkóskodni.
Nálam mi a helyzet? Ez volt a srác következő kérdése. Kissé zavarba jöttem, mivel semmi érdemlegeset nem tudtam neki mesélni. Keresgéltem, kutattam a gondolataim között, hátha találok valami olyat, amit Jeremy is értékelhetne, de egyszerűen olyan volt mint tűt keresni egy szénakazalban. Nyeltem egyet, majd szóra bírtam magamat. Jobbnak láttam őszintének lenni.
- Igazából semmi nem történt velem. Túl unalmas az életem. Mondtam, majd vállat vontam, ezzel is jelezve azt, hogy már hozzászoktam ehhez. Pár perc telt el, mire már csak arra leszek figyelmes, hogy zene szól valahonnan. Valahonnan, de pontosabban a közvetlen közelemből. Ekkor láttam meg, hogy Jeremy furulyázni kezdett. Először kicsit kellemetlenül éreztem magamat, ilyen helyzetekben sosem tudok kibontakozni. Máskor is előfordult már velem, hogy valaki egyszer csak elkezdett énekelni mellettem, arra csak pár percig bámultam, utána pedig csendesen és feltűnés nélkül leléptem. Kicsit olyan számomra mint a halálesetek. Sosem tudtam azokat sem hová tenni. Tudatosul bennem, hogy van egy adott személy akit már soha többet nem fogok látni, de csak ennyi. Jeremy egész sokáig elidőzött a zenéléssel, talán olyan 10 perc után észlelt fel ő is arra, hogy abba kellene hagynia a kis magánszámát. Mikor befejezte, ránéztem, és próbáltam valami értelmeset kinyögni.
- Ügyes vagy. Oké, ennél mondhattam volna jobbat is. Miért nem tudom befogva tartani a számat?