30. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Hírek: Elkészült a discord szerver, elérhetőség ITT!
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék
Fénylő Lelkek Udvara - Chaske Tsosie hozzászólásai (4 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Chaske Tsosie
INAKTÍV


Uff bácsi.
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 334
Írta: 2013. március 8. 21:32 | Link

Ririke

*A mai napot egyszerűen képtelen lettem volna a kastély falai között tölteni. Pedig az gyorsan kiderült számomra, hogy a régi épület még sok felfedezni valót tartogat, és egyáltalán nem olyan unalmas és eseménytelen itt az élet, mint hittem. Igaz, mindeddig nem sok fogalmam volt róla, hogyan is működik gyakorlatban egy ilyen varázslóiskola. De kiderült, hogy munkám az valószínűleg mindig akad majd.
Ennek ellenére egy percig sem haboztam már reggel elhagyni a gyengélkedőt. Nem aggódok, hogy pont a távollétemben érkezik egy súlyos sérült. Az alatt az idő alatt sem hulltak a diákok, amíg nem üres volt a gyógyítói pozíció. Elég szomorú lenne, ha most kezdenének hozzá. Így tehát, eldöntöttem, hogy a mai nap egy kicsit kikapcsolódok nem a munkával fogok foglalkozni. Ez nálam nem éppen mindennapi dolog, sőt, mondhatnám különlegesség, mivel az az idő, amit saját magamra, szórakozásra fordítottam mindig is nagyon kevés volt. A tanulásnak, a kutatásaimnak, a körülöttem zajló eseményeknek és a munkámnak élek. Mindezek által változok, folyton megújulok - legalábbis igyekszem -, a folytonos változás pedig üdítő hatással van rám, így közvetve mondhatjuk akár, hogy valójában mindig csak magammal foglalkozom. A semmittevés felesleges időpocséklás számomra. Ezért aztán kikapcsolódni is aktívan szeretek.
Az utam egyenesen a kastély parkba vezetett, s nekiindultam, hogy feltérképezzem a birtokot. Megnyugvással töltött el, ahogy a szabadban sétálok. A természet mindig is nagyon fontos volt nekem, gyorsabban kiismerem magam egy sűrű erdőben, mint mondjuk egy nagyvárosban. Egy elég nagy sétát tettem a birtokon. Először a kviddicspálya felé indultam. Ezt az utat sokat fogom még használni, hisz a munkaköri leírásom szerint az iskolai csapatok meccseit majd figyelemmel kell kísérnem, felkészülve arra az esetre, ha valaki megsérülne. A pályát elhagyva elindultam az erdő felé, körbejártam a vadőrlakot, bár a vadőrrel nem találkoztam. Ezek után tovább haladtam az erdő széle mentén, a ligetes lazaságban növő fákon túl a vízesést és a távolabbi hegyeket és megpillantottam. A vízeséshez érve elfogott a vágy, hogy felmásszak és megtaláljam a forrását, de a gyomrom hangos korgás elvette a kedvem. Ma még csak bögre kakaót ittam és egy fél kiflit ettem, ami nem mondható kiadós és kifejezetten tápláló reggelinek. Így nem csoda, hogy így kora délutánra már rendesen megéheztem.
Emberi szükségletem által vezérelve indultam vissza a kastélyhoz, azonban nem a főbejárat felől közelítettem meg az épületet, hanem a belső udvar felől. Már távolról láttam a szökőkutat és az oszlopokat és közelebb érve észrevettem a kút mellett kuporgó kislányt is. Nem jellemző, hogy engem bármi megakasztana, vagy eltántorítana a célomtól, most konkrétan attól, hogy táplálékot találjak, de mégis megtorpantam szőke apróságot figyelve. Úgy tűnik a kislány nagyon belemerül a játékba, nem akarom megzavarni...
Nem nagyon vagyok hozzászokva a az ilyen korú kisgyerekekhez. Nem is tudom, mikor láttam gyereket utoljára. Nagyon régen, az biztos. Nem is igazán tudom, hogy csak kell bánni a kicsikkel. Többek között ezért is kerestem olyan iskolát, ahol 14 éves kortól oktatnak, ezzel a korosztállyal már reményeim szerint könnyebb közös nevezőre jutni, mint mondjuk a tizenegy évesekkel. Most viszont nem tudom, az a lányka hogy került ide, hiszen diák még biztos nem lehet. De értek a kicsikhez, vagy nem, azért halványan mosolyogva hallgatom a játékát, amíg csak észre nem vesz. Ami valószínűleg egyidejűleg következik be a hasam újabb morajával. *
Utoljára módosította:Chaske Tsosie, 2013. március 10. 16:19 Szál megtekintése

Chaske Tsosie
INAKTÍV


Uff bácsi.
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 334
Írta: 2013. március 10. 17:28 | Link

Ririke

*Már épp azon vagyok, hogy talán ideje lesz indulnom, még mielőtt egy valaki nagyon csúnyán félreértelmezné a helyzetet. Mert valljuk be, társadalmilag nem kifejezetten elfogadott, ha egy idősebb férfi, (aki nem hozzátartozó, de még csak nem is ismerős), távolabbról figyel egy békésen játszadozó hat éves kislányt. De mielőtt ténylegesen beoldalognék a kastélyba a gyomrom hangos korgással jelzi a jelenlétem. A kislány persze azonnal felém pillant, és meg is ijed tőlem rendesen. Nos igen, általában így kezdődnek a bajok köztem meg a gyerekek között, nem vagyok túl szimpatikus számukra. A szöszke lány ösztönei is azért kiáltoznak, hogy minél távolabb kerüljön tőlem, de csak annyi lesz az eredmény, hogy lepottyan a labdáról, és beveri a könyökét a kút kávájába. Ezt látva azonnal teszek felé pár lépést, hogy ha hagyja, mindössze egy érintéssel elmulasszam a fájdalmát. De aztán megtorpanok, mert nem akarom megijeszteni még jobban, és egyébként is úgy tűnik, sikerül magán erőt vennie, és ahogy a fájdalom tompulni kezd, újra felém fordul. Ijedtséget és talán némi kíváncsiságokat látok az íriszeiben, de nem tudom, mit mondhatnék neki. Talán egyszerűen csak kereket kéne oldanom, de a következő pillanatban a lányka itatni kezdi az egereket, így pedig már képtelen vagyok szó nélkül itt hagyni. Valahogy szeretném megvigasztalni, elmagyarázni neki, hogy nem fogom megenni, és egyáltalán nem kell tőlem félnie. * ~ Kellett nekem erre jönni!~ * Bosszankodok egy kicsit, de nem tudom becsapni saját magam. Nem csak arról van szó, hogy nem volna dolog szép dolog szó nélkül itt hagyni a síró lányt, igazából fáj, hogy így megrémítettem. Azáltal, hogy őt megvigasztalom, magamat is meg akarom nyugtatni. Soha nem volt célom gyereket megfélemlíteni. Hozzászoktam, hogy az emberek a külső alapján ítélkeznek, meg egyébként sincs szükségem arra, hogy mindenki szimpatizáljon velem. Így nem szokott érdekelni, ki mit gondol rólam, ezt az utat választani sokkal energiatakarékosabb és egyszerűbb, mint mindenkinek megpróbálni bebizonyítani, hogy soha nem ártanék senkinek. De mások bizalmatlansága, vagy ellenszenve nem ugyanaz, mint egy kislány őszinte félelme. A kicsik még szinte fekete-fehérben látják a világot. A szőkeség valószínűleg tényleg rossz embernek tart egyetlen pillantás után.
A kúthoz lépek, leguggolok a lány mellé és kihalászom a lány játékait a vízből. Közben folyamatosan a lányt figyelem, igyekszem a tekintetemmel sugározni felé, hogy nem kell félnie, nem akarok semmit rosszat. Ha netalántán elszaladna, már esélyem sem lenne megnyugtatni. Az unikornist felállítom a kút peremére, a babát pedig mellé ültetem. Ha a saját dolgaimról lenne szó hagynám, hogy maguktól száradjanak, de a kislány miatt most mégis a pálcám után kutatok a zsebeimben. Némi csalódottsággal veszem tudomásul a tényt, hogy nincs nálam az ősöreg fadarab, aminek használata nálam ünnepnapnak számít. Így végül nem tudom megszárítani a figurákat, helyette azonban találok az egyik zsebemben egy levélmintákkal díszített, kissé gyűrött, ruha zsebkendőt, amit a kislány felé nyújtok. Barátságos, melegséggel és a helyzet miatt árnyalatnyi szomorúsággal pillantok a lányra. Remélem, elfogadja az ajándékom, és abbahagyja a pityergést. *
Utoljára módosította:Chaske Tsosie, 2013. március 12. 21:47 Szál megtekintése

Chaske Tsosie
INAKTÍV


Uff bácsi.
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 334
Írta: 2013. március 13. 20:12 | Link

Ririke

*A tétova másodperceimben követem a kislány pillantását, kíváncsi vagyok vajon mit szuggerál olyan nagyon. De a földön nincs semmi, amitől segítséget várhatna, csak egy színes rajz. Ez teljesen hétköznapi kis műalkotás lenne, ha a család feje felett nem lebegne egy hatalmas jószág, amit jobb háján sárkányként sikerül beazonosítanom. Nem mintha a kislány krétavonásai lennének nehezen felismerhetőek, csak éppen nem sok gyerekrajzot láttam még életemben, de abban biztos vagyok, hogy a hagyományos formulán nem szerepelnek sárkányok. Vagy ha igen, akkor egész biztosan nem ilyen békés élethelyzetben. Így kicsit furcsállom a dolgot. De mint említettem, nem vagyok jártas a témában, így nem aggódok a kislány lelki fejlődéséért egy rajz alapján, csak egy képzeletbeli vállrándítással intézem el a dolgot.
Végül úgy tűnik, a békítő gesztusom eléri a célját, a lányka sírása veszít az intenzitásából, majd a maradék könnycseppeket is letörölgeti az arcáról. A felé nyújtott béke-kendőt is elveszi, én pedig türelmesen figyelem, ahogy megtörölgeti vele a játékait. Ekkor már teljesen megnyugodok, hiszen ha eddig nem tette, ezután som fog ijedten elszaladni, hogy aztán majd szembe kelljen néznem egy dühödt anyukával. Na meg jó érzés tudni, hogy talán mégsem vagyok olyan reménytelen eset a gyerekekkel kapcsolatban. De azért nem bízom el magam továbbra sem.
Egy barátságosnak szánt mosoly kíséretében veszem vissza a kendőt, és anélkül, hogy csak egy pillantást is vetnék rá, a zsebembe dugom. Ennyivel akár le is rendezhetném a dolgot, de a lányka kissé feszültnek tűnő ide-oda dülöngése miatt mégsem hagyom itt őt. Van egy olyan furcsa érzésem, hogy talán vár még tőlem valamit, hogy mondanom kellene valamit. De itt a gond, hogy erre vajmi kevés módom van, egyébként sem tudom, hogy kell beszélni a kicsikkel, és még nyelvi akadályaim is vannak. Aztán a kislány a kabátja ujjával kezd babrálni. Hirtelen csak akkor ugrik be, hogy meg is üthette magát, amikor leesett a labdáról. Csak éppen azt hittem, a sírás csupán a jelenlétemnek köszönhető, és egyébként is hozzászoktam, hogy az ilyen kis apróságok nem is mennek sérülés számba. De most mégicsak egy kislányról van szó, ő ezt biztos másképp értékeli. Így hát feltámad bennem a segítő szándék, bár a kis bőrpír és az enyhe fájdalom eltűnése csak percek kérdése. Talán a kicsik az időt is másképp érzékelik. Lassan, kerülve a hirtelen mozdulatokat, nehogy ráijesszek a lányra, a karjához nyúlok, és gyengéden, de határozottan megakadályozom, hogy lehúzza a kabátja ujját - már ha hagyja, és nem kezd menekülni, amire még mindig fel vagyok készülve. A vékonyka karon elég csak végigsimítanom, eltűnik a pirosság, meg az esetleges tompa fájdalom. *
- Chaske * válaszolok közben a kislány kérdésére. Bár egyébként allergiás vagyok a nekem kijáró, tiszteletteljes megszólításra, a kislánytól nem veszem rossz néven a tegeződést. Legalább valami olyat kérdezett, amire tudok neki válaszolni. Már ha megelégszik a nevemmel, azt ugyanis, hogy milyen minőségben is vagyok itt, már nehezebb lenne elmagyaráznom. *
Szál megtekintése

Chaske Tsosie
INAKTÍV


Uff bácsi.
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 334
Írta: 2013. március 29. 17:29 | Link

Ririke - Zárás

*A nagy áttörést az hozza meg, hogy ellátom a beütött kis kezét. Ezt lényegében sikerként könyvelhetem el, hiszen az volt a célom, hogy a kis szöszi ne féljen tőlem, de a hirtelen jött nagy lelkesedés teljesen váratlanul ér. Erre azért már nem vágytam, nem is igen tudok vele mit kezdeni. Csak remélem, hogy nem is kell.
A kérdéseit megint csak szó nélkül hagyom. Az különben is egy elég érdekes, és bonyolult téma, hogy hogyan tudok gyógyítani a puszta kezemmel, ebbe még akkor sem mennék bele, ha a beszélgetőpartnerem nem egy hat éves kislány lenne, és tudna angolul. A másik kérdésre pedig egyszerűen felesleges is szót pazarolni. Őszintén szólva nem horzsolásokra szerződtem, kissé lealacsonyítónak is érzem, hogy ilyesmikkel kelljen foglalkoznom. De mégsem tehetem meg, hogy elutasítsam a lányka kérését. Így hát kissé kelletlenül, nem törődve azzal, hogy ennek jeleit a kislány felismeri-e, nekilátok a seb begyógyításának. Nagyrészt már bevarasodott, teljesen tisztának is tűnik, a széleinél viszont látszik, hogy a lány már itt-ott elkezdte lekapargatni a vart. Először is ezt a műveletet hajtom végre én is, közben az érintésemmel biztosítva, hogy a kicsi ne érezzen fájdalmat közben, a varasodással ugyanis a test már elkezdte az alatta lévő új hám kialakítását, én pedig most ebbe a folyamatba készülök beleavatkozni. Ehhez pedig meg kell szabadulnom a vartól, hiszen jelenleg az védi meg a külvilágtól, illetve tőlem sérült bőrt. Ezután körkörös mozdulatokkal simogatom a sebet kívülről haladva befelé, míg az végül teljesen el nem tűnik.
Felpillantok a kislányra, mint kiderül Ririre, aki remélhetőleg elégedett az eredménnyel. Újabb gyógyításra váró karcolások nem kerülnek elő, aminek valahol igazán örülök. A nagyteremre csak bólintok egyet, majd a gyomrom újabb kordulása is nyomatékot ad a szavaimnak. Felállok, megvárom míg Riri is összeszedi magát. Ezalatt picit elgondolkodom, mert összességében nem olyan rossz ám a kislány társasága. De ennyivel le is zárom a dolgot, elvégre néhány percet töltöttem csak vele, hosszú távon nem bírnám. Riri még kezet is most, de akármilyen jó példával is jár elöl, én most mégsem mártom a kezem a kútba.  Végül együtt sétálunk be a nagyterembe, a felállás a továbbiakban is megmarad; ő csicsereg én hallgatok. *
Szál megtekintése

Fénylő Lelkek Udvara - Chaske Tsosie hozzászólásai (4 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék