Kornél

Késő délután

Elindultam a szobámból, le egyet levegőzni és közben olvasni, míg van fény. Valami csöndes  helyet keresek, hogy pihenjek talán még csillagokat is nézek. Vastagon felöltözöm és elindulok. Elindulok kifele. Megkeresem a legkihaltabb helyet, ami Fénylő Lelkek Udvara most éppen. Kimegyek a fedett részről. Szép az ég, tiszta a levegő, jól esik kint lenni. Körülnézek és mintha messze látnék egy alakot, aki ide tart. De ki lehet ilyenkor? Talán nem csak én vagyok ilyen esti sétálós. De lehet, hogy nem is ide tart. Végül is mindegy. Kikeresem hol tartok és elkezdek olvasni. Nem hiszem, hogy sokat fogok olvasni, már kicsit sötét van. Kár, hogy ilyen korán sötétedik, pedig még csak öt óra lehet. Hát, talán pár oldalt olvasok, vagy csinálok magamnak világítást. De ez most lényegtelen. Még egyszer megnézem a közeledő alakot, még mindig nem tudom kivenni kicsoda. Majd visszanézek a könyvre és elkezdek olvasni. Szinte elnyel a könyv, ami nem csoda, hisz imádom ezt a könyvet. Bár csak most jött nemrég. Hiába, az a legjobb abban, hogy itt maradtam, hogy előbb megkapom a karácsonyi ajándékom. És pont eltalálták mit szeretnék. Szuper ez a könyv, kár, hogy már a közepénél tartok. Hirtelen kiesek a gondolataimból. Megzörren mellettem a bokor. Megmerevedek, majd lassan felnézek. Nagy sóhajjal fújom ki a levegőt. Hisz csak egy kismadár volt, aki jobban fél tőlem, mint én tőle. Erről eszembe jut az idegen. Felnézek, de már nem látom. Biztos elment már. Hát, akkor egyedül vagyok. Vagyis majdnem egyedül. Hisz itt a madárka is. Ezen elmosolyodom, csak nekem jut ilyen hülyeség eszembe. Ezzel a remek gondolattal visszahajolok a könyv fölé.

Kornél

Kezd sötétedni, már nem látok olvasni se. Hát, akkor csak nézelődőm. Ezzel le is teszem magam mellé a könyvet. Elkezdek nézelődni, jók a látási viszonyok. Ahogy elnézek a szobrok felé, meglátok valakit. Egy futót. Hát, ilyenkor futni, érdekes egy ötlet. Én ilyenkor inkább a szobámban gubbasztok a melegben és olvasok. Csak ilyen szép estéken szeretek kijönni és "megfagyni". De igazán nem is érdekel, most nincs kedvem gondolkodni, csak nézek ki a fejemből inkább. Elnézek a másik irányba, de azért figyelek a neszekre a hátam mögött is. Szépek a virágok, bár már csak kevés van és azok is már becsukták a kelyhüket. Ami nagy kár, mert így nem olyan szépek. Közben úgy látszik, mögém ért a futó. Elkezdi köszörülni a torkát. Majd elejt egy köszönésszerűt, bár elég furcsát, amin eléggé meglepődöm. Lassan, nyugodtan megfordulok. Ránézek, fél szemöldököm felemelve kérdek.
-Megenni? Ez most komolyan mondtad?
Ezután felmérem és közben várom a választ. Hát, nem túl nagy, erősnek se látszik. Nem tudom hogy gondolta, hogy megesz. Biztos tréfa volt, bár elég morbid. Úgyhogy kicsit gonoszka leszek ezért. Most már mosolyogva kérdek.
-Hányadikosnak látszom? Már nem azért, de nem vagy valami nagy szám. Úgyhogy szerintem esélytelen, hogy megegyél, akármilyen kannibál, vagy nem tudom micsoda vagy.
Ezen már mondjuk már majdnem nevetek. Hisz max őrültnek menne el a srác. Mert sajna fiúval találkoztam össze, bár ki lenne ilyen furcsa humorú egy pasin kívül? Na, de mindegy. Kíváncsi vagyok, megsértődik-e. Hisz ezután, ha nagy az egója, biztos felhúzott orral távozik. Bár én azt nagyon szívesen megnézném. Vicces lenne, bár utána biztos "megviccelne" valahogy. Hát mindjárt meglátjuk, hogy reagál.  

Kornél

Hát most mérges. Kb olyan, mint egy sértett vadkan. Szerintem hülyének néz, már biztos. Hát, már tényleg fáradt vagyok. De ő érdekes, van benne valami furcsa, kiderítem mi. Mérgesen, kicsit lemondóan válaszol. Én viszont most gonosz leszek. Most már kicsit gúnyosan mosolygok azon, hogy ilyen hirtelen le is lép. Hát, én viszont most kíváncsi vagyok, úgyhogy nem megy el. Szóval tartom inkább.
-Hát nem volt valami kedves.
Egyre furcsábban néz rám. Majd újra beszól nekem, hát nagyon édes. Úgy csinál, mintha valami nagymenő lenne. Pedig nem igazán látszik rajta semmi. Folytatja, most már nem válaszolok, hisz minek, majd mindjárt megleckéztetem egy kicsit. Én már tudom milyenek a nagyok, ott a nővérem példának. Csak annyi a különbség, hogy ő fiú és van benne valami furcsa, ami egy kicsit megijeszt. Közben látszik, hogy felmér, hát én nem vagyok ritkaság, inkább hétköznapi, ezt tudom, ő is. Látszik, hogy nem lát semmit és már nem is érdeklem. Azt mondja, hogy jó olvasást a sötétben, mintha olvasnék, érzem a gúnyt, de ez van, mindjárt kap egy kedves választ. Még int arra, hogy menjek be, mert megfázom és elindul be.  Előveszem a pálcám, elmormolom a kis varázsláng megidéző bűbájt. Elindítom felé a lángot, nem túl közel, körbeviszem a feje körül. Közben mosolyogva kommentálom is.
-Nem olvastam, csak most fogok. Ehhez kell a tűz. Bár téged piszkálni jobb, te magányos farkas. Engem nem tudsz megijeszteni, van tesóm, ez nem hat meg.
És most várom a választ. Olyan lesz a válasz mint nővéremé szokott lenni, csak őt inkább megdobálni szoktam. Őt nem dobálnám meg. Biztos elkapná, nem tudom hogy, de elkapná.
De elmegy, hát úgy látszik nem érdeklem hát ez van.

Nagy L. Anita

Délután

A szobám ablakából kinézve láttam, hogy ma egészen jó idő van. Ezért úgy döntöttem, hogy kihasználom ezt a kis jó időt. Gyorsan felkaptam a kabátom és elindultam lefelé. Ma valahogy vágytam a szabadba, már terveztem pár napja, hogy kimegyek, de végül mégse mentem. De most kint töltöm a délutánt. Lerobogok a lépcsőn, szerencsémre nincs nagy forgalom. Leérve beszívom a kellemes, hideg, friss levegőt. Lassan elkezdek sétálni, körül-körül nézve, hogy látok-e valakit. De üres minden, aminek kicsit örülök. Hétvége révén nincs órám, szóval nem kell sietnem. Gyönyörködöm a tájban, és élvezem a csendet. Virágok sajna még nincsenek, de apró rügyek már itt-ott láthatok. Elmosolyodom, mikor meglátok pár madarat, leülök egy padra, pont a madarak fája alá, hallgatom az éneklésüket. Elgondolkozom azon, hogy milyen kevés időm van mostanában. Sajna ez után se lesz több, mindjárt itt a vizsgaidőszak. Talán jobb lett volna, ha kihozom a jegyzeteim.
Ezen egy pillanatra elmélázok, de rá jövök, hogy felesleges lett volna kihozni. Nincs kedvem tanulni, hisz lesz időm tanulni az elkövetkező hetekben. Ebből a gondolatmenetből felráz egy zörej, ami az útról jön. Oda nézek, de nem látok senkit. Most már kicsit éberebben gondolkodom.

Anita

Jól halottam, tényleg van itt valaki. Előre lép és bemutatkozik. Miközben hallgatom, felmérem. Elég fiatal, és zavarodottnak látszik, biztos új itt. Ebben meg is erősít az elbeszélése. Miután befejezte, rá mosolygok és válasz szolok.
- Szia, én Állia vagyok. Üdv az iskolában, szerintem szeretni fogsz itt.
Kicsit sajnálom szegényt, hogy most jött. Tavaly én vizsgaidőszak közepén jöttem és nem volt valami kellemes. Neki kicsit jobb a helyzete ugyan, de az ért vizsgaidőszakban nem az igazi kezdeni. Megpróbálok készséges lenni.
- Mit szeretnél tudni? Miben tudok segíteni?
Teszem fel a logikus kérdéseket. Közben pedig elgondolkozom; mit is tudok az iskoláról, második éve vagyok már itt. Már elég jól eligazodom, de van, amelyik újítást még nem ismerem teljesen, szóval remélem, hogy azokra nem kíváncsi részletesen. Észreveszem, hogy elhallgattak a madarak és minket figyelnek. Ez ért felállok és teszek pár lépést beljebb, hátra fordulva invitálom Anitát.
- Gyere, sétáljunk egyet, miközben segítek eligazodni.
Ehhez vigyorgok egy kicsit, majd visszafordulok és válasz nélkül elindulok.

Anita

Lassan sétálunk. Várom Anita első kérdését, amit kis idő múlva meg is kapok. Elgondolkozom a kérdésen. Milyenek is a tanárok és órák, hát ez embertől függ szerintem, de megpróbálok válasz szólni.
- Általában kedvesek a tanárok, az órák is kellemesek. Bár most a vizsgaidőszak közeledtével kicsit nagyobb a hajtás, de ez normális. A tanárok nem piszkálnak, ha nem rosszalkodsz.
Megállok egy kicsit és kijavítom a mondatom.
- Pontosítok, ha nem feltűnően rosszalkodsz.
Ehhez vigyorgok, büszke, rellonos csemeteként tudom, hogy ez mit jelent. De mivel nem tudom, melyik házba került ezt még nem közlöm, inkább rákérdek.
- Melyik házba kerültél?
Nem hiszem, hogy rellonos, akkor tudnék már róla, szerintem. Elgondolkozom, hogy eddigi megállapítás alapján melyik házba kerülhet. Lassan haladva megyek, és közben gondolkozom.

Anita

Mivel lassan kapom a válasz szókat, elnézelődöm. Gyönyörű a táj, a múló tél és ébredező tavasz keveréke. Állatokat még nem gazán lehet látni sajna, de az ért így is szép. Mellettem Anita elgondolkozva sétál. A kérdésre, hogy melyik ház tagja még nem válaszolt. De eléggé ráncos a homloka, szóval biztos valami fontosan gondolkodik. Megvárom, míg kitisztul a homloka, de amint kitisztult már válaszolt. Biztos válaszon gondolkozott. Én is levitásnak tippeltem, élegetett vagyok, hogy eltaláltam. De mikor megkérdi, melyik házba való vagyok megakadok. A lépésre emelt lábam megáll a levegőben egy pillanatra. De le is teszem és elgondolkozom, hogy meg-e mondjam. Látva, hogy előbb mennyire elgondolkozott nem tudom, hogy jó ötlet-e. De nem bírom megállni, hogy meg ne mondjam, kíváncsi vagyok, mit szól hozzá. Hideg mosollyal az arcomon kezdek beszélni.
- Nem hiszem, hogy jó ötlet hogy meg mondjam...de jó.
Kicsi hatásszünetet tartok, majd folytatom.
- Rellon ház büszke csemetéje vagyok.
Most már melegen mosolyogva teszem hozzá.
- Szóval, nem ajánlatos felmérgesíteni.
Pici hatásszünetet hagyok.
- De nyugi, én elég kedves vagyok, és nem túl mérges típus.
Ezzel tovább ballagok. De néha hátrapillantok egy kicsit a vállam felett, nagyon kíváncsi vagyok, mit szól hozzá.

Anita

Tetszett Anita reakciója. Általában rosszat gondolnak rellonosokról, pedig nem vagyunk olyan nagyon rosszak. Bár az furcsa, hogy rákérdez. De viccesnek találom, szóval kedvesen megnyugtatom.
- Nem,én egyáltalán nem vagyok ijesztő.
Majd végig hallgatva a folytatást, kicsit komolyabban válasz szolok.
- Örülök hogy nem zavar, és köszönöm.
Szeretem mikor dicsérnek, most már kicsit jobban mosolygok.
- Engem nem zavar, van levitás barátnőm is, szóval szerintem veled is jóban leszek.
Mosolyogva tovább sétálok, közben elgondolkozom azon, hogy ő vajon vizsgázik-e már. De mivel nem tudom, inkább meg kérdem.
- Te fogsz most vizsgázni, vagy ezt még kihagyod?
Arra emlékszem, hogy én vizsgaidőszakban jöttem, szóval meg úsztam a vizsgát, de ő vele nem tudom mi lesz. Eszembe jut, hogy nekem viszont már lassan tanulnom kéne, fent a szobámban. De mivel nincs kedvem, ezért inkább beszédtémát keresek, és beugrik, hogy nem tudom, melyik szobában lakik.
- Melyik szobába költöztél be, különben?
Közben elérünk egy padhoz, már nincs kedvem sétálni, szóval meg kérdem, hogy leülünk-e.
- Leülünk?

 

Anita

Arra az ajánlatomra, hogy üljünk le, igennel felel. Ezt ért leülök az egyik közeli padra. Kinyújtom a lábam, és várom a kérdéseimre a válaszokat. Elég hamar megkapom őket, és ráadásnak még pár kérdést is kapok. Vizsgákkal hasonló véleményen vagyok, de az ért kicsit kijavítom.
- Hát, itt azért az optimistaság kevés, de azért tény, hogy nem árt. Tavaly legalább is emlékszem, hogy nem segíttet sokat az optimizmus.
Elgondolkozom, és úgy döntök, hogy ez így kicsit ijesztő ezért  kijavítom egy kicsit.
- Vagyis; elég sokat kell rá tanulni általában, de vannak könnyűek is azért.
Ehhez bátorítóan mosolygok Anitára. Nem elijeszteni szeretném, csak nem akarom, hogy meglepődjön. Ezen egy kicsit elmerengek, de a következő válaszára már figyelek. Hát, szerintem ő biztos hamar talál szobát, jó fej csaj. Bár a beosztást nem értem, de mivel ő még nem tudja, elkezdem magyarázni.
- Nincs beosztás, általában úgy lesznek a szobák, hogy barátok vagy barátnők összeállnak és kérnek egy szobát. Ötfősek a szobák, és ha be akar kerülni valamelyik, ahol van még szabad ágy, akkor a szoba felelőssel kell beszélned.
Kis szünetet tartók, hogy fel tudja dolgozni, majd folytatom.
- Szobát nem igazán könnyű találni, szerintem, de nem tudom, hogy vannak a levitás szobák.
Elgondolkozom, hogy kitől kéne segítséget kérni.
- Azt szerintem egy prefitől kérdezd meg.
Többet nem tudok mondani, ezért elhallgatok. Közben még egyet kérdez, de én gyorsan meg nyugtatom.
- Dehogy kérdezel sokat, most jöttél nem csoda, hogy sok mindent nem tudsz.
Ehhez eleresztek egy finom mosolyt is.

Anita

Anita összefoglalja, amit mondtam. Miközben ő összefoglalja, én látom, hogy kezd sötétedni. Még nem szólok neki, meg várom, míg észreveszi, és akkor eldöntheti, hogy bemenjünk-e beszélgetni valahova vagy megy a gólyák háló körletébe. Milyen jó is volt az elő egy néhány éjszaka ott, ezen kicsit elmerengek, de Anita újabb kérdést tesz fel, szóval nincs időm ezen gondolkodni. Hát, nem is tudom mi a kedven órám, talán a jóslástan és a legendás lények gondozása. Átgondolva, igen, szerintem ezek. Az asztrológia viszont nem az én asztalom.
- Hát, én szeretem a jóslástan valamint a legendás lények gondozását. Az asztrológiát viszont én nem szeretem.
Visszaemlékezve rájövök, hogy nem igazán értem az asztrológiát, hát ez van. Ezzel én le is zártam ezt a témát. Már látom, hogy észrevette, hogy sötétedik. Elgyönyörködik a tájban, ami tényleg meseszép. Sajna nincs időm sokat csodálni, mert hirtelen újra kérdez, nem bánom, hogy kérdez, de csodálom, hogy milyen furcsákat tud kérdezni, ezt bizonyítja a következő kérdés, amin eléggé meg lepődőm. De elkezdek újra magyarázni, még mindig fáradhatatlanul.
- Kávé, hát az van, reggel általában van az asztalokon, de ha nap közben innál, akkor le kell menni a konyhába.
Nem értem mért ilyen fontos neki a kávé,d e itt elég sok furcsa dolog van, szóval nem kérdek rá.

Anita


Lehet, hogy egy kicsit furcsán néztem ,mert elmagyarázza, hogy mért szeretné tudni, hogy hol lehet kávét kapni. A választ kicsit furcsának találom, de hát ha neki kávéra van szüksége, akkor jó. Aztán ajánlatot tesz arra, hogy menjünk be, mivel észreveszi, hogy sötét van. Hát tényleg lenne még pár dolog, amit mára terveztem. Felállva válaszolok.
- Lenne még pár dolog, de rá ér. Ha viszont segítség kell még neked, akkor szólj nyugodtan.
Ehhez még egy kedves mosolyt is eleresztek. Ez után elindulunk a konyhába, Anita csinál egy kávét, én pedig egy teát magamnak. Majd elbúcsúzunk egy mástól.
- Neked is szép estét és sok sikert a beköltözéshez. Biztos találkozunk még.
Ez után egy széles mosollyal nyugtázom azt, hogy megköszöni a segítséget és megnyugtatom, hogy nem kell megköszönni.
- Ugyan, ez természetes. Szólj, ha kell még valamiben segíteni.
Ezzel elindultam kifele a konyhából a teámmal, fel a szobámba. Elégetten nyugtázva, hogy lett egy új barátom.
 

Rentai Bálint

Az utolsó nap a szünetből. Ma lesz az évnyitó és holnap már tárgy felvétel és más egyéb dolgok kezdődnek. Szomorkásan gondolok a szünetre, nagyon kellemes volt. De egyben örülök is, mert idén kezdem a harmadik évem és már készülök. Hisz nem fog meg ártani egy kis tanulás, előre felkészülés. Csak sajna nincs kedvem hozzá. Inkább tervezgetek egy csöppet. Tudom, hogy valamelyik nap be kell mennem a könyvtárba, hogy átnézek pár dolgot, kicsit készülni. Talán még veszik is ki egy-két könyvet, de ez még csak gondolat. Most inkább hagyom és élvezem a napsütést a szobám ablakából és nem gondolkozom ilyeneken, hanem kimegyek és lerajzolom ezt a szép, tavaszi napot. Ágyamról leszállva felkapok egy sablon füzetet és a tolltartóm, majd elindulok kifelé. Miután kiérek a folyosóra és választok egy tetsző leges irányt kifelé, amiről a fénylő lelkek udvarára jutok egy idő után. Örülök, hogy ide lyukadtam ki. Szeretem ezt a helyet, nagyon kellemes és szép. Lerajzolni pont jó.  Körülnézek, hogy hova ülhetnék rajzolni és ki is választok egy közeli padot, amiről jó a rálátás a tájra. Szapora léptekkel megyek a padhoz. Aztán kényelmesen elhelyezkedve elkezdek rajzolni. A közelben van egy gyönyörű, majd nem teljesen virágzófa. Kecsesen hajol az ösvény fölé. ami ettől nagyon szépen mutat. Ettől meg igézve elkezdek dolgozni.

Rentai Bálint

Kezdenek kibontakozni a fa apró részleti a füzetemben. Egyelőre még csak fekete-fehérben a vázlatomon, de szerintem így is nagyon szép. Lassan kész is lesz a vázlatom. Épp kezdenék színezni, mikor valaki elkezdi köszörülni a torkát mellettem. Aztán ahogy vártam, meg is szólal. Aminek most nem igazán örülök, nincs kedvem senki társaságához. Miután végig hallgattam a dadogós kérdést. Amiből arra következtetek, hogy elsőssel van dolgom. Felnézés nélkül válasz szolok.
- Szia, ha a suliban van, akkor a szobájában lesz, gondolom.
Ezzel én le is zárom a témát és elkezdek színezni. Ha többre kíváncsi, akkor még úgy is kérdez, ha meg nem, akkor elmegy és hagy engem rajzolni békében. Most már teljesen visszatérek a rajzhoz, elő veszem a sötétbarna színesem és elkezdem színezni a fa törzsét fel-felpillantva a fára. Közben csak úgy félvállról visszakérdek.
- Minek keresed?
Nem tudom, hogy itt van-e még, de ez mindjárt kiderül, ha válasz szól, vagy ha nem.

Rentai Bálint

Hallom, ahogy sóhajt egyet. Biztos hülyének néz, hát tényleg nem adtam túl értelmes választ. Kicsit kedvesebben válaszolok a következő kérdésére. Most már ránézve.
- Szerintem a gyengélkedőben meg találod, de ha nem, keress egy tanárt, ők általában tudják hol van, ha épp a suliban van.
Jobban meg nézve; nem tűnik elsősnek a srác. Felsőbb éves lehet. Egy "elveszett" felsőbb éves. Hát ez jó. Míg én ezen gondolkozom, ő válaszol a kérdésemre. Nem igazán mond sokat, de annyira nem is érdekel. Ő dolga, nem az enyém. Közben újra elkezdek színezni. De azért észreveszem, hogy megnézi. Aztán szóvá is teszi. Hát így meg nézve lehet, hogy igaza van. Ezt meg is mondom neki.
- Lehet, kipróbálom.
Majd mosolyogva megköszönöm.
- Köszi az ötletet.
Kicsit furcsa, hogy ért hozzá, de voltak már furcsább diákok is itt. Szóval nem igazán zavar.

Rentai Bálint

Mikor közlöm vele, hogy kipróbálom az ötletét. Meg mondja, hogy nem fogom meg bánni. Hát, ebben igaza lehet. Miközben én színezek, csak úgy mellékesen közli arra kérdésre a választ amin gondolkoztam. A válassza kíváncsisággal tölt el. Vajon a suliba jár a húga. Erre rá is kérdezek.
-Ide jár a húgod is?
Leteszem a ceruzám és ránézek. Amikor meglátom milyen arcot vág, majdnem elnevetem magam. Mivel eddig csak fél vállról válaszoltam kicsit idegesnek tűnik. De azért megpróbálja még egyszer. Kicsit sajnálom, hogy ennyit kell szenvedni-e egy értelmes válaszért, de eddig nem igazán figyeltem rá. Majd most megpróbálok segíteni. Az újabb próbálkozására mosolyogva felelek.
-Értem és bocs. Nem igazán figyeltem.
Kicsit gondolkozom, hogy hányadik szinten van a gyengélkedő, aztán válaszolok.
-Nyugati szárny második emelet, az ajtón ki van írva.
Miközben várom a válaszát becsukom a füzetem és elrakom a ceruzáim. Most már lassan én is bemegyek, és mivel kicsit gonosz voltam vele. Fel ajánlom neki, hogy elkísérhetem.
-Ha akarod elkísérhetlek.
Felállok és várom, hogy mit mond.

Rentai Bálint

Sajnálattal hallom, hogy a tesója nem ide jár. Örültem volna, ha ő is ide került volna, de ez van. Ezt meg is mondom fiúnak.
-Kár. Szívesen beszélgetem volna vele.
Bocsánatkérésemre biccent jelezve, hogy nem haragszik. Aztán még egyszer elismétli az irányt. Majd meg köszöni. Én pedig kurtán biccentek, ez csak természetes, hogy segítek. De miután felvetem, hogy elkísérem, ha akarja. Nagyon meglepődik, de kis habozás után belemegy. Én pedig gyorsan összeszedem a holmim. Míg én pakolok, bemutatkozik. Kezemben a holmimmal oda fordulok és válaszolok.
-Én Állia vagyok. Állia Szipenni.
Közben pedig meg rázom a felém nyújtott kezét. Utána pedig elindulok a nyugati szárny felé. Közben még azért kérdezősködöm.
-Hányadikos vagy Bálint?
Elsős nem lehet, ahhoz túl öregnek tűnik, de mestertanoncnak sem látszik. Olyan negyedikes, ötödikes lehet. Nem tudom pontosan megmondani ránézésről. Egy fejjel kb. nagyobb nálam, és elég komolynak tűnik, de nem mestertanoncos. Közben elérünk a folyosóhoz és elkanyarodok a lépcső felé.
 

Rentai Bálint

Hát a húgával sajna nem fogok találkozni, de Bálint is egész jó társaság. A válaszára bólintok. Majd talán meg kérem Bálintot, hogy mutassa meg, hogy rajzol a tesója. Míg én ezen gondolkozom ő újabb kérdést tesz fel a bemutatkozásomhoz kötődően. Ami nem kicsit lep meg. De azért válaszolok.
-Igen, de mért kérdezed?
Szerintem értelmesen mutatkoztam be, de lehet, hogy nem szokott hozzá a suliban használt bemutatkozáshoz.
Közben felérünk az első szintre és elkanyarodunk a következő lépcső felé. Hátra pillantva látom, hogy próbálja meg jegyezni az utat. De amikor rá kérdezek, hogy hányadikos elég hamar válaszol. Jól tippeltem ötödikes. Szöul kicsit meglep, elég sokan jönnek messziről ide, de onnan még szerintem nem ismerek senkit, de biztos szép hely. A következő lépcsőn felfelé haladva válaszolok.
-Értem, Szöul szép. Én harmadikos vagyok.
Bálinttal egész könnyű szót érteni. De azért még arra kíváncsi lennék, hogy melyik házba került. Az eddig halottak alapján Navinés vagy Levitás, de nem vagyok biztos benne. Inkább rá kérdezek.
-Melyik házba kerültél?
Lassan felérünk a lépcső tetejére. Én pedig elkezdek gondolkozni, hogy a folyosó melyik részén is van a gyengélkedő.

Dana Simpson

Majális

Tele az iskola hirdetéskel. Mindenki a majálisról beszél, ami egyre inkább kíváncsivá tesz. Azt egyik hirdetés elolvasása után el is indulok kifele meg nézni. Belépve a fénylő lelkek udvarára, elmosolyodom. Tényleg nagyon szép lett. Minden fél-e érdekes játékot láttok és finom ételt, nevetgélő csoportokat. Ahogy nézelődök, meg látok egy alakot aki egyedül áll és elég elveszettnek látszik. Pár lépéssel közelebb megyek hozzá. Innen már látom, hogy ő is zöld, de csak elsős lehet még. Kis habozás után, elindulok felé. Nem is igazán tudom mért, de úgy érzem segítségre szorul. Ilyenkor talán hasznos lesz egy háza belli.
Mellé érve köszönök.
-Szia.
Kicsit várok aztán meg próbálok kedvesen csevegni vele.
-Mit szólsz a majálishoz?

Rentai Bálint

-Oh, értem.
Cinkos mosollyal még hozzá teszem.
-Sok meglepetés fog még érni akkor.
Kővetkező kérdésemre kicsit nehezen válasz szól. Látszik, hogy csak egy 10 perces gyors talpalót kapott, valamint az, hogy nem is igazán figyel rám.
Ezt egy kisebb grimasszal nyugtázom.
Meg áll, de pár pillanat után azért meg mondja, hogy melyik házba tartozik.
Nem igazán lep meg, még egy levitás. Ő is olyan jó gyerek akkor. Ezt meg is jegyzem neki.
-Még egy koreai jó gyerek.
Aztán elindulok utána, de pár lépés után mellé érek és vigyorogva felelek a kérdésére.
-Nem tudom, hogy jó ötlet-e ha tudod melyik házban vagyok, de jó.
Kis hatás szünetet hagyok, majd folytatom.
-Rellonos vagyok, de ne hallgass a mende mondákra.
A következő kérdésen kicsit gondolkozom, csak az után felelek.
-Hát ez az iskola történetéhez fűződik.
Átgondolom, hogy mit tudok. És meg kérdem, hogy ő mit a suli történetéről. Hát ha úgy könnyeben meg érti.
-Eddig mennyit tudsz a suli történetéről?

Valentin nap| Random randi

Maszk
Ruha

Felöltöm maszkot és megszemlélem magam a tükörben. Ideges mosoly jelenik meg az arcomon. Ezért enyhén meg is szidom magam, amíg a hajamba illesztem a sárkányos hajtűt. Hisz teljesen feleslegesen izgulok, ha a partneremmel nem is fogunk összeilleni, akkor is kellemes este lesz a mai.
Megigazítom a ruhám pántját és a kézi táskámba teszem a maszkhoz kapott lakatot. Aztán elindulok a random randira.
Leérve az udvara meg szemlélem azt a néhány maszkos embert aki már itt van. Kissé csalódottan állapítom meg, hogy az enyémhez hasonló maszkot nem látok.
Megigazítom a ruhám és kicsit távolabb sétálok a bejáratól. Ideges mosollyal kérek egy italt a mellettem elmenő pincértől.
Aztán egyik oszlopnak támaszkodva meg kóstolom a furcsa színű italt.
Közben pedig lopva körülnézek még egyszer, de mivel még most se láttok senkit, aki a partnerem lehetne, csak hallgatom a zenét, és enyhe gyomorgörccsel várok a ma esti "lovagomra".

//Megcsináltam neked a képet, és, ha már itt jártam javítottam a helyesírási hibákat is. Ügyelj az igekötős igékre! - L.A.//

Valentin nap | Random Randi
Arnold

Nem tudom, hogy a zene vagy a koktél hatására, de kezdek megnyugodni.
Nézem a körülöttem egyre gyűlő színes tömeget és elmosolyodom. Körbenézek, hátha látok egy hasonló arany fekete maszkot.
Kis idő múlva meg is láttok egy felém közeledő magas fiút az enyémhez hasonló maszkban.
Meglepődésemben majd nem elejtem a poharam, de az első döbbenet után kicsit összeszedem magam. A közelemben elmenő pincér tálcájára teszem a poharam. Aztán ideges mosollyal nézem a mellém érkező srácot.
Enyhe értetlenséggel nézem a felém mutatott kulcsot, aztán felfogom, hogy a nálam lévő lakatra gondol. Pirulva előkeresem a lakatott a táskámból.
Félszeg mosollyal a fiú felé nyújtom a lakatom.
-Csak akkor tudjuk meg ha kipróbáljuk.
Megérintem az arcomat félig takaró maszkot és kissé zavartan köszönök.
-Szia.
A fülem mögé tűröm az egyik kosza hajtincset és megpróbálom leküzdeni a kezdeti zavarom. Amíg kiderül, hogy jó a kulcs ami a fiúnál van. Megnézem egy kicsit jobban hátha felismerem, hogy ki van a maszk mögött, de csak annyit tudok megállapítani, hogy nálam pár évvel öregebb.
Közben rájövök, hogy amíg néztem elfelejtettem mosolyogni. Ezért elmosolyodom, önön hülyeségemen. Hisz eldöntöttem, hogy nem leszek ideges. Veszek egy nagy levegőt és nyugalmat erőltettek magamra.  

Valentin nap | Random Randi
Arnold

Amint sikerül nagyjából megnyugodnom újra a mellettem állóra összpontosítok.
Csak úgy megszokásból végigmérem az öltözetét. Majd kissé idegesen  megállapítom, hogy hozzá képest túlöltöztem.
Emellett enyhe örömmel veszem tudomásul, hogy hála a maszknak nem látszik mennyire elpirultam, de még így is hülyén érzem magam. Vettek egy óvatos pillantást a srácra, aminek következtében még jobban elvörösödöm. Gyorsan lesütöm a szemem és enyhe megalázottsággal megállapítom, hogy valószínűleg hülyének néz, amiért ilyen lehetetlenül viselkedem.
Amint kezdenék elmerülni a szégyenben a srác közli, hogy passzolunk.
Mosolyt erőltettek az arcomra, de a föld bámulásával nem hagyok fel.
-Remek.
Az ital említésére eszembe jut az amit előbb ittam. Felnézek, hát ha meglátom valamelyik pincérnél a poharam.  
Ám, amit elsőre megpillantok a partnerem mosolygó arca. Kissé zavartan visszamosolygok. Aztán rájövök, hogy miért néz ennyire és pirulva válaszolok.  
-Nos, nekem mindegy.
Körülnézek, hátha megtalálom a poharam.
Közben pedig szidom magam a hülyeségem miatt. Biztos, hogy nem csak nekem furcsa az az egész. Ráadásul egy Rellonos különben sem viselkedhet így. Ezért jobb lesz összeszedem magam és normálisan viselkedem.
A poharamról lemondva visszafordulok a sráchoz és az idő közben beálló kínos csöndre való tekintettel bemutatkozással próbálkozom, de a partnerem egy kicsivel megelőz.
A nevét ismerősnek találom, de még így se tudom, hogy pontosan ki ő. Ebből arra következtetek, hogy ő se tudja majd, hogy én ki vagyok.
Kicsit magabiztosabban viszonozom a bemutatkozást.
-Én Állia vagyok. Örülök a találkozásnak.
Elkezdek gondolkozni, hogy mivel kezdeményezhetnék beszélgetés, de mivel semmi különösebb ötletem nincs, inkább csöndben maradok és reménykedem abban, hogy a partneremnek több ötlete van.

Valentin nap | Random Randi
Arnold

Amíg én összeszedem magam a kezdeti zavarból Arnold felajánlja, hogy üljünk le és ott folytassuk ott,....mit is? Nos, nem igazán tudom, de mosolyogva bólintok.
-Rendben.
Teszek egy lépést felé, majd meglepett pillantást vettek, a felém kinyújtott karra, aztán pedig a karr tulajdonosára.
A karr gazdája magabiztos mosolyát nézve, pillanatnyi habozás után elfogadom a felém nyújtót kart.
Kissé meglepetten tapasztalom, hogy milyen izmos a partnerem karja. Bár ezt valószínűleg észre vehetem volna már.
Hagyom magam az egyik asztalhoz vezetni és leültetni. Az egyik kezemet az ölembe teszem a másikkal halkan elkezdem a zene ritmusát dobolni.
Nevem dicsérésére reflexszerűen mosolyogva válaszolok.
-Köszönöm.
Mosolyogva nézzem a velem szemben ülő Arnoldot és most, hogy már nem vagyok annyira ideges meglepetten veszem észre milyen szép szeme van. Ezt kis habozás után meg is jegyzem neki.
-Nagyon szép a szemed.
Nem is tudom, hogy mért mondtam ezt neki, hisz kimondva elég hülyén hangzott, de mivel vissza szívni nem tudom, csak mosolygok.
Szerencsére ezen nem akad meg a kezdődő beszélgetés.
Arnold elkezd magáról mesélni. A halottak alapján megállapítom, hogy lesz miről beszélgetnünk. Eltöprengek azon, hogy először kérdéseket tegyek fel vagy inkább én is meséljek egy kicsit. Végül úgy döntök, hogy a kérdések rá érnek.
-Én Rellonos vagyok, egyenlőre még nem mestertanonc. Szintén aurornak készülök.
A vicc kedvéért, elgondolkozó arccal ehhez fűzök egy megjegyzést.
-Bár téged elnézve még elég sokat kell edzenem.
Mosolyogva vállat vonok és folytatom.
-Aztán...- Kicsit elgondolkozom.- Én itt kezdtem és valószínűleg itt is fejezem be a tanulmányaim.
Mosolyogva nézek Arnoldra.
-Kb. annyit az alap dolgokról szerintem.
Kíváncsiság jelenik meg a tekintetemben és felteszem az engem foglalkoztató kérdést.
-Milyen Sváj, Magyarországhoz képest?

Valentin nap | Random Randi
Arnold

Lassan megszűnik a kezdeti feszültség köztünk. Le ülünk egy kétszemélyes asztalhoz. Arnold rendel magunknak italt és elkezd mesélni magáról. Közben megérkeznek az italok. Csöppnyi töprengés után úgy döntök, hogy egyenlőre nem kóstolom meg a mélyvörös italt. Egy részt azért, mert nem vagyok szomjas más részt azért, mert én kezdek beszélni. Miután mindketten letudtuk a bemutatkozó szöveget. Hátra dőlök a székemben és a partneremnek kicsit kevesebb figyelmet szentelve elkezdem a háta mögött lévő, táncoló párokat nézni. Közben azért válaszolok a hozzám intézett kérdésre.
-Negyedikes vagyok.
Arnold elkezd az auror szakmáról beszélni, ezért felhagyok a táncoló párok nézésével és Arnoldra fordítom a tekintetem. Az okfejtésétől elmosolyodom.
Hát igen ezt tudtam, de egy fiútól hallva sokkal viccesebb. Leplezetlen vigyorral az arcomon kifejtem, hogy én hogy értetem, mivel Arnoldnak sikerült félre érteni.
-Nem kételkedtem ebben eddig sem, fontos, hogy az ember értelmes legyen. Én szimplán, csak arra gondoltam, hogy téged valószínűleg komolyabban fognak venni a szakmában. Mivel tisztelet parancsoló a külsőd.
Ezt, persze komolyan gondoltam, hisz őt tényleg komolyabban fogják venni, már a kinézete miatt is. Emelet azért örülök, hogy ebből kiderült, hogy tartja magát nagyra azért, mert izmos. Ha az ellenkezője derült volna ki akkor már elindultam volna vissza szobámba.
Arnold elkezd Svájcról mesélni. A beszámolója alapján nagyon szeretett ott, de itt is szeret. Mosolyogva nézem, ahogy meg változik az arca az emlékektől, majd vissza rázódik a jelenbe. Mindkét arca nagyon aranyos. Az ő zavarától furcsa mód megnyugszom és nyugodtan mosolyogva válaszolok.
-Mire vagy kíváncsi?
Eltöprengek azon, hogy mit is mesélhetnék magamról. Közben pedig megrázom a fejem a kérdésre.
-Nem vagyok éhes, de ha te éhes vagy nyugodtan rendelj.
Amíg én gondolkozom változik a zene és egy nagyon kellemes számot kezdenek eljátszani. Kissé pirulva, de kíváncsian nézek Arnoldra.
-Mit szólnál ha táncolnánk egy kicsit?
Hülyén érzem magam amiért megkérdeztem, de tényleg szeretnék táncolni... egy kicsit. A ruhám szegélyét gyűrögetve várom a partnerem válaszát.

Valentin nap | Random Randi
Arnold

Most, hogy mindkettőnk kezdeti zavara megszűnt, egészen viccesnek találom a helyzetet. Biztos nagyon zavartam már a partneremet azzal, hogy nem tudtam semmire normálisan reagálni az idegességtől, de ez van. Túl furcsa volt/van ez a helyzet nekem. Hiába döntöttem el, hogy viccnek veszem az egész estét és nem törődöm azzal milyen partnert kapok. Végül teljesen zavarba jöttem a partneremtől.
Ettől a gondolattól nevethetnékem támad, de mivel komoly témáról beszélgetünk visszafojtom. Bár még így is vidám mosoly jelenik meg az arcomon.
Arnoldnak csak bólintok, jól mondja van még egy évem a mestertanonc képzés kezdéséig. Amit különben már nagyon várok. A hallottak alapján nehéz, de jó képzés. Ami a velem szemben ülő srácon látszik is.
A partneremet nézve elgondolkozom azon, hogy a laza külseje ellenére mennyit tanulhat. Mivel az eddig látott mestertanoncoknál szinte mindig láttam valamilyen könyvet gyanítom, hogy sok-sok tanulni vallom lesz.
Egyenlőre ezeket a nem kellemes gondolatokat félre teszem és inkább a partneremre figyelek.
Jó hallani egy idősebb fiú véleményét a nemi kérdés hátrányáról vagy előnyéről. Bár kicsit naivnak találom a gondolkodás módját, de amint megérti, hogy én hogy gondoltam sokkal elgondolkodtatóbb a válasza.
Eltöprengve bólintok. Nos lehet, hogy már nem olyan lényeges, de valószínűleg az első pár komolyabb munkám alkalmával erősen aláfognak becsülni.
Arnoldot tovább hallgatva elmosolyodom.
-Nos, tényleg volt már rá példa.
Eszembe jut néhány ilyen alkalom, amitől csak még szélesebb lesz a mosolyom. Hát igen, elég meglepő tudok lenni.
A hobbik emlegetésén elmorfondírozom. Elsőre a zongorázás jut eszembe, de azt nem nevezném teljesen hobbinak. Kiss gondolkozás után válaszolok.
-Hát hobbinak a rajzolást mondanám.-kis habozás után folytatom-,de végül is a zongorázást is nevezhetjük hobbinak.
Elmosolyodom és gyorsan felteszem én is ezt a kérdést a partneremnek.
-Neked milyen hobbijaid vannak?
A zene változása után lankad a figyelmem. Az új szám sokkal jobb, mint amit eddig játszottak. Habozva megkérdezem Arnoldot, hogy táncolunk-e.
Arnold válaszának nagyon örülök, pirulva fogadom el a kezét.
A táncparkettre lépve vidám mosoly jelenik meg az arcomon. Táncolni kiskorom óta szeretek.

Szentesi Alíz Zsófia
Ruha

Milyen jó volt futni. A vizsga időszak közeledtével egyre feszültebb vagyok, ezért szükségem van arra, hogy néha ezt levezessem. Amellett, hogy rengeteget tanulok amikor tehetem mozgók is.
Nem mondanám magam nagy sportolónak, de néha kifejezetten jól esik egy kis futás, úszás vagy repülés.
Az ilyen dolgokhoz egy ilyen kellemes késődélután pont jó.
Ma a futás mellett döntök, a fénylő lelkek udvarától indulok és körülbelül fél óra múlva oda is érek vissza.
A futástól kipirulva és kissé zihálva,de vidáman és kicsit nyugodtabban sétálok át a fénylő lelkek udvarán vissza szobámba, hogy letusoljak és lefeküdjek aludni. Vagyis csak sétálnék, ám útközben az egyik árnyékban lévő padon ismerős alakot veszek észre.
Kis habozás után úgy döntök, hogy oda megyek köszönni, aztán majd meglátjuk.
Mosolyogva indulok el a pad és a rajta ülő ismerős felé. Amikor már csak néhány méter választ el minket köszönök.
-Szia.

Szentesi Alíz Zsófia

Alíz vidáman viszonozza a köszönésem és arrébb ül, hogy letudja mellé ülni. Mivel a futásban elfáradtam örömmel fogadom az ülőhelyet.
Leülök az Eridonos lány mellé és felhúzom a lábaim, a kezemet lazán a térdemen pihentetem. Amíg én elhelyezkedem Alíz elkezdet kérdezősködni.
Enyhén megemelkedik a szemöldökön, vajon honnan jött rá, hogy miért mentem futni?
Hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntök megviccelem egy kicsit. Tetet sértődöttséggel fordulok felé.
-Mért, másért nem mehetek el futni?!
Kicsit arrébb csúszok és folytatom, közben pedig magamban mosolygok.
-Képzeld én egész gyakran szoktam futni.
Alig bírom vissza tartani a nevetésem, amikor újra az Eridonos lány pillantok kitör belőlem a nevetésem.
Miután alábbhagy a nevetésem mosolyogva elnézést kérek tőle.
-Bocs, de ezt muszáj volt. Nem hagyhattam ki.
Neki hajtom a fejem a falnak és halványan mosolyogva komolyan felelek az előbb feltett kérdésre.
-Különben a válaszom igen, sikerült.
A futás után a testemben szét árad valamilyen nyugalom szerűség, ezért jutott eszembe megviccelni Alízt, bár lehet, hogy ezt a Piros lány nem vette jó néven.

Szentesi Alíz Zsófia

Miután "letámadtam" Alíz megpróbál gyorsan témát váltani, de miután bólintottam a kérdésre folytatom amit elkezdtem és magamban nevetek az Eridonos lány értetlenségén. Nem szép dolog hülyét csinálni a másikból, én most mégis ezt teszem.
Szegény lány egyre értetlenebb arccal néz rám, amit én nem sokáig bírok nézni nevetés nélkül.  
Ezzel pedig sikerül meg ijesztenem, miután abba hagytam a nevetést kimagyarázom magam.
Amikor megállapítja, hogy nem kéne többet kocogni mennem rá vigyorgok, de nem válaszolok. Nem szeretném megmondani, hogy csak miatta csináltam ezt.
Aztán mindketten elkezdünk normálisan viselkedni. Alíz megkérdezi, hogy mennyit futottam én pedig elgondolkozva válaszolok.
-Hát nem sokat, csak fél órát futottam.
Igaz máskor sem szoktam többet futni, mivel félóra alatt általában kitisztítanom a fejem és utána mehetek a dolgomra.
Enyhén megrázom a fejem, most nem akarok ezen gondolkozni. Vissza fordulok az Eridonos lány felé.
-Bocsi elgondolkoztam.
Rámosolygok.
-Hogy vagy? Készülsz már a vizsgákra?
Már megint a vizsgák..., úgy látszik nem tudom kiverni a fejemből őket.