Egy gyönyörű, új udvar készült el, amely oszlopaival félig még a kastélyban található, azonban egy része már a szabad ég alatt terül el. Belső udvarnak is lehetne nevezni, azonban ez több annál, mert ez a Fénylő Lelkek Udvara.
Egy kis boltíves ajtó nyílik erre a területre a folyosó végén, ki a rét egy részére. Ahogy átsétálsz a boltív alatt, egy szökőkutat pillanthatsz meg, melynek vize hihetetlenül tiszta, és az alján érmek találhatók. A szökőkút közepén egy bölcs varázslószobor üldögél, aki váratlan pillanatokban és helyzetekben szólal meg, végtelen tudásának igazságával árasztva el a diákokat, persze csupán a megsegítés szándékával.
Egy pad is található a fal mentén, ahová leülve egy esős napon hallgathatod az andalító kopogást anélkül, hogy megáznál. Az oszlopok, melyek a kis udvart díszítik végig vannak futtatva rúnákkal, melyekből szintén nagy bölcsességek olvashatók ki, amennyiben valaki ért hozzájuk, és a megfejtésükhöz.
Az egész helyiség nagyon impozáns, nyugtató hatású, még a víz is halkan csordogál csak a varázsló előre emelt pálcájából. A tégla mélybordó, ahogy mindenfelé, s a fedett rész alól kisétálva kis sövénykerítés vezet tovább a rétre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=156531#post156531][b]Yarista Palarn - 2013.07.29. 20:14[/b][/url]

Véget ért a Tusa a számára, de egyáltalán nem volt csalódott. Amit tudott megtett, sajnos túl későn érkezett, Krise és Đominic megelőzték őt, nem beszélve még Várffyról és Katáról. Így elbúcsúzhatott a játéktól, de örült, hogy jól teljesített, nem vallott szégyent, és még egy sárkányt is túlélt, nem beszélve a kentaurokról, ahonnan az ő segítségével jutottak ki egész sokan. Végre aludhatott egy jót, de nem tartott sokáig az öröme. Ugyanis a reggeli tisztálkodás után, amikor a szekrényét kinyitotta meglepődve tapasztalata, hogy valakik lecserélték az egész ruhatárát. Körbenézett a gólyalakban és elkezdte módszeresen felnyitogatni a pálcája és varázslat segítségével a többi szekrényt és ládákat.
- Hát ez meg mi a franc? – kérdezte csak úgy maga elé, nem törődve a megszeppent, vagy éppen bátrabb diákokkal, hiszen az ő ruhájuk sem nézett ki hétköznapinak.
- Ezért még kinyírok valakit – morgott, és visszament a szekrényéhez. Válogatni kezdett, és ezt nagyon nem bírta. A „jobbnál jobb” dolgokat csak úgy hajigálta kifelé, amíg egy viszonylag normális fehér felsőt és fekete buggyos nadrágot nem talált hozzá. Csizmát húzott a végére, úgy gondolta, hogy meg fog főni ebben a cuccban, de meglepetésére nem történt ilyen. Furcsán nézett körbe, de aztán vállat vonva elindult kifelé a Fénylő Lelkek Udvarát célpontba véve. Ott kevesen szoktak lenni ilyenkor, és ő még egy kicsit tisztítani szerette volna az elméjét, hogy újra a tanulásba és az edzésekbe vethesse magát. Van még pár nap szabadsága a Vikingstől is, így egy röpke időt még pihenhet. Amint átér a boltív alatt egy kosztümös lányt pillant meg, de nem ismeri fel. Annyit vesz még észre, hogy a kis puffskenje éppen bele akar ugrani a varázslószobor alatti kis szökőkútba, ezért pálcát húz és megállítja az állatot.
- Immobilus! – szól határozottan, a pálcája pedig tökéletesen leírja a tanult pálcamozdulatot, a kis puffskein pedig még a szökőkútkút szélén megáll, illetve megdermed. Amint a gazdi elkapja az állatot, egy nonverbális ~Finite!~-vel megszünteti a dermesztő bűbájt.
- Megmarad? – kérdezi, majd lassan elteszi a pálcáját, miközben közeledik a háttal álló csinosan felöltözött diákhoz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=156573#post156573][b]Yarista Palarn - 2013.07.29. 21:40[/b][/url]

Ez az egész kezdi frusztrálni, mogorván ér ki a helyre, ahová lenyugodni menni indult. Mindenkin(!) ilyen göncöket látott, és még a mókásabb jelmezek is csak egy-egy pillanatra vették el a rosszkedvét, miközben magában fortyogott. ~ Egy téboly ez, mire jó egyáltalán? Ma lesz kihirdetve a győztes, de minek ez a hacuka? Hogy engedélyezhette ezt Wickler? Mert tuti benne van a dologban… ~ Vicsorít egyet, és egy alsóbb évfolyamos ki is tér az útjából, magára vette a mozdulatot vélhetően. Az udvarban egy kicsit elterelődött a téma, amíg megmentette a haszontalan jószágot, legalábbis ő sosem értette, hogy miért jó egy puffskein, de hát ha valakinek – akinek ilyen jó alakja van – kedves, akkor csak megmentette, hátha kap pár kedves szót. A hang, ami válaszolt mosolyra késztette, amikor rájött, hogy kivel van dolga. Mira mindig meg tudja lepni őt, mint például most is, hogy úgy szidja szegény állatot, aki nem ért semmit, mintha a kisgyereke lenne. Máskor meg félelmetes prefektusként viselkedik, Yarista tudja, hogy mindkettő megvan a lányban, mégis ez az ellentét nem természetes számára. Ezért is kedveli a lányt többek közt.
- Ennek örülök, még a végén leátkoztál volna mérgedben, ha valami baja lesz – vigyorog tovább és fogadja a puszit, és az újabb megjegyzést. Azonnal lelohad a mosoly az arcáról kifejezve azt, hogy neki egészen más erről a véleménye.
- Szexi? Ez? Ez egy – befejezés helyett legyint egyet, majd követi a lányt a padhoz és leül mellé.
- A tiéd az, de rajtad mi nem az? – vonja meg a vállait, majd ha már ennyire belementek a témába rá is kérdez, hiszen Mira DÖK elnök, sok mindent tudhat az iskolával kapcsolatban, amit ő nem, ráadásul ez a ruhás dolog nem is érdekli.
- Nem tudod, hogy hova lettek a ruháink? Lenne néhány szavam a szervezőhöz, meg Wicklerhez is, ha engedélyezte… - megvakarja a bal szeme melletti bőrt, ami most viszketni kezdett neki.
- Rég találkoztunk, mi van veled? A Tusán kívül persze – teszi még hozzá a pontosítást, mert azt nagyjából el tudta képzelni, hogy mennyi munka lehetett vele. Még egy kósza gondolatként eszébe jut, hogy valahogy kiszedi belőle a nyertes nevét, de aztán letesz róla. Este kiderül és mivel nincs versenyben majdnem mindegy neki. Đominak egy kicsivel jobban örülne, hiszen levitás. Közben hátradől és animágiával nonverbálisan meghosszabbítja és begöndöríti a haját, hogy ruhához illő legyen. Elvan a gyerek ha játszik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=157595#post157595][b]Yarista Palarn - 2013.07.31. 18:59[/b][/url]

~ Gondolhattam volna. ~ A válasz csak az elméjében fogalmazódik meg. Mira, mint egy anyatigris védte ezeket a haszontalan jószágokat, és tényleg el tudott csodálkozni Yarista azon, mennyire sokszínű jelenség Amira. Mert ő nem csak egy diák, hanem egy olyan valaki, akit mindenki ismer, legalább hallomásból. Persze annyi szerepköre van, hogy azzal már sok embert ismer, és prefektusként pedig számtalan büntetést kiosztott. Például a Yar is kapott már tőle, ami szerinte elég sokk volt, bár végül is elvoltak Nikivel, de lett volna jobb dolga is, mint énekórát játszani. A lényeg, hogy kedveli a lányt, ráadásul Amanda barátnője is, az egyik legjobb, ha nem a legjobb. Azt azért bemeri vallani magának, hogy fordított esetben már nem biztos, hogy így van, Amira eléggé kiismerhetetlen, ami egy részről jó, egy részről meg nem. Mindenesetre bízik a rellonosban, mert átverni még nem verte át tudomása szerint. Ha a szakítós dolgot nem nézzük, márpedig Yar azt nem tartja annak.
- Persze, én láttam meg. Én meg tudom, hogy csinos vagy – vigyorog vissza ördögien, majd követi a lányt a kis törpéi közé. Azon gondolkodik, hogy mi lett volna ha… De aztán elhessegeti ezt a dolgot, hiszen már úgyis mindegy. Neki ott van Amanda, akit nagyon szeret, és nem cserélné el senkire, emellett nem is tekinti Candyt tárgynak sem. De aztán csak kifakad, hogy nem tetszik neki ez a ráerőltetett stílus, és a szervezőhöz lenne pár keresetlen szava. Gyorsan megtalálja, akit keres, hiszen éppen ott üldögél mellette és a puffskenjeivel szórakozik.
-  A híres Amira báj már az öregre is hat? Na, mindegy. Utálom ezeket a göncöket, most nézd meg. Még ez volt a legnormálisabb darab, gondolhatod, milyen lehet a többi. Mikor kapjuk vissza a régit? – érdeklődik, majd végül vállat von. – Szólhattál volna, és akkor eltűnök a kastélyból egy napra. Francba, azt hittem más műve, rád nem tudok haragudni – rázza meg a fejét hitetlenkedve és egy fáradt sóhajjal dől hátra a padon, széttéve a kezeit a pad támláján, mielőtt a következő kérdéshez érne.
- Na, ennek örülök. Mivel Amandával együtt laktok, gondolom, nekem nem nagyon kell mesélnem. Hiányoztál, az biztos – összeszorítja az ajkait és láthatóan máshol jár. A régi rellonos időkre gondol, már amennyire ezeket lehet réginek nevezni, de tényleg úgy hatnak, mintha ezer éve lett volna már. Sokat mókáztak, sírtak, szemétkedtek akár egymással, akár mással, de mégis jó érzés azokra az időkre gondolni, néhány kivétellel. Például „a sárkány kiűzését a toronyból” a mai napig nem tudta a jó élményekhez sorolni, pedig az arcára egy félmosoly kúszik még így is, mikor visszagondol a történtekre. Aztán a mosolyból látható döbbenet válik, amikor Amira megmutatja az új gyűrűjét. Főleg azért nem érti, mert a pletykák szerint szakított Kristóffal, de ezek szerint Samu megint csak szívatta a népet. Egy-két percig biztosan nem tud megszólalni, csak a döbbenettől kinyitódott ajkait zárja össze és zavartan néz a gyűrűre és Amira szemeibe felváltva. Aztán megköszörüli a torkát.
- Gratulálok! Nagyon örülök, csak megdöbbentem, hogy… - már mosolyog is és a mutatóujját jobbra-balra mozgatva figyelmezteti a lányt, hogy nem arra gondolt, amire ő, bár nem tudja, hogy Mira éppen mire gondol, de az a biztos, ha előre leszögezi a tényt.
- Már ilyen fiatalon. Ki a szerencsés? Krisi? – érdeklődik, mert Samu pletykái azért általában tartalmaznak igazságot is, jobb, ha nem lő bakot idő előtt. Még mindig hitetlenkedve és rágva az ajkait nem tud felülkerekedni a saját érzésein. Irigység? Öröm? Bánat? Félelem? Gőze sincs, de mindből van egy kicsi ebben biztos.
- Remélem, meghívsz, majd ha egyszer lesz esküvő. – mondja kedvesen majd rádöbben, hogy igazából nem is gratulált ezért felpattan és a karjába zárja a lányt, szorosan, nagyon szorosan. Szorítja íőt, mintha utoljára látná, vagy ő menne el valahová. Aztán rádöbben, hogy nem kéne megölni az arát, gyorsan elengedi és a háta mögé teszi a kezeit. A kis puffskeinek pedig furán méregetik őt, de a fiú csak vigyorog.
- Bocsesz, csak muszáj volt – vonja meg a vállát, és egy pár másodpercig fenn is tartja, mielőtt leengedné azt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=164777#post164777][b]Yarista Palarn - 2013.08.19. 21:59[/b][/url]

Nem tetszik neki, hogy az igazgatót ennyire tudja befolyásolni a DÖK, de inkább Mira személye. Kettős érzés hadakozik benne, mert legszívesebben beolvasna neki jobban, hogy ilyen baromságra késztette őt. Az nem érdekelné, ha az összes többi tanulón kívül csak ő lenne normálisan felöltözve, valahogy nem jut eszébe jelenleg más. Eléggé háklis a ruhákra, bár nem mondhatni, hogy a legdrágábbakba jár, de egy kviddicses nézzen ki normálisan, ne úgy mint, egy idióta, ahogyan most érzi magát ebben a visszafogott hacukában is.
- Azt meg meg ne próbáld! – tetetett riadalom kél a fiú arcán, majd kacagni kezd, mert elképzeli, ahogy mindenki valamilyen állatként rohangál a folyosókon, nyilván ő szirti sas lenne. Roli meg egy ember, milyen vicces. Egészen egy percig, amint elhal a kuncogása, és csak vigyorog azon, amit Amira mond.
- Igen, tutira nem lettem volna itt ilyen… eseményen – forgatja meg a szemeit, de pont Amira előtt nem fogja tetetni magát, hogy mivel ért egyet és mivel nem. A barátságuk megérdemli ezt, vagy bárminek is nevezzük, ami köztük kialakult. Igaz, olyan sokat már nem találkoznak, csak néha, meg órákon futnak össze, de sosem távolodott el túl messzire tőle, hiszen sokat jelentett neki régebben, és most sem túl keveset.
- Velem sem történt sok új dolog, még mindig kviddicsezem Allegra szárnyai alatt, Amandát imádom, meg az animágiát tanulom ezerrel. A kék közt meg jól meg vagyok, bár a gólyalak lehetne kicsit tágasabb is, de ott nincs annyi fiú ismerősöm, hogy beköltözzek hozzá. Annyira nem is vágyom rá, a kastélyban nagyrészt úgyis csak tanulok, nem nagyon van időm másra – vonja meg a vállait, úgy gondolja ezzel tökéletesen kielégítette Mira kíváncsiságát. A gyűrű eléggé kiakasztja, de aztán úrrá lesz magán és már mosolyogva ölelgeti a friss menyasszonyt.
- Jóvan’ felőlem aztán Béla is lehet. De Kristóf persze – vigyorog tovább. – Azt remélem, tudja, hogyha megbánt, utánad én tekerem ki a nyakát?! – nevetgél, mert félig-meddig ugyan igaz, amit mondd, de azért annyira nem, hogy nagyon komolyan is kéne venni.
- Semmi csak meglepődtem, na – vonja meg a vállait újra és széttárja a kezeit, majd elkapja Mira csuklóját és megvizsgálja a gyűrűt. Tényleg szép darab, jó sokba kerülhetett a leendő vőlegénynek.
- Szuper, szeretem a jó lagzikat. Ha a kaja jó, már félsiker – nevetgél, mint egy idióta, de tényleg jobban el van varázsolva majdnem, mint Amira. Nem gondolta volna, hogy ilyen korán elkel, főleg az ő múltjával. De úgy tűnik akadt, aki meg tudta zabolázni, vagy Amira tért észhez annyira, hogy egy pasi mellett maradjon. Közben újra elkanászodtak a kis puffskeinek, Amiramami pedig máris elindult, hogy rendet tegyen, egy apró megjegyzéssel toldva meg a dolgot. Nem lepte meg annyira a kijelentés, hiszen amikor jártak, akkor is szóba jött néha ez a dolog, de most, hogy újra előhozakodik vele a lány, egy gyűrűvel a kezén, meglehetősen jól esik neki.
- Köszi – ilyenkor biztos elvárná a másik az „én is” rövid mondatot, de ő nem fog hazudni Amirának. Nem igazán gondolkodott még el ezen a dolgon túlságosan komolyan, most jelenleg Amanda jár ehhez a legközelebb, sőt a valaha legközelebbiek is mondhatjuk ezt. Megrázza a fejét és a lány után sétál, ő még nagyon nem érzi, hogy ilyesmire kéne adnia a fejét. A kviddics még mindig első számú nála, kizárt dolog, hogy bárki, vagy bármi miatt is feladná a karrierjét, ami még csak most kezdőik szinte.